Elképesztő sebességgel gyarapszik, minden nap egy csomó új gyöngyszemmel gazdagodik. Nekem ez a legérdekesebb időszak, kissé feledteti azt a sok csibészséget, amivel amúgy teletűzdeli a napjainkat a kis dömperünk.
Eddig csak két szótagú szavai voltsak, mostanra néhány három szótagú is bekerült a repertoárba, olyanok, mint papajom, pijjangó, madasja (magasra).
És a teljesség igénye nélkül, íme a lista:
Labda, lufi, csoki, fagyi, csípős, szúrós, hideg, ebéd, enni, inni, víz, éjes, nehéz, magas. Ide, oda, ezt, valamint a nagyon fontos this :), onnan, innen, haza, jába, zokni (alakul, inkább jufi :)), feje, szeme, keze, nyakba. Majom (ami tegnap még csak maj volt), eli, nyúl, hápháp, cica, amm (krokodil :), mert a kinyitós könyvben a krokodik a szájában tartja a csemetéit). Bácsi, néni, baba, Hanna, Mimi, Jejje, Mama, Papa, Peti, Pali. Nem. Autó, tratto, chouchou (vonat), busz (és ha autót merek mondani, ráncol, és javít), hepü (repülő és helikopter), hajó. Sír, lift, ajsz (alszik), gömb, hájó (halló), csúszda, hinta, bibi.
Valamint énekel :). A kedvencem az éjjáéjjájó (old Mac'donalds had a farm) :)).
Bármit utánunk mond, és irtő büszke, ha sikerül. :) Ahogy mi is. :) És nyilván egy csomó mindent kihagytam a listából... majd igyekszem fülelni, és írni.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áron Malajziában. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áron Malajziában. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. szeptember 24., szombat
2011. szeptember 12., hétfő
Kopinger
Drága nagyszülők... előre is elnézést a képanyagért.
Danival a napokban nézegettük a képeket a gyerekekről. Valószínűleg nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a saját csemetéikben gyönyörködve kapcsolódnak ki a nap végén, de mindig vigyorgok magunkon ilyenkor... hogy ahelyett, hogy megnéznénk valami jó filmet, ennénk egyet csak a magunk örömére, akkor is velük vagyunk, amikor fizikailag már nem lenne muszáj. :)
A lényegre térve Dani az egyik kép láttán azt találta mondnai, hogy neki a tüskehajú Áron jobban tetszik. Ahzo... Felkaptam a fejem, sosem gondoltam volna, hogy a két hónapja növésben lévő tejfölségtől Dani egyszer meg akarja majd szabadítani az egyszem fiát, így aztán csak hümmögtem, meg eszembe jutott anyukám, hogy neki meg tetszett a korona... Mariról nem is beszélve, bár Áronnak azt hiszem nem lennének göndörödő loknijai, mint Daninak gyerekkorában.
És ráadásul a múltkor, amikor Danit nyírták a filléres helyen, Áron úgy félt a kattogő gép zajától, hogy a bőröm alól kellett kikönyörögnöm amikor kijöttünk a boltból, itt a szomszédban pedig súlyos pénzeket kérnek egy egyszerű nullásért is.
Aludtam egyet az ötletemre, miszerint majd én megoldom a hajvágást, és a beretve mellett voksoltam ma déletőtt. Peti hitetlenkedett a művelet sikerességét illetően (szerinte satuba fogás nélkül nem is volna érdemes próbálkoznom), én viszont annyira elszánt voltam, hogy beállítottam Áront a kiskádba, megengedtem a vizet, tettem bele némi habnakvalót is, besamponoztam a buksiját, aztán haddszóljon, nekiláttam.
Áronka ácsorgott, figyelte a habosodó vizet maga körül, és teljesen ellazultan hagyta, hogy tegyem a dolgom. Míg be nem fejeztük így állt, nézve ahogy hullanak a hajacskák a földre. A végeredmény igen csibészes, és szerintem is sokkal Áronosabb a fizimiskája így kopaszon. :) Az egész kisfiú két hatalmas kék szem most, és egy rettenetesen igéző tekintet a sötét seprűjellegű pillái alól.
Egyébként pedig egy hét és akkora lesz, mintha fodrász nyírta volna. Mire hazamegyünk pedig megnő, ígérem!!!

Danival a napokban nézegettük a képeket a gyerekekről. Valószínűleg nem mi vagyunk az egyetlenek, akik a saját csemetéikben gyönyörködve kapcsolódnak ki a nap végén, de mindig vigyorgok magunkon ilyenkor... hogy ahelyett, hogy megnéznénk valami jó filmet, ennénk egyet csak a magunk örömére, akkor is velük vagyunk, amikor fizikailag már nem lenne muszáj. :)
A lényegre térve Dani az egyik kép láttán azt találta mondnai, hogy neki a tüskehajú Áron jobban tetszik. Ahzo... Felkaptam a fejem, sosem gondoltam volna, hogy a két hónapja növésben lévő tejfölségtől Dani egyszer meg akarja majd szabadítani az egyszem fiát, így aztán csak hümmögtem, meg eszembe jutott anyukám, hogy neki meg tetszett a korona... Mariról nem is beszélve, bár Áronnak azt hiszem nem lennének göndörödő loknijai, mint Daninak gyerekkorában.
És ráadásul a múltkor, amikor Danit nyírták a filléres helyen, Áron úgy félt a kattogő gép zajától, hogy a bőröm alól kellett kikönyörögnöm amikor kijöttünk a boltból, itt a szomszédban pedig súlyos pénzeket kérnek egy egyszerű nullásért is.
Aludtam egyet az ötletemre, miszerint majd én megoldom a hajvágást, és a beretve mellett voksoltam ma déletőtt. Peti hitetlenkedett a művelet sikerességét illetően (szerinte satuba fogás nélkül nem is volna érdemes próbálkoznom), én viszont annyira elszánt voltam, hogy beállítottam Áront a kiskádba, megengedtem a vizet, tettem bele némi habnakvalót is, besamponoztam a buksiját, aztán haddszóljon, nekiláttam.
Áronka ácsorgott, figyelte a habosodó vizet maga körül, és teljesen ellazultan hagyta, hogy tegyem a dolgom. Míg be nem fejeztük így állt, nézve ahogy hullanak a hajacskák a földre. A végeredmény igen csibészes, és szerintem is sokkal Áronosabb a fizimiskája így kopaszon. :) Az egész kisfiú két hatalmas kék szem most, és egy rettenetesen igéző tekintet a sötét seprűjellegű pillái alól.
Egyébként pedig egy hét és akkora lesz, mintha fodrász nyírta volna. Mire hazamegyünk pedig megnő, ígérem!!!
2011. szeptember 9., péntek
Helyzetjelentés
Tegnap éjjel Mikot négyszer hányt... Kétszer átöltöztettem, egyszer hajat mostunk neki, és egy komplett valamint sok kisebb ágyneműcserét is eszközöltünk. Ilyenkor kicsit macerás hogy egy nagy, közös szivacson alszanak a lányok. Amúgy pedig mintha már rengetegszer történt volna, az első után automatikusan összefogtam a haját, és a lepedőjére egy törölközőt tettem... a második... alkalmakkor már legalább nem kellett komplett hajápolást végezni, és elég volt csak kidobni a felső rétegeket.
Áronnak örök hála, amiért nélkülözni tudta a paplanját...
Okulva az Áron születése utáni extrasok hányásos hasmenéses ránkijesztésén, most nem kapott inni, pedig a láza is felment, én pedig hajnali négykor, amikor még mindig nem aludtam semmit, sírni tudtam volna a tehetetlenségtől... de végül elaludt, és reggel mosolygott is... meg zsiványkodott is, ami jó jel. :)
Áron ugyanakkor éjszaka lázas volt ismét (szörnyű, amikor kétfelé is aggódom egyszerre), őt negyedóránként itattam, amire ugyanúgy, ahogy Hanna is, ha lázas... vevő volt anélkül, hogy felébredt volna rá.
Lellének kifakadta a bcg oltás begyulladt helye, meglehetősen csúnya volt, és fájt is szegénynek... sőt most is fájlalja. Óvatosan szabad csak megfognunk, mert azonnal sikít, ha megnyomódik a kis karja. Ma már hegges volt, de még vérzett, remélem hamar meggyógyul, nem szeretem... :(
Hanna jól van. :) Őrizze meg jó szokását.
(és hogy a felnőttek se maradjanak ki az egészségügyi körképből, Daninak fáj a torka egy ideje (szép szimbolikus), és ma egy kényeztetőnek szánt masszázs után meghúzta a nyakát, alig bírja mozgatni... ) Peti és én aludni szeretnénk... :)
Áronnak örök hála, amiért nélkülözni tudta a paplanját...
Okulva az Áron születése utáni extrasok hányásos hasmenéses ránkijesztésén, most nem kapott inni, pedig a láza is felment, én pedig hajnali négykor, amikor még mindig nem aludtam semmit, sírni tudtam volna a tehetetlenségtől... de végül elaludt, és reggel mosolygott is... meg zsiványkodott is, ami jó jel. :)
Áron ugyanakkor éjszaka lázas volt ismét (szörnyű, amikor kétfelé is aggódom egyszerre), őt negyedóránként itattam, amire ugyanúgy, ahogy Hanna is, ha lázas... vevő volt anélkül, hogy felébredt volna rá.
Lellének kifakadta a bcg oltás begyulladt helye, meglehetősen csúnya volt, és fájt is szegénynek... sőt most is fájlalja. Óvatosan szabad csak megfognunk, mert azonnal sikít, ha megnyomódik a kis karja. Ma már hegges volt, de még vérzett, remélem hamar meggyógyul, nem szeretem... :(
Hanna jól van. :) Őrizze meg jó szokását.
(és hogy a felnőttek se maradjanak ki az egészségügyi körképből, Daninak fáj a torka egy ideje (szép szimbolikus), és ma egy kényeztetőnek szánt masszázs után meghúzta a nyakát, alig bírja mozgatni... ) Peti és én aludni szeretnénk... :)
2011. augusztus 29., hétfő
Buborékfújó
Áron arcai. Zseniális, ahogy beszéd nélkül is tökéletesen elvan, bőven elég az a készlet, amivel az arca bír. Sikerült mesterfokra fejleszteni ezt a fajta kommunikációt, nincs is szükségünk a szavakra... (amikből pedig egyre több van, és egyre viccesebben formálja őket)
Ez a kis képregény itt épp egy üres buborékfújó tetejének lecsavarása közben készült...
Ez a kis képregény itt épp egy üres buborékfújó tetejének lecsavarása közben készült...
2011. augusztus 22., hétfő
Miágyunk
Képem nincs, és ezt most nagyon sajnálom...
Lelle helye kezdetektől fogva mellettem volt, a néhai Áron helyén, vagyis a miágyunk jobb oldalának legszélén, közvetlenül az ágy mellé állított rácsos ágy szomszédságában. Ha én is ott vagyok, akkor ez nekem a bal oldalamat jelenti.
Áron mostanában kétnaponta csak hét körül érkezik, más napokon pedig már kettő és háom között befészkeli magát Dani és közém, vagyis a jobb oldalamra. Ha Dani bírja és velünk marad, akkor meglehetősen szűk a sáv, amin Áron alszik, de nem bánja, mert amúgy is fogdosós, egész éjjel csípked, simogat, kaparászik. Hol engem, hol Danit.
Reggel aztán, miután felkel és elhagyja a fészket, van még néhány percem, jobb napokon akár egy órám is, hogy úgy feküdjek, ahogy jólesik...
Ma gyanús volt... a csend, és a hely nagysága is.
A lányok már elmentek az oviba, és Devi is megérkezett már, mire magamhoz tértem, mégsem hallottam, hogy beszélgetne Áronnal, aki viszont nyolc körül Dani oldalán lemászott, legalábbis ez volt a legutolsó emlékem róla. (szeretnék én felkelni vele, de amikor van segítség, visszaájulok, és csak Lelle recsegése tud felébreszteni)
Felpattantam, de reptemben azonnal meg is merevedtem.
Áron ugyanis lemászott ugyan adott oldalon, de a másikon azzal a lendülettel vissza is mászott. Lelle alatt, vele egy vonalban feküdt, a hátán, a feje jobbra fordítva, a kezei ökölben, könyökben behajlítva, a feje mellett... Éppen úgy, ahogy Lelléé. Teljesen egyformán feküdtek, az egyik betakarva a paplannal, a másik meg rajta.
Lelle helye kezdetektől fogva mellettem volt, a néhai Áron helyén, vagyis a miágyunk jobb oldalának legszélén, közvetlenül az ágy mellé állított rácsos ágy szomszédságában. Ha én is ott vagyok, akkor ez nekem a bal oldalamat jelenti.
Áron mostanában kétnaponta csak hét körül érkezik, más napokon pedig már kettő és háom között befészkeli magát Dani és közém, vagyis a jobb oldalamra. Ha Dani bírja és velünk marad, akkor meglehetősen szűk a sáv, amin Áron alszik, de nem bánja, mert amúgy is fogdosós, egész éjjel csípked, simogat, kaparászik. Hol engem, hol Danit.
Reggel aztán, miután felkel és elhagyja a fészket, van még néhány percem, jobb napokon akár egy órám is, hogy úgy feküdjek, ahogy jólesik...
Ma gyanús volt... a csend, és a hely nagysága is.
A lányok már elmentek az oviba, és Devi is megérkezett már, mire magamhoz tértem, mégsem hallottam, hogy beszélgetne Áronnal, aki viszont nyolc körül Dani oldalán lemászott, legalábbis ez volt a legutolsó emlékem róla. (szeretnék én felkelni vele, de amikor van segítség, visszaájulok, és csak Lelle recsegése tud felébreszteni)
Felpattantam, de reptemben azonnal meg is merevedtem.
Áron ugyanis lemászott ugyan adott oldalon, de a másikon azzal a lendülettel vissza is mászott. Lelle alatt, vele egy vonalban feküdt, a hátán, a feje jobbra fordítva, a kezei ökölben, könyökben behajlítva, a feje mellett... Éppen úgy, ahogy Lelléé. Teljesen egyformán feküdtek, az egyik betakarva a paplannal, a másik meg rajta.
Címkék:
Áron,
Áron alvás,
Áron Malajziában,
Lelle,
Lelle alvás,
Lelle Malajziában
2011. augusztus 15., hétfő
Áron 20 hónapos
Hatalmasat nőtt az elmúlt hónapban a második számú ezerarcú. Bébiből óriásbébi lett. A legtöbb változás Lelle születése okán történt, némileg muszájból, de tudtam én előre, hogy ez így lesz...
Itt van mindjárt a szopikérdés. Augusztus elseje óta csak akkor adok neki cicit, ha éjjel átjön és kér. Amíg annyi tejem volt, hogy fejnem kellett (volna), Áronnak adtam a felesleget. Kettőt szoptatni elég fárasztó. Nincs ellenemre, de sok volt... Mióta nem ömlik már, nem bánom, hogy Áron képes meglenni nélküle.
Az alvása is változott, elalváshoz már nem fekszem mellé, csak a kezemet simogatja, és cumizik, ami viszont új. Éjjel egyszer ébred, másodjára hozzánk jön. Reggel pedig mosolyogva ébred, ami nekem hihetetlen jó érzés... főleg a sokhónapnyi sírós, rángatós karrierünkre visszagondolva.
Mindent ért, a legösszetettebb utasításokat is simán, de csinálni csak ha kedve van. Mindent megértet, elképesztő mimikája van, és bármit elmutogat. Angol szavakat is ért, Devinek köszönhetően. Imádom az arcait, bármit leutánoz, és tudja jól, mennyire szeretem a szemráncolóst :)
Már nem csak rombol (bár még mindig ez a fő tevékenység, a száétszedés, széttépés, kipakolás, ő a legnagyobb kupikészítő még mindig... mentségére legyen mondva, ő segít a legkészségesebben, ha kérem, tegyünk rendet), épít is, a legújabb, hogy a duploból csinál magas tornyot, házat.
A legkedvesebb játéka a vizezés, kint és bent is. A kertben sokszor estig folydogál a slagból a víz, mert délelőtt hosszan eljátszik azzal a minimális csordogálással, amit a popsimosás után engedélyezek neki.
Sokkal nagyobb térre lenne szüksége, és sokkal több mozgásra. Gymboreen elemében van, ez az egyik legjobb alkalom a héten arra, hogy picit elfáradjon. A másik a medence. Teljesen lelazul, ha vízbe visszük, háton is úszkál már, és még mindig egy szemernyi kétsége sincs affelől, hogy a víz éppolyan biztonságos, mint a szárazföld.
Egyre több szót mond utánunk, és egyre többet használ is. A lányokkal ellentétben az ő elsői között előkelő helyen szerepel az autó, a motor, a traktor, a hajó, a busz és a repülő (remélem semmit sem hagytam ki :)).
Itt van mindjárt a szopikérdés. Augusztus elseje óta csak akkor adok neki cicit, ha éjjel átjön és kér. Amíg annyi tejem volt, hogy fejnem kellett (volna), Áronnak adtam a felesleget. Kettőt szoptatni elég fárasztó. Nincs ellenemre, de sok volt... Mióta nem ömlik már, nem bánom, hogy Áron képes meglenni nélküle.
Az alvása is változott, elalváshoz már nem fekszem mellé, csak a kezemet simogatja, és cumizik, ami viszont új. Éjjel egyszer ébred, másodjára hozzánk jön. Reggel pedig mosolyogva ébred, ami nekem hihetetlen jó érzés... főleg a sokhónapnyi sírós, rángatós karrierünkre visszagondolva.
Mindent ért, a legösszetettebb utasításokat is simán, de csinálni csak ha kedve van. Mindent megértet, elképesztő mimikája van, és bármit elmutogat. Angol szavakat is ért, Devinek köszönhetően. Imádom az arcait, bármit leutánoz, és tudja jól, mennyire szeretem a szemráncolóst :)
Már nem csak rombol (bár még mindig ez a fő tevékenység, a száétszedés, széttépés, kipakolás, ő a legnagyobb kupikészítő még mindig... mentségére legyen mondva, ő segít a legkészségesebben, ha kérem, tegyünk rendet), épít is, a legújabb, hogy a duploból csinál magas tornyot, házat.
Sokkal nagyobb térre lenne szüksége, és sokkal több mozgásra. Gymboreen elemében van, ez az egyik legjobb alkalom a héten arra, hogy picit elfáradjon. A másik a medence. Teljesen lelazul, ha vízbe visszük, háton is úszkál már, és még mindig egy szemernyi kétsége sincs affelől, hogy a víz éppolyan biztonságos, mint a szárazföld.
Egyre több szót mond utánunk, és egyre többet használ is. A lányokkal ellentétben az ő elsői között előkelő helyen szerepel az autó, a motor, a traktor, a hajó, a busz és a repülő (remélem semmit sem hagytam ki :)).
Egy hatalmas, ártatlan kiselefánt még mindig, angyali arccal képes átgázolni a lányokon, megijed a gyíktól, lázba jön a hangyáktól, és lebeszélhetetlen arról, hogy szétrugdossa kint a leveleket, amit a takarítók gondosan összesöpörtek előttünk.
88 centi, majdnem 13 kiló, és ebben a hónapban sem nőtt foga (11nél tartunk, alul még csak három bújt ki, bár gyanakszom, mert egyfolytában a szájában matat, ahol fehérlik legalább három). Tejfölszőke, egy ideje nem vágattuk a haját, és így is jó simogatni a buksiját :).
Amikor éjjel Lelle után átmegyek, és megfogdosom, olyan nagynak tűnik... és tényleg az. 23as a lába, majdnem akkora, mint Miminek...
Mindenhol csupa izom, húsgolyónak hívjuk, meg kerekgyereknek, meg vasgyúrónak, meg dömpernek, meg kiselefántnak.
És még mindig baba, bújós, nagyon apás, cipeltetős, de már már szerves része a négyből a hármas egységnek.
88 centi, majdnem 13 kiló, és ebben a hónapban sem nőtt foga (11nél tartunk, alul még csak három bújt ki, bár gyanakszom, mert egyfolytában a szájában matat, ahol fehérlik legalább három). Tejfölszőke, egy ideje nem vágattuk a haját, és így is jó simogatni a buksiját :).
Amikor éjjel Lelle után átmegyek, és megfogdosom, olyan nagynak tűnik... és tényleg az. 23as a lába, majdnem akkora, mint Miminek...
Mindenhol csupa izom, húsgolyónak hívjuk, meg kerekgyereknek, meg vasgyúrónak, meg dömpernek, meg kiselefántnak.
És még mindig baba, bújós, nagyon apás, cipeltetős, de már már szerves része a négyből a hármas egységnek.
Címkék:
Áron,
Áron beszél,
Áron hónapról hónapra,
Áron Malajziában,
Áron méretek
2011. augusztus 5., péntek
Áronról
Sértődékeny kis hisztigombóc, azonnal kiakad, ha valami nam úgy és akkor történik, amikor ő akarja. Semmi sem használ, földhöz vágja magát, és krokodilkönnyeket hullatva torkaszakadtából üvölt.
Ha nem veszem fel azért, ha felébredt azért, ha nem megyek vele azonnal, akkor azért.
Verekszik, bármivel, ami a kezében van üt. A lányoknak kitépi a haját, püföli őket, a játékaikat elveszi tőlük.
Rombol, a könyveket széttépi, dobál. Soha még ennyi megragasztani valónk nem volt...
A hűtőben matat, egy mozdulattal kinyitja már, és a legrosszabb dolgokat akarná megszerezni. Üveges orvosságot, tojást...
Ha egyedül eszik, akkor a harmadik falat már játék, összepréseli ami a kezében van, szétkeni az asztalon, vagy lehajigálja a földre.
Feláll a fellépőre, leveszi a vizeskancsót és szétlocsolja a konyhában, majd kifelé menet elcsúszik rajta, koppan a feje, ettől pedig vígasztalhatatlan.
Rámvágja a mosógép ajtaját, ha éppen kipakolok belőle, és simán képes átprogramozni az összes elérhető elektromos berendezést, pl. mosogatógép, mosógép, szárító...
Leráncigálja a vizes ruhát a teregetőről, szétszedi a csipeszeket, és szétdobálja őket.
A fürdőkádban azzal szórakoztatja magát, hogy locsolja a lányok fejét.
Elrohan, ha pelenkázni akarom, kiszalad az úttestre (miközben hangosan kiabálja felemelt kézzel (nyilván az autósoknak), hogy ájj), átbucskázik a motorral a csatornarácsokon, ezredszer is felmászik az asztal tetejére, földhöz vágja a telefonomat, ha sikerül megkaparintania, beleszórja a homokot a medencébe.
Nem érti, hogy nem.
Lett egy csokornyi ősz hajszálam az elmúlt néhány hónap során... és meghízni sincs lehetőségem mellette...
Igazi kis dömper, olyan méretekkel, amitől egészen biztos, hogy a lányok megfutamodnak, és olyan erővel, amivel sokszor nehéz mit kezdenünk. Nekem is, neki is.
Húsgolyó, kiselefánt... igazi kis vasgyúró, igazi fiú.
Lassan leszokik a szopizásról, de a kezemet fognia kell, miközben elalszik. Ha lehet két kézzel, és ha lehet még a lábával is átkarolva.
Egyébként is nagyon bújós, kézben szeret lenni, ölben, vagy csak fogni a kezemet. Ha nyújtom, kivétel nélkül adja.
Bármit odaad a többieknek. Csak kérni kell.
Ha meglát egy madarat, vagy mókust, ha jön a kukásautó, vagy elmegy egy motor, felhúzott szemöldökkel mutat kifelé, és toporog örömében.
Halandzsázik, telefonál, egyre több szót mond, utánoz. A kedvencem, az ő találmánya, a hammnyamm. Ma már készen van a traktor, a nem, a hinta is.
Énekelget, a tikktakkos nótát végigmutatja. Ezerszer akár... Táncol, forog, két lábbal ugrál, és elképesztően ügyes mozgású lett.
Nagyon koncentráltan matat a játékos dobozban, a homokozóban, a kismedencében, tudományos igényességgel szemléli a hangyák vándorútját, és aggódik a mókusért, le ne essen a falról. Megijed a gyíktól, örömmámorban úszik, ha egy kutya közeledik.
Imádom a humorát, ahogy settenkedik, összezárva a térdeit és kissé berogyasztva a a lábait. Ezerarcú, minden mimikánkat levesz, a legviccesebb a mérges összevont szemöldök az erőszakkal elnyomott mosolya felett.
Ha babázik ellágyul, Lelle mellett lelassul, finom lesz és óvatos.
Néha elcserélném egy zsák krumplira... de asszem inkább csak hagyom, hogy kihulljon a hajam.
Ilyen ez a szerelem :)
2011. július 26., kedd
Kint is pancsol, bent is pancsol
Tegnap délután Áron kimasírozott a kertbe.
Szokott ilyet máskor is, de rendszerint pár perc után bejön, kézen fog(na...), és rángat kifelé. Kompániára van szüksége, egyedül nem jó. De tegnap különleges napja volt. Alig hallottunk felőle, miután kimostam a kakiból, és meztelenül tehette a dolgát. Picit nyitva hagytam neki a kerti csapot, talált egy szivacsot, egy vödröt, és ezek bűvöletében töltötte az elkövetkező másfél órát. Locsolt, öntözött, mindent lemosott, a faltól a földig, a virágoktól a terasztajtóig.
Aztán megjelent egy formával, közölte "hal" (és tényleg az volt...), majd mutatta az irányt a homokozóba. Csináltam neki néhány formát, aztán egyedül hagytam. Újabb fél óra áhitat, ezúttal a homokformák bűvöletében.
Végül visszatért a vizezéshez. :)
Az egyik legjobb dolog az ittélésben (azt hiszem már említettem néhányszor), hogy bármi bármennyire bármikor vizes lehet, semmi esélye a megfázásnak, illetve bármi percek alatt újra száraz lesz. Plusz nem kell ruha sem... úgy meg könnyű dolgom van ha homokos, vizes a gyerek.
Ugyanakkor sok esetben annyira meleg van odakinn, hogy még pancsolni sincs kedve a kertben semelyiknek. Áront viszont cseppet sem riasztja vissza sem a magasság, sem a hely korlátozott mérete... beveszi magát a mosogatóba is ha kell, és ott vizez. Mellette kell állni, mert különben mindenhova jut, de olyan átszellemülten kísérletezik, hogy nem lehet nem engedni a kérésnek. :)
A habtest pedig egyre inkább az... főleg mióta a tartalmas anyatejjel fejezzük be a napokat... látványosan megerősödött... vagy csak Lelle mellett tűnik óriásbébinek?



Szokott ilyet máskor is, de rendszerint pár perc után bejön, kézen fog(na...), és rángat kifelé. Kompániára van szüksége, egyedül nem jó. De tegnap különleges napja volt. Alig hallottunk felőle, miután kimostam a kakiból, és meztelenül tehette a dolgát. Picit nyitva hagytam neki a kerti csapot, talált egy szivacsot, egy vödröt, és ezek bűvöletében töltötte az elkövetkező másfél órát. Locsolt, öntözött, mindent lemosott, a faltól a földig, a virágoktól a terasztajtóig.
Aztán megjelent egy formával, közölte "hal" (és tényleg az volt...), majd mutatta az irányt a homokozóba. Csináltam neki néhány formát, aztán egyedül hagytam. Újabb fél óra áhitat, ezúttal a homokformák bűvöletében.
Végül visszatért a vizezéshez. :)
Az egyik legjobb dolog az ittélésben (azt hiszem már említettem néhányszor), hogy bármi bármennyire bármikor vizes lehet, semmi esélye a megfázásnak, illetve bármi percek alatt újra száraz lesz. Plusz nem kell ruha sem... úgy meg könnyű dolgom van ha homokos, vizes a gyerek.
Ugyanakkor sok esetben annyira meleg van odakinn, hogy még pancsolni sincs kedve a kertben semelyiknek. Áront viszont cseppet sem riasztja vissza sem a magasság, sem a hely korlátozott mérete... beveszi magát a mosogatóba is ha kell, és ott vizez. Mellette kell állni, mert különben mindenhova jut, de olyan átszellemülten kísérletezik, hogy nem lehet nem engedni a kérésnek. :)
A habtest pedig egyre inkább az... főleg mióta a tartalmas anyatejjel fejezzük be a napokat... látványosan megerősödött... vagy csak Lelle mellett tűnik óriásbébinek?
2011. július 24., vasárnap
Másról se...
Szobafogságra ítéltettem, tegnap itt jártak Karenék, játszótereztünk, délután pedig PutraJayat mutattuk meg a mamámnak, és meglehetősen elfáradtam. Ráadásul Veelan azzal engedett haza, hogy ha erősen véreznék, akkor jöjjünk vissza... hát valami hasonlót produkálok, ami rosszabb, mint szeretném, de nem annyira, hogy azonnal rohanjunk... de azért engem is, Danit is aggaszt. Holnap felhívjuk Choongot.
Lelle egész nap melegkiütéses, reggel a legpöttyösebb. Aki dunna alatt alszik a legfinomabbakat... :)
... és hogy a többiekről is legyen pár új.
Áron kukucsol ha fényképezném, aztán rohan megnézni a művet :) és nem érti, miért mondogatom, hogy ez nem az...
és mondja magára, hogy Ájó.
2011. július 21., csütörtök
A kicsik
Úgy látszik, ez az ölbevevős varázs nem múlik... szeretem.
Címkék:
Áron,
Áron Malajziában,
Lelle,
Lelle Malajziában,
Testvérek
2011. július 17., vasárnap
Erről, arról...
Tegnap délben Lelle megkapta a bcg oltását. Volt egy kis tanakodás, hogy az itteni, vagy az otthoni protokoll szerint járjunk-e el, de mert egyelőre bizonytalan a jövő, úgy döntöttünk, a magyar szerint oltatjuk.
Itt a születést követő napon adnak bcg-t, hepatitis B-t és K vitamin,t mindet injekcióban. Mi végül csak a bcg mellett döntöttünk, amihez otthonról anyukám hozott kivezetőt is. Lelle az autóban elaludt, és csak az oltásra ébredt fel. Sírdogált, de végül hamar visszaaludt, és gyakorlatilag egész nap folytatta a szunyókálást.
Tudtam, hogy ennek meglesz a következménye, éjjel most is két órácskát volt fent sírva, nézelődve. A sírása a két szobával távolabb alvó Áront is felébreszti idővel, így felváltva voltam hol egyikkel, hol másikkal. Tudom, hogy két óra nem túl hosszú idő, de mikor elkezdődik, sosem lehet tudni, hol a vége, és mitagadás azért fárasztó is rohangálni hol egyikhez, hol másikhoz.
Lelle úgy működik, hogy amikor a nézelődésből fáradni kezd, akkor még csak sírdogál, abbahagyja, megint sír... aztán idővel egyre fáradtabb, innentől folyamatosan sír, aztán becsukja a szemét, és úgy folytatja a kiabálást. Tegnap már kétszer elaludt kézben, aztán le is lehetett tenni, de tíz perc múlva újra felébredt. Ezeket viselem a legnehezebben...
Meg azt, hogy látványosan nincs közöm a megnyugváshoz.
Tegnap viszont volt egy pont, amikor a mellkasomra fektetve végre elcsitult... és legeslegvégül úgy aludtunk el, hogy szorosan hozzábújtam.
Reggel... vagy mondjuk délben (ismét átaludta az éjszakát, így ötkor volt egy fejős köröm is :)), amikor magamhoz tértem, ott feküdt a takarója nélkül az oldalamon. Szeretem ezt a kis kukacot nagyon...
Dani és anyukám elképesztő energiákkal azon vannak, hogy ezúttal legyen olyanom, hogy gyerekágy... Hannával volt egy hét ilyen, de azt csak azért hívtam így, mert bátorságom sem volt a nagyágyon kívüli világhoz. Ma már tudom, hogy teljesen felborult akkor a hormonháztartásom, a szorongás ennek volt köszönhető.
(apropó, hemoglobin 8.3, a tsh pedig picit alacsony, azon is állított az orvos... msotmár jól leszek)
Most viszont Dani minden délelőtt elviszi a hármat valahova, tegnap pl. nyulazni voltak, ma játszón... anyukám pedig mos, főz, mosogat... és két hét múlva hazamegy, ahogy Dani holnaptól ismét dolgozik. Igyekszem készítgeni magam a változásokra, a legkevésbé azt tudom, hogyan fogok tudni magamhoz térni reggel időben, hogy elkezdjem a napot amikor az egyébként indulni szokott.




Egyelőre viszont annyira jó dolgom van, amilyennél jobbat kívánni sem tudnék.
Tegnap első alkalommal sétálni voltunk, a ház körül, de már a kerítésen kívül. Hanna tolta a babakocsit, olyan jó volt látni, hogy mekkora már, mennyire szépen viszonyul a többiekhez, meg a picikéhez.
Gondolkoztam, hogy feltegyem-e ezt a képet, viszonyításnak mindenképpen jó lesz :) ...
Mikolt is hasonló szeretettel rajong még mindig, ő egy kicsit visszament kisbabába, ráfekszik Lelle pelenkázólapjára, és mondja is, hogy ő kisbaba. Az anyatejet issza lelkesen, és az első pár nap kirohanásai után úgy tűnik, kezd ismét megérkezni mihozzánk.
Gondolkoztam, hogy feltegyem-e ezt a képet, viszonyításnak mindenképpen jó lesz :) ...
Áronnak a legnehezebb, és vele is lesz a legnehezebb, hiszen a lányok oviban lesznek, de ő itthon marad velem, és küzd majd a helyzettel... Szeretném, ha neki is jó lenne, ha megtalálná hamar a helyét a hatosban... jó, hogy még szopizik.
Holnap újabb kórházas kör, Lelle sarkából vesznek vért. És holnap lesz a napja az újabb adag ügyintézésnek is, az útlevéllel kapcsolatban.
Keresem Lelle helyét a nappaliban, ma a fotelben aludt délután, miután kivettem a miágyunkból hogy Áront betehessem... nem vette zokon, de azért ez így mégsem az igazi :):) Pláne, hogy most van egy használaton kívüli kiságy a miszobánkban. Esetleg lehozzuk...
És csak egy kis lábjegyzet... annyira fura, ahogy változik a testem... szokni kell, és nem magától értetődő. Mintha külön életet élne, teszi a dolgát, én meg csak figyelem, mert minden nap más. Szeretnék majd egyszer újra tornázni, hatossal kezdődő számokat látni a mérlegen (amit nem is használok...), és beleférni a ruháimba... alul, felül egyaránt. :)
Keresem Lelle helyét a nappaliban, ma a fotelben aludt délután, miután kivettem a miágyunkból hogy Áront betehessem... nem vette zokon, de azért ez így mégsem az igazi :):) Pláne, hogy most van egy használaton kívüli kiságy a miszobánkban. Esetleg lehozzuk...
Címkék:
Alvás,
Áron,
Áron alvás,
Áron Malajziában,
Hanna,
Hanna Malajziában,
Lelle,
Lelle alvás,
Lelle elsők,
Lelle Malajziában,
Mikolt
2011. július 15., péntek
Áronunk 19 hónapos
Leginkább a mozgása, és a kommunikáció az, ami sokat változott az elmúlt egy hónapban. No meg az alvás helye, ami miatt nagyon örülök, hogy sikerrel járt, mert Lelle sírósságát nem hiszem, hogy jól viselné éjjel... Igy a lányoknál nagyon jó helyen van, és bár voltak már igazi átaludt éjszakái is, mióta újra egyesült a család, háromszor ébred, és kiabál nekem. Melléfekszem ilyenkor, reménykedve, hogy Lelle nem ébred a másik szobában... megszoptatom, és fogom a már nemisolyan apró kezeit.
Szeretem ezeket az összebújásokat, mert amellett, hogy a leghatékonyabb mellszívóm ő, és általában a legjobbkor tesz nekem nagy szívességet, olyan jó megfogni a kemény, kerek nagy kobakját, és simogatni a markáns kezecskéket. Lelléhez képest olyan nagy... és csak sóhajtozom.
Autózik, és vadul. Rohangálna, ha tehetné egész nap. Két lábbal ugrál, egyesével veszi a lépcsőfokokat, száguldozik a motorjával, és Mikolt futójára fáj a foga. A lányok után megy mindenben, igyekszik kapcsolódni, a maga eszközeivel. Durva... sokszor. Ha egy játékot szeretne, ami épp másnál van, képes a legerősebb frekvencián kiabálni érte, és üt. A lányok meg menekülnek...
A könyveket már szépen lapozgatja, de sokszor tép is, főleg a kihajthatós könyvek belső képeire kíváncsi annyira, hogy leszakítsa a füleket... már sokadszorra ragasztom vissza.
Fest, rajzol, a síneket összerakja, legozik.
Mostanában ismét inkább segítséggel eszik, de ez rajtunk múlik... Pohárból iszik, és ha kell, a nagy vizespalackból is. Minden szekrényajtót kinyit, mára már a hűtő sem akadély, ott hosszú perceket tölt a választás gyönyörében, aztán általában egy joghurtot választ.
Ha nem hagyom, iszonyúan megsértődik, ő az egyetlen gyerekem, aki a klasszikus földhözverős hisztit produkálja.
Rengeteget szeretne kézben lenni, most ismét különösen, látom rajta a zavarodottségot, és a kisemmizettség bánatát, amikor Lellét szpotatom, vagy fogom. Húz, menjünk...
Lellével igazi finom úr, simogatja, felül a kanapéra, és mutat maga elé, hogy tegyük az ölébe. Széles mosoly szalad végig az egész lényén, amikor megkapja... nagyon szeretem nézni őket együtt.
Mikolttal halandzsáznak. :) Ez a legújabb talán, hogy folyákonyan kezdett el babanyelvet használni. Ha valamilyen szót tud már, akkor azt konkrét helyzetben mondja csak, ha játszanak, akkor pedig oda vissza dumálás folyik. Mikolt nagyszerű partner ebben, hosszasan beszélgetnek így. :)
Biztosan van egy csomó új szava, de már fogalmam sincs, hogy hol hagytam abba a rögzítést... Mondja, hogy hajó, alma... figyelem még, és leírom, ha van még :)
És nagyon hatékonyan mutat... mármár jelelésnek is gondolhatnám, pedig ez megint kimaradt az életünkből, de ő rájött, mennyire hatékony. Imádom.
És persze biztosan rengeteg apróság, ami a lényét adja kimaradt... mindenesetre olyan jó, hogy van egy kisfiunk is, hogy épp Áron az. Egy igazi kis mókamester, egy kis dömper, ugyanakkor pedig érzékeny, mély ő is... no meg okos :):)
2011. június 14., kedd
Körmös
Szegény Áronra rájárt a rúd tegnap. Persze mint mindig, ha valamit beüt, akkor azt duplán, triplán teszi.
Reggel együtt vittük a lányokat oviba (apropó... vége az oviszünetnek, örömmel mentek, jól elfáradtak estére, volt is sírás elég, de láttam rajtuk, hogy jó volt nekik az ismerős, lassan barátoknak nevezhető gyerekekkel lenniük), Áron is betrappolt, és megtalálta az egyetlen ajtót az épületben, amit kilinccsel lehetett kinyitni-becsukni. Addig játszott ezzel, míg végül a lábára rántotta, a körme meg félbehajlott, és vérzett is rendesen.
Azon kívül, hogy nagyon sajnálom ilyenkor, annyira édes is egyben, ahogy váó-zik sírás helyett, és összevont szemöldökkel mutogatja, hogy hol fáj... A körme nem nézett ki túl jól, de igyekeztem objektíven megvizsgálni, és végül nem kötöttük be, úgyis lecibálta volna a lábáról.
A délelőtt során többször eszébe jutott az incidens (mióta a kezét odacsukta, gondosan ügyel arra, hogy amennyiben ajtót, fiókot csuk be, mindig elvegye a nemodaillőt, ezért viszonylag ritkák az ilyen jellegű balesetek), és minden alkalommal ugyanazt az arcot vágva váózott a sztorihoz. De a sérülés egészen meggyógyult estére.
Amikor aztán Mikolttal hintáztak azon a bizonyos ikeás műanyag libikókán... ami alá végül odaszorult a lába, Mimi pedig nem vette észre, így aztán egy darabig nem is tudta szegény kiszabadítani.
Jobbnak láttam bekötni ezúttal...
És most nagyon sajnálom... mert nem is néz ki jól... bár ő nem emlegeti.
Címkék:
Adora,
Alvás,
Áron,
Áron Malajziában,
Ausztria,
Beszéd,
Fotók,
Gyerekprogram
2011. június 4., szombat
Kihogyvan
Maratoni bejegyzésre készülök... Mivel az elmúlt pár napban nem sok újdonság született, gondoltam legyen egy ilyen kimerevített pillanatfelvétel mind a hetünkről, ennél többre most nem telik :)
Peti
Hetente háromszor, mostanában kétszer jár dolgozni, mindig biciklivel megy, ami oda is, meg vissza is jócskán tartalmaz emelkedőket... Jó edzés ez, amikor hazaér rendszerint olyan vizes, mintha zuhanyozott volna. Csodálom a kitartását, ebben a klímában egyre hazajönni, csak hogy segítsen nekem a déli menetnél... Hálás vagyok érte. A munkája egyébként nem túl felemelő, bár a közeg, és amiért azt csinálja, amit, az nagyon jó dolog. Most épp az ausztrál kontaktokról meglévő összes adatot viszi be excel táblákba, és néha telefonál, hogy eladjon egy egy tábort. De egyik sem az igazán testhezálló feladat.
Viszont a héten újra beszéltek Roryval a jövőt illetően, és most úgy tűnik, hogy június végétől két hónapot Borneon tölt majd, fotózza, videózza a tábort ott. Lesz idősazk, amikor kint lesz terepen, és lesz olyan is, amikor a városban fog lakni.
Szállást, ennivalót és némi zsebpénzt kap, no meg rengeteg élményt.
Danival együtt nagyon örülünk az örömének, meg a lehetőségnek, és persze fél szemünk sír is, hiszen elmegy, és Petit nem könnyű pótolni.
A további tervei pedig, hogy szeptemberben hazamegy... hát erről próbáljuk meg most lebeszélni, de tény, hogy elég karcsú csillogást tudok felajánlani neki...
Tegnap este sokat gondolkoztam rajta is, igazából egészen jól működik szerintem itt, péntekenként éjszaka tárasasozni jár a város másik felébe, így avn egy kis társaság, aminek a tagja már. Vasárnap pedig a délutáni alvásidőben Danival tollasoznak a klubházban.
Szeretem, hogy tudnak egymással is időt tölteni, talán még sosem voltak ennyit és végképp nem így együtt, mint ebben a négy hónapban.

Dani
Róla nem sokat írok, de ezt már írtam :)
Dióhéjban... az itteni életünk legnagyobb adománya, hogy a családunk, a kettőnk erősödni tud, talán részben a sok nehézség miatt, amit közösen élünk meg, oldunk meg, részben pedig az egymásra utaltságunk miatt. Minden este, amikor hazaér, olyan örömmel csókolja végig az összes kicsit és nagyot, hogy abból rengeteget kap mindegyikünk. Akkor is, ha a hazatérés elég késői, reggel pedig még mindenki alszik, amikor elmegy.
Taxizik, hogy az az egy autó, amink van, itt legyen, ha bármi történik velem, vagy a gyerekekkel. Gondolkodott hogy járjon motorral, hiszen az sokkal olcsóbb volna, de annyival veszélyesebb is, így inkább maradt ez a verzió. Nem mondom, hogy nem érezzük ezt kidobált pénznek, de így legalább addig is pihen, míg oda-vissza utazgat.
A munka nem igazán olyan, mint amire számított, és ez nagyon nyomasztja. Mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbbet hozza ki abból, ami adott, de támogatás és sikerélmények híjján sokszor nagyon elveszti a lendületét, a hitét abban, hogy van értelme.
Most azt hiszem, ha otthon lenne olyan lehetőség, amivel el tudna tartani négy gyereket, lehet, hogy nem gondolkodna sokáig...



Kinga
Türelmetlen és nagyon fáradékony vagyok. Eszem az előirányzott schüsslert, c vitamint, magneB6ot, mert a terhesvitaminoktól heveny hányingerem van... és még így is úgy tűnik, ez kevés. Vagy a pocakom túl nagy... :) Vagy ez már nagyon a vége.
Jó lenne már szaladni, emelni, cipleni, leülni és építeni análkül, hogy sóhajtozom, meg nyögdécselek, valahányszor csak el kell fordítani a felsőtestemet.
Sikerült ma kitörölnöm három iszonyú édes videot, amin Áron egyedül eszik, és közben belealszik, majd mikor a lányok nevetnek, felélénkül egy másodperce és velük kacarászik, majd visszaalszik. Nem is értem, hogy lehetséges, hogy elvesztek, mindenesetre egy ilyan apróság annyira kihoz a béketűrésemből, hogy már közben kinevetem magam...
Nehéz az alvás, Hanna szavaival élve nem csukódik be a szemem.
Semmi sem köt már le igazán, sokszor még azt sem tudom, mit főzzek, és eljön az ebédidő, én pedig tanácstalanul állok a hűtő előtt, hogy mit adjak nekik.
Szerencsére a mélyhűtőben a jobb időim remekei várják a sorukat, de ezek a készletek is végesek.
Vízben lenni jó, ezt napi szinten megköszönöm, enélkül már régen kipurcantam volna, és jó érezni a kis támasztópillangót odabenn.
És jó lelassulni, elképzelni, hogy összekészítem az uticsomagot, meg jó érzés tudni, hogy nemsokára itt tartom majd a kezemben a legeslegkisebbet. Egyben persze van bennem félelem is, hogy milyen lesz újrakezdeni, milyen lesz Lelle, hogyan fogom tudni mindegyikük igényeit egyszerre kielégíteni...
Ja és közben Grace klinika függővé váltam, az esték úgy érnek véget, hogy egy részt (vagy kettőt) megnézek. Sokszor Danival. :) Szeretem ezeket a háromnegyed órákat. :)
Lelle
Egyre kevesebb a helye odabenn, és még így is sokat mocorog. Határozottan kislányos, klasszisokkal finomabb, mint Áron volt. A leggyakoribb, amikor a popsiját a pocakom egyik oldalának, a lábát pedig a másiknak támasztja, és meg se moccan. Ilyenkor szoktam sziszegni, vagy sőhajtozni :):)
Dani kérdezget, hogy milyen Lelle. Mindegyiküknél volt bennem egy kis listányi érzés a természetükről, és mindegyikük olyan is... bár Mikolt sokat vadult azóta, hogy egy éves lett :)
Lelle egy kis negyedik. Kiharcolva afigyelmet, amire szüksége van, és kivárva a saját idejét. Igazi kis függetlennek érzem, olyannak, akit nem érdekelnek az apróságok, jól megvan ezek nélkül is, de az igazán erős ingerekre mindig reagál. Ha a többiek sírnak, ha sokat vagy épp keveset ettem. :)
Készülődik, sokszor érzem lefelé tornászni a buksijával. Még 5 hét és megérkezik. Álmomban kicsit előbb. De anyukámat mindenképpen megvárjuk.
Áron
Elkezdett egyedül enni. Fogja a kanalat és lapátol kitartóan. Tegnap este rizst evett husival, és egészen kevés potyogott mellé. Nagyon jó látni, hogy önállósodik, mégha a vége általában az, hogy megunja a miniadagokat, és megborítja a szája felé a tányért, és ha nem elég szemfüles aki mellette van éppen, akkor az egész maradékot magára önti. :)
Ezzel együtt olyan hihetetlen ez nekem, mindgyikük akkorra kezdett el biztonsággal egyedül enni, amikor a kistestvére született. Áron is megtette amit csendben vártam.
Az önállósodás megnyilvánulásaként talán egy centit hátrébb is lépett a közvetlen testközelségből, már tudja, ha azt mondom, egy pillanat, akkor valóban bekövetkezik, amit ígértem, vagy kért, Korábban azonnal kiabálni kezdett, most picikét ugyan, de vár. És az olyan nagyon jó... Igy van esélyem felállni, anélkül, hogy eltörne a mécses, és megsértődne, de nagyon.
Új szavai lettek, tita, alma, inni. És mindent ért.
Például azt is, ha azt mondom, ez fájt. Megsimogat. El sem hiszem...
Kapott a héten egy tilitoli babakocsit, mert a lányokat nem hagyta békén az övékért, azóta is lelkesen tologatja, szeretem látni ezt a boldogságot az arcán, ahogy robog vele felém, és mutatja, hogy ez az övé.
Elkészült a nyula is, egy ideje már majdnem készen volt, csak szalagot kellett keresnem a nyakába, addig nem adtam oda neki... nem is tudom, miért... de mióta megkapta, rendszeresen hozza viszi, rágcsálja a karját, lengeti a fülénél fogva. :) És tolja a babakocsiban.


Autómániás, az egyik legnagyobb öröm, ha megjelenik a kukásautó. Ma még a délutáni alvás előtti szopiból is kizökkent, pedig ez nagyon nagy szó, amikor meghallotta, hogy megérkezett.
Fél a madaraktól, főleg a hangjuk zavarja. Nem csodálom, elég utálatos rikácsolással érkeznek a sárgacsőrű, dühösarcúak.
És el ne felejtsem... Van egy hatalmas daru a szomszéd telken, ahová nagyonmagas kondót építenek. Az asztalnál ülve látszik. Minden alkalommal, ha forog, Áron lemerevedik, a falat nem mozdul a szájában, és kimerevedve mutat felé. :)



Mikolt
Olyan sokat változott már megint, hogy nem is érem utól aggyal.
Az a gyerekünk, aki látszólag érzelemmetesen reagált a nevelési szándékunkra éppúgy, mint arra, ha elmentünk Danival kettesben pár órára, néhány napja heves reackiókat produkál. Az előbbire kis tartás után krokodilkönnyes sírással, az utóbbira bújással, vagy nagyon intenzív zsiványkodással.
Elképesztő palettáját vonultatja fel a belsőjének, hol egy kis gonosz kobold, hol egy fakír, hol pedig egy sérülékeny porcelánváza. Ezerszínű, mint mindig, de sokkal összetettebb, fényesebb, jobban látható.
Bocsánatot kér, figyel, szót fogad.
Olykor meg harap, direkt elvesz, és azt élvezi, ha a másik sír...
Úszik, ez a legnagyobb dolog most, minden percben vízbe menne. (jó partnerem :))
Délutánra már nem kap pelust, de van, hogy kér. Már nem csak a paplannal és a cumival tud megnyugodni, hanem az ölemben is, és ez nagyon nagy változás, én pedig nagyon örülök neki.
Tegnap megtörtént az első hajvágás is, éppen két percig tartott, lévén neki nem túl sűrű a haja még, és a végek teljesen elvékonyodtak már. Hat centivel lett rövidebb, még nem mostam meg azóta, így nem tudom, a göndörsége megmaradt-e... Kicsit fájt a szívem, de ma, amikor összefogtam, sokkal kezelhetőbb volt az oroszlánszőr... és az első tincset eltettem emlékbe. :)

Hanna
Rágja a körmét. Mostmár mindet. És nem tudja abbahagyni, én pedig teljesen tanácstalan vagyok ezúttal. Iszonyúan furdal a lelkiismeret, tudom, hogy az első pár hónapunk babakorában nem volt kiegyensúlyozott, talán nem is tehet róla egyikünk sem, de az eredményét látom, és fáj.
Rettenetesen szüksége van a babusgatásra, a figyelmemre, a szeretetemre. Igyekszem megadni neki ezeket a pillanatokat, talán őt veszem ölbe mostanában a legtöbbet, őt simogatom meg valahányszor mellém kerül, és próbálok sem nem sok, sem nem kevés lenni.
Egy kis gyöngyszem ő, azzal a küzdelmes belső világával együtt, ami olyannyira összetett, hogy már három hónaposan is egy bölcs jógit látott benne sok felnőtt.
Magára vesz terheket, felnőtt akar lenni, de legalábbis a felnőttség sok vonatkozását szívesen éli, élné meg.
Egy kis anyuka, ami alól szeretném felmenteni, de nem hagyja.
Mindennek a mélyét keresi, nem elégszik meg azzal, ami a felszínen van. Megélni, megszenvedni... ez annyira jellemző rá.
Ugyanakkor egy kiscsikó, az esti fürdés után teljesen elszabadulnak az indulatai, és csak rohan, nevet, játszik. Talán ilyenkor jön elő a felszabadult Hanna, nem a legjobb időzítés, de legalább van rá mód.
Nagylány lett, érdekesebbnél érdekesebb dolgokat lehet vele megvitatni, rengeteget mesélünk, alkotunk, ezekben a helyzetekben olyan jó lenne csak vele lennem...
Ma egy olyan helyen jártunk, ahol egyszemélyes függőszékeken lehetett a víz alatti világba elkalandozni, egy sötét barlangban. Dani ült mögötte, végigcsinálta, de amikor kiértek, sírt. Megijedt a nagy fogú cápáktól... de hősként végigcsinálta.
Nagyon szép, ahogy félig még baba.
A napokban, egyik este már az ágyában volt, amikor megkérdeztem tőle, hogy itt, vagy otthon lenne jobb élni. Azt felete, otthon... mert ott találkozhatna a Csillával és a Dédivel, meg Manóval, Blankával.
Az ő érvét hoztam elő, hogy akkor viszont nem lehetne minden nap fagyit enni... és medencézni sem.
Rövidre zárta a beszélgetést azzal, hogy nem is szeret medencézni, mert mindig hajat kell szárítani utána. :)
Aztán letette a fejét, és elaludt.
És hogy ne legyen már olyan mélabús a vége...
Sára egészen pici kora óta sorbarak. Misi albumában van egy sorozat ezekről a sorbarendezett mindfélékről, rosszabb passzban ezt mindig végignézem, annyira édes Sára ezzel a szokásával, és annyira jó és kreatív dolgokat csinál bármikből...
Hanna sosem rakott sorba semmit. Egészen mostanáig. Merthogy most viszont órákig eljátszik így, sorba rakva a kisautókat, vagy a társasjáték kiskatonáit, vagy a babákat, vagy a ceruzákat. közben történeteket talál ki, mesél, és rendületlenül szortíroz. Nagyon szeretem nézni... :)
(Mikolt pedig természetesen utánozza... :))


Peti
Hetente háromszor, mostanában kétszer jár dolgozni, mindig biciklivel megy, ami oda is, meg vissza is jócskán tartalmaz emelkedőket... Jó edzés ez, amikor hazaér rendszerint olyan vizes, mintha zuhanyozott volna. Csodálom a kitartását, ebben a klímában egyre hazajönni, csak hogy segítsen nekem a déli menetnél... Hálás vagyok érte. A munkája egyébként nem túl felemelő, bár a közeg, és amiért azt csinálja, amit, az nagyon jó dolog. Most épp az ausztrál kontaktokról meglévő összes adatot viszi be excel táblákba, és néha telefonál, hogy eladjon egy egy tábort. De egyik sem az igazán testhezálló feladat.
Viszont a héten újra beszéltek Roryval a jövőt illetően, és most úgy tűnik, hogy június végétől két hónapot Borneon tölt majd, fotózza, videózza a tábort ott. Lesz idősazk, amikor kint lesz terepen, és lesz olyan is, amikor a városban fog lakni.
Szállást, ennivalót és némi zsebpénzt kap, no meg rengeteg élményt.
Danival együtt nagyon örülünk az örömének, meg a lehetőségnek, és persze fél szemünk sír is, hiszen elmegy, és Petit nem könnyű pótolni.
A további tervei pedig, hogy szeptemberben hazamegy... hát erről próbáljuk meg most lebeszélni, de tény, hogy elég karcsú csillogást tudok felajánlani neki...
Tegnap este sokat gondolkoztam rajta is, igazából egészen jól működik szerintem itt, péntekenként éjszaka tárasasozni jár a város másik felébe, így avn egy kis társaság, aminek a tagja már. Vasárnap pedig a délutáni alvásidőben Danival tollasoznak a klubházban.
Szeretem, hogy tudnak egymással is időt tölteni, talán még sosem voltak ennyit és végképp nem így együtt, mint ebben a négy hónapban.
Dani
Róla nem sokat írok, de ezt már írtam :)
Dióhéjban... az itteni életünk legnagyobb adománya, hogy a családunk, a kettőnk erősödni tud, talán részben a sok nehézség miatt, amit közösen élünk meg, oldunk meg, részben pedig az egymásra utaltságunk miatt. Minden este, amikor hazaér, olyan örömmel csókolja végig az összes kicsit és nagyot, hogy abból rengeteget kap mindegyikünk. Akkor is, ha a hazatérés elég késői, reggel pedig még mindenki alszik, amikor elmegy.
Taxizik, hogy az az egy autó, amink van, itt legyen, ha bármi történik velem, vagy a gyerekekkel. Gondolkodott hogy járjon motorral, hiszen az sokkal olcsóbb volna, de annyival veszélyesebb is, így inkább maradt ez a verzió. Nem mondom, hogy nem érezzük ezt kidobált pénznek, de így legalább addig is pihen, míg oda-vissza utazgat.
A munka nem igazán olyan, mint amire számított, és ez nagyon nyomasztja. Mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbbet hozza ki abból, ami adott, de támogatás és sikerélmények híjján sokszor nagyon elveszti a lendületét, a hitét abban, hogy van értelme.
Most azt hiszem, ha otthon lenne olyan lehetőség, amivel el tudna tartani négy gyereket, lehet, hogy nem gondolkodna sokáig...
Kinga
Türelmetlen és nagyon fáradékony vagyok. Eszem az előirányzott schüsslert, c vitamint, magneB6ot, mert a terhesvitaminoktól heveny hányingerem van... és még így is úgy tűnik, ez kevés. Vagy a pocakom túl nagy... :) Vagy ez már nagyon a vége.
Jó lenne már szaladni, emelni, cipleni, leülni és építeni análkül, hogy sóhajtozom, meg nyögdécselek, valahányszor csak el kell fordítani a felsőtestemet.
Sikerült ma kitörölnöm három iszonyú édes videot, amin Áron egyedül eszik, és közben belealszik, majd mikor a lányok nevetnek, felélénkül egy másodperce és velük kacarászik, majd visszaalszik. Nem is értem, hogy lehetséges, hogy elvesztek, mindenesetre egy ilyan apróság annyira kihoz a béketűrésemből, hogy már közben kinevetem magam...
Nehéz az alvás, Hanna szavaival élve nem csukódik be a szemem.
Semmi sem köt már le igazán, sokszor még azt sem tudom, mit főzzek, és eljön az ebédidő, én pedig tanácstalanul állok a hűtő előtt, hogy mit adjak nekik.
Szerencsére a mélyhűtőben a jobb időim remekei várják a sorukat, de ezek a készletek is végesek.
Vízben lenni jó, ezt napi szinten megköszönöm, enélkül már régen kipurcantam volna, és jó érezni a kis támasztópillangót odabenn.
És jó lelassulni, elképzelni, hogy összekészítem az uticsomagot, meg jó érzés tudni, hogy nemsokára itt tartom majd a kezemben a legeslegkisebbet. Egyben persze van bennem félelem is, hogy milyen lesz újrakezdeni, milyen lesz Lelle, hogyan fogom tudni mindegyikük igényeit egyszerre kielégíteni...
Ja és közben Grace klinika függővé váltam, az esték úgy érnek véget, hogy egy részt (vagy kettőt) megnézek. Sokszor Danival. :) Szeretem ezeket a háromnegyed órákat. :)
Lelle
Egyre kevesebb a helye odabenn, és még így is sokat mocorog. Határozottan kislányos, klasszisokkal finomabb, mint Áron volt. A leggyakoribb, amikor a popsiját a pocakom egyik oldalának, a lábát pedig a másiknak támasztja, és meg se moccan. Ilyenkor szoktam sziszegni, vagy sőhajtozni :):)
Dani kérdezget, hogy milyen Lelle. Mindegyiküknél volt bennem egy kis listányi érzés a természetükről, és mindegyikük olyan is... bár Mikolt sokat vadult azóta, hogy egy éves lett :)
Lelle egy kis negyedik. Kiharcolva afigyelmet, amire szüksége van, és kivárva a saját idejét. Igazi kis függetlennek érzem, olyannak, akit nem érdekelnek az apróságok, jól megvan ezek nélkül is, de az igazán erős ingerekre mindig reagál. Ha a többiek sírnak, ha sokat vagy épp keveset ettem. :)
Készülődik, sokszor érzem lefelé tornászni a buksijával. Még 5 hét és megérkezik. Álmomban kicsit előbb. De anyukámat mindenképpen megvárjuk.
Áron
Elkezdett egyedül enni. Fogja a kanalat és lapátol kitartóan. Tegnap este rizst evett husival, és egészen kevés potyogott mellé. Nagyon jó látni, hogy önállósodik, mégha a vége általában az, hogy megunja a miniadagokat, és megborítja a szája felé a tányért, és ha nem elég szemfüles aki mellette van éppen, akkor az egész maradékot magára önti. :)
Ezzel együtt olyan hihetetlen ez nekem, mindgyikük akkorra kezdett el biztonsággal egyedül enni, amikor a kistestvére született. Áron is megtette amit csendben vártam.
Az önállósodás megnyilvánulásaként talán egy centit hátrébb is lépett a közvetlen testközelségből, már tudja, ha azt mondom, egy pillanat, akkor valóban bekövetkezik, amit ígértem, vagy kért, Korábban azonnal kiabálni kezdett, most picikét ugyan, de vár. És az olyan nagyon jó... Igy van esélyem felállni, anélkül, hogy eltörne a mécses, és megsértődne, de nagyon.
Új szavai lettek, tita, alma, inni. És mindent ért.
Például azt is, ha azt mondom, ez fájt. Megsimogat. El sem hiszem...
Kapott a héten egy tilitoli babakocsit, mert a lányokat nem hagyta békén az övékért, azóta is lelkesen tologatja, szeretem látni ezt a boldogságot az arcán, ahogy robog vele felém, és mutatja, hogy ez az övé.
Elkészült a nyula is, egy ideje már majdnem készen volt, csak szalagot kellett keresnem a nyakába, addig nem adtam oda neki... nem is tudom, miért... de mióta megkapta, rendszeresen hozza viszi, rágcsálja a karját, lengeti a fülénél fogva. :) És tolja a babakocsiban.
Autómániás, az egyik legnagyobb öröm, ha megjelenik a kukásautó. Ma még a délutáni alvás előtti szopiból is kizökkent, pedig ez nagyon nagy szó, amikor meghallotta, hogy megérkezett.
Fél a madaraktól, főleg a hangjuk zavarja. Nem csodálom, elég utálatos rikácsolással érkeznek a sárgacsőrű, dühösarcúak.
És el ne felejtsem... Van egy hatalmas daru a szomszéd telken, ahová nagyonmagas kondót építenek. Az asztalnál ülve látszik. Minden alkalommal, ha forog, Áron lemerevedik, a falat nem mozdul a szájában, és kimerevedve mutat felé. :)
Mikolt
Olyan sokat változott már megint, hogy nem is érem utól aggyal.
Az a gyerekünk, aki látszólag érzelemmetesen reagált a nevelési szándékunkra éppúgy, mint arra, ha elmentünk Danival kettesben pár órára, néhány napja heves reackiókat produkál. Az előbbire kis tartás után krokodilkönnyes sírással, az utóbbira bújással, vagy nagyon intenzív zsiványkodással.
Elképesztő palettáját vonultatja fel a belsőjének, hol egy kis gonosz kobold, hol egy fakír, hol pedig egy sérülékeny porcelánváza. Ezerszínű, mint mindig, de sokkal összetettebb, fényesebb, jobban látható.
Bocsánatot kér, figyel, szót fogad.
Olykor meg harap, direkt elvesz, és azt élvezi, ha a másik sír...
Úszik, ez a legnagyobb dolog most, minden percben vízbe menne. (jó partnerem :))
Délutánra már nem kap pelust, de van, hogy kér. Már nem csak a paplannal és a cumival tud megnyugodni, hanem az ölemben is, és ez nagyon nagy változás, én pedig nagyon örülök neki.
Tegnap megtörtént az első hajvágás is, éppen két percig tartott, lévén neki nem túl sűrű a haja még, és a végek teljesen elvékonyodtak már. Hat centivel lett rövidebb, még nem mostam meg azóta, így nem tudom, a göndörsége megmaradt-e... Kicsit fájt a szívem, de ma, amikor összefogtam, sokkal kezelhetőbb volt az oroszlánszőr... és az első tincset eltettem emlékbe. :)
Hanna
Rágja a körmét. Mostmár mindet. És nem tudja abbahagyni, én pedig teljesen tanácstalan vagyok ezúttal. Iszonyúan furdal a lelkiismeret, tudom, hogy az első pár hónapunk babakorában nem volt kiegyensúlyozott, talán nem is tehet róla egyikünk sem, de az eredményét látom, és fáj.
Rettenetesen szüksége van a babusgatásra, a figyelmemre, a szeretetemre. Igyekszem megadni neki ezeket a pillanatokat, talán őt veszem ölbe mostanában a legtöbbet, őt simogatom meg valahányszor mellém kerül, és próbálok sem nem sok, sem nem kevés lenni.
Egy kis gyöngyszem ő, azzal a küzdelmes belső világával együtt, ami olyannyira összetett, hogy már három hónaposan is egy bölcs jógit látott benne sok felnőtt.
Magára vesz terheket, felnőtt akar lenni, de legalábbis a felnőttség sok vonatkozását szívesen éli, élné meg.
Egy kis anyuka, ami alól szeretném felmenteni, de nem hagyja.
Mindennek a mélyét keresi, nem elégszik meg azzal, ami a felszínen van. Megélni, megszenvedni... ez annyira jellemző rá.
Ugyanakkor egy kiscsikó, az esti fürdés után teljesen elszabadulnak az indulatai, és csak rohan, nevet, játszik. Talán ilyenkor jön elő a felszabadult Hanna, nem a legjobb időzítés, de legalább van rá mód.
Nagylány lett, érdekesebbnél érdekesebb dolgokat lehet vele megvitatni, rengeteget mesélünk, alkotunk, ezekben a helyzetekben olyan jó lenne csak vele lennem...
Ma egy olyan helyen jártunk, ahol egyszemélyes függőszékeken lehetett a víz alatti világba elkalandozni, egy sötét barlangban. Dani ült mögötte, végigcsinálta, de amikor kiértek, sírt. Megijedt a nagy fogú cápáktól... de hősként végigcsinálta.
Nagyon szép, ahogy félig még baba.
A napokban, egyik este már az ágyában volt, amikor megkérdeztem tőle, hogy itt, vagy otthon lenne jobb élni. Azt felete, otthon... mert ott találkozhatna a Csillával és a Dédivel, meg Manóval, Blankával.
Az ő érvét hoztam elő, hogy akkor viszont nem lehetne minden nap fagyit enni... és medencézni sem.
Rövidre zárta a beszélgetést azzal, hogy nem is szeret medencézni, mert mindig hajat kell szárítani utána. :)
Aztán letette a fejét, és elaludt.
És hogy ne legyen már olyan mélabús a vége...
Sára egészen pici kora óta sorbarak. Misi albumában van egy sorozat ezekről a sorbarendezett mindfélékről, rosszabb passzban ezt mindig végignézem, annyira édes Sára ezzel a szokásával, és annyira jó és kreatív dolgokat csinál bármikből...
Hanna sosem rakott sorba semmit. Egészen mostanáig. Merthogy most viszont órákig eljátszik így, sorba rakva a kisautókat, vagy a társasjáték kiskatonáit, vagy a babákat, vagy a ceruzákat. közben történeteket talál ki, mesél, és rendületlenül szortíroz. Nagyon szeretem nézni... :)
(Mikolt pedig természetesen utánozza... :))
Címkék:
Áron,
Áron Malajziában,
Család,
Dani,
Hanna,
Hanna Malajziában,
Kinga,
Malajzia,
Mikolt,
Mikolt Malajziában,
Peti
2011. május 30., hétfő
Amikor kreatívnak kell lenni...
Van egy nagyon kényelmes kanapénk. Az elmúlt napokban ez lett a főhadiszállásom, mert itt a legkellemesebb a levegő, ha bekapcsolom a légkondícionálót és a plafonventillátort is, mert egészen komoly pocakösszehúzódásokat produkáltam és jobbnak tűnt nyugton maradni, amikor csak lehet, és mert a gyerekek itt körém tudnak gyűlni, és mindenfélékkel kárpótlom őket a kiesett mozgástevékenységek ellensúlyozására.
Például újra előkerült a vasalódeszka, amit használhatnak mászókának, csúszdának, vagy a kisautókat guríthatják rajta. Hosszan képesek hármasban játszani így, nem is értem, miért nem jutott eszembe eddig, pedig otthon is sokszor vettem elő nekik, ha már az ugrálóasztalukat is megunták.
Egy idő után viszont elegük van a benti életből, és a szabadba vágynak. Ekkor jön el az én vesztem... Most, hogy iskolaszünet van, és mind itt vannak, Peti és Dani viszont nem, muszáj valahogy megoldani, hogy ne végtelen rohangászás, őrjöngés legyen a délelőtt ebéd előtti része... addig szívesen elmolyolnak, hol a kuckóikban (a lépcső alatt, vagy a kanapé melletti zugban) mesét olvasva, hallagatva, táncolva, hol az asztalnál kirakózva. Minden napra van valami kis kiézműveskedés is, de ez sem tart túl sokáig.
Kimenni pedig... Esélyem sincs már utolérni őket, Áron is belejött a motorozásba annyira, hogy az már veszélyes legyen, ha csak én vagyok mellette, de a legnagyobb mumusom a hőség, és a nagyon magas páratartalom. Egyszerűen nem kapok levegőt, csak akkor, ha a medencében lebegek.
Ma még a miénk is nagyon messzinek tűnt, ha a lábamra álltam azonnal szédülni kezdtem, így meg sem mertem kockáztatni, hogy összeszedjem a cuccainkat és elinduljak.
Viszont a kiskamrából előkerült egy felfújható minilubickolda. Áldom a napot, amikor rendet tettem itt, és még inkább azt, amikor nem engedve Daninak elcsomagoltam ezt a nagyon fontos darabot.
A gyerekek pedig látványosan rajongtak a kis pocsolyáért is. Újdonság volt, lehetett slagozni, pacsálni, öntögetni, ugrálni ki-be.
Nagy dolog ez az aprócska kert... és most már a picuri medence is.






Például újra előkerült a vasalódeszka, amit használhatnak mászókának, csúszdának, vagy a kisautókat guríthatják rajta. Hosszan képesek hármasban játszani így, nem is értem, miért nem jutott eszembe eddig, pedig otthon is sokszor vettem elő nekik, ha már az ugrálóasztalukat is megunták.
Egy idő után viszont elegük van a benti életből, és a szabadba vágynak. Ekkor jön el az én vesztem... Most, hogy iskolaszünet van, és mind itt vannak, Peti és Dani viszont nem, muszáj valahogy megoldani, hogy ne végtelen rohangászás, őrjöngés legyen a délelőtt ebéd előtti része... addig szívesen elmolyolnak, hol a kuckóikban (a lépcső alatt, vagy a kanapé melletti zugban) mesét olvasva, hallagatva, táncolva, hol az asztalnál kirakózva. Minden napra van valami kis kiézműveskedés is, de ez sem tart túl sokáig.
Kimenni pedig... Esélyem sincs már utolérni őket, Áron is belejött a motorozásba annyira, hogy az már veszélyes legyen, ha csak én vagyok mellette, de a legnagyobb mumusom a hőség, és a nagyon magas páratartalom. Egyszerűen nem kapok levegőt, csak akkor, ha a medencében lebegek.
Ma még a miénk is nagyon messzinek tűnt, ha a lábamra álltam azonnal szédülni kezdtem, így meg sem mertem kockáztatni, hogy összeszedjem a cuccainkat és elinduljak.
Viszont a kiskamrából előkerült egy felfújható minilubickolda. Áldom a napot, amikor rendet tettem itt, és még inkább azt, amikor nem engedve Daninak elcsomagoltam ezt a nagyon fontos darabot.
A gyerekek pedig látványosan rajongtak a kis pocsolyáért is. Újdonság volt, lehetett slagozni, pacsálni, öntögetni, ugrálni ki-be.
Nagy dolog ez az aprócska kert... és most már a picuri medence is.
Címkék:
Adora,
Áron Malajziában,
Gyerekek,
Hanna Malajziában,
Malajzia,
Mikolt Malajziában
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













