A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tél. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 27., szerda

Hivatalosan tavaszi szünet

Valójában téli.

Elég sok kimondatlan, illetve befejezetlen mondat kavarog bennem ezzel kapcsolatban.
Leginkább az, hogy miért is csodálkozunk ezen?
Hát nem megmondták már rég, hogy ez lesz a vége a sok dezodorálásnak, nejlonzacskónak, miegymásnak?
Addig nem hisszük, míg a bőrünkön nem tapasztaljuk?
Vagy könnyebb kényelmesnek lenni, az árral szemben pedig kicsinek, kevésnek érezzük magunkat?
Nem szívesen mondogatom a gyerekeknek hogy Benedek a hibás, ha március végén nincs meleg, és a medvére sem tudok ferde szemmel nézni, ha visszabújt ugyan, de attól még ittmaradt a tél.
Bár extrém hideg nem volt, csak rengeteg csapadék, és vannak bizakodó tudósok, akik szerint nem jött még el a jégkorszak.
Mindenesetre számomra ijesztő a klímaváltozás egyre gyorsuló mértéke, ahogy az is, mennyire nem veszünk tudomást arról, mi mindent tehetünk kicsiben. Örök dilemma ez persze, mennyit ér, ha egyesével tesszük a keveset, aztán meg mindenki éljen a lelkiismeretével ahogyan kedve tartja.
Pedig két választásunk van.
Vagy teszünk, vagy nem teszünk.
Én pillanatnyilag a négy évszak híve vagyok ehelyütt, és hiszem, hogy a nem tudás nem mentesít. Információval tele a háló, mindenki válogasson kedvére. HR helyén az erkölcstant becserélném ennél égetőbb és használhatóbb tudás szórására... Vagy a környezetismeret erről szól?

Ma az oviban nyúlosztás volt. A lányok lelkesen szaladtak az ablakpárkányon sorakozó papírkosarakhoz, Áron pedig tágra nyílt szemmel sóhajtozott. Mikor Csilla megjelent az ajtóban, hangot is adott a sóhajnak:
- Csijja, én is szejetnék egy kajácsonyi nyuszit.
Kapott (földöntúli boldogság), aztán hazacsúszkáltunk.
Azóta is szállingózik. Szép, szép, de csillag nincs a homlokán.

2013. március 26., kedd

Húsvéti nyúl szánkón jár

A délutáni alvásból ismét hólapátolásra virradtunk.
A tavasz számlájára kétségtelenül fel kell vésni, hogy a lapátolás ezúttal világosban megejthető volt elejétől a végéig, és közben még belefért a megmaradt remény is, ami az utca végén a harmadik piros lámpa után szertefoszlani látszott, ugyanis mi tényleg hitünk teljes birtokában útnak indultunk, hogy az állatkerti játszóházas kuponunkat lejárat előtt beváltsuk némi kacagásra, végül pici sírás és szentségelés kíséretében visszafordultunk... na ezután volt lapátragadás, aztán pedig hosszas papára várakozás.

És akkor a gyerekek azon tanakodtak, hogy hogyan is fog érkezni az a Nyúl.
Hanna mélységes sajnálatának adott hangot, miszerint még az is lehet, hogy megfagy szegény, és elmegy a kedve az egésztől. De Áron megnyugtatta. Jön, mert jönnie kell.
Mikolt pedig nagy tudományossággal magasba emelte mutatóujját, és leszögezte:
- Semmi vész, majd kölcsönkéri a Mikulástól a szánját.

Lelle tökéletes ühümmel nyugtázta az okosságot. Új szó, megjegyzem, vagyis fel.
Hó nélkül is öröm lett volna hallani. :)

2013. március 16., szombat

Esik a hó 2.

Nincs tévénk, nem szól a rádió, az egyetlen ablak a világra az fb.
Eszembe sem jutott felszólalni holmi beígért havazás miatt a síelés elhalasztásával kapcsolatban.
Esik a hó. És tombol a szél is. Tegnap még elképzelhetetlen volt, hogy ma igazi, embertpróbáló télre ébredek.
Itt, ahol sosincs árvíz, és ahol télen is ismeretlen az elzártság, most az a hír, hogy nem lehet átmenni a szomszéd faluba, és kinyitott a nagytesco, hogy legyen hova menekülni az ítéletidő elől.

Ma havat lapátoltam, mitsemsejtve a kerítésen kívüli világ dolgairól, csak az volt szokatlan, hogy a kertben helyenként fél méteres kupacokat hordott össze a szél.

Egy ilyen télre emlékszem, akkor a szomszédok összefogtak, úgy tisztult az utca, s lett nekünk akkora sánc, mint soha előtte meg utána.

Reggel óta folyamatosan ömlik az emberség az fbn. Egész nap karácsonyi hálát érzek, és azokra gondolok, akik segítenek. Ez az igazi ünnep.

Dani Sopronban, barátoknál éjszakázik, holnap talán kiderül, mikor jön tovább. A kemencében pattog a tűz, sütemény is sült, festettünk a gyerekekkel, és ha már mást nem tehettünk, legalábbis gondoltunk azokra, akiknek nem jutott meleg.

Hálás vagyok.
Szép nekem ez a nap, a tragédiájával együtt.

2013. március 14., csütörtök

Esik a hó

A járdán nem marad meg, úgyhogy felőlem eshet is.
És miután mindenki elutazott, köztük a Papa is, aki egy igen rövidke (kétnapos), ámbár megérdemelt síelésen vesz részt (7 éve volt utoljára, pedig nagyon nagy király a pályán, és ezt nem büszkeségből írom...), elmondom, hogy juszt se leszek szomorú.
Sőt.
Ma tornázni is voltam, és még az is lehet, hogy moziba megyek.
A gyerekek közben a nagyszülők szárnyai alatt mesét hallgattak, vagy ovis ünnepségen vettek részt, este pedig HVben időznek majd.
Holnap pedig, ha megmarad, építünk egy hóvárat, akkor szombatra minden bizonnyal visszatér a tavasz. :)

Ezt pedig Hanna rajzolta tegnap. Ez egy zászló. Fejből. Szerintem döbbenet.

2013. február 23., szombat

Rájöttem ám...

Hogy ez a sok hóesés, amiből a hó csak amolyan tiszavirág életet él, ez az, aminek az elmúlt sokévben kellett volna leesnie, de nem tette, mert akkor még nem voltak gyerekeink.
Vagy ha voltak, hát elvittük őket a hóesés elől az öröknyárba.
Így aztán most esik, hogy lehessen számtalan hóembert és mégszámtalanabb hókastélyt építeni, és elolvad hamar, ugyenezen okból.

Úgyhogy én cseppet sem haragszom, hiszen még éppen tél van.
És sokkal jobb havat lapátolni, mint latyakot kerülgetni.
Naugye.
Ja és hópelyhet fotózni dideregve, ami a fotósblogon már látható is.
Amúgy pedig ez a hóesés csak akkor van, ha bent vagyunk és hópelyhet szeretnék fotózni, vagy ha kint vagyunk és már egyszer ellapátoltam mindenhonnan.

Titokban azért a nyárra készülünk.
Kispipikkel. :)
Márciusban pedig tavasz lesz.
Áron a cseresznyét várja.
Mondtam neki, várjon még.
Hajlíthatatlan.


2013. február 12., kedd

Tél

Tegnap este végre kijutottunk az udvarra. A délelőttöt kicsit elgondolkodtam, és elég későn indultunk az oviba a lányokért, végül autóval.
Ezzel a téllel mostanság disszonáns a viszonyom, gyönyörű és fantasztikus, emennyi hóesésben rég volt részünk, viszont a hólapátolásból, öltöztetésből, hidegből erre az évre telítődtem is.

Hanna nehezményezte, hogy Mikolt bent maradt, Lelle meg Áron pedig örültek, hogy végre nagyobb a tér körülöttük.
Mire kijutottam Hanna épp befejezte volna a sírdogálást, de mert meglátott, újra rázendített.
Az egészségi állapotunk egyébként is labilis, kicsit megijedtem, hogy nemcsak fáradtságról van szó esetleg.
De mikor felvetettem, építhetnénk hóvárat, felcsillant a szeme, és egy pillanat alatt kivirult. (Itt egy kis csalás, ezek a képek délben készültek, a hóevőkről... annyira emlékszem, hogy én is folyton ettem és anyám is folyton rámszólt miatta...)



A téglagyártó fellépőt betemette a fehérség, kerestük egy darabig, jókat kacagva azon, hogy hiába bontunk le jónéhány dombocskát, a fellépő nem kerül elő alóla. A memóriám tényleg nem a régi.
Jobb híjján egy hóembert próbáltunk összeeszkábálni, de ez a hó nem az az építkezős fajta.
Lett a kis gnómnak szeme, orra, kalapja, és lassan ránk is sötétedett.

Hanna fázott, bement, Áron meg kért, építsük meg azt a hatalmas várat. Egy vödröt találtunk, kicsi volt ugyan, de a célnak megfelelő. Nem mondom, hogy gyorsan haladtunk, de másfél sort így is felhúztunk az alapra.
Befelé menet eszembe jutott, hogy eddig bármikor építettünk valamit, pár nap múlva elolvadt az egész.
Hogy ma hóvihar lesz, és egy óra alatt majdnem tíz centi esik, miközben viharosan fúj a szél, no erre nem számítottam. :)


2013. január 14., hétfő

Hahaha havazik

Lelle az éjjel elég gyorsan ürítette ki a cumisüvegét. Fél háromkor támolyogtam le újabb adagot készíteni neki, és miközben azon tanakodtam, vajon nem eszik-e eleget, azért kell éjjel hét deci tápot magába töltenie, kifelé bámultam az ablakon.
Lassan esett csak le, hogy amit látok, az nem a delta főcím, hanem a valóság.
Az a szó jutott eszembe, ítéletidő.
Bokrot cibáló szél és hóvihar. Tovább merengve meg az tűnt fel, hogy ott is hó van, ahol nem szokott. A ház fala mellé gondosan felpakolt két éves száraz fahasábok tetején. Is.

Aludtam egyet a délelőttre, és azt álmodtam, hogy havat lapátolok, hogy ki tudjuk nyitni a bejárati ajtót. Aztán délelőtt lett, és majdnem valóság lett az álmomból.
Szeretek havat lapátolni, kikapcsol, és jó érzés, hogy mozgok is közben, de van az a mennyiség, aminél már nem ez az idill jut eszembe.
A gyerekeket megkíméltem a hidegtől, tíz percenként szaladtam be, hogy megnézzem, minden rendben van velük. Kivételesen semmi különös nem történt az alatt a másfél óra alatt, ameddig azzal voltam elfoglalva, hogy a járdánkon végig lehessen sétálni nyaktörés, vagy túravezető nélkül.

Fél tizenegyre sikerült tüzet is gyújtanom a kemencébe, ez a hófúvás valóban nem tett jót a fánknak, de végül ropogott, az udvaron pedig elhordva a hó, lassan hátradőltem, és majdnem megveregettem a vállam, mikor csengett a telefon. Dani hívott, hogy elújságolja, most ért le a Moszkva térre. Hát szuper, mert a lányokat ugyan sikerült épp kilencre az oviba eljuttatnia, de nekem kell értük mennem délben, a két kicsivel a hátamon, vagy a hónom alatt. Se bringa, se roller.
Van egy kétszemélyes szánkónk, ami remek móka két gyereknek.
Odafelé megoldom valahogy, de vissza?

Azért bátran hátradőltem, és megveregettem a vállam, és nagyon örültem, hogy anyukám adott ebédet, aztán újra kinéztem az ablakon, és megihletett a nagy kupac a garázs oldalában.
Az utunk az oviba remekül sikerült, leszámítva, hogy Lelle, ahogy megállt a szánkó, lepattant róla, így a buszmegállóban, a buszon, az ovi kapujában...
Hazafelé pedig szerencsére jött velünk egy csoporttárs anyukástul, így a veszekedés a helyekért ezúttal elmaradt.
Nem hinném, hogy minden nap szeretném ezt a szánkós gyerekszállítást, de egyszer vicces volt.

Itthon aztán nekiálltunk várat építeni, egy műanyag fellépő lett a téglagyártó alkalmatosság, és hamarosan egész komoly kis építmény állt az udvarunkon.


Senki se higgye, hogy ennyi gyerekkel lehet büntetlenül szórni az időt, mire eddig jutottunk, Lelle teljesen kiakadt, valószínűleg éhes volt, és fázott, leült egy nagy halom hó közepébe, és kiabált.
Felkaptam, bevittem, és bedugtam a kádba. A többiek is követték, és míg olvadoztak, a kemence köré pakoltam a csuromvizes overálokat.
A vízben ebédeltek, csak hogy ledolgozzuk a lemaradást, és négykor már mindenki az ágyában feküdt.


Közben pedig az is kiderült, mitől ébredt Lelle az elmúlt napokban kismilliószor.
Van két vadiúj foga felül, és a két alsó őrlő is minden bizonnyal napokon belül látható lesz.