2011. szeptember 9., péntek
Helyzetjelentés
Áronnak örök hála, amiért nélkülözni tudta a paplanját...
Okulva az Áron születése utáni extrasok hányásos hasmenéses ránkijesztésén, most nem kapott inni, pedig a láza is felment, én pedig hajnali négykor, amikor még mindig nem aludtam semmit, sírni tudtam volna a tehetetlenségtől... de végül elaludt, és reggel mosolygott is... meg zsiványkodott is, ami jó jel. :)
Áron ugyanakkor éjszaka lázas volt ismét (szörnyű, amikor kétfelé is aggódom egyszerre), őt negyedóránként itattam, amire ugyanúgy, ahogy Hanna is, ha lázas... vevő volt anélkül, hogy felébredt volna rá.
Lellének kifakadta a bcg oltás begyulladt helye, meglehetősen csúnya volt, és fájt is szegénynek... sőt most is fájlalja. Óvatosan szabad csak megfognunk, mert azonnal sikít, ha megnyomódik a kis karja. Ma már hegges volt, de még vérzett, remélem hamar meggyógyul, nem szeretem... :(
Hanna jól van. :) Őrizze meg jó szokását.
(és hogy a felnőttek se maradjanak ki az egészségügyi körképből, Daninak fáj a torka egy ideje (szép szimbolikus), és ma egy kényeztetőnek szánt masszázs után meghúzta a nyakát, alig bírja mozgatni... ) Peti és én aludni szeretnénk... :)
2011. szeptember 6., kedd
Egy betegség margójára
Áron öt fogat növeszt épp, ebből kettő már áttört, a bal alsó kettes és a bal felső hármas... kesergős éjszakákat meg némi hasmenést okozva. Eddig.
Tegnap délután medencéztünk a kertben, aztán este mondogatta Peti, hogy nagyon meleg Áron. Éjszaka már magas láza volt, mellettem aludt, viszonylag nyugodtan, de reggel épp olyan forrónak éreztem, mint éjjel.
Áron nagyon ritkán lázas, de ha igen, akkor azonnal nagyon magasra szökik. A délelőttöt a kanapén töltötte, fogni kellett a kezét. Elbóbiskolt, ivott rengeteget... aztán amikor Lelle is felébredt és fognom kellett, leültem vele a földre Áron mellé.
Aki viszont csak a teljes testkontaktust vélte elegendőnek, így lekúszott a kanapéról, és ráfeküdt a lábamra. Hosszú percekig feküdtek így, teljes egyetértésben rajtam... :)
2011. július 30., szombat
Hanna beteg
Kedden és szerdán volt oviban, szerdén úgy jött haza, hogy nem volt finom az ebéd, nem ette meg. (Mikolt igen...)
Aztán estére arra panaszkodott, hogy fáj a hasa.
Csütörtökön amúgy sem vittem volna őket, mert a medencézés után minden alkalommal valami kijött rajtuk, és már nem akarnám kockáztatni az egészségüket. Bent légkondi van, nem szárítanak hajat, és kitudja mikorra törlik meg őket.
Csütörtökön is fájlalta a hasát, meg mondogatta, hogy beteg. Ismerem Hannuskát, tudom, mennyire a szívére vesz dolgokat, mennyire mélyen megél bármit, így nem tulajdonítottam igazán nagy jelentőséget ezeknek a panaszoknak, jobban figyeltem rá, és extra babusgatást is kapott, de arra gyanakodtam, hogy letelt a bűvös két hét, a boldogság-újdonság mámor, kiürültek a tartalékok, újra kell tölteni mindegyiküket... hiszen Lelle marad, és sír, és ismét többször hangzik el, hogy máris, légy türelemmel...
Pénteken reggel aztán magas lázzal ébredt, ami estére még magasabb lett. Sosem volt még 40 fokos láza... Tudom, hogy Hanna jó beteg, fekszik, alszik, iszik, és hamar gyógyul. De ennyire magas láz nekem mégis fura, fertőzésre gyanakodtam... a pocakja pedig folyamatosan fájt.
Ma reggel ismét lázzal ébredt, délben a doktornéninél jártunk. A torka minimálisan piros az egyik oldalon, a pocakja pedig nagyon morgolódik, mondta. Ha marad a magas láz, akkor hétfőn vissza kell mennünk, reméli, hogy nem lesz rosszabb a fájdalom sem. Lebegett egy vakbélgyanú is a levegőben, de nem ijesztgetett szerencsére...
Ma is feküdt egész nap, piciket eszik, iszik rengeteget, és zokszó nélkül viselte, hogy Dani a két középsővel szülinapi zsúrba ment délután... A pocakja pedig még mindig fáj... nagyon sajnálom. :(
2011. május 14., szombat
Még mindig betegség
Végül csütörtök óta megint mind itthon van. Áron legszívesebben rajtam lógna, de leginkább nyűglódik, jó hangosan, Mikolt unatkozik, és mindenkivel gonoszkodik, Hanna pedig egyszerűen csak azt szeretné, ha történne valami azon kívül is, hogy én a többiekkel próbálok szót érteni.
Nincs semmi komoly bajuk, se a torkuk nem fáj, sem nem magas a láz, mégis be vagyunk zárva, és a köhögés-orrfolyás-hőemelkedés miatt a kedvük sem rózsás... Az egyik amivel igyekeztem egy kis színt vinni a napjaikba, hogy hétfőn kipakoltam a lépcső alatti kis tárolót, és csináltam nekik egy bunkert odabenntre. :) Bekerült egy kis szőnyeg és Hanna bevitte a kirakóit is, sőt találtunk két nagy doboz apró legot, amivel szerintem napokig ellennének. (kis zavaró körülmény, hogy Árondömper a rombolás nagymestere mindent szétszed...)
Ma is lett volna jó programunk, Karen hívott bennünket délutánra magukhoz. Ez most elmarad sajnos, pedig igazán nagyon jólesne egy kis társaság.
Remélem ha végre megint egészségesek lesznek, az kitart egy jódarabig.
2011. május 7., szombat
Szegénykém...
Csütörtökön nem voltak medencézni a gyerekek az oviban, mert soknak folyt az orra. Próbáltam nem tudomást venni erről, de úgy tűnik nem voltam elég sikeres.
Mimikém, a legmimózább mára beteg lett... :( Folyik az orra, köhög is csúnyán, és lázas.
És most először annyira jó beteg, hogy a szívem szakad. Meg amúgy is.
Remélem hamar gyógyul...
2011. április 18., hétfő
Mind itthon
Bár sokat javult az egészségügyi helyzet, ma a biztonság kedvéért még nem mentek a lányok oviba. Folyik az orruk rendesen, és tüsszögnek folyamatosan.
Áron jóval szebben köhög, nap közben szinte nem is hallani. (a történethez még hozzátartozik, hogy tegnap mindet elküldtem Danival az ügyeletre, hogy hallgassák meg őket. Nem a mi orvosunk volt, de ha ez a mostani lenne az állandó, akkor valószínűleg nagy bajban volnék, mert sem nem szimpatikus, sem nem jó orvos... szerintem. Nos Daninak, aki az influenza tüneteit produkálta négy féle gyógyszert írt, köztük antibiotikumot is, a lányoknak pedig a megfázásukra valamit... Áron meghallgatta (miután mindet kiküldte, hogy túl sok a három gyerek a rendelőben egyszerre... ), és azt mondta, vigyük be a kórházba, mert neki ez nem tetszik. Jól rámijesztett, de ösztönösen tudtam, hogy nagy baj nem lehet, mégis jobbnak láttam alvásidőben elvinni.
Szegénykém természetesen elaludt út közben, nagyjából 20 percet pihent is, majd a kórházban felébresztették, megmérték (10 600 gramm), és jött egy orvos, aki megkérdezte, be akarunk-e feküdni. Dehogy akarunk... akkor minek vagyunk itt? Mert beküldtek... Meghallgatta, majd hazaküldött. Bízom magukban, menjenek haza.
Hazajöttünk... És most mind itthon vannak, ami némileg ugyan fárasztóbb, mint amikor csak Áronnal vagyunk, bár Áron jelentős hangulatjavuláson esett át, hogy vannak körülötte gyerekek. :) Rátalált egy újabb hangra, amit a sírás helyett produkál, höhög, közben nagyon keserves arcot vág. Jobb. :)
Délben voltunk kint, mind motorral akart jönni. Áron tempója leginkább a mindent megnézünk szemlélődésre alkalmas, de cseppet sem bánom, hogy nem kell utánarohanni... Még.
2011. április 17., vasárnap
Vírus
Hanna a múlt héten csütörtökön kezdett valami nagyon minimális orrfolyással, fel sem vettem, annyira nem volt számottevő. Kapott vitamint, meg schüsler sót, és úgy tűnt, ennyi elég is. Tegnap nagyon nagyot kirándultunk, semmi jele nem volt annak, hogy mára mindenki (Petit leszámítva, aki csütörtökön Szingapúrba utazik... így aztán nagyon drukkolok neki, hogy ezúttal ő maradjon ki a sorból...), mondom MINDENKI lerobbant.
Mikoltnak csak szimplán nagyon folyik az orra, amúgy egy békességes tünemény (neki kifejezetten jót tett a dolog) Hanna nyűgös is és folyamatos figyelmet igényelne... Áron éjjel ismét kruppos köhögést produkált, Danival kettőig felváltva ringattuk, mert ha megállt vele a világ, kiakadt, ami némileg felerősíti a köhögését. Kapott Nurophent, Stodalt, Hepart, majd egy Vibrucolt is, és előkerestem Cili levelét, amiben a köhögős mix van, abból végül már csak reggel kapott, mert kettőkor kidőlt, és reggelig aludt. Most sokkal jobb a helyzet, folyik az orra, de szépen fújja, és néha köhhint, ami nem túl szép, de nem is kapok tőle szívrohamot...
Daninak és nekem mindenünk fáj... Ő kicsit nehezebben viseli, bosszankodik, hogy megint ugyanaz, pedig már milyen erősnek kellene lennünk... Úgy tűnik, néhányszor át kell esnünk a "gyerekbetegségeken".
Azt már le sem írom, mikre gondolok még, mint következő fokozat... :)
2011. február 27., vasárnap
Ágyban
Nem volt nehéz nemet mondanom, akkor épp a számat sem tudtam résnyinél nagyobbra nyitni, aludtam tovább. Vagyis félálomban küzdöttem a gondolataimmal, nem voltak épp rózsásak. De az ágyban töltött nap végére már néha úgy rémlett, valamicskével javul az állapot. Legalábbis nem hánytam, és este enni is kívántam már...
Ma reggel Dani és Peti újra kettesben vitték el a gyerekeket, én pedig maradtam. Lassan dél van, és határozottan úgy érzem, hogy megmaradok. Annyira jólesett olvasni az üzeneteiteket, és tény, hogy nagyon fontos, hogy amennyire lehet kipihenjem magam, megtaláljam azt az időt, ami csak rólam szól, amiben töltekezhetek, erőt gyűjthetek... Nem könnyű, hiszen Petin kívül, akinek ráadásul nem dolga (legalábbis az a célom, hogy sose érezze, hogy dolga) hogy segítsen, Devi van kéznél, és épp az ilyen vészhelyzetekben nincs mellettünk a család, csak lélekben, gondolatban...
Mi választottuk, hogy így legyen, teszem hát a dolgom, és igyekszem megtalálni az egyensúlyt mindenben, de a helyzet új, tanulnom kell még, mit, mikor, hogyan csináljak. Ha délután lefekszem Áronnal és alszom, akkor az este marad, ami az enyém. Ha nem fekszem le, akkor viszont rövid távon kipurcanok. Dani az elmúlt két hétben nagyon sokat dolgozott, őt sem kérhetem, hogy jöjjön előbb, a pozíciójához képest így is rettentően korán eljön, van, hogy este fél tízkor még jön email munkaügyben... ő pedig jórészt 6 és 7 között már itthon van. Ami nekünk persze késő már, de szemben azzal, ami elvárható volna odabennt, ő is balanszíroz és a mi érdekeinket is szem előtt tartja.
Ezzel együtt kell találnom valami szelepet, ahol leereszthetek, ahogy a rutinom alakulnak már az agyamat sem kell majd állandóan megfeszítenem, hogy legyen ebéd, délutánra elfoglaltság, és talán majd tudok azon elmélkedni, hogy a szabadidőmmel mit kezdjek. :) Egyelőre át kell esnünk az immunizálódás nem kicsit fájdalmas folyamatán, Mikolton látom, hogy sokkal ügyesebben küzdi már le a szervezete ezeket az akadályokat. Én pedig tény, mint az utolsó a sorban (most is ágyban fekve hála a végre bevezetett internet mindenhová elérő létének) fekszem, és készülök a jövő hétre, amikor Dani újra két napig távol lesz... :( de legalább a hét vége felé, addigra pedig biztosan meggyógyulok...
2011. február 26., szombat
Nincs ma kedvem címen gondolkodni...
Elkaptam a gyerekektől a virust, utoljára talán Áronnal voltam ennyire rosszul. Persze pocakkal az ember sokkal jobban elfárad, pláne, ha annyit csinál, mint pocak nélkül... és nyilván nem segít, hogy szoptatok, és cipelek, és közben egy baba növöget odabenn, aki elveszi, ami jár neki.
Nekem mi marad...
Kicsivel több odafigyelés magamra, ez a lecke... hogyan kell, nem tudom. De ha már megtörtént, szerencse a borzalomban, hogy hétvége van, és Dani elvitte a gyerekeket, én pedig fekszem.
És nyögök.
Nem szoktam... de ez most nagyon durva.
Hányás, hasmenés, gyengeség, a számat sem tudtam kinyitni, hogy kérjek. Fáj a gyomrom, a hasam, a mellkasom, a hátam, szúr a tüdőm... de nem sorolom tovább, szegény anyukám olvassa... Telnek az órák, jobb valamivel, de gőzöm sincs, hogyan csináljam végig a jövő hetet.
Hinnem kell benne, hogy meggyógyulok. Éjjel nehezemre esett...
És itt tényleg nagyon más betegnek lenni... ismerős tünetek, de olyan egyvelegben, amit sosem éltem még.
Lelle Róza jól van, legalábbis mocorog, és ez megnyugtat...
2011. február 24., csütörtök
Úgy tűnik, elég volt csak megemítenem...
Vagyis Dani jól van, Mikolt is egészen gyógyulófélben, Hanna viszont este és éjjel is hányt, bár láza nincs, de nem volt megnyugtató az éjszaka. Ma nem ment oviba, és alapvetően jó a kedve, enni nem sokat akart, és köhög is kicsit.
Áronnak javulóban a köhögése, az első este óta nem volt fulladásos jelenet, bár horkol, mint egy felnőtt férfi, és egyfolytában forog az ágyban, többnyire a lábunk között köt ki. Ha köhögve ébred sír, egészen biztos, hogy fáj a torka, vagy a köhögés maga.
Peti is kidőlt, szerencsére a coldrex neki segít, most nincs láza, csak a közérzete rossz és a torka fáj.
Azt hiszem én vagyok a legvacakabbul, szívem szerint egy szanatóriumban tölteném az elkövetkező két hetet legalább, nagyjából egy hete éjjel váltakozva hol extrém őrültségeket álmodom (pótolva a kimaradt órákat), vagy valamelyik gyerekhez kelek hányást takarítani, vigasztalni, itatni... egészen szürreális egy nagyon valósnak tűnő álomból, ami rendszerint magyar vonatkozású átcseppenni ebbe a világba, majd vissza...
Mindenem fáj.
Még két nap és mindenki jobban lesz. Pont.
2011. február 22., kedd
Köhögős
Még mindig van hová lefelé... sajnos. És való igaz, hogy itt legalább meleg van, de éppúgy, mintha otthon lennénk folyamatosan kering közöttünk, körülöttünk valami betegség.
Tegnap estére Áronnak olyan hangja lett, mint egy ugató kiskutyának, majd éjfél után nem sokkal fulladva ébredt, zihálva vette a levegőt. Előtte is fel fel sírt fél óránként, de mindig sikerült hamar megnyugtatni, és szopival vissza is aludt. A fulladásos esetre Dani rohant hozzá, én kicsivel később értem oda, nagyon ijesztő volt hallani, látni, első gondolatom az volt, ez krupp. Másodpercek alatt rémlett fel bennem mindaz, amit valaha hallottam erről, kikaptam Dani kezéből, és a légkondi alá álltam vele, amit közben Dani hűvösebbre kapcsolt, plusz bekapcsolta a ventillátort is. A hűvösebbre megnyugodott, megszoptattam, lassan rendeződött a levegővétele is.
Szerencsére elhoztuk otthonról a párásítót is, Dani megkereste, egész éjjel ment. Felhívtunk két kórházat, de itt nincs kifejezetten gyerek ügyelet. Sokszor jutott eszembe a László kórház... kicsit nehéz megélni, hogy fogalmam sincs, hová vigyem, ha bármi történik. Felnőtt ügyelet van, de az mégsem gyerek.
Az éjjel végül nyugodtan telt, leszámítva, hogy végig zihált, és hörgött mellettem, de legalább nem fulladt már. Délelőtt elvittem orvoshoz, végigüvöltötte a vizsgálatot, szerencsére semmi komoly, de a krupphoz nem is kell semmi komoly. Kapott szirupot a köhögésre és megnyugtatott a doktor, hogy nem lesz gond ma éjjel. Én pedig temészetesen elfelejtettem megkérdezni, hogy ha mégis elindulnék vele, hová menjek.
Többek között azért is, mert nekem is fáj mindenem, kezdődik az, ami a gyerekeket is kiütötte. Dani sincs jól, nem tudom mikor lesz vége ennek a szériának, de fogytán az erőm, és pillanatnyilag semmi jel nem utal arra, hogy a mai éjjelünk könnyebb lesz.
A többiekről nem írok, a múltkor is sikerült elszólnom magam Áronnal kapcsolatban.
2011. február 19., szombat
Megint orvosnál
Dr. Veelan felesége rendelt, egy filigrán, gyönyörű indiai nő, alig harminc szerintem, tiszta tekintetű, csillogó fehér fogakkal, angol angolsággal. A fiatalsága ellenére úgy éreztem, hogy tapasztalt, megbíztam benne az első pillanattól kezdve. Annyira jó volt látni, hogy annak, akit amúgy is kedvelek milyen szép, okos, figyelmes felesége van... egyébként Veelan is ilyen tisztatekintetű.
Miminek az egyik oldalon piros a torka, nem iszik, így a lázát nem tudom kontrollálni, magától változik, hol 39, hol 37.5. A tüdeje tiszta, a köhögés ellenére. Legalább negyed órát töltöttünk bent, a zömét beszélgetéssel, a megoldást és az okokat keresve. Mert a három nap kivárást a doktornő is osztotta, és egyáltalán nem akart antibiotikumot adni, pláne, hogy nemrégen kapta meg élete elsőjét. Túl közeli ez a mostani betegség az előzőhöz. A biztonság kedvéért kaptunk egy adag augmentint, por formájában, amit fel kell oldani, de nagyon szeretném ezúttal elkerülni. Annál is inkább, mert most úgy tűnik, hogy sokkal jobban reagál a szervezete az öngyógyító törekvéseimre, már csak innia kellene...
Sokat aszik, az imént Dani meséjébe aludt bele, az új hallgatta, és bár szerintem nem érti még, mégis varázslatosak a szavak... Zoli, köszönjük. (kár, hogy nincs dedikálva, de majd egyszer elvisszük hozzátok személyesen :)). Szeretném, hogy holnapra múljon a láz.
2011. február 18., péntek
Betegek
Dani csütörtökön két napos konferenciára ment, ottalvósra. Mi éltük a hétköznapokat, élvezve az itthagyott autó nyújtotta komfortot, Hannáért végre nem gyalog kellett elmennünk. Peti a városba ment, csak délután jött haza. Estefelé lementünk a tóhoz motorozni, halakat etetni. A lányok már messziről mondják, harcsa, aranyhal. :)
A füves téren rohangáltak, jókedvűek voltak, Áron is bóklászott, próbálgatta a motort is. Nyolc előtt egy kicsivel indultunk haza vacsorázni, és az estét levezényelni. Hiányzott Dani, beszéltünk vele délután, de úgy éreztem, szépen megy a napunk, rendben lesz az este is, akár Peti segítsége nélkül is, hadd pihenjen.
A lányok közül Mikolt napok óta köhög, tegnap óta Hannát is hallom, bár az övé, Mikolttal ellentétben, aki mélyről és nagyon hurutosan köhög, száraz, inkább irritáló. Nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget ezeknek a tüneteknek, adtam a köhögés ellen a szirupot, kapták a homeopátiát is, figyelve minden jelre, de nem romlott az állapotuk, ha nem is javult dinamikusan.
Mikolt vacsorázni nem akart, a paplanját kérte, a szőnyegen begubózott, cumizott, míg mi ettünk. Hiába kérdezgettem, kér-e valamit, nem is válaszolt. Végül kibugyoláltam, a homloka forró volt. Pisilt is, a szőnyegre sikerült így levetkőztettem. Szerencsére, mert amint elindultam a pisis ruhákkal a mosógéphez, futott utánam, felemeltem, mire összehányt. Magát is, engem is...
Fürdés, lázmérés, 39... Hamar elaludt, minden szokásos óvintézkedést megtettem az éjjelre készülve, és reméltem, hogy jobb lesz, jobban lesz.
Hanna este nehezen aludt el, köhögött, bármit adtam neki. De ő legalább végigaludta az éjszakát, leszámítva azt a rövid időszakot, amikor Mikolt a kuckba kérte magát (másodszor), és láttam rajta, érdemes felkapnom és a fürdőbe rohannunk. Újabb hányás, de már csak a víz jött ki belőle, előtte ivott ugyanis, szomjas volt, és nagyon forró. Mérlegeltem, jobb-e ha adok neki inni, vagy inkább ne... adtam. Nem volt jó ötlet. Hanna végigasszisztálta a jelenetet, aggódott a síró testvéréért. Szerencsére csak kicsit köhögött...
Visszaaludt, miután egy laza hűtőfürdőt vettünk, Áron másodszor kért szopit, aztán hajnalig aludtunk. Hajnalban a nappaliba kellett lemennünk, megint szomjas volt, tudtam, kortyonként adhatok neki, és negyed óránként. Szegénykém, nagyon fáradt volt ahhoz is, hogy nagyon tiltakozzon. Egy óra múlva újra aludt, felvittam és reggelig nyugodtan telt az éjszaka. Leszámítva, hogy amikor megsimogattam Hannát, éreztem, ő is lázas...
Reggel láz nélkül, és teljesen vidáman ébredt, Hannánál 38 fokot mértem. Hurutosan köhögtek már, délelőtt játszottak, Hannán egyáltalán nem látszott, hogy bármi baja volna. Ő jó beteg, ha kell, fekszik. Nem feküdt. Mikolt ivott, reggelizett, és csak délben aludt el, akkor újra felment a láza, de a szemén még mindig nem látszott, hogy beteg volna.
Délutánra néha le, néha felment 38.5ig, Hannának azóta is 37.5-38 a hőemelkedése. Ha nem köhögne, nem zavarna nagyon, az időjárás ingatag mostanában, teljesen belefér a 37.3 körüli hő. Este Dani hazaért, elszaladtunk az orvoshoz, aki addigra már hazament. A felesége rendel holnap reggel, így most egy kicsit megint magamra maradtam, de remélem az éjszaka jobb lesz, minden jel erre utal.
Nagyon fura, egészen más a betegségek lefutása itt, mint otthon... Így nem is tudom, mi a legjobb, mik az eszközeim. Adom nekik a köhögéscsippalítót, Mikolt kapott lázcsillapítót is éjjel, ami akkor nem hatott, magától ment le másfél óra után.
Bízom benne, hogy hamar ledolgozzák a betegséget, minden jel erre utal. Ezzel talán jó úton vagyunk, hogy megszokják végre az itteni bacilusokat, bármit. Áron szopizik, látványosan jól viseli a testvérei betegségeit, eddig koppkopp semmi baja nem volt. Jajj remélem nem szóltam el magam...
2011. január 13., csütörtök
Nem volt könnyű éjszakánk
Mikolttal a kuckóba telepedtünk, ahol fel fel sírt, de ha megsimogattam, azonnal megnyugodott.
Végül kisebb helycserékkel megoldottuk azt a logisztikai kihívást is, hogy az egyik szobából hogyan érjek át, ha Áron hív, a másikba, ha közben Mimivel a karomban figyelem, hogy rosszabb-e vagy jobb az állapota.
Egész éjjel lázas volt, sokszor felsírt, keveset aludtunk, szerencsére Áron rendkívül közreműködőnek bizonyult és csak egyszer kért cicit a sok helyett.
Reggel összetörve ébredtünk, mindannyian.
És mert Mikolt lázasan ébredt, úgy döntöttünk, elvisszük orvoshoz. Dani taxival ment dolgozni (harmadszor a héten... kicsit kezdem érezni az autó hiánya okozta poliplényem defektusát), így néhány életmentő étel elkészítése után majdnem délben sikerült is elindulnunk.
A környékről, ahol élünk talán már esett szó, hogy kényelmes élet ez (persze nem három manóval és egy pocakkal gondolom, de még úgy is), mert tíz percnyi gyalogtávolságra gyakorlatilag minden megtalálható, közte a fogorvos, és az általános orvosi rendelő is.
Az, hogy az az orvos, aki épp rendelt maximálisan szimpatikus volt, nagyjából hab a tortán. Nem hittem, hogy azon kívül, hogy diagnosztizál egy vírust, fertőzést, bármit, még szót is értek vele, leginkább a gyógyításról alkotott világnézetemmel kapcsolatban.
Tévedtem. Egy fiatal, roppant szimpatikus indiai orvosba "botlottunk", aki halk szavú, de kellemesen határozott volt, megvizsgálta Mikoltot, akinek be van gyulladva a torka. Gondolhattam volna... (később visszaidézve az egész azzal kezdődött, hogy kiabált az autóban két napja, hogy fáj a torka... és tényleg)
Antibiotikumot adott, mondtam neki, hogy én még sosem adtam a gyerekeknek antibiotikumot, és most sem fogom holnapig, amikor normális esetben hatni szokott a homeopátia. Teljesen emberi módon reagált, megbeszéltük, hogy három nap lázig ő is várna, a torokgyulladás miatt aggódott csak kicsit és mérsékelten. Örültem, hogy nem küld el azonnal, hogy a homeopátiával jövök, sőt, felcsillant a szeme, hogy nálunk is van.
Aztán még végigkérdezte a gyerekek oltásait, megmutattam Mimi könyvét, amit utolsó pillanatban még bedobtam a táskámba, megbeszéltük, hogy Áron itt fogja megkapni a 15 hósat (ami ugyanaz, mint odahaza, csak itt 12 hósan kapják), sőt ők keresnek majd telefonon. Az ajánlott oltásokra is kitértünk (otthon elég nagy ellenállás volt a család részéről, amikor úgy döntöttem, egyelőre nem kapnak semmit), végül megkérdeztem, ő a sajátjának adna-e hepA-t, Perevnart, Neisvacot (részben a család megnyugtatására is írom, itt ugyanazok az oltóanyagok vannak, mint otthon, ráadásul a protokoll is teljesen egyezik), amire azt felelte, Nem! Ebben maradtunk, egyelőre a mieink sem kapnak semmit, csak a kötelezőket.
Az augmentint és a másik lógugást a távozáskor kis zacskóban meg is kaptuk (itt nem kell külön sorba állni a gyógyszertárban) fizettünk 60 ringitet, és eljöttünk. Örülök, hogy elmentünk, örülök, hogy újra megbizonyosodtam arról, jó helyen lakunk, és megnyugtató, hogy ilyen orvost találtam. Mégha nem is homeopata. :)













