A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle Malajziában. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle Malajziában. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 26., hétfő

11 hetes

Kis hercegnő... mondta Dani. Kifejezetten jó dolga van mostanában :), mindig van valaki, akinek van szabad keze ringatni. Ő pedig élvezi a kilátást, a sétálgatást, a kényeztetést. Jó is, hogy most ennyien vagyunk körülötte, egyelőre nem is merek belegondolni, mi lesz, ha ez elmúlik...

Nagyon nőtt (a nemtúlpontos mérleg szerint is hat kiló körül jár már) és sokat változott ez alatt a két hét alatt, mióta nem írtam részletesen róla. Nyílik, egyre többet van ébren, és rengeteget nézelődik. Erősödik a hangja is, sikongat és kiabál, ha valami nem jó (egyre ritkábban), és gügyög, ha jó a kedve. Mosolyog, bárkire, és bármikor, reggel a legédesebb, amint meglát azonnal kivirul a kis arc.

Mióta hátunkon a házunk jelleggel élünk, és egykupacban alszunk, esténként is én altatom, ami gyakorlatilag abból áll, hogy melléfekszem, az egyik kezemmek a pocakját fogom, a másikkal a kis kezét (a túloldalon Áron tapad rám, és keresi a karomat :)), pillanatok alatt elszenderül, és pár perc alatt elalszik.

A szopihelyzet változatlanul hullámzó, leginkább fekve szeret enni. Megoldjuk. :) Éjjel kétszer eszik, néha egyszer, de ezekre nem ébredünk fel teljesen. A második leginkább működőképes mód, a sétálgatva evés... van amit már most eltanult a többiektől... :)

Összességében nagyon jó kisbaba, a négyesüket pedig nagyon nagyon szeretem. :) Még mindig sokszor versengenek, kinek az ölében legyen, ki ringassa, ki énekeljen neki. És ha énekelnek, ő is csatlakozik. :)

2011. szeptember 18., vasárnap

Szopihelyzet

Lelle, mint aki olvassa a blogot a segítségünkre sietett és ma minden egyes étkezést lelkesen és teljes nyugalomban abszolvált. Fekve. Ülni meg sem próbáltam, viszont olyan jólesett összebújni ezzel a kis szuszogó csomaggal... aki minden evészet után elégedetten el is aludt.
A tegnapi napot remélem nem sokszor ismétli majd, mert tényleg nagyszerűen szopizott mindig is. A cumisüveg pedig számomra sem opció, és remélem nem lesz rá szükségünk... azért négy mellett a mostani élethelyzetben nem biztos, hogy lenne türelmem fecskendőzni, kanalazni, poharazni, így inkább abban hiszek, hogy ez csak egy rossz nap volt. Amiben nem mellesleg biztosan benne van az én költözés miatti rengeteg félelmem, feszültségem is.

Mindenesetre ma biztosan tele a pocak :)
Köszönöm a sok bíztatást, Lellének átadtam mind. :)

Folyik... vagy nem folyik

Míg ömlött a szájába nem volt gond az evésekkel. Mióta nem ömlik, hanem küzdeni kell(ene) a tejecskéért, nem valami lelkes Lellike. És akkor egészen finoman fogalmaztam.
Ma odáig jutottunk a küzdelemben, hogy a legvégén a cumisüveg nyert, amiből minden cseppet kiszipókázott, aztán persze sírdogált, hogy elfogyott, de semmi esetre sem volt hajlandó elfogadni a cicit. Pont úgy tett, mint Hanna ennyi idős korában. És én is majdnem annyira kétségbe estem, mint anno. Most annyival kaciféntosabb a helyzet, hogy a fagyasztott készlet fele (egy pohárnyi) már elfogyott, és két napunk van felhasználni a maradékot...

Pedig tudom, hogy lenne tejem, ha Lelle hajlandó volna dolgozni érte. Ha fejek, azzal semmit nem érünk el, őt pedig nem tudom, hogyan vegyem rá arra, hogy kicsit kitartóbban szívjon. Mert amúgy hála Miminek és Áronnak, tudom, hogy nem a rendszerben romlott el valami...
Szörnyű látni, hogy éhes, mert kétségbeesve ordít, és ha mellre teszem, feszíti magát, és úgy tesz, mint aki nem tudja, mit kell csinálni a cicivel, hogy tej legyen belőle.

Ma délben kértem Áront, hogy tegyen meg nekem egy nagy szívességet, és szopizzon (abban bíztam, ha Áron beindítja a tejet, akkor Lelle elfogadja (ha sikerül a nagy kiabálás mellé egy kis tejet bespriccelni, akkor már majdnem nyertes a meccs... bár ma így sem érdekelte a dolog)), de Áron hasonlóan Lelléhez nem is értette, mit akarok... (egyik szemem sír, a másik meg nevet emiatt... (amúgy éjjel a kis piócafiú úgy szív, mint egy turbómotorral ellátott kis gép)) Végül kínomban meg is kérdeztem tőle, hogy kér-e cicit, mire határozott nem volt a válasz.

Lellét még nem tudom megkérdezni, bár neki nincs is szavazati joga. Enni kell... punktum. Csak azt tudnám, hogyan csináljam...

2011. szeptember 11., vasárnap

Két hónapos Lelle

A szokásos hüledezéstől eltekintve objektíven is az az igazság, hogy rohan az idő. Már két hónapja, hogy teljes valójában köztünk van a legkisebb, aki gyakorlatilag mostanra beépült a családba. A gyerekek is tudják mit szeret, és a felnőttek is ismerik már a jeleket, a preferenciákat, sőt, valamiféle rutin is kialakult (hogy aztán jól felboruljon hamarosan).

5300 gramm, apró hurkák vannak rajta kecsesen itt ott, igazi kislányosak :). A szeme kékül, napról napra világosabb, ahogy a szemöldöke és a szempillája is. Érdekes ez, mert a testvéreinek mind sötétebb volt, Lelle viszont inkább hajilag sötétedik...

Az első dolog, ami eszembe jut róla, a manósága. A kerek szemekkel, a csücsöri kis szájával, a két kis gribedlivel, a mosolyával. Meg a fogdosóssága. Ha nyugtalan, elég sokszor, hacsak megfogjuk a kezét, máris jobb lesz a kedve. Ha utazunk és sír, többnyire a cumija mellé kell a kezem is, de ha ezek megvannak, csend lesz hirtelen. A második, hogy jó alvó. Este a nappaliban alszik el, két három órán át még forgolódik, fel-fel sír, ilyenkor megigazgatjuk a paplant körülötte, aztán miután felviszem úgy egy körül a miágyunkba, gyakorlatilag egy alvaszopival reggelig meg se rezzen. Sokszor ébredek úgy mellette, hogy ő már fent van, nézelődik, mosolyog, ha meglát. Ez is új nekem, mindegyikük sírva ébredt emlékeim szerint.

Lelle türelmes, kivéve ha nem ömlik a szájába a tej, és mert már nem ömlik, így nappal dühösen morog... Játszanom kell vele, cumit kap, aztán kiveszem, cici, szív, nem jön hirtelen, sírás, cumi vissza... egészen addig, míg meg nem indul a tej igazán.

Szeret kézben lenni, de fekve csak akkor, ha zsebben van. Igy aztán hiába tudom, hogy jobb volna, ha nem lenne függőlegesben, gyakran tartjuk a klasszikus büfizős helyzetben. Az ökle nyíldogál, játszom vele sokat simogatós játékot, tapsolok a tenyerembe az övével, amire szépen reagál is. Az egyik lébfeje még mindig befelé fordul, emiatt jó, hogy tudom, ha hazaértünk hova vigyem. :) Apropó haza... Melegkedvelő, kicsit félek az otthoni első napok hetek változásaitól, valószínűleg bundazsákba fogom tenni... :) Hanna amúgy is folyton takargatja, ő a hőmérsékletváltozás felelős, mindig szól, ha szerinte Lelle fázik. :) És legtöbbször igaza van, mert betekarva tényleg megnyugszik.

A bcg oltás kifakadt, nagyon csúnya gennyes volt, és még mindig picit be van gyűlve. Remélem hamar meggyógyul, még mindig nem szeretem ezt a huplit a karján, bármennyire is tudom, hogy rendben van ez a reakció is.

Mosolyog, formálja a száját, sikongat, hőőzik, szereti ha sokan vagyunk körülötte, és szerintem megismeri a testvéreit, akik még mindig sokszor kérik az ölükbe. Jó látni őket együtt, és olyan nagyon jó, hogy négyen vannak. Én pedig igyekszem minden pillanatát kiélvezni ennek a semmihez sem fogható, rohanó időnek, és nagyon nehezemre esik tudatosan megélni, hogy már nem lesz ebben részünk ismét...

2011. szeptember 7., szerda

Alszik

... amikor túl sok a fény.

2011. szeptember 5., hétfő

Nyolchetes kis virágszál

Egyszerűen csak szerelmes vagyok... a nagy kék szemeibe, a két kis gribedlijébe, az összecsípkedett lábacskáiba, a selymes kis kobakjába, a mosolyába, a csepp kis szájába, a szuszogásába, a kiabálásába, mind az 5100 grammjába...

2011. szeptember 2., péntek

Regisztrált gyerek

Ismét lezárult egy fejezet. Ez most épp örömteli.
Dani tegnap este Lelle útlevelével érkezett haza. Volt ugyan némi fennakadás a rendszerben (annak ellenére, hogy a nagyszülők beszkennelték és elküöldték Daninak a ropogós magyar anyakönyvi kivonatot, ami előző nap postán érkezett hozzájuk, a konzul azt az infot kapta a központi hivataltól, hogy ilyen gyerek pedig nincs) emlékeztetendő bennünket arra, hogy a bürokrácia márcsak az marad mindenhol, végül Lelle mégis megkapta azt az dokumnetumot, ami hivatalosan igazolja itt, hogy ő is magyar állampolgár, és szeptember 1-től fél évig bármikor hazautazhat.

Meglehetősen fura látni a sok magyar betű között leírva, hogy születési helye Kuala Lumpur...

Kontrasztok

Amikor a sötét és a világos találkozik...

2011. augusztus 29., hétfő

Hét hetes

Olyan jó hetekben számolni az időt. Minden nap történik valami új, minden nap egyre több arcát mutatja a legkisebb. Szeretem nézni ahogy alszik, ahogy figyel ha ébren van, kitalálni miért sír, ha sír (egyre kevesebbet, bár a tegnapi nap kivétel volt sajnos...), számolgatni a hurkákat, elmerengeni a szeme színén, ami még mindig nem teljesen kék.

És persze ennél az állóképnél sokkal de sokkal pörgősebbek a napjaink, így aztán minden pillanatnak örülök, ami csak az övé. :) És persze minden alkalommal, amikor sikerül belefelejtkeznem mondjuk egy egy szoptatásba jövök rá, mennyire kevés időt töltünk csak vele, csak rá figyelve... A többeik már tudják, hogyan kérjenek maguknak eleget belőlünk... vagy legalábbis hatékonyabban próbálkoznak... :)

Lelle igyekszik utólérni a többieket, ha nem is hangosságban (egyelőre... szerencsére...), egyre többet mosolyog, gyakorlatilag válogatás nélkül bárkire, és egyre többször hőőőzik, meg formálja a kis száját, a nagyok pedig sokszor telepednek le mellé, várják, hátha. :)

A rutinjaink mit sem változtak, nem úgy a méretei. 5 kiló és 62 centi. Pénteken voltunk a gyerekorvosnál, aki a méretgörbére nézve nagyot nevetett, mert minden érték a felső határt súrolja, a hossza messze felette van.
És hamár a testiekről van szó, a bcg oltás helye nagyon bedurrant, elég csúnya is... (ez is teljesen Hannaszerű... remélem Lelléé nem fog elfertőződni)

Ma először sikerült Devit is lefényképezni vele, pedig rengeteget babusgatja ő is :)

Ez meg itt egy igazi babaillatú alvóskép... jajj de szeretem :):)

2011. augusztus 22., hétfő

Hathetes Lellemanócska

Búcsút intettünk az újszülöttkornak. Mától hivatalosan csecsemő Lellikénk, és valóban napok óta csak figyelem, micsoda nagy dolgok történnek a fejlődésében.
A folyton alvó, pirospöttyös kis csomag egyre fehérebb, egyre kerekebb, és mintha lenne valami rendszer abban, ahogy van.
Reggel például majdnem mindig fél tíz, tíz körül ébred, aztán délelőtt egy rövidebbet alszik, majd ebéd után egy hosszabbat, ami egybeesik a többiek alvásidejével. Majdnem mindig fél hatkor kel, ha valami miatt mégis előbb, akkor még egyszer elszunyókál az esti menet előtt. Egyébként is, vagyis nap közben háromszor alszik, este pedig valamennyi sírást követően tíz és tizenegy (és persze ez változó, mert vannak nagyon hosszú, keserves estéi is) között a nappaliban a pihenőszékben, Danival az oldalán kezdi az éjszakát... amit két szopival abszolvál, de van úgy, hogy csak reggel eszik.

A tejem kevesebb már mint az elején volt, ennek pozitív vonatkozása, hogy tudok (néha :)) már hason is aludni, viszont Lelle jobb szeretné, ha csak úgy ömlene a torkába a tejecske, és ha kicsit is dolgozni kell, akkor bizony sokszor feladja, és sír... (pedig elindulna ez, és azt is tudom, hogy ezzel jó kis körbe kerülhetünk, de remélem Lelle is belátja, hogy van amiért érdemes egy kicsit küzdeni)

A legnagyobb változás a figyelem, ahogy néz. Minket, a tárgyakat, a kezecskéit és a kockákat :) Mosolyog is, egyre többet, és egyre többször személyre szabottan. Imádom a gödröcskéit. :) Emellett pedig mozgás is fejlődésnek indult, álmában mellémhernyózza magát, ébren pedig hátáról az oldalára fordul, gyönyörű szép, ahogy csinálja, keresztbe teszi a lábacskáit, és csípőből fordul, a feje és a kezei követik. Olyan nagy öröm nekem ezt látni, főképpen a két kisebbik "nagy" mozgása körüli aggódásaim után.

Fogdosós, változatlanul úgy alszik el a legkönnyebben, ha adok valamit, amire legalább ráteheti a kezét, de sokszor meg is markolja. A légjobb a kezünk, aztán a kendő, de egy puha bármi is megteszi. Mondjuk egy nyúl :)
4900 gramm, a hosszát most nem mértem, de látványosan nyúlik. Pelusméretet és ruhaméretet is váltottunk, előbbiből Mest, utóbbiból 60ast hord.
Emésztgetem, hogy már ekkora, no meg hogy el kell raknom a legkisebb ruhácskákat...

Miágyunk

Képem nincs, és ezt most nagyon sajnálom...

Lelle helye kezdetektől fogva mellettem volt, a néhai Áron helyén, vagyis a miágyunk jobb oldalának legszélén, közvetlenül az ágy mellé állított rácsos ágy szomszédságában. Ha én is ott vagyok, akkor ez nekem a bal oldalamat jelenti.
Áron mostanában kétnaponta csak hét körül érkezik, más napokon pedig már kettő és háom között befészkeli magát Dani és közém, vagyis a jobb oldalamra. Ha Dani bírja és velünk marad, akkor meglehetősen szűk a sáv, amin Áron alszik, de nem bánja, mert amúgy is fogdosós, egész éjjel csípked, simogat, kaparászik. Hol engem, hol Danit.

Reggel aztán, miután felkel és elhagyja a fészket, van még néhány percem, jobb napokon akár egy órám is, hogy úgy feküdjek, ahogy jólesik...
Ma gyanús volt... a csend, és a hely nagysága is.
A lányok már elmentek az oviba, és Devi is megérkezett már, mire magamhoz tértem, mégsem hallottam, hogy beszélgetne Áronnal, aki viszont nyolc körül Dani oldalán lemászott, legalábbis ez volt a legutolsó emlékem róla. (szeretnék én felkelni vele, de amikor van segítség, visszaájulok, és csak Lelle recsegése tud felébreszteni)

Felpattantam, de reptemben azonnal meg is merevedtem.
Áron ugyanis lemászott ugyan adott oldalon, de a másikon azzal a lendülettel vissza is mászott. Lelle alatt, vele egy vonalban feküdt, a hátán, a feje jobbra fordítva, a kezei ökölben, könyökben behajlítva, a feje mellett... Éppen úgy, ahogy Lelléé. Teljesen egyformán feküdtek, az egyik betakarva a paplannal, a másik meg rajta.

2011. augusztus 18., csütörtök

Azok a csodás kockák

Hanna egészen picike volt, mikor rájöttünk, hogy ha a nagy esti sírásnak véget akarunk vetni, a legjobb módszer, ha a mosógépre applikált alkalmi pelenkázóra tesszük. Véletlenül a kazán alatt volt a mosógép, és akárhányszor letettük oda, Hanna hatalmas szemekkel bűvölte a kazán alját, elfelejtve az összes bánatát.
Megnéztem mit figyel, a kazán alja rácsos volt. A kontúrok, ahogy a luk sötétje váltogatta a rács fehérre festett csíkjait, az volt ennyire lenyűgöző.
Ahogy kicsit később a könyvespolc ejtette rabul...

Van nekünk egy pihenőszékünk, Hannáé volt eredendően, aztán mindegyik örökölte, Áron rengeteget aludt benne minikorában, az asztal tetején. Kornél nem szereti, főleg amiatt nem, mert amikor három és négy hónapos koruk környékén a babák elkezdenek hasból felülés jellegű mozdulatokat produkálni (ami reflexes, egy idegrendszeri érés mellékhatása, semmi igazi adaptív funkcióval nem bír), akkor hajlamosak megkapaszkodni, és felhúzni magukat ülésbe. Ami pedig egyfelől korai, másrészt pedig nem is igazi, mert a felülnést (és bármi egyéb mozgást is) támasztással jó elkezdeni... Áronnál már figyeltem erre, mert tudtam, hogy kell. De ne szaladjunk előre ennyire...
Nos, míg ilyen picikék, ennek nincs jelentősége, viszont mindegyikük szeretett összegömbölyödve nézelődni, leginkább azért, mert a mi végtelenül egyszerű székünk huzata kockás.

Lelle a negyedik, aki a nagy sírás közepette bekerülvén a székbe (zavar ez a szó, mert igazából nem is szék, hiszen fekszik benne), nagy szemekkel fixírozza a huzat kockáit. Mindezt oly hatékonyan, hogy többször bele is aludt már. Legutóbb ma délben, előtte pedig tegnap délután, mikor futtában került bele a sarokban, a játékok közé száműzött alkalmatosságba. Egészen úgy nézett ki, mint egy a lányok sok játékbabája közül. :)

2011. augusztus 15., hétfő

Lelle 5 hetes

Tegnap Dani azt mondta, hogy teljesen kék a szeme. Még változhat, nekem nagyon zöldnek tűnt az első napokban, de valóban, tagadhatatlanul gyönyörű kék lett belőle. Sosem gondoltam volna, hogy négyből háromnak lesz kék szeme... :)

Mikolt új nevekkel illeti mostanában, úgymint Jejjemejje, és Jejjike. A Jejjejóza elmaradt, pedig azt is úgy szerettem. Mi nem becézzük, hacsak az nem számít, hogy néha Áronnak, vagy Miminek, megint mások Hannának szólítom...
Kerekedik, simul, pöttyös állandóan, és napról napra több a szempillája, no meg hullik a babahaja.
Rettenetesen sokat sír esténként, volt egy időszak, amikor úgy tűnt, lecsengőben ez, mostanra ez úgy változott, hogy a fürdés után egy órát szendereg, aztán felsír, és onnantól fél egyig megállás nélkül kiabál. Egy alkalommal sikerült megtalálni a megoldást, bebugyolálva betettük a pihenőszékbe, az oldalára (ezek egytől egyig lényeges apróságok ám), cumival... és miután még mindig sírt, betettem az arca elé az egyik melltartóbetétemet. Dani szkeptikus volt, de Lelle elhallgatott. És aludt egy sorozatrésznyit, hogy aztán előlről kezdjük a ringatást...

Növöget ő is, mit növöget, ő a leggyorsabb mind közül :). Hurkákról azért még mindig nem beszélhetünk, van már két kisebb combtájékon... amúgy pedig balerina alkatú, hosszú, formás. A hurkákat a szimmetriájuk miatt szeretem leginkább, mióta Angéla megmutatta, hogy ez lényeges diagnosztikai szempont, minden ilyesmit árgus szemekkel kutatok. Jelentem rendben, mint ahogy a fejecskéjét is mindkét irányba fordítja, és középen megtartja. Azért ha egyszer hazaérünk mindenképpen megmutatom Kornélnak, remélem ő is így látja majd. :)

Még mindig ő a legjobb modellem, kivéve, hogy rákapott a cumizásra, ha pedig kiveszem, hamarosan sírni kezd... plusz cumi nélkül ezt a csíkszájat produkálja :) pedig esküszöm nagyon szép szája van :).
A mai kedvencem pedig ez...


2011. augusztus 11., csütörtök

Lelle Róza egy hónapos

Muszáj legalább csak említés szintjén elámulnom azon, hogy akkor mostantól hónapokban számoljuk a Lelleidőt? Ha tehetném, lelassítanám ezt a rohamhomokórát... Nézegetem az első hónap képeit, és alig hiszem, hogy abból a csíkszemű kis csomagból több mint egy kilóval több, gombtekintetű, fehérbőrű, formás kis palánta nőtt.
A puszta tények: 4800 gramm és 56 centi.

Tegnap először erősebbnek hallottam a sírását... már nem kismacska. Pedig még két hétig hivatalosan is újszülött, már most látszik, hogy ez az apró tojáshéj, a sok sírással, a pocakfájással, a nagyon hosszú alvásokkal lassan búcsút int nekünk. Annyira szeretem ezt az időszakot, még akkor is, ha kevesebb az alvás, nagyobb a hangzavar, több a mosnivaló, mert ezzel együtt több az ölelés, a mosoly, babaillat van, és szerelem. Negyedszer is.


2011. augusztus 8., hétfő

Négy hetes apróságok

Este megmérem :) Dani szokott néha ráállni vele a mérlegre, olyankor nagyjából tudjuk, hogy mennyit hízhatott.
Hosszú és vékony, bár vannak már kis hurkák a combjain, és elkezdett tokásodni is. Éjszakára már M-es pelust adunk rá, és úgy látom, hogy az 54es kisruhákat is le kellene cserélnünk 60asokra. Igy megy ez, ha nem figyelek, maholnap szaladni fog. A kerekedésről jutott eszembe, hogy miért nem Mikolt vagy Áron vonásait látom az arcában... nekik kerekebb buksijuk volt, Hannának és Lellének viszont épp olyan, mint Danié. Hosszúkás arc, kézbesimuló buksi. Kontyosgyerek, mondta egyszer valaki.
Az eddig eldönthetetlen szemszín határozottan szürkéskék, bár nem olyan, mint a két kékszeműé volt anno, így simán lehet még belőle bármilyen.
Igazi trópusi gyerek, a nagyon meleget szereti, pöttyök ide vagy oda...

Négy hét kellett hozzá, hogy azt mondhassam, vannak már jelzések, amiket felismerek, preferenciák, amikről tudok, apró szokásféleségek, amik megkönnyítik a napjainkat.
Ilyen pl., hogy zömmel az oldalán szeret aludni. Háton fekve egy idő után hangosan kiabél, de amint elfordítom, megbékél. És ha sokáig feküdt az egyik oldalán, kéri, hogy fordítsam át. Pl. reggelente... hét körül elkezd tekeregni, megetetem, megforgatom, és alszik tovább. :)
A hasonalvással kétszer próbálkoztunk eddig, mindkétszer heves ellenállásba ütközött a dolog. Két hete még a mellkasomon sem volt jó hason, mostanra megszerette ezt a formát, hallgatja a szívverésemet, és megnyugszik tőle.

Még mindig sokat sír, aminek két oka van általában, az első, hogy nagyon érzékeny, ha egy picit is megnyomjuk valahol, már jelzi, hogy nem volt jó... a másik pedig a pocak. Pár napja adunk neki este gripe watert, amitől (legalábbis szoros az összefüggés...) a nagyon hosszú esti sétálgatások mintha rövidültek volna.
Tegnap este fürdés után letettem Mikolt paplanjára, bebugyoláltam, és azonnal elaludt. Előtte mondjuk volt pár kör séta és hangoskodás, és egy óra múlva ismét köztünk volt, de ez volt az első alkalom, amikor viszonylag hamar elcsendesedett.
Fogdosós, szereti, ha valami van a kezében, a leginkább pedig a kezünket szereti fogni. Szopi közben is, elalváskor is.
A sírás mellett pedig mosolyog is, és már nemcsak alvás, vagy szopi közben, hanem ránk is. Hannára (aki egyébként naponta többször veszi kézbe, és rengeteget babusgatja), és rám...

Volt már körömvágás (nagyon szép keze van, hosszú ujjai, keskeny kis tenyere...), és hajmosás is, ami után minden alkalommal kicsit ritkábbnak tűnik az, ami volt, és világosabb is. A kis szederfolt teljesen eltűnt a könyökéről, a bcg helye viszont látszik. Elvileg a jövő héten mennénk orvoshoz ismét, de lehet, hogy ez elmarad... ketten négy gyerekkel nem szívesen. :)

Ime a majdnem kész nyúllal (a karjai még hiányoznak) a méretek kedvéért. :). Ez a nagyobbik, megmértem :) 38 cm.

Rólam. Jól vagyok, viszonylag rendeződtek a testi kilengések, egyre több az erőm is, és ezt jó megélni. Pici bizalmatlanság azért maradt még bennem, amitől remélem a hatodik hét elteltével majd ügyesen elbúcsúzhatok. Hogy erősítsem a hitemet, elkezdtem egy nagyon minimálkivitelű tornát (nem is nevezném ezt annak, inkább tudatos mocorgásnak), és roppant mód jólesik, hogy érzem, hogy a kölyökkutya bőr alatt van még izom is... vagy lesz :)
A bőrömet csodálom egyébként, mert ugyan nagy még rám, de ígéretes, főképp azért, mert nem gondoltam volna, hogy négy gyerek után maradhat még ennyire rugalmas...
-11 kilónál járok, egyáltalán nem tudatos ez a tempó, épp csak utamba került a mérleg. (16ot híztam)
Lelkileg pedig... próbálok minden pillanatot magamba szívni, elraktározni, és nem utolsó sorban türelemmel lenni mindegyikük felé, akkor is, amikor Lelle sír, ők pedig szertelenek. Tartalommal megtölteni az időt, amibe bele kell hogy férjen négy gyerek négyféle igénye, és közben folyamatosan emlékeztetni magam arra, hogy nem lesz mindig ilyen idilli meg nehéz sem. Örülni a jelennek, és minél inkább benne lenni.
Nagy kihívás...

2011. augusztus 5., péntek

Pici, de annál hangosabb szirénánk

A képek délelőtt készültek, de igazából bármikor is készülhettek volna, a menet minden esetben így fest. :) Evés után általában picike nézelődés következik, aztán pocakfájlalós sírdogálás, és amikor ez rendeződik, akkor egy darabig ismét csend van.
Azután újra sírás jön, egészen addig, míg valaki fel nem veszi. Kézben jó. Igazából csak kézben jó. Még az alvásokhoz is egészen közel kell lennem hozzá, éreznie kell az illatomat, belefúrnia a fejét a bőrömbe bárhová. Máskülönben sír. Nagyon...
Esténként szokott csúcsosodni a hullám, ilyenkor semmi sem az igazi, sajnálom szegényt, mert látom, hogy kezdetben a pocakja fáj, aztán már csak képtelen megnyugodni... volt már ilyen babánk...

A kórházban bebugyolálták, ettől mindig megnyugodott, és hamar el is aludt. Itthon nem sikerült profin utánozni a technikát, így mostanában ez elmaradt. Pedig milyen nagyon szerette...
Tegnap előtt maratoni esténk volt. Próbáltunk mindent, semmi sem vált be. Annyira sajnálom ilyenkor, és annyira tehetetlennek érzem magam... és csak várom, hogy egyszercsak elmúljon, megnyugodjon, elpilledjen, érezzem, kienged és elalszik.
A bugyola nem jutott az eszembe.
De már nem bírtam, és azt gondolván, hátha, betettem a kiságyába a paplanjára. Ettől sem lett jobb... Végül megfogtam paplanostul, és kivittem a teraszra.
Odakinnt kellemes szellő fújdogált, monoton városzaj, és békakuruttyolás, a paplan pedig körbevette. Akkor esett le, hogy most épp olyan, mintha be lenne pólyázva.

Azonnal elhallgatott, becsukta a szemét, és pár perc múlva mélyen aludt.
És én még azt hittem, a pólya amolyan Dédiféle kitudjamirejó.

2011. augusztus 3., szerda

Pöttyösben a csíkos

Eredetileg ezt az egy képet terveztem feltenni ide... Ma délelőtt így aludt a csöpp Danin. :)
Aztán nem bírtam megállni, hogy ne tegyem fel ezt a sokat is... Mert egyszerűen nem tudok betelni vele.
A sling bevált, Lelle pedig befészkelte magát a szívembe...

Az igazságosság jegyében pedig lett Lellének is saját albuma. A link oldalt.

2011. augusztus 1., hétfő

Háromhetes a legkisebb

Gondolkoztam, mit is írhatnék, és míg gondolkoztam, rádöbbentem, milyen gyorsan változik Lelle, mennyire hamar múlnak a napok, és a hárommal ezelőttire már nem is emlékszem, így inkább gyorsan mindent dokumentálok, míg tudom...

4200 gramm. Kerekedik, én pedig minden este azzal fekszem, hogy ilyen picike már sosem lesz. Öröm is, hogy gyarapszik szépen, meg egyben fájdogál a szívem is miatta. Egy utolsó kis csomagocska...
Szopizik, hogy hányszor, arról halvány elképzeléseim vannak csak, ha kér, megetetem. Nappal sokszor úgy érzem, hogy csak szomjas, igazán sokat nem eszik minden alkalommal. Éjjel fel sem ébredek rá, bár gyanítom, eszik, de hogy hányszor... Nyekereg, vagy inkább csak morog, én pedig fordulok... és alszunk is tovább. Reggelre a textilpelus a feje alatt csupa tej, a pelenkázólap (praktikusan ez van alatta, különben moshatnám minden nap a lepedőnket) pedig általában csupa pisi... éjjel nem cserélek pelenkát...
Pelus... Még sosem volt olyan gyerekem, aki sugárban kakilt volna (olyan már igen, aki mindig nyakig kakis volt... és most is folyton mosom a sárga foltokat a kisruhákból)... Lelle tud ilyet is. Anyukámé volt az első megtiszteltetés, aztán a szőnyeg is kapott egy szép sárga foltot...
Még mindig több a tejem, mint amennyi Lellének kell, de ez már inkább csak Áron miatt van így, aki random módon kér vagy sem éjjel. Nem bánom, hogy sok van, fejni egyre kevesebbet kell, és bízom benne, hogy marad annyi, amennyi majd Lellének elég lesz.

Cumis, ezúttal nem volt lelkiismeret furdalásom, Hannához hasonlóan nagyon lelkes, én pedig tudom, hogy nem győzném folyton cicin tartani, sőt ő sem igényli a folyamatos cicizést, pláne, mikor rengeteg a tejem, ő pedig csak cumizna... Ilyenkor, ha mellre teszem rázza a fejét, de nem szív, és idővel kiabál is. A cumit viszont elfogadja helyette.
Fájdogál a pocakja, de csak addig, míg ki nem jön aminek ki kell. Sír miatta, és ha szopi közben a fejét forgatja, tudom, hogy büfizni akar.

Apropó sírás... Sokat sír. Legalábbis a két kisebb nagy egykori sírósságához képest (vagy csak én nem emlékszem már :)). Nappal is csak kézben jó, nagyon minimális az az idő, amit nézelődéssel tölt magában. Nem mintha elvárás lenne, de mindenesetre sokszor jelent kihívást a többiek mellett, ha csak egy kezem van... Tegnap aztán megoldás született, vettem egy slinget. Van már egy, sőt van kendőm is, és van egyéb hordozós cuccunk is, de ezek vagy még koraiak, vagy olyan vastagok (a rugalmas kendőm egy télikabáttal vetekszik...), hogy lehetetlenség használni őket itt.
Mindenképpen olyat szerettem volna, amiben fekve lehet Lelle, és egy szál anyag csak, vagyis nem izzadunk bele, sem ő, sem én.
Itt egyébként leginkább a gyűrűs kendőt használják, a piciket fektetve hordozzák, a csípőn ülni tudókat pedig ültetve, az oldalukon.
Nos a miénk egy ilyen:

Az esti sírás változatlanul jelen van, mennyiségre kicsit kevesebb talán, és lassan úgy tűnik, kiszámíthatóan 11 körülig tart. Mióta egyedül maradtunk, és nincs még egy kéz, aki ringassa, míg a többieknek mesélünk, köztünk van. Tegnap előtt Mimi papaljában a szivacson elaludt mellettünk.
Miután végül elalszik, már csak a félálomban szopik vannak reggelig. Az ébredés időpontja is változóban, sokáig majdnem dél volt, mire ő is csatlakozott, mostanában inkább 10, vagy egy picit előbb.

Látni már a szemöldökét, és egyre több a szempillája is. A sárgasága teljesen elmúlt, cserébe viszont a nap nagy részében piros, és melegpöttyös. 54es bodykat hord, és néha kiöltözik, főleg ha valahová megyünk (nem gyakran... ), de annyi szép kisruhája van, hogy sajnálom csak a szekrényben tárolni őket.
Az autóban azonnal elalszik, ahogy a zsebben is.

A nagyok lelkesedése változatlan, Hanna folyton ölbe szeretné venni, Áron pedig általában kedves és gyengéd. Mikolt pedig sokszor csak személi, tologatja a babakocsiban, és néha ő is ölbekéri.
... olyan jó, hogy köztünk van...

2011. július 28., csütörtök

Komatál

Ez is egy olyan szokás, ami miatt melegséggel tölt el, ha hazagondolok. Bár nálunk "falun" erről sosem hallottam, azért az anyukám, Marianyukám, Vikibarátnőm az első időkben engem is elláttak mindenféle földi jóval, ami ilyenkor segít a családnak életben maradni, nekem pedig hamar felépülni, és csak a kisbabámra koncenrtálni.

Szlovákiában, Erdélyben, sőt Piliscsabán a mai napig szokás húslevest, rántott húst, bort vinni a frissen szült anyának. Ahogy egy barátunk mesélte, a piliscsabaiaknál ez egy igencsak irigylésre méltó kezdeményezés, a kisgyerekes családok összefognak, és ha ismerik az új anyát, ha nem, minden nap valaki visz neki enni. Szerintem ez gyönyörű.

Sosem gondoltam volna, hogy itt a világ végén is így működik ez, hogy fontos dolog másoknak is, hogy kisbaba érkezett hozzánk, azon kívül is, hogy gratulálnak, esetleg velünk örülnek.
Még a kórházban voltunk, amikor Yohana egy csokor virággal és egy képeslappal jött át hozzánk. Dani munkahelyén (bár ez minden alkalom esetében így van, mégis megható volt) a nagycsapat pénzt gyűjtött, a főnöke ajándékot küldött, kaptunk egy rezgő pihenőszéket, egy csomag kisruhát két másik kollégától...

És az igazi komatál... egyfelől anyukám ittléte eddig nemismert kényeztetés nekem. A mélyhűtőnk lassan dugig van mindenféle finomsággal, így miután hazamegy is lesz mit ennünk egy darabig. Devi első héten hozott nekem húslevest. Aranyló, nem csípős, és mégis egy cseppet más ízű, mint a miénk. Aztán hozott hallevest is, és ma ismét főzött egy nagy adag húslevest.
A legnagyobb meglepetést a négygyerekes amerikai szomszédcsalád, Kristenék okozták.
Pár napja egyik délután csengettek, öten álltak az ajtóban... három hatalmas csomaggal.
Kristen hozott egy hatalmas tál csirkés tésztát, salátával, friss kenyérrel (az igazi bangasari pékségből valóval), két hatalmas doboz fánkot, és egy kisebb csomagnyi ruhácskát Lellének.
Lelle épp a nappaliban aludt, sajnos elmulasztottam lefotózni, ahogy hét gyerek figyeli az álmát :)

Minden ilyen ajándék meghat... Vannak körülöttünk fantasztikus emberek.

2011. július 26., kedd

Útleveles 2. kör

Dani ma hajnalban repülőre szállt, Szingapúrba ment kicsit dolgozni, közben pedig Lelleügyeket űintézni. Vitt minden papírt, amit kellett, és bízott abban, hogy meglesz az az egy lap, amit anno aláírtam.

A fenntartásunk oka, hogy magyar nagykövetségen az utolsó látogatásunk óta cserélődött az emberállomány, az akkori konzul mandátuma lejárt, a mostani pedig csak ideiglenes. Nem is volt túl segítőkész, nem beszélve arról, hogy mennyire nem is ismerte az ügymenetet a mi esetünkre vonatkozóan. Nem gondolom, hogy százával születnének a magyar gyerekek ezen a vidéken, de annyit mondjuk megtehetett volna, hogy legalább alaposan utánajár, és úgy tájékoztat a teendőket illetően.

Kaptunk egy kis segítséget, amit ezúton is nagyon köszönünk. A nagykövetségen dolgozik egy barátunk ismerőse, barátja, aki férjestül, gyerekestül él Szingapúrban, és jelenleg a legtöbb infoval és tudással rendelkező személy ott. Már tudott rólunk, mikor Dani odaért, beszélgettek, segített, így most legalább tudjuk, amit tudnunk kell...

Vagyis egyrészt azt, hogy a magyar születési anyakönyvi kivonat fizikai birtoklása nem feltétele az útlevél igénylésének. Csak az, hogy hivatalosan el legyen indítva a kérelem. Vagyis azzal, hogy Jakartában lefordították a maláj hatóságok által kiállítottat, és megküldték Szingapúrba, ezt a feltételt teljesítettük. Ami egyben azt is jelenti, hogy ha Dani vitt volna két fényképet Lelléről, és egy aláírt papírt a kérvényezésről, akkor már ma útlevéllel jöhetett volna haza...

A magyar születési anyakönyvi kivonat nagyjából egy hónap alatt lesz készen, de erre itt nincs is szükségünk. Daninak pedig lesz mégegy útja a szigetre valamikor. Viszont jót beszélgetett ma, és legalább tudjuk, hogy kit kell keresni, kérdezni ezen túl. A konzul pedig holnap elviszi a papírjainkat Magyarországra. Ez is eredmény :)