2009. november 30., hétfő

Szülésről újra

Tegnap egészen sokat változott bennem az ezzel kapcsolatos érzéstömeg.

Eddig inkább az foglalkoztatott, miért maradjon még, most pedig mintha elengedett volna az összes ilyen gondolat, hirtelen egészen erősen azt kezdtem érezni, jöjjön.

Hogy ez annak köszönhető-e, hogy tényleg nagyon közel van már a mi időnk, vagy annak szól, hogy már a nehéznél is nehezebb, nem tudom. Mindenesetre éjjel amolyan fájdalom nélküli, de határozott, negyedóránként érkező, legalább tízszer ismétlődő összehúzódást produkált a pocakom. Mikoltnál így indult a szülés.
Egy darabig nem foglalkoztam vele, aztán felébresztettem Danit, és megkértem, ha lehet, holnaptól ne nagyon menjen messzire... Lehet, hogy aludt, mert teljesen nyugodtan (felugrás és pánikolás nélkül) válaszolt.

Aztán elmúlt.

Holnap a mi hónapunk kezdődik, Dani születésnapjával... Szép ajándék volna Áron, de nem sürgetem. Jön, amikor szeretne, én már teljes szívemmel várom.

2009. november 29., vasárnap

Az első


Meggyújtottuk az első gyertyát. Hanna azonnal el akarta fújni.
A tavalyi kreálmányom kicsit leegyszerűsített változata lett végül a befutó, mert sem a virágos nem akarta revitalizálni, és hiába kerestem az ikeában, nem találtam normális gyertyát sem...
Maradtak a teamécsesek, amikről miután kivettem a fém tartóból kiderült, hogy nagyon takarékos módon a felső 1/10 van csak színesre varázsolva, az aljuk fehér...
És a zöld szalag sem tetszett már, így egy vékony aranyat kapott csak.

Mára megszerettem. :)

Ropog

Délben belefutottunk egy társaságba, akik tűzifát hoztak a szomszédba.
Dani vagy két hónapja emlegeti, hogy vegyünk, eddig a födémből megmaradt és feldarabolt sokadosztályú fával gyújtottuk be a kemencét. Ropogni ropogott, de elég hamar le is égett, és voltak benne mindenféle nemkívánatos fémdolgok is, mint drót, szög...

Így aztán leboltolta a kompániával, hozzanak 5 köbméter akácot, ami a szieszta alatt meg is érkezett. Hárman pakolták a veranda végébe és végül két sorban majdnem a tetőig megtelt a hely. Tudom, Daninak az otthon érzéshez a farakás szervesen hozzátartozik, jó is volt látni, ahogy csillog a szeme, és azonnal be is gyújt.

A tűz ropog, egészen másképp, mint a fenyődeszkás verziókor, a különbséget pedig már érezzük is. Nem is beszélve a kemence alatt sorakozó fahasábok meleget sugárzó látványáról...

2009. november 28., szombat

Bugyi versus alsónadrág

Hanna este a kádban azzal játszott, hogy a csempére tapasztható polifóm kütyüket hátizsáknak nevezte ki, és Mikolt hátára pakolt belőlük egyet. Mimi abban vitte a szendvicset, vizet.
Kis atrocitás után (Mikolt beleharapott az ujjába, amivel "mandarint" kínált neki) velünk folytatta a játékot.

- Papa, itt a polipos hátizsákod.
Dani épp Mikolttal egyezkedett az öltözés hatékonyságáról, ezért próbáltam neki időt nyerni.
- Tegyél bele vizet és kölest is.
- Jó, tessék...
Még mindig folytak a tárgyalások...
- Tegyél bele másik bugyit is.
- Miért?
- Hátha bepisil a papa és kell neki másik.
- A papának nem kell bugyi...
- (???) Hogyhogy?
- Mert a papa fiú és alsónadrágja van.

A különbségre állítólag Dani világított rá, valamikor, de neki is csak halvány emlékei vannak erről...

2009. november 27., péntek

Van róla papírunk

... hogy Mimi szeme rendben...
A szemészetről hazafelé Dani azon vicceskedett, hogy jól tegyem ám el a leletet, hogy majd annak idején, amikor Mikolt szép nagylánnyá cseperedve dacol velünk kamaszként, mutogathassa, hogy látjuk mi vagyunk a hibásak...
Vállalom és megkönnyebbültem, lekerült a felelőtlen anya terhe a vállamról és nagyon örülök, hogy minden ok. A monokli pedig gyönyörű, lassan annyira megszokom, hogy majd még a végén hiányozni is fog. Ami láthatóan nemsokára elkövetkezik, mert egyre több a sárga a többi szín mellett.

Ádvent

Vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát. Hogy min, azt még nem tudom, keresem a tavalyi minimál"koszorút", hátha megtalálom...
Az ajtónkra már kikerült a koszorú, egészen ünnepi a hangulat kintről befelé. Kár, hogy a tavaszi időnek vége, esik és sötét van.

Tegnap a lányok a nagyszülőknél voltak délután. Kihasználva az alkalmat, minden gyereknek becsomagoltam az ajándékát. Már csak szalag kell rájuk, és hogy el ne felejtsem melyik melyiküké, mindegyikük másmilyen csomagolópapírt kapott. A gardróbban sorakoznak a szerkény tetején, de ez titok...

Hanna elővette a kis Jézusról szóló könyvet. Ő is készül. Papírból kis csomagot gyártott, amit majd el kell vinnünk a templomba.
Érdekes és különleges ez a készülődés, mert egyben Áron érkezését is jelenti.

2009. november 25., szerda

Újra tavasz

Piros napunk van. Reggel miután felöltöztettem a lányokat, majd én is eljutottam a pizsama után a nappali szettig és örömömben, hogy süt a nap és jók a fények csináltam pár képet rólu(n)k, csak akkor vettem észre.

Mikolt ma először copfot kapott, nem túl lelkes tőle...

Tegnap bőrgyógyásznál voltunk vele, azt mondta, felső légúti vírus, adott krémet, és megkérdezte, látta-e szemész. Nem látta... Lelkiismeret furdalásomban kerestem egyet, pénteken ha eljutunk elviszem. Szépen gyógyul, egészen sokszínű a smink, már vannak benne sárgás árnyalatok is. (többen mondták mostanában, hogy kezd a két szeme árnyalata hasonlítani... hát szerintem fénytől is függ, de itt nem éppen ezt látom... :))

Olyan gyönyörű idő volt, hogy mellényben voltunk kint, barátokkal találkoztunk, Vadasparkban barátkoztunk a csacsikkal, motoroztunk. Mikolt úgy tűnik nem szeppent meg a múltkori inzultus után, etetni akarta őket. Egész más, amikor süt a nap és nincs hideg... Gyerekekkel lenni úgy, hogy van társaság is, ezerszer könnyebb. Jó volt látni őket, ahoyg örültek egymásnak, mandarinoztak (Flóra egy egész óvodának velegendő mennyiséget hozott), játszottak, mi pedig hárman anyukák ültünk és beszélgettünk. Idill.

2009. november 24., kedd

Áron manócska a 36. héten

Valamiért minden gyerekünkkel nagyon vártam ezt a számot. Talán a megnyugtató érzés, hogy mostantól nem koraszülött ha megérkezik, bár nálunk a gyerekek többnyire pontosak. Vagy mert innentől visszafelé lehet számolni, és már úgy vágyom rá, hogy a kezemben foghassam, megszaglásszam, újra szoptathassak...

Nem mondhatnám, hogy gyorsan eljött ez a nap, és ha belegondolok, hogy még négy hét van hátra, akkor még mindig olyan távolinak érzem a végét. Pedig egyre jobban foglalkoztat a szülés gondolata, és elkezdődött az igazi pakolgatós időszak is. Ha bírnám...


Egy hete számolgatnom kell a mocorgást. Sokszor elfelejtem, de a rendszeresség nem változik, így nyugodt vagyok, ha épp nem is tudom, hol tartottam. Délelőtt van egy intenzívebb ébrenlét, délután alszunk mindannyian, aztán késő délután és késő este egy egy újabb hosszabb periódus, amikor nagyon sokat mozog. A simogatásra még mindig nem reagál látványosan, de az sem zavarja, ha a lányok nyomkodják. Békés, keresem a legmegfelelőbb szót napok óta, de nem találom. Masszívnak, de melegséggel telinek érzem, olyannak, akihez jó hozzádőlni, mert megtart.

Dani tegnap este azt mondta, látja rajtam Áront, megváltozott az arcom is. Egyre inkább befelé figyelek gondolom, legjobb volna egy kietlen tengerparton ülve bámulni a hullámokat...

A szülés... érdekes, ahogyan változik a gondolat. Nincs kedvem. Vagy erőm... vagy félek, de ez nem a jó szó. Csak tudom, mi vár ránk, és egyelőre nem érzem magam késznek. De ahogy telnek a napok, és egyre nehezebben mozgok, és egyre kellemetlenebb a nyomás az ágyékomban, a derekamban, lassan eljutok majd odáig, hogy mindegy lesz, csak jöjjön. Ma épp elkezdtem köhögni, és fáj az arcom, be van dugulva az orrom, valószínűleg még egy pár napig eltart, mire rendbe jövök. Így aztán végképp nincs erőm a szülésre koncentrálni... Meg persze az is világos, hogy amikor itt lesz az ideje, úgyis kapok valahonnan.

A szüléshez kapcsolódóan jelenleg nyitva hagyva a lehetőséget, de egyre inkább efelé billenve, azt hiszem, ha minden rendben lesz mindenkivel, akkor szülés után rögtön hazajövünk. Mikoltot két nap után hoztuk haza, a csecsemőorvos aznap látta először. Mindent, amit tudnom kell a gyakorlatban tudok, és inkább igyekszünk megoldani, hogy itthon nyugodtan lehessek (lányoknak programot szervezhetnek a nagyszülők) mint idegenben idegenek között. Daninak egy óra az út a kórházig, a lányokat sem cibálnám naponta, az éjjelekről nem is beszélve... Ha pedig látogatási tilalom lesz, akkor végképp nem szeretnék bent maradni... A rizikók természetesen a mérleg másik serpenyőjében sorakoznak, még beszélnem kell a gyerekorvosunkkal, akinek elvileg minden nap látnia kell az újszülöttet. Karácsonykor pedig kérdés, erre kapható-e...

A kórházi csomagot biztos ami biztos, úgy pakolom, hogy a bentmaradás lehetősége is megmaradjon, bár egyelőre a lista összeírásánál elakadtam. A kisbőrönd már feljutott az emeletre, de még üres...

Képeket mostanában nem csináltam, borzasztó rendetlenség van és kezd kaotikussá válni a ház. Egészen jól viselem. :) Ja és 79,4 kg és 108 cm a pocak. Nem csoda, ha nem mozgok túl légiesen.

2009. november 23., hétfő

Így vagyunk

Hanna:
Kilábalt a tüszősmandulából, olyan ügyes beteg, hogy öröm nézni, ahogy napról napra jobban lett. Pénteken gyakorlatilag semmit nem lehetett már látni a torkában, meg is könnyebbültem, hogy sikerült antibiotikum mentesen tartani.
Tegnap előtt kezdte fájlalni a pisilés közben a punciját, akkor még semmit nem lehetett látni rajta. Tegnap délelőtt rendesen beütötte, megcsúszott és egy korlátdarab fogta meg épp a legrosszabb helyen. Annyira fájt neki, hogy összegörnyedt. Este, amikor meg szerettem volna nézni, azt mondta, már nem fáj... dehogynem fájt neki, teljesen piros és a bőre fel van sebesedve. Gyanítom, hogy az egyedül popsitörlés az okozó.

Mikolt:
Pénteken hőemelkedéssel kezdtük a napot, meg lila szemmel. Nap közben volt még egy kis hőemelkedés, viszont péntek óta gyakorlatilag semmit nem evett. este sikerült benéznem rendesen a torkáig, amikor Dani is segített. Tüszők, tüszők... Nem úszta meg. Pénteken éjjel magam mellé vettem Áron ágyába, ő nem viseli olyan jól a betegséget, mint Hanna. Nem iszik, rettenetesen nyűgös, kézben kell lennie, és semmit nem volt hajlandó a szájába venni. Gyógyszert sem...
A hétvégénk gyakorlatilag arról szólt, hogy kipróbáltam mindent, amit csak lehetett annak érdekében, hogy három falat/étkezés jusson a pocakjába, nem ment könnyen. A hőemelkedése viszont pénteken este elmúlt, és nem is jött vissza. Ma már evett, jóízűen, a torka pedig sokat javult.
A szeme tegnap még fekete volt, és kezd klasszikus monoklija lenni. mára már vannak benne sárgás és kékes árnyalatok is. A duzzanat is elkezdett visszahúzódni, már látjuk a szemét rendesen...
Szombat óta esténként mindkét karja és lába apró piros pöttyös. A 15 hónapos oltás lehet gyanús, a béres csepp vagy a nurfen.
Megpróbálok időpontot kérni a bőrgyógyász doktornéninktől...

Áron:
Remekül van. :)

Én:
Szombaton elkezdett fájni a torkom. Az arcomat ma is érzem, a torkom sokkal jobban van. Mondjuk nekem nincs mandulám, így minden a légcsövemre és a tüdőmre megy. Kicsit megszeppentem, nem szeretnék igazán lebetegedni, kúrálom magam nagy erőkkel, és reménykedem. Azt hiszem nem használ a h1n1 őrület, meg a beszorultság, nem igazán pozitív a szuggesszió amit mindenfelől hallunk, kapunk...

Dani:
Ő úgy döntött kimarad ebből a körből, amit egyáltalán nem bánnék. Az oltás utáni napon kicsit fájlalta a mindenét, de miután megkértem igyon rendesen és ezt megtette, egészen jól lett. Azóta teljesen rendben van.

Helyretett

Pár napja Mikolt este kapta meg a vitaminját. Mivel mindent ugyanúgy csináltunk vele este, ezt az egyet leszámítva, azt gyanítom ez okozta a kisebb fennakadást az elalvással kapcsolatban.
Már régen fent voltunk Hannával az emeletes ágyban, ő még mindig mondókázott. Kapargatta a falat, énekelgetett, rakosgatta a játékokat. Amúgy nagyon édes volt, csak kicsit zajos. Aztán ráunt a játékra is, és engem kért.

Mondtam Hannának, hogy lemegyek, kicsit ölbe veszem, az biztosan jót tesz neki, és elalszik hamar, ő pedig maradjon a helyén, mert jövök vissza. Fél perc sem telt el, hallom, jön le a létrán. Megállt a sötétben félúton, de tartottam tőle, ha Mikolt észreveszi, újra felélénkül pedig épp elcsitult az ölemben. Rászóltam hát a nagyobbra, menjen vissza most, megyek máris.
Ezt a választ kaptam:

- Jól van, jól van, ne Hannázzál már, megyek épp felfelé...
...

Tegnap este azt játszották, hogy Olszaországba költöznek. Hanna a hazafelé vezető úton egyfolytában a költözésről beszélt, arról, hogy vegyünk egy új házat, amit a bácsik megcsinálnak nekünk, és ha kész, költözzünk oda. Dani hallgatta egy darabig, aztán elbeszélgettek a terveikről:
- Hanna, olyan sokáig készült a házunk, és olyan sokat dolgoztunk vele, szerintem egy kicsit még maradjunk itt, ne most költözzünk.
...
- Papa, ha te így gondolod... Nagyfiú vagy már, maradhatsz ott egyedül is, mi pedig elköltözünk az új házba.

2009. november 22., vasárnap

Mikolt beszél

Eddig utánozta amit hallott. Pár napja pedig használja is a szavakat. Rövid felsorolás emitt, mikor mit mond, hogy el ne felejtsem...

Reggeli ébredéskor: Mama gyegye
Áll a polc mellett, könyveket válogat. Megtalálja Boribont, leveszi, és mondja: Eszt. És hozza. :):)
Néz kifelé az alőszobában és kiabál: Papa huvvan.
Ha szomjas: Enne (inni)
Határozottan és relatív jól használja a nem-et is: Mem. És rázza hozzá a fejét. Relatív, mert annyira szereti, hogy ha evés közben kérdezem, sokszor az igent is így jelzi. :)
Az igen egyéb esetekben egy kis morgás, amit úgy, de úgy szeretünk :):)

Nappal cumitlan

Elfelejtettem írni erről. Pedig nagy cumis Hanna, emiatt pedig különösen nagy dolog, hogy nappal már egyáltalán nem cumizik, kizárólag alváshoz.

Nem erőltettem, mert úgy gondoltam, mint ahogy a szobatisztaságnak, ennek is eljön az ideje. Pedig nap közben engem is zavart már ha a szájában volt, sokszor kellett elvennem tőle, és megbeszélni, hogy a cumi az autóban és alvás közben rendben van, de egyébként semmi szükség rá. (a cumik az ágyban voltak, de ott hamar elérte őket, és kiszolgálta magát) Aztán Dani egy nap kiborult, hogy Hanna első fogacskái kicsit előrébb állnak, és arra jutott, hogy az autóból kiveszi ami ott volt, marad a kendő, ezzel legyen elég az utazás közbeni komfort. (a többi cumit pedig dobozba tettem, este választhat belőle kettőt, amivel alszik)
Hanna elsőre nemtetszésének adott hangot, aztán beszélgettünk arról, hogy az ovisok már nem cumiznak. Ez a téma többször is felmerült az elmúlt három hónapban, de tettek nem követték még. Aztán pedig együtt azt találtuk ki, hogy varrunk egy zsákot, amibe bekerül majd az összes cumija, és azt kitesszük a Mikulásnak, hozzon cserébe valami szépet. Jelenleg a kutyás labda a szépség, de ezen még van ideje gondolkodni.
Nagyon lelkes lett az ötlettől, és két nap kellett csak ahhoz is, hogy az autóban se kérje a cumit. Az első kettőn még megkérdezte, hol van, azt válaszoltam, hogy otthon az ágyban, hiszen ő már olyan ügyes nagylány, hogy nincs rá itt szüksége.

A minap Mikolt cumija is otthon maradt, a kicsi reklamált, mire Hanna:
- Mikolt te is nagylány vagy már, nem kell neked a cumi.

A táskámban végül találtam egyet, amit a kisebbik meg is kapott, Hanna rezzenéstelen arccal viselte, hogy neki nem jutott. Tényleg nagylány.

2009. november 19., csütörtök

Egészségről meg testi épségről

Hanna torka mára egészen szépséges lett. A nyelvgyökén és a garatban még van egy pár apró tüsző, de már se nem piros, se nem gennyes.
A homeopátiás dokinénink szerdán és csütörtökön továbbképzést tartott, így nem tudtam elvinni hozzá, de miután a hőemelkedése már szerdán elmúlt és a torka is javult, úgy döntöttem, ha csütörtökön is látom a javulás jeleit, nem hívom.
Az antibiotikumot nem kapta meg, helyette a mercurius solubilis 15 CH-t kapja napi 3x2 golyót, emellett oscillococcinumot, C vitamint nagy adagban, D vitamint, belladonnát, és béres cseppet.

Tegnap este letolt nadrággal forgott az előszobában majd természetesen el is szédült, és nekiesett a pad sarkának homlokkal... Traumeel. Javul.

Mikolt tegnap délután bemászott az autóba, miközben én megpróbáltam szemétmentesíteni. Előszeretettel ücsörög odabenn, kormányoz, rángatja a sebességváltót. Ott voltam, figyeltem rá, csak azt nem vettem észre, hogy Hanna készségesen kinyitotta neki a vezető oldali ajtót, Mikolt pedig arccal előre kiesett az ülésről... Estére bedagadt a szeme. Neki is kenegetem traumeellel, most épp lilás pirosas, és alig lát ki rajta.

Éjjel háromszor keltem hozzá, ami szokatlan. Reggel hőemelkedéssel ébredt, leverten. Megpróbáltam belenézni a torkába, nem látni semmit. Reggeli után sokkal jobb kedvű volt már, iszik rendesen, csak pillanatnyilag tanácstalan vagyok, mi legyen a továbbiakban. Természetesen, mivel Hanna jobban volt, reggel nem hívtam a homeos dokinénit, így a mai napra már nem tudok vele megbeszélni semmit, ráadásul jön a hétvége...
Nem vagyok feldobva...

Dani tegnap megkapta az új influenza elleni védőoltást, ötünk közül egyelőre ő az egyetlen. Mi így döntöttünk... Mára fáj a feje, karja, rázza a hideg... Vagy már bújkált benne valami, vagy a mellékhatások. Azt mondjuk nehezményezem (nem értem és elég dühös is vagyok miatta), hogy asszisztens adta be az oltást és orvos előtte meg sem vizsgálta.

Áron és én jól vagyunk.

2009. november 18., szerda

Ébresztő

Az elmúlt több mint három évben két kezemen meg tudnám számolni, hányszor fordult elő, hogy reggel magamtól ébredtem.
Hanna általában sírással kezdte a napot piciként, majd kicsiként is, manapság pedig leginkább édesdeden alszik mellettem. Imádom nézni ahogy békésen szuszókál... Sosem gondoltam volna, hogy eljön ez az idő.

Ki más lehetne akkor a vekker? Természetesen a jelenlegi legkisebb, aki mély baritonban zengi el magát:
- Mamaaa, gyegyeeee.
Hát lehet ennek ugrás nélkül ellenállni? :):)

Hanna alkot

Hanna nemrégen fedezte fel a rajzolás, festés, krétázás igazi értelmét. Azt, hogy meg lehet örökíteni, le lehet másolni a világ dolgait. Azóta megállás nélkül alkot. Papírt kér, tollat, zsírkrétát, ceruzát, kint rendes krétát használ, mikor mihez van kedve.

Sajnos ha rajtam múlna nem sokat rajzolnánk, én egyáltalán nem vagyok ügyes ebben, inkább gyurmázom vele egész nap... Azért a nagypapától volt mit örökölni, meglátjuk meddig fogja ennyire lekötni a dolog, de egyelőre szemünk elkerekedik, amikor egy egy mű elkészül. Szerintem zseniális, teljesen felismerhető és egészen kreatív. Bár én elfogult vagyok, másrészt hasonló szinten tarok, mint ő... vagy nem is... :)

Stílusgyakorlatok napocskára, emberre, mackóra.

Medve kifinomultabban, profil és teljes alak.

RákocskaÉs végül a kedvenceim, krumplimama és kis krumpliMikolt

A festések közül pedig az első Hannáé, a második Mikoltté. Ő is egészen tehetséges :):)

2009. november 17., kedd

Helyzetjelentés és a 35. hét

Hanna:
Tegnap délután nyűgösen ébredt. Az ölemben ülve uzsonnázott, és csak könyvet olvasni vágyott estig. Amikor Dani végre hazaért (úgy hét körül) kicsit kimentünk a verandára levegőzni, közben megfőtt a virslivacsora is, amit még kint ettünk meg. (a verandáról jutott az eszembe, hogy amikor télen fél ötkor már sötét van, és még az eső is szemerkél, semmi esélyünk kimozdulni a verandán túlra. Kellene csinálni egy olyan játszót, vagy teret, vagy kertet, vagy bármit, ahová sötétben és esőben is ki lehet vinni a gyerekeket, van egy kis élet, társaság és még az sem nagy baj, ha valamelyiknek épp folyik egy kicsit az orra... és akkor eszembe jutott Sydney... és abbahagytam az álmodozást)

Vacsora közben Hanna Dani ölében ücsörgött, elég hosszasan, úgyhogy úgy döntöttem, felhívom a doktornéninket, megnézné-e valamikor a lányokat.
Estére már lázas volt, a miágyunkban töltötte az éjszakát, óránként itattam.
Ma délelőtt (miután negyed hétkor útra keltünk Danival az Istvánba vérvételre (hogy mi a fenének kellett odáig elmenni nem tudom...) majd kilenc előtt nem sokkal friss pékáruval felszerelkezve hazatértünk) voltunk is Marika néninél, a diagnózisa tüszős mandulagyulladás. Legalább tudom, nem H1N1...

Nem szokott, de most antibiotikumot írt.
1. Nem szeretnék antibiotikumot.
2. A homeopátiás doktronéninkről már írtam... Fél órám lett volna a kórházban sorba állva felhívni időpontért, amit mondanom sem kell, elmulasztottam.
3. A következő lehetőségeim vannak:
- beadom az antit, ezzel meggyorsítva, de hosszútávon nem megkönnyítve a gyógyulást, plusz kicsit talán megakadályozva Mikolt megfertőződését.
- várok holnap reggelig, és felhívom, addig pedig nézem a beteg gyerekemet, itatom, és igyekszem kitalálni, mit adjak neki.

Hanna jó beteg. Kialussza, nyugton van, iszik, segít. Most a kanapén alszik, nem akart felmenni az ágyba, inkább viseli, hogy Mikolt mindebből nem ért semmit, és gyakran odamegy hozzá, meglegyintgetni.

Mikolt:
Huncut, de nagyon. Vigyorog, jól van szerencsére. Igyekszem elkerülni, hogy elkapjon bármit Hannától, bár ez nehéz, mert Hanna mostanában a kezét állandóan a szájában tartja, Mikolt pedig mindent megkóstol...
A legújabb két szavas mondata: Huvvan. Vagyis hol van? :):)
Öt foga jön egyszerre, négy rágó és egy szemfog. Hasmenés, és víztiszta orrfolyás már nem is meglepő. Kicsit köhög is, de a tüdeje felett nincs semmi elváltozás. Úgyhogy egyelőre nem foglalkozom ezzel.
Hanna ágyára a létrán egyedül felmászik, reggel az az első, hogy a létrát leveszem. Nem érem utol ugyanis, mire feljutok utána, már biztosan a felülről kacarászik.

Áron:
Nő. Azt írták, hogy most fog igazán nagyot, de ezt nem érzem. Erősödik inkább, nem óriás, de nem picike. A bal oldalamnál van a háta, a popsiját sokszor dugja, és a térde rendszerint a jobb oldalamban van. Mint anno Mikoltté. Szereti a társaságot, és egyáltalán nem érdekli, ha simogatom. Bezzeg Danitól megnyugszik, elcsitul ha nagy a dübörgés odabenn. A héten először fogalmazódott meg bennem, szeretném a kezemben fogni már. Kíváncsi vagyok rá, ahogy a család is egyre komolyabban veszi, hogy nemsokára köztünk lesz. A dédi folyton emlegeti. :)

Az előkészületekkel így állunk:

Érdekes volt teregetni a babaillatú apró kék ruhákat, egy rózsaszín sem volt benne. :)
A múlt hét végén vettünk végre egy komódot is, ha eldöntöttem, hogy kivasalom-e az első adagot vagy sem, akkor bekerülnek majd a helyükre.
Ez a kellemes rész, a szülés gondolatától egyelőre nem vagyok feldobódva. Danit kértem, ezúttal válallná-e ő ezt a feladatot, erre azt válaszolta, hogy ugyan mááár, utána aztán olyan jóóó nekem. Igyekeztem felidézni, úgy emlékszem, már Mikoltot sem szerettem volna megszülni pár héttel az indulása előtt. Meg arra is jutottam, hogy közben is és utána is tényleg jó volt nekem, úgyhogy bízom benne, hogy amikor már nagyon elég lesz, a kedvem is megérkezik.

A gyomrom ég (újra?), a derekam fáj, egyre kevesebb alvással is beérem. Ha leülök, elgondolkodom, hogy felálljak-e, és nagyon hálás vagyok Mikoltnak, aki a lépcsőn lefelé is kézen fogva szeret már közlekedni.

2009. november 14., szombat

Babaszobás szülinap

Az első
A második
A harmadik...
Hanna születésnapján jutott eszembe, hogy idén majdnem elmaradt a babaszobás társasággal közös ünneplés.
Hanna születésekor kezdtem el blogot vezetni, az akkori babaszobán, és kerestem a vele egykorú babák anyukájának társaságát az ottani fórumon. Mert egyedül voltam, mert bizonytalan voltam, és mert nagyon jólesett kiírni magamból mindazt, ami történt velünk.

Annyira jó társaság jött össze, hogy egy idő után elkezdtünk személyesen is találkozni, eleinte biopiacon "pokrócoztunk", aztán ahogy hidegebbre fordult az idő, egymáshoz jártunk havonta, hogy a gyerekek játszhassanak egymással, mi pedig beszélgessünk egy jót élőben is.

Együtt ünnepeltük az első születésnapot is, akkor még 10 családdal. Készült egy közös kis könyv is ajándék gyanánt, nagy izgalommal készítettük, készültünk és igazán nagyon szépen sikerült.

Út közben aztán volt egy kis lemorzsolódás, de heten biztosan maradtunk. A második szülinapot nálunk ünnepeltük, Botond és Domi hiányoztak sajnos, ők utólag "mancsoltak" a közös képre.


Idén csak Soma hiányzott, ő is csak Zsombor örömteli érkezése okán. Hat hároméves kiegészülve az azóta szép sorjában érkezett kistesókkal (5 pici meg egy pocak) így is eljöttek hozzánk. Volt játék, újra ismerkedés, mert elég régen találkotzunk személyesen utoljára, aztán torta gyertyával. Az ajándék gyártás idén elmaradt, de a lényeg, hogy együtt voltunk, hogy édesek voltak a kicsik és hihetetlen nagyok a nagyobbak.

Köszi, hogy eljöttetek, nekünk nagyon jólesett újra látni Benneteket.
Folyt.köv.

2009. november 13., péntek

Csend

Fél öttől néptánc van. Mikolt alszik, így Hannát Viki vitte el. Először ment, oda is és nélkülem is ilyen külön programra. Nagyon élvezte, mikor végre megértette, hogy egyedül megy, suttogva öltözködött, evett egy banánt, bepakolta a hátizsákjába a váltócipőt, és nagyon boldogan ült be Flóra és Bazsi mellé az autóba.

Csend van. És úúúgy hiányzik... hogy lássam, milyen nélkülem, hogyan boldogul, tetszik-e neki a tánc.

Ilyen lesz amikor óvodás lesz...

Három nap

Három napja Hanna a saját, szép új ágyában alszik el. Vagy Dani, vagy én felmegyünk vele lefeküdni, és bár nem korán, sőt elég későn, de elalszik anélkül, hogy egyezkedni óhajtana. Becsukja a szemét, és szép csendben forgolódik. Ha én vagyok mellette, fogja a kezem. Ha Dani, akkor összebújnak. A minap úgy ébresztettem Danit éjjel egykor, hogy nem is láttam, hol van Hanna...

De ami ennél is érdekesebb, hogy reggelig nem jön át. Hallom éjjel, hogy felébred, forgolódik egy sort, de aztán alszik tovább.

Első lépésnek mindenképpen nagy, csodálkozom is reggelente, hogy már világosodik, és még üres Áron ágya, vagy Dani helye mellettem. Sőt, illúzióim sincsenek, hogy ez milyen hosszú távú siker, de egyelőre nagyon örülök. Elsősorban annak, hogy képes megnyugodni, elpihenni.

A vágyaim netovábbja az volna, ha mindez kicsit korábban történne, és lehetne egy fél óránk Danival felnőtt életet élni. Megbeszélni amit szeretnénk, vagy csak leülni kettesben...

2009. november 12., csütörtök

Puszi

Hanna alig volt tíz hónapos, amikor kitalálta, hogy cuppogni fog. Imádtam, ahogy formálja a kis száját, azt pedig végképp, amikor rájött, mennyire örülünk annak, ha az arcunkra adja.
Az egyik legfinomabb dolog az életemben. Olvadoztam no.

Mikolt nem egy finoman barátkozós fajta. Bújik, ölel, amitől szintén elolvadok természetesen, de simogatni nem tud, inkább püföl. Puszit adni pedig nemrég kezdett, rendszerint a levegőbe cuppogtatott, aki a közelében volt ilyen eseményekkor, az igyekezett az arcát odatenni, de Mimóresz csak nagyokat pislogott értetlenül.
Nemrég megértette az összefüggést, de ha kértük, adjon puszit, odadugta a kis fejét, hogy adhatssunk. :)
Aztán megtörtént az áttörés, Hanna kapta az első ölelős, cuppanós igazit.
Meg a papa.
Én pedig olvadoztam, de nekem nem jutott. (mint ahogy Hanna is csak a papának vall szerelmet... )
Tegnap este kipróbáltam, hátha én is bekerülhetek a kivételezettek közé. Megkértem és lőn. Sőt. Vagy száz puszit kaptam, egyetlen kérésre, fogta a fejem, és cuppogtatott rendületlenül.
Nos, mondjam, hogy mennyire volt finom? :):)

2009. november 11., szerda

Dulpa oroszlán

Eddig azt hittem skorpió az aszcendense.
De így mindjárt más...
Pl. teljesen érthető, miért harap, nyúl a szemünkbe és mancsol amikor fáradt.
Hogy miért dorombol, bújik, amikor szeretgetésre vágyik.
De teljesen nagymacskás az is, ahogyan békés, és mosolygós, amíg az és úgy történik, ahogy ő akarja, és az is, ahogyan elordítja magát a mély alt hangján, ha valami nem tetszik neki.
Hogy elnyúlva, békésen, ragadozó módjára alszik, teljesen megfeledkezve a világról.
Hogy simogatni is csak nagy lendülettel képes... Egyelőre. Mert már vannak jelei a finomodásnak is, de ez már más téma.

2009. november 10., kedd

Áronnal a 34. héten

78.4 kg. Kétszer is ellenőriztem. Áron nem hízhatott 2 kg-t egy hét alatt, szemben velem. Nem nyomaszt a szám, csak meglepődtem, és mert azt gondolom, hogy 80-nál indulunk majd, egyben azt is jelenti, közel az idő. Nem bánnám már, ha kint lenne, eddig nem sürgettem a múlást, de most nagyon jólesne "megszabadulni". Centiben 108. Mikolttal a 38. héten volt ekkora.

Elolvastam miket írnak, pihenjek sokat. Rendben... Hihi.
Meg azt is, hogy már több, mint 2 kiló és 40x centi. Rózsaszín a bőre és már nem mocorog olyan sokat. Dehogynem. Főleg este, még mindig, vagy ha társaságban vagyunk. Vagy ha a lányok kommunikálnak vele. A minap Hannának többször is adott pacsit, majd Mikolt is beszállt a mókába, lassan ő is ért valamit a pocakomból.

Aludni egyre nehezebb, ha ezt lehet egyáltalán még fokozni, bár ha nem eszem csak nagyon keveset, akkor jobb. A gyomrom viszont nem ég már annyira, mint korábban, ezt a renie-k igényének csökkenéséből tudom. A mozgáskorlátozottságról már sok szó esett, pont.

A hét feladata összekészíteni a cuccunkat, átnézni mi hiányzik. Kéne még egy szekrény, vagy komód, és egy kicsivel több idő magamban, csak vele.

... egyre kíváncsibb vagyok rá, egyre közelebb érzem magamhoz, egyre jobban kötődöm. Érdekes, és még mindig furcsa ha kimondom: kisfiam... :)

A mai napról...

A mai nap azt hiszem szépen leírja, milyen várandósnak lennem most...
Reggel benéztem a hűtőbe, ami egy leves kivételével (Marinak köszönet) üresen nézett vissza. Gondoltam főzök.
A tonhalas tészta mellett döntöttem, mert az gyorsan megvan, nem is tart hosszú ideig, és régen ettünk. Csak két alkatrész hiányzott hozzá, így aztán a már majdnem készre főtt tésztát is elfelejtettem... Idővel szétfőtt.
Nos végül az egyszerűség kedvéért még összedobtam egy rizses húst, a rizst nem is kellett kibontanom, mert a zacskó a kezemben kiszakadt.
Közben a gyerekek rajtam lógva jelezték, (elég hangosan...) hogy elegük van a reggelből, legyen valami. Mikolt ráadásul elég nehezen viseli a szomszédban zajló felújítást, jelenleg a hajópadlót rakják, Hanna szerint fúrnak-faragnak, Mikolt pedig sikít félelmében...

Ebéd után gondoltam kicsit pihenek. Mikolt egészen csendben magas szintre fejlesztette közben az eszközhasználatot, a kisszékét a konyhapulthoz tolva (előrelátóan 90 cm magasságra terveztem, hogy véletlenül se tudjanak ekkorka korukban megégni, magukra rántani...) kézzel megevett annyi rizst, amennyit a kislábasból ki tudott szedegetni. Aztán lejött és ami a ruháján volt, azt széthordta a lakás kitudja hány helységében.

Letettem őket. Fél óra múlva a másik szomszéd, aki amúgy is elég szenzitív a környezetét ileltően, (konkrétan egy igazi paraszt a szó jó és rossz értelmében is...) motoros fűrésszel darabolta a tüzifáját. Hanna felébredt... Mikolt nem.

Legalább volt alkalmam egy gyerekkel felmosni az egész alsó szintet, majd meguzsonnáztatni Hannát. Aki előbb szétszórta a rizst ami a tányérjában volt, majd tejfölt kért, amiről én úgy gondoltam felrázom, mielőtt kibontanám, de kibontani nem is lett volna szükséges, mert már nyitva volt. Újra felmostam, de most csak a konyhát kellett...

Mindez teljesen szimplán néz ki így leírva. De vegyük számításba, hogy... Nem tudom felemelni a jobb lábamat. Nem tudok lehajolni. Nem tudok egyik lábamról a másikra terhelni, vagyis az elindulás önmagában is kihívás. Derékmagasságig vagyok jó a pakolásban, a rendcsinálásban, azaz ha ennél alacsonyabb helyen történik valami, hosszasan elgondolkodom rajta, mi legyen vele. Ha veszélyes, ragad, maszatol, akkor megoldom.

Amúgy pedig energia takarékos üzemmódban működöm, vagyis megtanultam a minimális mozgásszámot rendelni adott művelethez. Ügyesen csinálom, a családom észre sem veszi. Dani sokszor kér olyat, amiből kiderül, ő biztosan nem.

És hogy végképp úgy érezzem, ez nem az én napom, a memória kártyát a fényképezőgép nem ismeri fel, a számítógép igen. Akkor melyiknek van baja?
Tegnap kellett volna fizetést kapnom, de nem érkezett utalás. Tudom, hogy elég nagy a baj a munkahelyemmel, de ma a honlapjuk sem volt elérhető, és a központi telefont sem vette fel senki.

Na akkor nekiállok összeírni a listát arról, amit a kórházba kell vinnem...

2009. november 9., hétfő

Elcsavargott

Tegnap az esős időre, meg némi financiális akadályoztatásra való tekintettel olyan helyet választottunk a gyerekeknek, ahol ők játszhatnak, meg társaságban lehetnek, nekünk pedig adódik módunk egy kis ücsörgésre is. Erre leginkább nekem van szükségem mostanság, a derekam iszonyatosan fáj, sajnos semmi nem segít, azt hiszem Áron nyomja belülről... Ettől a pingvinséghez még egy kis bicegés is társul, kívülről elég vicces látványt nyújtva.

Nos a hely az Ikea, ahova Hannának bármikor van kedve ellátogatni. Főleg mióta szabad bejárása lett a golyókhoz is. Csak azzal nem számoltunk, hogy vasárnap ebédidőben kis tábla vár majd a játszó bejáratánál: Sajnos többen nem férünk be... Így maradt a közös játszórész, de ezt is szeretik a lányok, Hanna sokfogásos ebédet főzött, miközben vagy hatszor elmosogatott, Mikolt pedig jött-ment, felmászott, forgott, mi meg az eredeti tervnek megfelelően ültünk a "kispadon" figyeltük őket és beszélgettünk.

Mikolt egyik kedvence a nagy forgószék, ezzel játszott, mikor utoljára rajta volt a tekintetem. Nekünk háttal állt meg a mozgásban... Aztán Hannát figyeltem, ahogy egy kislány épp kitúrja a konyhából, elég erőszakosan, Hanna pedig a maga módján csak áll, mint egy kis szikla, és nem reagál a durvaságra sem. Nyilván Dani is ezt figyelte, közben eltelt egy perc... Talán ennyi sem.

A következőben pedig éreztem, baj van. A forgószék még mindig nekünk háttal, és mozdulatlanul állt. Embertömeg hömpölygött, akkora nyüzsgés volt, hogy egymás szavát is alig hallottuk. Mondnai sem kellett semmit, felpattantunk, Dani felkapta Hannát és kétfelé rohantunk. Mikolt pedig sehol.

Voltak már pillanatok az életemben, amikor lepergett előttem az elmúlt. A cunami élmény volt ehhez hasonlatos. Repültem most, hogy megtaláljam az alig nyolvan centis villámmozgású kislányomat, de sehol. Néha visszatértünk Danival a játszóhoz, de láttuk egymás arcán, nincs... A legrosszabb gondolatok, a legnyomasztóbb pár perc volt ez, elsírtam magam idővel, ez meg csak bosszantott... Az én felelősségem, mit bőgök...

Talán 10 perc telt el, egy apuka is elindult a harmadik irányba, ahova mi már nem tudtunk, de ő sem találta. Aztán végre bemondták, találtak egy másfél éves forma kislányt, a konyha részlegen átvehető. Mikolt egy kedves hölgy kezében vizet ivott épp, cseppet sem törődve azzal, hogy minket sehol sem lát.

Azóta is azon gondolkodom, hogy mi lett volna ha... Ha valaki gyereket akar, ezen a helyen, ebben a tömegben a legalkalmasabb elvinni egyet. Hibáztam... hibáztunk. És egy perc sem volt az egész, mialatt olyen messzire keveredett, hogy már nem tudtuk könnyen megtalálni. Amikor egyedül vagyok kettejükkel, már nem is érem utól egyiket sem. Hanna legalább hallgat rám.

Nem szeretném mégegyszer megélni ezt...

2009. november 5., csütörtök

Ősz, kert, kálvária

Nem csak a fényképezőgép lett beteg, meg a gyerekek, de az internet kapcsolat is. Egy hetembe és egy csomó szervezésbe került, mire ma végre sikerült meggyógyítani. Járt itt a villanyszerelő, kicserélte a kábelt, volt itt háromszor a szolgáltatótól is ember, mire eljutottunk a megoldásig. Ma két órát dolgozott a mester, végül megtalálta és orvosolta a bajt. Hogy ez pontosan mi volt, nem tudom, ő azt mondta egymillióból egyszer fordul elő ilyesmi, és ráadásul valami házon kívüli kütyüt kellett cserélnie.

A tünet az volt, hogy a letöltés vidáman működött, de felfelé nem ment info. Se levelet nem tudtam küldeni, sem képeket feltölteni.

Így elmaradt ez az őszi szombati beszámoló is, pedig ezeket a képeket olyan nagyon szeretem. eg az őszt is, ha nem esne, és nem fújna és nem lenne azonnal tél...

A kertben sárgulnak a levelek, naponta gereblyézzük a lányokkal, kivéve a meggyfa alatt, mert azt úgy szeretem nézni. Nagy sárga levéltó van a fa alatt, a lomb maradéka pedig napról napra más színt kap. Gyönyörű. Fára mászni pedig nagy mulatság, még a kicsi is kipróbálta. :)

Ősszel szeretek leginkább kirándulni. Szeretem az avart, a színeket, a fényeket, az illatokat. A mostani minőségemben nem jutok el messzire. Sajnos. Viszont van nem messze egy kálváriadomb, kalandosan lehet bejutni, a kulcsot el kell kérni a szomszédban lakó kedves nővérektől, már annak, aki tudja, hogy hol keresse. Mármint a kulcsot. Már egyszer eljutottunk a kapuig, aztán az öcsém mondta el a titkot...

A kálvária azért is érdekes, mert esténként kivilágítják, ezt pedig a "miszobánkból" is látni lehet. Hannát nagyon érdekelték a fények, minden este mesélni kellett neki, hogy mik ezek, hol van, alig várta persze, hogy egyszer eljussunk megnézni.
Így aztán szombaton ez volt a program:

Kulcs megszerez, kapu kinyit, titok felfed. Tetszett :)

Amire szükség volt...

Hétfőn meghúztam a hátam. Tulajdonképpen fáj már egy jó ideje mindenhol, nem is kellett sok, hogy az amúgy is agyoncsomósodott részem felmondja a szolgálatot. Az utcát szerettem volna gazmentesíteni, (nyilván nem vagyok normális, hogy ezt most, és így...) és ahogy hajoltam, megbillentem, fejjel a falnak :):) még egy darabig nevetgéltem magamon, aztán nem tudtam felegyenesedni... Utána meg rendesen lépni, meg öltözni, meg gyerekeket emelgetni sem...

Kedden Dani felhívta Bencét. Ő szokott megmasszírozni, amikor úgy döntök, végem. Ma eljött, én pedig több dologra is rájöttem.
1. Ennyi jár...
2. Aki fizikai munkát végez, az ne csodálkozzon, ha a teste egy idő után elfárad.
3. Eddig egy nagy betontömböt cipeltem hát néven.
4. Bence gyógymasszőr, így mindig tud olyat mondani, ami segít hosszabb távon is.

Most nem csak mondott, hanem adott is. Kaptam két ragacsot a hátamra, amit három-négy napig fent is hagyhatok, teljesen gyógyszermentes. Nálam tartó funkciója van, vagyis segít nekem cipelni. Főleg Áront, de az egyéb mozdulatoknál is hasznát látom. Kinesiotape a neve.

Egy egy ilyen alkalom után mindig megfogadom, hogy nem várok addig, amíg már mozdulni sem bírok... Aztán meg csodálkozom...

2009. november 3., kedd

Az elemetes

Az ominózus szülinapozós éjjelig dorbézolós esténk után Hanna nem mutatott túl nagy hajlandóságot a korai de legalábbis a "normális" időben történő fekvés iránt. És aziránt sem volt egy cseppet sem belátó, hogy a szülei lassan elérkezettnek látják, hogy néhány percet kettesben töltsenek, ami viszont úgy nehezen kivitelezhető, ha ő fél éjfélig valamelyikünk kezét fogva elmélkedik ébren...

Voltak dilemmáim azzal kapcsolatban, hogy a beszerzett galériás ágyat összeszereljük-e Áron érkezése előtt, vagy várjon még. A hét extrém alvási, nemalvási tapasztalataiból aztán arra a konklúzióra jutottunk, hogy ha megpróbáljuk, legfeljebb sikerül.

A terv az volt, hogy szombaton elviszem Hannát (aztán már Mikolt is belekerült a lányos program résztvevői közé) valahova, míg Dani és Pali szerelnek. Aznap reggel úgy éreztem, messze meghaladja a képességeimet még egy délelőtt egymagamban a kettővel, így alakult, hogy aznap Danival kiegészülve Millenárisoztunk, az ágy programpontot pedig elnapoltuk.

Este Hanna a születésnapi csomagok között megkapta dobozban néhány alkatrészét a elemetesnek, és gyanítom azért sem örült kicsattanóan az ajándéknak, mert már hónapok óta emlegetjük, hogy ez lesz az. Miért is lepődött volna meg?

Vasárnap délután aztán eljött Pali, és Danival nekiálltak, hogy nagylányos kuckót építsenek a háromévesnek, mi pedig egy ideig lelkesen segédkeztünk, aztán jobbnak láttam kivinni őket a temetőbe mécseseket nézni. Mire hazaértünk vacsoraidő volt, az ágy pedig majdnem kész állapotban várta az éjszakát. Csak a létra hiányzott... Mivel Hanna ragaszkodott hozzá, hogy fent aludjon, bár mi elég szkeptikusan álltunka kérdéshez, Dani megoldotta a közlekedést is, így aztán Hanna legalább három percre birtokba is vette, majd a miágyunkba kérte magát.

Nekem nem volt türelmem aznap a kézfogós időtöltéshez, Dani ment helyettem, megint fél 12 lett, mire kisebb vitát követően mindenki elaludt.

Egész éjjel azon agyaltam, mi az, amivel segíthetek Hannának. Egyfelől tudom, szeretne a saját helyén aludni. Másfelől tudom, hogy kellek neki, sokkal nyugodtabb, ha vele, mellette vagyok. Harmadrészt fél. Nagyon. Attól, hogy az autók jönnek mennek. Pedig nem jönnek mennek, mert a mi utcánkban nem kellemes az autóknak jönni menni. Inkább attól fél, hogy nem talál. Pedig nem szoktam eltűnni...

Van egy Annás mese az egyedül alvásról. Abban van egy Anya baba meg egy Apa baba, a terv az volt, hogy az ágyhoz kap ilyet is. De miután senkinek nem volt energiája, hogy el is készüljenek, továbbra is maradt a kérdés, hogy az életnagyságú, meg az annál egyel kisebb házörzője mellé mit kellene még betennem az ágyba, amitől biztonságban érzi majd magát.

Fénykép...

Megnyugodtam, elaludtam, és másnap nem is hoztam szóba a témát. Délután magától kérte, hogy fent aludhasson, megvártam, míg elpihen és lejöttem. Sikítva ébredt, kiabált utánam... Mire leért, megvolt a terv:

- Hanna, mit szólnál hozzá, ha az ágyadba betennénk egy fényképet a Mamáról meg a Papáról? Akkor ott vigyáznánk rád egész éjjel nyitott szemmel.
Gondolkodik, várom a reakciót.
Könnyed:
- Jó.

És akkor az este:
- Mama, menjünk, én az elemetes ágyban alszom az álmomat egész este.
- Hű Hanna, ha nekem ilyen ágyam lehetne, nem is engednék senkit belefeküdni... (tényleg...)
- Mama, akkor majd ha három éves leszel, veszek neked egy saját elemetes ágyat meg egy nagy Szuszit meg egy kis Szuszit, és akkor alhatsz egyedül.

És már indult is kifelé, hogy Dani meséljen neki, én meg előkerestem egy esküvői képünket és a kezébe nyomtam. Állítólag betakargatta a 2D-s Mamát és Papát, de erről csak Danitól értesültem, mert nem is kellettem az elalváshoz.

Hajnalban fél 5kor érkezett, arra sem ébredt fel közben, hogy Mikolt felsírt, szívtuk az orrát, majd visszavittem... Bekúszott Áron ágyába, kendő nélkül... és békésen aludt egészen nyolcig.

Akkor most siker?

Mikoltról még mindig

Elérkezett a november, és remélem hogy jobban folytatódik, mint ahogy indult. Legalábbis Mikoltnak...

Tegnap délelőtt meglátogattuk Lujzát és Lackót a Vadasparkban. Hanna szeret a baromfi udvarban kóborolni, eteti az állatokat, megnézi mennyit nőttek, hány bárány született, ott van-e a traktor, jár-e macska. A két "L" a csacsikat illeti, nem régóta tudjuk, hogy van nevük is. Mindig kapnak egy kis száraz ágat, füvet, levelet a lányoktól, egy ideje Mikolt is lelkesen vesz részt ebben a programban.

Nem vagyok gyors. Cseppet sem. Mikolt napról napra ügyesebben megy a lábán, sőt szalad is. Utolérnem nem egyszerű már, szemmel tudom tartani, de ez nem elég. Legalábbis most nem volt. Békésen masírozott volna kifelé, ha a csíkos kardigánja zöld színe nem lett volna olyannyira vonzó Lujzának, hogy megkóstolja. Repültem, amikor azt láttam, hogy a kis Mimi emelkedik felfelé, ugyanis az amúgy békés és nem is ostoba jószág elkapta, és erőfölényben lévén már emelte is a magasba. Mikolt kiabált, én is... Lujza meg megszeppent, kapott is egyet szegény, nade kérem... Mikolt karján jó nagy véraláfutás tanuskodik a történtekről...

Mára pedig vagy előkerült a beígért 15 hós oltás mellékzöngéjeként az összes tünet, vagy megérkezett a betegség... Éjjel szörcsögésre ébredtünk, reggelre már ömlött az orrából az amúgy nagyrészt áttetsző váladék, de ilyen rosszkedvűnek még nem láttam. Nagyjából fél órát volt csendben, amikor a kertben elaludt a babakocsiban, egyébként reggeltől ebédig nyűgött, sírt, kiabált.

Megőszültem, de lehet, hogy kihullott a hajam... És nagyon remélem, hogy jobb is lesz...

2009. november 2., hétfő

Mikoltról 15 hónaposan

Elmaradtak az összefoglalók, pedig annyira gyorsan változik Mimó...
Elmúlt ez a hóforduló is, Hanna születésnapja kicsit elfedett minden mást a héten. Mikolt közben kisgyerek lett. Elképesztő akarattal, egyre szőkébb és hosszabb hajjal, dumálással, és egy kis gyarapodással.

Az evéssel sosem volt gondunk, csak a súllyal... Pedig szerintem egyszerűen csak lemozogja, amit elfogyaszt. Bármit szívesen megkóstol, sokat és sokszor eszik, ha éhes szól, vagy felmászik a székébe. Nincs is kifejezett kedvence, a zöldségeket ugyanolyan jóízűen eszi, mint a gyümölcsöket vagy a főtt ételeket. Csak meleg ne legyen... Ha meglátja, hogy megfújom, amit adni szeretnék, fintorog, nyafog és nem fogadja el, hosszasan kell győzködni, hogy már nem meleg. Egyre önállóbb az egyedül evéssel is, bár a finommozgáson van még mit csiszolgatni. Ennek ellenére (hamár Hannát úgyis etetnem kell) igyekszik a kanállal, a villával, ha nem sikerül, akkor kézzel. Vizualizálható, hogy a levesek milyen arányban kerülnek a földre illetve a szájába. :)
Inni csak vizet iszik, pohárból, szívószállal. A kulacs, vagy a csőrös pohár rendben van, pohárból még nem tud rendesen inni.

Az alvás szintén nem érdekes téma, nappal nagyon régóta egyet alszik, de ha mégis valami miatt elaludna délelőtt, a délutáni szieszta kisebb forgolódással, énekléssel kezdődik, aztán szépen elcsitul, és elalszik. Egyedül, magától... Bekuckózik a paplanjába, kendővel, cumival, és pihen. Este Dani fekteti, leghosszabb 5 perc alatt be is fejezik a szeánszot, és a legtöbbször csak reggel találkozunk újra. Ha hajnalban mégis ébred, elég egy kis víz, simogatás, vagy egy rövid séta fürdőszobába, és vissza lehet tenni az ágyába. Nem igényli (most épp) a mi közelségünket, a nagyágyban csak bohóckodik.

Utánoz. Mindent. Főleg Hannát, és mindenben. Ezért aztán már most főz, etet, telefonál, táncol, ugrál az ugrálón, és rengeteg mindent mond. Könyvből mesél, duplóból épít. Ha pedig egyedül marad, akkor a nagy kedvencek a labda, a gyöngyök rakosgatása dobozból ki és be, és a montessori torony. Ezzel fél órát is képes ellenni, leszedi, felrakja... A babák és az autók egyformán kedveltek. Lelkesen tologatja a babakocsit. De rajzol és gyurmázik is, bár sokszor a szájában köt ki az anyag.

Mozgásban nagyon sokat ügyesedett, ma már a négykézláb mászás eltűnt, gyalogol helyette, a kezeit egyre lejjebb engedi már. A küszöböknél megkapaszkodik és óvatosan lép át rajtuk. Ha elesik kiabál, feláll és megy tovább. A hideg beálltával az overál is előkerült. Utálja. Nem tud benne mozogni, az első alkalmakkor eldőlt, ahogy felöltöztettem, mint egy kis krumplis zsák. Mostanra megszokta, hogy képes állni benne, de ha elesik, (elég gyakran) akkor felállni már nem tud benne.

Akarat... Nem megyünk a szomszédba érte... Kristálytiszta elképzelése van arról, minek hogyan kell történnie, és ha nem úgy, akkor kiabálás, földönfekvés a vége. Nagyon hangos és nagyon eltéríthetetlen. Nem lehet vele megegyezni, kompromisszumot kötni, pedig hol van még a dackorszak. Viszont ha megkapja, amire vágyik, egy mosolygós, bújós, mondanám, hogy csendes... kicsi lány.

Igazi kis bohóc, észreveszi, ha tetszik nekünk amit csinál, és addig folytatja, míg mi is élvezzük. Nagyon érdekes, ahogy fejlődik a humora, megnevettet, mórikálja magát. :) A szuszogásáért odavagyok, épp mint Hannánál. :)

A beszéd... Míg Hanna két éves koráig gyűjtögette az információkat, addig Mikolt mindent utánoz, amit hall, és bár magától nem minden utánzott szót használ, azért előfordult már a repertoárban a lift, és a pillangó is.
Nagyon régóta mondja, hogy baba, mama, papa, Hanna, lámpa, újabbak a nem, az eeement, az inni, a cipő, mondta már, hogy Csilla, ott van, hol van, és persze mert nem írom, fogalmam sincs, mi mindent hagyok ki, de igyekszem majd pótolni. Az igen helyett bólogat és mordul egyet, ez nagyon vicces. A nem-nél pedig rázza a fejét. Mindent megért, szavakkal kommunikálunk már, és ez olyan hihetetlen.

8 fogacskája van kint, kettő félig és még kettő épp úton. 9190 gramm, az elmúlt hónapban hatszáz grammot hízott, amit megérzek... és 78 cm, 18-as cipőt hord és 74-80-as ruhákat. Picike, de amilyen formás, rendben van ez így.

Képet igyekszem csatolni, amint helyreállt a rend az internet kapcsolatunkkal...

2009. november 1., vasárnap

Nagy családi ünneplés

Szombaton délelőtt a Millenárisban voltunk. Bár nem értem, hogy itt miért ünneplünk halloweent, a programok igazi őszi hangulatot varázsoltak a Teátrumban, volt mindenféle kézműveskedés és játéklehetőség, előadás mesével és hangszerekkel... Hanna a kézműből a ragasztást élvezte, a "művet" nem akarta kipróbálni, de hazahoztuk. (nem egy kifejezetten csajos alkat ebből a szempontból, sem tüllszoknya, sem korona nem kellett neki)
A színházasdiból negyed órát a fenekén ült, aztán ahogy szokta minden előadót jó közelről (20cm) megszemlélt, majd lelépett. Őt nem az érdekli, mi az, ami történik, nem is akar belehelyezkedni a mesébe, az izgatja, hogyan csinálja, aki csinálja. Ahogy megérti, megy is tovább.
Jelen esetben a társas játékokhoz, ott is a kirakó kötötte le leginkább, amivel viszont hosszan eljátszott, korát meghazudtoló ügyességgel.

A születésnapozás záróakkordjaként délután összegyűlt a nagycsalád is, hogy felköszöntsék Hannát. Ünneplőbe öltöztettem, (... mégiscsak csajos, de csak az igazán szép ruhákért van oda...) úgy vártuk a vendégeket. Szeretem ezeket az alkalmakat, olyan jó kicsit együtt látni mindenkit. Ami még inkább jólesett a mostani alkalommal, hogy a dédi még mindig velünk lehetett, és hogy Áronon kívül Manó hozta a pocakjában Blankát is. Gyarapodunk, és ez olyan jóóó.

A csomagok a nappaliban gyülekeztek, Hanna rohangált és kiabált örömében, amikor meglátta, mennyi minden érkezett. Két nappal ezelőtt még nem sejtettem, hogy ilyen sikere lesz az idei ajándékoknak, de mind nagyon talált. Pali saját kezűleg készített Hannának a kiskonyhájára egy polcos elemet, olyan szép, és olyan autentikus, hogy még én is szívesen játszottam volna vele, ha a lányok odaengedtek volna mellé. Hanna azonnal pakolgatta az edényeit, főzött, sütött, pedig egy ideje ezeket a játékokat nem használta igazán.

Kapott egy duplo kisboltot is, amihez a pénztárgép csilingelve számol, ennek is hihetetlen sikere volt. Mikolt természetesen mindenben szeretett volna közreműködni, amit Hanna ezúttal nehezményezett, én pedig megértettem... (este, miután egyikünk sem tudott elaludni Mikolt kivételével, Hanna (szülői pályafutásunk leglegitimebb nevelési csődjeként) éjjel fél egyig játszott felváltva boltosat és főzött, mindezt suttogva félhomályban...)

A legnagyobb csomagban egy galériás ágy egy darabja volt, aminek az összeszerelése mára maradt. Picikét bízom csak abban, hogy néha sikerül majd rávenni, aludjon is benne, de mindenképpen úgy éreztem, megér egy próbát még Áron érkezése előtt, hátha a legkisebbnek is jut majd hely... Nem ennek örült leglátványosabban, de ma, amikor újra felmerült a kérdés, akarja-e hogy Dani és Pali összerakják, határozott "most"-tal válaszolt.

Természetesen nem maradt el a torta sem, tűzijátékkal, gyertyákkal, és családi fotó is készült, amiről a nagybácsik maradtak csak le, mivel Peti Angliában ünnepli épp a születésnapját, a két öcsémnek pedig dolga akadt máshol, miután tiszteletüket tették. A kép inkább egy mozgó hangyaboly érzetét kelti, de legalább van. :)

Kilenc körül mentek el az utolsók, az est további részét pedig a fent említett módon töltöttük.