Szentendrén van egy Malom.
Múzeum egyébként, és egy roppant izgalmas lépcsőn (is) meg lehet közelíteni, ha nem a kijárt, macskaköves utat választja az ember. No meg ha vannak bennfentes ismerősei, akik társulni ugyan nem akarnak kora reggel egy efféle kiránduláshoz, viszont nagyszerű ötletet adnak a parkoláshoz, majd a zegzugos, háztetőnézegetős útvonalat is megtervezik onlájn.
Szombat este tanácstalankodtunk egy sort a másnapi hovamenetellel kapcsolatban. Ami egyébként rekord, tekintve, hogy a közelmúltban nem emlékszem olyanra, hogy előre kiterveltük volna a következő nap táncrendjét, vagy ha igen, akkor abban másoknak volt oroszlánrésze.
Izgalmas is volt kutakodni, a lehetőségek tömkelege sejlett fel hirtelen, ahogy a keresőbe beírtuk, gyerekprogram.
Aztán gyorsan szűkre szabódott a végtelen, és maradt egy, izgalmasnak ígérkező.
Kicsit korán, kicsit messze, de mindenképpen kipróbálandó.
Meglehetősen büszke vagyok a gyerekekre, akik minden ellenkezés nélkül segítettek az elindulásban, pedig nem is keltettük őket nagyon korán, viszont reggelit is csak az autóban kaptak. Alig háromnegyed óra alatt készült el mindenki, és ebben benne van az ébredezés is.
Tíz óra előtt pár perccel parkoltunk le a Szamárhegy tetején, hogy szájtátva csodáljuk a szentendrei háztetőket, a zegzugos lépcsőn lefelé csorogva. A gyerekek alig tudtak betelni a látvánnyal, az izgalommal, ahogy kanyarogtunk lefelé.
A Malomban mi voltunk a második család, aztán sorra érkeztek a többiek is, és kétségtelenül a nap várt meglepetése volt találkozni Borival, és a családjával. Annyira úgy éreztem, hogy ha valamikor, valahol össze kell futnunk, akkor az ez az alkalom lesz, és lőn.
Nagyon jó volt látni őket élőben, az egyik legkedvesebb kép a napból, amin a hét gyerek mitsemsejtve ül egymás mellett a mesére várva.
Az esemény pedig a MalomMeseMatiné fantázianevű két órás gyerekprogram volt, aminek az első felében a kiállítóteremben mesét hallgattak a gyerekek, majd egy interaktív, mini tárlatvezetésen vettek részt.
Személy szerint hálás vagyok ennek a kezdeményezésnek, mert igazi kiállításra ezt a mi négyünket még nehézkesen tudnánk csak elvinni, holott fontosnak érzem, hogy ismerkedjenek a művészetekkel, és ez az alkalom roppant jól kitalálva kedvet is csinált nekik a következő hasonlóhoz.
Pont annyit beszéltek, beszélgettek, ami még befogadható volt mindegyiküknek, bár Lelle nyilván sokkal jobban élvezte a bújócskázást a lábak között, azért az atmoszférából neki is jutott.
A program második fele az alkotásról szólt. Ceruzával, festékkel, zsirkrétákkal rajzolhattak, festhettek a gyerekek, az elkészült műveket aranypapírral be is keretezhették, majd a terem közepén felállított mobil múzeum-makettben egy rögtönzött kiállítás keretében be is mutathatták.
Szenzációs volt, ahogy az alkotásokból kiállítás kerekedett, és ahogy születtek sorra a remekművek, cserélődtek is a makettben, a leszedett darabokat pedig megkapták a büszke alkotók.
Természetesen mi is hazahoztuk mindet.
Íme az alkotók és alkotásaik. Lelle előkéje az előzőleg elfogyasztott narancs okán lóg a nyakában, nem a fotogénségének fokozása volt a cél. :)
Áron festményének címe Szentendrei vihar, Mikolt egy szivárvány szoknyás tündért festett (természetesen), Hanna pedig profán módon az óvoda kertjét rajzolta meg.
Lelle végre elmélyedhetett a vízfesték csodájában, nekem pedig minden perc ajándék volt, leginkább a felelősség alól való felszabadulás miatt.
Erre csak hazafelé jöttem rá, mikor végigpörgött a délelőtt bennem, és rádöbbentem, hogy semmi pakolnivalóm nem volt a nagy alkotómunka végeztével.
A fényképezőgép ezúttal otthon maradt, a képek telefonnal készültek, de a szívemnek így is kedves mind. :)
Sajnos a Malom honlapja nem elérhető, egy FB cím van, amin a következő szessönről tájékozódni lehet.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hanna alkot. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hanna alkot. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 28., csütörtök
2013. február 20., szerda
Hannáról
Olyan keveset írok a nagyokról... pedig olyan sokminden lenne, amit másképp elfelejtek majd.
Hanna.
Az első, ami eszembe jut róla mostanában, az az érzékenysége.
Sokszor mondogatja, pláne ha fáradt, vagy nem tud egyedül játszani, hogy nem szeretné ha testvérei lennének. A maga módján, nagyon finoman, például így:
- Mama, mi lenne, ha én most születnék, és a papával azt gondolnátok, hogy elég nektek csak egy gyerek.
Vagy ma, mikor Mimi egy hevesebb ugrálás alkalmával véletlenül fejbevégta, elsírta magát:
- Mama, látod ezért nem szeretném, hogy legyenek testvéreim.
Igyekszem megteremteni neki a nyugodt játékteret, de nem egyszerű. Anyukám ötlete, egyébként montessori ha jól emlékszem, hogy legyen egy kisszőnyeg, amire akármelyikük ráül, akkor azt a többieknek tiszteletben kell tartaniuk, és nem mehetnek a rá, nem vehetnek el onnan játékot.
Hanna nem akar egyedül lenni, csak azt szeretné, hogy hagyják békén. Ez a legnehezebben megvalósítható, sokkal egyszerűbb volna, ha felmenne a szobájukba, és becsukná az ajtót.
Egyszerre szeretne egyedül lenni, és nem kimaradni.
Teljesen megértem.
Mostanában kevés csak neki szóló programunk volt, egyszer eljutottunk vele és Mikolttal a Millenárisba, azt nagyon élveztük mindannyian, a tömeg és a sorbanállás ellenére. Biztosan kellenek ilyen alkalmak is, meg teljesen egyke gyerekes alkalmak is. Hannának főképpen.
Érik az iskolára.
Az első jel, az első fog kipottyanása volt, amit azóta a második is követett. Igazából ez a második kezdett el mozgolódni előbb, csodálkoztam is, hogy miért a másikat húzta ki, hamár rászánta magát. A mozgó alatt pedig elindult a maradandó fog is, és a héten egy délután, ahogy leguggolt játszani, megütötte a térdével a száját, a foga pedig a szájában landolt. :) Volt ijedtség is, meg büszkeség is. A jeles napokra tartogatja a fogváltás, az első karácsonykor, a második pedig a 12. évfordulónkon vált meg Hannától.
Itt pedig egy apró zárójel.
Illetve nem is apró, mert rettenetesen furdal a lelkiismeret.
Hanna fogán ugyanis van egy fehér folt.
Mutattam a házi fogorvosunknak, aki azt mondta, hogy ez nagy valószínűséggel fluorid mérgezés...
Az ok pofonegyszerű, és még soha, senkitől nem hallottam, hogy erre különösen oda kellene figyelni 1 és 8 éves kor között.
Mégpedig, hogy a gyerekek ne nyeljék le a fogkrémet.
Hanna gyakorlatilag mindig lenyelte, ahogy a többiek is.
Az eredmény maradandó és látványos, hogy csak erről a kis kellemetlenségről írjak, a durvább dolgokról ne.
Azt még nem látjuk, hogy mennyire lesz fehér az a folt, mekkora lesz és lesz-e a többi fogán is, de a szívem szakad meg, és jobb híjján bízom, és reménykedem, hogy a többin nem lesz hasonló.
Vettünk fluormentes fogkrémet, de ez csepp a tengerben, hiszen a vizeink sőt az ásványvizek is tartalmaznak fluoridot, még a jana bébivize is. Hogy legyen okos így a szülő? Hogy a védőnő miért nem hívja fel a figyelmet erre ahelyett, hogy arról apol, hogy mennyit kellene híznia ennyi idős korában, nem tudom...
Az iskolához kapcsolódóan, az iskolaválasztás téma a héten előkerült. :)
Eddig nem nagyon foglalkoztam ezzel a kérdéssel, illetve csak annyiban, hogy ahova megy, az biztos, akihez, az pedig eldől.
Hétfőn volt az elsős tanító nénik bemutatkozása, a hatból két olyan pedagógus van, akihez szívesen adnám Hannát, közülük az egyik egy olyan osztályt fog vinni, ahová kimondva is a problémásabb gyerekeket fogják tenni.
A másikuknál pedig nagyjából három négyszeres a sor.
A pozitív oldalát nézve, van olyan tanító néni, akit választanánk.
Egyébként pedig megdöbbentett, hogy egy elsősnek minden nap öt tanítási órája van, akik németesek, azoknak kétszer hat lesz.
Az első gondolatom az volt, hogy szeptemberig annyit játsszon, rohangáljon, másszon, kiabáljon, amennyi kifér belőle. :)
Mostantól pedig a büszkeséges rész következik. Előre szólok :)
Gyönyörűen rajzol.
Egészen aprólékosan, kidolgozottan, egyre szebben. Malajzia után, mikor négyévesen a pálcikaembereknél tartott, ez számomra egy rakéta sebességével összemérhető fejlődés. Persze van a családban ügyes kéz, ha az enyém nem is az, így nem meglepő, ha a gyerekek közül lesz olyan, aki ezt viszi majd tovább.
Hanna mostanában rengeteget rajzol, mindig van egy tematika, amit részletez, ismétel, aztán mikor megunja, jöhet valami más.
Teszek majd ide pár képet, ez az egyik legújabb, amit spontán rajzolt, miközben az óvónéni a medvékről meg a népi hiedelmekről mesélt nekik. Ez épp nem a legtöbb részlettel bíró, viszont a tulipánt a sarokban nagyon kedvelem. :)
És hamár a művészeteknél tartunk, szépen táncol. Sőt, vannak olyan mozdulatai, mintha modern táncot tanulna. Lili néni mindenesetre nagyon ügyesen vezetgeti a kis balerinákat, ezt látom a tartásán, a mozgásán, a lelkesedésén. Nagyon szeretem nézni, ahogy a hosszú karjait lendíti, fordul, alkot.
A végére pedig egy esemény.
A héten vééégre beiratkoztunk a könyvtárba.
Olyan régóta terveztem már, de annyira nem kistesóbarát a nyitva tartás, hogy eddig nem sikerült eljutnunk. Vagy rohantunk haza ebédelni, vagy épp összekészítettem volna őket, mikor bezárt.
Hétfőn hazafelé viszont megálltunk, és bár Lelle popsija olyan bűzcsíkot húzott, hogy kicsit szégyelltem magam, de úgy döntöttem, most van ott az alkalom.
A gyerekek nagyon nagyon lelkesek voltak, Hanna pedig azt sem tudta, melyik könyvhöz szaladjon, mit válasszon.
Végül Pöttyös Pannit hoztunk, és Autósmeséket, meg királylányos könyvet és egy lapozót Lellének.
A PP mostanában nagy kedvenc, az oviba is kicsit később megyek, mint eddig, mert ezek a milányaink az ebéd végeztével, mikor a többieket szétszórják más csoportokba aludni, letelepednek a szőnyegre, és olvasnak. Illetve Hanna olvas, Mimi hallgatja.
Többen kérdezték már, hogy Hanna valóban tud már olvasni, de nem.
Ellenben hosszan, egész történeteket mesél a képek segítségével, a kisebbek pedig hallgatják, sőt kérik, meséljen.
Nagyon szeretem.
És egy ráadáskép.
A fotósblogba való, de annyira kedves ez a kép nekem a beállítottságával együtt, hogy idekerül.
A történet hozzá is Hannás.
Mikoltot fotóztam, mert épp az asztalon ült és olyan fények voltak az arcán, amiket gyakorolni szerettem volna. De ahogy elővettem a fényképezőgépet, Mikolt ficeregni kezdett természetesen, én sem tudnék egyhelyben ülni...
Aztán jött Hanna, hogy ő szívesen megcsinálja, amit kérek. És tényleg. Ez lett a végeredmény, olyan nekem, mint egy festmény...
Most komolyan, nem tegnap született?....
Hanna.
Az első, ami eszembe jut róla mostanában, az az érzékenysége.
Sokszor mondogatja, pláne ha fáradt, vagy nem tud egyedül játszani, hogy nem szeretné ha testvérei lennének. A maga módján, nagyon finoman, például így:
- Mama, mi lenne, ha én most születnék, és a papával azt gondolnátok, hogy elég nektek csak egy gyerek.
Vagy ma, mikor Mimi egy hevesebb ugrálás alkalmával véletlenül fejbevégta, elsírta magát:
- Mama, látod ezért nem szeretném, hogy legyenek testvéreim.
Igyekszem megteremteni neki a nyugodt játékteret, de nem egyszerű. Anyukám ötlete, egyébként montessori ha jól emlékszem, hogy legyen egy kisszőnyeg, amire akármelyikük ráül, akkor azt a többieknek tiszteletben kell tartaniuk, és nem mehetnek a rá, nem vehetnek el onnan játékot.
Hanna nem akar egyedül lenni, csak azt szeretné, hogy hagyják békén. Ez a legnehezebben megvalósítható, sokkal egyszerűbb volna, ha felmenne a szobájukba, és becsukná az ajtót.
Egyszerre szeretne egyedül lenni, és nem kimaradni.
Teljesen megértem.
Mostanában kevés csak neki szóló programunk volt, egyszer eljutottunk vele és Mikolttal a Millenárisba, azt nagyon élveztük mindannyian, a tömeg és a sorbanállás ellenére. Biztosan kellenek ilyen alkalmak is, meg teljesen egyke gyerekes alkalmak is. Hannának főképpen.
Érik az iskolára.
Az első jel, az első fog kipottyanása volt, amit azóta a második is követett. Igazából ez a második kezdett el mozgolódni előbb, csodálkoztam is, hogy miért a másikat húzta ki, hamár rászánta magát. A mozgó alatt pedig elindult a maradandó fog is, és a héten egy délután, ahogy leguggolt játszani, megütötte a térdével a száját, a foga pedig a szájában landolt. :) Volt ijedtség is, meg büszkeség is. A jeles napokra tartogatja a fogváltás, az első karácsonykor, a második pedig a 12. évfordulónkon vált meg Hannától.
Itt pedig egy apró zárójel.
Illetve nem is apró, mert rettenetesen furdal a lelkiismeret.
Hanna fogán ugyanis van egy fehér folt.
Mutattam a házi fogorvosunknak, aki azt mondta, hogy ez nagy valószínűséggel fluorid mérgezés...
Az ok pofonegyszerű, és még soha, senkitől nem hallottam, hogy erre különösen oda kellene figyelni 1 és 8 éves kor között.
Mégpedig, hogy a gyerekek ne nyeljék le a fogkrémet.
Hanna gyakorlatilag mindig lenyelte, ahogy a többiek is.
Az eredmény maradandó és látványos, hogy csak erről a kis kellemetlenségről írjak, a durvább dolgokról ne.
Azt még nem látjuk, hogy mennyire lesz fehér az a folt, mekkora lesz és lesz-e a többi fogán is, de a szívem szakad meg, és jobb híjján bízom, és reménykedem, hogy a többin nem lesz hasonló.
Vettünk fluormentes fogkrémet, de ez csepp a tengerben, hiszen a vizeink sőt az ásványvizek is tartalmaznak fluoridot, még a jana bébivize is. Hogy legyen okos így a szülő? Hogy a védőnő miért nem hívja fel a figyelmet erre ahelyett, hogy arról apol, hogy mennyit kellene híznia ennyi idős korában, nem tudom...
Az iskolához kapcsolódóan, az iskolaválasztás téma a héten előkerült. :)
Eddig nem nagyon foglalkoztam ezzel a kérdéssel, illetve csak annyiban, hogy ahova megy, az biztos, akihez, az pedig eldől.
Hétfőn volt az elsős tanító nénik bemutatkozása, a hatból két olyan pedagógus van, akihez szívesen adnám Hannát, közülük az egyik egy olyan osztályt fog vinni, ahová kimondva is a problémásabb gyerekeket fogják tenni.
A másikuknál pedig nagyjából három négyszeres a sor.
A pozitív oldalát nézve, van olyan tanító néni, akit választanánk.
Egyébként pedig megdöbbentett, hogy egy elsősnek minden nap öt tanítási órája van, akik németesek, azoknak kétszer hat lesz.
Az első gondolatom az volt, hogy szeptemberig annyit játsszon, rohangáljon, másszon, kiabáljon, amennyi kifér belőle. :)
Mostantól pedig a büszkeséges rész következik. Előre szólok :)
Gyönyörűen rajzol.
Egészen aprólékosan, kidolgozottan, egyre szebben. Malajzia után, mikor négyévesen a pálcikaembereknél tartott, ez számomra egy rakéta sebességével összemérhető fejlődés. Persze van a családban ügyes kéz, ha az enyém nem is az, így nem meglepő, ha a gyerekek közül lesz olyan, aki ezt viszi majd tovább.
Hanna mostanában rengeteget rajzol, mindig van egy tematika, amit részletez, ismétel, aztán mikor megunja, jöhet valami más.
Teszek majd ide pár képet, ez az egyik legújabb, amit spontán rajzolt, miközben az óvónéni a medvékről meg a népi hiedelmekről mesélt nekik. Ez épp nem a legtöbb részlettel bíró, viszont a tulipánt a sarokban nagyon kedvelem. :)
És hamár a művészeteknél tartunk, szépen táncol. Sőt, vannak olyan mozdulatai, mintha modern táncot tanulna. Lili néni mindenesetre nagyon ügyesen vezetgeti a kis balerinákat, ezt látom a tartásán, a mozgásán, a lelkesedésén. Nagyon szeretem nézni, ahogy a hosszú karjait lendíti, fordul, alkot.
A végére pedig egy esemény.
A héten vééégre beiratkoztunk a könyvtárba.
Olyan régóta terveztem már, de annyira nem kistesóbarát a nyitva tartás, hogy eddig nem sikerült eljutnunk. Vagy rohantunk haza ebédelni, vagy épp összekészítettem volna őket, mikor bezárt.
Hétfőn hazafelé viszont megálltunk, és bár Lelle popsija olyan bűzcsíkot húzott, hogy kicsit szégyelltem magam, de úgy döntöttem, most van ott az alkalom.
A gyerekek nagyon nagyon lelkesek voltak, Hanna pedig azt sem tudta, melyik könyvhöz szaladjon, mit válasszon.
Végül Pöttyös Pannit hoztunk, és Autósmeséket, meg királylányos könyvet és egy lapozót Lellének.
A PP mostanában nagy kedvenc, az oviba is kicsit később megyek, mint eddig, mert ezek a milányaink az ebéd végeztével, mikor a többieket szétszórják más csoportokba aludni, letelepednek a szőnyegre, és olvasnak. Illetve Hanna olvas, Mimi hallgatja.
Többen kérdezték már, hogy Hanna valóban tud már olvasni, de nem.
Ellenben hosszan, egész történeteket mesél a képek segítségével, a kisebbek pedig hallgatják, sőt kérik, meséljen.
Nagyon szeretem.
És egy ráadáskép.
A fotósblogba való, de annyira kedves ez a kép nekem a beállítottságával együtt, hogy idekerül.
A történet hozzá is Hannás.
Mikoltot fotóztam, mert épp az asztalon ült és olyan fények voltak az arcán, amiket gyakorolni szerettem volna. De ahogy elővettem a fényképezőgépet, Mikolt ficeregni kezdett természetesen, én sem tudnék egyhelyben ülni...
Aztán jött Hanna, hogy ő szívesen megcsinálja, amit kérek. És tényleg. Ez lett a végeredmény, olyan nekem, mint egy festmény...
Most komolyan, nem tegnap született?....
Címkék:
Hanna,
Hanna alkot,
Hanna fogak,
Hanna rajzol,
Hanna táncol
2012. március 7., szerda
Kirakó
Elég zaklatottak a napjaink, de legalábbis az enyémek mindenképpen. Szeretnék erről is írni egy hosszabbat, és ott van még a szülinapos bejegyzés is, ami szintén elmaradt, és a fejemben is gyűlnek a gondolatok sorra a mindenegyébről, a gépem pedig még mindig a szervizben várja jobb sorát, az itthoni asztali pedig egy szegény alvó oroszlán... felbőszül, ha zaklatom. Ezért a legszükségesebbekre szűkül az írás, olvasás köre, manapság készült el egy albumnyi új ruha odaát, aminek van egy pár óra munkavonzata is, és nem mellesleg Lelle belépett a nyolchónaposok klubjába, vagyis letehetetlen, elhagyhatatlan. Szumma... van néhány szívemnek kedves béklyó a nyakamon, én meg lavírozok.
Hogy ezt mások hogyan csinálják, már meg sem kérdezem magamtól, nyilván az alvás rovására megy sokminden, a második helyezett pedig a párkapcsolat. Egyik sem egészséges hosszabb távon, már tervezzük, hogy a hosszú hétvégén egy napot feltöltődésre fordítunk, szigorúan felnőtt programokkal... Ha Lelle is vevő erre... természetesen.
A gyerekek radarjai a legérzékenyebbek, mióta tart ez a kizökkent állapot, mind több és több figyelemre vágyik, Mikolt sokszor odakucorodik az ölembe, amit az apja után használt "mamabarlang"nak hív, én meg meghatódom a finomságától.
Áron csak hisztis, és ha nem lenne hajatégnekállító, akkor még azt is mondanám, hogy elképesztően szenzitív a mód, ahogyan a legkeményebb szakaszokban is megáll egy pillanatra, mert nem érti, hogy épp mit javaslok helyette, és megkérdi a nagy szemeit rámmeresztve: tessék?... majd persze mivel a javaslat nemtetsző, ordibál tovább.
Hannával keveset találkozunk, nagyon hiányzik, mindkettőnknek azt hiszem. Érik egy lánynap, csak valahová be tudjam emelni... de menni fog, mert kell neki.
Lellét már említettem. Szóval épp olyanok vagyunk, mint teliholdkor a kutyás környék, zeng körülöttünk a táj.
Node a mérlegnek két serpenyője van, és amikor épp csend van, akkor olyasmiket tesznek, amiket vagy addig még soha, vagy olyan hosszan és kitartóan, mint előtte soha. Mikolt és Áron például napok óta családosat játszik (vegyem magamra?), Áron a napokban felfedezte a gyurmát, és alkot, Mikolt pedig újabb szerelembe esett a kirakókkal. Elő is került négy belőle, mind soksoksok darabos, és Mimi megoldja.
Elsőként a nagyobb formákból álló balettos volt a kedvelt, amit miután összerakott, szisztematikusan szétszedett, és újra összerakott... órákon át.
Ezután áttért a kisebb darabokból álló soksoksok elemesre, és ezt is összerakta (első körben kérte, hogy segítsek, de ő már akkor gyorsabb volt, mint én), aztán szétszedte és újra.
Egy ilyen szétszedés alkalmával fejlesztett egyet a módszeren, és lefelé fordítva az egész kész lapot, úgy rakosgatta vissza a darabokat, hogy mindet egyenként levett a helyéről, majd a lapon a megfelelő helyre illesztette, ami inkább egy nyugifeladat, meg kreatív, kihívás nem volt sok benne, de Mikolt ezt is nagy beleéléssel játszotta.
Mígnem egy nap, ebéd előtt az asztalon maradt a félig kész mű, abban a stádiumban, amikor egy fél lapnyi még a színes oldalával lefelé fordulva várta a sorát, a többi meg szanaszét, szintén fejjel lefelé.
Hannáért rohantunk az oviba, és mikor hazaértünk, a kicsik leültek ebédelni, Hanna meg mellénk szegődött, enni ő ilyenkor már nem szokott. A kirakó láttán viszont felcsillant a szeme, és nekilátott, hogy befejezze. De nem fordított meg egyetlen darabot sem, hanem ahogy volt, úgy állt neki. Csak néztem, ahogy néhány próbálkozás után rátalál a megfelelőre, és gyakorlatilag vakon teszi egyik darabot a másik után a helyére. Mikor megettük a levesünket, rámnézett: kész.
Vajon neki a képes fele sem a képek miatt egyszerű? Mert az olyanokat, amit először lát, sosem a doboza alapján rakja, hanem csak úgy... gyakorlatilag vakon. Kérdeztem is tőle, hogy hogy csinálja? Nem tudom, mire számítottam válaszként, de megkaptam :), hát próbálgattam...
Persze, tök logikus, mint ahogy az is, hogy ha sokat főzök, akkor elsőre tökéletesre fog sikerülni a pekingi kacsa.
Ebben egyetértett.
És vágott egy olyan grimaszt, amit ezelőtt soha. Két ugyanilyen arcot ismerek, az egyik apám, a másik én volnék... Mégiscsak meg kellene próbálnom azt a pekingi kacsát.
Hogy ezt mások hogyan csinálják, már meg sem kérdezem magamtól, nyilván az alvás rovására megy sokminden, a második helyezett pedig a párkapcsolat. Egyik sem egészséges hosszabb távon, már tervezzük, hogy a hosszú hétvégén egy napot feltöltődésre fordítunk, szigorúan felnőtt programokkal... Ha Lelle is vevő erre... természetesen.
A gyerekek radarjai a legérzékenyebbek, mióta tart ez a kizökkent állapot, mind több és több figyelemre vágyik, Mikolt sokszor odakucorodik az ölembe, amit az apja után használt "mamabarlang"nak hív, én meg meghatódom a finomságától.
Áron csak hisztis, és ha nem lenne hajatégnekállító, akkor még azt is mondanám, hogy elképesztően szenzitív a mód, ahogyan a legkeményebb szakaszokban is megáll egy pillanatra, mert nem érti, hogy épp mit javaslok helyette, és megkérdi a nagy szemeit rámmeresztve: tessék?... majd persze mivel a javaslat nemtetsző, ordibál tovább.
Hannával keveset találkozunk, nagyon hiányzik, mindkettőnknek azt hiszem. Érik egy lánynap, csak valahová be tudjam emelni... de menni fog, mert kell neki.
Lellét már említettem. Szóval épp olyanok vagyunk, mint teliholdkor a kutyás környék, zeng körülöttünk a táj.
Node a mérlegnek két serpenyője van, és amikor épp csend van, akkor olyasmiket tesznek, amiket vagy addig még soha, vagy olyan hosszan és kitartóan, mint előtte soha. Mikolt és Áron például napok óta családosat játszik (vegyem magamra?), Áron a napokban felfedezte a gyurmát, és alkot, Mikolt pedig újabb szerelembe esett a kirakókkal. Elő is került négy belőle, mind soksoksok darabos, és Mimi megoldja.
Elsőként a nagyobb formákból álló balettos volt a kedvelt, amit miután összerakott, szisztematikusan szétszedett, és újra összerakott... órákon át.
Ezután áttért a kisebb darabokból álló soksoksok elemesre, és ezt is összerakta (első körben kérte, hogy segítsek, de ő már akkor gyorsabb volt, mint én), aztán szétszedte és újra.Egy ilyen szétszedés alkalmával fejlesztett egyet a módszeren, és lefelé fordítva az egész kész lapot, úgy rakosgatta vissza a darabokat, hogy mindet egyenként levett a helyéről, majd a lapon a megfelelő helyre illesztette, ami inkább egy nyugifeladat, meg kreatív, kihívás nem volt sok benne, de Mikolt ezt is nagy beleéléssel játszotta.
Mígnem egy nap, ebéd előtt az asztalon maradt a félig kész mű, abban a stádiumban, amikor egy fél lapnyi még a színes oldalával lefelé fordulva várta a sorát, a többi meg szanaszét, szintén fejjel lefelé.
Persze, tök logikus, mint ahogy az is, hogy ha sokat főzök, akkor elsőre tökéletesre fog sikerülni a pekingi kacsa.
És vágott egy olyan grimaszt, amit ezelőtt soha. Két ugyanilyen arcot ismerek, az egyik apám, a másik én volnék... Mégiscsak meg kellene próbálnom azt a pekingi kacsát.
2011. szeptember 1., csütörtök
Cipelő cicák
Míg Dani Szingapúrban intézte a dolgait, megpróbáltam az oviszüneteseket kreatív programokkal lekötni.
Nem mondom, hogy négy különböző életkorú gyerekkel egyszerű megoldani, hogy megtaláljuk a mindenkinek kielégítő foglalatosságot, bár ebben leginkább Áron a gát. Lelle csak akkor, ha épp engem óhajt, a két kisasszony már majdnem összenőtt érdeklődésük tekintetében, Áron pedig mindent szeretne amit a kicsivel nagyobbak. Csak éppen még nem az alkotás, hanem a megismerés öröméért ül ő is az asztalhoz, amibe a maszatolás, dobálás, szétkenés passzol leginkább... és be kell látnom, ezt elég nehezen viselem a tizedik perctől. :)
A múltkor Csillusék csináltak wcpapír gurigából baglyokat, Hanna pedig iszonyú lelkes lett a képek láttán, én meg mi sem természetesebb, megígértem neki, hogy amint lesz elegendő gurigánk, mi is csinálunk.
Pár napja megvannak a gurigák, ma nekiláttunk a magunk baglyainak.
A gurigákat kifestették, kiki a maga vérmérséklete szerint, Hanna pl. szép lassan, alaposan, Mikolt pedig lendülettel, még belül is. :) Áron közben egy üres lapra maszatolt, majd az ecsetét mártogatta a vizespohárba, a hangját élvezte felettébb. (ebben a nagyonmelegben az is jó, hogy amikor megunja, csak ki kell vinni a teraszra és a slaggal egy pillanat alatt tisztára mosható... pláne, hogy egész nap egy szál pelenkában mászkál)





Végül tollak híjján, és mert a szem-telen füles színességek engem inkább cicákra, mint baglyokra emlékeztettek, cipelőket csináltunk belőlük. Kaptak farkincát, gyöngyökkel, és szemet, meg bajuszt is. Mondanom sem kell, hogy az utolsó mozzanatokat már egyedül csináltam? :)
Nem mondom, hogy négy különböző életkorú gyerekkel egyszerű megoldani, hogy megtaláljuk a mindenkinek kielégítő foglalatosságot, bár ebben leginkább Áron a gát. Lelle csak akkor, ha épp engem óhajt, a két kisasszony már majdnem összenőtt érdeklődésük tekintetében, Áron pedig mindent szeretne amit a kicsivel nagyobbak. Csak éppen még nem az alkotás, hanem a megismerés öröméért ül ő is az asztalhoz, amibe a maszatolás, dobálás, szétkenés passzol leginkább... és be kell látnom, ezt elég nehezen viselem a tizedik perctől. :)
A múltkor Csillusék csináltak wcpapír gurigából baglyokat, Hanna pedig iszonyú lelkes lett a képek láttán, én meg mi sem természetesebb, megígértem neki, hogy amint lesz elegendő gurigánk, mi is csinálunk.
Pár napja megvannak a gurigák, ma nekiláttunk a magunk baglyainak.
A gurigákat kifestették, kiki a maga vérmérséklete szerint, Hanna pl. szép lassan, alaposan, Mikolt pedig lendülettel, még belül is. :) Áron közben egy üres lapra maszatolt, majd az ecsetét mártogatta a vizespohárba, a hangját élvezte felettébb. (ebben a nagyonmelegben az is jó, hogy amikor megunja, csak ki kell vinni a teraszra és a slaggal egy pillanat alatt tisztára mosható... pláne, hogy egész nap egy szál pelenkában mászkál)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)































