A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünnepek Malajziában. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünnepek Malajziában. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 27., szombat

Selamat Hari Raya

Egész nyáron nem volt semmilyen ünnep, pedig Malajziára jellemzően három vallás összes nagy ünnepnapja és az állami ünnepek is szabadnapokkal tarkítják az évet, összesen 18 jut minden 12 hónapra...
Ebben a másfél hónapban viszont három nagyszabású megünneplendő is akadt, a kínaiak moon cake festivalt ünneplik jó egy hónapon keresztül, a malájok mint muzulmán népség pedig Ramadant ült eddig. Szép kontraszt ez a két hosszasan elnyúló eseménysorozat, mert míg a kínaiak étellel ünnepelnek, megvendégeléssel, addig a muzulmánok éheznek, szomjaznak egész nap, csak sötétedés után vehetnek magukhoz vizet, ételt. Épp ebben a trópusi hőségben elképzelni is fáj, mit élhetnek át...
A Ramadan végeztével következik a Hari Raya, ami olyasmi, mint nálunk a karácsony, legalábbis ekkor vannak a nagy evések, családlátogatás, utaznak... Mindenhol feldíszítik a mindent, van egy jellegzetes dísz, amit sárga és zöld színű szalagokból fonnak, és úgy néz ki, mint egy kis doboz.
A Hari Raya első napja hétfőre esik, ekkor fél napot dolgoznak a népek, kedden és szerdán pedig ünnepnap lesz.
Véletlen egybeesés, hogy a függetlenség napját is a jövő héten ünneplik, de mert az a Hari Rayaval egy időben lenne, így még egy nappal meghosszabbodik idén a munkaszünet, vagyis csütörtökön sincs munka. Sokan a pénteket (és hamár, akkor a hétfőt is) kiveszik szabadságképpen, így 9 napot nyernek. Az iskolákban ez a hét sszünet, a lányok sem mennek, és ahogy eddig a teljes naposoknak volt valami program, most ők sem kivételek. Megáll az élet nagyjából.

A múlt héten beszélgettünk auntie Juleeval, és kiderült, hogy pénteken ünnepelnek az ovisok... zárt ajtók mögött. Már jó egy hete készülődtek, tanultak táncokat, a himnuszt gyakorolták, és egy hatalmas maláj zászlót is készítettek, a piros csíkokat a gyerekek kézlenyomatai helyettesítették.
Csak azt nem értettem, ha ekkora dolog ez, akkor miért csak maguknak mutatják majd meg, miért nem hívják meg a szülőket. Mondjuk nincs nagyon min csodálkozni, mert az egyetlen családi napon kívül, ami inkább egy közös szórakozás volt, mint egy, a gyerekek mittudnak, mittanultak eddig bemutató volt, nem nagyon fáradoztak azon, hogy bármi effélével terheljenek minket szülőket.
Pedig én nagyon szerettem volna látni, mikkel készülnek, örültem volna, ha egyszer élőben is részese lehetek annak, amit szóban a lányok többé kevésbé hazahoztak bentről.
Megkértem Juleet, hogy ha lehetséges, engedje meg, hogy bemenjek, megnézzem őket.
Először elcsodálkozott a kérésen, aztán sure sure mondta, vagyis persze, menjek csak...

Nagyon örülök, hogy végül sikerült megoldanom, hogy ott legyek. Peti a két kisebbel itthon maradt (újabb örök hála esete... mert Áron meglehetősen rosszul viselte a távozásunkat...), én pedig bevittem a lányokat, és maradtam.
Igy végre először láttam őket angolul beszélni, énekelni, reggelizni (akkor pont zabkását kaptak, de érdekes módon csak az a gyerek evett, amelyik kért, aki nem, azt nem erőltették... fura), és még egy gyors szülinapozás is belefért az ünneplés előtti időbe. Még mindig azt gondolom, hogy (természetesen vannak itt is kivételes pillanatok) ez az ovi egy gyár, nem sok lélekkel működtetve. Van ugyan torta, meg ajándék, és még énekelnek is, de akár bárki is ülhetne ott, az volt az érzésem, hogy egyáltalán nem figyeltek arra a gyerekre, akiről épp megemlékeztek. Volt a szegény fején egy mókás papírcsákó, amit szeretett volna levenni, de minduntalan, amikor végre sikerült volna levennie, egy felnőtt ott termett és visszarakta a fejére... Az óvónénik melléültek addig, míg lefotózták őket egymással, de mosolyogni csak a kattanásnyi időre láttam őket...

Visszatérve a nemzeti naphoz...
Azért is volt nagy élmény ez nekem, mert minden gyerek a maga népviseletében jött, vagyis az indiaiak száriban, a malájok a hosszított blúzben és hosszú szoknyában, a kínaiak selyemruhákban... mondanom sem kell ugye, mennyire gyönyörűek voltak.
Volt egy kislány szingapúri viseletben is, és néhány gyerek jelmezben Freddie pl. pókembernek öltözött :)
Kicsit sajnáltam, hogy a mieinknek nincs még igazi magyar népviseletük, így egy nemzeti színű szalagot kaptak a hajukba, és egy kékfestő szoknyát adtam rájuk. Szépek voltak így is, és öröm volt látni, mennyire különböznek a többiektől. Büszke voltam a szalagra a hajukban...

Auntie Julee szárit vett, a kendő pedig egy öltözés erejéig lekerült a fejéről. Először (és nyilván utoljára) láttam hajastul :) nagyon érdekes volt. A lányok körülállták, és nézték a hosszú, fekete haját.
Elénekelték a himnuszt, amit mindenki állva hallgatott, kivéve az én Mikolt nevű renitensemet, aztán eltáncolták azt az egyszerű kis táncot, amit tanultak. Minden csoport egymás után, a többiek tapsoltak, örültek, vagy a helyükön mocorogtak a zenére. Édesek voltak. :)

Lesz még itt két kis video is, remélem már holnap...

Sorakozó a reggelihez, legelől Yu kimonóban.

A lányok várják a zabkását... meg a tortát.

Egy kínai, és egy indiai... no meg egy magyar :)

A kedvenc mazsoláim... indiai, maláj, még két indiai, meg a lányok... három kínai, egy indiai meg egy szinagpúri.

És végül Hanna és Mimi csoportja készül a fellépésre :)

A kék-narancssárga ruha az ovi egyenruhája... és vannak, akiknek nem jelent semmit a nemzeti nap... :)





2011. május 8., vasárnap

Anyák napja

Itt mégis ma van anyák napja... :)
Áron hajnalban fél hétkor ébredt, de ma kivételesen sikerült anélkül visszaaltatni, hogy szopizott volna (mostanában az átleg két óra, amit rajtamcumizással tölt, és ez egy kicsit fárasztó...). Ez volt az első ajándékom.
Aztán amikor felébredtem, három picike csokorral jöttek a gyerekek, amit Dani szedett az udvarban. Annyira szépek voltak... mind :):)
Nem is vágyom ma ennél többre. Csak gyönyörködni bennük....
Deszeretnék már Lelléről is készíteni képet :):) (az orvosos bejegyzésbe most sikerült beillesztenem az ígértet...)

Fazekas Anna: Köszöntő

Hajnaltájban napra vártam,
hűs harmatban térdig jártam,
szellő szárnyát bontogatta,
szöghajamat fölborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
harmatcseppet szedegettem,
pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcset beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
édesanyám mellé bújtam,
egy szó sem jött a nyelvemre,
könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
kicsi lányát ölbe vette,
sűrű könnyem lecsókolta,
kedves szóval, lágyan mondta:
„Be szép verset mondtál, lelkem,
be jó is vagy, kicsi szentem!"
S nyakam köré fonva karját
ünnepeltük anyák napját.

És egy kis ajándék minden édesanyának, az enyémnek is, Daniénak is :):) Biró Virágon keresztül találtam erre az oldalra... és ott is ragadtam.

2011. április 22., péntek

Hangolódás... a húsvétra, a tavaszra


Hogy szépen lassan, de mégiscsak megérkezem ebbe a világba (hogy aztán újra elrugaszkodjak, és nekilássak felépiteni egy következőt...), abból is látszik, hogy mig a karácsonyi készülődés javarészt elmaradt, a tavaszt már a farsangi időszakkal kezdődően tudatosan vártuk, napról napra születtek az alkotások, pedig nagyon messze vagyunk ezektől az ünnepektől... sajnos.

A gyerekek a távolság, és a kézzelfoghatóság hiánya ellenére is sokat kérdeznek, és nagyon igénylik, hogy beszélgessünk, meséljünk, tanuljunk éneket, mondókát, verset, alkossunk sok közöset a magyar hagyományokból.
Igy lett szines papirfüzér márciusban az ajtónkon, és mostanában egy csomó olyasmi is, amit nem szeretnék elárulni, mert ajándék lesz... nem is sokára.
A húsvét pedig mindenek felett kiemelkedően fontos szerepet játszik a hétköznapjainkban, aminek egyik eleme az a várakozás, ami nekem teljesen új... Hanna elég nagy már ahhoz, hogy érezze az idő múlását, az alkalom közeledését. Nagyon szeretem, ahogyan beengedi az információkat, átmossa magán, és kérdez.

Hogy virágvasárnapra nem készültünk el a barkaágakkal, csak azon múlt, hogy nagyon elfáradtam... Mert ha Hanna tehette volna, már régen itt diszelegne ez a kis közös alkotás. Ő maga festette volna a tojásokat, mint ahogyan kitartóan segédkezett a mai napon. Előbb Petinek kifújni, majd nekem, előkésziteni és végül megalkotni... Bár nem barka, és nem is él, Hanna szerint nagyon szép lett.

Most már csak a hétfőre kell megfestenünk egy óvodányi fiúnak a himes tojásokat, még akkor is, ha Hannán és Mikolton kivül senki sem tudja, hogy locsolni kell cserébe. :) Az otthonról hozott tojásfesték bevált, és ha eszembe jut, megkérem a nagymamákat, vegyenek nekünk, hogy jövőre is jusson... Most eszembe jutott... (Nagymamák, ez a legegyszerűbb cba-s négyszinű festék...:))

2011. február 19., szombat

Lion dance

A kínai újévről még egy posztnyit szeretnék írni, noha a máig tartó éjszakai petárdázások lassan felőrlik a hitemet, hogy egyszer lesz nyugodt esténk is. Aki kínai környéken él, az így járt... Az ünnep 15 napig tart, ami azt jelenti, hogy elvileg hivatalosan ma lesz az utolsó nap, de hétvége lévén gyanítom, még vasárnap este is élvezhetjük majd a hangoskodást.

Ami miatt viszont nem bánom, hogy ezt az ünnepet is megéltük itt, az a lion dance. A helyi újságban az ünnepek felsorolása közé egy mondatos kitérőben beszúrta a szerkesztő, hogy ha a közelben van ilyen, akkor mindenképpen menjünk el, és nézzük meg.
A park bejáratánál már jó régóta kint volt az óriás plakát, miszerint 15-én délután 4 és 6 között a bevásárlóközpont előtt kerül megrendezésre, és mert aznap Dani itthon volt, Mohamed próféta születésnapja miatt munkaszüneti nap volt... esélyesnek láttam, hogy össze tudjuk szedni a gyerekeket időben.
Hanna napok óta készült már, nagyon kíváncsi volt, nem csodálom, a kép alapján igencsak sejtelmes volt a tartalom.

Ötkor értünk a parkolóba, egy része le volt zárva, hatalmas tömeg hömpölygött, így Dani jobbnak látta visszamenni, és itthon leparkolni. Milyen jó, hogy ilyen közel lakunk. A tömeg az utcaszinten sorakozott, esernyőkkel felszerelkezve, nemrégen esett az eső, és a tűző nap, ami az esőt felváltotta sem volt sokkal kíméletesebb. Az esernyő kettős funkciójáról még nem írtam, de sokan ezzel járnak, a nap ellen védik a bőrüket, lassan itt az ideje nekünk is beszerezni egy családi méretűt.

Az emeleti körgalérián is rengetegen álltak, a műsor már egy órája tartott. Meglepő módon a maláj nemzeti együttes volt a fellépő, két részletben adták elő a "sárkánytáncot", ahogy Hanna nevezi, az elsőről lemaradtunk, de a másodikat hamarosan elkezdték.

A téren kínai dobosok verték a ritmust, középen többféle magasságú oszlopok, amiken az oroszlánok ugráltak a dobszóra. Elképesztő akrobata teljesítmény, hiszen két embert köt össze az oroszlán teste, a hátsó nem lát semmi, kivéve a földet, az első pedig az álarcon keresztül lát csak. Ráadásul két oroszlán táncol egyszerre, egymást kergetve, iszonyú ütemesen. Legalább húsz percen keresztül "ropták", ehhez tűző nap, és legalább harminc fok társult, közben néha dörgött az ég, és hatalmasakat villámlott, fantasztikus élmény volt. A lányok a nagyfiúk nyakában ülve tátott szájjal figyelték a műsort, aminek a végén gyakorlatilag végszóra hatalmas vihar kerekedett, szürreális keretbe foglalva az amúgy is szokatlan látványt.

A tánc végeztével az oroszlánok, és a dobosok végigvonultak az üzleteken, mindenhol lejtettek néhány percet, mandarint zúztak, papírt téptek, nyilván a jó bevétel ösztönzésére. Kb. mint nálunk húsvétkor, itt is jutalmul kis piros zacskókat kaptak, benne pénzzel.

Örülök, hogy láttunk ilyet is, valamivel megint értelmezhetőbbé vált a kínai kultúrának egy helyi szelete. És íme a dekoráció, ami a tigris évéből a nyúl évébe való átmenetet reprezentálja, a maga kicsit gyerekes módján... Igényes, és nagyon jellemzően too much. :)

Érdemes végignézni a tömegen, csupa ázsiai arc, nem csoda, ha a mi szőke gyerekein mindenkinek mosolyt csalnak az arcára. :)

2011. január 31., hétfő

Gong Xi Fa Cai

A majdnem három hónap alatt, mióta itt vagyunk, ez lesz a harmadik alkalom, hogy óévet búcsúztatunk és újat köszöntünk.
Ezalkalommal a kínait.

Keverednek a kultúrák, újabb ékes bizonyítéka ez a sokszínűségüknek, no meg annak, hogy mennyire szeretnek mindent megünnepelni. Nekem személy szerint pedig két dolog miatt is érdekes, egyfelől, mert a kínai horoszkópot legalábbis az állatjegyeket ismerve az újév egyik momentuma, hogy az egyik jegy a másikat váltja mélyen ismerős, míg mindez összekapcsolódik azzal, hogy a legkisebbünk már a nyúl évében születik. Mostanában pedig lépten nyomon ebbe a kedves, puha, szeretetre méltó állatfigurába botlok.
Titkon arra készültem, hogy lesz egy erős sárkány gyermekünk, ha a tervek szerint a 2012es évet kivárta volna, ezzel szemben egy aprócska nyúl egészen más... Hát most kapom mindenfelől a megerősítést, hogy így jó ez.

Másfelől pedig az ünnepre való készülődés, a szokások megismerése nagyon izgalmas. Akaratlanul is részese lesz az ember, hiszen bármerre jár, mindenhol kint vannak a dekorációk, kínai zene szól, lampionokkal és mandarinnal van tele minden... vagyis úgy tanulunk, hogy mégcsak oda sem kell figyelnünk.

Nos a kínai ünnep nem hazudtolja meg azokat, akiknek ez a legfontosabb. Számomra minden egy kicsit túlzott, bár arra gondolva, ahogyan mi ünnepeljük az újévet, talán meg sem engedhetném magamnak, hogy elcsodálkozzak, vagy minősítsek, így nem is teszem. Mindenesetre a dekorációk minősége, színvilága, töménysége nekem sok. :)
Minden pirosban és aranyban, esetleg rózsaszínben úszik, a bevásárló központok (csakúgy, mint karácsony előtt, de azt szépnek láttam) töménytelen mennyiségeben úsznak a cirádás, virágos, hatalmas masnis dekorrengetegben. Mindezt félretéve feltűnő, hogy ez az ünnep a gazdagságról szól.

Erre vonatkozik a rengeteg arany, és egy csomó szokás is.
Például az ismerősök ilyenkor nagy doboz (megfelelő színekkel, mintás, tele szimbólumokkal dobozba csomagolva) mandarint kapnak ajándékba. Mi egyik nap a bejárati ajtó előtt találtunk egy hatalmas dobozt, az ingatlanosunk hozta... Nyilván illik viszonozni.
A mandarin is a gazdagság jele, ennek ajándékozása is a meggazdagodást szimbolizálja. (Mint nálunk a lencseevészet elsején pl...)
Rengeteg mandarinfát lehet kapni, és hatalmas ajándékcsomagokat, tele édességgel és a narancsszínű gyümölccsel.

A munka világában is van több szokás is, Dani az elmúlt héten pl. újévi ebéden vett részt, ilyenkor szokás elmenni, és nagyokat enni, miközben az ünnepi asztal szintén tele van jelképekkel, ezekről ő tudna többet mesélni. A pénzhez, gazdagsághoz tartozó, nekem kicsit furcsa szokás, hogy a főnőknek illik ilyenkor a közvetlen beosztottakat megajándékozni, az erre az alkalomra külön kapható tetszetős kis bortékokban. Mint a húsvéti locsolás alkalmával... Sok helyen ezt saját zsebből állják a "nagyok", Daniéknál mindez szimbolikus csak, így a cég kifizeti. És mert a piros a szín, a borítékba a tizes került, ami nem nagy összeg, de ha valakinek mondjuk harminc beosztottja van, az már tetemes.

Hanna az oviban egy hete mindenféléket ragasztott a többiekkel, és a héten minden nap egy kicsivel több dekoráció került a falakra. Volt olyan nap, amikor csupa csillámpor volt a közös alkotástól. Bár még nem jártunk oda karácsony előtt, ez a készülődés nagyon komolynak tűnt nekem, és nagyon jó volt látni, ahogy Hanna kezd étreni valamit a helyiek szokásaiból. (ugyanakkor nyilván nagyon sajnálom, hogy itt nincs farsang, és húsvéti locsolkodás... hacsak mi be nem vezetjük)

Kedden lesz a napja, aztán 15 napig tart az ünneplés, ezalatt felkerekedik mindenki, és utazik, rokont látogat. Csütörtökön és pénteken munkaszüneti nap lesz, az oviban pedig két hét szünet van mától. Tervezzük, hogy elmegyünk és meglátogatjuk a legrégebbi kínai városrészt Melakában, de természetesen szállás már nincs...

Boldog újévet minden kínainak, a poszt címe is ezt jelenti... kiejteni persze nem tudom :)

2011. január 22., szombat

Thaipusam

Daninak estére egy kicsit elege lett a bezártságból (amit mondjuk éppenséggel magunknak köszönhettünk, mert így akartuk eredetileg, pihenni, semmittenni, de ezt a három felülírta :):)), és este hatkor beültetett mindenkit az autóba, hogy elinduljunk valamerre.
Nem volt terv, valami parkot keresett volna, miközben mind jól tudjuk, hogy ez itt nem így megy. Sokadjára kerül elő ez a téma, és tényleg nagyon fura ez a jellegzetesség, mert bármilyen eddigi nagyvárosban azért el lehetett indulni akár gyalog, akár tömegközlekedéssel, és egyszercsak kisvárosibb részre bukkantunk, vagy egy parkba, de itt egészen más a helyzet. Nade nem erről akartam szólni...

A Batu Caves felé indultunk, talán nem is véletlenül.
A héten csütörtökön nemzeti ünnepnap volt, a hinduk egyik nagyszabású fesztiválja okán. A leírását itt lehet elolvasni, röviden az egyik istenüket, Murugát tisztelik meg ezzel a hihetetlen ünneppel.

A múlt héten Devivel nagyon sokat beszélgettünk erről, már amennyire két nem anyanyelvű eszmét tud cserélni vallási kérdésekről. :) Nagyon érdekes volt hallgatni valaki olyat, aki szintén részese ennek a hitnek, ünnepel, bár nem a legfanatikusabbak közül való. Hat évvel ezelőtt, amikor itt jártunk, borzongással néztem végig a barlangban kiállított képeket a kavadit (kisebb vagy nagyobb horgokat akasztanak a hátukba a zarándokok, amit egy barát vagy rokon egy kötéllel ráadásul vissza is tart, így vonulnak végig azon a hosszú úton, ami a belvárosból a barlangig tart...) viselő emberekről. Akkor nem hittem, hogy valaha közöm lesz még egyszer ehhez az ünnephez.

Devi azt mesélte, hogy erre az ünnepre mindenhonnan ideutaznak a hinduk, az ő szingapúri testvére is el szokott jönni, együtt van a család, és a négy nap alatt csak vegetáriánus ételeket esznek, imádkoznak, mert úgy hiszik, aki ezen a négy napon kér, az meg is kapja azt.
Az ünnep előestéjén egy menet indul a belvárosból valamikor éjfél környékén, és másnap délután kettőkor érnek a barlanghoz, ahol az isten hatalmas aranyozott szobra áll. Abból a templomból hozzák a kisebb, de drágakövekkel kirakott szobrot, ahol olyan szívesen időztünk.

Az első két nap a szertartásoké, sokan leborotválják a hajukat, férfiak, nők egyaránt (ma amikor parkolóhelyet kerestünk, a felüljáró alatt alkalmi borbély dolgozott, a négy műanyag szék körül sok sok fekete hajkupac. Tetszik nekem ez a fajta naturalizmus, ahogy a szakrálist megélik a hinduk.


A második két nap pedig egyfajta örömünnep, vásár veszi kezdetét, van itt körhinta, kirakodóvásár hennafestéssel, étel és italosztás, és közben hömpölyög a tömeg, az igazán vallásosak fémedényben tejet hoznak és sárga ruhát viselnek, de rengetegen jönnek csak imádkozni is, vagy turistaként részesedni ebből a színes kavalkádból. A belinkelt cikk szerint 800ezren látogatnak el ebben a négy napban a barlanghoz.

Devi azt javasolta, ha szeretnénk, akkor szombat, vagy vasárnap estefelé menjünk, mert a gyerekekkel a hatalmas tömeg kicsit sem vonzó, ráadásul elég nehéz a parkolás is. A szertartásokra a kicsikkel nem is mentem volna, azt hiszem elég ijesztő a teleaggatott emberek látványa, még felnőtt fejjel is...

De ma este végül mégiscsak odavonzott bennünket valami, és bár valóban nehezen találtunk parkolóhelyet, végül sikerült, és azt hiszem megérte. A vásári forgatagon túl a hindu templom befogadó közege mindig nagyon erős hatással van ránk. Valamiért a "indiániak" ahogy Hanna emlegeti őket az a népcsoport, akiken azt érzem, a helyükön vannak, ősi kultúrájuk biztonságot ad, a külsőségeket szépnek látom, mint a nők ruhái, a férfiak kedvessége a gyerekekkel, és a családjukkal egyaránt. Mindig megfog mindannyiunkat a színesség, a nyugalom, de egyelőre ennél több magyarázatot nem tudok, és cseppet sem jelenti ez azt, hogy hindu szeretnék lenni.

Itt nem zavar, ha óriás a tömeg, soha nem félek közöttük, nem idegenkedem a közelükben lenni.

Egy órát maradtunk, a lányok kaptak egy egy kis hennavirágot a kezükre, féltve tartották, nehogy lejöjjön :), megnéztük a kis tavat a Shiva templomból, megcsodáltuk a szárikat, aztán Dani nyakában Mikolttal, a hátán Áronnal, én pedig Hannát a babakocsiban tolva visszaverekedtük magunkat az autóhoz, szerintem legalább akkora látványosságot nyújtva ezzel, mintha kavadit vittünk volna.

A fényképezőgép otthon maradt... a telefonommal készült néhány kép, majd igyekszem feltölteni.

2010. december 18., szombat

Ki volt a Mikulás?

Már egy ideje jártunk Gymboreera, abban a reményben, hogy a gyerekeknek ez jó program, és talán találkozunk olyan kisgyerekes családokkal, akikkel érdemes egyéb programokat is szervezni, amikor a kezembe nyomtak egy papírt. Karácsonyi parti.
Mivel semmi egyéb lehetőségünk nem volt házon kívül társaságban lenni, egészen magától értetődő volt, hogy megyünk.
Befizettem a pénzt, és míg a számlára vártam, a kislány megkérdezte, hogy Apuka is eljön-e. Gondolom, igen... És nem ugrana be esetleg a Mikulás szerepbe, mert épp senki sem ér rá..... Hááát, majd megkérdezem tőle.

Valóban megkérdeztem, de nem maradtunk semmiben. Két nappal az esemény előtt csörgött Dani telefonja (vagyis az akkori közös telefonunk, ami épp Daninál volt), hogy akkor mindenképpen hozzunk kispárnát, jelmez lesz. Rendben, válaszolta Dani, de nem igazán értette, mire is kell az a kispárna, és milyen jelmezről van szó.

Hazafelé el is felejtette, csak aznap jutott eszébe, mikor már indulóban voltunk, hogy Vinnünk kell kispárnát... Miért? kérdeztem, miközben a lányok haját csináltam épp... ő pedig ártatlan arccal mesélte tovább, mit kért tőle a telefonban a kisasszony.
Lassan mindkettőnkben összeállt a kép, Dani kezdett egyre csendesebben beszélni, hiszen a lányok is ott voltak, mi pedig a mamával pukkadoztunk...

Dani lesz a Mikulás.
Kicsit izgultam hogyan fogjuk kivitelezni, hogy Dani hirtelen, épp a Mikulás színre lépésekor eltűnik, de reméltem, hogy úgy, ahogy én három évesen nem ismertem meg a saját anyukámat a jelmez alatt, pedig ő még le is "kislányom"ozott, talán nem okozunk egy örök életre csalódást a mieinknek Mikuügyben.

Az este jól telt, a lányok jöttek mentek, mindketten a tőlük elvárható figyelmi szinttel monitorozva ezt a fura világot, ahol a karácsony nem bensőséges, hanem bulihangulatú és nem értenek egy kukkot sem abból, amit beszélnek körülöttük.
Talán ez volt Dani szerencséje, hiszen ő is angolul hohohohóóózott.

Nagy pocakja volt, szakállat kapott és bokalengő nadrágot, amiből kikandikált a zoknija márkajelzése, ezt pedig a gyerekeink jól ismerik. Mint ahogy a kezét, és rajta a jegygyűrűnket, amit Dani elfelejtett levenni, és a nagy tömegben csak egy idő után tudta anyukám lecsempészni róla. Ráadásul Mimi és Hanna is kerek szemekkel minél közelebbről igyekeztek megszemlélni a nagyszakállút, aki énekelt, táncolt velük, és végül ajándékot is osztott, sőt fényképet is készítettünk vele. Kik voltak az első jelentkezők?
Aki ismeri Hannát, tudja, mindig ő áll az első sorban, a megismerés vágya benne sokkal erősebb a félelmeinél. Most is így volt.

Miután mindenki kapott ajándékot (mi csak kettőt vittünk, ezzel elrontva kicsit a dolgot, hiszen Áronért is kiállt Hannánk, így végül épp neki nem jutott, mert amit ő kapott, az kisbabáknak való, és azonnal átadta Áronnak...) Hanna kivételével, aki annyira az alkalom hatása alatt volt, hogy nem is búslakodott sokáig...

A Mikulás elment, mi pedig ettünk ittunk, közben pedig Dani "visszaért".
Szerinte Hanna megismerte, de ennek bizonyítékát nem sikerült megszereznie, Hanna két falat között lezseren mesélt, és két mondat után elintézte annyival, a Mikulás elfeledkezett róla... Mentettük a menthetőt, és hazafelé bementünk a szomszédos játékboltba, ahol Hanna egy barbie babát választott magának ) elindultunk a lejtőn... de nem volt más választásom. Hanna viszont nagyon boldog volt, és talán ez a lényeg.

Hogy ki volt a Mikulás? Nagyon nagy volt a hasa... ennyi derült ki. Téma lezárva. :)

További képek a decemberi albumban.