A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hanna balett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hanna balett. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 24., hétfő

Ez történt a héten

Azt hiszem, a legsokkolóbb nap a hétfő volt, azóta kezdek belerázódni a megváltozott felnőtt-gyerek arány okozta kavarodásba.
Sokszor eszembe jut, hogy mennyire nem volt fura, mikor Hanna maradt itthon először egy évnyi ovi után, most viszont elkényelmesedtem a két ovissal, bevallom. És bár azt hittem, hogy ha nem növesztek hirtelen még pár végtagot, akkor nem fog működni, péntekre, még ha jobban el is fáradtam, mint általában, magától értetődő volt már, hogy sokszereplősek a hétköznapok.
Az eredmény egy meglehetősen rumlis lakás, meg egy medence a teraszon, csúszdával, árnyékolóval (kevés kedvem van bejönni :)), és a tapasztalat, nyári szünetben úgy kell tenni, mintha nyári szünet volna.
A hőség persze mindenkit megviselt, többször volt nyafogás, kínlódás, mint hűvösebb napokon, és a délutáni szieszta is többszöri nekifutásra sikerült csak valódi csendespihenőre, aztán pedig csuromvizes, picit megviselt babák ébredtek. A bodzaszörp sokat segít, a legjobb hangulatjavító. :) 

A héten minden délután 5re Hidegkútra kocsikáztunk, hogy a lányok balettos karrierjét tovább egyengesse Lili néni. Jó kis keretet adott a napi egy óra az életünkbe, hiányozni fog. Pénteken bemutatták amit tanultak, nemrég láttam őket legutóbb, de ahhoz képest is ügyesedtek. Lelle is beállt volna, megzavarva ezzel a közönség egyes tagjait, akik zongoristát meg idilli rózsaszín habcsók kislányokat akartak rögzíteni visongó kétéves helyett, picit értettem, picit nem a reakciót, de persze nem mindenkinek természetes, hogy négygyerek, én pedig (úgy tűnik) hozzászoktam a falusi mindenmindegypontúgyjó lazasághoz.
Dani érzékenyebben reagált, kivitte a kisgombócot. Mikoltot mondjuk épp ez sem zavarta, Lili néni szavaival élve "Mimike már a hétvégére készül". Nem volt igazán szinkronban a többiekkel no, bár én megettem a nyegleségét is.





Kedden megnyitottuk a házi strandot, szerdán a csúszda is felkerült a teraszra (három órán keresztül csúsztak, meg csúsztak, meg ugráltak, már a színükön is látni, hogy nyaralunk...), szombat délelőtt pedig előkotortam a vízforgatót (nem működik), és a ponyvát, amit a cseresznyefa, meggyfa, eresz hármashoz rögzített Dani. Hogy nehogy leégjenek. Beültem melléjük, a ponyva árnyékában hűvös a szellő. Kicsit. Nagyon. :)
A terasz széle valószínűleg nem bírja a víz súlyát, a következő vízcserénél vissza kell majd tenni a tavalyi helyre, pedig olyan szépen kidolgoztam ezt a koncepciót.
Apropó ugrálás. Lelle, az első nap, amikor meglátta a nagy vizet, a szélén álldogált, és nem mert bemenni. Tíz perc elteltével betettem. Azóta ki sem akar jönni. Sőt, mindent, amit a nagyok csinálnak utánoz, lecsúszik, alámerül és kacagva bukkan fel. A víz nem mély, Lelle pedig úgy tűnik vízbiztos. Ugrani fentről szerencsére még nem akart.
A csúszdáért örök hála a Lévai klánnak. Alkalomadtán ki is próbálhatnátok. :)
A képek szűrve vannak, nagyjából egy hete nem hordanak a gyerekek ruhát, így viszont, akármilyen gyönyörűek is, nehéz olyan képet készíteni, amit szívesen osztok meg a világgal. :)







Lelle szép lassan elindult a bilizés útján. Eddig egyik gyerek sem volt bilizős, már épp azon gondolkodtam, hova kerüljön, mikor Lelle rátalált. Pár nap alatt a medence mellett törzshelyet kapott, Lelli pedig egyre ügyesebben használja, mondjuk kizárólag pisilésre. Rettentő büszkék vagyunk természetesen, ahogy ő is :). Tegnap már pelus volt rajta este, mikor trillázva jött a fürdőbe, megkereste a bilit, levette a pelenkát és pisilt.



Csütörtökön délelőtt Mimi a Vikifodrászatban volt, a többiek homokoztak az udvaron, vagyis Hanna hajához nem nyúlt Viki. Már egy ideje készültünk oda, és mindig megerősítették az elhatározásukat, Mikolt rövidet, Hanna hosszú hajat szeretne. Kíváncsi voltam, hogyan élesben hogyan fog működni.
Gyakorlatilag szemrebbenés nélkül megtörtént az akció, Mikolt szerintem gyönyörű lett, és Hanna haját is jó nézegetni, hogy egyre hosszabb. Persze az úszás miatt praktikusabb volna a rövidebb, de egyelőre csekély indok lenne őt emiatt újból olló alá küldeni.



Délután Csillát búcsúztatták a kollégák, hívtak, hogy menjek fotózni. Többször meghatódtam, és nagyon örülök, hogy láthattam, ismét elengedhettem egy kicsit, talán nekem nagyobb szükségem volt erre, mint Csillának. :) Egy könyv is készül meglepetésként, július elsején fogjuk átadni neki, egy kis összejövetel keretében. A múlt hetem nagyjából erről szólt, megtalálni a lehető legszélesebb idősávból a "Csilla néni gyerekeket", elégedett lettem volna húsz lelkes résztvevővel, végül vagy ötvenen csatlakoztak. Szép lett, persze van benne egy apró hiba, de lassan ezen is felülemelkedem.
Ez a kép itt az egyik nagy kedvencem lett, Csilla néni egész lénye benne van szerintem.


Péntek este Annáéknál bandáztunk, szombat délelőtt pedig Lea és Mariann voltak strandvendégek nálunk. Szeretem ezt a sokszínű, jövős menős nyarazós életet. :) A kertben egyre több a cseresznye, a meggy és a málna, nagyjából óránként irigylem meg magunkat a jódolgunkért.
Szombat délután zsúrba mentünk, amiről kiderült, hogy vasárnap délután lesz. Vasárnapra családi összejövetelt szerveztem Hanna és Csilla apropójából, Hanna eléggé elkeseredett, hogy se zsúr, se sütögetés. Nyugtatgattam, hogy a sütögetést megtartjuk jövő vasárnap, a zsúrba pedig még minig hivatalosak vagyunk.

Szombat este Hidegkúton voltunk a Helka című meséből készült bábelőadásra. Lellét Ferinek adtuk, a három naggyal pedig átautóztunk a Klébibe, a szabadtéri rögtönzött színpadhoz. Nem késtünk el, sőt, de már így is alig volt hely a nézőtéren, szabad szék gyakorlatilag egy sem. Minden alkalommal azon tűnődöm itt Hidegkúton, hogy mi az oka annak, hogy nem férek bele a dobozba. :)
Itt ugyanis nagyon kevés felnőttnek jutott eszébe az ölébe venni a gyerekét, holott tényleg nagyon sokan (szintén kisgyerekkel) tanácstalanul ácsorogtak a sorok szélén. Végül az egyik rendezőnek szóltam, hogy ha a székeket közelebb tolják egymáshoz (nem hagyva 15-20cm réseket köztük), akkor soronként 2 szék még biztosan befér. Megoldották, leültünk. 5en két székre, pont elég is volt.
Az előadás egyébként szuper, ugyan nem gondolom, hogy bármelyik gyerekünk képes volna elmesélni, miről is szólt, de a látvány önmagában is élmény. Az együtt töltött idő pedig még annál is értékesebb.

Vasárnap délelőtt újabb strandvendégeink voltak, a mieink bemutatták, hogyan kell medencézni, Aladár és az ikrek inkább a pokrócozást és a szemlélődést (cseresznye evéssel kombinálva) választották.
Délután végül zsúrban voltunk :), az ünnepelt szerelmet vallott Miminek (az érdemből picit von csak le, hogy az igazi Szerelem épp nyaralt, emiatt nézett Gergő másik lány után. Mondjuk az ízlésére nem lehet panasz, Rozi is igen szép kislány, de nem mondanám, hogy ellenemre lenne, ha végleges volna a csere, Gergő ugyanis a szívem csücske), estére pedig lehűlt a levegő is, hogy mindenki nyugodtan alhasson ezúttal.






2013. június 3., hétfő

Balettről monokrómban

Néha azon kapom magam, hogy úgy gondolom, hogy a lányok nem sportolnak, és ideje volna valami rendszeres, felépített, nem túl komoly, de mégis az életükbe beleilleszkedő aktivitást keresnem nekik. Aztán azon mosolygok, hogy nem értem, hogyan gondolhatom hogy nincs ilyesmi a hétköznapjaikban, mikor hétfőnként (bár nem régóta) úszni viszem őket, pénteken balettoznak, a hétvégén pedig hol egyszer, hol kétszer lovagolni mennek.

Ha nem is borzasztó komoly dolgok ezek, a rendszeresség benne van, és mindenképpen megalapozzák azokat a mozgásformákat, amikre később majd építeni lehet. Elsősorban viszont szeretnek járni, élvezik mindhármat, és olyan tanáraik vannak, akik valóban élménnyé teszik számukra ezeket az alkalmakat.

A jelen állapot szerint a lovak közelségét tökéletesen természetesnek veszik, biztosan ülnek rajta, értik az alapvető szabályokat, és tudják, mi a teendő előtte, utána, közben. Hogy esetleg nem tudnak még tökéletesen minden porcikájukra figyelni, nos ez szerintem kortünet. És nem is lényeges.

Az úszásra négy gyerekkel járok, mind a négyet le is kell vetkőztetnem, mert bemehetünk, és nézhetjük, ahogy ügyesednek, viszont a kicsik minden alkalommal vizesek is lesznek, pedig ők csak a partmellől drukkolnak. Vagyis majdnem olyan, mintha mind a négy járna. :)
Hanna lassan deszka nélkül úszik háton, megtanulta, hogy a gyorsúszásnál a fejét oldalra kell kiemelnie, és kicsi választja el a szabályos mellúszástól. Mikolt is egyre ügyesebb, a vízbiztonsága tökéletes, már csak a technikáján kell csiszolgatni. Nagyon örülök, hogy ott lehetek minden alkalommal, nézhetem, ahogy fejlődnek.

Balett előtt az oviban alszanak, a tornateremben vannak a foglalkozások, amiknek ötkor van vége, épphogy beesek értük. Sosem látjuk, hogy mit csinálnak, de egy évben kétszer van bemutató óra, egyszer a félév végén, egyszer pedig évzárásként. Lili néni egy igazi kedvcsináló, amolyan ösztönből tökéletes pedagógus a maga fiatalságával, örök mosolygásával, csilingelő hangjával. Soha nem hallottam még a lányoktól, hogy ne lett volna kedvük menni.
A félév végi bemutatóról lemaradtam. Az én hibám, volt valami kiírás, de a folytonos rohanásban elkerülte a figyelmemet.
Ezért májusban minden nap akkurátusan végigbogarásztam minden lehetséges felületet, de ezalkalommal sms érkezett (nehogy elfelejtsem) az időponttal. :)

Biztos, hogy nem lesz egyikükből sem balerina, de amit láttam, az igazán lenyűgözött. Emlékszem, milyen édesen darabos volt Hanna két évvel ezelőtt, mennyire fogalma sem volt arról, hogyan kell leszorítania a lábfejét, átfeszíteni a térdét, összezárni a lábacskáit.
Most pedig gyakorlatilag mindent megcsinál, amit Lili néni mond, vagy kér. Képes három helyre is koncentrálni anélkül, hogy szétesne az összkép, és ha nem is a leghajlékonyabb lány a vidéken, de egyre ügyesebb, egyre szebben mozog. Fantasztikus látni.
Mikolttal kapcsolatban sem tudnék mást írni, persze ő még két évig abszolút ráér hozni ezt a szintet, de már most is úgy látom, hogy a fejében minden a helyén van, már csak a testét kell tudnia uralni. Ha épp van kedve :))) . Mindenesetre csuda kis bogár a cérnatestével a balettruhájában.

A tornaterem sokszínű adottságai miatt a képek ezúttal ff-ben készültek.




2012. február 12., vasárnap

Hanna balerina

Azt nem állítanám, hogy teljes pompámban (nem akarnék hosszasan panaszkodni, mindenesetre az influenza bevette magát hozzánk, és rajtam tölti ki minden bosszúját, hamár a gyerekeket sikerrel elrejtettem előle (mondjuk...), és tény, hogy hét éve nem vettem magamhoz semmiféle kémiai vegyületet, most egy babapanadol mégis lecsúszott...), de végül mind eljutottunk Hanna első nyilvános balettórájára.
Mindenkit meghívott, és ezt a felnőttek többsége komolyan is vette, olyannyira, hogy az alighúszéves öcsém és még egy haverja is megjelent pontban négykor az ovi tornatermében. :)
DD előbb csókolommal köszönt, aztán javított, de azért az szíven tud ütni rendesen, hogy egy velemkorú öregnek vél... pedig pont most voltam gyerek. Fogjuk a betegségre, vagy DD jólneveltségére, végtére neki is van három huga.

Visszatérve a kis rózsaszínekhez.
Azt kell, hogy mondjam, hogy Daninak nincs igaza.
Hanna mozgása ugyanis rettenetesen sokat fejlődött, és van néhány igazán kecses mozdulata is, az utánzott finomságokról nem is beszélve. Látom én, hogy van nála ügyesebb, és cseppet sem gondolom, hogy feltétlenül balerinának kellene lennie, de hogy nagyon nőcis volt végig, az tény. Dani azt mondta, nem Hanna a balett párja. Pedig szerintem nem esett messze a fámtól...
És végülis nem is a hattyúk tavát adták elő, amit viszont mutattak, az édes volt és szép, és megható.
Az igyekezetük, a szépségük annyira magával ragadó volt, hogy még a bosszankodni is elfelejtettem amiatt, hogy vaku nélkül jól bemozdult képeket tudtam csak csinálni...

Lili néninek itt is külön köszönet... valaha tanítottam 10 éveseket táncolni, és minden alkalommal úgy éreztem, egy maratont futok egy egy órán... mert nem egyszerű fenntartani a figyelmet valami olyan iránt, ami alapvetően nem is könnyű, és még a sikerélmény is elenyésző. Lili néni pedig... egyszerűen hagyja őket örülni, Hanna pl. a felénél elfáradt (az ágyból vettem ki, és még uzsonnázni sem volt ideje előtte), kijött, evett pár kölesgolyót, és ment vissza. Lili csak a számolás közben mondott neki valamit, azt is csak finoman, mosolyogva.

Áron és Mimi is "beálltak" a vége felé :), mert ugyan ki tud ellenállni egy pliének, ha azt ő mutatja.

Bár Áronnak van még hova fejlődnie :):)

(a balettruháért, cipőért még mindig nagyon hálás vagyok Szilvi!!!)

2012. február 9., csütörtök

A rúd, ami járhatna másfelé...

Hannának pénteken balettvizsgája lesz.
Elképesztő belegondolni, hogy lesz egy ilyenje, és ha kimondom, mesélem valakinek, mindig mosolyognom kell, olyan komolyan hangzik.
Természetesen az is, én pedig rettenetesen kíváncsi vagyok, mit tanult ez alatt a fél év (jóó foghíjjas volt ugyan, de mondjuk netto 7 alkalom belefért október óta) alatt. Minden alkalommal ragyogva meséli, miket csináltak, Lili néni, vagy ha helyettesíti Flóra néni úgy hiszem az egyik legjobb választás volt, vagyis ha korrekt akarok lenni, akkor öröm, hogy beléjük boltlottunk épp. (Ha arra gondolok, hogy Hanna Malajziában balettozik... nos akkor még jobban örülök annak, hogy itt vagyunk)

Lili néni módszere olyan, mint a vattacukor. :) Édes is, meg ragadós is, minden bizonnyal a sok habcsók között van némi szirup is, de ennek már csak így kell lennie. Imádom, mikor Hanna idehaza tanítgatja a kicsiknek, hogy "lép-lép-hattyú". :)
Várjuk a napot, és drukkolunk, hogy el is jussunk mind.

Mert ez az a rúd, és reménykedem, hogy tényleg elfordul más irányba, mondjuk meg se álljon az északi sarkig (elnézést kérnék a jegesmedvéktől...).
Sorravéve a gyereksereget.
Hanna kedden lázasan ébredt, egész nap aludt, telefújt egy jóadag textílzsepit (óvjuk a földünket... bár a zöldülőbe mostanában el sem jutok :(), de szerdára sokkal jobban volt már. Amikoris Áron ébredt lázzal, ő is aludt egy napot, és estére ismét lázas lett... Még aznap éjjel Mimi sikítva kelt, hogy fáj a pisilés, meg viszket a mindene, így aztán szerdán Peti és Pali jöttek segíteni, Peti fuvarozta a beutalót, és a gyűjteményt is a Jánosba (igen büszke vagyok Mikoltra, aki képes volt középsugaras reggeli elsőt pisilni, kifertőtlenített üvegbe!!!), majd Mari elhozta délután a leletet, ami negatív.
Ennek nem tudom, hogy örüljek-e, mert ha így, akkor csak a meggyötört lelkére tudok gyanakodni, amivel legalább annyi tennivalóm van, mintha a teste volna elgyötört... Így hát igyekszem türelmesebb, megértőbb, még szeretettelibb lenni, nem mondom, hogy könnyű a dolgom...

Lelle pedig, mióta szilárdat is eszik, olyan popsisebet produkál, mint aki mezítelenül csúszott volna végig egy érdes felületen. Elkeserítően nem gyógyul, ellenben hólyagos és nedvedzik. Szabadon kellene lennie, de ebben a kevés fokban ez nem ideális. Hogy neki is folydogál az orra, már fel sem tűnik. Az viszont nagyon is, hogy a megváltozott evészet megváltozott emésztéssel is jár, vagyis ő a második számú sikító, aki éjjel is felriad, és fájdalmasan nyom (van valakinek használható megoldása erre?), miközben hangosan zokog. Hullaként is megszakad a szívem a kínjait látva...

A balett program pedig igencsak vonzó, és ha egyébként nem tennék meg mindent a gyors gyógyulás reményében, akkor ez biztosan erős incentív volna, így aztán hatványozottan igyekszem, aminek a vége persze a kipukkadásom...
A mindennek megfeleni vágyás mostanra remegő lábakat, enyhe zsongást és égő szemeket eredményezett. A héten elkezdtem iskolába járni, hetente kétszer, vagy háromszor megyek, főképpen este (ezért minden hálám Daninak (és az esetenként segítőknek), aki vacsoráztat, fürdet, előtte meg játszik, és énekel, és diát vetít), és hiába érek haza a fektetésre, a fejem még máshol jár. Nagyon jó, hogy végre használom az agyamat is, iszonyú régóta vágyom erre, de belátom, a fizikai és szellemi kimerülés egyben igencsak vicces tüneteket produkál.

Például annak a mérlegelésnek a hiányát, ami arra vezetett, hogy ma reggel előbb Marival meg a néggyel elzarándokoljunk az ortopéd orvoshoz, akihez Kornél küldött (hiába gondoltam én azt, hogy ez nem fog menni ilyen állapotukban... Gizella igencsak erős érdekérvényesítő képessége hatásosnak bizonyult, és a józan eszemmel ellentétben (csak mert másfél hónapot kellene várni egy újabb időpontra, ami Lelle és Áron esteében lehet hogy kritikus... (Hanna gerince enyhén ferdült, Áron lába picit korrigálni való, Lelle csipeje tökéletes, ahogy Mikolt mindene is az (Mimi is mezítelenre vetkőzött, milyen már, hogy ő kimarad...)))), majd miután ki és bepakoltuk, le és felöltöztettük mindet (ez már önmagában kimerítő ugye...), elszáguldottunk a Heim Pálba, hogy Lelle popsiját szakavatott és ingyenes szemek vizsgálják (szemben a sokezres doktornéninkkel), fittyet hányva a majdnem másfél órás várakozási, vizsgálódási, majd receptkiváltási időre, ami úgy ketyegett, hogy nálam nem volt enni és innivaló, itthon pedig nem volt ebéd.
Megoldottuk, haza és szétestünk.

És akkor most minden erőmmel (ami még van, mert mára nekem is eléggé megroggyant az amúgy is ingadozó egészségi állapotom) arra fókuszálok, hogy mindenki a lehető legjobb formájában pompázzon holnap. Upsz... még kellene egy nájlonharsinya és egy vastag, fehér zokni. És én még tütüt akartam csinálni...

Kép innen