2009. szeptember 29., kedd
A 28. hét Áronnal
Minden jel arra utal, hogy ez már a harmadik trimeszter. Fáradtabb, lassúbb vagyok, nehezebben mozgok és ég a gyomrom. Egyre többször. Minden kiesik a kezemből, bármit elfelejtek és állandóak a foltos ruhák is. .)Áron növöget, a pocak most 101cm, a súlyom pedig 74.5kg (+10.5). Van benne valami, hogy a kisfiúkkal az arc nem lesz olyan holdvilág, mint a lányokkal, ha a nagy hasamat nem nézem, nem is látom, hogy babát várok. Lehet hogy csak megszoktam? :):) Odabenn egyébként finom mocorgás van, ha a lányok sírnak, Áron reagál. Éjjel is, bár olyankor hamar visszaalszik, de ébreszt, hogy menni kell, mert hív valaki. Úgy érzem, hogy egyelőre keresztben fekszik, néha fejjel lefelé fordul, és még mindig tudok hason aludni, bár jelenleg a jobb oldalamon kényelmesebb.
Néha keményedik a hasam, főleg ha sietünk, vagy ha emelek. A magneB6 segít, ha épp nem felejtem el hogy ez a megoldás.
Ma voltunk orvosnál, azt mondta, hogy túl tökéletesek vagyunk, méret, vérnyomás, szívhang tekintetében. Erzsike alulról felfelé méri a pocakot, úgy 28cm-nél tartunk. Dani nem jött, így sajnos lemaradt az uhról. Nekem mindig nagyon jó látni, milyen a jelen, egészen kisbaba formája van már. Belém bújt arccal, de megmutatta, hogy kisfiú. Az amnion szalagnak nem láttuk nyomát sem, valószínűleg kifeszült, ahogy a másik doktornő jósolta. Megnyugodtam.
Október 19-én megyünk újabb ultrahang vizsgálatra, az utolsó nézelődős találkozásra, mielőtt teljes valójában a kezünkben fogjuk majd. Nagyon szalad az idő, nagyon furcsa, hogy már csak kétjegyű a napok száma, amennyit várnunk kell rá.
Okosság:
Ezen a héten a gyereked már egy kilót nyom, és mintegy 37 centi hosszú talptól fejtetőig. A bőre alá fokozatosan zsírszövet rakódik le, így egyre inkább kisbaba formája lesz. Most már teljesen kifejlődött a szeme, még csinos szempillái is vannak. A tüdeje már képes oxigént belélegezni, de önállóan még nem tudna normálisan lélegezni, ha most megszületne. A koraszülöttosztályon azonban jó esélye (90%) van a túlélésre.
Bőre vörös és ráncos. Az agy egyre fejlettebb, mérete jelentősen megnövekszik, és egyre összetettebb. Ilyenkor a baba már nemcsak érzékeli a fájdalmat, de reagál is rá. Ízlelése sokkal finomabb, mint az újszülötteknek, mivel sokkal több ízlelőbimbója van még. Most már a papa is érezheti a mozgását, sőt egyes akciói szemmel is láthatóak. (és tényleg, néha már kivehető Áron könyöke, combja is :):))
2009. szeptember 27., vasárnap
Lépegetős
A délutáni szieszta mindannyiunknak nagyon jót tett, bár Dani még aludt volna, ha Hanna hagyja. De nem hagyta, így csak a kanapén próbált magához térni, miközben Mikolt úgy döntött, sétálni fog. A szőnyegen ültem, Mikolt az ölemben, feltápászkodott, majd vagy hat lépéssel elsétált az apjához. Onnan pedig visszasétált.
Annyira tetszett neki, hogy jó párszor megtette a távot, közben dülöngélt, vigyorgott, nagyon örült a szabadságának. Aztán gondolt egyet és magától is megpróbált felállni, sikerrel, és újra nekiindult. Hanna is beszállt a mulatságba, elkapta, amikor a kicsi elbillent, ezen aztán jókat kacarásztak. Persze a kicsi idővel elfáradt, és négykézláb folytatta a mókázást. :)
Lassan lesz két szaladgáló gyerekünk, csak azt nem tudom, hogy fogom őket utolérni... :):)
Annyira tetszett neki, hogy jó párszor megtette a távot, közben dülöngélt, vigyorgott, nagyon örült a szabadságának. Aztán gondolt egyet és magától is megpróbált felállni, sikerrel, és újra nekiindult. Hanna is beszállt a mulatságba, elkapta, amikor a kicsi elbillent, ezen aztán jókat kacarásztak. Persze a kicsi idővel elfáradt, és négykézláb folytatta a mókázást. :)
Lassan lesz két szaladgáló gyerekünk, csak azt nem tudom, hogy fogom őket utolérni... :):)
Majdnem három
Hanna egy hónap múlva három éves lesz. Nézegetem, és már nem is emlékszem, milyen volt picinek. Sokszor kéri, nézzünk képeket, olyankor elmerengek mennyire gyorsan elmúlt ez a három év, és milyen jó, hogy még itthon van. Mehetne óvodába, érett is rá, mégsem bánom, hogy marad még.
A dédi ma mesélte, hogy meglepődött a héten, hogy mekkora lett Hanna. Az öcsém pedig hitetlenkedett, amikor a barátnőjével azt számolgatták, mennyi idős is az idén. Három. Várja, emlegeti, minden nap elmondja, milyen tortát, azon milyen marcipánt szeretne. Tudja, hogy a születésnapja után majd egyszer óvodás lesz, öccse születik, jön a Mikulás.
Érzékeny, okos, szép. Öntörvényű, nagyon. Kis skorpiónk, aki felvállalja az összes felelősséget, amit talál, néha fáj a szívem mennyire. A minap azt mondta:
- Mama, ha majd Áron kibújik a pocakodból, felveszem a nyakamba, hogy tudjad fogni a Mikoltot.
Szeretném ha sokáig gyerek maradna, ha önfeledten tudna játszani, ha gondtalanul tudna ráhagyatkozni, vagy ránkhagyatkozni. Örülök, hogy ő az első és örülök, hogy van testvére.
A dédi ma mesélte, hogy meglepődött a héten, hogy mekkora lett Hanna. Az öcsém pedig hitetlenkedett, amikor a barátnőjével azt számolgatták, mennyi idős is az idén. Három. Várja, emlegeti, minden nap elmondja, milyen tortát, azon milyen marcipánt szeretne. Tudja, hogy a születésnapja után majd egyszer óvodás lesz, öccse születik, jön a Mikulás.
Érzékeny, okos, szép. Öntörvényű, nagyon. Kis skorpiónk, aki felvállalja az összes felelősséget, amit talál, néha fáj a szívem mennyire. A minap azt mondta:
- Mama, ha majd Áron kibújik a pocakodból, felveszem a nyakamba, hogy tudjad fogni a Mikoltot.
Szeretném ha sokáig gyerek maradna, ha önfeledten tudna játszani, ha gondtalanul tudna ráhagyatkozni, vagy ránkhagyatkozni. Örülök, hogy ő az első és örülök, hogy van testvére.
2009. szeptember 25., péntek
Kis Mikolt névnapja

Tavaly teljesen, idén majdnem megfeledkeztünk róla. Nem mentség, de a naptárban ugye benne sincs, nem mintha lenne nálunk bárhol naptár...
Lényeg, hogy ma volt, és sikerült kellőképpen ünnepélyessé varázsolni. Dani időben hazaért, kicsit homokozott a lányokkal, aztán elsétáltunk a kertészetbe és vettünk cserepes virágokat. Hanna hozta haza az ölében a legnagyobbat, Mikolt Dani nyakában nézelődött.
Aztán autóba ültünk és ajándék után indultunk. Mikolt ahogy a babákért, (amikből elég sok van már idehaza...) úgy rajong az autókért is (ezekből jelenleg elég szűkösen állunk). Így esett a választás egy fa tűzoltóra, aminek igazán itthon volt csak sikere, de itthon aztán annál lelkesebben tologatta.
Vacsora után pedig a meglepetés sütemények is előkerültek, a szedres sarlott volt Mikolt kedvence... miért is nem csodálkozom...
Elfáradtam...
Valami azt súgja, volt már ilyen bejegyzés...
A héten háromszor voltam egyedül a gyerekekkel este nyolcig. Háromszor csináltam végig az öt etetést egyedül. A hét vasárnap kezdődött, amikor egész nap papa nélkül voltunk... Elfáradtam.
Hannát etetni, altatni kell, éjjel is ébred, mellém illetve rám fekszik. Jön a 18. foga, mindent egyedül akar csinálni, többek között a biliből a wcbe önteni a pisit... Amit viszont jó lenne ha egyedül csinálna, azt nem szeretné. Például reggel felöltözni, megreggelizni, délben ebédelni, a kiskendőt meg a cumit letenni, méghozzá olyan helyre, ahol meg is találja...
Mikolt is mindent egyedül szeretne csinálni, egész nap pakol, leginkább ki és szét. A földre... Ahova nem könnyen jutok el, hogy összepakoljak... Meg mászik. Felfelé. Az asztal teteje a legjobb hely, nyilván onnan a legszebb a kilátás. Neki nem jön foga és csak kétnaponta ébreszt éjjel, de akkor hosszasan töltjük együtt az időt.
Ma reggel arra ébredtem, hogy nem bírok felkelni. Nem az alvás hiányzik, hanem az emelgetés, hajolgatás sok. Fáj a hátam, annyira, hogy moccani sem bírok. Aztán bírtam és minden ment úgy, ahogy szokott. Persze a hátam nem lett jobb... Sem a kedvem, amikor Mikolt előbb összemálnázta, majd összekrétázta, aztán összeszilvázta, végül pedig összaszedrezte magát. Amikor végre eldöntöttem, hogy levágdosom a szedret ebédfőzés helyett és bementem a házba az ollóért, bement a garázsba, és megkoronázta az utcagyerek fílinget egy kis olajjal meg kerékfogdosással...
Nem, nem szeretnék bejárónőt, sem kertészt, sem takarítónőt. Nem szeretném óvodába adni Hannát, és nem szeretném ha másmilyenek lennének a gyerekek. Nem szeretném ha nem lenne pocakom, és nem kellene négykézláb végigmásznom a lakáson ahhoz, hogy rendet rakjak.
Azt viszont szeretném, ha Dani többet lenne velünk, ha nem mindig azzal kellene szembesülnöm, hogy ez a hét kemény volt, na de majd a következő. Ha le lennének osztva a feladatok, és nem mindent egyedül kellene megoldanom. Ha mondjuk nem nekem kellene kicibálnom a kukát péntekenként...
Elfáradtam, de a fejemet olyan üresnek érzem, mint még soha. Tegnap az autóban felnőtt zenét hallgattunk. Nem tudom mikor volt ilyen utoljára, és nagyon jólesett. Olvasnék. Könyvet. Tanulnék. Bármit. Vagy csak megírnám végre a szakdolgozatomat. Egy hónapban egyszer elmennék, és magammal foglalkoznék, fejben, testben, okosodva. Nem tölt most semmi, mert nincs rá mód. Ha kapok, az csak szinten tart, és ez kevés. Ahhoz, hogy embernek és ne egy zombinak érezzem magam. Vagy anyukának... Nem tökéletes szeretnék lenni, csak jó...
Mondom hogy elfáradtam...
A héten háromszor voltam egyedül a gyerekekkel este nyolcig. Háromszor csináltam végig az öt etetést egyedül. A hét vasárnap kezdődött, amikor egész nap papa nélkül voltunk... Elfáradtam.
Hannát etetni, altatni kell, éjjel is ébred, mellém illetve rám fekszik. Jön a 18. foga, mindent egyedül akar csinálni, többek között a biliből a wcbe önteni a pisit... Amit viszont jó lenne ha egyedül csinálna, azt nem szeretné. Például reggel felöltözni, megreggelizni, délben ebédelni, a kiskendőt meg a cumit letenni, méghozzá olyan helyre, ahol meg is találja...
Mikolt is mindent egyedül szeretne csinálni, egész nap pakol, leginkább ki és szét. A földre... Ahova nem könnyen jutok el, hogy összepakoljak... Meg mászik. Felfelé. Az asztal teteje a legjobb hely, nyilván onnan a legszebb a kilátás. Neki nem jön foga és csak kétnaponta ébreszt éjjel, de akkor hosszasan töltjük együtt az időt.
Ma reggel arra ébredtem, hogy nem bírok felkelni. Nem az alvás hiányzik, hanem az emelgetés, hajolgatás sok. Fáj a hátam, annyira, hogy moccani sem bírok. Aztán bírtam és minden ment úgy, ahogy szokott. Persze a hátam nem lett jobb... Sem a kedvem, amikor Mikolt előbb összemálnázta, majd összekrétázta, aztán összeszilvázta, végül pedig összaszedrezte magát. Amikor végre eldöntöttem, hogy levágdosom a szedret ebédfőzés helyett és bementem a házba az ollóért, bement a garázsba, és megkoronázta az utcagyerek fílinget egy kis olajjal meg kerékfogdosással...
Nem, nem szeretnék bejárónőt, sem kertészt, sem takarítónőt. Nem szeretném óvodába adni Hannát, és nem szeretném ha másmilyenek lennének a gyerekek. Nem szeretném ha nem lenne pocakom, és nem kellene négykézláb végigmásznom a lakáson ahhoz, hogy rendet rakjak.
Azt viszont szeretném, ha Dani többet lenne velünk, ha nem mindig azzal kellene szembesülnöm, hogy ez a hét kemény volt, na de majd a következő. Ha le lennének osztva a feladatok, és nem mindent egyedül kellene megoldanom. Ha mondjuk nem nekem kellene kicibálnom a kukát péntekenként...
Elfáradtam, de a fejemet olyan üresnek érzem, mint még soha. Tegnap az autóban felnőtt zenét hallgattunk. Nem tudom mikor volt ilyen utoljára, és nagyon jólesett. Olvasnék. Könyvet. Tanulnék. Bármit. Vagy csak megírnám végre a szakdolgozatomat. Egy hónapban egyszer elmennék, és magammal foglalkoznék, fejben, testben, okosodva. Nem tölt most semmi, mert nincs rá mód. Ha kapok, az csak szinten tart, és ez kevés. Ahhoz, hogy embernek és ne egy zombinak érezzem magam. Vagy anyukának... Nem tökéletes szeretnék lenni, csak jó...
Mondom hogy elfáradtam...
2009. szeptember 24., csütörtök
Az első kettő
Csiribirin voltunk ma.
Mikolt hat hetes kora óta tagja a csapatnak, kezdetben csak a zsuppolásban vett részt, aztán eljött a nyár és a nyári szünet miatt kimaradt vagy két hónap, de lehet hogy három. Mikolt közben kisgyerek lett, tisztán látni a különbséget az őszi és a nyár eleji babám között. Kinyílt, önálló, felfedez, énekel, táncol, és mutatja amit utánozni tud. Sokmindent. A zsuppolástól egyáltalán nem fél, sőt szeretne repetázni és sírdogál, hogy nem teheti. Az én kis mimózámból önálló, akarattal bíró, édes, mosolygós huncut lett, olyan öröm ezt látni...
Ma kézen fogva gyalogolt, majd amikor megállt, elengedtem a kezét. (már csak az egyik kezem kell, amit amúgy is csak fog, támasznak már nem nagyon használja) Ő pedig lépett. Kettőt. Háttal nekem, de egészen biztosan. Aztán lepottyant a popsijára, és az egésztől annyira megijedt, hogy elsírta magát. Megszeretgettem. :) Nem próbálta újra. :):)
Mikolt hat hetes kora óta tagja a csapatnak, kezdetben csak a zsuppolásban vett részt, aztán eljött a nyár és a nyári szünet miatt kimaradt vagy két hónap, de lehet hogy három. Mikolt közben kisgyerek lett, tisztán látni a különbséget az őszi és a nyár eleji babám között. Kinyílt, önálló, felfedez, énekel, táncol, és mutatja amit utánozni tud. Sokmindent. A zsuppolástól egyáltalán nem fél, sőt szeretne repetázni és sírdogál, hogy nem teheti. Az én kis mimózámból önálló, akarattal bíró, édes, mosolygós huncut lett, olyan öröm ezt látni...
Ma kézen fogva gyalogolt, majd amikor megállt, elengedtem a kezét. (már csak az egyik kezem kell, amit amúgy is csak fog, támasznak már nem nagyon használja) Ő pedig lépett. Kettőt. Háttal nekem, de egészen biztosan. Aztán lepottyant a popsijára, és az egésztől annyira megijedt, hogy elsírta magát. Megszeretgettem. :) Nem próbálta újra. :):)
2009. szeptember 23., szerda
Tiltott gyümölcs
Elsősorban azért, mert éretlen. Másodsorban pedig Mikoltnak szedret két éves koráig nem is szabadna ennie...
De persze melyik az a két gyümölcs, amit simán elérnek az apró kis kezek is? Természetesen a bogyósok, mint a ribizli, a málna, meg a szeder. Ja és a szilva, mert az meg lepotyog. Mikoltnak mindegy melyik, előszeretettel mászik be a bokrok közé, vállalva az összekaszabolódás kockázatát is. A szilva esetén pedig teljesen jó a kukacos vagy a hangyás verzió is.
Én pedig nagyon gyors kell hogy legyek, hogy meg tudjam állítani időben. Ha leszedem a szedret és a napra teszem beérik? ...


Viszont jó látni, hogy elvannak együtt, sőt, tettestársak is alkalomadtán...
De persze melyik az a két gyümölcs, amit simán elérnek az apró kis kezek is? Természetesen a bogyósok, mint a ribizli, a málna, meg a szeder. Ja és a szilva, mert az meg lepotyog. Mikoltnak mindegy melyik, előszeretettel mászik be a bokrok közé, vállalva az összekaszabolódás kockázatát is. A szilva esetén pedig teljesen jó a kukacos vagy a hangyás verzió is.
Én pedig nagyon gyors kell hogy legyek, hogy meg tudjam állítani időben. Ha leszedem a szedret és a napra teszem beérik? ...


Viszont jó látni, hogy elvannak együtt, sőt, tettestársak is alkalomadtán...
2009. szeptember 21., hétfő
A kis gondoskodó
Mikoltnak ma rossz napja volt. Nekem úgy tűnt, hogy reggeltől estig csak nyűglődik, elég hangosan...
Hanna az emeleten tette a dolgát (összehajtogatta az összes pizsamát, amit a szekrényében talált...) amikor Mikolt ismét rázendített. Szalad a lépcső tetejéhez és kiabál:
- Valaki megvigasztalja?
Dani is, én is itthon voltunk, pukkadozva kiabáltunk a várakozónak:
- Persze...
- Akkor jó..
És ment a dolgára.
Hanna az emeleten tette a dolgát (összehajtogatta az összes pizsamát, amit a szekrényében talált...) amikor Mikolt ismét rázendített. Szalad a lépcső tetejéhez és kiabál:
- Valaki megvigasztalja?
Dani is, én is itthon voltunk, pukkadozva kiabáltunk a várakozónak:
- Persze...
- Akkor jó..
És ment a dolgára.
2009. szeptember 15., kedd
Amikor a sok sem elég
Mikolt sokat eszik. És leginkább egyedül.
A sok azt jelenti, hogy többnyire nem tudok annyit adni neki, amit ő ne tudna vagy akarna elfogyasztani. Ha nem ízlik, ami ritka, akkor egy iszonyú fintorral fordítja el a fejét. Kár is erőlködni. De nincs is miért, és bár látszani nem látszik rajta (még mindig alig kilenc kiló) eszik.
Az egyedüli evészet pedig kedvelt szabadidős tevékenységgé nőtte ki magát. A székek meghódítása után Hanna tányérja lett a cél. Hanna nem eszik jól. Vagyis eleget, de csak ha odafigyelünk rá. Etetni kell, és a félig jóllakott állapotában szokott felkerekedni és valami egészen mással foglalkozni. Ebédnél már nem is töröm magam, hogy visszajöjjön, a maradék uzsonnára marad.
Ha a kicsi meghagyja. Mert ma, ebéd után ezt láttam...

Gombapaprikás volt ebédre, amiből ő egyébként csak a tésztát kapta a szaftjával, ennek megfelelően válogatta ki a neki való részt, a többit pedig otthagyta... :):)
Méghogy nem ügyes... :):)
A sok azt jelenti, hogy többnyire nem tudok annyit adni neki, amit ő ne tudna vagy akarna elfogyasztani. Ha nem ízlik, ami ritka, akkor egy iszonyú fintorral fordítja el a fejét. Kár is erőlködni. De nincs is miért, és bár látszani nem látszik rajta (még mindig alig kilenc kiló) eszik.
Az egyedüli evészet pedig kedvelt szabadidős tevékenységgé nőtte ki magát. A székek meghódítása után Hanna tányérja lett a cél. Hanna nem eszik jól. Vagyis eleget, de csak ha odafigyelünk rá. Etetni kell, és a félig jóllakott állapotában szokott felkerekedni és valami egészen mással foglalkozni. Ebédnél már nem is töröm magam, hogy visszajöjjön, a maradék uzsonnára marad.
Ha a kicsi meghagyja. Mert ma, ebéd után ezt láttam...

Gombapaprikás volt ebédre, amiből ő egyébként csak a tésztát kapta a szaftjával, ennek megfelelően válogatta ki a neki való részt, a többit pedig otthagyta... :):)
Méghogy nem ügyes... :):)
2009. szeptember 14., hétfő
Az alvásról meg az érzékenységről
Ahogy Hanna egyre többet mesél arról, ami benne van, tudom, hogy tényleg iszonyú érzékeny. Nappal nem is látszik ez, nála inkább az éjjelekre korlátozódik a szeretetvágy.
Az alvással küzdöttünk hosszasan. Pici korában nekem voltak elvárásaim, azt gondoltam, aludni egyszerű, magától értetődő és jó. Hogy aki elfárad, az elalszik. A saját helyén, magától. Legfeljebb mellette kell lenni, vagy nem.
Ma már nem így gondolom. Vagyis azt, hogy aludni jó és kell egy biztos hely ahhoz, hogy valóban jó legyen, azt igen. De hogy kinek mi a jó és a biztos, biztonságos...
Mikolt szereti az ágyát, neki csak egy puha dolog kell, amihez hozzábújhat és kész. Elalszik, pillanatok alatt, nem foglalkozik a külvilággal, kikapcsol, ellazul és szuszog. Csinálhatunk mellette bármit, ő máshol jár. Hajnalban természetesen, amikor már kicsit kipihente magát, eszmél, és keres. Olyankor vagy átjön, vagy én megyek. Mostanában rendszerint egy kis víz, cumi, simogatás és már alszik is. Pár napja nem elég ennyi, kell egy kis ölbenszeretgetés, vagy lakásfelfedezés, és van, hogy egy órát is fent vagyunk, de aztán visszaalszik, és reggelig ugyanolyan békében, a buksiját a paplanjába fúrva szuszog, ahogy este.
Mikoltot nappal kell nagyon szeretni, fizikailag is ekkor igényli a közelségemet. Az éjjel neki az alvásé, a pihenésé, csak kicsit kellek én.
Hanna egészen más. És lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy ebben nem voltam partnere sokáig. Hogy azt szerettem volna, ha éjjel nem engem rugdos, ha megmarad a saját ágyában, ha nyugodtan elalszik. Egy perces kora óta nehezen alszik el, nem tud megnyugodni, ha elbóbiskol erővel kinyitja a szemét. Iszonyú sokáig sírva aludt el és sírva is ébredt. Nem értettem. Nem vettem észre, hogy nappal ő felfedez, nem ér rá tankolni, és mindent, ami kimaradt a velem való érintkezésből, azt az alvásidő alatt akarja pótolni. Kellek ahhoz, hogy be tudja csukni végre a szemeit, hogy biztonságban érezze magát. Az elalvás nála rendszerint legalább egy óra, és a legjobb, ha szorosan maga mellett tud.
Nem egyszerű feladni azt az elképzelést, hogy van napközben időm magamra és este tudok felnőtt életet élni. De bármit tehetek, akkor sem tudom megváltoztatni Hannának azt az igényét, hogy mellette maradjak, míg el nem alszik. Meg lehetne tanítani, rá lehetne kényszeríteni olyat, amitől fél, amit nem tud még, vagy nem képes... Nem gondolom, hogy megéri.
Mióta beszél, el is mondja:
- Mama szoríts erősebben, mert jön valaki és elvisz.
- Mama, nem szeretnék a saját ágyamban aludni, mert ott egyedül vagyok.
Vannak napok, amikor egyszerűen nekem nem megy, nem bírok maradni, várni. Olyankor ő is lejön utánam, én pedig bosszankodom, hogy miért. A legutóbb azt találtam mondani neki, hogy azt csinál, amit akar, de nem szeretném észrevenni, hogy utánam jött. Leült a nappaliban a kanapéra, és szó nélkül végiglapozgatta az összes újságot és könyvet, amit talált. Néztem, mérgelődtem és közben valami mély szomorúságot éreztem. Érti ő, hogy mit szeretnék, de nem tudja még...
És akkor elgondolkodtam... most, hogy újabb kistesó érkezik, most kezdjem el rendre szoktatni, De milyen rendre? Nem az a legfontosabb, hogy mindenki kipihenje magát? Miért is zavar, ha ott szuszog mellettem? Mert megrúg? Egyszer egy éjjel? Vagy mert néha arra ébredek, hogy a szemembe csap? És mi lesz akkor, amikor azt sem tudom hajnali kettőkor, hogy hol jár? Hova szeretnék én menni este? Moziba? Hihi. Legfeljebb jól esne egy kicsit Danival lennem. Amúgy pedig hulla fáradt vagyok, mire Hanna ágyba kerül és igazából akár el is alhatunk együtt.
Ma délután szopzini akart. Meglepődtem, nem téma ez mostanában, Mikolt sem szopizik egy ideje. Elmondta háromszor, megértettem, valamiért ez most fontos. Engedtem, szopizott, és megnyugodott.
Ilyen az alvás is. Ha engedem, nyugodtan elalszik, a maga tempójában, de békésen. Ha harcolok, úgysem alszik... Úgyhogy engedem. És már nem is gondolom, hogy ez harc. Azt gondolom, hogy így van, mert neki így megy.
Az alvással küzdöttünk hosszasan. Pici korában nekem voltak elvárásaim, azt gondoltam, aludni egyszerű, magától értetődő és jó. Hogy aki elfárad, az elalszik. A saját helyén, magától. Legfeljebb mellette kell lenni, vagy nem.
Ma már nem így gondolom. Vagyis azt, hogy aludni jó és kell egy biztos hely ahhoz, hogy valóban jó legyen, azt igen. De hogy kinek mi a jó és a biztos, biztonságos...
Mikolt szereti az ágyát, neki csak egy puha dolog kell, amihez hozzábújhat és kész. Elalszik, pillanatok alatt, nem foglalkozik a külvilággal, kikapcsol, ellazul és szuszog. Csinálhatunk mellette bármit, ő máshol jár. Hajnalban természetesen, amikor már kicsit kipihente magát, eszmél, és keres. Olyankor vagy átjön, vagy én megyek. Mostanában rendszerint egy kis víz, cumi, simogatás és már alszik is. Pár napja nem elég ennyi, kell egy kis ölbenszeretgetés, vagy lakásfelfedezés, és van, hogy egy órát is fent vagyunk, de aztán visszaalszik, és reggelig ugyanolyan békében, a buksiját a paplanjába fúrva szuszog, ahogy este.
Mikoltot nappal kell nagyon szeretni, fizikailag is ekkor igényli a közelségemet. Az éjjel neki az alvásé, a pihenésé, csak kicsit kellek én.
Hanna egészen más. És lelkiismeret furdalásom van amiatt, hogy ebben nem voltam partnere sokáig. Hogy azt szerettem volna, ha éjjel nem engem rugdos, ha megmarad a saját ágyában, ha nyugodtan elalszik. Egy perces kora óta nehezen alszik el, nem tud megnyugodni, ha elbóbiskol erővel kinyitja a szemét. Iszonyú sokáig sírva aludt el és sírva is ébredt. Nem értettem. Nem vettem észre, hogy nappal ő felfedez, nem ér rá tankolni, és mindent, ami kimaradt a velem való érintkezésből, azt az alvásidő alatt akarja pótolni. Kellek ahhoz, hogy be tudja csukni végre a szemeit, hogy biztonságban érezze magát. Az elalvás nála rendszerint legalább egy óra, és a legjobb, ha szorosan maga mellett tud.
Nem egyszerű feladni azt az elképzelést, hogy van napközben időm magamra és este tudok felnőtt életet élni. De bármit tehetek, akkor sem tudom megváltoztatni Hannának azt az igényét, hogy mellette maradjak, míg el nem alszik. Meg lehetne tanítani, rá lehetne kényszeríteni olyat, amitől fél, amit nem tud még, vagy nem képes... Nem gondolom, hogy megéri.
Mióta beszél, el is mondja:
- Mama szoríts erősebben, mert jön valaki és elvisz.
- Mama, nem szeretnék a saját ágyamban aludni, mert ott egyedül vagyok.
Vannak napok, amikor egyszerűen nekem nem megy, nem bírok maradni, várni. Olyankor ő is lejön utánam, én pedig bosszankodom, hogy miért. A legutóbb azt találtam mondani neki, hogy azt csinál, amit akar, de nem szeretném észrevenni, hogy utánam jött. Leült a nappaliban a kanapéra, és szó nélkül végiglapozgatta az összes újságot és könyvet, amit talált. Néztem, mérgelődtem és közben valami mély szomorúságot éreztem. Érti ő, hogy mit szeretnék, de nem tudja még...
És akkor elgondolkodtam... most, hogy újabb kistesó érkezik, most kezdjem el rendre szoktatni, De milyen rendre? Nem az a legfontosabb, hogy mindenki kipihenje magát? Miért is zavar, ha ott szuszog mellettem? Mert megrúg? Egyszer egy éjjel? Vagy mert néha arra ébredek, hogy a szemembe csap? És mi lesz akkor, amikor azt sem tudom hajnali kettőkor, hogy hol jár? Hova szeretnék én menni este? Moziba? Hihi. Legfeljebb jól esne egy kicsit Danival lennem. Amúgy pedig hulla fáradt vagyok, mire Hanna ágyba kerül és igazából akár el is alhatunk együtt.
Ma délután szopzini akart. Meglepődtem, nem téma ez mostanában, Mikolt sem szopizik egy ideje. Elmondta háromszor, megértettem, valamiért ez most fontos. Engedtem, szopizott, és megnyugodott.
Ilyen az alvás is. Ha engedem, nyugodtan elalszik, a maga tempójában, de békésen. Ha harcolok, úgysem alszik... Úgyhogy engedem. És már nem is gondolom, hogy ez harc. Azt gondolom, hogy így van, mert neki így megy.
2009. szeptember 12., szombat
Pisi
Most Mikolt oldaláról, és egy cseppet sem a szó jelentésével releváns módon.
Mikoltunk ugyanis elkezdett magyarul társalogni. Már egy ideje mondogat mindenfélét, Hannától eltanulta a rikoltozós "pappppa" csatakiáltást, amit akkor szokott a nagy hallatni, amikor Dani hétköznap esténként betolat a kertbe. A kicsi ezt akkor is utánozza, (teljesen Hannaszerű intonációval) ha valamit szeretne édesapjától. Amúgy sem egy halkszavú csemete ő, kiválképp ha még rá is erősít, viszont iszonyú édes.
Aztán megy a mama is persze, de ezt csak vész esetén alkalmazza, korábban volt "Anna" szerű is a repertoárban, van "pa", ami lámpa, és "hamm", amikor eszünk. Édes kis bohóc, ahogy a villájával ügyeskedik és minden falatot kommentál. Aztán itt a "nem" és a "ja" vagy csak egy hümmögés az igen helyett, és az "ez ezt" amikor valami kellene. Ki ne maradjon az egyik első és legtöbbet ismételt a "baaabbba", az igazi lányos repertoárból.
És jött a "pisi". Játékból, magától, suttogva. Előbb inkább csak "pszt" volt, aztán formálódott szép magyar szóvá. Hannával igyekeztünk jelentést is adni hozzá, de eddig nem sikerült, vagy csak nagyon kis időre. Viszont annál nagyobb kitartással és lelkesedéssel suttogja azóta is, és természetesen mindenki aki hallja felismeri és megmosolyogja...
Itt pedig az elmúlt idők egyik legnagyobb lépése, Mikolt eddig ugyanis összezárt ököllel, hüvelykujjal mutatott csak. Pár hete kinyitotta a ki mutatóját, és rendesen bök vele. Madárra, repülőre, lámpára. :) Imádom ezt a kis görbeséget az uijjacskájában, és annyira jó érzés látni, ahoyg ügyesedik a keze...
Mikoltunk ugyanis elkezdett magyarul társalogni. Már egy ideje mondogat mindenfélét, Hannától eltanulta a rikoltozós "pappppa" csatakiáltást, amit akkor szokott a nagy hallatni, amikor Dani hétköznap esténként betolat a kertbe. A kicsi ezt akkor is utánozza, (teljesen Hannaszerű intonációval) ha valamit szeretne édesapjától. Amúgy sem egy halkszavú csemete ő, kiválképp ha még rá is erősít, viszont iszonyú édes.
Aztán megy a mama is persze, de ezt csak vész esetén alkalmazza, korábban volt "Anna" szerű is a repertoárban, van "pa", ami lámpa, és "hamm", amikor eszünk. Édes kis bohóc, ahogy a villájával ügyeskedik és minden falatot kommentál. Aztán itt a "nem" és a "ja" vagy csak egy hümmögés az igen helyett, és az "ez ezt" amikor valami kellene. Ki ne maradjon az egyik első és legtöbbet ismételt a "baaabbba", az igazi lányos repertoárból.
És jött a "pisi". Játékból, magától, suttogva. Előbb inkább csak "pszt" volt, aztán formálódott szép magyar szóvá. Hannával igyekeztünk jelentést is adni hozzá, de eddig nem sikerült, vagy csak nagyon kis időre. Viszont annál nagyobb kitartással és lelkesedéssel suttogja azóta is, és természetesen mindenki aki hallja felismeri és megmosolyogja...
Itt pedig az elmúlt idők egyik legnagyobb lépése, Mikolt eddig ugyanis összezárt ököllel, hüvelykujjal mutatott csak. Pár hete kinyitotta a ki mutatóját, és rendesen bök vele. Madárra, repülőre, lámpára. :) Imádom ezt a kis görbeséget az uijjacskájában, és annyira jó érzés látni, ahoyg ügyesedik a keze...
2009. szeptember 8., kedd
Áronbabóc a 25. héten
Nagyon nagyot nőtt. Érzésre legalábbis kitölti már a pocakomat. Amikor keresztben fekszik, érzem a hátát, a buksiját, és a kis kezeket-lábakat is. :)
Mocorog, egyre többet, de még mindig nagyon finoman. Engedi, hogy hason, vagyis félhason aludjak, csak néha szól, hogy inkább más pózban aludjunk.
A héten többször keményedett a hasam, de általában az összes izmom egyre feszesebb, elkezdtem szedni a magneB6-ot. A gyomrom ég, főleg éjjel...
Nehezen hajolok, guggolok már, ami leesik, az zömmel estig a földön marad, kivéve, ha Hanna segít és felveszi. :) Este aztán négykézláb végigmegyek a lakáson és szedegetem a maradékot. :) Ennek ellenére természetesen emelem mindkettejüket, estére már nehezen csak.
A pocak most 99cm, a súlyom pedig 73 kiló, vagyis +9. Megnéztem Mikoltnál, ugyanekkora volt ő is, csak a súlyom volt kicsivel kevesebb.
Érdekes, ahogy hatványozódik az érzés mindhármójuk felé, érdekes megélni Hanna regresszióit, látni, hogy nem csak én készülök. Figyelek befelé, amennyire engednek a lányok, és próbálok felkészülni a háromgyerekes létre. A déli időszakot még nem tudom elképzelni, és a nagy hideget meg az overálozást sem.
Lassan készen vagyok a készülődéssel, nem is bánom, mert még három hét és már a harmadik trimesztert kezdjük. Jó hogy nem kell már a beszerzéssel foglalkozni... A nagy mehetnékem is elmúlt, lehet hogy Olaszországban hagytam, inkább sétálunk csak, vagy buszozunk falun belül, autózni nem gyakran szoktunk mostanában. A héten kezdődnek a gyerekprogramok, még nem látom, hogyan veszem rá magam, hogy eljussunk.
Ezt írják:
A magzat a 25. héten már közel 700 grammot nyom, és nagyjából 31 cm. Az orrnyílások elkezdenek kinyílni, a magzati tüdőben kifejlődtek az erek, és a baba légzőmozgásokat végez. A gerinc szerkezete - 33 csigolya, 150 ízület és mintegy 1000 szalag - erőteljes fejlődésnek indul. A csontok egyre erősebbek, és a kézügyesség is fejlődik: kis ujjait már ökölbe tudja hajlítani. A bőr kezdi elveszíteni átlátszóságát, de még mindig olyan gyűrött, mint egy kölyökkutya bundája.
Mocorog, egyre többet, de még mindig nagyon finoman. Engedi, hogy hason, vagyis félhason aludjak, csak néha szól, hogy inkább más pózban aludjunk.
A héten többször keményedett a hasam, de általában az összes izmom egyre feszesebb, elkezdtem szedni a magneB6-ot. A gyomrom ég, főleg éjjel...
Nehezen hajolok, guggolok már, ami leesik, az zömmel estig a földön marad, kivéve, ha Hanna segít és felveszi. :) Este aztán négykézláb végigmegyek a lakáson és szedegetem a maradékot. :) Ennek ellenére természetesen emelem mindkettejüket, estére már nehezen csak.
A pocak most 99cm, a súlyom pedig 73 kiló, vagyis +9. Megnéztem Mikoltnál, ugyanekkora volt ő is, csak a súlyom volt kicsivel kevesebb.Érdekes, ahogy hatványozódik az érzés mindhármójuk felé, érdekes megélni Hanna regresszióit, látni, hogy nem csak én készülök. Figyelek befelé, amennyire engednek a lányok, és próbálok felkészülni a háromgyerekes létre. A déli időszakot még nem tudom elképzelni, és a nagy hideget meg az overálozást sem.
Lassan készen vagyok a készülődéssel, nem is bánom, mert még három hét és már a harmadik trimesztert kezdjük. Jó hogy nem kell már a beszerzéssel foglalkozni... A nagy mehetnékem is elmúlt, lehet hogy Olaszországban hagytam, inkább sétálunk csak, vagy buszozunk falun belül, autózni nem gyakran szoktunk mostanában. A héten kezdődnek a gyerekprogramok, még nem látom, hogyan veszem rá magam, hogy eljussunk.
Ezt írják:
A magzat a 25. héten már közel 700 grammot nyom, és nagyjából 31 cm. Az orrnyílások elkezdenek kinyílni, a magzati tüdőben kifejlődtek az erek, és a baba légzőmozgásokat végez. A gerinc szerkezete - 33 csigolya, 150 ízület és mintegy 1000 szalag - erőteljes fejlődésnek indul. A csontok egyre erősebbek, és a kézügyesség is fejlődik: kis ujjait már ökölbe tudja hajlítani. A bőr kezdi elveszíteni átlátszóságát, de még mindig olyan gyűrött, mint egy kölyökkutya bundája.
2009. szeptember 7., hétfő
Mint egy rendes kisgyerek
Azt gondoltam, hogy Hanna már olyan ügyes nagylány... Hiszen szépen eszik egyesül, egyévesen már villával, szabályosan tartva falatozott. Szobatiszta, délutánra és estére adok rá pelust, mert annyit iszik, mint egy kis kefekötő, emiatt rengeteget is pisil... Egyedül öltözik legalábbis az alapdarabokat simán felveszi. Érti amit mondok, hallja is, figyel is. Szóval okos, szép és szófogadó, mint minden velekorú kislány...Gondoltam én... Egészen eddig, de kiderült, hogy ő is ugyanolyan normális, mint minden velekorú kisgyerek.
Érzi, hogy gyarapszik a család. Biztos, mert:
1. Áron ágyában alszik, de legalábbis minden este befekszik. Egyszer már sikerült az éjszakát is ott töltenie, reggel pedig arra a kérdésre, hogy hogy aludt, ezt felelte:
- Mama nekem ez az ágy kicsit kicsi. Áronnak és a Mikoltnak jó, de nekem kicsi.
Azért próbálkozik.
2. Cumisüvegből issza a vizet. Öt hónaposan ivott ilyenből legutóbb.
3. Gyakorlatilag nincs száraz bugyija, egy csepp után viszont szól:
- Bepisiltem.
4. Etetjük. Mikolt egyedül eszik, ettől az egész étkező egy kismalac óljára hasonlít. Hanna viszont nem maszatol, mert mi ügyesek vagyunk.
5. Egyfolytában kérdezi:
- Nagyon nagyon szeretsz?
És persze ezerszer megerősítjük, hogy nagyon nagyon nagyon.
És akkor ma elkérte a kisollóját, amiről tudja, mire való. Nagy volt a csend én pedig elfelejtettem, mennyi időm van ilyenkor kideríteni mi történik... Lukat vágott a zoknijába, és a nadrágjába, miután gondosan kivágta egy kiscipő belsejéből a címkét. Az nem hiányzik...
Mióta van kertünk
- Alig veszünk gyümölcsöt. És mégis többet eszünk, mint valaha.
- A gyerekek is. Mikoltot pl. nem lehet leszoktatni a szederről meg a málnáról, pedig azt még nem ehet. Ha szilvát talál, megeszi, legyen az kukacos, vagy hangyás. Én már csak utólag tudom, hogy evett...
- Nem kell felöltözni reggel ahhoz, hogy a gyerekek levegőn lehessenek.
- Sőt, ebédet is lehet nyugodtan főzni, harminc méteren még elég jó vagyok, ha a leves megkeveréséről van szó.
- Így aztán fáradtan, de főzök. Majdnem minden nap.
- Tudom már, mennyire relaxáló összegereblyézni a lehullott faleveleket.
- Sokkal többet vagyunk levegőn.
- Hanna ismeri a virágokat, a gyümölcsöket és a bogarakat is.
- Beláttam, hogy vagy kint van rend, vagy bent, egyszerre két helyen soha.
- Megtanultam, hogy ha nem locsoljuk, a fű nem marad zöld.
- Szeretnék jövőre több saját zöldséget, és elképzelésem sincs, hogy három baba mellett hogyan lesz. :)
- A gyerekek is. Mikoltot pl. nem lehet leszoktatni a szederről meg a málnáról, pedig azt még nem ehet. Ha szilvát talál, megeszi, legyen az kukacos, vagy hangyás. Én már csak utólag tudom, hogy evett...
- Nem kell felöltözni reggel ahhoz, hogy a gyerekek levegőn lehessenek.
- Sőt, ebédet is lehet nyugodtan főzni, harminc méteren még elég jó vagyok, ha a leves megkeveréséről van szó.
- Így aztán fáradtan, de főzök. Majdnem minden nap.
- Tudom már, mennyire relaxáló összegereblyézni a lehullott faleveleket.
- Sokkal többet vagyunk levegőn.
- Hanna ismeri a virágokat, a gyümölcsöket és a bogarakat is.
- Beláttam, hogy vagy kint van rend, vagy bent, egyszerre két helyen soha.
- Megtanultam, hogy ha nem locsoljuk, a fű nem marad zöld.
- Szeretnék jövőre több saját zöldséget, és elképzelésem sincs, hogy három baba mellett hogyan lesz. :)
Balesetek...
Kis Mikolt sem kerüli el az eséseket. Kivédhetetlen persze, mert ahogy egyre többet és ügyesebben mozog, olyan helyekre is el-, illetve feljut, ahova eddig nem. Az egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy mindenre felmászik, leginkább a székek tetszenek neki, felül és diadalmasan szemlélődik.
Szombat délelőtt Hanna a teraszon motorozott, Mikolt pedig megtalálta a gyerekszékeket, (műanyag, egyáltalán nem biztonságos darabok) és természetesen felmászott az egyikre. Onnan nézte a motorversenyt, nagyokat kurjantgatott Hannának meg tapsolt is, amikor a szélvész elhajtott mellette.

Aztán amikor vége lett a mókának, és mindenki bejött a házba, megpróbált lejönni. Egyedül, mivel se Hanna, se Dani nem voltak már vele. És a szék billent, ő meg arcra esett...
Hideg borogatás, már amennyire egy kétségbeesett kisember azt engedi, Arnica, Traumel és vasárnapra egészen minimális nyomai látszottak csak a dolognak.
Ma délelőtt Hanna a medencéből locsolgatta a virágokat, épp indulni készültünk, mindenki felöltöztetve, kivéve engem... Mikolt igyekezett volna le a teraszról Hannához, de arccal előre indult, és a termésköveken megbillent. És mert általában ugyanott üti meg magát az ember, ő is ugyanazt az arcfelét zúzta le ismét, csak egy kicsit feljebb. Elég rossz volt látni a kövek közé szorult kisgyereket...
Újra arnica és marad a traumel. Hiába történik véletlenül, magamat okolom. És hiába történik meg többször, akkor sem viselem jobban. Az első gondolatom mindig, hogy nem figyeltem eléggé, a következő pedig, míg nem látom mi a végeredmény, hogy minden rendben legyen... Na most úgy néz ki Mikolt, mint aki kapott egy masszív jobbost. Remélem hamar gyógyul...
Szombat délelőtt Hanna a teraszon motorozott, Mikolt pedig megtalálta a gyerekszékeket, (műanyag, egyáltalán nem biztonságos darabok) és természetesen felmászott az egyikre. Onnan nézte a motorversenyt, nagyokat kurjantgatott Hannának meg tapsolt is, amikor a szélvész elhajtott mellette.

Aztán amikor vége lett a mókának, és mindenki bejött a házba, megpróbált lejönni. Egyedül, mivel se Hanna, se Dani nem voltak már vele. És a szék billent, ő meg arcra esett...Hideg borogatás, már amennyire egy kétségbeesett kisember azt engedi, Arnica, Traumel és vasárnapra egészen minimális nyomai látszottak csak a dolognak.
Ma délelőtt Hanna a medencéből locsolgatta a virágokat, épp indulni készültünk, mindenki felöltöztetve, kivéve engem... Mikolt igyekezett volna le a teraszról Hannához, de arccal előre indult, és a termésköveken megbillent. És mert általában ugyanott üti meg magát az ember, ő is ugyanazt az arcfelét zúzta le ismét, csak egy kicsit feljebb. Elég rossz volt látni a kövek közé szorult kisgyereket...
Újra arnica és marad a traumel. Hiába történik véletlenül, magamat okolom. És hiába történik meg többször, akkor sem viselem jobban. Az első gondolatom mindig, hogy nem figyeltem eléggé, a következő pedig, míg nem látom mi a végeredmény, hogy minden rendben legyen... Na most úgy néz ki Mikolt, mint aki kapott egy masszív jobbost. Remélem hamar gyógyul...
2009. szeptember 3., csütörtök
Áronbirodalom
Erősödő hiányérzetem megszüntetése végett a múlt hét elején addig kutattam, míg találtam egy olyan kiságyat, amilyen Mikoltnak is van. Megnyugodtam ebben a megoldásban, ráadásul ha egy szobába kerülnek majd, ahogyan tervezem, egy ideig még mindenki maradhat a sajátjában, és az összkép is egységes lesz.
Használtan vettük, Dani és Hanna tegnap este Székesfehérvárról haza is hozták, kaptunk hozzá matracot, (rugós, ezt jó lenne kókuszra cserélni...) lepedőket, fejvédőt és egy baldachint, épp olyat, amilyenre Hanna régóta vágyott. Így a lányok is kaptak, Áronnak is van helye végre, és én is kicsit jobban érzem magam a változástól. Dani pedig elfáradt...
Ma reggel össze is szereltem, Hanna a kopácsolásra ébredt, szaladt, és csillogó szemmel kérdezte:
- Kibújt az Áron? :):):)
Itt kellene még két felnőttnek elférnie... :)

A szép, rendezett hálószobánk újra gyerekparadicsommá változott, az éjjeliszekrényem pedig kiköltözött az előtérbe a mesélős-ücsörgős kiskanapé mellé. Összességében szuper, két dolog nem tökéletes csak, az egyik, hogy a kiságynak egyik hosszú oldalához sem lehet hozzáférni, ami miatt kicsit macerás a ki és behelyezés, illetve nincs semmi tárolóhely kéznél, kell egy polc az ágyunk fölé.
És hamár, akkor édesanyám kedvéért erről is...
Gyűlnek a kisruhák, Hanna minden újabb csomagból előkerülő darabot felad a babáira, aztán eltesszük a helyére. Igazi Áronszekrény híjján egy megmaradt nyitott könyvespolcon sorakoznak a ruhácskák, én pedig örülök, valahányszor látom őket. :) Olyan más az összkép, mint a lányoknál. :)
És van már újszülött kissapija is, ha valaki még emlékszik rá, hogy ez nekem mekkora ügy szokott lenni.
Használtan vettük, Dani és Hanna tegnap este Székesfehérvárról haza is hozták, kaptunk hozzá matracot, (rugós, ezt jó lenne kókuszra cserélni...) lepedőket, fejvédőt és egy baldachint, épp olyat, amilyenre Hanna régóta vágyott. Így a lányok is kaptak, Áronnak is van helye végre, és én is kicsit jobban érzem magam a változástól. Dani pedig elfáradt...
Ma reggel össze is szereltem, Hanna a kopácsolásra ébredt, szaladt, és csillogó szemmel kérdezte:
- Kibújt az Áron? :):):)
Itt kellene még két felnőttnek elférnie... :)

A szép, rendezett hálószobánk újra gyerekparadicsommá változott, az éjjeliszekrényem pedig kiköltözött az előtérbe a mesélős-ücsörgős kiskanapé mellé. Összességében szuper, két dolog nem tökéletes csak, az egyik, hogy a kiságynak egyik hosszú oldalához sem lehet hozzáférni, ami miatt kicsit macerás a ki és behelyezés, illetve nincs semmi tárolóhely kéznél, kell egy polc az ágyunk fölé.És hamár, akkor édesanyám kedvéért erről is...
Gyűlnek a kisruhák, Hanna minden újabb csomagból előkerülő darabot felad a babáira, aztán eltesszük a helyére. Igazi Áronszekrény híjján egy megmaradt nyitott könyvespolcon sorakoznak a ruhácskák, én pedig örülök, valahányszor látom őket. :) Olyan más az összkép, mint a lányoknál. :)
És van már újszülött kissapija is, ha valaki még emlékszik rá, hogy ez nekem mekkora ügy szokott lenni.
Idill

Vannak a napban idilli pillanatok. Azt hiszem, mióta kétgyerekesek vagyunk, Dani is és én is vágytunk arra, hogy a lányok együtt játszanak, lássuk, ahogy elindul köztük a kapcsolat, kommunikálnak majd és igazán testvérekké válnak.Mostanában egyre több ilyen mozzanatnak vagyok szem és fültanúja, nagyon élvezem, hogy kacarásznak, szövetkeznek, csereberélnek, vagy éppen kiállnak magukért.
Ennek folyománya az is, hogy egyre több az olyan pillanat, amikor rám nincs szükség. Tegnap, talán Mikolt életében először azon kaptam magam, hogy fekszem a kanapén egy újság van a kezemben, a gyerekeim pedig csendben(...és tényleg, jól megnéztem...) elvannak. Negyed óráig tartott ez, és közben pihentem. A lányok mellett csak magamra figyelhettem, no meg a legkisebbre is egy icipicit. Nagyon feltöltött. Köszönöm. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













