Hatással van rá a sok rózsaszín, tagadhatatlan hogy lénytestvérekkel van kipárnázva. Karácsonyra fiús hintót kért, és rendszeresen sellőfiú, vagy királyfi ő. Karddal ugyan, amivel az oroszlán ellen harcol, vagy a kedvenc sztorijában krokodillal, ami azt mutatja, hogy a vére a fiús dolgok felé is hajtja, de biztosan tizedannyira húsbavágóan, mintha fiúk között nőne.
2012. december 20., csütörtök
Három éves a kiskirályfi
Hatással van rá a sok rózsaszín, tagadhatatlan hogy lénytestvérekkel van kipárnázva. Karácsonyra fiús hintót kért, és rendszeresen sellőfiú, vagy királyfi ő. Karddal ugyan, amivel az oroszlán ellen harcol, vagy a kedvenc sztorijában krokodillal, ami azt mutatja, hogy a vére a fiús dolgok felé is hajtja, de biztosan tizedannyira húsbavágóan, mintha fiúk között nőne.
2012. június 15., péntek
A kétésfél éves Áronról
Áron különösen. Cuki. Ezt a szót nem kedvelem, de tény, hogy az. Nagyon nagyon... És biztos az anyai szívem, meg az ő mássága is ok, de ha Áronról beszélgetünk, két dolog biztosan előkerül, az egyik, hogy Áron egy napocska, a másik, hogy milyen ártatlanul jó szívű. Még a rombolásában is. Pali ezzel sokszor nem ért egyet, szerintem pedig de. :)
Például... jön megy, játszik, gondolkodik, és a semmiből egyszercsak odajön, és azt mondja:
- Mama, nagyon szejetjek.
És akkor maradjon egyben az ember...
Ma például délben sikerült nekem is lefeküdnöm aludni, mellettem a kiságyban Áron:
- Mama, picikét kijöhetek az ágyamból hozzád?
Naná... és akkor befúrta magát az oldalamba, és a szokásos bőrözéssel elaludt. Olyan közel, mintha a pocakomba akarna visszabújni. Gyanítom, hogy a terve ez volt, végül meglógtam.
Annáéknál hallották, azóta (én sosem kértem, csak annyit szoktam mondani, hogy étellel a szánkban nem mászkálunk el az asztaltól, ha nem kérnek többet, az utolsó falatot még ülve egyék meg...) Hanna minden evés után ezzel fejezi be:
- Köszönöm szépen, nem kérek többet, elmehetek az asztaltól?
Annyira drága, tényleg sosem kértem, hogy legyen ennyire udvarias, neki meg valamiért fontos, így aztán végigjátszuk a jelenetet, és ez mindenkinek jó. Szóval Áron rátanult a mondatra, és azóta ő is így fejezi be az evést.
Ma délben, már majdnem lefordult a kis feje, annyira álmos volt, de kitartóan végigmondta:
- Köszönöm szépen, nem kéjek többet, ejmehetek ajudni? :):)
Kétésfél évesen még mindig szőke, és kerekfejű, kékszemű és piszeorrú, elképesztően puha a füle, és még elképesztőbben illatos a feje teteje alvás után. Fogalmam sincs, mitől, de mintha a legfinomabb parfümöt használná... Két és fél fog híjján kint az összes tej, a cumit elfogadja, de nem igényli, csak ritkán, mi gonosz szülők adjuk a kezébe alváshoz, mert egyébként végtelenségig dumál, cumival viszont három perc alatt elalszik.
Mostanra a miágyunktól nulla centi távolságra lévő 70x140esben alszik, ébredés nélkül. Ha ébred is, annak biztosan oka van, de teljesen nem tér magához, inkább nyekereg, vagy sír, de hamar megnyugtatható.
Mindenevő, az étvágyára sem lehet semmi panaszunk. A legédesszájúbb mind közül, a kedvenc diskurzusaim a témában csokorba szedve:
Reggeli:
- Áron mit kérsz enni?
- Nutejjás kenyejet, kakajót habossaj. Sokkaj.
Vesszük a széldzsekit (a kitudjamilyenhónapot írunk időjárás miatt el se tettem...):
- Mama. ebben a kabátban szoktam csokit enni, ügye?
És valóban, a tavasszal volt egy periódus, amikor negyed óra kintlét után jött, hogy adjak csokit. Hisztizve. Adtam... Megtanulta.
Ülünk a buszon, a végállomáson, épp kifújom magam a három gyerek, egy babakocsi, egy motor és egy futóbringa feldobálása után. A motor felbőg, az ajtó csukódik, éles kanyar ki a főútra, Mikolt az ablaknál kifelé néz, Áron középen mellettem, rámvillantja a kékszemét:
- Mama, ez a busz nagyon hangos.
- Ühüm.
- Mama, mit főztéj?
Sorolom...
Figyel:
- Azt nagyon szejetem.
És mondhatok bármit, mert ez minden nap, mindig ugyanúgy elhangzik. :)
Még pelenkás, de már csak a jóidőt várjuk.
Bátor, kivéve, ha meredek úton gurulunk az autóval:
- Mama, nem féjek...
Jómozgású, a játszón a favonat tetejére bármikor, és a nagymászóra is.
A múlt héten kipróbálta a pedálos kétkerekűt, nagyon kevés kell hozzá, hogy egyedül tekerje.
Előkerült a kard, ami alkalmasint bottal helyettesíthető. Mindenki célpont. Lenne, ha rá nem lehetett volna beszélni, hogy karddal csak sárkányok, esetleg krokodilok (tropikáriumi emlékek...), illetve farkasok ellen küzdünk, a királylányokat (Hanna, Mimi, Lelle, Mama) megvédjük. Sikerült meggyőzni.
Bár ha konfliktusa van Mimivel, simán elveri. Nemszeretem.
Szereti a gumicsizmát, a focit (Nagyfijú vagyok, tudok máj focizni... hogy ezt honnan szedte???), rákérdez az autók márkájára, földhöz vágósan hisztizik (olyankor kicsit enyhül a szerelem közöttünk), és olyan őszinte szemekkel képes csodálkozni, egy elnyújott jaaa kíséretében, hogy nem nagyon állom meg, hogy ne puszilgassam összevissza.
És persze ő az, akit még mindig nem lehet pár másodpercnél tovább egyedül hagyni, és a gyanús csend az ő esetében nagyon nagy veszélyt is jelenthet, és hihetetlen, hogy bármihez nyúl, annak majdnem biztosan baja lesz (a minap a féltve őrzött napszemüvegem üvegét sikerült kipattintania a keretből... ), és minden kiönt és lever és elront, és ha kérdőre vonom, akkor beismer és megbán és bocsánatot kér, ami miatt nehéz rá hosszan neheztelni... kivéve ha a lányokat bántja...
A beszédéről nem írok külön, élvezem minden mondatát, sokszor megnevettet a humorával, a szójátékaival, ahogy mesél, ahogy formálja a szavakat.
Meg az okosságáról sem, hogy milyen kis penge, és jó meglátásai vannak, milyen színes fantáziával.
Az egyik leg, ahogy a bárgyú beszélő kutyussal beszélget, aki a "számoljunk!" felkiáltással indít, mire Áron:
- Jó! :) egy, kettő, három... :):):):) egyébként tizenkilencig szokott. :)
És még mindig nagyon más, mint a lányok, és már előre örülök, hogy ő lesz a nagy és erős fiútestvér, amire minden oka megvan. Méreteit tekintve is, meg úgy amúgy is.
Egyébként meg cuki... de nagyon.
2011. december 15., csütörtök
őőőő.... igen, Áron két éves lett.
Ennek a napnak új szavai még a bizony, bizony, bizony, bizony, és a nagyon nagyon is :):)
Valamint a következő párbeszédet is érdemes rögzíteni, olyan nagyon Áronos.
- Áron, kinek van ma a születésnapja?
- Enyém.
- És hány éves lettél ma?
Akkurátusan öt ujjat mutat, négyet szorosan egymás mellet, a mutató áll csak ki a sorból:
- Kettő.
- És mit kapsz a születsénapodra?
- Autót... vonatot. (felfelé kunkorodó szóvégekkel :):)
- Tortád is lesz?
- Őőőő... igen.
- És milyen tortéd lesz?
- Szép tortám, tulipános.
:):)
Este lett már, mire mindennel elkészültünk és Danit is felvettük, az autóban ért bennünket a hatóraháromperc. Áront cseppet sem érdekelte az emelkedett hangulat és az énekléstől sem jött lázba egy cseppet sem. Végülis olyan magától értetődő, hogy az ember öregszik.
Itthon kicsit izgatottabb lett, a lányok lelkesedése átragadt rá is, átöltöztek mind, és kezdetét vette az igazi ünneplés.
Úgy szeretem látni azt az őszinte örömöt, amit egy egy csomag kibontása okoz. Tavaly még egyáltalán nem értette Áron ezt, most pedig lelkesen ujjongott minden újabb doboz láttán. Óratornyot kapott, sínekkel, és ez zenélő, zakatoló kisvonattal, amitől este lefekvéskor is csak nagyon nehezen vált meg (én galád nem engedtem neki az ágyba hozni...), és egy állatos kirakót, amin a baglyot is teljesen természetesen ismerte fel, nevezte meg... pedig két hónapja sincs még, hogy elkezdett beszélni.
És hogy mit jelent fiús anyukának lenni? Áron szerelem, aki teljesen másképp működik, mint én, akihez olyan hozzábújni este, mint egy pihepuha kismackóhoz, aki az első gyerekem, akinél ha tehetném, sürgetném az önálló wc használatot, akinek a humora olyan kifinomult, hogy az még nekünk is napról napra mosolyfakasztó, akinek a kerek buksiját a két kezembe fogva úgy érzem, kerek a világ, és nagyon hálás vagyok, hogy lett egy fiam is, hogy van egy Áronunk.
2011. november 15., kedd
Áron 23 hónaposan
Egészen megváltozott az arca. Is.
Hannára emlékszem, aki ebben a korban lett kisgyerek babából. Szinte napok alatt kezdett el megnyúlni a kis feje, és formálódott a pufi puhaságból ez a gyönyörű kislány. Áront is így látom, a kétéves szülinapjára ő is igazi kisember lesz, ha ebben a tempóban halad a változásban.
Néha annyira babás, hogy szívem szerint visszautalnám a pocakomba. Ha elsírja magát, előbb legörbül a szája, aztán néhány másodperc hatásszünet után keserves zokogásban tör ki. Ha fáradt, még mindig keresi a szabad felületet rajtam, azzal fejelve meg az olvadozásomat, hogy mondja "bőjdajab" :):).
Máskor egy igazi sármőr. Huncut, és kedves, és van humora is. Mikolttal igazi kis bandát alkotnak, annyira eredeti mind a kettő, hogy sokszor emiatt kerülnek egymással konfliktusba. Máskor meg el el csípek egy pasis-csajos pillanatot, és ezt is olyan jó látni, pláne, hogy Áronnak nem nagyon van más mintája idehaza, csak Dani. És mégis. Végtelenül fiús, és ezt is annyira szeretem benne.
Mellettünk alszik, gyakorlatilag észrevétlenül kezdte el átaludni az éjszakát, azzal együtt is, hogy Lelle gyakran rázendít a közelében. Néha kimászik és bekuckózik Dani mellé, de többnyire csak kora reggel érkezik, akkor is félálomban, szerintem fel sem tűnne neki, ha nem lennénk mellette. Mintha csak pozíciót váltana. Tulajdonképpen át is tehetném a lányokhoz, de annyira szeretjük mindketten a közelségét, hogy egyelőre marad.
Beszél, harmadik féle módja ez a szavak formálásának, és megunhatatlan nekem. Áron addig mondogat egy egy szót, amíg tökéletesre nem sikerül. Igy aztán sokszor csak hallgatom, ahogy nyolcadszorra végül sikerül teljesen tisztán kiejtenie amit akar. Kevés olyan hangzó van, ami nem megy még tökéletesen, ilyen az "L", és az "R", de azt hiszem alig kétévesen ez is fantasztikus.
Amiket használ, azok zömmel a lányoktól hallott dolgok, így van a repertoárban egy jó sor meghökkentő is, mint például a képzeld el :)
Ragoz, mostanában már múlt időt is használ, a tárgyragot már régóta jól illeszti, és tisztában van az én, te fogalmakkal is. Magára jóideje használja "en". :)
A kisautók mellett a konyha a nagy favorit, és a könyvek is bekerültek a látótérbe. Ez utóbbit nagy komolysággal lapozgatja, kommentálja, szívesen hallgatja.... mint ahogy nézni is szereti. Vannak (vagy lehet, hogy csak voltak) elveim a mesenézéssel kapcsolatban, de a négy gyerek különböző igénye a mesélésre esténként már kivitelezhetetlen, így mozgót kapnak, míg Lelle fürdik. Áron lelkesen kiabál, mikor a hálózsák is felkerül rá: mesje. :)
Vannak színes falaink, és huncutul rámvigyorog, miközben arról győzköd, hogy ahol akisautót tolja, az a föld és nem a fal.
Egyedül eszik, szól, ha pisilt, négy fog híjján teljes a készlet, 14 kiló és 88 centi, érzékeny bőrű, kékszemű, kis felhőcske.
Formás, izmos kisgomóc.
Szerelem még mindig...
2011. október 15., szombat
22 hónapos lett a kisdömper
Nemsokára két éves, de nekünk inkább még alig két éves.
A három legnagyobb változás ebben a hónapban az új fogacskák, a beszéd, és a hosszúujjú-szárú, sok ruha.
A fogakkal, mint mindig most is együttjárt a bújósság, leginkább a letehetetlenség :), amire főképpen Danit szemelte ki magának, de ha Dani nem is lett volna kéznél, akkor is inkább férfiakat keresett magának, mondjuk Ferit, vagy Matyit. Az alsó szemfogak, és a bal kettes bújt ki, a felső szemfogacskák már áttörtek, de gyanítom, ezek is okoznak még fájdalmat néhanap, mert igen változatos a hangulata napról napra. Rosszabb periódusaiban rettenetesen hisztis lesz, sokat sír, megsértődik hamar, és cipelni kell álló nap.
A homeos kúp (végre eszembe jutott, hogy ilyen is van) sokat segít az éjszakákon, gyakorlatilag végigalussza a mellettünk álló kiságyban. Ha fel is ébred, akkor is elég, ha megsimogatjuk... igen, akár Dani is elég most.
Kíváncsian várom, hogy ha hazaköltözünk, milyen forgatókönyv szerint változik ez, egyelőre nem is tervezek, vagy ha igen, csak azért, hogy az ágyát be lehessen tenni valamelyik szobába.
Az ősz egyben a sok sok ruhát is ránkkényszerítette, Áron lelkesen öltözik, nem gondoltam volna. Persze néha előfordul azért, hogy zokniban, vagy mezítlán szökik ki az ajtón, és nem zavarja, hogy odakinn farkasordító hideg várja a benthez képest.
Ezzel együtt természetesen új szavakkal bővült a szótár, úgy, mint tapusz (kapucni), és zokki, meg sapi, sapo, és tabát. A kétszavas mondatok tára is bővül, természetesen fogalmam sincs mikkel, mert lejegyezni teljességgel lehetetlen, az egyetlen, amire emlékszem, egy autótologatásos játék kommentje volt, miszerint: autó megy. haza megy. Ellágyult a szívem tőle. :)
A kedvencek most a mezözűsz, amit énekel az autóban, mikor megállunk, és sokáig nem tudtam, mit jelent, mára kiderült :):) megjöttünk. Aztán itt a titössz (kikötsz), amit szintén énekel, a tepüt (ketchup), a nejész (nehéz), amit összeráncolt szemöldökkel préselve mondogat, a pios (piros), amit helyesen használ, viszont minden színre is :).
Egyre tisztábban szól, egyre kevésbé sejpeg, kifejezetten szépek az ó-i, például.
A leggyakrabban használt szava mostanában ez:
Nagyhangú, erős akaratú, figyelmen kívül hagyhatlan kisdömper, igazi fiú, akivel nekem talán a legnehezebb, akivel elindulni olyansmi, amit háromszor veszek fontolóra, mert hangos, erős akaratú és kisdömper. :)
A minap fiús családban voltunk vendégek, akkor azért látszott, hogy mindennek ellenére lányok között szokott, hogy ez előny-e vagy sem, majd kiderül. :) Nekem jólesett látnom mindenesetre, hogy tud ő csendesebb, lágyabb lenni, mint idehaza.
2011. augusztus 15., hétfő
Áron 20 hónapos
Itt van mindjárt a szopikérdés. Augusztus elseje óta csak akkor adok neki cicit, ha éjjel átjön és kér. Amíg annyi tejem volt, hogy fejnem kellett (volna), Áronnak adtam a felesleget. Kettőt szoptatni elég fárasztó. Nincs ellenemre, de sok volt... Mióta nem ömlik már, nem bánom, hogy Áron képes meglenni nélküle.
Az alvása is változott, elalváshoz már nem fekszem mellé, csak a kezemet simogatja, és cumizik, ami viszont új. Éjjel egyszer ébred, másodjára hozzánk jön. Reggel pedig mosolyogva ébred, ami nekem hihetetlen jó érzés... főleg a sokhónapnyi sírós, rángatós karrierünkre visszagondolva.
Mindent ért, a legösszetettebb utasításokat is simán, de csinálni csak ha kedve van. Mindent megértet, elképesztő mimikája van, és bármit elmutogat. Angol szavakat is ért, Devinek köszönhetően. Imádom az arcait, bármit leutánoz, és tudja jól, mennyire szeretem a szemráncolóst :)
Már nem csak rombol (bár még mindig ez a fő tevékenység, a száétszedés, széttépés, kipakolás, ő a legnagyobb kupikészítő még mindig... mentségére legyen mondva, ő segít a legkészségesebben, ha kérem, tegyünk rendet), épít is, a legújabb, hogy a duploból csinál magas tornyot, házat.
Sokkal nagyobb térre lenne szüksége, és sokkal több mozgásra. Gymboreen elemében van, ez az egyik legjobb alkalom a héten arra, hogy picit elfáradjon. A másik a medence. Teljesen lelazul, ha vízbe visszük, háton is úszkál már, és még mindig egy szemernyi kétsége sincs affelől, hogy a víz éppolyan biztonságos, mint a szárazföld.
Egyre több szót mond utánunk, és egyre többet használ is. A lányokkal ellentétben az ő elsői között előkelő helyen szerepel az autó, a motor, a traktor, a hajó, a busz és a repülő (remélem semmit sem hagytam ki :)).
88 centi, majdnem 13 kiló, és ebben a hónapban sem nőtt foga (11nél tartunk, alul még csak három bújt ki, bár gyanakszom, mert egyfolytában a szájában matat, ahol fehérlik legalább három). Tejfölszőke, egy ideje nem vágattuk a haját, és így is jó simogatni a buksiját :).
Amikor éjjel Lelle után átmegyek, és megfogdosom, olyan nagynak tűnik... és tényleg az. 23as a lába, majdnem akkora, mint Miminek...
Mindenhol csupa izom, húsgolyónak hívjuk, meg kerekgyereknek, meg vasgyúrónak, meg dömpernek, meg kiselefántnak.
És még mindig baba, bújós, nagyon apás, cipeltetős, de már már szerves része a négyből a hármas egységnek.
2011. július 15., péntek
Áronunk 19 hónapos
Leginkább a mozgása, és a kommunikáció az, ami sokat változott az elmúlt egy hónapban. No meg az alvás helye, ami miatt nagyon örülök, hogy sikerrel járt, mert Lelle sírósságát nem hiszem, hogy jól viselné éjjel... Igy a lányoknál nagyon jó helyen van, és bár voltak már igazi átaludt éjszakái is, mióta újra egyesült a család, háromszor ébred, és kiabál nekem. Melléfekszem ilyenkor, reménykedve, hogy Lelle nem ébred a másik szobában... megszoptatom, és fogom a már nemisolyan apró kezeit.
Szeretem ezeket az összebújásokat, mert amellett, hogy a leghatékonyabb mellszívóm ő, és általában a legjobbkor tesz nekem nagy szívességet, olyan jó megfogni a kemény, kerek nagy kobakját, és simogatni a markáns kezecskéket. Lelléhez képest olyan nagy... és csak sóhajtozom.
Autózik, és vadul. Rohangálna, ha tehetné egész nap. Két lábbal ugrál, egyesével veszi a lépcsőfokokat, száguldozik a motorjával, és Mikolt futójára fáj a foga. A lányok után megy mindenben, igyekszik kapcsolódni, a maga eszközeivel. Durva... sokszor. Ha egy játékot szeretne, ami épp másnál van, képes a legerősebb frekvencián kiabálni érte, és üt. A lányok meg menekülnek...
A könyveket már szépen lapozgatja, de sokszor tép is, főleg a kihajthatós könyvek belső képeire kíváncsi annyira, hogy leszakítsa a füleket... már sokadszorra ragasztom vissza.
Fest, rajzol, a síneket összerakja, legozik.
Mostanában ismét inkább segítséggel eszik, de ez rajtunk múlik... Pohárból iszik, és ha kell, a nagy vizespalackból is. Minden szekrényajtót kinyit, mára már a hűtő sem akadély, ott hosszú perceket tölt a választás gyönyörében, aztán általában egy joghurtot választ.
Ha nem hagyom, iszonyúan megsértődik, ő az egyetlen gyerekem, aki a klasszikus földhözverős hisztit produkálja.
Rengeteget szeretne kézben lenni, most ismét különösen, látom rajta a zavarodottségot, és a kisemmizettség bánatát, amikor Lellét szpotatom, vagy fogom. Húz, menjünk...
Lellével igazi finom úr, simogatja, felül a kanapéra, és mutat maga elé, hogy tegyük az ölébe. Széles mosoly szalad végig az egész lényén, amikor megkapja... nagyon szeretem nézni őket együtt.
Mikolttal halandzsáznak. :) Ez a legújabb talán, hogy folyákonyan kezdett el babanyelvet használni. Ha valamilyen szót tud már, akkor azt konkrét helyzetben mondja csak, ha játszanak, akkor pedig oda vissza dumálás folyik. Mikolt nagyszerű partner ebben, hosszasan beszélgetnek így. :)
Biztosan van egy csomó új szava, de már fogalmam sincs, hogy hol hagytam abba a rögzítést... Mondja, hogy hajó, alma... figyelem még, és leírom, ha van még :)
És nagyon hatékonyan mutat... mármár jelelésnek is gondolhatnám, pedig ez megint kimaradt az életünkből, de ő rájött, mennyire hatékony. Imádom.
És persze biztosan rengeteg apróság, ami a lényét adja kimaradt... mindenesetre olyan jó, hogy van egy kisfiunk is, hogy épp Áron az. Egy igazi kis mókamester, egy kis dömper, ugyanakkor pedig érzékeny, mély ő is... no meg okos :):)
2011. június 15., szerda
Áron 18 hónapos
Valamikor a hónap során Áron egy éjjel bebábozódott, és az addig folyamatosan síró, állandóan kézben lenni vágyó, türelmet és anyai kompetenciámat tépázó kis nyafogógombócból egy édes, humorral, huncutsággal, ezer színnel vibráló, igazi kis gyöngygyerek lett.Sikerült újra beleszeretnem, és bár ez eddig is tartós kapcsolatnak ígérkezett, mostanra úgy tűnik, hogy mindkét fél megelégedését is szolgálja az együtt töltött idő. (Leszámítva az éjszakákat :))
Elképesztően sokat változott, egyik nap Peti úgy jött haza, hogy mintha kicserélték volna ezt a gyereket. A mozgása, a mimikája, a játékai, a kommunikációja, minden ugrásszerűen változott egyszerre. És tényleg. Azóta minden nap csak vigyorgunk rajta, annyira vicces, meg hüledezünk, annyira sok az új, a méretei miatt pedig olyan, mintha nem is másfél, hanem két éves volna már.
A tények az áradozás helyett pedig imígyen festenek.
(készültem ezúttal, minden alkalommal írtam, mik történtek, mert amint leülök ide, ki is esik minden fontos részlet, pedig ez most jó gazdag... :))
Evés
Zömmel egyedül, azt is kanállal, vagy villával. Egyszercsak kilökte a kezemből a kanalat, és mutogatta a tenyerét, hogy oda adjam. Azóta egyedül eszik, a levest is, ami még gyakorlásra szorul persze, de egyre ügyesebben és szebben fogja. Az étvágya visszatért, a lányok közösen sem esznek annyit, mint Áron egymaga. Gyakorlatilag bármievő, ő az egyetlen, akinek a borsóval sincs baja. Meg a lencsével, meg a babcsírával... meg a csípőssel, meg a szúróssal.
Délután és éjjel még mindig szopizik, egyre kevesebbet, próbálok minden eszközt kihasználni a repertoárból, hátha abbamarad ez az igénye. Kevés sikerrel... :) Nekem pedig fáj...
Alvás
Volt a hónapban egy este, amikor a szokásos fél kettes-kettes ébredés helyett motyorgott valamit, majd fordult egyet az ágyában, és aludt tovább. Valószínűleg eljutottunk odáig, hogy már nem ébred fel teljesen, és nem kellek a mélyebbre kerüléshez sem... feltéve ha szerencsés vagyok, vagy Dani nem ébred fel a mocorgásra annyira, hogy forduljon egy nagyot, ami viszont felébreszti Áront... Soktényezős, lehet, hogy lassan elérkezik a pillanat, amikor áttesszük a lányokhoz...
Délután a miágyunkban alszik, szopizik, mert így nagyon hamar álomba szenderül, és lehet cumira cserélni a cicit. Éjjel ugyanez nem működik, akkor határozottan elutasít minden próbálkozást, se inni, se cumizni nem hajlandó. Az egyetlen dolog, ami beválik, ha már egyszer átmászott hozzánk, ha azt kérem tőle, hogy menjen vissza és megfogom a kezét.
Hajnali hatkor, de legkésőbb fél hétkor viszont csak cicivel lehet visszaaltatni még nyolcig, fél kilencig.
Az eddigi azonnali kiabálás helyett viszont most már képes várni pár másodpercet, mielőtt rázendítene, ennyi majdnem elég nekem is, hogy magamhoz térjek valamennyire. Az első utunk pedig a fürdőbe vezet, ahol fogat kell mosni. :)
Játék
Még mindig autók bármilyen formában és mennyiségben. Tologatja őket, berreg hozzá. A rombolás mellé az építés is megjelent, sokszor hozza a síneket, hogy tegyük össze. A legnagyobb újdonság a könyv nézegetés. Szépen lapoz, sokáig nézeget, nemrég kezdte el Dani sz estimesét külön Áronnak, míg én a lányoknak mesélek, ők a nagyágyban lapozgatnak, Áron pedig lelkesen mutogat.
A lányoktól eltanult szerepjátékokat is szívesen játssza, akár úgy is, hogy ők nincsenek jelen. Főz, etet, babázik, cumit ad, babakocsit tologat.
A montessori tornyot ügyesen összerakja, és a három darabból álló macis kirakót is teljesen helyes sorrendben egymásra teszi. (fej-felsőtest-lábak a sorrend)
Medencés, vizes, ma levette a karúszót és anélkül próbálkozott. Szerintem két évesen szépen fog úszni...
Mozgás
Hatalmas a mozgásigénye, szinte semmi és semennyi nem elég. A napokban tűnt fel, hogy már nem mászik fel az asztal tetejére (ez nagy megkönnyebbülés nekem...), viszont bármi másra igen, pl. kisszékek, kanapé, és az összes mászóka. Egyre magabiztosabban közlekedik ezeken, egyensúlyoz, egy lábon is meg tudja már tartani a balanszát. Pár napja pedig a trambulinon két lábbal ugrál hármat-négyet.
A motorral egyre gyorsabb, azt hiszem, már nem érném utol, nagy szerencse, hogy mindig akad egy két nagyon izgalmas felfedeznivaló, ami miatt a száguldás egyelőre háttérbe szorul. :)
A finommozgása is sokat alakult, apróságokat is biztonsággal fog meg, fest, rajzol, pontosan mutat.
Nagyon jó ritmusérzéke van, amint zenét hall mozogni kezd rá, talán a lányok sem táncoltak ennyit ekkora korukban, nagyon mókás, ahogy mindene lendületbe jön a zenére. A felnőtt muzsikára éppúgy vevő, mint a gyerekzenére. :) Ha pedig nem szól zene, sokszor ő énekelget.
Beszéd, kommunikáció
Inkább az utóbbi jellemző, de abban is nagyot változott a kisemeber. Mindent képes elmutogatni, bármit megértet velünk, ezzel együtt pedig bámulatos a mimikája. :) Olyan sokszínű, mint Mikoltté, nagyon szórakoztató, ahogy a bajt, a szomorúságot, vagy a boldogságot kifejezi az arcával.
A szókincse pedig kimerül a lámpa, alma, hal, autó, ott, tita, titi, vaú és néha az itató szavakban... azt hiszem :)
És rettenetesen sokat halandzsázik végre, énekel, mesél a könyvekből, telefonál.
Érzelmek
Még mindig sértődékeny, ha valami nem az elképzeléseinek megfelelően alakul, akkor nagyon mérges lesz, és elég nehéz kibékíteni.
De... már képes várni picit, megérti, hogy nem minden azonnal történik. A legújabb, hogy simogat is, és ha valamelyik lány sír, azonnal odaszalad, mutatja a fáj jeleket, és megpróbálja őket megvígasztalni.
Egyre többet mosolyog, sőt, amikor megtesszük, amit kér, általában jutalmaz is egy széles vigyorral. :) Nagyon édes... mostanában tényleg sokszor hallom magamtól, hogy milyen drága vagy... :) Ez jelent valamit azt hiszem :):)
Utál autóban ülni, sokszor gondolkodóba is esem, elinduljak-e egyáltalán bárhová, mert képes hosszú félórákat is végigkiabálni... kivéve, ha a lányok közé ülhet, ahol nincs elég hely egy gyerekszéknek, viszont ő épp befér még.
11 fogú, ebben a hónapban nem növesztett újabbat, viszont ismét rövidebb lett a haja... :)
Este lemérem, nagy és nehéz :)
84 cm, 11.8 kg, 49 cm a buksija.
2011. május 15., vasárnap
17 hónapos kiselefántunk
Igazi kisfiú, amit néha azért tudatosítanom kell magamban, pl. mikor teljes erőbedobással mászik fel a hasamra, cseppet sem törődve azzal, hogy az nekem fáj. Hiába is kérem. Ha észreveszi, akkor kérdőn néz. :)
Bármilyen kereket talál, azonnal kormányt csinál belőle, berreg hozzá, forgatja. Összeráncolt szemöldökkel ágaskodik az ülésében, amikor Dani tankol.
Lassan eljutunk a rombolásból a kezdeti építési szakaszba, már voltak próbálkozásai a vonathoz két alagútdarabot összeillesztve alkotni valamit.
De főként rohanni, ugrálni, és mászni, mászni, mászni szeretne. Nagyon kevés a lehetőség erre, részben miattam, részben a külső terek alkalmatlansága végett. Pedig ha nincs lekötve az energiája, akkor nagy kihívás vele lenni. Kiabál. Vagyis üvölt. Nagyon hangosan.
Fogja a kezemet és húz kifelé. Rengetegszer kell menni vele, akkor is ha éget a nap, akkor is, ha esik az eső. Ezekből viszont nagyon extrém ami errefelé van, így sokszor benntrekedünk, és akkor jajj nekem.
Etetni is nehéz, már nem viseli el, ha be van kötve az a baj, ha nincs, akkor kimászkál, egyenesen az asztal tetejére. Ha eszik, akkor viszont sokat és jól, mostanában kezdte el érdekelni az önálló fogyasztás, ennek rendje és módja szerint hatalmas maszatolást végezve. Kiönteni a tésztát a tányérból, vagy szétkenni az asztalon a lekvárt jó móka.
Az alvása katasztrofális. Dani naponta mondja, hogy változtassunk valamit ezen, de ha nincs legalább egy hetünk erre, akkor nem is érdemes nekikezdeni... Az elalvás könnyű, de egy körül ébred, és átmászik a miágyunkba. Onnantól pedig megállás nélkül forgolódik, rugdos, kapirgál, csipked, van, hogy szopizni akar, de van, hogy csak nem tud visszaaludni. És ez így megy két órán át (tegnap éjjel egytől fél hatig), ha visszateszem kiabál. Még fogalmam sincs, mi a megoldás, egyelőre az okokat sem látom, de lehet, hogy az orrom előtt van minden, csak túl közel vagyok hozzá, hogy észrevegyem.
Kommunikál, van néhány új szava is, köztük néhány angol, pl. up. :) De az első magyar szavai között lesz a tita, és a titi is, a t-k c-vel helyettesítendők. :) Mondja, hogy mama, papa, Hanna, Mimi, vo, háp, hamm, ott, baba, áppá, hoppá. Angolul reagál arra, hogy come, byebye, bird, up. :)
Autózik, labdázik, profin rugja, nagyon ügyes és biztos a nagymozgása, lassan megtanul motorozni és a bobocarral is egészen gyorsan halad már. Főz, babázik, etet. :) És vannak nagyon édes, megható pillanatok is, próbálom tanítgatni arra, hogy finomnak is kell tudnia lenni, ha azt kérem, hogy finoman, vagy óvatosan, akkor simogat. Sőt gymboreen magától megy oda gyerekekhez és simogatja őket.
Ma reggel Dani a kuckóban épített Hannával, aki még alig tért magához, cumival és kendővel a kezében ücsörgött a szőnyegen, üveges tekintettel. Áron bement hozzájuk, a két karját kitárva Hanna féle masírozott. Hanna elrendezte az ölében a dolgokat, majd odavette Áron magához. Percekig ültek egymással szemben összeölelkezve.
Szeretem.
11.4 kg, még mindig tejfölszőke, kis húsgolyó. Masszív, mindenhol csupa izom. 11 fogú, és jó magas is, majd megmérem... nagyjából úgy fest, mint egy kétéves. Ha Mikoltot felveszem, néha olyan érzésem van, mintha Mimi könnyebb volna. Pedig még egy kilóval kevesebb nála Áron.
2011. április 15., péntek
Áron a 16 hónapos
Eddig dömpernek becéztem magamban Ájit, mostanra kétség kívül buldózer lett belőle. Angyalarccal rombol, mindent szétszed, egy óvatlan félrenézés, és biztosan történik valami vissza nem fordítható. Ha valaki azt merné állítani, hogy nincs különbség a fiúk és a lányok között, annak azt tudnám javasolni, töltsön el egy napot Áronunkkal, majd egyet Mikolttal (aki amúgy nem az az igazi rózsaszín csendes királylány... és mégis lány...), majd azután beszélgessünk. :) Természetesen egy percre sem adnám semmiért ezt a kisfiút, de sokszor nagyon a határán táncol a türelmemnek, és mert egy kisfiú nekem nem rutin, az eszközeimet kevésnek, hatékonytalannak érzem vele kapcsolatban.
Nem használ a kérés, az elterelés, sem a csere lehetősége. Nem is érdekli igazán, hogy mit mondok, határozott elképzelése van a felfedezésre váró világról, és meggyőzhetetlen. Mondjuk arról, hogy az asztal teteje nem arra való, hogy napjában ezerszer másszon fel rá, a csap nem arra, hogy minden pillanatban kinyissa, és a fa babakocsival nem a legjobb ötlet teljes erővel a teraszajtónak száguldani, hiszen az üvegből van. Sőt az sem vicces, hogy csíp, hogy üt... engem, vagy a lányokat...
Rohangálok utána, igyekszem lekötni az energiáit, és sokszor látom rajta, hogy a tér, és mozgásigénye jóval a meghatározott kereteken kívül volna. Unatkozik, és a benti játékok egy cseppet sem kötik le. Tudom, hogy ebben a korban már illene egy
mesét végighallgatni, de azt látom, most éppen nem ez a legfontosabb neki, bár ha egy kicsit elfárad, akkor szívesen hallgat meg egy rövidebb mesét.
Ha végre kiszabadulunk, akkor sokkal jobb a helyzet, de nem lehetünk kint egész nap sajnos (pedig ha tehetné, folyton menne, hozza a cipőjét, mutat az ajtóra, egy kis csavargó), egyfelől a meleg miatt, másfelől, mert egy csomó dolgot meg kell csinálnom akkor is, ha épp ébren van. Például egyáltalán nem viseli el, ha főzök. A lányok szívesen pakolgattak, vagy ültek egy magas széken, és ha a kezükbe adtam valamit, répát, könyvet, edényt... azzal elfoglalták magukat. Áron ezzel szemben, hacsak meglát a konyhában, rohan, kiabál, rángat, lökdös, csak akkor nem, ha felveszem...
Ezzel együtt persze nagyon szeretem nézni az önállósodási folyamatot, vagy nevezzük inkább öntudat kialakulásnak. Rettentő édes, ahogy mindent utánoz, arcokat vág, amiket tőlünk is lát, ezeket összekapcsolja hangulatokkal, eseményekkel. A kedvencem a szemöldökráncolás. Képes megsértődni, nagyon... ilyenkor aztán rám emeli a kék szemeit, összevonja őket, büntet. Ha más is képbe kerül, arra ragyog, majd ha meglát, újra ráncol. Elképesztő. :)
Gyakorlatilag nincs terület, ami az elmúlt egy hónapban ne változott volna gyökeresen, és ezt lekövetni finoman szólva fárasztó. Nincsenek meg a rutinok, olyan most, mintha egy újszülöttel élnénk, akit épp most kezdünk el megismerni. Az eddig jólevő húsgolyó mostanában van, hogy egyáltalán nem eszik. Sőt, még a székébe sem hajlandó beülni. Tegnap az ebédnél csak Peti kezében maradt meg, állva, én pedig egy ideig úgy etettem, hogy álltam mellettük. Ha ő lenne az egyetlen, akinek ebédet kell adnom, kitartóbb lennék, de a lányoknak is adnom kellett és közeledett az alvásidő is. Talán nem vagyok elég következetes, de ebben a helyzetben nem tudok az lenni. Fontosabb, hogy egyen, és pihenjen, mint hogy hogyan és hol...
Az alvása is teljesen megváltozott. Délután sokszor magától alszik el, néha az etetőszékben :):) de egy héten egyszer biztosan kiabálással kerülünk ágyba, és hiába vagyok mellette, hergeli magát, bár látszik, hogy leesik a feje a fáradtságtól. Küzd, mert küzdeni öröm. Hogy miért, vagy mi ellen, mindegy, csak küzdhessen.
Az éjszakai alvások katasztrofálisakká váltak. Illetve kétszer egy héten úgy alszik, mint egy kisangyal, egyszer adok neki inni a kiságyában, és már alszik is vissza és reggelig nem is hallok felőle. A többi napokon viszont nemcsak hogy szopizni vágyik, de valamikor kettő tájékán megébred, és onnantól nyekereg. Nem hangos, csak éppen jelzi, hogy valami nem kerek. Olyan hangon ümmög, ami azt szokta jelezni, valamin változtassunk, de semmi sem jó. Ilyenkor nagyjából négyig vevő vagyok rá, hogy próbálkozzunk, utána már nincs erőm sem, türelmem sem általában. Dani vált, ringatja, lemennek, esznek, pelust cserélnek, de mindez szinte hasztalan, az egyetlen dolog, amit történik, hogy elfárad, megunja... fogalmam sincs, és kidől. Hogy ezt meddig fogjuk bírni, nem tudom, és egyelőre a megoldást sem látom. Volt már arra is példa, hogy én átmentem a lányokhoz, Daninak pedig sikerült fél óra alatt visszaaltatni, de volt olyan is, hogy semmi sem vezetett eredményre. Nagy változás, hogy volt már három olyan este is, amikor Dani altatta, és nem kért engem. Ez pedig nagyon nagy dolog...
Jön a foga, de ezt nem szeretem minden nehezebb pillanatunkra ráhúzni. Kétségtelen, hogy szenved tőle, és nagyon várom, hogy kibújjon végre, meglátjuk, mennyiben változnak majd a hangulatok (az elmúlt három hétben minden nap egész nap sírdogál... tényleg egész nap, reggel ébredés után három perccel már sír, és vannak 10 percnyi szünetek, ha épp valami nagyon érdekes történik mondjuk. Dani nem hitte el, de ma ő is meggyőződött róla, olyan, mint egy újszülött... szegény, nagyon sajnálom, ugyanakkor embertpróbáló is egyben)... Valószínűleg egy hatalmas fejlődési ugrás kellős közepén tart, ami mind a mozgását, mind a kognitív képességeit jelentősen meglódította, és egyszerűen nem tud még alkalmazkodni ehhez a rengeteg minőségi változáshoz.
Beszélni próbál, de legalábbis elképesztően hatékonyan kommunikál. Mindenkinek integet, mindenkihez odamegy, barátkozik. Az első szavai közé beférkőzött egy angol is, gondolom Devi hatására, aki minden alkalommal, ha nálunk van, kiviszi, és madarakat néznek. Áron pedig mondja, bö.
A madarakról jut eszembe az egyik legfontosabb új. Fél. Fél a madaraktól, a látványuktól is, de a hangjuktól még inkább, tényleg elég zajosak tudnak lenni.... viszont Áron reakciója olyan heves, hogy sokszor meg is ijeszt vele. A szemöldök ráncolás után csimpaszkodik és sokszor zokog... És nem csak a madarakra, hanem a sötétre, a telefoncsörgésre, de a múltkor arra is így reagált, amikor Mikolt két helységgel odébbról kikiabált: kész vagyoook... Áron majdnem kiugrott ez etetőszékéből. Nehéz ezzel mit kezdenem, igyekszem megnyugtatni, a madarakat mindig elintegetjük, elmondom neki, hogy elmennek, nem tudnak bejönni, és ez sokszor használ is.
Valamiféle szeparációs szorongásra tudok csak gondolni, hiszen a félelemmel egyidőben ismét szorosabbra fogta a fizikai kapcsolatunkat, igazából egész nap a kezemben lenne... Én meg nem bírom már el... rengeteg mindennel próbálkoztam már, mostanra ott tartunk, hogy megértette, és elfogadta, hogy a kezemet fogni is pont olyan jó, mint rajtam lenni. Olyan nagyon édes, ahogy nyújtja a kis kezét, és el nem engedi az enyémet. Akkor sem, ha épp szükségem volna mind a kettőre. Bánatos arccal néz fel rám, hogy miért akarom elvenni tőle. :)
Karika lábacskák... azt hiszem kell majd egy gyógyszandál... bár sokat javult a lába, de még mindig nagyon befelé dől. Most volna jó Kornél... vagy Angéla.
A legnagyobb változás a mozgásban a vízhez való viszonya. Ez alatt az egy hónap alatt eljutottunk odáig, hogy karúszóval egyedül lehet hagyni a vízben. Lebeg, gyakorolja, hogy a lábát a víz felszínére emelje. Kimászik a létrán egyedül, majd gurgulázó kacagással beveti magát a mély vízbe. Elsüllyed, amikor feljön kiköpi a vizet, és úszik a létrához. Ezerszer. Nekem meg dagad a mellem, olyan ügyes. Érti, hogy ne nyeljen, érti, hogy jöjjön a szélére... Talán ez egyetlen olyan hely a medence, ahol a három gyerekünkre elég csak szemmel figyelnünk, miközben mind azt csinálhatják, amit szeretnének.
Kisfilm...
1. Áron fújja a vizet... hogy berreg? Naná... így a legegyszerűbb...
2. Hanna és Áron, Áron mondja: Hann, a háttérben Mikolt reklamál :)
Igyekszem majd jobb minőségben is feltenni...
Számokban... 11 kiló és 84 centi, 10 foga van, és még tejfölszőkébb, és barnább bőrű, mint egy hónapja. :) Nagy és erős, és amikor épp alszik, vagy csendben van, akkor egy igazi tündér. :):)
2011. március 15., kedd
Áron 15 hónapos
Újra elrepült egy hónap... Olyan érdekes végignézni a képeket az elmúlt 4-ből, hiszen amikor elindultunk, Áron még kisbaba volt, mostanra pedig már egy kisfiú az, aki körülöttünk tesz-vesz. Egy igazi kis csibész, nagyhangú, erős akaratú, nagyon önálló, és sok tekintetben persze roppant picike, és sérülékeny...
És hogy most véletlenül se maradjon el, tartva a listaszerű rögzítés menetrendjét, igyekszem mindent leírni erről a nagyon nagy legénykéről...
Evés. Mindenevő. az egyetlen gyerekünk, aki a salátát, a borsót, a csípőset, a savanyút (ez utóbbit azért fintorogva) is megeszi. Rengeteget eszik még mindig, de sokszor van olyan, hogy abból, amiből addig már majdnem egy felnőtt adagot elfogyasztott, egyszercsak kiköp egy falatot, nézelődik két percet, majd eszik tovább. Sokszor megtévesztő, hogy jóllakott-e, vagy csak pihenne. Ha esetleg még éhes, azt azért elég hangosan jelzi.
Választ, kinyitja a hűtő ajtaját, hosszasan nézelődik, majd kiveszi, amit szeretne. Hozzá hammog... :) A lányok sokszor kérdezik, mama, miért hammog már megint? Most evett... és tény.
Éjjel szopizik, még mindig, nekem pedig nem esik nehezemre, pláne, mert fogalmam sincs, hogyan kellene elválnunk egymástól... (vagy miért) hiszen a lányok mind önként hagyták abba, és éjjel sokkal könnyebb visszaaludnunk ha szopizik, így ezt a módot választom. Túl sok energia volna most még nekem valami újat bevezetni.
Alvás. Nappal már csak egyet alszik, elég régóta, a lányok ágybakerülése után is lepihenünk. A babakocsiban alvást a nagyágy váltotta fel, szintén praktikus okokból, így tudok én is aludni velük együtt. Emiatt viszont visszatért a délutáni szopi is... ez van. :) Általában egy perc alatt alszik is, de van, hogy már evés közben lecsukódik a szeme, olyankor be lehet tenni az ágyába, rezzenéstelenül alszik tovább. Viszont amennyiben az autóban éri az álom, akkor semmi esélyem...
Éjjel még mindig ébred, Dani szerint ennek én is oka vagyok, szerintem is. :) Valószínűleg megérzi, amikor bemegyek, olyankor forgolódik, megébred, és cicit kér. Pedig sokszor van már olyan is, hogy elalvás után beteszem az ágyába, és reggel hat és hét között találkozunk újra. Mondjuk hetente egyszer, kétszer. A tendencia bíztató, amint rendszeressé válik, biztosan változtatni fogok az alvóhelyén.
Játék. Felfedező. Ilyen :)
Mindent megvizsgál, mindent kipróbál, mindenre felmászik, mindent kipakol. Igazán leülős játékai nincsenek egyelőre, kivéve a montessori torony köti le, vagy az autózás. Mozgásban van, ez most a legjellemzőbb. Az autózás nekem nagyon érdekes, a lányok sosem csinálták, Áronunk viszont képes hosszasan tologatni lakásszerte a kisautóit, vonatot. Peti vágya volna végre síneket is építeni köré, de Áron nem hagyja. Egyelőre rombol. :) és persze nem érti, miért olyan dühösek rá a lányok időnként.
Kognitív. Elképesztő, mikre emlékszik, miket tud már. Tulajdonképpen mindent megért, és mindent megcsinál, amit kérünk tőle. Ha pakolok, jön és segít. talán semelyikük nem volt ennyire precíz, mint Áron. Tudja, minek hol a helye, ha véletlenül máshol találja, visszateszi. Két kis anekdóta... Ülünk a padon az előszobában, menetre készen, a kezemben üveg. Áron kér belőle, de még nem tud ebből inni. Kérem, hozzon szívószálat. Dani mellettem hitetlenkedve néz, és mosolyog... mit várok én ettől a gyerektől arckifejezéssel. Áron bemasírozik a konyhába, egyenesen a fiókhoz, ahol a szívószálak vannak, kihúzza, megfordul, jelezvén, nem éri fel, legyen szíves valaki segítsen neki...
Ma délutáni alvásnál nem találta a cumijait az ágyban. Azokat, amikkel aludni szeret... Kimászott az ágyából, akkurátusan megkerülte a miágyunkat, át Dani éjjeli szekrényéhez, kihúzta a kis fiókot, kivette a két kedvencét, becsukta, majd visszament az ágyába, bemászott és elaludt. Valószínűleg tegnap tette be őket oda. :)
Érzelmek. Áron sértődékeny. És akaratos. És hisztis. És bújós, meg vidám. Ha nem kapja meg amit szeretne, végtelenül elkeseredik, hangosan kiabál, és semmivel sem lehet megvígasztalni. Már nem kell neki az sem, amit szeretett volna. Megsértődik. :) ez is új dolog, a lányoknál sosem tapasztalt. Mint ahogy a földhözverős, ütögetős hiszti is. Nehezen tudok mit kezdeni ezzekkel, zömmel hagyom, hogy elmúljon, ülök a földön kartávolságon kívül és várok. Idővel odajön, és bújik... Azt hittem Mikolt a legnagyobb akaratú, de úgy tűnik tévedtem. :)
Beszéd. Vannak első szavak. :) A vau vau és a háp mellett az autó, tó, a hamm régebbinek számít. Mondta már, hogy mama, de csak akkor, amikor nem voltam vele, és kétségbe esve keresett. Mondja néha, hogy papa, és a legújabb, a huva, ami hova is, meg hol van is, amikor keres valamit. Van néha ott, de többnyire ááá, és még mindig a játszótérért ilyen lelkes. :) Szép lassan indul, de reményteli azért ez is...
Egyéb kommunikációban viszont erős, mutat, emmeg, rázza a fejét. :) Ez utóbbi nagyon vicces, mert nemet int arra is, ami amúgy igen volna... aztán döntse el a szemlélő a kontextusból, hogy mit jelent.
Egyebek... kis kerekbuksi utál autózni, babakocsiban ülni, egyáltalán lefogva, bekötve lenni. A pelenkázás egy igazi tortúra, bár tegnap rádöbbentem, érti, ha kérem, emelje fel a lábát, így némileg könnyebb mára a dolog, de még mindig nem az igazi...
Ha mondjuk, indulás, rohan az ajtóhoz, hozza a cipőjét, kitúrja a lányokét a kosárból, és nekik is adja. Nyomkodja a szememet, azt várja, hogy megegyem cserébe... :) ezzel eljátszik órákat... ha partner vagyok benne.
Nem állhatok soká, anélkül, hogy fel nem vegyem. Ha ülök, ha fekszem a földön jó. Ettől az ebédfőzés katasztrófa, nem bírom el már, olyan nehéz. Odajön, lökdös, és kiabál hozzá. Tudom, Mikottal más volt, őt folyamatosan cipeltem ennyi idős korában, de ő ekkor még csak 8 kiló volt...
Fürdés után Dani szokta őket zsippzsuppolni egy nagy törölközőben, egymás után mindhármukat megringatja. Ez az este fénypontja, Áron hangosan kurjongat, toporog a lábával, annyira élvezi a mókát. A lányok repülő látványát is, meg a saját élményét is. :):)
Táncol, ha zene szól, azonnal beindulnak a kis lábak, tapsol, mozog. :)
És az utolsó kép, a reggeli áronarc, ahogy ledöcög a lépcsőfordulóig, majd onnan kilógatja a lábát és szemlélődik. :)
Számokat majd este írok, annyi bizonyos, hogy három őrlőt növeszt épp, vagyis mondjuk lassan 10 fogú, kis masszív csupaizom, kékszemű, szőke, de nagyon, sokhajú. És ha nem mondtam volna, okos, és nagyon nagyon édes. :)
2011. január 15., szombat
Áron 13 hónapos

Elmaradt az egyéves összefoglaló is, pedig rengeteget változott Áron az elmúlt időben. Igazi kis zsivány lett, kisgyerek, és olyan sokszor eszembe jut (nem kis lelkiismeret furdalással), hogy ami nekünk olyan természetes, azt a nagyszülők, és a dédi nem láthatja... :(
Az összefoglaló pedig kicsit rendhagyó módon a napi események jelenlegi sorának leírás lesz, mert szerintem ez is olyan nagyon jellemző erre a kisemberre.
Reggel kilenc körül ébred, rendszerint mellettem. Nem olyan régóta, így szokásnak még nem nevezném, de egyre gyakrabban előfordul, hogy éjjel, miután kiszolgálta magát, bemászik a kiságyba, és ott alszik. Nem kértem, nem próbálkoztam, egyszerűen megtalálta. Kuckós, biztosan jó kis hely, ha tehetném én biztosan ott aludnék. Hogy kell a bőrkontaktus? Na igen, ez az egyik legnyomósabb érv, ami miatt ha, akkor inkább a mellettem lévő posztot választja. Fogja a karomat, vagy átölel. Hmmm. :)
Szóval a reggel. Hatalmas mosollyal ébred, csendben lejátszik, ha nem térnék egyből magamhoz... Aztán lemászik az ágyról, kidobja a cumiját, ha még a szájában volt, és megpróbálja kinyitni az ajtót. Mivel ragad, ezért nem sikerül neki, erre hangosan szuszog, visszajön az ágyhoz és mutogat vállfelhúzva. Menjünk...
Innentől egészen gyorsan szoktunk eljutni az első kiborulásig, ugyanis Áron az éhenhalástól tart a leginkább. Rettentő hangos Hemm (felfelé kanyarítva a végét)-el szól, és ha nem érteném (mert esetleg vannak még mások is, akiknek enni kell adnom, akkor zokog. Szívből, mélyről, és ahogy az első falat a szájába kerül, elhallgat.
Többet eszik, mint bármelyikünk. Tulajdonképpen reggeltől estig enne, de ha valakit meglát falatozni, azonnal rohan és hammog.
2010. november 15., hétfő
Áron 11 hónapos


A képek ne tévesszenek meg senkit, a legsírósabb hónapot tudjuk magunk mögött.
Az elsőn a fogát gondoltam megmutatni, de azt hiszem épp semmi sem látszik. :) Csak az, hogy mennyire szereti a vizet. Bár mostanában ha egyedül fürdik, annak is kétségbeesett sírás a vége. Tegnap véletlenül sikerült belefelejtkezni a pancsolásba, és még cuppogós puszikat is dobált örömében. Lásd második kép.
Felülről 10 kiló, szerintem 80cm, és immár kétfogú.
Az alvásokkal ugyanúgy áll, mint otthon, mellettünk alszik... egész éjjel, lévén az egy darab kiságyat Mikolt kapta. Így éjszaka háromszor csatlakozik, majd forgolódik egy sort, és végül általában szájbarúg, vagy csak simán rámfekszik. Szeretem a közelségét, bár voltak már pihentetőbb éjszakáink is. Nappal egyet, vagy kettőt alszik, babakocsiban...
Az eddigi jó étvágya a múlté. Ha otthoni ízeket ehetne, akkor gyanús, hogy jól enne, de itt nem jó semmi. A fogzásra is foghatnám, de a pépest pont olyan fancsali arccal utasítja el, vagy löki ki a szájából, mint a darabosat. Sokszor ötletem sincs, mit adjak neki, mindent végigpróbálunk, és van, ami sikerrel a pocakjába jut, és van, ami semmi esetre sem.
Sírós. Érzi a feszültebb mamát, az idegen környezetet, nem szereti, hogy állandóan izzad (téli gyerek), nem szereti a kőpadlót, viszont szereti a lépcsőket, a medence szélén pancsolni, és mindenek felett kézben lenni... Szegény anyukám...
Beindult a beszélőkéje is, ammm mondja ha enni kér, appa, mondja a lámpára, és ha mi mondjuk, lámpa, ragyog a szeme, és mosolyog elégedetten.
A mozgásával kapcsolatban igyekszem gyakorolni vele, de nehéz dió, mert nem szereti. Persze nem ez a lényeg, hanem hogy csináljuk, de jobb volna még többet, még jobb kedvvel ügyesedne.
Jó volna, ha Kornél itt lenne velünk, hiányzik a heti rendszeresség, és látom, hogy sokat ül a lába közé, sokszor előre felé esik, nem a popsijára huppan, hogy ha kapaszkodót talál, akkor húzza magát, és ez nem jó így.
Gyerektársaságban, idegen helyen kivirul, felfedez, mindent megvizsgál. Aminek nagyon örülök, hogy nem akar mindent a szájába venni...
Erős, és egyre erősebb, kitartó, alapvetően kiegyensúlyozott, mosolygós (úgy szeretném ezt a mosolygósságot minél gyakrabban látni...) édes kis bogár, a nagy fehér buksija és a kék szemei az itteniek arcára mindig mosolyt csalnak, mi pedig hitetlenkedve nézzük, milyen kis csibész, mekkora kisfiú már.
2010. október 19., kedd
A legkisebb is elmúlt már 10 hónapos
Gyorsan egy kép, és ígérem, meg is írom, mit főzött...Úgy szeretnék eljutni idáig, nyomot hagyva erről a különleges, gyönyörűséges időszakról.
Ájjjiiii :):)
Egyszóval mondjuk szerelem... még mindig :)
9700 gramm és 76cm. Foga nincs, pedig az ínyén már vagy másfél hónapja ott a jel. A kidudorodás, amiből akár holnap fogacska lehetne... de nincs. :) Udvariasan megvárja a nővéreit...
A haja nőddögél, egyáltalán nem kopasz, a látszat csal, pihepuha, tejfölszőke, és rengeteg apró haja van. Csak levágattuk... (10.28-án másodszor is :))
Erős, akaratban is, fizikailag is, bár amikor a fürdőkádban nézegetem, inkább egy egyévest látok, mint egy tömör 10 hónapost.
A kedvenc időtöltése a pakolás. Rezzenéstelen arccal szedegeti le a könyveket a polcról, vagy mondjuk inkább, söpri, és nem érti, miért sziszegek fel egy egy kedves darabnál. Nem akarok elpakolni előle, egyre többször megérti, hogy nem. És még nem huncutkodik ezzel...
A mozgással haladunk, a héten Kornél rendesen megmozgatta, be is indultak a támaszok. Ezzel egyidőben pedig a beszélőkéje is. Mondogatja, hogy mama, papa, hamm. :) Nagy öröm ez, főleg azzal a tudattal, hogy nem látjuk Kornélt most egy ideig..
Visszakerült a kiságy, az esti elalvás után be is teszem, valamikor hajnalban pedig újra költözik mellém. Jó ez így, mert neki mindegy, nekem pedig van egy pár órám szabadon forgolódni. :)
Továbbra is jó evő, jólalvó, mosolygós, kiegyensúlyozott, édes kisbogár. Kerekfejű, kékszemű. És persze imádjuk...
2010. szeptember 15., szerda
A kilenc hónapos Áronról
Viszont ma reggel, amikor felöltözött és megkapta a bukóját is, nekiindult. Négykézláb. Csattogtak a kis tenyerek, zene füleimnek. :):) Ügyesen, mintha mindig ezt csinálta volna. Azt hittem, a kórház majd kicsit visszaveti a mozgásfejlődésben, hát tévedtem.
Íme a kis csattogónk:
És hogy milyen most?
Jóevő.
Legalábbis ha van társaság, ami lehet egy kanál is, akkor nem forog, nem akar kimászni a székből. Lassan, de sokat eszik, nappal ötször szilárdat, kétszer szopit, éjjel pedig megszámlálhatatlanul sok anyatejet.
A legjobban azokat kedveli, amit én csinálok, és üvegesből is csak azt eszi meg, ami nekem is ízlik. A héten kaptunk a kórházban borsópürét, fintorgott, megrázkódott, nem kérte. Megkóstoltam, nekem se kellett volna. :)
Szereti, ha a kezébe adok valamit, szívesen elrágcsál bármit, legyen az uborka, kölesgolyó, vagy alma.
Jólalvó.
Mellettem alszik el, most, hogy ezt jól megszokta, általában velem együtt. Mire ő elalszik, én is... Fogalmam sincs, hogyan fogjuk tudni rövidebbre venni az estének ezt a részét, mert szeretnék a lányoktól is elköszönni, legalábbis még akkor, amikor ők is ébren vannak.
Mert persze olyan jó, ahogy a kis buksi keresi a helyét, hol a hasamon, hol a mellkasomon, míg végül általában az arcomba bújva, a fejét fognom kell, cserébe ő vagy a számat, vagy az orromat fogja.
Nappal babakocsiban alszik kint, ha épp a szomszédban nem zörög az úthenger...
Nappal kettőt alszik, egy hosszabbat és egy rövidebbet, és mintha lenne benne rendszer, mert másképp észre sem venném. :)
Játékos.
A csörgő, a könyv, de csak a puhalapú, mert a keménykötést nem lehet gyűrni és tépni. Soha ennyi könyvünk nem sebesült még meg, de soha ennyi játékról nem derült még ki, hogy milyen hangot ad a radiátornak ütve, vagy a földhöz csapkodva. Mindent ledob, figyeli hol áll meg. Szereti a labdát, és mostanában a gumiból készült dolgokat. Mindent megkóstol, rág. Az arcunkat is.
A fürdőkád igazi kikapcsolódás neki, a vizet, legyen mély, vagy sekély nagy örömmel fogadja.
Tegnap óta tapsol, pápát int, kukucs játékot játszik.
Testvérszerető.
No meg társaságkedvelő. Ha négynél többen vagyunk körülötte, ragyog. Nem gondoltam volna, hogy ennyire ragaszkodik a lányokhoz, de a pár nap kórházi szeparáció után olyan boldog volt a találkozásnak, hogy vitathatatlan, testvér már ő is. Megy a lányok után, bekuckózik velük az asztal alá, és ha futnak, feszülten várja, hogy elmenjenek mellette, és ha odaérnek hozzá, leveti magát a földre, kapál a kezével-lábával, közben kacag. :)
Dumálgatós.
Cuppog, csetteg, kommunikál. Tetete, bebebe, ajajaj. És ha valami nem tetszik, nagyon hangos. :)
Örökmozgó.
Egyre ügyesebb, bár a kis szépséghibákat nem sikerül kijavítani. Most, hogy az a cél, hogy minél biztosabban mozogjon, nem is erőltetem, hogy ne üljön be a térdei közé... remélem nem lesz késő két hét múlva elkezdeni javítgatni.
Tegnap a lépcsőt célozta meg, lefelé már egészen profin jön, felfelé egy lépcsőfok a mérték. Tulajdonképpen egész nap mellette vagyok, mert megállás nélkül megy, feláll, felül, mászik... én pedig féltem. Egyelőre nagyon...
Nagy.
9100 gramm, a buksija 46cm, a hosszát este megmérem. Sok sok szőke haja van, és egyre sötétebb kék a szeme.
2010. augusztus 15., vasárnap
8 hónapos
A legnagyobb, a maga nemében egyetlen, a második kék szemű és az első kerekbukta. Nyolc hónapos lett.Egy hete etetőszékben eszik, hatalmas a változás mindannyiunknak, hogy a legkisebb is az asztalnál ülhet. Dani meg is jegyezte, hogy immár túlerőben vannak a gyerekszékek...
A testvéreit nagyon szereti, már Mikolt sem félelmetes (persze, mert lassan azonos súlycsoportban vannak...), bármelyiket meglátja, hangosan kacag és kézzel lábbal kalimpálva igyekszik minél közelebb kerülni hozzájuk.
Egyébként is társasági lény, ha hatnál többen vagyunk, egészen biztos, hogy mosolygyártó, sírásmentes, ellazultan nézelődik, ismerkedik.
Játék... Könyvet lapozni, de inkább gyűrni, mindent a szájba venni és rágni, mozogni. Labdát fogni, utánamenni, csörgőt rázni, és mindent ütögetni. A kedvence a horgolt súlyemelő csörgő lett, akármilyen bánatos, ha ezt megkapja, garantált a jókedv.
Mozgás... Egyre ügyesebb, hajszál választja el a mászástól. többször felült már magától, de négykézláb hátra tolja a popsiját és beül a térde közé... sajnos. Felhúzza magát, térdel, feláll. A finommozgása is egyre ügyesebb és precízebb, és olyan erős a fogása, hogy a karomon van már jónéhány folt, ahogy kicsit megkapaszkodott... Sportolnom kéne...
Érzelmek... Alapvetően nagyon kiegyensúlyozott és mosolygós, mostanában voltak jelei az idegenfélelemnek, ilyenkor görbül a szája, és sírni kezd. Nálam, Daninál megnyugszik. Erős zajra elsírja magát, de ha a testvérei meglökik, felborul, vagy beüti bármijét, az nem zavarja. Kötődik a családtagokhoz, Matyit ma kiszemelte magának, és addig dolgozott, míg a figyelmét magára nem vonta. Édes :):) Figyel, ismerkedik, bátor és nyílt. Tetszik.
Úgy szeretném az apró rezdüléseket rögzíteni, amik ilyenkor persze nem jutnak az eszembe, amitől megismételhetetlen, egyedi és különleges a vele való élet. De ilyen ez a műfaj... nem tudom, mit szerettem volna még, és amikor meg eszembe jut, akkor nem vagyok gépközelben... Majd egyszer talán előveszem a noteszt, ami születése óta megvan és üres, és elkezdem abban írni ezeket az apróságokat... hátha sikerül.
Mert olyan gyorsan múlik, olyan hirtelen kisfiú lett, olyan nagyon nagyok már a lányok is...























