A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hanna 5. születésnapja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hanna 5. születésnapja. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 30., vasárnap

Hanna ötödik születésnapja

Hanna az egyetlen gyerekünk, akinek nem volt születésnapja Malajziában. Épp itthon ért minket tavaly is, és idén is a nagy nap.
Az idei kicsit szétesősre sikeredett a napján, de ez Hannát egy cseppet sem zavarta. A nagyszülőknél töltötték a délelőttöt Mikolttal és Áronnal együtt, én pedig intéztem az utolsó simításokat, közben végig nagy hálával gondolva a felvigyázókra, mert a sok apróság bizony kitöltötte a délelőttömet teljes hosszában.
Mire mindennel végeztem már ebédidő volt, Áront hazavittem, de a lányok Mariékkal aludtak délután.

Dani is megérkezett, mire vége lett a sziesztának, már csak a lányok hiányoztak, nekem Hanna már meglehetősen... Jó lett volna az egész napot csak vele tölteni, azt hiszem megérdemelte volna, hogy végre legyen egy már régóta emlegetett lánynapunk... majd jövőre. :)

A nap komolyságához, és fontosságához mérten, méltóságteljesen öltözött át a szép ruhájába, és a nappaliban várta a köszöntőket. Márkus velünk volt, de mert a mamám a munkából kicsit később tudott elszakadni, mint terveztük, már tűkön ült az ünnepelt, mire végre befutott ő is. Közben fényképeztem, és ámuldoztam, milyen nagylány lett, mennyire kinyílt, mióta hazajöttünk, mennyit változott... és hogy mennyi minden történt velünk ez alatt a meglehetősen gyorsan elmúlt öt év alatt.

Anyukám érkezése után menetrendszerűen történtek az események, nagyobb meglepetések nélkül, ajándékot adtunk, a kicsik természetesen nem tudták kivárni, míg Hanna kibontogatja a három csomagot, és egymás szavába vágva kiabálták, hogy ez az enyém... aminek Hanna nem kimondottan örült :). Az ajándékoknak viszont igen, sőt minden egyes darab után csillogó szemmel kiabálta, épp ilyet akartam!!! :) Még sosem hallottam tőle ezt, és rettenetesen jó volt látni, hogy tényleg minden talált.
Még a hétvégén kaptunk Sáráékól is egy kis csomagot, amiben volt egy rajz is, Hanna és Sára királykisasszonyokkal, innen is köszönet érte, Hanna hosszan nézegette, és ez volt az első pont, amikor hárman nagy egyetértésben mesélték, mi és ki van a képen. :)

Volt aztán még torta is, gyertyafújással és tüzijátékkal, és este elalvás a puha nyuszival, ami természetesen épp olyan, amilyet akart :)

Az ünneplés pedig nem ért véget ezzel, vasárnap az egész család volt nálunk (a pénteki habkönnyű költözködés után) Hannát ünnepelni. Szeretem ezeket az együtt töltött alkalmakat, pláne, hogy most már Blanka is teljes jogú gyerekszereplő minálunk, és megy a nagyok után, játszik velük, figyeli őket, nagyon jó látni, ahogyan az eltelt egy év mit sem számít az ő kapcsolatukban, és örömmel, nyitottan kapcsolódnak egymáshoz az unokatesók. :)

A nagycsaládi köszöntés éppen olyan hatalmas éppen ilyet akartam mondatoktól volt hangos, és Hanna valóban mindennek határtalanul örült. Blanka rajzának, a babaruhának, a kirakónak, és persze a rollerjének, amivel (miutrán három férfi gondosan összeszerelte neki )gyakorlatilag az este hátralévő részében megállás nélkül kavart körbe körbe a lakásban. Na jó, néha azért leült pihenni, például a tortázásra. A tesók is mind beleszerettek a járgányba, Mikolt még az este folyamán megtanult bánni vele, Áron pedig a maga sajátos módján tolta úgy, hogy a két lába közé vette, de egyik lábát sem tette rá. :)

Sajnos egész családkép nem készült, de nem lehet mindent egyszerre :)

2011. október 26., szerda

Előeste

Még soha nem volt ennyire ad hoc Hanna szülinapja, mint idén lesz.
Hiába a nagy terveim :), úgy tűnik a mostani valóban arról fog szólni, hogy örüljünk annak, ami végül kerekedik majd, és én ígérem (magamnak), hogy úgy lesz jó minden, ahogyan lesz.
Mert a tervek úgy szóltak, (eredetileg) hogy már a házban fogjuk tartani a kiscsaládos köszöntést, de a költözés előbb holnapra halasztódott, ma pedig kiderült, csak pénteken jönnek majd a dolgoink. Talán jobb is így.
Aztán voltak ovis tervek is, amik részben Csilla betegsége, részben Elvira tovbbképzése miatt nem fognak megvalósulni, így majd valamikor az őszi szünet után lesz tortája odabenn.
És voltak tervek a körítést illetően is, mert Hanna természetesen emeletes tortát kért, de ezt most sem én, sem a nagymama nem fogja tudni prezentálni... így arra kértem, válasszon egy marcipánfigurát helyette.
Édes volt, egy malackát kért, ami egyébként az elemetes tortán volt két évvel ezelőtt.
Abban pedig már csak reménykedem, hogy holnapra lesz csomagolópapír, mert legalább abban jó voltam, hogy Malajziából bőröndben hoztam haza az ajándékait, amik részben még Szinagpúrból, részben pedig anyukám által megutaztatva innen, de végülis onnan is utaztak egy kört (ilyenkor örülök azért, hogy hónapokkal látok előre :))... és be fogom tudni csomagolni mindezt.
De hogy kicsit elemelkedjen ez a poszt a szürke hétköznapoktól, és kapjon némi fennkölt magasságot is... emlegettük ma Danival, hogy hogyan indult el Hannánk öt évvel ezelőtt.
És nemcsak a hogyanja hatott meg, hanem a távlat is, hogy immár minden ujjacskára szükség van egy kezén ahhoz, hogy megmutassa, hány éves.
És közhely ide vagy oda, nekem felfoghatatlan, hogy már öt éve annak az éjszakának, amikor egy kényelmetlenül beállított szülőágyon azt álmodom, szülök. Talán nem is a rohanó idő végett olyan mellbevágó, hanem mert hiába nézegetem Hannu újszülött képeit, már nem látom a kis arcát bennük. Mintha levált volna arról a kisbabáról, és egy igazi nagylányos kislány született volna újra valahol út közben.
Édes kicsi Hannám... aki már érti a viccet, ma este pl azt, hogy hívjuk meg Devit a szülinapjára... amire azt válaszolt kuncogva, hogy nem is érne ide... és tényleg esélyes, hogy lekésne minket. Aki olyan érzékeny, igazi magyar gyerek, csacsogó, néha akaratos, sokszor engedő, törékeny, már nemisolyan vagány, mégis ügyes és bátor és kedves és okos és néha hisztis és undok is, amit cseppet sem bánunk...
És még sorolhatnám az ezer meg ezer színt, amivel egyben tanít és elvarázsol minket. A legnagyobb, és egyben olyan kicsike még.
Látom benne magamat is, de sokkal többször Danit. A kék szemét, a fehér bőrét, a szép kis fejét.
Öt éves lesz honap... el sem hiszem...
Isten éltessen sokáig Drága Kiscsillag!

:):) a terítő 5 éve ugyanaz :) mint ahogy Hanna tekintete is változatlan. :)