Csillus blogjáról szoktam a kreatívkodáshoz inspirációt gyűjteni.
A megvalósításuk gyakrabban fullad kudarcba mint szeretném, ennek én vagyok az oka, mert a gyerekek szerintem mindenben partnerek volnának. Az is lehet, hogy nálunk gyorsabban szaladnak el a délelőttök... és hogy őszinte legyek, a nálunk divatos szerepjátékokból nincs is szívem kiszakítani őket. Van, hogy még délben is nyomják, én öltöztetem át őket, amit észre sem vesznek, nekem pedig jó látni, hallgatni a műsorukat. (ha épp nem sietünk valahova, mert akkor morgok...)
Szóval a minap belebotlottam egy golyós játékba odaát, és mivel a lego az egyik fő kedvencük (és én is szeretek játszani velük :)), ráadásul a konyhapulton hetek óta keresem a helyét egy fémgolyónak, egészen hamar nekiláttam megalkotni az első pályát.
Mire végeztem vele, már mind a négyen körülöttem álldogáltak, Áron azonnal lecsapott az első készre, és le sem tette szerintem egy órán keresztül. Közben elkészült még két változat, és kellett a kis golyónak házikó is, és Hanna végül belefelejtkezett az építésbe, de a golyópálya a mai nap sikerakciója volt, kétség kívül.
Várható volt, hogy elmolyolnak majd vele, de hogy ennyire lekötni őket, főleg Áront, azt nem gondoltam. :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Játék. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. július 10., szerda
2012. május 9., szerda
A pici meg a kicsik
Én betartottam a szavam, Mikolt is, Áron is kicsi itthon. :)
Él még a lányok megnevezés is, ami a két nagyobbikra vonatkozik.
Lelle ezekből a gyűjtőnevekből valahogy kiszorult eddig, vagy mert megkülönböztetetten a picike néven fut, vagy mert még egyik bandába sem tartozik. Egyre inkább érik, mert mostanában már ő is kezet mos, vagy fogat akár.
Mindenesetre a sok csapat sok gyereket is feltételez, erre csak olyankor döbbenek rá, amikor valakivel telefonon kellene beszélnem, és közben háromfelé mondom a magamét, miközben az illető vár. Néha elképzelem a még nagyobb családokat, ahol még több a zsivaj, még többfelé kell figyelmet osztani, és elképzelem magunkat is, ahogy mások látnak bennünket.
A napokban egyre fáradtabban fekszem. Azt gondoltam, tavaszi fáradtság, aztán rájöttem, hogy Lelle ugrott egy nagyot ismét (pénteken írok róla részletesen), ami azzal jár, hogy immár két gyerekem pakol. Ki. Be meg csak egy. Vagy egy se... Vagyis a rendetlenség, és a figyelnivaló meghatványozódott, és akárhogyan próbálom, nem sikerül utolérnem őket. Leginkább a konyha szükségállapotra emlékeztető rendetlensége zavar, meg alatta a ragacs...
És mégis, ha sikerül magam mögé utasítanom az elváráshegyeket, és leülök a nappaliban közéjük, azt látom, hogy nekik nagyon jó.
Nagycsaládban, soktestvérrel az esetek nagy részében lenni jó.
És jók a reggelek, amikor mindig valaki más ébred elsőként, és egy picit csak egyedül birtokolhat, engem, játékot, helyet az asztalnál. És mire épp megunja az egykeséget, jönnek is a többiek. Mára már akár hárman is együtt tudnak játszani, sőt, ha Hanna oviban van, a legkisebbet is beveszik... mégha rombol is.
Tegnap az volt a játék, hogy egy tizes papírzsebkendőt szaggattak miszlikbe, mert azon Lelle hangosan kacagott. Hárman tépték, a picike pedig gurgulázott. :) Ez már a játék vége, mikor már mind elfáradt, körülöttük a délután romjai...
Ha pedig Lellének sok, azt is a tudtukra adja. Néha persze felmerül bennem, meg kell-e menteni őt, de Lelli testvérbiztos, szereti, ha körülötte hemzsegnek a nagyok, de amikor elege lesz, kiabál, vagy ellöki őket. Amilyen kicsi, olyan öntudatos. Kíváncsian várom, hogyan alakul még ez a négyes. :)
2010. február 8., hétfő
Torony
A mesélés, könyvnézegetés és a babázás után a kedvenc játékok közül az építés a leggyakoribb minálunk. Van a lányoknak duplójuk is, és a nyár végén a mamám hozott nekik az óvodából egy vagonnyi színes fahasábot. Egyforma méretűek, kivéve egy párat, ami megtöri az egyhangúságot... mert így igazából csak hosszú kígyót lehet csinálni, meg ledönthetős játékot játszani.
Ezeket hamar megunták, a kockák dobozba kerültek és a polcon várták jobb sorukat. Máig...
Hanna templomot akart építeni, nagy toronnyal, és azt kérte, a fakockákból építsünk. Levettük a nagy dobozt, Mikolt izgatottan toporgott a polc előtt, és mindketten lelkesen segédkeztek az építkezésben. A végeredmény pedig egy valóban magas, mutatós darab lett.
A legjobb a egészben a csapatmunka volt, csillogó szemmel keresgéltek, rakosgattak, óvatosan, nehogy megbillenjen az amúgy is labilis szőnyegalapon álló tornyuk. Ritka, hogy ennyi ideig képesek együtt játszani, persze segített, hogy Mikolt igazi toronyfan.
Végül, miután kigyönyörködték magukat a kész műben, Hanna elérkezettnek látta az időt, hogy a mai napon eddig elhanyagolt babáját megetesse, átöltöztesse, bepelenkázza. Szaladt és hozta is, lehuppant vele a toron tövébe, és véletlenül megrúgta... (a képen látszik, ahogy az egyik tartóoszlop már nincs a helyén...)
A torony sajnos ledőlt, Hanna nyugtázta, Mikolt pedig kesergett rajta egy darabig. Megígértem neki, hogy délután újat csinálunk.
Ezeket hamar megunták, a kockák dobozba kerültek és a polcon várták jobb sorukat. Máig...
Hanna templomot akart építeni, nagy toronnyal, és azt kérte, a fakockákból építsünk. Levettük a nagy dobozt, Mikolt izgatottan toporgott a polc előtt, és mindketten lelkesen segédkeztek az építkezésben. A végeredmény pedig egy valóban magas, mutatós darab lett.
A legjobb a egészben a csapatmunka volt, csillogó szemmel keresgéltek, rakosgattak, óvatosan, nehogy megbillenjen az amúgy is labilis szőnyegalapon álló tornyuk. Ritka, hogy ennyi ideig képesek együtt játszani, persze segített, hogy Mikolt igazi toronyfan.Végül, miután kigyönyörködték magukat a kész műben, Hanna elérkezettnek látta az időt, hogy a mai napon eddig elhanyagolt babáját megetesse, átöltöztesse, bepelenkázza. Szaladt és hozta is, lehuppant vele a toron tövébe, és véletlenül megrúgta... (a képen látszik, ahogy az egyik tartóoszlop már nincs a helyén...)
A torony sajnos ledőlt, Hanna nyugtázta, Mikolt pedig kesergett rajta egy darabig. Megígértem neki, hogy délután újat csinálunk.
2009. január 26., hétfő
Aki a könyvet szereti

Résztvevői vagyunk egy (szerintem nagyszerű) piramisjátéknak. A játékra olyan 0-6 év közötti gyerekek szüleit invitálnám, akik szívesen bővítenék csemetéjük könyvespolcát 36 szép új könyvvel, vállalva azt a feladatot, hogy 1 könyvet és 6 levelet továbbküldenek. Mi már elküldtük a magunkét, (célba ért és ahogy tudjuk nagyon örültek neki :):)) és van még 5 elküldendő levelünk. Jó volna, ha nem szakadna meg a lánc...
Akit komolyan érdekel, az írjon és küldjük a hozzávalókat.
Köszönjük.
Már csak egy levelem maradt...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)















