A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle játék. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. szeptember 12., szerda
14 hónapos lett Lelle
14 hónapos lett a legkisebb. Meg a leghangosabb, a legönérzetesebb, a legsértődékenyebb és a legviccesebb husoscombú, karikalábú, hirtelenszőke, kékszemű kicsi csillagocska.
Lellével kapcsolatban egyértelmű a nagyok hatása. Még sosem láttam egyiküknél sem azt az igyekezetet, ahogyan megpróbál a nyomukban lenni, ugyanúgy viselkedni, együtt játszani, mindent leutánozni.
És még sosem volt ennyire eredeti humorú gyerekem sem, pedig azért nem kell messzire mennem, ha egyéniséget keresgélnék unalmamban, mert egyik színesebb, mint a másik, és valljuk be Mikolt is egészen extrém módon közelít a külső valósághoz. :)
Lellike érti is, mi a vicc, szereti is, próbálgatja is.
Ahogy az egyik kezét hátrafordítva maga mögé dölöngélve ballag, közben vissza vissza néz, hogy figyelem-e milyen mókás. Vagy amikor a számba gyömöszöli a cumiját, hogy aztán kiránthassa, mert annak a hangja szintén az. Vagy mikor a paplanját nyújtja, és mikor elvenném visszarántja, közben kacag az orrát is felhúzva. :)
(Minitörténet: vacsoráztunk, és egy csepp főzelék az asztalra esett. Feltöröltem az ujjammal, majd bekaptam. Lelle figyelte, a végén a cuppanást természetesen kacagás követte. Leutánozta a cuppantós mozdulatot, előbb saját magán, aztán nyújtotta az ujját kóstolásra. A mozdulat közben eszébe jutott, hogy valami hiányzik, és korrigált. A mutatóujjával feltörölte a semmit, majd a szájába vette az ujját és cupp. :))
Ellenben jajj, ha nem úgy történik valami, ahogy azt ő szeretné. A kérés mára dobhártyaszaggató, érdüllesztő csatakiáltássá lett, a negyedik gyerek helyzetéből fakadóan persze teljesen érthető az ok is. Ezt a kiabálást még álmában is képes produkálni, olyannyira, hogy tegnap Dani fel is ugrott az ágyban ijedtében. Pedig csak a cumit szerette volna, nem pedig a cumisüveget.
Ezt a fajta egyértelműséget egyébként nagyon kedvelem, Mikoltra hajaz :). Tegnap a játszótéren a szokásos négy fő helyett ezren voltak. Lelle egy picit lement a kezemből homokozni, de hamarosan besokallt, felkérte magát, és hangos emmmemmm kiabálással, és a fejem forgatásával jelezte, hogy ideje volna a kerítésen kívülre kerülnünk.
A homokozás iránt szenvedélyét felváltotta a nagymozgásban való feloldódás, egész nap gyalogol a karikalábain (ez is új nekem, egy kislabda simán átférne köztük, nagyon cuki, ahogy megy velük :):)), sőt tegnap a futással is megpróbálkozott. Ráül a motorra és mérgelődik, hogy nem megy magától. A kerti kiscsúszdán tegnap óta egyedül lecsúszik, a nagy mászókára felmászik. Rúgja a labdát, tolja a babakocsit.
És hamár játék... cipeli a babáját. :) És pakol, és rombol, és asztal tetejére mászik. Meg mesekönyvet nézeget.
És telefonál. Bármivel, ami annak látszik. A laptop töltőjének kábelén a dobozzal is. Közben mondja is, hogy ámm. :)
Nagy cumista és egy újabb paplanozó :).
A kommunkikációja egyértelmű, kevés igazi szóval tarkított, de így is tökéletes. A legjobban az integetést szeretem, amit mostanra kiegészített az hosszúra nyújtott aaaa-val is.
A kevés szó ennyi: baba, papa, tete, ennenn, emmm, amm, hmm. :)
Az igen egy rövid torok e, a nem egy lefelé hangsúlyozott hosszabb. :)
Az evés alvás témában nincs újdonság, jól eszik, kivéve ha foga jön (négy van belőle), és sokat, és mindent. Éjjel még cumisüvegezik, mennyiségileg sokat, de már csak kétszer, és az utolsó doboz tápszert bontottam a múlt héten, így hamarosan lezárul egy korszak ismét.
Délután és este a nappaliban alszik, éjjel pedig mellettem a kiságyában. Ritka, ha mellémkéri magát, olyankor viszont visszabújna leginkább, a hasamon alszik el, a szívemet hallgatva.
Mérni nem volt alkalmam (új adat :) 9300 gramm), ahogy oltásra sem jutottunk el (most jönne a 4 hónapos...), mert természetesen ő sem maradhatott ki a szezonnyitó takonykórból.
Selyemhajú, puhabőrű, szeretemnagyon.
2012. május 11., péntek
10 hónapos a negyedik Kiscsillag
Lelle ma tíz hónapos.
Az első kétszámjegyű, és az utolsó, amit két kéz ujjaival még meg lehet mutatni, ha kérdik.
Mindjárt egy éves lesz... ma megérkezett Mikolt szülinapi ruhája, ami elgondolkodtató is volt egyben, meg emelkedetté is tette a lefekvés előtti pár percet. Mikolt forgott benne, Lelle pedig ritmusra rugózott mellette. A két júliusi... nemsokára málnás torta kerül a kerti asztalra.
Meg egy barackos túrós is.
Lelle rohamosan száguld a kisgyerekkor felé.
Igazi kis huncut lett, csillogó szemű, mindent felfedezni vágyó kis gombóc, akivel már egyáltalán nem nehéz, sokkal inkább szórakoztató az együttlét.
Amikor picikét látok, akkor tűnik fel igazán, mekkora lett a mibabánk, és néha magamban sóhajtok is, hogy mennyire hiányzik az a kis csomag, akit először a kezembe foghattam.
Sokszor lejátszódott bennem a születése, és ezerszer át is íródott az elmúlt hét során. Soha nem foglalkoztatott ez a téma ennyire, és magam sem értem, miért most került elő... Valószínűleg a meleg idő hozza a kontextust, és szakadnak fel az emlékek, vegyesen.
Lelle születése volt a legnehezebben befogadható számomra, vele éltem meg a legmélyebben az elveszés félelmét, annak a biztos tudatát, hogy meghalhatok.
Ő tanított meg arra is akkor, hogy egészen mindegy, hogy mi történik, és hogyan, a legfontosabb, hogy az adott pillanatot úgy éljem, hogy az a következőben is vállalható legyen.
Kitartóan gyakorlom.
A botladozásaim ellenére (szerintem ő sír a legtöbbet, és ő az, akire ekkorka korában a legkevesebb megkülönböztetett figyelem jutott...) úgy tűnik, hogy egy újabb napocska ő, mosolygós, ragyogó, és még mindig a legérzékenyebb valamennyiük közül.
Szeretem a teli szájas hangtalan kacagását, azt, ahogy odadugja a fejecskéjét a vállunkhoz, ahogy finoman nyúl az arcunkhoz, és még finomabban a szánkba. :)
De vesszünk el gyorsan a részletekben, mert úgy szeretem visszaolvasni évek múltával ezeket az apróságokat. :)
Darabosat eszik. Ha pépest adok, fintorogva elfordul pár kanál után, de bármi, amivel dolgozhat, tetszik neki. Lassan nem is adok neki mást, mint amit mi eszünk, kicsit odafigyelve arra, hogy az ő igényeinek is megfeleljen az étel. Amit nem kaphat még, azt kihagyom az övéből, de ez mára már nagyon kis körre szűkült.
Evett már rakott krumplit és töltött tököt is, villával, még csak össze sem nyomkodtam.
Éjjel majdnem hét deci rizstejes tápszerrel megbolondított löttyöt iszik meg, most a fognövesztés miatt gyakrabban jelez, de volt már olyan éjszakánk is, amikor csak kétszer kért.
Hogy miért etetem még mindig éjjel is? Mert nem hiszem, hogy bármi értelme lenne ezt megvonni tőle. Ha szoptatnám (bárcsak...), akkor most szopizna.
Felkelni nem kelek, előre bekészítve várják az üvegek az adott pillanatot. Reggelig eláll a tápszer is. És mint ahogy a szopikba, az ivászatba is sokszor belealszunk, aminek tápszeres, rizstejes lucsok lesz a vége :), de a takarítás megvárja a reggelt szerencsére.
Az alvása olyan nagyon más, mint pár hónappal ezelőtt, és ugyanolyan, mint egy hónapja. :) Éjjel mellettem, sokat és édesen, nappal a kiságyában a nappaliban, egyszer egy mondjuk hosszabbat alszik. Nem altatom, sosem gondoltam volna, hogy Lelle egyszer majd egyedül leteszi a fejecskéjét, de a délutáni alvások is csak a zenélő bárányt és a paplant igénylik, még úgy is, ha nem azonnal alszik el, hanem még nézelődik, játszik egy darabig, akár úgy, hogy ott vagyok a közelben, akár úgy, hogy nem.
Este pedig, ahogy megitta a magáét, befordul és már alszik is, kevesebbszer keresi a helyet, aztán elalszik. :)
Nagyon nagyon hálás vagyok ezért.
Ebben a hónapban lett mindennapos az ácsorgás. Ha mindezt anélkül tenné, hogy kapaszkodik, vagy hogy beül a lába közé, akkor őszinte volna az örömöm, így örülök, és közben drukkolok, és teszem, amit Kornél mondd ilyenkor, vagyis amint feláll, lehuppantom a popsijára, azzal, hogy csüccs.
Már érti. :)
Kornélnál jó másfél hónapja jártunk utoljára, lassan érik egy újabb találkozás.
Villámgyorsan mászik, és nagyon ügyesen támaszt, akárhogy is esik, vagy dől, azonnal ott a keze, és ez olyan jó. A kobak, ami Áron fejét védte, elő sem került, azért megnéztem, megvan-e, megvan.
Tapsol, tép, és kiüti a kezemből a kanalat. :)
Végre elkezdődött a gagyogás is, aminek mindenki nagyon örül, leginkább a többi gyerek. Körülállják, és beszéltetik. Lelle pedig egyelőre válaszol is. Néha összerakja a berregést és ezt a sajátos Lellemondókát, olyankor a legviccesebb. :)
Játék is a kommunikáció, olyan szép látni, ahogyan kapcsolódik, Palival rendszeresen azt játsza, hogy ránéz, elfordul, visszanéz és nevet ezen. :)
A legkedvesebb játékok közé tartozik a pakolás, azt ajtók ki és becsukása, a papírtépkedés, néha az az érzésem, hogy igazi gyerekeknek kitalált játékkal nem is játszik...
Mindent a szájába vesz, szereti a vizet, pohárból iszik, szétszedi a csipeszeket, leveszi a cipőjét és a zoknit csakúgy, mint bármelyik sapkát. Nem kedveli az idegeneket, de a kategóriatagságot ő dönti el.
Két foga van, 7600 gramm és 74 cm.
Az első kétszámjegyű, és az utolsó, amit két kéz ujjaival még meg lehet mutatni, ha kérdik.
Mindjárt egy éves lesz... ma megérkezett Mikolt szülinapi ruhája, ami elgondolkodtató is volt egyben, meg emelkedetté is tette a lefekvés előtti pár percet. Mikolt forgott benne, Lelle pedig ritmusra rugózott mellette. A két júliusi... nemsokára málnás torta kerül a kerti asztalra.
Meg egy barackos túrós is.
Lelle rohamosan száguld a kisgyerekkor felé.
Igazi kis huncut lett, csillogó szemű, mindent felfedezni vágyó kis gombóc, akivel már egyáltalán nem nehéz, sokkal inkább szórakoztató az együttlét.
Amikor picikét látok, akkor tűnik fel igazán, mekkora lett a mibabánk, és néha magamban sóhajtok is, hogy mennyire hiányzik az a kis csomag, akit először a kezembe foghattam.
Sokszor lejátszódott bennem a születése, és ezerszer át is íródott az elmúlt hét során. Soha nem foglalkoztatott ez a téma ennyire, és magam sem értem, miért most került elő... Valószínűleg a meleg idő hozza a kontextust, és szakadnak fel az emlékek, vegyesen.
Lelle születése volt a legnehezebben befogadható számomra, vele éltem meg a legmélyebben az elveszés félelmét, annak a biztos tudatát, hogy meghalhatok.
Ő tanított meg arra is akkor, hogy egészen mindegy, hogy mi történik, és hogyan, a legfontosabb, hogy az adott pillanatot úgy éljem, hogy az a következőben is vállalható legyen.
Kitartóan gyakorlom.
A botladozásaim ellenére (szerintem ő sír a legtöbbet, és ő az, akire ekkorka korában a legkevesebb megkülönböztetett figyelem jutott...) úgy tűnik, hogy egy újabb napocska ő, mosolygós, ragyogó, és még mindig a legérzékenyebb valamennyiük közül.
Szeretem a teli szájas hangtalan kacagását, azt, ahogy odadugja a fejecskéjét a vállunkhoz, ahogy finoman nyúl az arcunkhoz, és még finomabban a szánkba. :)
De vesszünk el gyorsan a részletekben, mert úgy szeretem visszaolvasni évek múltával ezeket az apróságokat. :)
Darabosat eszik. Ha pépest adok, fintorogva elfordul pár kanál után, de bármi, amivel dolgozhat, tetszik neki. Lassan nem is adok neki mást, mint amit mi eszünk, kicsit odafigyelve arra, hogy az ő igényeinek is megfeleljen az étel. Amit nem kaphat még, azt kihagyom az övéből, de ez mára már nagyon kis körre szűkült.
Evett már rakott krumplit és töltött tököt is, villával, még csak össze sem nyomkodtam.
Éjjel majdnem hét deci rizstejes tápszerrel megbolondított löttyöt iszik meg, most a fognövesztés miatt gyakrabban jelez, de volt már olyan éjszakánk is, amikor csak kétszer kért.
Hogy miért etetem még mindig éjjel is? Mert nem hiszem, hogy bármi értelme lenne ezt megvonni tőle. Ha szoptatnám (bárcsak...), akkor most szopizna.
Felkelni nem kelek, előre bekészítve várják az üvegek az adott pillanatot. Reggelig eláll a tápszer is. És mint ahogy a szopikba, az ivászatba is sokszor belealszunk, aminek tápszeres, rizstejes lucsok lesz a vége :), de a takarítás megvárja a reggelt szerencsére.
Az alvása olyan nagyon más, mint pár hónappal ezelőtt, és ugyanolyan, mint egy hónapja. :) Éjjel mellettem, sokat és édesen, nappal a kiságyában a nappaliban, egyszer egy mondjuk hosszabbat alszik. Nem altatom, sosem gondoltam volna, hogy Lelle egyszer majd egyedül leteszi a fejecskéjét, de a délutáni alvások is csak a zenélő bárányt és a paplant igénylik, még úgy is, ha nem azonnal alszik el, hanem még nézelődik, játszik egy darabig, akár úgy, hogy ott vagyok a közelben, akár úgy, hogy nem.
Este pedig, ahogy megitta a magáét, befordul és már alszik is, kevesebbszer keresi a helyet, aztán elalszik. :)
Nagyon nagyon hálás vagyok ezért.
Ebben a hónapban lett mindennapos az ácsorgás. Ha mindezt anélkül tenné, hogy kapaszkodik, vagy hogy beül a lába közé, akkor őszinte volna az örömöm, így örülök, és közben drukkolok, és teszem, amit Kornél mondd ilyenkor, vagyis amint feláll, lehuppantom a popsijára, azzal, hogy csüccs.
Már érti. :)
Kornélnál jó másfél hónapja jártunk utoljára, lassan érik egy újabb találkozás.
Villámgyorsan mászik, és nagyon ügyesen támaszt, akárhogy is esik, vagy dől, azonnal ott a keze, és ez olyan jó. A kobak, ami Áron fejét védte, elő sem került, azért megnéztem, megvan-e, megvan.
Tapsol, tép, és kiüti a kezemből a kanalat. :)
Végre elkezdődött a gagyogás is, aminek mindenki nagyon örül, leginkább a többi gyerek. Körülállják, és beszéltetik. Lelle pedig egyelőre válaszol is. Néha összerakja a berregést és ezt a sajátos Lellemondókát, olyankor a legviccesebb. :)
Játék is a kommunikáció, olyan szép látni, ahogyan kapcsolódik, Palival rendszeresen azt játsza, hogy ránéz, elfordul, visszanéz és nevet ezen. :)
A legkedvesebb játékok közé tartozik a pakolás, azt ajtók ki és becsukása, a papírtépkedés, néha az az érzésem, hogy igazi gyerekeknek kitalált játékkal nem is játszik...
Mindent a szájába vesz, szereti a vizet, pohárból iszik, szétszedi a csipeszeket, leveszi a cipőjét és a zoknit csakúgy, mint bármelyik sapkát. Nem kedveli az idegeneket, de a kategóriatagságot ő dönti el.
Két foga van, 7600 gramm és 74 cm.
2012. március 11., vasárnap
Lellemanó 8 hónapos
Tegnap vendégeink voltak, Laci kérdezte, milyen Lelle, nekem pedig el kellett gondolkodnom. Mert olyan vegyesen ismerős, mindegyikből van benne egy picike, és mégis más. Leírhatatlanul változatos, és semmi csak rá jellemző nem jutott eszebe hirtelen. Egyszerűen csak Lelle :)
Anyukám szerint MiniMimi, erős akarattal, életvidámsággal, függetlenséggel.
Van benne valami, bár mind igazi erős egyéniségek, akaratért nem kell újra sorba állniuk...
Külsőre határozottan Áron, a mozgékonysága sokszor juttatja eszembe a pici Hannát. A mosolya, a vigyorisága pedig Mikoltot idézi.
Számokban: 72cm, gramm és nulla fogú.
A szeme kék, a haja pedig selyem :) Hogy milyen színű, fogalmam sincs, olyan miféle szőke talán.
A szilárd ételekre kifejezetten nyitott, mára már bárki eszik a környezetében, azonnal rátámad, nagyokat nyel, és kerekre nyitja a szemeit. Sokat és kitartóan eszik, nem mohó, de minden elfogy, rendszerint több, mint amennyit gondolnék. Lassan elkezdhetnék újra főzni, és adhatnám neki is azt, amit mi eszünk... kivéve azokat, amiket még nem ehet :)
Két hete megkapta Hanna székét a háttámlával, és már igazán nagyosan ül velünk egy asztalnál.
Mikor először ettünk hatosban, mosolyogtam rajta, hogy Dani minden gyereknél mondott valamit, most pedig olyan természetes volt, hogy immár négy gyerekünk gazdagítja a vacsoraasztalt.
Az alvások szépen elsimultak, ritkán eszembe jut, mennyit sírt esténként, mennyit sétáltunk vele a kongóan csendes házban, hányszor változtattunk helyszínt, csak mert neki úgy volt jó. Vagy sehogy.
Mikor megissza a vacsorát, és békésen elalszik mellettem, mindig meghatódom. Olyan puha és illatos ilyenkor, olyan nagyon jó ez a csendesség, és béke, nem hittem, hogy ilyen hamar elkövetkezik ez. Sokszor a kezemet fogja álmában, vagy hozzám bújik, és ha egyiket sem, akkor rendszerint orrba csap. :) De ezt legalább csendben teszi, így elnézem.
Nappal most épp kettőt alszik, ha szerencsém van, akkor a második részben fedi a nagyok sziesztáját. Ha lent alszik, akkor a kiságyban, a nagy medvével, amit Árontól vett kölcsön (ma már Áron benyújtotta az igényét rá... nem gondoltam volna, hogy ragaszkodik hozzá...), és a paplannal, a feje alatt a szoptatós párna. Kis rituálé, és ha minden stimmel öt másodperc kell az elalváshoz.
Kezdi kommunikációra használni a hangját. A nemtetszést legújabb verzióban egy éles sikkantással jelzi, ami nagyon vicces, nevetünk is rajta, ez meg neki tetszik. A komfort hat főnél kezdődik, ha legalább ennyien vagyunk körülötte, akkor békésen játszik, látszólag ügyet sem vetve a jelenlévőkre... de amint csökken a létszám, görbül a szájacska, és kezdődik a panaszkodás. Kivéve, ha valaki fel nem veszi, és mostanság legjobb, ha a közelben vagyok.
A nagykönyv szerint megkezdődött a nyolc hónaposokra jellemző szorongás is, nem mehetek pár centinél messzebbre, a látóteréből kikerülni végzetes, de mindezt csak akkor produkálja, ha itthon vagyok. Ha Dani, vagy az anyukám van jelen, ennyire nem éles a reakciója. És persze, amint meglát, senki nem jó, aki addig elfogadható volt. Szeretem :)
Tűri a nagyok zaját, az esetleges atrocitásokat is elviseli, szeret a testvérek között lenni, figyelni, ahogy játszanak, és a mozgás finomodásával elérkezett a kapcsolódás ideje is.
Kúszik, eddig csak pár centit haladt ezzel a technikával, ma figyeltem ahogy küzd, és meg kell mondjam, elérzékenyültem a kitartó igyekezeten, ahogy haladt lassan, de biztosan a cél felé. Tanulni lehetne tőle ezt a fókuszált figyelmet.
A mozgása egyébként is szívemet melengető, és hogy a kúszás is bekerült a repertoárba, végképp megnyugodtam. Négykézláb egyik kezét felemeli, úgy játszik, hosszan... vagyis a támaszaira nem lehet panasz. A mászás egyelőre nem érdekli, ha haladni akar, akkor hasra vetődik, és kommandózik célirányosan. Még mindig gurul is, de már sokkal ritkábban. Négykézláb kinyújtja a térdét, egészen feltolja a popsiját. Hanna csinálta ezt ekkorka korában. :)
A kádban már nem marad meg a kis fekvőkében, így nemrég végleg elbúcsúztattuk, azóta pár centis vízben fürdik, hason fekve, támaszkodva. Eleinte bele-beleengedte az arcát, de mostanra biztosan pancsol, prüszkölés, nyelés nélkül. Leírva riasztóbb, mint életben, egyszerűen hiszek benne, hogy a víz nem ellenség, hanem egy izgalmas, és tanulható közeg.
Címkék:
Lelle,
Lelle alvás,
Lelle evés,
Lelle hónapról hónapra,
Lelle játék
2012. február 1., szerda
A dinamika, amit úgy szeretek
Csak meg kellett érnem... vagy élnem. :)
Lelle első igazán tettem érhető fejlődési ugrását igyekszem rögzíteni, és egyelőre nem tudom, hogy a múltat, vagy a jelent kellene jobban. A mai nap ugyan nyafogósabbra sikeredett, mint a sokhónapnyi átlag, de ez talán csak az én megélésem, köszönhetően annak a meglehetősen nyugalmas pár napnak, amit előbb nehezen mertem elhinni, majd villámgyorsan meg is szoktam. Estére az is kiderült, hogy a sok nagyszerű újdonság mellett elvesztem az értelmezés útvesztőjében, és nem sikerült megfejtenem, mit szeretne...
Vagyis ez egy örömködős poszt, arról, hogy hogyan kezd igazi pillangóvá válni ez a kis bababab.
Kezdem az elején, aztán majdcsak lesz ebből a sok körítésből valami koherens is.
Alapvetően három nagy változásról lesz szó. :)
Íme, mimás, mint az evés az első helyen.
Olcsón adták, ezért vettem tíz üveg cukkini főzeléket az interneten (manapság lassan a pelenkát is így vásároljuk (a postás a múltkor panaszkodott is, hogy micsoda emberek vannak, akik a lapra szerelt bútort is a postással vitetik házhoz... no akkor kicsit pironkodva mondtam neki, hogy a következő szállítmányt ne dobja át a kapun, ha esetleg nem talál idehaza, mert törékeny lesz...)), és csak reméltem, hogy az idők végezetéig majdcsak elfogy. Mert a cukkini ízetlen, eddig egyik gyerek sem rajongott érte, de úgy éreztem, feltétlenül szükségünk van erre a zsákmányra, majd feltuningolom valamivel.
Lelle ma az egymást követő ötödik alkalommal evett ilyet. És lassan kétségbe is esek, hogy ha elfogy, amire elég nagy az esély, honnan szerezzek ugyanilyet, hacsak villámgyorsan nem jut eszembe egyéb okosság. Úgy tűnik, Lelle hozzátáplálása első fázisában az ízek helyett az állag az ismerkedés tárgya. Azt viszont nagyon lelkesen próbálgatja.
És hogy mindezt úri módon teszi, azt köszönjük Neelunak és Annának, akik ezzel a csodadologgal ajándékoztak meg minket. :) Hanna megszaglászta, majd mosolygott egyet, hogy ebben érzem a Neelu illatát, és minden ellenállás nélkül adta kölcsön a stokkét Lellének. Ő pedig egy plusz párnával ül "nagyosan".

Annyira megváltozott ezzel a babaszékkel az életünk, vagy a perspektíva emelkedett voltának köszönhetően (eddig a földön kucorogva etettem... ha hagyta :)), vagy ez is egy része annak az újraalakulásnak... Nagyszerű és egyben szoknivaló még, hogy elérkezett az a pillanat, amikor hatan ülünk az asztalnál. Hm.
Finom átmenet a második témára, a mozgásra. Tegnap óta a hasontámaszból emelgeti a popsiját, és egy ideig meg is tartja magát négykézláb. Rugózik, aztán lehasal. Aztán újra. Negyedszer is megunhatatlan. A kép minőségéért elnézést, nem állítottam a gépen, nehogy elszaladjon a pillanat.
És itt a harmadik is, szintén nem függetleníthető az előző kettőtől, ahogy egy tanárom mondta az egyetemen (aztán tanítottuk, mert amolyan örökigazság, és semmiresemjó :):)), hogy minden mindennel összefügg, ez pedig a kapcsolatainak az alakulása. Nagyon izgalmas, ahogy az eddigi differenciálatlan, vagy éppenséggel lassan diferenciálódó szociabilitási szakaszból elérkezett a specifikus diferenciálás szakaszába (by Bowlby). Ami érthetőbb nyelven azt jelenti, hogy eddig mindenkire mosolygott, bár lelkesebb volt az ismerősökkel, mostanra kifejezetten kitüntetettek a család, azon belül is a szűk család tagjai, első helyen jómagam, aztán Dani és Hanna, majd a többi testvér.
Ahogy fent rébuszokban írtam, a mai napunk elképesztő nyűgje végül úgy oldódott meg, hogy kínomban a hátamra kaptam (amit eddig nem viselt el), ő pedig egy fél órán át nézelődött, hol a karomat simogatva, hol anélkül. Hannát kértem, nézze meg, alszik-e, de csak végre ellazult, mert felfogtam, mit szeretne. Ez a karsimogatás olyan nagyon ismerős, Áron ilyen tapogatós, és annyira jó, hogy Lelle is beállt a sorba :):).
Este Dani arcát fogdosta ugyanilyen finoman.
Eddig elég volt a hang, vagy a fizikai jelenlét, mostanra igazi testkontaktusra vágyik, altatáskor a mellkasomra fektettem, mert csak úgy volt jó.
Hanna a napokban kezdett el intenzívebben játszani a legkisebbel, nagyokat kacagnak együtt, hol azon, hogy Lelle Hanna matricáját kapirgálja a pólójáról, hol azon, hogy a kezét akarja megenni... vagy épp leberregi. :)
Annyira jó őket nézni, hogy még azt is elfelejtem, hogy rászóljak, ne ültesse.
És ez itt az utolsó, egyáltalán nem jó, de mégis említésre méltó új, hogy ültetve egyenes háttal megmarad. Ahogy fényképeztem őket, eleinte nem tudtam, mi a fura, aztán rádöbbentem... minden alkalom, amikor először vált bármelyikük vízszintesből függőlegesbe olyan, mintha egy új gyerek érkezne a családba.
Baba még jócskán, de már sejtem a kisgyerek Lellénket is.




Lelle első igazán tettem érhető fejlődési ugrását igyekszem rögzíteni, és egyelőre nem tudom, hogy a múltat, vagy a jelent kellene jobban. A mai nap ugyan nyafogósabbra sikeredett, mint a sokhónapnyi átlag, de ez talán csak az én megélésem, köszönhetően annak a meglehetősen nyugalmas pár napnak, amit előbb nehezen mertem elhinni, majd villámgyorsan meg is szoktam. Estére az is kiderült, hogy a sok nagyszerű újdonság mellett elvesztem az értelmezés útvesztőjében, és nem sikerült megfejtenem, mit szeretne...
Vagyis ez egy örömködős poszt, arról, hogy hogyan kezd igazi pillangóvá válni ez a kis bababab.
Kezdem az elején, aztán majdcsak lesz ebből a sok körítésből valami koherens is.
Alapvetően három nagy változásról lesz szó. :)
Íme, mimás, mint az evés az első helyen.
Olcsón adták, ezért vettem tíz üveg cukkini főzeléket az interneten (manapság lassan a pelenkát is így vásároljuk (a postás a múltkor panaszkodott is, hogy micsoda emberek vannak, akik a lapra szerelt bútort is a postással vitetik házhoz... no akkor kicsit pironkodva mondtam neki, hogy a következő szállítmányt ne dobja át a kapun, ha esetleg nem talál idehaza, mert törékeny lesz...)), és csak reméltem, hogy az idők végezetéig majdcsak elfogy. Mert a cukkini ízetlen, eddig egyik gyerek sem rajongott érte, de úgy éreztem, feltétlenül szükségünk van erre a zsákmányra, majd feltuningolom valamivel.
Lelle ma az egymást követő ötödik alkalommal evett ilyet. És lassan kétségbe is esek, hogy ha elfogy, amire elég nagy az esély, honnan szerezzek ugyanilyet, hacsak villámgyorsan nem jut eszembe egyéb okosság. Úgy tűnik, Lelle hozzátáplálása első fázisában az ízek helyett az állag az ismerkedés tárgya. Azt viszont nagyon lelkesen próbálgatja.
És hogy mindezt úri módon teszi, azt köszönjük Neelunak és Annának, akik ezzel a csodadologgal ajándékoztak meg minket. :) Hanna megszaglászta, majd mosolygott egyet, hogy ebben érzem a Neelu illatát, és minden ellenállás nélkül adta kölcsön a stokkét Lellének. Ő pedig egy plusz párnával ül "nagyosan".
Finom átmenet a második témára, a mozgásra. Tegnap óta a hasontámaszból emelgeti a popsiját, és egy ideig meg is tartja magát négykézláb. Rugózik, aztán lehasal. Aztán újra. Negyedszer is megunhatatlan. A kép minőségéért elnézést, nem állítottam a gépen, nehogy elszaladjon a pillanat.
Ahogy fent rébuszokban írtam, a mai napunk elképesztő nyűgje végül úgy oldódott meg, hogy kínomban a hátamra kaptam (amit eddig nem viselt el), ő pedig egy fél órán át nézelődött, hol a karomat simogatva, hol anélkül. Hannát kértem, nézze meg, alszik-e, de csak végre ellazult, mert felfogtam, mit szeretne. Ez a karsimogatás olyan nagyon ismerős, Áron ilyen tapogatós, és annyira jó, hogy Lelle is beállt a sorba :):).
Este Dani arcát fogdosta ugyanilyen finoman.
Eddig elég volt a hang, vagy a fizikai jelenlét, mostanra igazi testkontaktusra vágyik, altatáskor a mellkasomra fektettem, mert csak úgy volt jó.
Hanna a napokban kezdett el intenzívebben játszani a legkisebbel, nagyokat kacagnak együtt, hol azon, hogy Lelle Hanna matricáját kapirgálja a pólójáról, hol azon, hogy a kezét akarja megenni... vagy épp leberregi. :)
Annyira jó őket nézni, hogy még azt is elfelejtem, hogy rászóljak, ne ültesse.
És ez itt az utolsó, egyáltalán nem jó, de mégis említésre méltó új, hogy ültetve egyenes háttal megmarad. Ahogy fényképeztem őket, eleinte nem tudtam, mi a fura, aztán rádöbbentem... minden alkalom, amikor először vált bármelyikük vízszintesből függőlegesbe olyan, mintha egy új gyerek érkezne a családba.
Baba még jócskán, de már sejtem a kisgyerek Lellénket is.
Címkék:
Lelle,
Lelle alvás,
Lelle elsők,
Lelle evés,
Lelle játék,
Lelle mozgás
2012. január 28., szombat
Enyhébb szellők fújdogálnak
Nagyjából egy hete kezdődött, de akkor visszafogtam a jólesően felszabadult sóhajomat, mert hiszen nem lehet nekem olyan szerencsém, hogy a dolgok, ráadásul egycsapásra a könnyebb felé vegyék az irányt.
Pedig lehetnék már olyan dörzsölt, hogy tudjam, a legkisebbeknél egy biztos igazság van, jelesül, mire megszokna az ember egy rendet, az fel is borul. Persze ez inkább a negatív irányba mutató változásokra volt igaz eleddig, legalábbis inkább akkor értem tetten, mikor a tendencia úgy mozdult, hogy az aktuálisnál hirtelen nehezebb lett az élet.
Ez mondjuk rólam szól, lehetne ez másként, és ez a mostani erre is jó, hogy örüljek, észrevettem azt is, hogy most jobb, mint valaha. :):)
Lelle az oka, aki ebben az elmúlt egy hétben a következőkkel kényeztet el:
1. Este a miágyunkban szopizva!!! kezdi a vacsorát, majd átvált cumisüvegre, és mire befejezi, el is alszik. Mellettem!!! szuszog egész éjjel, tarkítva soksok evéssel (de mitbánomén, ha nem kell ezért a vízszintesből függőlegesbe váltanom), majd reggel kilenc és fél tíz között kel. Mosolyogva kurjantgat, amint meglát...
Szemben az eddigi trenddel, ami úgy festett, hogy a vacsora hangos kiabálással ért véget, ciciről hallani sem akart, és legalább öt törzshelye volt éjjel, megspékelve néhány naponta a többórás éjjeli-hajnali dorbézolással.
2. ... ez a mosoly végigkíséri az összes találkozásunkat a nap folyamán. Ahányszor csak meglát, széles és néha hangos nevetéssel adja tudtomra, mégiscsak megérte ez a hat hónapnyi zombiság. Így:
Szemben azzal, hogy eddig valahányszor meglátott, mindig legörbült a szája, így tudatva velem, hogy a legjobb lenne azonnal a bőröm alá bújva visszatérni a kellemes szimbiózisba. Bármennyire is hízelgő volt ez, mégiscsak szívesen cserélem le erre a mosolyra... pléne, hogy a szimbiózisra való törekvés nem veszett a múlt homályába, csak megváltozott. Például idegenfélelem formájúvá transzformálódott.
3. Míg el nem fárad (napjában kétszer), vagy meg nem éhezik (random időközönként) játszik a szőnyegén, forog, gurul, játékokat vizsgál, szájba vesz, rág, ráz. Figyeli a nagyokat, kommentálja az eseményeket, énekel velük, és berreg, cuppog naphosszat.
Szemben az eddigi kétperces határral, ennyi volt a szintidő, míg szívesen maradt egyedül.
Mikor elfárad, megéhezik, szól. :) Már nem artikulálatlanul, hanem számomra felismerhetően megkülönböztetett sírással, kiabálással.
Ráadásképpen pedig itt az evésmumusunk... aminek lassan úgy tűnik integethetünk, mert távozóban van. Egyre többször sikerül megszoptatnom, nincs ellenállás, sőt, inkább akkor reklamál, ha nincs elég tej. Olyankor a jól bevált tápszer nyer, de ma végre jelentős előrelépést tett a szilárd ételek megismerésének eleddig oly rögös útján.
125 grammnyi cukkini főzelék fogyott el, és ha lett volna még, biztosan nem utasította volna vissza.
Mekkora öröm volt tátogó szájacskát látni, zippzár helyett! :)
Pedig lehetnék már olyan dörzsölt, hogy tudjam, a legkisebbeknél egy biztos igazság van, jelesül, mire megszokna az ember egy rendet, az fel is borul. Persze ez inkább a negatív irányba mutató változásokra volt igaz eleddig, legalábbis inkább akkor értem tetten, mikor a tendencia úgy mozdult, hogy az aktuálisnál hirtelen nehezebb lett az élet.
Ez mondjuk rólam szól, lehetne ez másként, és ez a mostani erre is jó, hogy örüljek, észrevettem azt is, hogy most jobb, mint valaha. :):)
Lelle az oka, aki ebben az elmúlt egy hétben a következőkkel kényeztet el:
1. Este a miágyunkban szopizva!!! kezdi a vacsorát, majd átvált cumisüvegre, és mire befejezi, el is alszik. Mellettem!!! szuszog egész éjjel, tarkítva soksok evéssel (de mitbánomén, ha nem kell ezért a vízszintesből függőlegesbe váltanom), majd reggel kilenc és fél tíz között kel. Mosolyogva kurjantgat, amint meglát...
Szemben az eddigi trenddel, ami úgy festett, hogy a vacsora hangos kiabálással ért véget, ciciről hallani sem akart, és legalább öt törzshelye volt éjjel, megspékelve néhány naponta a többórás éjjeli-hajnali dorbézolással.
2. ... ez a mosoly végigkíséri az összes találkozásunkat a nap folyamán. Ahányszor csak meglát, széles és néha hangos nevetéssel adja tudtomra, mégiscsak megérte ez a hat hónapnyi zombiság. Így:
3. Míg el nem fárad (napjában kétszer), vagy meg nem éhezik (random időközönként) játszik a szőnyegén, forog, gurul, játékokat vizsgál, szájba vesz, rág, ráz. Figyeli a nagyokat, kommentálja az eseményeket, énekel velük, és berreg, cuppog naphosszat.
Mikor elfárad, megéhezik, szól. :) Már nem artikulálatlanul, hanem számomra felismerhetően megkülönböztetett sírással, kiabálással.
Ráadásképpen pedig itt az evésmumusunk... aminek lassan úgy tűnik integethetünk, mert távozóban van. Egyre többször sikerül megszoptatnom, nincs ellenállás, sőt, inkább akkor reklamál, ha nincs elég tej. Olyankor a jól bevált tápszer nyer, de ma végre jelentős előrelépést tett a szilárd ételek megismerésének eleddig oly rögös útján.
125 grammnyi cukkini főzelék fogyott el, és ha lett volna még, biztosan nem utasította volna vissza.
Mekkora öröm volt tátogó szájacskát látni, zippzár helyett! :)
Címkék:
Lelle,
Lelle alvás,
Lelle elsők,
Lelle evés,
Lelle játék,
Lelle mozgás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



















