A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyári szünet 2013. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyári szünet 2013. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 21., szerda

A nyár végéről

Elszaladt a nyár. Legalábbis tegnap eszméltem, hogy Hanna alig két hét múlva felveszi az iskolatáskát, és onnantól nem nagyon lesz megállás. Aztán egyszer csak arra fogok ébredni, hogy overált kell adnom rájuk.

Még mindig simán kimennek mezítláb reggel, az sem zavarja őket, hogy hideg van, és ha barackot kérnek, automatikusan vetkőznek pucérra. De szeretem a meleget, a szabadságát, a simogatását, a könnyedségét.

Észrevétlen rohan az idő, elfelejtek dokumentálni, pedig annyi kedves pillanat van, amit érdemes volna.
Például azt, hogy ismét voltunk a Balatonnál. Mégpedig abban a kicsike présházban, ami a családé, de eddig nem volt merszünk kipróbálni, talán a minimális nomádsága miatt, vagy mert míg volt igazán picike nálunk, addig egy egész házat kellett volna költöztetni, de ezek mind csak kifogások, mert a présház maga a csoda.
Kiderült.
Mondjuk az, hogy Peti is lejött velünk, aztán pedig Matyi és Márkus is (ami már önmagában hihetetlen, sosem volt még ilyen, hogy együtt "nyaraljunk" a nagybácsikkal, az összessel, egyszerre), nagyban segített abban, hogy tegyük a semmit. A tökéletes semmit. Ültünk a teraszon, vagy a vízben, vagy a homokozó mellett, vagy a pokrócon a strandon, és ennyi.
Szerintem hosszú évek óta nem ültünk ennyit, ebben a kegyelmi állapotban.
Az egyensúly megőrzése végett Lelle pont kétszer veszett el a két nap alatt, de végül mindig meglett. Adrenalin túladagolás...

Képeket nem nagyon csináltam, már egy jóideje csak élvezem, hogy nézegethetem őket szabadon. :) Illetve van pár, amiből még annál is kevesebb megosztható.




Hannának kiesett a negyedik foga, Lelle pedig elkezdett beszélni.
Negyedszerre döbbenek rá, hogy milyen kegyes a természet, hogy a dackorszak kellős közepén ad valamit, amitől könnyebb a kétévessel. A beszéd indulása minden alkalommal olyan csoda nekem, hogy szívem szerint megállítanám az időt. Még úgy is, ha az ámulatot időről időre a földhözverős hisztik tarkítják.

Lelle, pont úgy, mint annak idején Hanna, majdnem tökéletesen tisztán kezd beszélni. Mindent utánunk mond, mára már három, négyszavas mondatokban kommunikál. Hannát Hankának hívja, annyira szeretnivaló, ahogy mondja. :)
A kedvenceim között szerepel a nagy párna, meg a szúrós víz.
Na meg persze a hogy hívnak kérdésre adott válasz...
Íme :) ne csak én örüljek. :) Azt hiszen nem szorul narrálásra, de szóljon, aki nem érti.





2013. augusztus 7., szerda

Barack

Nehezen engedem el a nyaralás életérzést.
A hőség nekem dolgozik, de a napi rutinokat újra kell tanulnom. Helyesebben utolérnek azok maguktól is, tennem sem kell érte, és minden apró bakinál rácsodálkozom, hogy nem véletlen, hogy miért épp úgy szokott az lenni itthon.
A kertben a strand kész, két gyerek mindig van benne. Vagy több. Csodásak, ahogy nem törődnek a rutintalansággal. Ahogy vagyunk, úgy jó.

Ma visszaadtuk a tetőboxot. Megsirattam, ahogy eltűnt a kanyarban, eddig volt mibe kapaszkodjon a szemem, ha Erdélyt vagy Földvárt akartam felidézni.
És míg mi Lellével és Mikolttal elintegettük, Dani megfürdette a másik kettőt, aztán ezt a kettőt is, én pedig a konyhában tettem a dolgom.
Végezetül össze akartam szedni a szennyest, de nem volt mit.

Nyaralunk. Egész nap itthon, ruhák, kötöttségek nélkül.
Mit kattogok a rutinokon vajon?




2013. augusztus 5., hétfő

Amikor igazán nyár van

Nagyon régen, amikor még csak ismerkedtünk egymással, Dani és én, nekem az volt az igazi nyaralás, ha kettesben elbújtunk valahova a világ szeme elől, és csak egymásnak voltunk.
Dani társaságibb volt mindig, szerette, ha sokan vannak körülöttünk, ha együtt bandázunk a barátainkkal, és közösek az élmények.
Aztán gyerekeink lettek, és nekem még mindig az volt a kikapcsolódás, ha magunk között voltunk, de amikor végül elengedtem magam barátok társaságában is, akkor rájöttem, hogy nagyszerű dolog kolóniában élni, legalább egy két hétig egy évben.
Mert jó a gyerekeknek, mert több a felnőtt szem, mert nekem is üdítő egy egy éjszakába nyúló beszélgetés másokkal.

Az idei nyaralásunk két felvonásos volt.
Egy hetet Erdélyben töltöttünk, egy hetet pedig a Balaton mellett, közben pedig két napra hazaszaladtunk mosni, esküvőre, és Mikoltot ünnepelni.
Ha azt írom tökéletes volt, az nem mond semmit arról, amit valójában kaptam.

Az erdélyi utunk főszervezője a blog egyik régi olvasója... Nincsenek véletlenek, és nem tudok elég hálás lenni ennek a műfajnak ezért a barátságért.
Kaptunk egy házat, egy csomó élményt, finom ebédeket, barátokat... nem tudom, hogy hogyan köszönhetném meg.
Azt hiszem, a gyerekek legszívesebben ott maradtak volna, mi pedig Danival azon kaptuk magunkat, hogy a magyarókerekei református paptól hazafelé tartva keresi a szemünk a házat, amiben élhetnénk.
Persze abszurd, mégis valami olyat talált meg bennem ez az egy hét, amire régóta vágytam, de fogalmam sem volt róla.
Elengedni a gyerekeket a faluban, hazatérő teheneket bámulni minden este, szénabálák között fogócskázni, tiszta, széplelkű emberekkel beszélgetni.
Már most hiányzik. :)

A "balatoni nyaralónk", ahogy Hanna nevezi, egy kis ház. Anna barátnőm szüleinek a nyaralója, ahol a nagyobbik házban elfér egy sereg ember, a kisebbikben meg mi :) hatan. Egy kőhajításnyira a strandtól, még kettőre a kikötőtől, egy kisebb paradicsom a gyerekeknek is, nekünk is.
Idén a hat gyerekre nyolc, néha kilenc felnőtt jutott. Szerintem még életemben nem volt ilyen jó dolgom, mióta megvan mind a négy babszem.
Nem csináltunk túl sok mindent, így is tökéletesen teljes volt a hetünk. Emmának pedig nagyon drukkolok, hogy mielőbb rendbe jöjjön...

Van jónéhány kedvenc pillanat, és mégtöbb legkedvesebb kép, de megfogalmazva suta, kiragadva pedig nem adja vissza egy kép sem azt, amit jelent nekem kötegében.
Aki kíváncsi a képekre, nézze meg az albumot.
Aki pedig a pillanatokra, azzal szívesen elmegyek egy este a Majorkába meginni egy bambit.
És bár az ember veszte az, hogy felejt, idén nem lesz részletes hogyanisvolt.
Nézzétek el nekem. :)

2013. július 4., csütörtök

Hazajöttek

Rengeteg élménnyel, kisimulva (na jó, Mikolt szerzett egy púpot a fejére ma, épp mikor velem beszélt Mari), csillogó szemekkel.
Hanna interpretációja rajzos formában:

Nekem nagyon hiányoztak.
Tökéletesen kettéváltam, az egyik felem a kicsikkel volt, a másik felem a nagyokkal. Elég fárasztó dolog amúgy. :)
Tavaly sokkal könnyebben engedtem el őket (nem fizikailag, hanem lelkileg, természetesen egy cseppnyi dilemma nem volt bennem, hogy menjenek-e vagy sem), talán több volt a tennivaló, talán kicsik voltak még a kicsik ahhoz, hogy értsék, a nagyok elmentek.
Áron még kedden is emlegette Hannát, pedig nyoma sem volt annak, hogy a játékban, a fürdésben, vagy bármiben hiányozna neki. Dehát ő egy ilyen érzelmes típus, ha eszébe jut, hiányzik neki. Nem konkrétan, csak úgy.
Lellével egyébként szoros párt alkotnak, Áron a maga szintjére emelve mindenbe bevonja, úgy beszél vele, mintha Lelle tudna válaszolni is, vannak közös akcióik, sőt, mostanában Lelle spontán megöleli Áront, ha a közelében van.
Jó látni őket együtt, pláne, mert annyira nagyon hasonlítanak egymásra. Két egyforma arc, egy fiús, meg egy lányos verzióban.

Szóval hiányoztak, és tényleg sokkal könnyebb volt az ebédeltetés, és az esti fürdés-fektetés program (nap közben pedig lényegesen nehezebb, hiába, ha négyen vannak, mindig akad valaki, akivel lehet játszani, aki odafigyel, mégha több a hajbakapás is), és hiába nyafogok most, a legnagyobb öröm, hogy tudom, mennyire jó volt nekik, hogy hallgatom ahogy mesélnek vég nélkül, és ez tulajdonképpen teljesen felülír bármiféle érzést a hiányukkal kapcsolatban.

Azt gondoltam, hogy ha csak ketten lesznek a háznál, majd jól utolérem magam, de természetesen nem így lett, úgyhogy holnap szépen nekiállok, hogy legalább a lányok szobájából kiköltöztessem a porcicákat. Mert ha négyen vannak, akkor nyugodtabban hagyom a kicsiket a szemem nélkül, Hanna is, Mimi is azonnal szól, ha néznem kell velük. :)

No és persze mi sem unatkoztunk, kedden délelőtt például busszal mentünk halakat etetni a Millenárisra. Nagyon ügyesek voltak odafelé (akkor mondjuk tömeg sem volt és nem voltak sem fáradtak, sem éhesek), és a városban (amihez egyáltalán nincsenek szokva gyalogosan) is (Áron futóbringával, Lelle babakocsiban), visszafelé kicsit kalandosabb volt az út, amikor a tömegben mászókának használták a székeket és a kapaszkodókat, és minden másodpercben jeleztek, mert épp kézügyben volt a kapcsoló, de igazán nem zavartunk senkit, és tudtam, hogy rettentően elfáradtak, és melegük van és éhesek is, úgyhogy büszke vagyok rájuk teljesen.
Azért a jövő héten nem buszozunk ekkorát. :)

Ezek a képek a nyolcezer forintos ixusszal készültek, aminek az lcdjét a nagy napsütésben esélytelen volt látni, és mivel tök automatikát tud csak, kevés beleszólásom maradt, hogy hova élesítsen pl. (rettenetesen idegesítő :)).
Szóval csak itthon derült ki, hogy mit csináltam, de hogy őszinte legyek (bár természetesen látom a különbséget, naná) cseppet sem hiányzott a hátamról a nagygép, és egy minimális utómunka után egészen jó képek születtek. Íme a vak fotós sorozata. :)))







2013. július 2., kedd

Mostantól hetekben mérjük az időt

 Legalábbis az írás sűrűsége erre enged következtetni...

A második heti matiné történései (maratoni bejegyzés, kávéval az elején érdemes készülni) sorban pedig a következők voltak, amolyan igazi napló stílusban:

Hétfő
Lehűlt az levegő.
Nagyon.
Eddig ha kinyitottam a teraszajtót, gyorsan be is csuktam, mert itt bent jó hűvös volt, kint meg nagyon meleg. Most ha kinyitom, megfagyunk. Laza húsz fokkal van kevesebb, mint tegnap volt. A teraszajtó gyakorlatilag minden körülmények között csukva van. :)
Előkotortam az előszoba pad legalján nyomorgó hosszú nadrágokat, egyébként pedig szuper nagyokat alszunk, éjjel is, nappal is. Ja és ma fogadalmat tettem, hogy a padon rendet teszek. Szerintem száz körül lehet a darabok száma a halmot elnézve. A hosszúnadrágok ma délelőtt még visszakerültek, mert délre azért valamennyire felmelegedett az idő. Ennyit az időjárásról. Mondjuk a forgalomról nehezen lehetne hosszasan írni, mert az itt pont nincs.

Próbálom behozni a lemaradást az egyéb házimunkákkal is, de konkrétan képtelenség. Nem venném zokon, ha Urban Eve kidolgozna egy tervet a sokgyerekes családok nyári terminusára. Egy hónap alatt szerintem képtelenség végezni a házzal (plusz kert...), mert egyrészt maximum 5 perces etapokra lehetne bontani a tennivalókat, (ennél hosszabb időt sehol nem lehet büntetlenül eltölteni), másrészt legalább félóránként történik valami olyasmi, ami azonnali közbelépést igényel. Akármi csinálok is épp.
Gondolom mindenkinek meghoztam a nagycsaládos léthez a kedvet, a lemaradásban azért jócskán benne van az is, hogy annyira jó látni, hallani, ahogy játszanak, no meg velük játszani, hogy sehogyan sem tudom motiválni magam.
Enni kell, főzni főzök.

A hétfő legmerészebb, végül egyik legjobban sikerült programja az volt, hogy felvetettem, menjünk el ebéd előtt egyet bringázni.
Lelle mögöttem gyerekülésben, a másik három pedig a saját, kétkerekűjével.
Tökéletes libasorban, minden szabályt betartva kerekeztünk ki a legnagyobb békében és egyetértésben a tőlünk kb. egy kilométerre található játszótérre. A szabály a libasor, és hogy minden kereszteződésnél meg kell állni, és leszállva áttolni a bringát, ha azt mondom, mehetünk.
Elmolyoltak a játszón (itt sosincs senki), nincs ugyan sok játék, de épp a gyereknapon adtak át egy csillivilli telepített fitneszgépparkot, azon lógtak, másztak (ha lenne lehetőségem, biztosan minden reggel elfutnék idáig (meg ha szeretnék mondjuk futni, vagy tudnék... és gyúrnám magam ezeken, annyira jók)) alig akartak hazaindulni. Búcsúzóul még kipróbálták (teljesen saját kezdeményezés, egyedül ültek fel rá mindahányan) a négyes libikókát, annyira ügyesek voltak, ahogy cserélgették a helyeket, azzal kísérletezve, hogyan a leghatékonyabb. :)


A kisöcsém két darab ötössel államvizsgázott ma, közgazdász lett belőle. Őrület. Holnap pedig elrepül Máltára két hónapra, és azon kívül, hogy sütteti a hasát (amit nem ajánlok neki, mert épp a múlt héten vágtak ki belőle egy darab gyanús anyajegyet (már tudjuk, hogy minden rendben van a szövettannal is, de azért izgultam...)), dolgozni fog. Elég büszke vagyok rá.

Este Mariannt és Leát látogattunk, megettük a maradékot, meg együtt fürödtek a gyerekek, és vártuk Danit, de a szakadó eső miatt inkább hazamotorozott. Elázott így is, meg keveset is találkoztunk vele, de a bandázós délutánok is kellenek nagyon.

Kedd
A délelőttök úgy szaladnak el, hogy mire mindenki felöltözik, dél van.
A könyvtár egykor nyit, így épp elérjük, még úgy is, hogy nincs ovi (mert ha van, akkor úgyis útba esik). Egy kis kitérővel mentünk, visszavittem Viki gőzgépét, amit a múltkori fodrászkodás alkalmával adott, és minden nap találtam valamit azóta, amit gőzölni lehetett. (Mégiscsak volt valami sikerem házimunkafronton...) Most tiszták és puhák és szépek a szőnyegek, és a kanapé is, meg a fürdőszobában a fúgák.

A könyvtárba visszavittünk 11 könyvet, és elhoztunk 12tőt. Minden alkalommal igyekszem határt szabni a túláradó lelkesedésüknek, ami nehéz, mert nehéz, mert annyira szeretnek ott lenni is, meg a könyveket is, ha lehetne, szerintem egy talicskányi könyvet tolnánk haza. A legutóbbi válogatás nem sikerült túl jól, a felét olvastuk csak annak, amit kölcsönöztünk, sok is volt, meg nem is olyan nagyon jók.
Most már hazafelé az autóban is nagy volt a csend, itthon pedig alig lehetett rávenni őket, hogy felmenjünk aludni, maguk mellé pakolták a kupacot, és lapoztak, nézegettek elmélyülten. :)


Danit ma este céges rendezvényen, aztán barátoknál volt, a véges kreativitásom eredményeképp az ikeában kötöttünk ki. Eredetileg Orsiék jöttek volna hozzánk, de délben még úgy tűnt, Mikolt nincs jól, aztán jobban lett persze, de Vittük a szabadságát élvező anyukámat is, mert egyébként olyan ritka, hogy ennyit velünk tud lenni. A gyerekek játszóházaztak, mi beszélgettünk, meg vihogtunk a kétgyerekes hepciáskodó fiatal anyukán, aki sehogyan sem akarta megérteni, hogy mi következünk. Így megy ez esős időben.

Szerda
A mamám születésnapja.
Reggelre Mikolt hőemelkedéssel ébredt. Pali elvitte az egészséges kupacot, Mimi meg itthon maradt velem, gyógyulni. Hihetetlen, hogy mennyire kell neki az egyszemség. Teljesen átlényegül amikor nem kell megküzdenie a figyelemért. Persze ha beteg, akkor általában angyal, és minthogy gyanús volt már tegnap is, éjjel mondtam Daninak, hogy beteg lesz ez a gyerek meglássa, mert úgy indult el tegnap az ikeából, hogy első szavamra húzta a gumicsimmát, megfogta a nagymama kezét, és azt mondta neki:
- Gyere nagymama, menjünk együtt, csakmiketten.
Normális esetben az sem zavarja, ha pedagógiai célzattal ottfelejtjük. Csak aztán vakargatjuk a fejünket, hogy kinek is pedagógiai a célzat.

Szóval délelőtt nagy békében elmolyoltunk egymás mellett, én dolgoztam, Mimi a mellém húzott fotelben félkiflibe kanyarodva olvasgatott. Nekem. Mesét. Nem zavarta, hogy nem tudok igazán figyelni, mert csend volt, és senki sem szólt bele a történetébe. Néha kérdezett vagy kért, akkor megálltam, beszélgettünk.
Aztán rendet tettünk a padon, az összes ruhát elpakoltuk, bizony. Egy nagyon nagy kosár telt meg, és közben az is kiderült, hogy Mimi gyorsan és pontosan hajtogat. Bármit. Elképedtem.

Délben mentünk a siserehadért, Hanna a nagymamáéknál maradt alvásra, a többiekkel hazajöttünk. Mikolt kiborult, hogy befurakodtak közénk azok ketten, akik nekem ilyenkorra már hiányozni szoktak. Micsoda egy meghasonlott állapot, mindet szeretem, de az egyiknek épp nem jó, hogy nem csak őt.

Délután kimenőm volt, amibe belesűrítettem egy tornát, egy randit Danival, mozival, aztán összegyűjtöttük a kincseinket, és hazafelé még beugrottunk Édesanyámhoz, hogy felköszöntsük úgy igazából.

Csütörtök
Az alkotás napja volt a mai.
Már éjjel elkezdődött, mikor a fakockák újrahasznosításának ötlete továbbgyűrűzött (eredeti öltet kifli és levendulánál), már készült egy franciaágy, ami Hanna mellett ad éjszakai szállást egy lovacskának, de még mindig maradt annyi, hogy értelme legyen nekiállni egy komplett nappalibútort összerakni.
A bútorkészítésnek csak a fantázia, no meg a rendelkezésre álló készlet szab határt, itt négy fotel, egy asztal, valamint egy könyvespolc készült. És bár maradt még akrilfesték is, a lányok kifejezett kérésére nem kentük le egyiket sem. Azóta már birtokba is vette ez az. :)




A lányok reggeltől délig a Csipkerózsika című előadást próbálták, ami a próbák közben közös megegyezéssel Hamupipőke lett. A főszerepekben:
Mikolt: Csipkerózsika, királynő
Hanna: mesélő, Hamupipőke, gonosz
Áron: király, lovag, herceg
Lelle statisztaként ki meg bejárkált, a szünetben pedig levette a nadrágját, aztán a pelusát is, majd bilire ült és belepisilt.




Mikolt egy varázspálcára vágyott, én pedig alkotó kedvemben lévén (és a bútorokkal végezve időm teljes birtokában) csináltam neki egyet. Hurkapálca selyemszalaggal betekerve (kétoldalú ragasztószalaggal van rögzítve alul felül, maximálisan bevált), két karton merített, csillogó maradék csomagolópapírral bevonva csillag formájúvá vagdicsálva, ezüst tollal átrajzolva, pettyezve, és némi ezüst szalaggal, meg a múlt heti kanapéhuzat mosásból megmaradt fotel alá bújt fehér tollal díszítve.


Volt varázslás, meg tánc, és lett dél, és alig tudták abbahagyni.






Anyukámnál ebédeltünk, és elvittük neki az ajándékokat, amiket a gyerekek maguk készítettek. Gyöngyképek, Hanna egy szívárvényszjnű poháralátétet, Mikolt és Áron egy egy szivecskét adtak, ezeknek a hátuljára filcet ragasztottam, szép lett, főleg a három egymás mellett. :) Áron még kért rá extra díszítést is, egy ezüstszalagot és egy mini ezüst karácsonyfagömböt tettünk rá a fehér alapra, aminek a hátulja rózsaszín filcet kapott. Meglepően szép lett. Igazi kis romantikus férfiember lesz belőle. :)

Délután a gyerekek kérésére biciklivel mentünk ki a játszótérre. Fantasztikus ez a fajta szabadság, egészen világosan emlékszem, mennyire távolinak tűnt, hogy valaha két keréken fogunk közlekedni, mert a legkisebb is tud majd ülni, és a második legkisebb a saját erejéből jut majd el Aból Bbe. Most meg csak nézem őket, ahogy hárman mennek libasorban előttem, és már Áron sem "billegteti a kormányt", és elég vagyok egyedül is, hogy ebben a formációban megtegyünk enyhe emelkedőn másfél kilométert.
Sajnos Danit ma este sem látták, kezd is hiányozni mindegyikünknek. Én legalább futólag találkozom vele éjjel, amikor ajtónyitástól lefekvésig tíz perc alatt átrobog a házon. :) Majd hétvégén összefutunk.

Péntek
Reggel Áron azzal ébresztett, hogy a Papa nem jött haza. Megnyugtattam, hogy itthon aludt, de már elment dolgozni. Nem volt feldobva, azt hiszem neki hiányzik a legjobban.
Én is érzem, hogy fáradok, a délelőtt gyakorlatilag nyomtalanul eltűnt. A hónap utolsó napjaiban pénz sem szokott maradni extra programokra, ezért aztán minden kertben töltött percért hálás vagyok, mert odakint mindig találnak valami játszanivalót.
Most például málnavadászat volt, és locsoltak a hordóból, amiben az esővizet gyűjtjük. Észrevétlen szívják magukba az információkat, én pedig csak figyelem, mennyi mindent tudnak a körülöttünk nyíló virágokról, a tavaly elültetett, de idén is bőséges termést hozó sóskáról, salátáról.

Ebéd, alvás, és a nap, valamint a hét méltó zárásaként Annáék jöttek EmmaFlórával, indiait főztem, amiről eleinte azt gondoltam sok, végül pedig mind elfogyott. Emma kicsit fáradtabb volt a szokásosnál, aminek jó erős hangot is adott. Ettől a mieink csendben, rendben megfürödtek, illedelmesen elköszöntek, és alkudozás nélkül mentek aludni. Annának gondolom nehezebb dolga volt...

Mikolt jobban van, illetve egész nap úgy tűnt hogy túljutottunk a kritikus időszakon, és sikerült (immár sokadjára, és lehet, hogy én túlságosan hagyatkozom a homeopátiára, de ha a kialakulóban lévő betegség legelején elkezdem nekik adni azt, amire szükségük van, akkor két nap alatt gyakorlatilag visszafordítható a folyamat, ami egyébként csúnyán végződhetne) megfogni, és visszaverni a támadókat a kis szervezetében, mire este azt találta mondani, hogy fáj a füle. Orrcseppet adtam neki, reggel már nem panaszkodott.

Szombat
Délelőtt későn ébredtem. Magamra vethetek, a héten sosem sikerült korán lefeküdnöm. Mentségemre legyen hogy a kicsik is későn keltek.
Dani égett a tettvágytól, igyekeztem ráhangolódni a tempójára, ami sosem egyszerű, pláne egy majdnem külön töltött hét után. Sikerült azért, és mindenkinek jutott a kívánságteljesítésből, így lett végül Budaörs az uticél, előbb a tetőcsomagtartóhoz rúd, aztán egy kis kirándulás a Kőhegyre.

A telefonom kezdőlapja a négy gyerek. Szeretem azt a képet róluk, ami tavaly szeptemberben készült fent a hegyen, még az utolsó jóidőben mentünk fel, és sikerült rávennem őket, hogy egy percre maradjanak egy helyen. Azóta nézegetem ezt a képet, és arra gondoltam, hamár úgyis olyan nagyot nőttek, legyen egy kép idén is onnan. Nem is ígértem semmit, mégis mindenkinek volt kedve felmászni a dombtetőre, sőt Áron hozta a hátizsákot az almákkal, vízzel. A kép elkészült, magamban azzal a vággyal, hogy még vagy tíz évig minden nyáron készüljön róluk egy, pont ott.



Végül kiderült, miért olyan jó program nekik felmenni. A sziklák miatt. Mászni szeretnek annyira, hogy az sem érdekli őket, hogy előbb fel kell gyalogolni. Hanna pici kora óta nagyon ügyes, egy függőleges szobortalpazatra is úgy mászik fel, mintha lépésekkel lenne kirakva. Mikolt félősebb, jajjgat, de megy, mert vonzza, Áron barátkozik, de ő is nekiindul, Lelle pedig mindent egyedül akar, és a nagyok után megy, szerintem észre sem vette, hogy valami veszélyes dologban vesz részt.








Délután Dani kosarazni ment a kisebbik öcsémmel, mi pedig Ferivel muskátlit vettünk Pátyon, aztán fagyiztunk, programzárásképpen pedig míg Mimi és Lelle játszótereztek, Hannával és Áronnal a Tescoban megvettük az iskolai lista kétharmadát. Nem egy egyszerű dolog ez kérem, hatféle zsírkréta közül kiválasztani a legszimpatikusabbat (olcsó legyen, és elfogadható minőségű).

Vasárnap
Úgy volt, hogy repetázunk Kőhegyből, de más dolgunk akadt. Dani cseresznyét szedett a gyerekekkel (Germensdorfi, nagyon durván finom, de idén nem túl sok termett, pihenésre gyanakszom), én pedig kerti székeket súroltam a minizuhanyzóban. Előbb eláztattam a ruhámat, aztán a fürdőszobát. A székek tiszták lettek, de semmi szükség nem volt rájuk végül.

A székmosás apropója a kerti sütögetés lett volna, amiből csak a társaság maradt, ugyanis sem nem voltunk a kertben, sem nem sütögettünk. Illetve de, de bent. Mondtam is Hannának, hogy hiába igyekszünk valamit kitalálni neki is a nyáron, ha egyszer ő őszi gyerek, így szokta meg az időjárás. Nem búslakodtunk sokáig, inkább örültünk a sokaságnak (pedig a család fele hiányzott... nagyon), ettünk, tortáztunk, megünnepelve anyukám szülinapját, Hanna ballagását, Csilla visszavonulását.

Csilla hozott mindegyik gyereknek egy egy mappát füzettel, a lányoknak kis irománnyal, amit este az ágyukban olvastam el nekik, kissé elcsukló hangon, mert annyira szép és kedves és megható. Sosem éreztem, hogy Hannával bármikor kivételt tett volna, sőt hálás vagyok neki, amiért ismerve a korlátait, és az igazi értékeit egyaránt olyan feladatokat adott neki, amiktől szépen, a maga tempójában, de mégis fejlődött, és olyan lett, amilyen most. Azt a két oldalt olvasva, amit ma kapott tőle, az a benyomásom, hogy Hanna mégis különleges helyet kapott a szívében, függetlenül a rokoni száltól, és ez leginkább a kettejük összhangja miatt lehet így.
Manó egy igazi, saját készítésű horgolt kincsesdobozt küldött neki. Tudtad, hogy ilyesmit kér egy ideje? :)

Végül pedig megkapta az iskolatáskát is. Még a tavasszal vettük meg neki (elképesztő mekkora biznisz ez az iskolakezdés, kb mint egy gyerekszületés... a táska ára akciósan is bőven a fájdalomküszöböm felett volt, azzal győztem meg magam végül, hogy hárman fogják használni), de nem akartam csakúgy odaadni, gondoltam majd szépen megünnepeljük a ballagását, és akkor megkapja. Picit elhúzódott az alkalom, de az öröme így is határtalan volt. Tavasszal, mikor felpróbálta, olyan nagynak tűnt a vékony kis testén, mostanra pedig belenőtt.
A papa hozta be a hátán:
- Nézd Hanna, ez az új dolgozós táskám. :)
Tőle nagy nehezen, de végül el lehetett venni, viszont arról még fogalmam sincs, hogyan lehet rávenni a kicsiket, hogy ne nyúljanak Hanna nagylányos dolgaihoz. Mindegyikük azonnal fel akarta venni, ki akarta nyitni, természetesen a táska utoljára került a legjobb szívű Hannához. Szerencsére véletlenül benne felejtettünk két apróságot, amit Mimi és Áron meg is kaptak, így volt egy kis saját ideje végigkutatni minden zsebet, megnézni minden tartozékot.
Este a fürdés után odajött, és csillogó szemmel kérdezte, hogy büszke vagyok-e rá, hogy ő már iskolás.
Büszke, nagyon. Hiszen olyan szép és okos, és tényleg nagylány. A táska beköltözésével még barátkoznom kell egy kicsit, persze.
Még akkor is, amikor a vacsora végeztével visítva rohangált körbe körbe, és azt kiabálta, nem hiszem el, hogy iskolás vagyok! :)







Áronkám ma reggel hőemelkedéssel ébredt és picit fájlalta a torkát is. Gyanúsan Mimi féle vacakság ez, csak Áron rosszabbul viseli. Babakocsiban ülve reggelizett a kertben, majd igencsak zokon vette, hogy nem mászhat fára. Egyébként pedig annyira bírom, hogy méltatlankodik, de eszébe sem jut felmászni. Délben is sírt, hogy nem biciklizhet, bár én ülhetnék valaki mögött egy ülésben...
Estére a kedve visszatért, a Csillától kapott mappára egész végig vigyázott.
Már feküdtünk, mikor mesélte:
- Mama, a Jejje el akarta venni a magpámat, de én feltettem olyan magasra, ahol nem érte el. Tudod a nyuszi mellé. Az hol is van?
- Melyik nyuszi?
- Hát az, amit te varrtál.
- Ja, a komód.
- Ja igen, a kompótra.

Befejezésként még egy Áron sziporka.
A lányok hétfőtől a nagyszülőkkel nyaralnak Zánkán, három napig. Jajj de hiányoznak már most :). Mimi ujjong az asztalnál, Áron hallgatja. Épp látom az arcát, semmi jele a féltékenységnek. Rámnéz:
- Mama, nagyon sajnálom, hogy velem kell lenned, mikor a lányok Zánkán lesznek. :)))

2013. június 24., hétfő

Ez történt a héten

Azt hiszem, a legsokkolóbb nap a hétfő volt, azóta kezdek belerázódni a megváltozott felnőtt-gyerek arány okozta kavarodásba.
Sokszor eszembe jut, hogy mennyire nem volt fura, mikor Hanna maradt itthon először egy évnyi ovi után, most viszont elkényelmesedtem a két ovissal, bevallom. És bár azt hittem, hogy ha nem növesztek hirtelen még pár végtagot, akkor nem fog működni, péntekre, még ha jobban el is fáradtam, mint általában, magától értetődő volt már, hogy sokszereplősek a hétköznapok.
Az eredmény egy meglehetősen rumlis lakás, meg egy medence a teraszon, csúszdával, árnyékolóval (kevés kedvem van bejönni :)), és a tapasztalat, nyári szünetben úgy kell tenni, mintha nyári szünet volna.
A hőség persze mindenkit megviselt, többször volt nyafogás, kínlódás, mint hűvösebb napokon, és a délutáni szieszta is többszöri nekifutásra sikerült csak valódi csendespihenőre, aztán pedig csuromvizes, picit megviselt babák ébredtek. A bodzaszörp sokat segít, a legjobb hangulatjavító. :) 

A héten minden délután 5re Hidegkútra kocsikáztunk, hogy a lányok balettos karrierjét tovább egyengesse Lili néni. Jó kis keretet adott a napi egy óra az életünkbe, hiányozni fog. Pénteken bemutatták amit tanultak, nemrég láttam őket legutóbb, de ahhoz képest is ügyesedtek. Lelle is beállt volna, megzavarva ezzel a közönség egyes tagjait, akik zongoristát meg idilli rózsaszín habcsók kislányokat akartak rögzíteni visongó kétéves helyett, picit értettem, picit nem a reakciót, de persze nem mindenkinek természetes, hogy négygyerek, én pedig (úgy tűnik) hozzászoktam a falusi mindenmindegypontúgyjó lazasághoz.
Dani érzékenyebben reagált, kivitte a kisgombócot. Mikoltot mondjuk épp ez sem zavarta, Lili néni szavaival élve "Mimike már a hétvégére készül". Nem volt igazán szinkronban a többiekkel no, bár én megettem a nyegleségét is.





Kedden megnyitottuk a házi strandot, szerdán a csúszda is felkerült a teraszra (három órán keresztül csúsztak, meg csúsztak, meg ugráltak, már a színükön is látni, hogy nyaralunk...), szombat délelőtt pedig előkotortam a vízforgatót (nem működik), és a ponyvát, amit a cseresznyefa, meggyfa, eresz hármashoz rögzített Dani. Hogy nehogy leégjenek. Beültem melléjük, a ponyva árnyékában hűvös a szellő. Kicsit. Nagyon. :)
A terasz széle valószínűleg nem bírja a víz súlyát, a következő vízcserénél vissza kell majd tenni a tavalyi helyre, pedig olyan szépen kidolgoztam ezt a koncepciót.
Apropó ugrálás. Lelle, az első nap, amikor meglátta a nagy vizet, a szélén álldogált, és nem mert bemenni. Tíz perc elteltével betettem. Azóta ki sem akar jönni. Sőt, mindent, amit a nagyok csinálnak utánoz, lecsúszik, alámerül és kacagva bukkan fel. A víz nem mély, Lelle pedig úgy tűnik vízbiztos. Ugrani fentről szerencsére még nem akart.
A csúszdáért örök hála a Lévai klánnak. Alkalomadtán ki is próbálhatnátok. :)
A képek szűrve vannak, nagyjából egy hete nem hordanak a gyerekek ruhát, így viszont, akármilyen gyönyörűek is, nehéz olyan képet készíteni, amit szívesen osztok meg a világgal. :)







Lelle szép lassan elindult a bilizés útján. Eddig egyik gyerek sem volt bilizős, már épp azon gondolkodtam, hova kerüljön, mikor Lelle rátalált. Pár nap alatt a medence mellett törzshelyet kapott, Lelli pedig egyre ügyesebben használja, mondjuk kizárólag pisilésre. Rettentő büszkék vagyunk természetesen, ahogy ő is :). Tegnap már pelus volt rajta este, mikor trillázva jött a fürdőbe, megkereste a bilit, levette a pelenkát és pisilt.



Csütörtökön délelőtt Mimi a Vikifodrászatban volt, a többiek homokoztak az udvaron, vagyis Hanna hajához nem nyúlt Viki. Már egy ideje készültünk oda, és mindig megerősítették az elhatározásukat, Mikolt rövidet, Hanna hosszú hajat szeretne. Kíváncsi voltam, hogyan élesben hogyan fog működni.
Gyakorlatilag szemrebbenés nélkül megtörtént az akció, Mikolt szerintem gyönyörű lett, és Hanna haját is jó nézegetni, hogy egyre hosszabb. Persze az úszás miatt praktikusabb volna a rövidebb, de egyelőre csekély indok lenne őt emiatt újból olló alá küldeni.



Délután Csillát búcsúztatták a kollégák, hívtak, hogy menjek fotózni. Többször meghatódtam, és nagyon örülök, hogy láthattam, ismét elengedhettem egy kicsit, talán nekem nagyobb szükségem volt erre, mint Csillának. :) Egy könyv is készül meglepetésként, július elsején fogjuk átadni neki, egy kis összejövetel keretében. A múlt hetem nagyjából erről szólt, megtalálni a lehető legszélesebb idősávból a "Csilla néni gyerekeket", elégedett lettem volna húsz lelkes résztvevővel, végül vagy ötvenen csatlakoztak. Szép lett, persze van benne egy apró hiba, de lassan ezen is felülemelkedem.
Ez a kép itt az egyik nagy kedvencem lett, Csilla néni egész lénye benne van szerintem.


Péntek este Annáéknál bandáztunk, szombat délelőtt pedig Lea és Mariann voltak strandvendégek nálunk. Szeretem ezt a sokszínű, jövős menős nyarazós életet. :) A kertben egyre több a cseresznye, a meggy és a málna, nagyjából óránként irigylem meg magunkat a jódolgunkért.
Szombat délután zsúrba mentünk, amiről kiderült, hogy vasárnap délután lesz. Vasárnapra családi összejövetelt szerveztem Hanna és Csilla apropójából, Hanna eléggé elkeseredett, hogy se zsúr, se sütögetés. Nyugtatgattam, hogy a sütögetést megtartjuk jövő vasárnap, a zsúrba pedig még minig hivatalosak vagyunk.

Szombat este Hidegkúton voltunk a Helka című meséből készült bábelőadásra. Lellét Ferinek adtuk, a három naggyal pedig átautóztunk a Klébibe, a szabadtéri rögtönzött színpadhoz. Nem késtünk el, sőt, de már így is alig volt hely a nézőtéren, szabad szék gyakorlatilag egy sem. Minden alkalommal azon tűnődöm itt Hidegkúton, hogy mi az oka annak, hogy nem férek bele a dobozba. :)
Itt ugyanis nagyon kevés felnőttnek jutott eszébe az ölébe venni a gyerekét, holott tényleg nagyon sokan (szintén kisgyerekkel) tanácstalanul ácsorogtak a sorok szélén. Végül az egyik rendezőnek szóltam, hogy ha a székeket közelebb tolják egymáshoz (nem hagyva 15-20cm réseket köztük), akkor soronként 2 szék még biztosan befér. Megoldották, leültünk. 5en két székre, pont elég is volt.
Az előadás egyébként szuper, ugyan nem gondolom, hogy bármelyik gyerekünk képes volna elmesélni, miről is szólt, de a látvány önmagában is élmény. Az együtt töltött idő pedig még annál is értékesebb.

Vasárnap délelőtt újabb strandvendégeink voltak, a mieink bemutatták, hogyan kell medencézni, Aladár és az ikrek inkább a pokrócozást és a szemlélődést (cseresznye evéssel kombinálva) választották.
Délután végül zsúrban voltunk :), az ünnepelt szerelmet vallott Miminek (az érdemből picit von csak le, hogy az igazi Szerelem épp nyaralt, emiatt nézett Gergő másik lány után. Mondjuk az ízlésére nem lehet panasz, Rozi is igen szép kislány, de nem mondanám, hogy ellenemre lenne, ha végleges volna a csere, Gergő ugyanis a szívem csücske), estére pedig lehűlt a levegő is, hogy mindenki nyugodtan alhasson ezúttal.