Szorongok cseppet.
Ami nem meglepő, még csak nem is váratlan.
Hat napja vagyok egyedül, kis túlzással, hiszen estére már nemis, de ebből a szubjektív megélés a fontos.
Leadtam két nagyobb munkát, az egyiket nagy örömmel csináltam, a másikat nagy örömmel fejeztem be.
Lecseréltem a fényképezőgépemet, amitől esetlennek, és bénának érzem magam, pedig ez jó, mert új lehetőségeket, új kihívásokat rejt. De mégis rendesen elanyátlanodtam, úgyhogy végül előbányásztam a nagyonrégi kicsi gépet, amolyan önbizalomerősítőnek. Mondjuk este, halogén fényben nem olyan magától értetődő önbizalmat növelni...
Hallom a hangom Hanna morgásában, és szégyellem magam.
Aludni kéne, mert tudom, ezeknek a szorongásoknak egy része megoldódik magától holnap reggel tízre, mikor majd felébredek.
Azért legyen nyoma annak is, hogy vannak olyan napok, amikor úgy érzem magam, mint egy ketrecbe zárt vad, és még a bőröm is viszket a tehetetlenségtől.
... és akkor a mai megerősítés:
"Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jóllétben
elpuhulna a test, és elbutulna az elme. Jól tudjuk, hogy nem azok az
életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a
legjobbat tudják kihozni abból, amijük van." Prof. dr. Bagdy Emőke
2012. szeptember 29., szombat
2012. szeptember 28., péntek
Brillíroznak
Ülünk az autóban. Hannával próbálunk barchobázni, Lelle túlkiabál bennünket, nem nagyon szeret sötétben utazni...
Azért kitartóan kérdez, jobbnál jobbakat.
Előbb emberrel kezdünk, aztán állatot kér. Najó.
Mikolt érdeklődését is sikerül közben felkelteni, aki a szokásos MShow-t adja hátulról Áronnal. Kiabálva kérdi:
- Ez most állat?
- Ühüm...
Hanna pár kérdést feltesz, közben Mikolt csendben van, gondolom gondolkodik... És:
- Világít?
A vacsorát és a fürdést felcseréltük egy hete, abban bízva, hogy így gyorsabb az ügymenet. Fürdés, aztán vacsora. Áron a nappaliban tekereg, Dani keresi, és terelgeti:
- Gyere Áron fogat mosni.
- Hozzád képest?
Mikolt is megjelenik, sikál úgy hat másodpercet, és kislisszol... hátha nem veszi észre az apja, hogy ő még hátra van. De Dani szemfüles:
- Mimikém, szeretném még én is megmosni a fogadat.
Mikolt az ajtóhoz simul kívülről:
- De nem is látsz.
És a ráadás...
Áron, annak ellenére, hogy képes szabályozni a pisilést, igazi férfiember módjára egyszerre egy dologra tud csak odafigyelni. Mondjuk azt teljes lényével.
Épp tegnap teregettem az ágyunk matracvédőjét, amiből csak egy van, mert tegnap előtt a délutáni alváshoz elfelejtettem pelust adni rá. Gratuláltam magamnak...
Ma este, a nagy mesenézés hevében sikerült a teljes hólyagja tartalmát az ágyunkba eresztenie, de mert Aranyhaj sokkal izgalmasabb volt holmi szólásnál, Áronunk annyit tett a maga érdekében, hogy odébb araszolt a tócsától. A párnámra...
Azért kitartóan kérdez, jobbnál jobbakat.
Előbb emberrel kezdünk, aztán állatot kér. Najó.
Mikolt érdeklődését is sikerül közben felkelteni, aki a szokásos MShow-t adja hátulról Áronnal. Kiabálva kérdi:
- Ez most állat?
- Ühüm...
Hanna pár kérdést feltesz, közben Mikolt csendben van, gondolom gondolkodik... És:
- Világít?
A vacsorát és a fürdést felcseréltük egy hete, abban bízva, hogy így gyorsabb az ügymenet. Fürdés, aztán vacsora. Áron a nappaliban tekereg, Dani keresi, és terelgeti:
- Gyere Áron fogat mosni.
- Hozzád képest?
Mikolt is megjelenik, sikál úgy hat másodpercet, és kislisszol... hátha nem veszi észre az apja, hogy ő még hátra van. De Dani szemfüles:
- Mimikém, szeretném még én is megmosni a fogadat.
Mikolt az ajtóhoz simul kívülről:
- De nem is látsz.
És a ráadás...
Áron, annak ellenére, hogy képes szabályozni a pisilést, igazi férfiember módjára egyszerre egy dologra tud csak odafigyelni. Mondjuk azt teljes lényével.
Épp tegnap teregettem az ágyunk matracvédőjét, amiből csak egy van, mert tegnap előtt a délutáni alváshoz elfelejtettem pelust adni rá. Gratuláltam magamnak...
Ma este, a nagy mesenézés hevében sikerült a teljes hólyagja tartalmát az ágyunkba eresztenie, de mert Aranyhaj sokkal izgalmasabb volt holmi szólásnál, Áronunk annyit tett a maga érdekében, hogy odébb araszolt a tócsától. A párnámra...
Címkék:
Áron,
Áron beszél,
Áron szobatisztaság,
Mikolt,
Mikolt beszél
2012. szeptember 27., csütörtök
Nagyocska
Volt az a bizonyos kép hatunkról, ami olyan sok tetszésnyilvánításban részesült, hogy azóta minden nap visszajárok, és minden hangulatban megpróbálom kitalálni, mitől olyan népszerű.
Látom a magunk fáradtságát, a kócos hajunkat, a hirtelenjött pillanat mondjuk spontaneitását, és persze a történetet is, amiben kattant a masina zárja.
Szeretem, mert mind rajta vagyunk, és készült vagy egy tucat, mire mindenki jóarcot vágott, de ezen a képen egyvalaki mégsem néz farkasszemet az optikával.
Mert számára sokkal érdekesebbek a többiek, ahogy a Mama felkapja Áront és lehuppan, kiegészítve és egyben bezárva a sort.
Lelle.
Akinek ezen a képen épp olyan magasan van a feje, mint a nagyoknak, csak épp a lába nem olyan földigérő még. Mikor itthon először néztem meg a monitoron, hiányérzetem volt.
Egy kisbabát kerestem, de nem volt sehol.
Épp úgy, mint ahogy éjjel, a sötétben a karomban tartva minden alkalommal megdöbbenek, mikor a lépcsőfordulóba érve rásimul az a kevéske fény az arcára... kisbaba helyett egy kisgyerek van a karomban.
Aki ha látja, hogy a Papa a fél pár cipőjével tanácstalankodik, kihúzza a kiskosarat és kiveszi belőle a párját.
Aki alighogy elindulunk a húszperces körsétára, hogy megfuttassuk a többit, kéri, vegyük ki a babakocsiból, és miután tényleg kivesszük, hazáig sétál. Egyedül, a kezét nem engedi megfogni.
Aki a négyfogával megeszi a csirkeszárnyat, majdnem annyi idő alatt, mint a többiek.
Nagyocska lett.
Érti a humort, naponta kacagtat könnyesre a mimikájával, a gesztusaival, a játékaival.
És lassan belenő a testvér szerepbe, és elég jó látni, hogy mennyire élvezi, hogy neki jutott egy báty is.
Látom a magunk fáradtságát, a kócos hajunkat, a hirtelenjött pillanat mondjuk spontaneitását, és persze a történetet is, amiben kattant a masina zárja.
Szeretem, mert mind rajta vagyunk, és készült vagy egy tucat, mire mindenki jóarcot vágott, de ezen a képen egyvalaki mégsem néz farkasszemet az optikával.
Mert számára sokkal érdekesebbek a többiek, ahogy a Mama felkapja Áront és lehuppan, kiegészítve és egyben bezárva a sort.
Lelle.
Akinek ezen a képen épp olyan magasan van a feje, mint a nagyoknak, csak épp a lába nem olyan földigérő még. Mikor itthon először néztem meg a monitoron, hiányérzetem volt.
Egy kisbabát kerestem, de nem volt sehol.
Épp úgy, mint ahogy éjjel, a sötétben a karomban tartva minden alkalommal megdöbbenek, mikor a lépcsőfordulóba érve rásimul az a kevéske fény az arcára... kisbaba helyett egy kisgyerek van a karomban.
Aki ha látja, hogy a Papa a fél pár cipőjével tanácstalankodik, kihúzza a kiskosarat és kiveszi belőle a párját.
Aki alighogy elindulunk a húszperces körsétára, hogy megfuttassuk a többit, kéri, vegyük ki a babakocsiból, és miután tényleg kivesszük, hazáig sétál. Egyedül, a kezét nem engedi megfogni.
Aki a négyfogával megeszi a csirkeszárnyat, majdnem annyi idő alatt, mint a többiek.
Nagyocska lett.
Érti a humort, naponta kacagtat könnyesre a mimikájával, a gesztusaival, a játékaival.
És lassan belenő a testvér szerepbe, és elég jó látni, hogy mennyire élvezi, hogy neki jutott egy báty is.
2012. szeptember 24., hétfő
Az immunerősítés egyik módja (avagy szeressük meg az őszt)
Az oldalsávban (tudomtudom, hosszú és unalmas, senki sem görget rajtam kívül...) van egy homeopátia nevű link.
Azon kívül, hogy sok hasznos információ van fent az oldalon, van egy kérdezz-felelek opció is a regisztrált felhasználóknak. Gyorsan válaszolnak, gyakorlatilag bármilyen témában.
Ezen az oldalon ajánlják a következő immunerősítő kúrát is (a legjobb persze ha saját homeopata orvossal konzultálva az alkati szert használjuk, hiszen mindenki számára az a leghatékonyabb):
- egy hétig minden nap 1x5 golyó Echinacea CH5 (ez a boiron-os higítás, mi remediát használunk, jobb az ár-érték aránya, nekünk jobban be is vált és ráadásul nagyon aprók a golyócskák, a legkisebbek is gond nélkül és leginkább gyorsan el tudják szopogatni... remediás készítményeknél a higítás D6)
- az egy hét szedést követően egy hét szünet
Majd ebben a heti ritmusban a tél végéig lehet adni, gyereknek, felnőttnek.
- egy héten egyszer egy tubus oscillococcinum (nos ebből én nem adok egy egészet, harmadolom a három gyerek között, most pedig negyedelni fogom)
A kúra betegség esetén is folytatható.
Szóltam. :)
Azon kívül, hogy sok hasznos információ van fent az oldalon, van egy kérdezz-felelek opció is a regisztrált felhasználóknak. Gyorsan válaszolnak, gyakorlatilag bármilyen témában.
Ezen az oldalon ajánlják a következő immunerősítő kúrát is (a legjobb persze ha saját homeopata orvossal konzultálva az alkati szert használjuk, hiszen mindenki számára az a leghatékonyabb):
- egy hétig minden nap 1x5 golyó Echinacea CH5 (ez a boiron-os higítás, mi remediát használunk, jobb az ár-érték aránya, nekünk jobban be is vált és ráadásul nagyon aprók a golyócskák, a legkisebbek is gond nélkül és leginkább gyorsan el tudják szopogatni... remediás készítményeknél a higítás D6)
- az egy hét szedést követően egy hét szünet
Majd ebben a heti ritmusban a tél végéig lehet adni, gyereknek, felnőttnek.
- egy héten egyszer egy tubus oscillococcinum (nos ebből én nem adok egy egészet, harmadolom a három gyerek között, most pedig negyedelni fogom)
A kúra betegség esetén is folytatható.
Szóltam. :)
Ősz
Olyan mintha kirándultunk volna...
Budakeszin lakni azért is jó, mert ma például megnézhettük, hogyan bontják le a jurtákat a Kerekmezőn, pedig nagyon igyekeztünk, hogy odaérjünk a mindenféle programokra, amit az őszi napéjegyenlőség megünneplésére szerveztek. Épp csak egy nappal maradtunk le, pedig tegnap aztán nagyon nem csináltunk semmit sem... miközben a réten lovasíjász bemutató volt, meg máglyarakás fáklyákkal.
Na majd jövőre.
Csak mondom, hogy érdemes néha megnézni milyen programok vannak felénk, mert nekem egészen úgy tűnik, évről évre jobbak.
Meg azért is (és ezt egy kicsit korábban már meg akartam írni, de mindig elmaradt...), mert a Vadasparkba (a fizetős részre) mi budakesziek, a lakcímkártyánk felmutatása ellenében hétköznap húsz százalék kedvezménnyel léphetünk be, a hegyvidék kártyával és a babakassza kártyával pedig állandó tíz százalék a kedvezmény. Csak azért írom, mert sajnos ez a bejáratnál nem derül ki... gondolom nem volt hely, ahová kifüggeszthették vón.
De a legjobb, hogy bármerre induljunk is, egykettőre erdőben találjuk magunkat.
A fenti képek a Makkos felé vezető erdei úton készültek, a sétatáv nagyjából 500 méter volt, a szintidő (jójó, fotózással egybekötve) pedig úgy háromnegyed óra. Közben kinek bogarászás, kinek kardvívás, kinek pedig a szembejövőknek való integetés volt a kikapcsolódás.
2012. szeptember 21., péntek
Eheti mindenféle
Az imént feltöltöttem az augusztusi képeket az albumba, majd nosztalgiáztam egy kicsit.
Az egész augusztus a medencézésről és a málnáról szólt a képek alapján :).
Azért remélem annak ellenére, hogy a szeptember eddigi három hetéből három a betegségekkel telt, utólag nem fogom azt gondolni, hogy ez meg a betegség hónapja volt.
Vagy mondjuk üsse kő, ha ezzel letudjuk az idei őszre kirótt adagunkat. Kicsit szkeptikus vagyok, de hátha.
Hanna szerda óta itthon van, amit cseppet sem bán, végre megérezte a saját szoba varázsát, és csak ebédelni jön le, egyébként pedig fent molyol. Felvitte a babaházat (ötödik éve van velünk, mostanra nőtt bele... kitartó igennel szavazásom eredményeként, mert ha Danin múlt volna, már rég másé lenne), egy halom állatot meg apró babát és játszik.
Este pedig, míg a többiek néznek, neki újra lehet mesélni. Könyvből. Bebújva a paplan alá.
Valahonnan előkerült Szegény Dzsoni, azt olvassuk minden este. Azt hiszem ez a legjobb része a napnak.
Közben persze nagyon koncentrálok, hogy meggyógyítsam, kezdődő tüszős gyulladásos torok meg orrmandula fenesége volt, de a tüszők már elmúltak, most a gyulladás szűnik.
Megijedtem kedden este mikor benéztem a szájába, szerdán még a fülorrgégészeten is voltunk, természetesen antibiotikumot írt az orvos ötezerért.
Egyszercsak kikerülök majd ebből a senkibensembízom körből, leginkább akkor, amikor felnőnek... gondolom.
Amit csinálok: C és D vitamin nagy dózisban, Hepar sulfur, sok folyadék és fokhagyma mézzel megbolondítva. A grapefruitmagizét meg keresem... Ja meg szeretgetem.
A lelkem legmélyén meg nagyon aggódom, és minden órában egyszer legalább elbizonytalanodom, hogy kellene-e az az aktil duo. De láza nincs és a tüszők is elmúltak, a torka is csak halványpiros.
Na erről ennyit, ma már párszor megfogadtam, hogy nem írok betegségről, mert rém unalmas.
Picit tartottam tőle, Mikolt hogyan veszi az oviakadályt egymaga, de úgy tűnik, kellőképp öntudatos másodikunk rettenetesen élvezi, hogy kikerült Hanna holdudvarából. Ami egyébként pozitív hatású szerintem, mármint a holdudvar, mert délre már nem az urikisasszony formáját hozza, nekem biztosan nem, de az óvónénik eddig nem panaszkodtak. Estére pedig kifejezetten kezelhetetlen, a haja boglyaságából látni, mennyire szétcsúszik nyolcra. Egy őrült vadmacska, iszonyú bájos, meg veszélyes egyszerre, és meglehetősen nagy szerencséje hogy az én gyerekem, mert így van egy kis sansza rá, hogy az ágyában töltheti az éjszakát a terasz helyett. Én meg gyakorlom. A türelmet, elfogadást, megértést... humort, spontaneitást. Kihagytam valamit?
Mondjuk nagyon sokszor nem kell kérni, hogy aludjon el, a vízszintbe érkezés és az álomba zuhanás között eltelt idő szerintem maximum 2 perc.
Kis színes:
Az ovis étkeztetés minőségét jelzi, hogy eddig minden nap megette itthon is az ebédet... De ebéd közben mesél. Illetve kérdezem:
- Mi volt ma az oviban Mimi?
Rámmereszti a hatalmasszemeket:
- Az ebéd?
:) Persze nem, de azt se nagyon tudja elmondani, Hannával ellentétben neki ezek nem fontos részletek.
Bezzeg az, hogy:
- Behozott a Csilla egy nagy tortát és betette a hűtőbe...
Ami természetesen a fantáziáját sokkal inkább megcsillantja, mint a memóriája és a figyelme hatalmas terjedelmét. Persze Mikolt csak egy van. :)
Áron közben idehaza hullámzik, hol keservesen sír a bármi felett, hol meg nem tud mit kezdeni a belészorult energiabombával. Ma a konyhafiókban matatott, kérdeztem is tőle:
- Mit csinálsz Áronom?
- Őőőő... nem tudom...
A nappaliban értem utol, a nyakában Dani bicskája lógott...
A tegnapi napunk egy csomó kisgatyacserével telt, lazán telerakta, pedig már egyáltalán nem szokása... Estére eléggé elfáradtam a szünet nélküli Áronrafigyelésben, és miután magára borította a joghurtot, megkérdeztem:
- Mi van ma veled Áronkám???
- Hááát, én nem tudom.
Haragudni nem nagyon lehet rá...
Lellike meg rója a köreit változatlanul, van, hogy egyedül kimegy az udvarra a bejárati ajtón, majd vissza a teraszon, végiggurul a konyhán a karikalábain, integet egy hangos "á" vagyis szia kíséretében, és távozik.
Ma kiderült, az egész család a mutatóujjában van, hiba nélkül. Pali is, meg Mari is. Picit azért ilyenkor elszégyellem magam, mert Hanna korában minden ehhez hasonló apróságról tudtam... most meg.
De legalább fotók vannak róla, pedig azzal riogattak, hogy majd meglátom...
Ez itt az elmúlt hetek egyik legjobban sikerült testvérfotója, a három paplan (ami úgy tűnik, mintha csak egy volna, de nem, mert három az, szigorúan, összeveszésmentesen) és itató és gyerek című. Elnézegetve nem ismerek magamra, hogy képes voltam háromszor is elkövetni ugyanazt a hibát, és megvenni mindnek a méterszer méteres darabot, hogy ahhoz nőjenek hozzá. Mostmár mindegy :)
Egyébként szerintük ez itt a vonat.
Az egész augusztus a medencézésről és a málnáról szólt a képek alapján :).
Azért remélem annak ellenére, hogy a szeptember eddigi három hetéből három a betegségekkel telt, utólag nem fogom azt gondolni, hogy ez meg a betegség hónapja volt.
Vagy mondjuk üsse kő, ha ezzel letudjuk az idei őszre kirótt adagunkat. Kicsit szkeptikus vagyok, de hátha.
Hanna szerda óta itthon van, amit cseppet sem bán, végre megérezte a saját szoba varázsát, és csak ebédelni jön le, egyébként pedig fent molyol. Felvitte a babaházat (ötödik éve van velünk, mostanra nőtt bele... kitartó igennel szavazásom eredményeként, mert ha Danin múlt volna, már rég másé lenne), egy halom állatot meg apró babát és játszik.
Este pedig, míg a többiek néznek, neki újra lehet mesélni. Könyvből. Bebújva a paplan alá.
Valahonnan előkerült Szegény Dzsoni, azt olvassuk minden este. Azt hiszem ez a legjobb része a napnak.
Közben persze nagyon koncentrálok, hogy meggyógyítsam, kezdődő tüszős gyulladásos torok meg orrmandula fenesége volt, de a tüszők már elmúltak, most a gyulladás szűnik.
Megijedtem kedden este mikor benéztem a szájába, szerdán még a fülorrgégészeten is voltunk, természetesen antibiotikumot írt az orvos ötezerért.
Egyszercsak kikerülök majd ebből a senkibensembízom körből, leginkább akkor, amikor felnőnek... gondolom.
Amit csinálok: C és D vitamin nagy dózisban, Hepar sulfur, sok folyadék és fokhagyma mézzel megbolondítva. A grapefruitmagizét meg keresem... Ja meg szeretgetem.
A lelkem legmélyén meg nagyon aggódom, és minden órában egyszer legalább elbizonytalanodom, hogy kellene-e az az aktil duo. De láza nincs és a tüszők is elmúltak, a torka is csak halványpiros.
Na erről ennyit, ma már párszor megfogadtam, hogy nem írok betegségről, mert rém unalmas.
Picit tartottam tőle, Mikolt hogyan veszi az oviakadályt egymaga, de úgy tűnik, kellőképp öntudatos másodikunk rettenetesen élvezi, hogy kikerült Hanna holdudvarából. Ami egyébként pozitív hatású szerintem, mármint a holdudvar, mert délre már nem az urikisasszony formáját hozza, nekem biztosan nem, de az óvónénik eddig nem panaszkodtak. Estére pedig kifejezetten kezelhetetlen, a haja boglyaságából látni, mennyire szétcsúszik nyolcra. Egy őrült vadmacska, iszonyú bájos, meg veszélyes egyszerre, és meglehetősen nagy szerencséje hogy az én gyerekem, mert így van egy kis sansza rá, hogy az ágyában töltheti az éjszakát a terasz helyett. Én meg gyakorlom. A türelmet, elfogadást, megértést... humort, spontaneitást. Kihagytam valamit?
Mondjuk nagyon sokszor nem kell kérni, hogy aludjon el, a vízszintbe érkezés és az álomba zuhanás között eltelt idő szerintem maximum 2 perc.
Kis színes:
Az ovis étkeztetés minőségét jelzi, hogy eddig minden nap megette itthon is az ebédet... De ebéd közben mesél. Illetve kérdezem:
- Mi volt ma az oviban Mimi?
Rámmereszti a hatalmasszemeket:
- Az ebéd?
:) Persze nem, de azt se nagyon tudja elmondani, Hannával ellentétben neki ezek nem fontos részletek.
Bezzeg az, hogy:
- Behozott a Csilla egy nagy tortát és betette a hűtőbe...
Ami természetesen a fantáziáját sokkal inkább megcsillantja, mint a memóriája és a figyelme hatalmas terjedelmét. Persze Mikolt csak egy van. :)
Áron közben idehaza hullámzik, hol keservesen sír a bármi felett, hol meg nem tud mit kezdeni a belészorult energiabombával. Ma a konyhafiókban matatott, kérdeztem is tőle:
- Mit csinálsz Áronom?
- Őőőő... nem tudom...
A nappaliban értem utol, a nyakában Dani bicskája lógott...
A tegnapi napunk egy csomó kisgatyacserével telt, lazán telerakta, pedig már egyáltalán nem szokása... Estére eléggé elfáradtam a szünet nélküli Áronrafigyelésben, és miután magára borította a joghurtot, megkérdeztem:
- Mi van ma veled Áronkám???
- Hááát, én nem tudom.
Haragudni nem nagyon lehet rá...
Lellike meg rója a köreit változatlanul, van, hogy egyedül kimegy az udvarra a bejárati ajtón, majd vissza a teraszon, végiggurul a konyhán a karikalábain, integet egy hangos "á" vagyis szia kíséretében, és távozik.
Ma kiderült, az egész család a mutatóujjában van, hiba nélkül. Pali is, meg Mari is. Picit azért ilyenkor elszégyellem magam, mert Hanna korában minden ehhez hasonló apróságról tudtam... most meg.
De legalább fotók vannak róla, pedig azzal riogattak, hogy majd meglátom...
Egyébként szerintük ez itt a vonat.
Címkék:
Áron,
Áron beszél,
Áron dac,
Betegség,
gyógyító,
Hanna,
Hanna beteg,
Lelle,
Lelle mozgás,
Mikolt,
Mikolt beszél,
Mikolt óvodás,
Testvérek
2012. szeptember 18., kedd
Kicsik
Lelle úgy reklamál (mondanám, hogy hisztizik, de az olyan erősnek hat, pedig igen... vagy inkább meglehetősen intenzív az érzelemkifejezése azokban a helyzetekben, amikor az itt és mostban nem történik az, aminek szerinte történnie kellene), hogy földhöz vágja magát. Hátra. Úgy, hogy lehetőleg a feje is koppanjon.
És még csak 14 hónapos...
Áron.
Volt már olyan délután, amikor egyedül aludt el. Egyébként még mindig simogatja a karomat. Meg udvarol, persze csak én olvadok el tőle, neki ez simán önös érdek. De mikor azt mondja, hogy:
- Mama, ne menj el, veled akarok még aludni egy picikét.
Elég jó úton haladunk afelé, hogy megértsem, mitől engedik el olyan nehezen az anyák a fiaikat...
Ülünk az autóban (:):)), Mikolt és Áron beszélgetnek.
A szerepjátékok és a fantáziavilág keveredése a beszélgetésük, mostanában nagyon intenzíven a mesevilágukban élve kommunikálnak, deszeretem ezt a korszakot amikor teljesen magától értetődően váltanak a valóság meg a saját világaik között.
Ráadásul mindig mind a kettő azonnal benne is van a játékban, veszik a lapot, és hömpölyögnek közösen. Csodás.
Szóval ülünk az autóban, ezek ketten meg nyomják:
- Ájon, most menjél fel a lépcsőn.
- De nem mejek, mejt sötét van fönt.
- Jójó, akkor kapcsolok neked lámpát.
- Jó.
- Tessék, menjél be, ott bent van a boszojkány. De jó boszojkány, feküdj le mellé, és majd jövök hozzád.
- De nem fog bántani?
- Nem, menjél, feküdjél le mellé.
- És simogathatom a kezét?
És még csak 14 hónapos...
Áron.
Volt már olyan délután, amikor egyedül aludt el. Egyébként még mindig simogatja a karomat. Meg udvarol, persze csak én olvadok el tőle, neki ez simán önös érdek. De mikor azt mondja, hogy:
- Mama, ne menj el, veled akarok még aludni egy picikét.
Elég jó úton haladunk afelé, hogy megértsem, mitől engedik el olyan nehezen az anyák a fiaikat...
Ülünk az autóban (:):)), Mikolt és Áron beszélgetnek.
A szerepjátékok és a fantáziavilág keveredése a beszélgetésük, mostanában nagyon intenzíven a mesevilágukban élve kommunikálnak, deszeretem ezt a korszakot amikor teljesen magától értetődően váltanak a valóság meg a saját világaik között.
Ráadásul mindig mind a kettő azonnal benne is van a játékban, veszik a lapot, és hömpölyögnek közösen. Csodás.
Szóval ülünk az autóban, ezek ketten meg nyomják:
- Ájon, most menjél fel a lépcsőn.
- De nem mejek, mejt sötét van fönt.
- Jójó, akkor kapcsolok neked lámpát.
- Jó.
- Tessék, menjél be, ott bent van a boszojkány. De jó boszojkány, feküdj le mellé, és majd jövök hozzád.
- De nem fog bántani?
- Nem, menjél, feküdjél le mellé.
- És simogathatom a kezét?
Címkék:
Áron beszél,
Áron játszik,
Lelle,
Lelle dac,
Mikolt beszél,
Mikolt játszik
2012. szeptember 17., hétfő
Az elhavazódás rögös útján
Ma reggel, egy elég kegyetlen, amolyan ellenségemnek sem kívánok éjszaka után (kivételesen én kezdtem, és reményeim szerint én is zárom a sort a hányós, végtagfájós vírus áldozatai közül a miházunkban, mert 1. nem jó éjjel hányást takarítani, sokkal jobb békésen szuszogó dedeket csodálni, 2. ezt tényleg nem kívánom senkinek...) két mosolygós gyerekkel ébredtem. A történeti hűség kedvéért Áron kelt előbb, és ezúttal elmaradt a semmisemjó, mindenért hisztizve sírok rész, és a legelégedettebb, legkedvesebb Áron ült az asztalhoz reggelizni, majd Lelle szólt le csendesen odafentről, és majd' kiugrott a bőréből, mikor meglátott.
A nagyoknak ma kezdődött az idei ovisév. Tegnap este egészségesnek nyilváníttattak (bár Hanna egyik füle még mindig be van dugulva... (update: megtaláltam a kövirózsaolajat, cseppentettünk, és a dugulás megszűnt), minek örömére reggel már fél nyolckor tömött sorokban vonultak le, indulásra készen. Mikolt bújt egyet Danihoz, majd kérés nélkül öltözködött (mekkora szó), Hanna pedig éppúgy tette ezt, ahogyan majdnem mindig, ha óvodába lehet menni.
Ma is Dani vitte őket, mint mindig, és fél kilenckor már a munkahelye felé robogott ami egyben azt is jelzi, mennyi időt vett igénybe Mikolt "beszoktatása".
És valóban, Mimi csacsogva öltözött át, aztán kicsit elbizonytalanodva belekapaszkodott Hanna kezébe, hogy átlépje élete első igazi ovis napjának küszöbét.
Meglett ez is, és mire értük mentem délben, már teljesjogú tagként masírozott a fogkeféjével, hogy köszönjön egy lezsert és tovalibbenjen a mosdóba.
Így történt, hogy ma délelőtt, bár fizikailag még meglehetősen harmatosan, de megéreztem a kétgyerekesség könnyűségét. Mondták már mások, hogy így lesz, de nem hittem. :) Meg rádöbbentem arra is, hogy az elmúlt idők tempója amolyan immunszupresszív hatással tette a dolgát, eredménye pedig egy nyakbeállás (tart már vagy öt napja és felébredek rá annyira vacak), néhány horzsolás meg ez a hányós nyavalya.
És a felhalmozódott tennivalók sora, az elhanyagolt blog, egy tucatnyi feldolgozatlan kép, elmaradt munka.
Persze ha az ember több tányért forgat a levegőben mint amennyi keze van... megesik.
Nade majd most jól bepótolok mindent.
Ma például még fel is porszívóztam.
A nagyoknak ma kezdődött az idei ovisév. Tegnap este egészségesnek nyilváníttattak (bár Hanna egyik füle még mindig be van dugulva... (update: megtaláltam a kövirózsaolajat, cseppentettünk, és a dugulás megszűnt), minek örömére reggel már fél nyolckor tömött sorokban vonultak le, indulásra készen. Mikolt bújt egyet Danihoz, majd kérés nélkül öltözködött (mekkora szó), Hanna pedig éppúgy tette ezt, ahogyan majdnem mindig, ha óvodába lehet menni.
Ma is Dani vitte őket, mint mindig, és fél kilenckor már a munkahelye felé robogott ami egyben azt is jelzi, mennyi időt vett igénybe Mikolt "beszoktatása".
És valóban, Mimi csacsogva öltözött át, aztán kicsit elbizonytalanodva belekapaszkodott Hanna kezébe, hogy átlépje élete első igazi ovis napjának küszöbét.
Meglett ez is, és mire értük mentem délben, már teljesjogú tagként masírozott a fogkeféjével, hogy köszönjön egy lezsert és tovalibbenjen a mosdóba.
Így történt, hogy ma délelőtt, bár fizikailag még meglehetősen harmatosan, de megéreztem a kétgyerekesség könnyűségét. Mondták már mások, hogy így lesz, de nem hittem. :) Meg rádöbbentem arra is, hogy az elmúlt idők tempója amolyan immunszupresszív hatással tette a dolgát, eredménye pedig egy nyakbeállás (tart már vagy öt napja és felébredek rá annyira vacak), néhány horzsolás meg ez a hányós nyavalya.
És a felhalmozódott tennivalók sora, az elhanyagolt blog, egy tucatnyi feldolgozatlan kép, elmaradt munka.
Persze ha az ember több tányért forgat a levegőben mint amennyi keze van... megesik.
Nade majd most jól bepótolok mindent.
Ma például még fel is porszívóztam.
Címkék:
Hanna,
Hanna óvodás,
Kinga,
Mikolt,
Mikolt óvodás
2012. szeptember 13., csütörtök
Suhanó
Pali szokta kérdezni, használják-e a gyerekek a suhanós hintát.
Naná. :)
Azt hiszem ez az idei év legnagyszerűbb koprodukciója. Külön köszönet a fűz és nyírfának a töretlen kitartásáért.
2012. szeptember 12., szerda
14 hónapos lett Lelle
14 hónapos lett a legkisebb. Meg a leghangosabb, a legönérzetesebb, a legsértődékenyebb és a legviccesebb husoscombú, karikalábú, hirtelenszőke, kékszemű kicsi csillagocska.
Lellével kapcsolatban egyértelmű a nagyok hatása. Még sosem láttam egyiküknél sem azt az igyekezetet, ahogyan megpróbál a nyomukban lenni, ugyanúgy viselkedni, együtt játszani, mindent leutánozni.
És még sosem volt ennyire eredeti humorú gyerekem sem, pedig azért nem kell messzire mennem, ha egyéniséget keresgélnék unalmamban, mert egyik színesebb, mint a másik, és valljuk be Mikolt is egészen extrém módon közelít a külső valósághoz. :)
Lellike érti is, mi a vicc, szereti is, próbálgatja is.
Ahogy az egyik kezét hátrafordítva maga mögé dölöngélve ballag, közben vissza vissza néz, hogy figyelem-e milyen mókás. Vagy amikor a számba gyömöszöli a cumiját, hogy aztán kiránthassa, mert annak a hangja szintén az. Vagy mikor a paplanját nyújtja, és mikor elvenném visszarántja, közben kacag az orrát is felhúzva. :)
(Minitörténet: vacsoráztunk, és egy csepp főzelék az asztalra esett. Feltöröltem az ujjammal, majd bekaptam. Lelle figyelte, a végén a cuppanást természetesen kacagás követte. Leutánozta a cuppantós mozdulatot, előbb saját magán, aztán nyújtotta az ujját kóstolásra. A mozdulat közben eszébe jutott, hogy valami hiányzik, és korrigált. A mutatóujjával feltörölte a semmit, majd a szájába vette az ujját és cupp. :))
Ellenben jajj, ha nem úgy történik valami, ahogy azt ő szeretné. A kérés mára dobhártyaszaggató, érdüllesztő csatakiáltássá lett, a negyedik gyerek helyzetéből fakadóan persze teljesen érthető az ok is. Ezt a kiabálást még álmában is képes produkálni, olyannyira, hogy tegnap Dani fel is ugrott az ágyban ijedtében. Pedig csak a cumit szerette volna, nem pedig a cumisüveget.
Ezt a fajta egyértelműséget egyébként nagyon kedvelem, Mikoltra hajaz :). Tegnap a játszótéren a szokásos négy fő helyett ezren voltak. Lelle egy picit lement a kezemből homokozni, de hamarosan besokallt, felkérte magát, és hangos emmmemmm kiabálással, és a fejem forgatásával jelezte, hogy ideje volna a kerítésen kívülre kerülnünk.
A homokozás iránt szenvedélyét felváltotta a nagymozgásban való feloldódás, egész nap gyalogol a karikalábain (ez is új nekem, egy kislabda simán átférne köztük, nagyon cuki, ahogy megy velük :):)), sőt tegnap a futással is megpróbálkozott. Ráül a motorra és mérgelődik, hogy nem megy magától. A kerti kiscsúszdán tegnap óta egyedül lecsúszik, a nagy mászókára felmászik. Rúgja a labdát, tolja a babakocsit.
És hamár játék... cipeli a babáját. :) És pakol, és rombol, és asztal tetejére mászik. Meg mesekönyvet nézeget.
És telefonál. Bármivel, ami annak látszik. A laptop töltőjének kábelén a dobozzal is. Közben mondja is, hogy ámm. :)
Nagy cumista és egy újabb paplanozó :).
A kommunkikációja egyértelmű, kevés igazi szóval tarkított, de így is tökéletes. A legjobban az integetést szeretem, amit mostanra kiegészített az hosszúra nyújtott aaaa-val is.
A kevés szó ennyi: baba, papa, tete, ennenn, emmm, amm, hmm. :)
Az igen egy rövid torok e, a nem egy lefelé hangsúlyozott hosszabb. :)
Az evés alvás témában nincs újdonság, jól eszik, kivéve ha foga jön (négy van belőle), és sokat, és mindent. Éjjel még cumisüvegezik, mennyiségileg sokat, de már csak kétszer, és az utolsó doboz tápszert bontottam a múlt héten, így hamarosan lezárul egy korszak ismét.
Délután és este a nappaliban alszik, éjjel pedig mellettem a kiságyában. Ritka, ha mellémkéri magát, olyankor viszont visszabújna leginkább, a hasamon alszik el, a szívemet hallgatva.
Mérni nem volt alkalmam (új adat :) 9300 gramm), ahogy oltásra sem jutottunk el (most jönne a 4 hónapos...), mert természetesen ő sem maradhatott ki a szezonnyitó takonykórból.
Selyemhajú, puhabőrű, szeretemnagyon.
2012. szeptember 11., kedd
Minikamasz
Azt hiszem Hannának elege van.
Minden nap kérdezi, mikor mehet már végre oviba, és egyelőre nem tudok semmi kecsegtetővel előrukkolni, mert úgy köhög, hogy hacsak nincs valami csodaszer, akkor ez még egy pár napig biztosan így is marad. A többiek közül csak a másik óvodás köhög hasonlóan (nem tudom eldönteni, gyanakodjak-e magamra, mint előidézőre vagy érjem be a legegyszerűbb vírus plusz pingpong effektus magyarázattal...).
A lényeget tekintve a héten mélyebb értelmet nyert a kisgyerek kis gond kezdetű szólásmondás.
És igazából nekem csak jó gyerekeim vannak, akik közül Hanna a legeslegjobb. Vagyis eddig így volt.
A hirtelenjött változás okozza a legnagyobb kihívást, mert pillanatnyilag fogalmam sincs mit kellene tennem. Vagy nem tennem. Az okot sem látom.
Hanna kamaszodik.
Aminek a legmeghatóbb mozzanata a tegnap esti zuhanyozás volt, amikor kiküldött mindenkit a fürdőszobából azzal, hogy ő mostantól úgy fürdik, ahogy mi felnőttek, állva, és Áron ugyan be ne menjen mellé, mert ha le talál ülni, akkor ő bizony lefröcsköli, hiszen állva zuhanyozik, és ezt már megmondta az előbb.
Hű.
Kikér, kiabál, toporzékol, sikít, mar, rúg, üt. Tágult a problémamegoldás és a kommunikációs formák repertoárja, eddig nem hallott, nem tapasztalt elemekkel.
Az biztos, hogy rettenetesen zavarják a többiek. De nem hajlandó felmenni a szobába, ahol senki nem járna a nyakára, rombolná le azt amit épített, vagy próbálná tenyérbemászó pimaszsággal kisajátítani a játékát.
Egyfelől megértem, az volt a csoda, hogy eddig ennyire jól kezelte a konfliktusokat. Talán eddig gyűjtögette, és mostanra lett elég. Minden nap egyre kisebb a tűréshatár, egyre hamarabb robban, és egyre durvábban teszi ezt.
A minap a játszótéren kétéveseket megszégyenítő porrugdosást produkált torokhangú üvöltéssel.
Ma este összebújva beszélgettünk, keringtünk a hisztitéma körül, és olyan okosan megfogalmazta, hogy "egyszercsak jön valami itt bent, és akkor kiabálnom kell".
Látom, ahogy nyúlik, változik az arca, a teste, ahogy egyre okosabb és egyre jobban meg tudja fogalmazni a gondolatait, ahogy változnak a játékai, a könyvek, amik érdeklik. Kiskamasz lett, majdnem hatéves.
Most kellene jól szeretni.
Meg azt a csodaszert megszerezni, hogy mehessen végre az oviba...
2012. szeptember 10., hétfő
Tükör
Mikolt ül a reggelije fölött, majdnem jóllakott már, de ilyenkor még elmélázik, vagy talál valamit, amivel kitolja az amúgy is hosszú evésre szánt időt egy tízpercnyivel.
Most a játéktelefont találja meg, a rózsaszínt, amit még Malajziában kapott, a boltban, egy olyan modell, ami megtévesztésig hasonlít az eredetire, lévén bemutatódarab. Még az árcédula is rajta, hogy minden alkalommal elképedjek, egy majdszázezer forintos kütyü reprojával játszik.
Nem csoda, hogy Juli minden második szombaton biztonságba helyezi... :)
Nagyképernyős, természetesen.
- Mama, most én vagyok Papa...
Főzök, rápillantok, de nem veszem a lényeget, Áron táskát vesz magára, meg motorozik ilyenkor:
- Igen? Hogyhogy?
- Hát focizok a telefonomon.
Papa, mi így szeretünk. :)
Most a játéktelefont találja meg, a rózsaszínt, amit még Malajziában kapott, a boltban, egy olyan modell, ami megtévesztésig hasonlít az eredetire, lévén bemutatódarab. Még az árcédula is rajta, hogy minden alkalommal elképedjek, egy majdszázezer forintos kütyü reprojával játszik.
Nem csoda, hogy Juli minden második szombaton biztonságba helyezi... :)
Nagyképernyős, természetesen.
- Mama, most én vagyok Papa...
Főzök, rápillantok, de nem veszem a lényeget, Áron táskát vesz magára, meg motorozik ilyenkor:
- Igen? Hogyhogy?
- Hát focizok a telefonomon.
Papa, mi így szeretünk. :)
2012. szeptember 9., vasárnap
Vacsora
Mikor mindenki lelkesen, a lényegre koncentrálva teszi a dolgát... beleértve természetesen engem is. Danit nem fotóztam, kilógott volna... de ő legalább jóllakott.
2012. szeptember 4., kedd
Szolgálati...
Vencel bébi képei a fotós blogban.
És egy kérdés... szokott valaki rendszeresen átjárni oda?
Az oldalsávon a link segítség?
És egy kérdés... szokott valaki rendszeresen átjárni oda?
Az oldalsávon a link segítség?
2012. szeptember 3., hétfő
Mai téma
Ma hivatalosan elkezdődött az új tanév.
Valamikor a napokban az éjszakai gyertyafényes zuhanymagányomban arra gondoltam, ez az év még a játéké, jövőre iskolatáska, tolltartó, könyvek bűvöletében fog telni az augusztus, hogy szeptember első hétfőjén kis gombóccal a torkunkban indítsuk útjára Hannát.
Megint egy első, következésképpen megint egy utolsó.
Még augusztus elején fogalmazódott meg bennem, hogy nem várom az évkezdést. Sok a négygyerek, nagy a zaj, és fáradtak vagyunk estére mind, de ugyanennyire jó az együttjáték, ahogy egymásra hangolódva oldják meg a feladványokat, legyen az osztozkodás vagy öröm.
Kérdezgették többen, mikor mennek a lányok, én meg vállvonogatva habogtam, fogalmam sincs.
Vagyis több dátum is volt arra vonatkozóan, mikor "mehetnek", mert felénk a sok sok sok gyerekes csoportokban nem mindegy, hogy aki otthon terelgeti a nyáját, legyenek akárhányan, azok egy héttel korábban kezdenek, vagy később.
Mondanom sem kell, a nagyonnemszeretemfogalommal élve gyeses anyukák gyerekeit nem szívesen fogadják szeptember elseje előtt.
És mert kirobbanó lelkesedést nem tapasztaltam egyik gyerek részéről sem oviügyben (nem mintha napi téma lett volna, kivéve Mimi születésnapja reggelét, amikor Mimi azzal kelt, hogy akkor holnap mehet-e), úgy döntöttem, kihagyható az első hét.
Így történt, hogy ma, amikor mindenki tömött sorokban igyekezett reggel a Főutcán, a mieink még az igazak álmát aludták.
Az indokok közül a legmarkánsabbnak azt éreztem, hogy az elballagott 8 gyerek helyére 11 új érkezik a vegyes csoportba, zömmel 3-4 évesek, vagyis beszoktatósak.
Lelki szemeim előtt sok kétségbeesett, síró kisgyerek jelent meg, és két óvónéni, akiknek négy kezére százszoros munka jut ebben az első időszakban.
Megkímélem magunkat és őket is. Legalábbis erre jutottam.
A déli melegben az ovival szemközti játszón homokoztak, mikor Áron rábökött az óvoda épületére:
- Nészd, ott vana Hanna ovija.
Hanna kicsit állt a kerítés mellett, nézte nézte a nagy sárga házat, aztán megfordult és játszott tovább.
A homokvár építése közben megbeszéltük, hogy kik vannak már ott, és ők mért nem. Beszéltünk Juliról, meg arról is, ki lesz Mikolt barátja. Elkezdtünk készülni.
Itthon ebéd után fürödtek a medencében, visongtak, ahogy újra és újra lecsúsztak a csúszdán és becsobbantak a vízbe.
Hatalmas a ricsaj nálunk, ha mind itthon van. De ezen a héten még így kerek. :)
Valamikor a napokban az éjszakai gyertyafényes zuhanymagányomban arra gondoltam, ez az év még a játéké, jövőre iskolatáska, tolltartó, könyvek bűvöletében fog telni az augusztus, hogy szeptember első hétfőjén kis gombóccal a torkunkban indítsuk útjára Hannát.
Megint egy első, következésképpen megint egy utolsó.
Még augusztus elején fogalmazódott meg bennem, hogy nem várom az évkezdést. Sok a négygyerek, nagy a zaj, és fáradtak vagyunk estére mind, de ugyanennyire jó az együttjáték, ahogy egymásra hangolódva oldják meg a feladványokat, legyen az osztozkodás vagy öröm.
Kérdezgették többen, mikor mennek a lányok, én meg vállvonogatva habogtam, fogalmam sincs.
Vagyis több dátum is volt arra vonatkozóan, mikor "mehetnek", mert felénk a sok sok sok gyerekes csoportokban nem mindegy, hogy aki otthon terelgeti a nyáját, legyenek akárhányan, azok egy héttel korábban kezdenek, vagy később.
Mondanom sem kell, a nagyonnemszeretemfogalommal élve gyeses anyukák gyerekeit nem szívesen fogadják szeptember elseje előtt.
És mert kirobbanó lelkesedést nem tapasztaltam egyik gyerek részéről sem oviügyben (nem mintha napi téma lett volna, kivéve Mimi születésnapja reggelét, amikor Mimi azzal kelt, hogy akkor holnap mehet-e), úgy döntöttem, kihagyható az első hét.
Így történt, hogy ma, amikor mindenki tömött sorokban igyekezett reggel a Főutcán, a mieink még az igazak álmát aludták.
Az indokok közül a legmarkánsabbnak azt éreztem, hogy az elballagott 8 gyerek helyére 11 új érkezik a vegyes csoportba, zömmel 3-4 évesek, vagyis beszoktatósak.
Lelki szemeim előtt sok kétségbeesett, síró kisgyerek jelent meg, és két óvónéni, akiknek négy kezére százszoros munka jut ebben az első időszakban.
Megkímélem magunkat és őket is. Legalábbis erre jutottam.
A déli melegben az ovival szemközti játszón homokoztak, mikor Áron rábökött az óvoda épületére:
- Nészd, ott vana Hanna ovija.
Hanna kicsit állt a kerítés mellett, nézte nézte a nagy sárga házat, aztán megfordult és játszott tovább.
A homokvár építése közben megbeszéltük, hogy kik vannak már ott, és ők mért nem. Beszéltünk Juliról, meg arról is, ki lesz Mikolt barátja. Elkezdtünk készülni.
Itthon ebéd után fürödtek a medencében, visongtak, ahogy újra és újra lecsúsztak a csúszdán és becsobbantak a vízbe.
Hatalmas a ricsaj nálunk, ha mind itthon van. De ezen a héten még így kerek. :)
Címkék:
Gyerekek,
Hanna óvodás,
Mikolt óvodás,
Négygyerek,
Nyár,
Óvoda
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

























