2008. február 29., péntek

Folyó ügyeink

Tegnap este kiváncsiságból kipróbáltam, mennyi az annyi. Mármint a tejecske... Hanna ugyanis kb. két hete reggel már nemigen szopizik, és van, hogy este is csak az egyik cicit kéri, a másikat pedig hangos nem-mel utasítja vissza. Persze előfordul az is, hogy ő kéri, és akkor lázasan szopizik, de nem sokat, és nem sokáig.


Nos az eredmény... nem sok. Mondjuk majdnem semmi. Szó mi szó, elkeseredtem. Vagyis megérintett, mint minden változás. Nehezen fogadom el, ha valamit le kell zárni, mégha az valami újnak, jónak a kezdete is. Azt hiszem ez az első lépése Hanna elengedésének. Ő pedig olyan ügyesen csinálta, észre sem vettem, hogy a mennyiség az ok. Semmi követelés, kiabálás, nyüglődés nem kísérte a folyamatot, egyszerűen csak a kérdésre, hogy kér-e cicit, a válasz az volt, nem. Aztán rájöttem, mostanában akkor is mondja, nem, ha valami nem sikerül, nem elég, nem jó. Lehet, hogy ő jelezte nekem, nincs már elég, de én nem vettem észre.

Az öröm része... Mikolt mostantól kizárólagos élvezője a szervezetem termelte javaknak, vagy legalábbis legnagyobb részben. :) Hanna pedig megint megmutatta, menniyre természetes az élet, és milyen jól van minden úgy, ahogy van. Semmit nem kell sürgetni, mert mindennek eljön a maga ideje. Olyan jó, hogy ilyen jól működik, és még jobb lenne ezt eltanulni tőle.

2008. február 25., hétfő

Ház

Kitavaszodott, és mint minden évben, most is előkerült az örök vágyam, házban szeretnék élni. Rásegített erre persze a szomszédok jelenléte is, akik az elmúlt héten többször ébresztettek bennünket reggel, és délután, szimplán azzal, ahogyan léteznek a lépcsőházban. Az kivitelezővel azért szívesen elbeszélgetnék arról, hogy vajon rendjénvalónak tartja-e, hogy a közös térből a hangok úgy jönnek át a lakásba, mintha a lépcsőház is a lakás része volna. Lehet, hogy ezért kerül ennyibe...


Erdőben jártunk, ami nálunk elég egyszerű, szerencsére mindenhonnan erdő vesz bennünket körül, és egy olyan részét fedeztük fel a mi kis falunknak, amiről eddig nem is tudtunk. Erdő széle, nagy tisztással, lovakkal, kertekkel... A kilátás is pazar, minthogy kis dombról van szó, és valószínűleg az utolsó házsor a falu széle is marad.

És hogy mégszebb legyen a történet, van is egy telek, sarok, két kapus, elég nagy, szép formájú, lebontottak róla tavaly egy házat, azóta semmi. Az egyik szomszéd szerint eladó... Nekem pedig több sem kell a lelkesedéshez, meg az álmodozáshoz. És tényleg annyira, de annyira szeretnék a saját kertünkben gyerekekkel lenni, ahol nincs egy centis rés a bejárati ajtó alatt, ahol nem ejtik bele a kádba a fejünk felett a zuhanyrózsát, ahol nem állnak be a garázsba úgy, hogy ne férjek el, ahol nem üvölt az áj láv jú béjbi hajnali egykor a másik kedves szomszéd előadásában... Persze ott meg kakasok vannak, meg kutyák, na ja, meg erdő, és kert...

Úgyhogy én mennék, lassan bármi áron is. Csak előbb ki kell deríteni, hogy tényleg eladó-e, vagy várhatok jövő tavaszig az álmaimmal.

2008. február 21., csütörtök

Pöttöm Mikolt 17. hetes

Így néz ki egy 17 hetes magzat...


A 17. héten a baba nagysága megegyezik a méhlepényével, kb. 18 cm. Megkezdődik a bőr alatti zsírszövet kialakulása, amely mind a hőtermelésben, mind az anyagcseréjben jelentős szerepet játszik majd a születés után. Pici körmei kezdenek nőni. Kb. 250 ml magzatvízben úszkál, bőven van még helye mozogni, forogni.A magzatvíz nemcsak a tüdőbe áramlik, de a baba le is nyeli. A vastagbélben gyülemleni kezd a mekónium, az emésztett magzatvíz végterméke. Ekkor már a kiválasztás is működik: a baba a magzatvízbe üríti a vizeletét. A reflexek szemmel láthatóan működnek: a kicsi szopja az ujját, nyel és pislog, sőt, ultrahangos vizsgálaton már az is kivehető, ha csuklik. Új szerv nem fejlődik. Az erős hangok megriaszthatják.

Március 3-án megnézhetjük végre :):):)

Nyugi

Szeretem ezt a képet...


Dani néha, ha vitatkozunk azt mondja, nekem milyen jó, mert védett helyen élek, azt teszem, amihez kedvem van, és nem kell a hiénákkal küzdenem. És tényleg. Ha ezt a képet nézem, valóban semmi más dolgom nincs, mint növesztgetni, vagy inkább hagyni, hogy növögessen a Második, hogy enni adjak, énekeljek, szeretgessem az Elsőt. Valami burokban élünk így hárman, néha négyen, bár néha, amikor nem alszik el, amikor sikít, vagy leesik Hanna, nem képzelem a burkomat áthatolhatatlannak. És hát ez 24 órás munkahely, viszont nem tart örökké. Sajnos...

2008. február 20., szerda

Nevek

Eredetileg úgy terveztem, hogy Hanna babaszobás naplóját vezetem tovább, amiben kibővítve írok Pöttömről is. Aztán rájöttem, hogy mivel Hanna maga "írja" a naplót, az én gondolataimnak az új babáról nincs ott helyük. Emiatt készült ez a blog.

A blog címválasztásában pedig már a nevek is fontos szerepet játszottak... :)
Hanna a 16. héten megmutatta, hogy kislány, és onnantól kezdve nevén neveztem, és nem is változott bennem sem, de Daniban sem az a jó érzés, hogy ez a neve a babánknak. Mások sokszor furán néztek, nem értették, hogy nekünk fontos, hogy Hanna már a pocakban is saját kis egyéniség, akit lehet néven nevezni. Pöttöm a pocakba költözéskor ezt a nevet kapta, valahogy ez volt Ő. A legelső babánkat Babónak, Hannát Ropinak hívtuk, a harmadik most így alakult. Viszont nagyon sokat gondolkoztam a neveken, az igazi neveken, és sehogyan sem jutottam egyezségre magammal. Tavaly nyáron egy "L" betűt vettünk a születendő kisbabánknak, mert akkor úgy gondoltam, ha kislányunk lesz, Lizának szeretném ha hívnák. Aztán ez alakult, lett belőle Léna, aztán Lelle, majd Janka, de egyikkel sem voltam boldog. Végül Danit is nyúztam, bár Pöttöm még csak 10 hetes volt, hogy válasszunk, mert nem tudok aludni sem. Ő elővette az utónévkönyvet, brrrr, aztán le is tette. Akkor már valami megmozdult bennem, majd megkerestem, és olyan elemi erővel jött a felismerés, a mi kislányunkat Mikolt Jankának fogják hívni. A Janka nem biztos, de a Mikolt annál inkább. Dani hallani sem akart róla. Aztán ahogyan teltek a hetek, és bennem nem változott az érzés, lelkiismeret furdalást éreztem, hogy ezt én egyedül akarom. Megkérdeztem Danit, hogy mit szól, és azt mondta: Háááát... a mi kislányunkat Mikoltnak fogják hívni. Nem baj, hogy mindenki megkérdezi, hogy Miii? Vagy hogy nem lehet eldönteni, fiú vagy lány, vagy hogy még soha nem hallották esetleg.

Hát így van most. Hogy akit már Mikoltnak hívok magamban kisfiú-e vagy kislány nem tudjuk, bennem érzések vannak, és tanácstalan vagyok a fiúnevekkel kapcsolatban. Éppúgy, mint a Lénával... vannak tetsző nevek, de a tökéletest nem találom... :( Remélem, ha Pöttöm kisfiú, megbocsátja majd, hogy kislányt éreztem...

És akkor a Mikoltról: héber-germán-magyar származású, a jelentése pedig: ki olyan, mint Isten?; patakocska, tökéletesség. Valószínűleg Kézai Simon névalkotása, a bibliai Dávid feleségének, Mikálnak a nevéből.

2008. február 16., szombat

Betegségek

Hanna beteg... Illetve nem beteg persze, csak folyik az orra és köhög, már egy hete. Decemberben egyszer, januárban egyszer, és most, februárban is beteg lett. Nem csinálok belőle nagy ügyet, hiszen úszni is járunk, levegőre is megyünk, láza nem volt, kivéve az influenzánál, de akkor lefekszik, és kialussza magából.

Azért tetszeni nem tetszik, eddig egy kis C vitaminnal, orrszívással meg is oldódott a dolog. Most, hogy rögtön köhögni is kezdett, kihívtam egy homeopátiás orvost. A faluban eddig is volt ilyen, hozzá azért nem jártunk, mert nem volt szimpi. Miután nyugdíjba ment, jött helyette más, akiről kiderült, kamaszkorom barátnői ikerpárjának a nővére, kedves, energikus, agilis, és házhoz jön.
Felhívtuk, és délután ki is jött. Ahogy belépett a lakásba, Hanna megkedvelte, nem is beszélve arról, hogy a szőnyegre ült, a nagy táskáját kinyiztotta, kincset keresett benne Hannának, aztán megnézte a babáit, miközben Hanna a táskájában matatott. A sztetoszkópot is odaadta Hannának, együtt meghallgatták a babát, aztán Hannát is, és csak a torokvizsgálat ment egy kicsit nehezebben, de ez érthető. Hannának is, és nekem is olyan élmény volt ez, amiről persze azt gondolom, hogy teljesen természetes, mégsem találkozott egyikünk sem még ilyennel. Azt már ne is említsem, hogy ingyen nincs emmi, viszont a nagy pénzemből nem tudott visszaadni, így adósok maradtunk...

A dilemmám... olyan jó lenne átjelentkezni hozzá, meg is tehetnénk, de a mostani doktornénit is szeretjük, gimnáziumi osztálytársam édesanyja, kedves, joviális, és hagyományos... Megbántani nem szeretném, mert elégedett vagyok vele, csak nem homeopátiázik és hát...

2008. február 14., csütörtök

16. hét


Ma töltöttük be a 16. hetet Mikolttal, olyan érdekes utánaszámolni, meglepően rohan az idő. Állandó lelkiismeret furdalásom is van, hogy nem figyelek eleget a pocakomra, pedig olyan jó lenne néha csak Vele foglalkozni, de persze Hanna minden figyelmünket leköti. Azért talán lassan, hogy érzem a mocorgást odabenn, egyszerűbb lesz a kommunikáció, mégha nem is én kezdeményezem. Hétfőn vérvétel, és március 10-én ultrahang. A hányingerem már egy ideje elmúlt, a fáradtság is alábbhagyott, aludni is tudnék, ha Hanna hagyna, és nem ébredne fel minden apró zajra... 62 kiló vagyok, 4-el kevesebb, mint Hannával a legelején... Van mit pótolni, és igyekszem is.

2008. február 13., szerda

Éjszakák

Hanna pár napja éjjel sikítva ébred. Ez nem amolyan először kis hangadás, aztán hallgatózás, lesz-e eredmény, majd egyre hangosabb és számonkérőbb jellegű, hanem igazi, éles, félelmetes rettenet. Általában már az első nyekkenésére fenn is vagyok, és ilyenkor rohanok hozzá, felidézve a saját emlékeimet az üres, sötét szobáról... Ahogy kiveszem megnyugszik, és bár a kiságyban való vígasztalásról hallani sem akar jóideje, az ölemben elcsendesedik, a cumi és a kendő segítségével pedig hamar vissza is alszik. A változás innen kezdődik, ugyanis eddig ilyenkor visszatehettem, aludt tovább a helyén békésen. Most viszont ha visszakerül, újra felébred, és sikít tovább. A megoldás, hogy átviszem magunkhoz. Ott általában csendben ficereg még egy órát , majd elalszik. Dani békésen konstatálja, megérkezett, nekem nehezebb, ugyanis a növekvő pocakom miatt nem férek el a hozzámbújni vágyó kis testétől. Ez van...

Álmatlanul várom, hogy elaludjon, addig nem merek megmozdulni sem, nehogy azt a kis álmot, ami az ő szemére már talán ráborulna, kimocorogjam onnét. Így, mire ő elalszik, nekem már mindenem fáj, és azon tűnődöm, hogy mikor, és milyen ágyat vegyünk, mert a mostani, lássuk be, kicsi... Annak a gondolata, hogy Hannát a saját szobájában hagyjam a félelmeivel nem opció. Nekem. De hogy mit is kellene tennem... Nem tudom. Az megnyugtat, hogy az egy évvel ezelőtti önmagamhoz képest mennyit finomodtam, az elveimről pedig már régen elfeledkeztem. Csak a következő kérdés az, ami visszaidézi a gyerekágyas időket... Mi lesz, ha már négyen leszünk?

2008. február 12., kedd

Ilyenek voltunk...

A múlt héten gondolkoztam el rajta, hogy mennyi is... hét... Nos, azóta rengeteg minden történt, aminek fényében nem is olyan hosszú ez az idő. És mégis. Azt mondják, ez vízválasztó, már ha nálunk ez szóba jöhet egyáltalán, ha másért nem, a két gyerek miatt biztosan nem :) Meg másért sem...
A hálószoba átrendezése közben tegnap elmerengtem, és arra jutottam, hogy jó nekünk. Komolyan. És bár a jelen nem mindig vitamentes, a vízválasztástól még nagyon messze vagyunk. Úgyhogy ma el is megyünk ünnepelni, és nyitunk egy újabb hét éves fejezetet.

A kép pedig :):) 2003 Szkopje, Dani szerint szerelmünk hajnala. Én akkor nem így éltem meg, inkább küzdelmes időszak volt, de megérte. Ami akkor kevesebbszer hangzott el, az most gyakrabban. Szeretlek...

2008. február 11., hétfő

Az első

Úgy gondoltam, ideje valami szebb külsőt kölcsönözni a naplónknak. Íme, ez lett belőle...