Sokszínű, jókedvű, tartalmas 2009-es évet kívánunk.
Szeretettel
KDHM
2008. december 31., szerda
Cuppogó kisbárány
Mikolt ma megmutatta, teljes értékű, aktív tagja a családnak. Reggel, miután kipihente magát a nagyjából óránkénti ébredés ellenére, magam mellé vettem, majd egy idő múlva Hanna is befészkelte magát közénk. Puszilgattuk őket, mire Mikolt cuppogni kezdett, addig formálta a kis száját, míg sikerült neki. Mi persze elolvadtunk, ujjongtunk örömünkben, ami úgy tűnik elég volt neki ahhoz, hogy ezt a tudományát ma rengetegszer ismételte meg a telhetetlen közönségnek. Annyira édes, ahogy igyekszik, és fogja, hogy mekkora örömöt okoz nekünk. :)
Délelőtt a székében ücsörgött csendben, majd megunhatta az egyedüllétet, és kiabált egy nagyot. Olyan hangja volt, mint egy kis báránynak. Reggeliztünk éppen, Dani mondta Hannának: Hallod, van egy kisbárányunk. Erre Hanna:
- Nem úgy hívják. Gönci Mikolt Léna. Úgy hívják. Nem bárány.
Na tessék... :):)
Hanna egyébként naponta kápráztat el, és mosolyogtat meg bennünket az újabb mondatfordulataival. Tegnap a leves után megkérdeztem, kér-e még.
- Kérsz még levest?
- Köszi, inkább gombócot.
Pár napja már pizsamában hálózsákban ücsörgött a kis hokedlin az előszobában, (itt mesélünk, valamiért ezt a helyet nézte ki magának) könyvet nézegetett, aztán engem szeretett volna. Hallom ám:
- Kinguska!!!
:):) Hogy ezt kitől vette?
Ma moziban voltunk Danival, délután anyukám volt velük. Mikolt nem rajong a nélkülem töltött időért. Hanna nagy igyekezettel próbálta vigasztalni:
- Ne sírj Mikolt, Kinga jön haza.
Jólesett a film, de igyekeztünk haza természetesen.
Délelőtt a székében ücsörgött csendben, majd megunhatta az egyedüllétet, és kiabált egy nagyot. Olyan hangja volt, mint egy kis báránynak. Reggeliztünk éppen, Dani mondta Hannának: Hallod, van egy kisbárányunk. Erre Hanna:
- Nem úgy hívják. Gönci Mikolt Léna. Úgy hívják. Nem bárány.
Na tessék... :):)
Hanna egyébként naponta kápráztat el, és mosolyogtat meg bennünket az újabb mondatfordulataival. Tegnap a leves után megkérdeztem, kér-e még.
- Kérsz még levest?
- Köszi, inkább gombócot.
Pár napja már pizsamában hálózsákban ücsörgött a kis hokedlin az előszobában, (itt mesélünk, valamiért ezt a helyet nézte ki magának) könyvet nézegetett, aztán engem szeretett volna. Hallom ám:
- Kinguska!!!
:):) Hogy ezt kitől vette?
Ma moziban voltunk Danival, délután anyukám volt velük. Mikolt nem rajong a nélkülem töltött időért. Hanna nagy igyekezettel próbálta vigasztalni:
- Ne sírj Mikolt, Kinga jön haza.
Jólesett a film, de igyekeztünk haza természetesen.
2008. december 29., hétfő
5 hónapos
És már nem is olyan picike... Öröm is, meg hiányzik is :) Persze inkább öröm. De nem azért, mert már nem olyan picike, hanem mert annyira édes, jóságos, lélekbenéző, nyugodt, csupacsupabáj kisbaba. Olyan mázasan hangzik, de tényleg minden percnek örülök, semmi sincs, amit másképpen szeretnék vele kapcsolatban. Nem zavar az sem, hogy sokszor fent vagyunk vele hajnalban, hiszen reggelig mellettünk nézelődik. Ha a pelusa zavarja, (mert zavarja a borsószemet...) akkor kiabál. Vagy ha éhes. Vagy ha a cumi már régen kiesett és nem vesszük észre. Különben pedig nézelődik, elmélkedik, babrál, és közben ha véletlenül kinyitnám a szemem, hogy megnézzem visszaaludt-e már, rámmosolyog. Lehet rá neheztelni akkor, csak azért, mert nem tud aludni? :)Az alvással még mindig úgy vagyunk, hogy alszik, magától, amennyi jólesik. Épp áttérőben van a nappali háromról a kettőre, ha véletlenül becsúszik egy harmadik is, akkor ébred hajnalban. 4-5 között, és két kétésfél órát van fenn. Mire a többiek kelnek, akkor alszik el ő. Egyébként pedig délelőtt egy órát, délután kettőt, éjjel pedig majdnem tizenkettőt tölt alvással. Ha kiesik a cumija, reklamál, vagy ha éhes. Éjjel kb. kétszer. Már nem szeret fekve szopizni, bár nekem jólesne néha. :)
Szopizik, nagyjából 6x. Tegnap először kóstolt almát, és egyáltalán nem gondolta finomnak. Ma újra adtunk neki, Hanna is természetesen, két kanálvég volt az adag, de egyelőre a kanál sem a kedvenc, nemhogy az alma. Hogy miért rohanok a kóstoltatással? Mondjuk elég a tejem, bár estére már dolgoznia kell érte, és a napokban egyszer pótoltunk is. A cumisüveg sem tartozik a kedvelt tárgyak csapatába... De megette. Így aztán úgy döntöttem, játszva, mennyiségnek nem nevezhető ízelítőt adok neki, hátha. Egyelőre kétségeim vannak a sikert illetően. Inkább marad a cicinél, mégha küzdenie is kell érte. Bánni nem bánom.
Nem egy nagy kóstolgatós amúgy sem, a játékok most kerültek csak a szájába, inkább a kezeit rágcsálja, az egyetlen, amit nagy szeretettel rág ezen kívül, az a cumi, vagy a kezem. A játékokat már ügyesen megfogja, a székére fellógatottakat megtanulta rázni, így mindent, ami a keze ügyébe kerül kipróbál, vajon csörög-e. Ha igen, nagyokat nevet. Inkább szemlélődős, ha a háta meg van támasztva, rezzenéstelen arccal képes befelé figyelni, vagy kifelé, nem is tudom eldönteni igazán. Rengeteget dumál, fújja a buborékokat, sikongat, énekel. És még ennél is többet mosolyog.
Mozgásban egyszer mutatta meg, hogy meg tud fordulni a hátáról a hasára is, nem csak visszafelé, de azóta nem gyakorol. Oldalra már elfordul, az ott található dolgokkal eljátszik, de tovább nem billen. Viszont ülni szeretne, felhúzza magát, ha a kezénél fogom nagy erőkkel küzd. Amint felül, nagy vigyorral jelzi, most jó. :) És mert ez még odébb van, vissza is tesszük, amit zokszó nélkül tudomásul is vesz. Végtelenül türelmes, ezt nem tudom honnan hozta, mert egyikünk sem az, de nagyon jólesik tudni, hogy van a családunkban egy ilyen is. Néhány napja már a csípőmön is tudom vinni, szépen tartja magát, a lábacskáit pedig körémfonja, úgyhogy lassan újra előkerülhet a sling.Mimóza, már pocakban is az volt, az egyedüli Hanna, aki bármit csinálhat vele, nem veszi zokon. Hann pedig nagyon kedves vele, tényleg csak néha van egy két direkt gorombaság, de arra Mikoltnak megintcsak mosoly a válasza. Pedig egy nagyobb nyomás, erősebb fogás is elég, hogy elsírja magát.
Számokban pedig 6300 gramm körül jár, ez az utóbbi időben nem nagyon változott, bár a hurkákból ítélve nem fogyott :) és 64 cm. Fogat nem növeszt, ahogy hajat se nagyon. 3as pelust hord, de a 4es is jó már és 68as ruhákat visel. Hatalmas gombszemei vannak, és a szín tekintetében még mindig van egy zöldesbarna és egy kék.
2008. december 27., szombat
2év 2hónap
Hanna ennyi idős lett. Ma van az egyik dédnagypapájának a születésnapja, ma lenne 81 éves. Ma van a névnapja is, és a házassági évfordulójukat is ezen a napon ünnepelték. Gondoltunk rá ma sokat. :)A legnagyobb változás a beszédben történt, két hónap alatt gyakorlatilag folyékonyan, érthetően, (bár lehet, hogy ezt csak én gondolom így...:)) szépen beszél. Olyan nagy könnyebbség ez, bár lassan elfelejtem, milyen volt az életünk jelnyelvet használó kétévessel. És persze mindez csak akkor igaz, ha éppen meghallja, vagy van kedve a közléshez. Sokszor ugyanis annyira fontos teendője van, hogy hallani sem képes, nemhogy beszélni.
Itt a második nagy változás, a koncentráció és az akarat találkozása. Rengetegszer hallom, hogy akarom, csijájom, én. Megjelent a tiem is, már úgy vártam :) És tény, hogy egyedül eszik, vetkőzik, öltözik, sokszor egyedül játszik is.
A játékról... Pár napja mindent elsöprő mennyiségben azt játssza, hogy a bölcsőbe pakolja egyesével az összes babát, állatot, ma a ceruzákat is, és a könyveket is, mindet megzsuppolja, úgy, hogy énekli a zsippzsuppot, közben pedig ringatja az aktuális bennfekvőt. Amikor végére ér a nótának, megdicséri a játékát, "ügyes vagy ... ". :)
A másik nagy kedvenc, kevésbé kis rendetlenséggel járó, de még mosolyfakasztóbb elfoglaltsága, hogy egyesével bepakolja a könyvespolca tartalmát zacskókba és az előszobába, hidegebb időben a nappali közepére halmozva őket. Szenzációs kupac alakul belőlük, győzzük visszapakolni. :)A beszédhez hozzá tartozik a nótázás, mondókázás is. Egyre több dalt tud végigénekelni, sokszor együtt is énekli velem, nem csak hallgatja. A dallam is felismerhető egyre gyakrabban, de csak az én finom füleimnek. :)
Az alvással le kell kopognom el vagyok kényeztetve, kivételesen egyszer kétszer kel egy héten, akkor is csak rövid időre, és a nálunk töltött idő is elenyésző. Délután kettőkor elalszik, négykor ébred, este pedig nagyjából tízkor a mi fotelban ücsörgésünk mellett. Reggel nyolc körül ébred, azonnal lábra parancsol minket is, bár karácsony óta eljátszik egyedül is. Úgy tervezem, hogy majd a költözés után teszem egybe őket, kíváncsi vagyok, milyenek lesznek majd úgy az éjjelek...
Az elmúlt hónapban 16ra gyarapodott a fogak száma, kilóban a 12,5 maradt és most nem is nőtt szerintem, vagyis 91-92cm. Magas. Szélvész, hurrikán, de kedves, és nagyon jó testvér még mindig. :)
2008. december 26., péntek
Karácsonyunk
A nagy jövés menésben elmaradt a krónika...
23-án este bementünk a városba, fényeket nézni meg betlehemet a Bazilikába. Roppant hideg volt, a templomban csak lézengtek az emberek, a téren senki. Kicsit lehangoló volt a hatalmas feldíszített fa, és a rengeteg fény így, emberek nélkül. Az az érzésem, hogy ha másik országban lettünk volna, ezen a téren biztosan sok sátor, nyüzsgés lett volna... sajnálom, hogy nálunk csak a Vörösmarty tér telik meg ilyenkor... Hogy egy kicsit emberekkel is találkozzunk, elsétáltunk odáig, ettünk kürtős kalácsot, ittunk forralt bort, összefutottunk Gergővel is, aztán hazakocsikáztunk.
Dani végül megvétózta az éjszakai karácsonyfaállítást, így ehelyett aludtunk egyet. Pár ajándékot csomagoltunk csak be előtte, így aztán végül mindennel készen, nyugodtan feküdtünk le.
24-én délelőtt a Vadasparkban voltunk, szerintem az egész erdőben csak mi és az állatok, meg a vadászok jártak. Nagyon jó hangulata volt az erdőnek, sütött a nap, sehol egy lélek, (lehet, hogy minket kerülnek az emberek?) mi pedig megnéztük a csacsikat, ökröket, Hanna motorozott, Mikolt aludt.
Ebéd után a lányokat letettük, mi pedig nekiálltunk a legnagyobb feladatnak, csendben, és roppant gyorsan karácsonyt varázsolni a nappaliba. A felettünk lakó unokája újra itt töltötte az idejét, nyilván az ő szülei is szerettek volna meglepetést okozni a gyereküknek, ahogy mi is. A kislánnyal egy baj van csak, iszonyatos zajt csinál. Ezzel persze egy órával a tervezett ébredés előtt verte fel Hannát, aki álmosan, hisztisen kócosan jött a nappliba, ahol épp az utolsó simításokat végeztük.
Szegényem természeresen nem akart várni egy másodpercet sem, míg felöltözünk, felébred Mikolt, vagy elmegyünk megnézni a pásztorjátékot. Dani felment a szomszédhoz, aki számomra teljesen érthetetlen módon kacarászott a tapintatlanságán, jelezve, hogy akkor mostmár mindegy, zajonghat a kislány. Hogy a kicsink még alszik? Nem számít... Elég feszült voltam ettől, de végül mire Hanna szépbe öltözött és mi is kicsit ünneplősebbe váltottunk, Mikolt is felébredt (neki is segítettek odaföntről persze...) egy kis zenével, csilingeléssel végre megérkeztek az angyalok, és kezdődhetett a csomagbontogatás.



Hanna mindent megnézett, mindennek örült, mindent kipróbált. Mikoltnak is segített, és annyira kedves volt, mindent, amit Mikolt kapott odavitte neki, hagyta, játszon vele. Kaptak evőseszközöket, amit Hanna fel is avatott, evett sajtostésztát, igazi karácsonyi menü. :) Mikolt közben az asztalon figyelte a nagyot, az új cumiláncával. Hanna ezt sem akarta magának, pedig szemezett vele egy ideig. Tényleg nagyon meghatott, ahogy tiszteletben tartotta Mimi cuccait.
Hanna a kis konyhával játszott a legszívesebben, mindannyiunknak főzött palacsinta tortát, aztán kirakózott, (Ági zseniális ajándékokat kaptunk!!! :)) megint főzött, megint kirakózott, megint főzött.
Készült közös kép is természetesen, mostmár két gyerekkel, míg vártuk a nagyszülőket mihozzánk. Mióta van pici a házban, nem mi megyünk, hanem ők jönnek. Ez nekik valószínűleg kicsit több áldozattal ját, viszont idén pl. Mikolt el is aludt, mire ideértek, ha mentünk volna, nem tudott volna pihenni. Az este végére így is jól elfáradt, sírós is lett.
Vacsoráztunk együtt is, bonotgattunk ajándékot is, felébredt a picike is. A lassan hagyománnyá váló naptár a gyerekek fényképeivel idén is nagy sikert aratott, Hanna is nagyon szívesen nézegeti a kis képeket, mondja végig az egész családot, kimicsicsijál. Ilyenkor nagyon gyorsan szalad az idő, és mert mindenhova el szeretnénk jutni, mentünk is.
Jártunk a dédinél, ott voltak Manó és Sanyi is, na itt már Mikotlnak nagyon sok volt a tömeg, a hang, sírt, bújt, evett, de aludni nem tudott. Fénykép sem készült, a lényeg, hogy együtt voltunk egy kicsit, Hanna mindenki ajándékát kibontotta és örültünk ennek mindannyian. A mamámékhoz már el sem jutottunk így, viszont mindenki eljött utánunk, hogy miután az icikét letettem egy kicsit még lerogyhassunk, megcsodálhassák a mi fánkat is. Készült itthon egy olyan kép, amit már nagyon régen kellett volna, nekem eszembe sem jutott. Márkus vetette fel és milyen igaza volt. haogy nézem, nekem ez az egyik legjobb karácsonyi ajándék idén. Íme:
Kicsi és törékeny vagyok emellett a két férfi mellett, akiknek én fogtam a kezét míg belefért mindkettő a tenyerembe, akiket láttam újszülöttnek, kisgyereknek, aztán gyorsan túlnőttek engem, saját életük van, megosztanak belőle sokat, de nem mindent. És olyan nagyon jó, hogy vannak nekem is testvéreim. Matyi, amikor először kiderült számára, hogy csak a mamánk közös, elsírta magát: Melyik felem a Kinga testvére? kérdezte... Nekem az egész kell. Igaza van. Testvérek vagyunk, és ez nagyon megérintett ma, talán a sajátjaimat nézve...
Nos így telt a Szentesténk, azóta pedig rohanunk, látogatunk, eszünk, én pedig belül igyekszem minden pillanatban a családommal lenni, örülni a gyerekeimnek, Daninak meg az ünnepnek.
23-án este bementünk a városba, fényeket nézni meg betlehemet a Bazilikába. Roppant hideg volt, a templomban csak lézengtek az emberek, a téren senki. Kicsit lehangoló volt a hatalmas feldíszített fa, és a rengeteg fény így, emberek nélkül. Az az érzésem, hogy ha másik országban lettünk volna, ezen a téren biztosan sok sátor, nyüzsgés lett volna... sajnálom, hogy nálunk csak a Vörösmarty tér telik meg ilyenkor... Hogy egy kicsit emberekkel is találkozzunk, elsétáltunk odáig, ettünk kürtős kalácsot, ittunk forralt bort, összefutottunk Gergővel is, aztán hazakocsikáztunk.
Dani végül megvétózta az éjszakai karácsonyfaállítást, így ehelyett aludtunk egyet. Pár ajándékot csomagoltunk csak be előtte, így aztán végül mindennel készen, nyugodtan feküdtünk le.24-én délelőtt a Vadasparkban voltunk, szerintem az egész erdőben csak mi és az állatok, meg a vadászok jártak. Nagyon jó hangulata volt az erdőnek, sütött a nap, sehol egy lélek, (lehet, hogy minket kerülnek az emberek?) mi pedig megnéztük a csacsikat, ökröket, Hanna motorozott, Mikolt aludt.
Ebéd után a lányokat letettük, mi pedig nekiálltunk a legnagyobb feladatnak, csendben, és roppant gyorsan karácsonyt varázsolni a nappaliba. A felettünk lakó unokája újra itt töltötte az idejét, nyilván az ő szülei is szerettek volna meglepetést okozni a gyereküknek, ahogy mi is. A kislánnyal egy baj van csak, iszonyatos zajt csinál. Ezzel persze egy órával a tervezett ébredés előtt verte fel Hannát, aki álmosan, hisztisen kócosan jött a nappliba, ahol épp az utolsó simításokat végeztük.
Szegényem természeresen nem akart várni egy másodpercet sem, míg felöltözünk, felébred Mikolt, vagy elmegyünk megnézni a pásztorjátékot. Dani felment a szomszédhoz, aki számomra teljesen érthetetlen módon kacarászott a tapintatlanságán, jelezve, hogy akkor mostmár mindegy, zajonghat a kislány. Hogy a kicsink még alszik? Nem számít... Elég feszült voltam ettől, de végül mire Hanna szépbe öltözött és mi is kicsit ünneplősebbe váltottunk, Mikolt is felébredt (neki is segítettek odaföntről persze...) egy kis zenével, csilingeléssel végre megérkeztek az angyalok, és kezdődhetett a csomagbontogatás.


Hanna mindent megnézett, mindennek örült, mindent kipróbált. Mikoltnak is segített, és annyira kedves volt, mindent, amit Mikolt kapott odavitte neki, hagyta, játszon vele. Kaptak evőseszközöket, amit Hanna fel is avatott, evett sajtostésztát, igazi karácsonyi menü. :) Mikolt közben az asztalon figyelte a nagyot, az új cumiláncával. Hanna ezt sem akarta magának, pedig szemezett vele egy ideig. Tényleg nagyon meghatott, ahogy tiszteletben tartotta Mimi cuccait.
Hanna a kis konyhával játszott a legszívesebben, mindannyiunknak főzött palacsinta tortát, aztán kirakózott, (Ági zseniális ajándékokat kaptunk!!! :)) megint főzött, megint kirakózott, megint főzött.
Készült közös kép is természetesen, mostmár két gyerekkel, míg vártuk a nagyszülőket mihozzánk. Mióta van pici a házban, nem mi megyünk, hanem ők jönnek. Ez nekik valószínűleg kicsit több áldozattal ját, viszont idén pl. Mikolt el is aludt, mire ideértek, ha mentünk volna, nem tudott volna pihenni. Az este végére így is jól elfáradt, sírós is lett.
Vacsoráztunk együtt is, bonotgattunk ajándékot is, felébredt a picike is. A lassan hagyománnyá váló naptár a gyerekek fényképeivel idén is nagy sikert aratott, Hanna is nagyon szívesen nézegeti a kis képeket, mondja végig az egész családot, kimicsicsijál. Ilyenkor nagyon gyorsan szalad az idő, és mert mindenhova el szeretnénk jutni, mentünk is.
Jártunk a dédinél, ott voltak Manó és Sanyi is, na itt már Mikotlnak nagyon sok volt a tömeg, a hang, sírt, bújt, evett, de aludni nem tudott. Fénykép sem készült, a lényeg, hogy együtt voltunk egy kicsit, Hanna mindenki ajándékát kibontotta és örültünk ennek mindannyian. A mamámékhoz már el sem jutottunk így, viszont mindenki eljött utánunk, hogy miután az icikét letettem egy kicsit még lerogyhassunk, megcsodálhassák a mi fánkat is. Készült itthon egy olyan kép, amit már nagyon régen kellett volna, nekem eszembe sem jutott. Márkus vetette fel és milyen igaza volt. haogy nézem, nekem ez az egyik legjobb karácsonyi ajándék idén. Íme:
Kicsi és törékeny vagyok emellett a két férfi mellett, akiknek én fogtam a kezét míg belefért mindkettő a tenyerembe, akiket láttam újszülöttnek, kisgyereknek, aztán gyorsan túlnőttek engem, saját életük van, megosztanak belőle sokat, de nem mindent. És olyan nagyon jó, hogy vannak nekem is testvéreim. Matyi, amikor először kiderült számára, hogy csak a mamánk közös, elsírta magát: Melyik felem a Kinga testvére? kérdezte... Nekem az egész kell. Igaza van. Testvérek vagyunk, és ez nagyon megérintett ma, talán a sajátjaimat nézve...Nos így telt a Szentesténk, azóta pedig rohanunk, látogatunk, eszünk, én pedig belül igyekszem minden pillanatban a családommal lenni, örülni a gyerekeimnek, Daninak meg az ünnepnek.
2008. december 22., hétfő
Aranyvasárnap
Nekem úgy tűnik, mintha ma gyújtottuk volna meg az első gyertyát, és máris itt a negyedik vasárnap...
Pár napja, mióta rájöttem, hogy Mikoltnak a hajnal végigalvásához szüksége van a közelségemre, újra átveszem őt a nagyágyba. Tényleg működik, az eddig másfél-két óra nézelődés, és a fél nyolcas ébredés helyett egy pár percig elmélázik azon, hogy hol van, aztán reggel kilencig egy szopi erejéig ébred csak, különben pedig vagy a kendőjét, vagy az én pizsamámat szorongatva alszik. Jól van ez így, csak sajnálom, hogy Hanna, ha épp át is jön, nem tud tőle aludni, inkább visszamegy a helyére... Sosem gondoltam, hogy lesz olyan, hogy azt kívánom, mind aludjunk egy helyen.
A reggelek egy kicsit szülőbarátabban ezáltal, és amikor látom a kipihent fejüket, apukájét is beleértve természetesen, olyan mosolyoghatnékom támad. Ilyen...
Ma végre sikerült a nagy szél ellenére kimozdulnunk, egészen a Vörösmarty térig, ahol Hanna míg nem jöttek egyfolytában ezt ismételgette: Várom a Sáját. Volt nagy forgatag, bábszínház, találkoztunk egy anyukával, aki hat lányával nézelődött, kölcsönösen megcsodáltuk egymáséit. Hihetetlen volt, ahogy csillogott a szeme ahogy mosolygott, és a saját hatja mellett volt ideje megcsodálni az én felemás szemű kicsimet is. Az övéi között a legnagyobb korkülönbség másfél év.... Hoppá...
Szóval jött Sára, és Kolos és Misi és Ági, épp a végére értek oda a horrorbábszínháznak, amit Hanna nagyon komolyan figyelt. Paprika püfölt el mindenkit odafönn. Aztán Sárával az oroszlános kútban viháncoltak, majd mikor Mikolt már kockára fagyott, nekünk pedig a csontunkig járt a szél, bevettük magunkat egy gyorséttermi egységbe, ebédelni. A gyerekek itt is remekül érezték magukat, szaladgáltak a székeken, ettek, dumáltak, jó volt látni őket együtt.
Délután még egy nagy alvás is belefért itthon, hála a sikernek, mivel Hannát az autóban ébren tudtam tartani. Estére Dani és Hanna a nagymamához nagypapához mentek, mézeskalácsot sütöttek, én pedig Mikolttal ajándékot csomagoltam. Szép lassan készül minden, és már csak azon merengek, hogy mennyire igazuk van a tengeren túlon, és idehaza is azoknak, akikhez a karácsonyfát reggel hozzák. Így van idő Szenteste napján együtt lassulni bele az ünnepbe, nem kell izzadtan, lóhalálában fát díszíteni, ennit csinálni, közben nem veszekedni, morcoskodni, kergetni a lábalatt lévőket. Azt hiszem fontolóra vesszük ezt a verziót...
Pár napja, mióta rájöttem, hogy Mikoltnak a hajnal végigalvásához szüksége van a közelségemre, újra átveszem őt a nagyágyba. Tényleg működik, az eddig másfél-két óra nézelődés, és a fél nyolcas ébredés helyett egy pár percig elmélázik azon, hogy hol van, aztán reggel kilencig egy szopi erejéig ébred csak, különben pedig vagy a kendőjét, vagy az én pizsamámat szorongatva alszik. Jól van ez így, csak sajnálom, hogy Hanna, ha épp át is jön, nem tud tőle aludni, inkább visszamegy a helyére... Sosem gondoltam, hogy lesz olyan, hogy azt kívánom, mind aludjunk egy helyen.
A reggelek egy kicsit szülőbarátabban ezáltal, és amikor látom a kipihent fejüket, apukájét is beleértve természetesen, olyan mosolyoghatnékom támad. Ilyen...
Ma végre sikerült a nagy szél ellenére kimozdulnunk, egészen a Vörösmarty térig, ahol Hanna míg nem jöttek egyfolytában ezt ismételgette: Várom a Sáját. Volt nagy forgatag, bábszínház, találkoztunk egy anyukával, aki hat lányával nézelődött, kölcsönösen megcsodáltuk egymáséit. Hihetetlen volt, ahogy csillogott a szeme ahogy mosolygott, és a saját hatja mellett volt ideje megcsodálni az én felemás szemű kicsimet is. Az övéi között a legnagyobb korkülönbség másfél év.... Hoppá...
Szóval jött Sára, és Kolos és Misi és Ági, épp a végére értek oda a horrorbábszínháznak, amit Hanna nagyon komolyan figyelt. Paprika püfölt el mindenkit odafönn. Aztán Sárával az oroszlános kútban viháncoltak, majd mikor Mikolt már kockára fagyott, nekünk pedig a csontunkig járt a szél, bevettük magunkat egy gyorséttermi egységbe, ebédelni. A gyerekek itt is remekül érezték magukat, szaladgáltak a székeken, ettek, dumáltak, jó volt látni őket együtt.
Délután még egy nagy alvás is belefért itthon, hála a sikernek, mivel Hannát az autóban ébren tudtam tartani. Estére Dani és Hanna a nagymamához nagypapához mentek, mézeskalácsot sütöttek, én pedig Mikolttal ajándékot csomagoltam. Szép lassan készül minden, és már csak azon merengek, hogy mennyire igazuk van a tengeren túlon, és idehaza is azoknak, akikhez a karácsonyfát reggel hozzák. Így van idő Szenteste napján együtt lassulni bele az ünnepbe, nem kell izzadtan, lóhalálában fát díszíteni, ennit csinálni, közben nem veszekedni, morcoskodni, kergetni a lábalatt lévőket. Azt hiszem fontolóra vesszük ezt a verziót...
2008. december 18., csütörtök
Drámavég
Ma este először hagytuk egyedül a gyerekeket. Pontosabban a nagymamával voltak, de nélkülünk. Dani karácsonyozni ment munkailag, nekem pedig pszichodráma befejező összeülős, bizonyítványosztáson volt jelenésem.
Annyira aggódtam, főleg a picike miatt, de nagyon jól viselte a távollétemet. Azt hiszem, nekem volt nehezebb. A nagymama megetette cumisüvegből, annyit fűzött csak hozzá, hogy legközelebb próbáljam meg én. Mikolt ugyanis nem rajong az üvegért. Üvölt, eszik, üvölt eszik... Aztán egyszer csak jóllakik. Szegényem...
Amikor hazaértünk, Hanna hatalmas mosollyal rohant hozzánk, Mikolt aludt, és amikor Dani felvette, hogy fürdeni vigyük, neki is fülig ért a szája. Így aztán az első és egy darabig az utolsó eltávot sikeresnek minősítem. Jó érzés, hogy bíznak bennünk a gyerekeink. :)
Annyira aggódtam, főleg a picike miatt, de nagyon jól viselte a távollétemet. Azt hiszem, nekem volt nehezebb. A nagymama megetette cumisüvegből, annyit fűzött csak hozzá, hogy legközelebb próbáljam meg én. Mikolt ugyanis nem rajong az üvegért. Üvölt, eszik, üvölt eszik... Aztán egyszer csak jóllakik. Szegényem...
Amikor hazaértünk, Hanna hatalmas mosollyal rohant hozzánk, Mikolt aludt, és amikor Dani felvette, hogy fürdeni vigyük, neki is fülig ért a szája. Így aztán az első és egy darabig az utolsó eltávot sikeresnek minősítem. Jó érzés, hogy bíznak bennünk a gyerekeink. :)
Hullámvasúton
Keveset és kevésszer írtam mostanában. A sok ok közül az egyik, hogy Dani visszaadta a kölcsönnotebookot, így egy gépen osztozunk. A másik, hogy az elmúlt másfél hét olyan érzelmi hullámvasút volt számomra, hogy estére nem nagyon maradt írhatnékom. A részleteket majd, egyelőre a regenerálódás fázisában vagyok. Azért a legfontosabbakat remélem sikerült leírnom...
2008. december 17., szerda
Karácsonyra várva
14 évesen, első gimis koromban betlehemeztünk az osztállyal. Különleges év volt, az első nagy szerelem, iskolaváltás egy olyan helyre, ahol minden új volt, a tanáraink lelkesek és lendületesek, minden percet a suliban töltöttünk, mert senkinek nem akarózott hazamenni. A szülők néha betelefonáltak, hogy a "pesti" gyerekeik megvannak-e még. A mi osztályunk volt a legidősebb, alattunk még négy évfolyam, emiatt kitüntetett figyelmet kaptunk, és minden feladat és ajándék miket illetett elsősorban. Így alakult, hogy felavattuk a kicsi elsősöket, hogy Rómába mentünk osztály kirándulni, hogy cserediákokat fogadtunk Erdélyből és Németországból.
És így történt, hogy abban az évben ránk várt a betlehemezés is. Két előadás volt Szenteste, egy ötkor, és egy éjfélkor. Pár hete gyakoroltuk a szöveget, adventkor a gyertyák meggyújtásával minden héten közelebb kerültünk a nagy eseményhez és nem is tudtuk, mekkora jelentéssel bír majd a saját szerepünk. A templom karácsonyra ünnepi díszbe öltözik, gyantaillatú lesz az oltár környéke a hatalmas fenyőfáktól, és sokkal otthonosabbá válik. Hideg van, de mégis jó. Az ötórai előadás előtt hatalmas izgalommal vártuk, hogy túl lehessünk a játékon. Rengeteg gyerek volt, mi pedig a nagy drukkban volt, hogy elfelejtettük a szövegünket, és a nevetést, amit osztályfőnökünk fák közül kibukkanó fejének meghökkentő látványa okozott, alig bírtuk visszatartani. Végül persze nagyon jól sikerült a vendégjáték, nekünk pedig nem maradt dolgunk, csak hazamenni, ünnepelni.
Akkor hazafelé menet azon gondolkoztam, én már megkaptam az ajándékomat. Hogy a fa alatt mi van, nem volt már fontos. A testvéreim, akik akkor 2 és 3 évesek voltak, megnéztek, örültek, csillogott a szemük a Kisjézustól. Legszívesebben maradtam volna a templomban és megvártam volna az éjfélt. Nem hiányzott sem a vacsora, sem a meleg. Valamit akkor megértettem abból, mit jelent, hogy adni jobb. Hogy egy gyermek születése a legnagyobb dolog a világon. Megértettem a hitemből is egy jókora részt.
Az éjféli mise előtt a felnőttek is rengetegen összegyűltek, hogy akik délután a fát díszítették, most láthassanak bennünket. Ez sokkal ünnepélyesebb, komolyabb, részünkről pedig fáradtabb, álmosabb, így komótosabb, emelkedettebb volt. Keretet kapott a nap. Olyan jó érzés volt tudni, hogy a fiúkat a káplán fuvarozta haza, (előtt megkínálta őket egy kis vörösborral, de ezt senkinek nem árultuk el persze...:)) és hogy az ofőnk is visszajött a városból, hogy ne maradjon egyedül a kis társulat.
Ennek a karácsonynak a hangulatára vágyom minden évben, szeretem a rohanós, főzős, fadíszítős napon picit behunyni a szemem, megállni, lelassulni, és elképzelni, hogy most mindent abbahagyok, és csak leülök azokkal, akik a legfontosabbak körülöttem. Nem számít sem enni sem bontogatni való annyira, mint az, hogy ünnepelhetünk. A többi körítés. Hozzá tartozik, de nem fontos.
Idén már négyen leszünk. Lassan elkészülök az ablakok, függönyök, mindegyéb megpucolásával, az ajándékok beszerzésével, és olyan nagy örömmel készítem a szívemet, hogy lehessen lassú, befelé figyelős Szentesténk.
És így történt, hogy abban az évben ránk várt a betlehemezés is. Két előadás volt Szenteste, egy ötkor, és egy éjfélkor. Pár hete gyakoroltuk a szöveget, adventkor a gyertyák meggyújtásával minden héten közelebb kerültünk a nagy eseményhez és nem is tudtuk, mekkora jelentéssel bír majd a saját szerepünk. A templom karácsonyra ünnepi díszbe öltözik, gyantaillatú lesz az oltár környéke a hatalmas fenyőfáktól, és sokkal otthonosabbá válik. Hideg van, de mégis jó. Az ötórai előadás előtt hatalmas izgalommal vártuk, hogy túl lehessünk a játékon. Rengeteg gyerek volt, mi pedig a nagy drukkban volt, hogy elfelejtettük a szövegünket, és a nevetést, amit osztályfőnökünk fák közül kibukkanó fejének meghökkentő látványa okozott, alig bírtuk visszatartani. Végül persze nagyon jól sikerült a vendégjáték, nekünk pedig nem maradt dolgunk, csak hazamenni, ünnepelni.
Akkor hazafelé menet azon gondolkoztam, én már megkaptam az ajándékomat. Hogy a fa alatt mi van, nem volt már fontos. A testvéreim, akik akkor 2 és 3 évesek voltak, megnéztek, örültek, csillogott a szemük a Kisjézustól. Legszívesebben maradtam volna a templomban és megvártam volna az éjfélt. Nem hiányzott sem a vacsora, sem a meleg. Valamit akkor megértettem abból, mit jelent, hogy adni jobb. Hogy egy gyermek születése a legnagyobb dolog a világon. Megértettem a hitemből is egy jókora részt.
Az éjféli mise előtt a felnőttek is rengetegen összegyűltek, hogy akik délután a fát díszítették, most láthassanak bennünket. Ez sokkal ünnepélyesebb, komolyabb, részünkről pedig fáradtabb, álmosabb, így komótosabb, emelkedettebb volt. Keretet kapott a nap. Olyan jó érzés volt tudni, hogy a fiúkat a káplán fuvarozta haza, (előtt megkínálta őket egy kis vörösborral, de ezt senkinek nem árultuk el persze...:)) és hogy az ofőnk is visszajött a városból, hogy ne maradjon egyedül a kis társulat.
Ennek a karácsonynak a hangulatára vágyom minden évben, szeretem a rohanós, főzős, fadíszítős napon picit behunyni a szemem, megállni, lelassulni, és elképzelni, hogy most mindent abbahagyok, és csak leülök azokkal, akik a legfontosabbak körülöttem. Nem számít sem enni sem bontogatni való annyira, mint az, hogy ünnepelhetünk. A többi körítés. Hozzá tartozik, de nem fontos.
Idén már négyen leszünk. Lassan elkészülök az ablakok, függönyök, mindegyéb megpucolásával, az ajándékok beszerzésével, és olyan nagy örömmel készítem a szívemet, hogy lehessen lassú, befelé figyelős Szentesténk.
2008. december 15., hétfő
2008. december 14., vasárnap
Altató
Hanna nem akar lefeküdni. Ez nem újdonság, de ma mindketten erőnk végén voltunk, így hagytuk, hadd maradjon, hátha majd egyszercsak szól: mehetünk.
Persze ehelyett jól elszórakoztatta magát, pakolászott, majd így szólt:
- Szeretem a Mikulást. Mókás Mikulás lalala. (énekli)
A cdkhez vonul a hálózsákjában, alig tudom visszatartani a nevetést, ahogy kis gésaként rakosgatja a lábait a szűk helyen... Kutat, talál.
- Ezt meghallgatom.
- Ne Hanna, kérlek... este van, már nem hallgatunk zenét ilyenkor.
Vonul tovább, visszanéz, a haja a szemében, eltűri.
- Aha...
Persze ehelyett jól elszórakoztatta magát, pakolászott, majd így szólt:
- Szeretem a Mikulást. Mókás Mikulás lalala. (énekli)
A cdkhez vonul a hálózsákjában, alig tudom visszatartani a nevetést, ahogy kis gésaként rakosgatja a lábait a szűk helyen... Kutat, talál.
- Ezt meghallgatom.
- Ne Hanna, kérlek... este van, már nem hallgatunk zenét ilyenkor.
Vonul tovább, visszanéz, a haja a szemében, eltűri.
- Aha...
4hónap 2hét és 1nap
Két napja látom már, hogy a pihenőszékében tekereg a fejével, és csak a szememmel jeleztem és csak neki, látom ám, hogy mi készül... Aztán ma reggel a szőnyegén először oldalra, majd nagy igyekezettel és erőkkel, az egyik kezecskéjét maga alatt hagyva ugyan, de hasra fordult. A továbbiakban csak oldalig sikerült áttornásznia magát, közben méltatlankodott, mi pedig drukkoltunk neki, de ahogy délben Peti kezében is a félreérthetetlen fejbillentést elnéztem, nem kell sokáig várnunk, és újra fogja produkálni.
2008. december 13., szombat
Kennőm

Mikolt pár napja megtalálta a kiskendőt a kiságyban, és alvás közben fogja. :) Ha ez így marad, akkor már két kennős kisasszonyunk lesz, aminek rendkívül örülök, mert bár a sötétben sem Hanna fehér alapon szolid piros mintás kisegerese, sem Mikolt rózsaszín fehér csíkos nyuszifülese nem látszik, mégis jobb, mint egy nagyméretű állat, takaró. Főleg, ha majd utazáshoz el kell pakolni. :)
Ez itt egy pelus, meg egy ujjszopi, és egy féligücsörgés, ami mostanában nagy kedvenc. Kétségtelenül jobb a kilátás, mint háton fekve...
Hegedüla kisegér
Miközben a szépen felépített de nagyon biztos alapok nélküli kis várunk összedőlni látszik, és a nap minden percében szembesülni vagyok kénytelen a felnőttség minden terhével, a gyerekek édesebbek, mint valaha. Pedig biztosan érzik, hogy borzolódnak a hullámok körülöttünk. Már egyáltalán nem merek suttogni sem. Elért bennünket a válság szarsága. Bocsánat...
Délután, kikapcsolódást keresve Dani előkerített egy babáknak szóló Mozart cd-t, amit Hanna inimini korában sokat hallgattunk. Hanna örült neki, a csilingelésre azonnal rávágta: torony. :) Nekem pedig nagyon megnyugtató volt egy kis komolyat hallani, aztán támadt egy ötletem. Előkerestem a hegedűmet, amit Hanna sokat emleget, bár csak egyszer látta, nagyjából egy évvel ezelőtt. Ahogy beértem a nappaliba a nagy csomaggal, Hanna egyre izgatottabbá vált, bontogatta, közben pedig érdeklődve figyelte, mi lakik a nagy dobozban. Azonnal felismerte, és amikor elpengettem neki Gryllus nótáját (a címben szereplőt), olyat láttam az arcán, amit nagyon ritkán. Csodálattal vegyes izgalom, kis félszegség, ami olyan szokatlan tőle. A picike közben a kanapén fülig érő mosollyal nyugtázta, hogy a mama zenél.
Persze az első áhitat után Hanna azonnal maga is muzsikálni akart, úgyhogy egy kis segítséggel megtörtént az első igazi komoly hangszeres beavatás. Egészen ügyes. :) A kicsi mosolya pedig letörölhetetlen maradt. :)
Délután, kikapcsolódást keresve Dani előkerített egy babáknak szóló Mozart cd-t, amit Hanna inimini korában sokat hallgattunk. Hanna örült neki, a csilingelésre azonnal rávágta: torony. :) Nekem pedig nagyon megnyugtató volt egy kis komolyat hallani, aztán támadt egy ötletem. Előkerestem a hegedűmet, amit Hanna sokat emleget, bár csak egyszer látta, nagyjából egy évvel ezelőtt. Ahogy beértem a nappaliba a nagy csomaggal, Hanna egyre izgatottabbá vált, bontogatta, közben pedig érdeklődve figyelte, mi lakik a nagy dobozban. Azonnal felismerte, és amikor elpengettem neki Gryllus nótáját (a címben szereplőt), olyat láttam az arcán, amit nagyon ritkán. Csodálattal vegyes izgalom, kis félszegség, ami olyan szokatlan tőle. A picike közben a kanapén fülig érő mosollyal nyugtázta, hogy a mama zenél.
Persze az első áhitat után Hanna azonnal maga is muzsikálni akart, úgyhogy egy kis segítséggel megtörtént az első igazi komoly hangszeres beavatás. Egészen ügyes. :) A kicsi mosolya pedig letörölhetetlen maradt. :)
2008. december 12., péntek
Igazság
Vajon félreértelmezett meghallgatásra találtak a fohászaim, vagy ez csak egy vicces átmenet...
Hanna 10-fél11 körül alszik el este és reggel nyolc előtt soha nem kel fel, Mikolt viszont már 9kor az igazakét alussza és hatkor riadóztat...
Mindenhol így van ez, vagy csak minálunk? És szokjak-e hozzá, hogy nekem netto egy órám marad, amikor felnőtt életet élhetek, anélkül, hogy lefordulnék ültő helyzetemből, emellett viszont csak hat óra jár alvásilag? Hat óra valszeg elég lenne, ha közben nem kellene lábra állni nagyjából 4x...
Vajon, amikor már mind felnőtt lesz, fogok majd tudni aludni rendesen, vagy már soha nem lesz olyan, hogy 10-12 óra békés, semmivelsetörődöm szunya?
Ezeken gondolkodom... Ahelyett, hogy aludnék... Most, mikor mind a kettő azt teszi...
Hanna 10-fél11 körül alszik el este és reggel nyolc előtt soha nem kel fel, Mikolt viszont már 9kor az igazakét alussza és hatkor riadóztat...
Mindenhol így van ez, vagy csak minálunk? És szokjak-e hozzá, hogy nekem netto egy órám marad, amikor felnőtt életet élhetek, anélkül, hogy lefordulnék ültő helyzetemből, emellett viszont csak hat óra jár alvásilag? Hat óra valszeg elég lenne, ha közben nem kellene lábra állni nagyjából 4x...
Vajon, amikor már mind felnőtt lesz, fogok majd tudni aludni rendesen, vagy már soha nem lesz olyan, hogy 10-12 óra békés, semmivelsetörődöm szunya?
Ezeken gondolkodom... Ahelyett, hogy aludnék... Most, mikor mind a kettő azt teszi...
2008. december 11., csütörtök
Cifrázós
Hanna úgy érezte, nem elég nyomatékos a "micsijász", így mára "micsi csijász" lett belőle.
Megjelent a "miért" is. :) Ma többször megkérdezte:
- Miért sírsz Mikolt?
Délután vásárolni voltunk, egy pillanatra nem rá figyeltem, pedig ő vagy ötször szólt. Megunta:
- Mamaaa... válaszolj!!!
Hát így megy ez...
Megjelent a "miért" is. :) Ma többször megkérdezte:
- Miért sírsz Mikolt?
Délután vásárolni voltunk, egy pillanatra nem rá figyeltem, pedig ő vagy ötször szólt. Megunta:
- Mamaaa... válaszolj!!!
Hát így megy ez...
Házhírek
Távirati stílusban...
- :):):) Megállapodás megszületett (hurrá).
- Ma járt kint az értékbecslő.
- A gyerekekkel a kertben bogarásztunk, míg a felnőttek mértek. Hanna nagyon élvezte, hát még én.
- Rengeteg még az izgalom, aztán remélhetőleg majd a tennivaló.
- Bízom a legeslegjobb kimenetelben. Csendben...
- :):):) Megállapodás megszületett (hurrá).
- Ma járt kint az értékbecslő.
- A gyerekekkel a kertben bogarásztunk, míg a felnőttek mértek. Hanna nagyon élvezte, hát még én.
- Rengeteg még az izgalom, aztán remélhetőleg majd a tennivaló.
- Bízom a legeslegjobb kimenetelben. Csendben...
Kis Mikolt erősödik
A hangja egyértelműen. Az amúgy hihetetlenül békés, mosolygós kisdedünk, ha valami hiba csúszik a rendszerbe, úgymint kis késés alvás, evés, fürdés tekintetében, olyan hangerővel kéri ki magának a rendetlen bánásmódot, hogy azt hét határra is hallani lehet. Közben pedig igazi, hatalmas könnyeket hullat, és teljes testével esik kétségbe. Ilyenkor is imádnivaló.
Az éjszakáinkkal kapcsolatban valószínűleg csak én érzem, hogy az erőviszonyok nem egyenlőek. Míg én az erőm végét érzem, neki meg se kottyan három ébredés, és akár egy hatos kelés sem veszi el a jókedvét. Bezzeg nekem... Ma hajnalban végül Dani találta meg a megoldást, miután én már moccanni sem bírtam. A kis dumaládánkat a hasáról a hátára fordította, mire őnagysága egy darabig csendben elnézelődött, majd elaludt. Nyolcig...
Hamár a hasról írtam. Tornázik. Erősíti a pocakizmokat. Valahogy így:


:):)
Az éjszakáinkkal kapcsolatban valószínűleg csak én érzem, hogy az erőviszonyok nem egyenlőek. Míg én az erőm végét érzem, neki meg se kottyan három ébredés, és akár egy hatos kelés sem veszi el a jókedvét. Bezzeg nekem... Ma hajnalban végül Dani találta meg a megoldást, miután én már moccanni sem bírtam. A kis dumaládánkat a hasáról a hátára fordította, mire őnagysága egy darabig csendben elnézelődött, majd elaludt. Nyolcig...
Hamár a hasról írtam. Tornázik. Erősíti a pocakizmokat. Valahogy így:


:):)
2008. december 9., kedd
Micsijász?
A miért korszak még nem köszöntött be, viszont ma egész nap ezt a kérdést hallottam Hannától:
- Micsijász Mama?
A kérdést ezerféleképpen és helyzetben tudja feltenni, pl. Micsijál Apa? (Anna és Petiből...)
Egyelőre nagyon élvezzük Danival, annyira drága, ahogy látja, tudja, és mégis megkérdezi. :):) Pár nap múlva majd kiderül, meddig a lelkesedés.
Mióta Hanna a 26. hónapját tapossa, látványosan változtak meg az alvási, elalvási szokásai. Emlékeim szerint, (amelyeket a Mikolttal ébren töltött hosszú éjjelek kicsit elhomályosítanak) az elmúlt két hétben egyszer érkezett hajnalban, egyébként kivétel nélkül átaludta az éjszakát. Miután letesszük, már nem mindig jön ki a szobájából, inkább kikiabál, ma az utolsó ez volt: "micsijász Mama?" :):) A fotelban még így is várnom kell egy darabig, de ki lehet jönni tőle anélkül, hogy már elaludt volna. Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz ilyen időszakunk is.
- Micsijász Mama?
A kérdést ezerféleképpen és helyzetben tudja feltenni, pl. Micsijál Apa? (Anna és Petiből...)
Egyelőre nagyon élvezzük Danival, annyira drága, ahogy látja, tudja, és mégis megkérdezi. :):) Pár nap múlva majd kiderül, meddig a lelkesedés.
Mióta Hanna a 26. hónapját tapossa, látványosan változtak meg az alvási, elalvási szokásai. Emlékeim szerint, (amelyeket a Mikolttal ébren töltött hosszú éjjelek kicsit elhomályosítanak) az elmúlt két hétben egyszer érkezett hajnalban, egyébként kivétel nélkül átaludta az éjszakát. Miután letesszük, már nem mindig jön ki a szobájából, inkább kikiabál, ma az utolsó ez volt: "micsijász Mama?" :):) A fotelban még így is várnom kell egy darabig, de ki lehet jönni tőle anélkül, hogy már elaludt volna. Nem gondoltam volna, hogy valaha lesz ilyen időszakunk is.
2008. december 6., szombat
Mikulás
Idén nagyjából minden sarokban a Mikulás keze-lába nyomába botlottunk. Nem csoda, hiszen Hanna három hete ezzel fekszik ébred: Jön a Mikulás. Így tegnap, amikor először mondhattam neki, hogy igen, tényleg jön, nagy szemeket meresztett és kissé hitetlenkedve, de örömmel készülődött.
A Kis Pagonyba mentünk, ahol már tavaly is hatalmas élmény volt neki is és nekünk is a Mikulás érkezése. Azt, hogy miért nem tudta megvárni az Öreg a hatodikát, nem tudom, de végülis magyarázat lehet, hogy azért érkezett egy nappal korábban, hogy a többi gyereknek, akik nem fértek be a Pagonyba még az éjjel el tudja vinni az ajándékokat. Mondjuk Hannának egyelőre teljesen mindegy, mikor jön, csak jöjjön.
A Pagonyba érve már jó nagy tömeg fogadott bennünket, még épp egy hely maradt szabadon, ahova le tudtam ülni, hátha szüksége lesz rám Hannának. Nem volt. Azonnal a mesélő-zenélő lány mellett termett, és a nagyon komoly, figyelős, befogadós arcával szemlélte 10 cm távolságból. A cselló elkápráztatta, csak akkor illetődött meg kissé, amikor megérkezett a Mikulás. Odajött, és egy picit az ölembe ült, aztán ment is vissza, figyelni, segíteni. A saját ajándéka után, amit a krampusznak öltözött lányok bontottak ki neki, és amit vissza akart adni a Mikulásnak, (egyem a jó szívét...) mindenki másnak is segített kiosztani a csomagját.
A képen a megfigyelő Hanna látható, úgy, ahogy az egész estét töltötte. Itt épp semmi dolga nem lett volna már. :):):)
Az ajándékosztás végeztével még játszottunk egyet, csoki helyett egy kiló mandarint elfogyasztottunk, aztán hazafelé útba ejtettük Zitáék ablakát is, ahová szintén tett valamit a Jóságos. Itthon pedig kitettük a csizmákat a kisszékeken az teraszajtóba, hogy éjjel, ha erre jár a Nagyszakállú, tudja, hova tegye a meglepetéseket.
Mikolt elég gyorsan elaludt, Hanna viszont annál izgatottabban jött ki háromszor is, megnézni, van-e már valami a cipőkben. Egy mamabarát éjszaka után reggelre járt is nálunk a Mikulás. Hozott mindenkinek valamit, a virgácsot idén elfelejtette, vagy annyira jók voltunk, hogy nem is gondolt rá. Hanna zoknit kapott, és nagylányos bugyikat, amit rögtön fel is próbált. Mikolt pedig csörgőt, és egy kis felakaszthatós játékot, amit Hanna előszeretettel hurcolt a délelőtt folyamán.
Mikolt a másik jószívű gyerekem hagyta... :) Cserébe pedig megkapta Hanna Cipelő cicáját, amit a pagonyban kapott, és jutott neki is egy kis csoki.

Dani délelőtt dolgozni volt, a lányok játszottak, Hanna felolvasott a Kisvakondos könyvből, amit Mimi szájtátva, nyálcsorgatva hallgatott végig.
És hogy mennyire sok helyen tetten érhető a Mikulás tevékenysége, vár még egy pár csomag rájuk a nagyszülőknél, a dédinél, kaptak Ágiéknál és Áronéktól is valamit. Az igazi azért tényleg az élő, nagyszakállú, puttonnyal érkező, beszélő, mindenről tudó Mikulással történt találkozás volt...
Jövőre eggyel több csillogó szemecske várja majd a nagy napot. Már most is egészen hihetetlen, hogy mekkora Hanna, és milyen nagyot nőtt Mikolt is.

A Kis Pagonyba mentünk, ahol már tavaly is hatalmas élmény volt neki is és nekünk is a Mikulás érkezése. Azt, hogy miért nem tudta megvárni az Öreg a hatodikát, nem tudom, de végülis magyarázat lehet, hogy azért érkezett egy nappal korábban, hogy a többi gyereknek, akik nem fértek be a Pagonyba még az éjjel el tudja vinni az ajándékokat. Mondjuk Hannának egyelőre teljesen mindegy, mikor jön, csak jöjjön.
A Pagonyba érve már jó nagy tömeg fogadott bennünket, még épp egy hely maradt szabadon, ahova le tudtam ülni, hátha szüksége lesz rám Hannának. Nem volt. Azonnal a mesélő-zenélő lány mellett termett, és a nagyon komoly, figyelős, befogadós arcával szemlélte 10 cm távolságból. A cselló elkápráztatta, csak akkor illetődött meg kissé, amikor megérkezett a Mikulás. Odajött, és egy picit az ölembe ült, aztán ment is vissza, figyelni, segíteni. A saját ajándéka után, amit a krampusznak öltözött lányok bontottak ki neki, és amit vissza akart adni a Mikulásnak, (egyem a jó szívét...) mindenki másnak is segített kiosztani a csomagját.
A képen a megfigyelő Hanna látható, úgy, ahogy az egész estét töltötte. Itt épp semmi dolga nem lett volna már. :):):)Az ajándékosztás végeztével még játszottunk egyet, csoki helyett egy kiló mandarint elfogyasztottunk, aztán hazafelé útba ejtettük Zitáék ablakát is, ahová szintén tett valamit a Jóságos. Itthon pedig kitettük a csizmákat a kisszékeken az teraszajtóba, hogy éjjel, ha erre jár a Nagyszakállú, tudja, hova tegye a meglepetéseket.
Mikolt elég gyorsan elaludt, Hanna viszont annál izgatottabban jött ki háromszor is, megnézni, van-e már valami a cipőkben. Egy mamabarát éjszaka után reggelre járt is nálunk a Mikulás. Hozott mindenkinek valamit, a virgácsot idén elfelejtette, vagy annyira jók voltunk, hogy nem is gondolt rá. Hanna zoknit kapott, és nagylányos bugyikat, amit rögtön fel is próbált. Mikolt pedig csörgőt, és egy kis felakaszthatós játékot, amit Hanna előszeretettel hurcolt a délelőtt folyamán.
Mikolt a másik jószívű gyerekem hagyta... :) Cserébe pedig megkapta Hanna Cipelő cicáját, amit a pagonyban kapott, és jutott neki is egy kis csoki.
Dani délelőtt dolgozni volt, a lányok játszottak, Hanna felolvasott a Kisvakondos könyvből, amit Mimi szájtátva, nyálcsorgatva hallgatott végig.
És hogy mennyire sok helyen tetten érhető a Mikulás tevékenysége, vár még egy pár csomag rájuk a nagyszülőknél, a dédinél, kaptak Ágiéknál és Áronéktól is valamit. Az igazi azért tényleg az élő, nagyszakállú, puttonnyal érkező, beszélő, mindenről tudó Mikulással történt találkozás volt...Jövőre eggyel több csillogó szemecske várja majd a nagy napot. Már most is egészen hihetetlen, hogy mekkora Hanna, és milyen nagyot nőtt Mikolt is.

2008. december 3., szerda
Ajándékok
1. Tegnap este már éjfélkor aludtam, Mikolt egykor kért enni, aztán negyed hétig csak a békés szuszogását lehetett hallani... Kaptam egy csomó időt, ezzel pedig egy halom energiát is, úgyhogy ma pörgök. :)
2. Hanna ma reggel, mikor meghallotta, hogy Mikolt nyöszörög, még pizsiben vágtázott be hozzá, lelkendezve: "Fölétt a Mikótom, a gyerekem!" :):):)
3. Véletlenül nekem jött a nagy rohanásban, megütött. Lebiggyesztett szájjal: "Mama mi a baj? Nem fáj. Bocsánat."
4. Reggelinél: "Elég volt, nem kérek többet, köszönöm szépen."
2. Hanna ma reggel, mikor meghallotta, hogy Mikolt nyöszörög, még pizsiben vágtázott be hozzá, lelkendezve: "Fölétt a Mikótom, a gyerekem!" :):):)
3. Véletlenül nekem jött a nagy rohanásban, megütött. Lebiggyesztett szájjal: "Mama mi a baj? Nem fáj. Bocsánat."
4. Reggelinél: "Elég volt, nem kérek többet, köszönöm szépen."
2008. december 2., kedd
2008. december 1., hétfő
Aztmondjahogy
- Mama, visszaadom a cumiját a Mikótnak. Nem.... kéri....
- Kérte...
- Mama, nem megy a zene. Nincs áram.
- Szeretem a Mikótot.
- Nótás Mikulás, jön a Mikulás, rázza a szakállát.
- Kismackóm van a teraszon. Mikolt.
- Felveszem a cipőm. Nem... kacsa...láb.
- Kisbaba vagyok, Mikót.
- Nem szabad közel menni az ökrökhöz. Nagyok.
- Kérte...
- Mama, nem megy a zene. Nincs áram.- Szeretem a Mikótot.
- Nótás Mikulás, jön a Mikulás, rázza a szakállát.
- Kismackóm van a teraszon. Mikolt.
- Felveszem a cipőm. Nem... kacsa...láb.
- Kisbaba vagyok, Mikót.
- Nem szabad közel menni az ökrökhöz. Nagyok.
Születésnap
A papáé, vagyis Danié, és mert nem titok, a 32. Volt ma ünnepi ebéd, aminek a végén Mikolt megmaradt természetesen,
volt torta is, meg virág és ajándék, minimálmódra ugyan, de ígéretet tettem, hogy bár sütni nem fogok, a csomag kicsit kibővül hamarosan. Két gyerek az két gyerek...
és az elmaradhatatlan családi kép is elkészült, a 10. próbálkozásra már majdnem tökéletes... :)
És hamár, akkor előkerestem az elmúlt két évben készülteket is. :) Nosztalgiáztunk rajta, Dani szerint hú de fiatal volt ezen itt... Szerintem most is épp olyan kölökképű, mint két éve volt. Azon vigyorogtunk akkoriban, hogy mielőtt Hanna született, és bemutatkoztunk idegeneknek, sokszor megkérdezték, hogy testvérek vagyunk-e. Jóképű a kisöcsém... Szóval ez itt a 30. Hanna hat hetes volt, nekem pedig még a várandósságból megmaradt az összes rengeteg hajam. :):) Ja és figyelemre méltó a készültség is...
Ez pedig itt a tavalyi, amikor sütöttem rendes tortát, volt rendes ajándék, és még Ágiék is eljöttek hozzánk. Idén hiányoltuk is őket... Sok különbség és néhány vicces hasonlóság is felfedezhető.
volt torta is, meg virág és ajándék, minimálmódra ugyan, de ígéretet tettem, hogy bár sütni nem fogok, a csomag kicsit kibővül hamarosan. Két gyerek az két gyerek...
és az elmaradhatatlan családi kép is elkészült, a 10. próbálkozásra már majdnem tökéletes... :)
És hamár, akkor előkerestem az elmúlt két évben készülteket is. :) Nosztalgiáztunk rajta, Dani szerint hú de fiatal volt ezen itt... Szerintem most is épp olyan kölökképű, mint két éve volt. Azon vigyorogtunk akkoriban, hogy mielőtt Hanna született, és bemutatkoztunk idegeneknek, sokszor megkérdezték, hogy testvérek vagyunk-e. Jóképű a kisöcsém... Szóval ez itt a 30. Hanna hat hetes volt, nekem pedig még a várandósságból megmaradt az összes rengeteg hajam. :):) Ja és figyelemre méltó a készültség is...
Ez pedig itt a tavalyi, amikor sütöttem rendes tortát, volt rendes ajándék, és még Ágiék is eljöttek hozzánk. Idén hiányoltuk is őket... Sok különbség és néhány vicces hasonlóság is felfedezhető.
Ádventi
Ma végre elkészült az ádventi koszorúnk. Részben hanyagságom, részben a hónapvége financiális problémái okán vasárnap nem gyújtottuk meg az első gyertyát. (pszichológus énem egy kisebb magambamélyedést javasolna, katolikus gimnáziumban eltöltött négy évvel a hátam mögött vajon miért nincs az asztalunkon a vallásra jellemző amúgy pedig esztétikailag is kielégítő szimbólum...)
Nos ma, miután Dani és Hanna magunkra hagytak bennünket, Mikoltot jól felöltöztettem és kitettem levegőzni a teraszra, én pedig körülnéztem a lakásban, miből is lehetne koszorút gyártani. Magamban azon mosolyogtam, hogy ez amolyan barkácsműsor-szerű kezdet, a vegyük elő mindent, amink csak van és kreáljunk belőle csodát című. Nálunk sosincs semmi olyan jól használható alapanyag, amiből ízletes ebéd, szépséges asztaldísz válna, és eddig úgy hittem, ha nem szerzem be a hozzávalókat, nem is lesz. Tévedtem... Legalábbis azt hiszem. Tegyük hozzá, Dani tavaly vett egy csomó, azóta is csak porosodó kis izét, hogy majd jó lesz dekorálni. Hogy mit, azt ő sem tudta. Akkor még.
Íme a végeredmény:
Belátom, hogy egy kicsit avantgard, (felülről szemlélve sokkal mutatósabb, mert vannak benne mindenféle aranyozott magok is) de a család tetszését elnyerte, úgyhogy marad.
Hozzávalók:
- egy db ikeás alumínium kaspó, 12cm átmérőjű, amiben a pistike idénre befejezte pompázatoskodását.
- négy db ikeás ilaltos gyertya, két éve porosodó.
- néhány kavics, a leander cseréjéből, akinek már nincs rájuk szüksége.
- maradék szalag, amit előszeretettel gyűjtök.
- néhány arannyal lefújt termés, és néhány natur is.
Nos ma, miután Dani és Hanna magunkra hagytak bennünket, Mikoltot jól felöltöztettem és kitettem levegőzni a teraszra, én pedig körülnéztem a lakásban, miből is lehetne koszorút gyártani. Magamban azon mosolyogtam, hogy ez amolyan barkácsműsor-szerű kezdet, a vegyük elő mindent, amink csak van és kreáljunk belőle csodát című. Nálunk sosincs semmi olyan jól használható alapanyag, amiből ízletes ebéd, szépséges asztaldísz válna, és eddig úgy hittem, ha nem szerzem be a hozzávalókat, nem is lesz. Tévedtem... Legalábbis azt hiszem. Tegyük hozzá, Dani tavaly vett egy csomó, azóta is csak porosodó kis izét, hogy majd jó lesz dekorálni. Hogy mit, azt ő sem tudta. Akkor még.
Íme a végeredmény:
Belátom, hogy egy kicsit avantgard, (felülről szemlélve sokkal mutatósabb, mert vannak benne mindenféle aranyozott magok is) de a család tetszését elnyerte, úgyhogy marad.Hozzávalók:
- egy db ikeás alumínium kaspó, 12cm átmérőjű, amiben a pistike idénre befejezte pompázatoskodását.
- négy db ikeás ilaltos gyertya, két éve porosodó.
- néhány kavics, a leander cseréjéből, akinek már nincs rájuk szüksége.
- maradék szalag, amit előszeretettel gyűjtök.
- néhány arannyal lefújt termés, és néhány natur is.
Végemen
Ma éjjel olyat tettem, ami eddig még sohasem fordult elő.
Miután Hanna fél 12ig hol minket, hol magát szórakoztatta, (az utolsó fél órában néma csendben játszott a nappaliban, majd suttogva odaállt elém egy babanadrággal, hogy "úszó narrág") végre elaludt, Mikolt pedig éjféltől nagyjából háromnegyed óránként jelentkezett, cumiért, tejért, és végül fél hat környékén úgy döntött, reggel van, majd mindezt tetézte Hanna megérkezése, úgy éreztem, hogy a nagyágy nem is olyan nagy négyünknek, valamint ha még valaki kaparászni merészeli a párnámat, vagy szájbavág, nos akkor vagy agyvérzést kapok, vagy csak szimplán megdöglöm. Fogtam Mikoltot, visszatettem a kiságyába, (nagy szemeket meresztett...) majd megragadtam a párnámat és egy takaróval Hanna szobájába viharzottam majd elájultam a földre rángatott szivacson.
Annyira fáradt voltam, hogy csak halványan hallottam, ahogy Mikolt elmeséli az egész éjszaka történetét, majd nyekereg kettőt. Aztán arra is csak nagyjából emlékszem, hogy Hanna megérkezett, és mellémkuporodott, (egyáltalán nem zavart, pedig fel szoktam ébredni rá...) az pedig tényleg csak egy sejtés, hogy Hanna hason fekszik a parkettán valahol mellettem. Dani megerősítette, hogy mikor Hanna kilenckor újból megérkezett a nagyszobába, hideg volt a keze, és nem tűnt ágymelegnek.
10 órakor arra ébredtem, hogy Mikolt a jellegzetes éhségsírással valahonnan nagyon messziről hív. Nem mondhatnám, hogy a négy óra, amit sikerült egyhuzamban aludnom, kielégítő volt, de legalább nem zombiként kezdetm neki a napnak. Mellesleg rajtam kívül mindenki más is aludt a fent említett idősávban... Lehet, hogy én nem hagyom őket?
Miután Hanna fél 12ig hol minket, hol magát szórakoztatta, (az utolsó fél órában néma csendben játszott a nappaliban, majd suttogva odaállt elém egy babanadrággal, hogy "úszó narrág") végre elaludt, Mikolt pedig éjféltől nagyjából háromnegyed óránként jelentkezett, cumiért, tejért, és végül fél hat környékén úgy döntött, reggel van, majd mindezt tetézte Hanna megérkezése, úgy éreztem, hogy a nagyágy nem is olyan nagy négyünknek, valamint ha még valaki kaparászni merészeli a párnámat, vagy szájbavág, nos akkor vagy agyvérzést kapok, vagy csak szimplán megdöglöm. Fogtam Mikoltot, visszatettem a kiságyába, (nagy szemeket meresztett...) majd megragadtam a párnámat és egy takaróval Hanna szobájába viharzottam majd elájultam a földre rángatott szivacson.
Annyira fáradt voltam, hogy csak halványan hallottam, ahogy Mikolt elmeséli az egész éjszaka történetét, majd nyekereg kettőt. Aztán arra is csak nagyjából emlékszem, hogy Hanna megérkezett, és mellémkuporodott, (egyáltalán nem zavart, pedig fel szoktam ébredni rá...) az pedig tényleg csak egy sejtés, hogy Hanna hason fekszik a parkettán valahol mellettem. Dani megerősítette, hogy mikor Hanna kilenckor újból megérkezett a nagyszobába, hideg volt a keze, és nem tűnt ágymelegnek.
10 órakor arra ébredtem, hogy Mikolt a jellegzetes éhségsírással valahonnan nagyon messziről hív. Nem mondhatnám, hogy a négy óra, amit sikerült egyhuzamban aludnom, kielégítő volt, de legalább nem zombiként kezdetm neki a napnak. Mellesleg rajtam kívül mindenki más is aludt a fent említett idősávban... Lehet, hogy én nem hagyom őket?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)















