A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hanna rajzol. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hanna rajzol. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 31., vasárnap

Kapuvár 3 nap alatt

Hanna képe erről a kirándulásról.
A többivel hamarosan...


2013. március 14., csütörtök

Esik a hó

A járdán nem marad meg, úgyhogy felőlem eshet is.
És miután mindenki elutazott, köztük a Papa is, aki egy igen rövidke (kétnapos), ámbár megérdemelt síelésen vesz részt (7 éve volt utoljára, pedig nagyon nagy király a pályán, és ezt nem büszkeségből írom...), elmondom, hogy juszt se leszek szomorú.
Sőt.
Ma tornázni is voltam, és még az is lehet, hogy moziba megyek.
A gyerekek közben a nagyszülők szárnyai alatt mesét hallgattak, vagy ovis ünnepségen vettek részt, este pedig HVben időznek majd.
Holnap pedig, ha megmarad, építünk egy hóvárat, akkor szombatra minden bizonnyal visszatér a tavasz. :)

Ezt pedig Hanna rajzolta tegnap. Ez egy zászló. Fejből. Szerintem döbbenet.

2013. február 28., csütörtök

Művészek és művésznők

Hanna alkotásairól már sokat írtam.
Folyamatosan csodálom az aprólékosságát, színességét, szűnni nem akaró lelkesedését. Azt hiszem már régen lekörözött minket Danival együtt, annál nagyobb az öröm, amikor hazahozza a legújabbakat.
A mostani témái egyfelől a farsang :) (ezt a képet az évfordulónkra rajzolta, Danival közösen kaptuk), no meg a tündérek, a tavasz, meg aranyhaj. Vagy Aranyhaj.



Ez pedig az én születésnapom.
Bal oldalon alul Dani fotóz :), felette Virág és Gergő, akik nálunk vannak vendégségben. Az asztalon fánk és spenótos tészta van,  Virág épp egy dobozos szőlőléből tölt magának. Az asztal alatt Mikolt, mellette Lelle és Áron veszekszenek a motor miatt. Hanna a csomagok előtt térdel, a jobb szélen én vagyok, hosszú hajjal, ami gondosan be is van fonva.


Mikolt fejlődése bámulatos.
Ellentétben Hannával, rá a nagyvonalúság jellemző, viszont két három vonással gyakorlatilag bármit képes megalkotni. Az sem zavarja, ha valaki mér egyszer elkezdte, majd félredobta a papírt. Az alsó rajzon a karácsonyfakezdemény egész biztosan nem az ő műve, és láthatóan megfordította a lapot, majd folytatta a fát. :)
Míg Hanna fél órát is elszöszöl egy egy műremekkel, addig Mimi leül és három perc alatt egy komplett kompozíció születik a keze nyomán, elmaradhatatlan szívárványokkal, és egyre izgalmasabb formákkal.
A képeken a családunk szerepel, nálunk mindenki király meg királykisasszony, meg királyfi.
Az első képen a babakocsi érdemel egy külön mondatot, a maga szívárvényszínű kerekeivel. :)
A harmadikon pedig a jele is szerepel, egyre felismerhetőbb a szivecske. 





Az oviból hazahoztuk a téli képeket is, valamikor decemberben készültek, ezeket is nagyon kedvelem.
Ez Hannáé:


Ez pedig Mikoltté. A táncoló Mimi külön csodás szerintem. :)


Áron is beállt a művészek sorába, az ő emberábrázolása az ufóúrtól mostanra eljutott a cérnalábú ufóúrig. Biztosan elfogult vagyok, de nekem nagyon tetszik.
Az első rajz valamikor a tél elején készült, a második tegnap. Utóbbin Pan Peter látható, kalapban, valamint gubanc Michael. :)



A művészek, illetve művésznők alkotás közben :)


2013. február 20., szerda

Hannáról

Olyan keveset írok a nagyokról... pedig olyan sokminden lenne, amit másképp elfelejtek majd.
Hanna.
Az első, ami eszembe jut róla mostanában, az az érzékenysége.
Sokszor mondogatja, pláne ha fáradt, vagy nem tud egyedül játszani, hogy nem szeretné ha testvérei lennének. A maga módján, nagyon finoman, például így:
- Mama, mi lenne, ha én most születnék, és a papával azt gondolnátok, hogy elég nektek csak egy gyerek.
Vagy ma, mikor Mimi egy hevesebb ugrálás alkalmával véletlenül fejbevégta, elsírta magát:
- Mama, látod ezért nem szeretném, hogy legyenek testvéreim.
Igyekszem megteremteni neki a nyugodt játékteret, de nem egyszerű. Anyukám ötlete, egyébként montessori ha jól emlékszem, hogy legyen egy kisszőnyeg, amire akármelyikük ráül, akkor azt a többieknek tiszteletben kell tartaniuk, és nem mehetnek a rá, nem vehetnek el onnan játékot.
Hanna nem akar egyedül lenni, csak azt szeretné, hogy hagyják békén. Ez a legnehezebben megvalósítható, sokkal egyszerűbb volna, ha felmenne a szobájukba, és becsukná az ajtót.
Egyszerre szeretne egyedül lenni, és nem kimaradni.
Teljesen megértem.

Mostanában kevés csak neki szóló programunk volt, egyszer eljutottunk vele és Mikolttal a Millenárisba, azt nagyon élveztük mindannyian, a tömeg és a sorbanállás ellenére. Biztosan kellenek ilyen alkalmak is, meg teljesen egyke gyerekes alkalmak is. Hannának főképpen.

Érik az iskolára.
Az első jel, az első fog kipottyanása volt, amit azóta a második is követett. Igazából ez a második kezdett el mozgolódni előbb, csodálkoztam is, hogy miért a másikat húzta ki, hamár rászánta magát. A mozgó alatt pedig elindult a maradandó fog is, és a héten egy délután, ahogy leguggolt játszani, megütötte a térdével a száját, a foga pedig a szájában landolt. :) Volt ijedtség is, meg büszkeség is. A jeles napokra tartogatja a fogváltás, az első karácsonykor, a második pedig a 12. évfordulónkon vált meg Hannától.
Itt pedig egy apró zárójel.
Illetve nem is apró, mert rettenetesen furdal a lelkiismeret.
Hanna fogán ugyanis van egy fehér folt.
Mutattam a házi fogorvosunknak, aki azt mondta, hogy ez nagy valószínűséggel fluorid mérgezés...
Az ok pofonegyszerű, és még soha, senkitől nem hallottam, hogy erre különösen oda kellene figyelni 1 és 8 éves kor között.
Mégpedig, hogy a gyerekek ne nyeljék le a fogkrémet.
Hanna gyakorlatilag mindig lenyelte, ahogy a többiek is.
Az eredmény maradandó és látványos, hogy csak erről a kis kellemetlenségről írjak, a durvább dolgokról ne.
Azt még nem látjuk, hogy mennyire lesz fehér az a folt, mekkora lesz és lesz-e a többi fogán is, de a szívem szakad meg, és jobb híjján bízom, és reménykedem, hogy a többin nem lesz hasonló.

Vettünk fluormentes fogkrémet, de ez csepp a tengerben, hiszen a vizeink sőt az ásványvizek is tartalmaznak fluoridot, még a jana bébivize is. Hogy legyen okos így a szülő? Hogy a védőnő miért nem hívja fel a figyelmet erre ahelyett, hogy arról apol, hogy mennyit kellene híznia ennyi idős korában, nem tudom...

Az iskolához kapcsolódóan, az iskolaválasztás téma a héten előkerült. :)
Eddig nem nagyon foglalkoztam ezzel a kérdéssel, illetve csak annyiban, hogy ahova megy, az biztos, akihez, az pedig eldől.
Hétfőn volt az elsős tanító nénik bemutatkozása, a hatból két olyan pedagógus van, akihez szívesen adnám Hannát, közülük az egyik egy olyan osztályt fog vinni, ahová kimondva is a problémásabb gyerekeket fogják tenni.
A másikuknál pedig nagyjából három négyszeres a sor.
A pozitív oldalát nézve, van olyan tanító néni, akit választanánk.
Egyébként pedig megdöbbentett, hogy egy elsősnek minden nap öt tanítási órája van, akik németesek, azoknak kétszer hat lesz.
Az első gondolatom az volt, hogy szeptemberig annyit játsszon, rohangáljon, másszon, kiabáljon, amennyi kifér belőle. :)

Mostantól pedig a büszkeséges rész következik. Előre szólok :)

Gyönyörűen rajzol.
Egészen aprólékosan, kidolgozottan, egyre szebben. Malajzia után, mikor négyévesen a pálcikaembereknél tartott, ez számomra egy rakéta sebességével összemérhető fejlődés. Persze van a családban ügyes kéz, ha az enyém nem is az, így nem meglepő, ha a gyerekek közül lesz olyan, aki ezt viszi majd tovább.
Hanna mostanában rengeteget rajzol, mindig van egy tematika, amit részletez, ismétel, aztán mikor megunja, jöhet valami más.
Teszek majd ide pár képet, ez az egyik legújabb, amit spontán rajzolt, miközben az óvónéni a medvékről meg a népi hiedelmekről mesélt nekik. Ez épp nem a legtöbb részlettel bíró, viszont a tulipánt a sarokban nagyon kedvelem. :)


És hamár a művészeteknél tartunk, szépen táncol. Sőt, vannak olyan mozdulatai, mintha modern táncot tanulna. Lili néni mindenesetre nagyon ügyesen vezetgeti a kis balerinákat, ezt látom a tartásán, a mozgásán, a lelkesedésén. Nagyon szeretem nézni, ahogy a hosszú karjait lendíti, fordul, alkot.


A végére pedig egy esemény.
A héten vééégre beiratkoztunk a könyvtárba.
Olyan régóta terveztem már, de annyira nem kistesóbarát a nyitva tartás, hogy eddig nem sikerült eljutnunk. Vagy rohantunk haza ebédelni, vagy épp összekészítettem volna őket, mikor bezárt.
Hétfőn hazafelé viszont megálltunk, és bár Lelle popsija olyan bűzcsíkot húzott, hogy kicsit szégyelltem magam, de úgy döntöttem, most van ott az alkalom.
A gyerekek nagyon nagyon lelkesek voltak, Hanna pedig azt sem tudta, melyik könyvhöz szaladjon, mit válasszon.
Végül Pöttyös Pannit hoztunk, és Autósmeséket, meg királylányos könyvet és egy lapozót Lellének.
A PP mostanában nagy kedvenc, az oviba is kicsit később megyek, mint eddig, mert ezek a milányaink az ebéd végeztével, mikor a többieket szétszórják más csoportokba aludni, letelepednek a szőnyegre, és olvasnak. Illetve Hanna olvas, Mimi hallgatja.
Többen kérdezték már, hogy Hanna valóban tud már olvasni, de nem.
Ellenben hosszan, egész történeteket mesél a képek segítségével, a kisebbek pedig hallgatják, sőt kérik, meséljen.
Nagyon szeretem.


És egy ráadáskép.
A fotósblogba való, de annyira kedves ez a kép nekem a beállítottságával együtt, hogy idekerül.
A történet hozzá is Hannás.
Mikoltot fotóztam, mert épp az asztalon ült és olyan fények voltak az arcán, amiket gyakorolni szerettem volna. De ahogy elővettem a fényképezőgépet, Mikolt ficeregni kezdett természetesen, én sem tudnék egyhelyben ülni...
Aztán jött Hanna, hogy ő szívesen megcsinálja, amit kérek. És tényleg. Ez lett a végeredmény, olyan nekem, mint egy festmény...


Most komolyan, nem tegnap született?....

2012. október 2., kedd

Rajzolnak

Ha most leírnám újra, hogyan és mennyire gondolom az óvodát pozitív személyiségformáló közegnek, bizonyára sokan nagyon bólogatnának, és jó sokan meg csóválnák a fejüket.
Mert én abba a táborba tartozom, ahol az a meggyőződés, hogy nem az oviban tanulja meg a gyerök szépen fogni a kanalat, sőt szépen énekelni sem. Meg úgy általában nem gondolom, hogy bármit is ott kellene megtanulnia...
De hogy az ovi egy olyan hely, ahol megkaphatják a gyerekeim azt a lehetőséget, hogy ugyanazokkal a gyerekekkel napmintnap körülvéve közösséget alkothassanak, érezhessék, hogy a családon kívül is tartoznak valahová, és a sok lükeség mellett még húzzák is egymást jóirányba, abban is van hitem. Ezért nem dilemma, hogy ha nemis három, de négyévesen mindenki intézményben töltse a napjának egy részét.

A legigazibb változást azon a területen tapasztalom, amiben anyaként a leggyengébben muzsikálok :)... természetesen. Ez pedig a rajz.
Hanna már most úgy alkot, ahogy én sosem fogok, varázslatos dolgok kerülnek ki a keze alól, imádom nézni, ahogy formálódik az ötlet, amilyen egyértelmű, hogy hova milyen vonal, forma, majd satír kerül.
Bezzeg hogy aggódtam emiatt Malajziában. Már majdnem öt éves volt, mikor még mindig nem tudott normális embert rajzolni. Ma meg... Mikolt felrótta neki, hogy az embereknek nem rajzol ujjakat. Hanna erre vállat vont (jelezve, hogy pontosan tudja, hova és  mennyi vonallal kellene ha), és azt mondta:
- Nekem így tetszik.
Nekem meg ez az alkotó szabadsága. Még akkor is, ha pszichológusként meg nem is érne ez annyi pontot. De most elsősorban műkedvelő, nagyon elfogult anyuka vagyok.


A tárgyra térve, Mikolt következik.
A maga esszenciális esetlegességével, ami az ábrázolásában eddig a színek kavalkádjának életre hívásából állt.
Annyira szerettem a mindent kitöltő foltszívárványait, hogy fel se merült bennem, hogy valamit már mégiscsak illene tematikusan is megrajzolni. Mondjuk egy fejet...
Mígnem pénteken Csilla egy emberrajzzal állt elém. Volt rajta hosszú, gyönyörű ruha, fej, karok, szemek, haj, és egy korona. Csilla valami mással kezdte, közben a kezembe adta a rajzot, amivel hirtelen nem is tudtam mit kezdjek, mert nem volt ismerős a vonalvezetés. Aztán kiderült, Mimi alkotása az, amit a kezemben tartok.
Meghatódtam.
Leginkább attól, hogy most először éreztem, hogy Mikolt a konformista utat szeretné választani, hasonlítani a többiekhez, akikkel sorsközösséget vállal kilenctől fél egyig.
Láttam a rajzán az igyekezetet, a munkát, az eredmény mégis olyan szívetmelengetően nagyvonalúan Mikoltos volt.

Ma a müllerben jártam, hogy főzeléket vegyek Lellének.
Hanna egy hete kapott egy mappát, amibe az idei év csodáit fogjuk gyűjteni, de akkor fel sem merült bennem, hogy Miminek is kellene egy ilyen gyűjtő.
De ma, kétségek nélkül levettem egy rózsaszínt, és hazavittem Mikoltnak.
Aki délelőtt ezt a három remeket művelte:
Az első teljesen saját alkotás :), a másodikon a baloldali királyfi Mimi rajza, a királylány Hannáé, a harmadik pedig egy hármas koprodukció, a fej Mikolt alkotása, a póló Hannáé, a cipő pedig Pankáé.




Hogy azért legyen benne amolyan igazi kisMimi is, rögtön egy szóalkotással kezdte a gyűjtést, a mappát ugyanis magpárnának hívja... :))))))
- Hol van a magpájnám?
És természetesen meggyőzhetetlen holmi egyszerűsítésről. :)

2011. augusztus 28., vasárnap

Hanna és az autó

Az oviban Hanna nem nagyon rajzol. Legalábbis úgy tűnik, hogy sem az óvónők, sem a gyerekek nem forszírozzák a szadab rajzolást, mint ahogy a szabad játékot sem nagyon. És mivel Hanna sokkal kisebbek közé jár, olyan gyerek sincs, akitől esetleg elleshetne motívumokat.
Én sajnos nem vagyok ügyeskezű, ha a ceruzát kell használni. Pali nagypapa viszont annál inkább, én pedig csak reménykedem, hogy valamelyikük örökölt ebből a nagyszerű tálentumból legalább egy picikét.

Hannára visszatérve, itthon azért szívesen veszi elő a színesceruzákat (Csillától kapta, és ár meglehetősen rövidek, vagyis használják őket :)), de sokszor csak színezni van kedve, alkotni kevésbé. Pedig nagyszerű ötletei vannak, és egészen sajátosan veti papírra azt, ami épp foglalkoztatja. Szeretem az embereit, a virágait, a házakat, a királylányokat.

Tegnap ebédre várva kértünk mindegyiküknek egy egy ceruzát, meg egy darab papírt, hogy ne a rohangálással üssék el az időt, míg vártunk. Dani Áronnak autót rajzolt, így mindegyik gyerek ezen kezdett dolgozni. Ez itt Hannáé, benne ül Mimi, mellette Áron... aztán mégis inkább rohangálni vágyott.

Mikolt hajában masni is van, Áronnak pedig növöget a kobakján a szőr... :):) A kidolgozottsághoz csak annyit, hogy az autó nagyjából háromszor két centis, a benne lévő emberke alig egy.
Nekem tetszik :):)