A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áron beszél. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áron beszél. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 4., péntek

Lelle a hős

Édesanyám szabadságon van, aminek mindannyian nagyon örülünk.
Ő pihen, annak, a gyerekek meg néha nála vannak (amikor én dolgozom), mi meg annak.
Egyik délben, ebéd közben Áron inni kért.
Hideg vizet ivott (ő az a gyerek, akinek a fagyit is meg kellene melegíteni, mert túl hideg általában):
- Mama, tudod nekem jó a hideg víz is, mert én téli gyerek vagyok.
Lelle spenóttól maszatos arcát Áronra szegezve kontrázott:
- Én szeretem a hideg vizet. Nem téli gyerek vagyok, hanem hős.

2013. október 31., csütörtök

Addikt


Megünnepeltük.
A krónika később, most Áronról.
A múlt héten megtanulta pergetni az r betűt. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan fog menni, de két perc alatt érzett rá. Azóta a szavak elején, ha figyel, berreg.
Hogy honnan tudja a répa, retek, mogyorót, nem tudom, de ezt gyakorolja lelkesen, így:
- Brrrrépa, brrrretek, brrrrmogyojó. :)

Tegnap este a fürdés után törölgettem, a legigézőbb arcát kapta magára, és körbeduruzsolt:
- Mama, simogathatom a karod felső részét?
Csak hogy teljesen egyértelmű legyen...
:)

2013. szeptember 12., csütörtök

Treasury

Diskurzus arról, hogy milyen az, amikor Mikolt elvesz valamit, ami Ároné.
Áron a hátsó sorban eszmét futtat:
- Ha te elveszed ezt tőlem, akkor én nagyon dühös leszek, és megütlek.
- Áronkám, mondjuk inkább szomorú légy, akkor hátha nem ütöd meg Mimit, és mondd neki, hogy adja vissza, mert az fontos neked.
(Ez a fontos nekem nagyon megy már, Lelle is szokta mondani, és általában működik is :))
- Mama, nemcsak szomorú leszek, hanem dühös is.
Érthető...
B verzió, ugyanaznap:
- Mimi. Ez az enyém. Te pedig néha elveszed, néha pedig nem. De te kedves kislány vagy, úgyhogy csak néha veszed el.

Még mindig autóban. Tesztelem Áron tudását, hány testvére van, hány fiú testvére van, hol lakunk, kinek mi a neve. Gyakorlatilag minden megy, a címben egy kis segítség kell csak, az én nevemet megdöbbentő pontossággal tudja.
Az apjához érünk:
- Hogy hívják a Papát?
- Papa.
- És mi a neve?
- Papa.
- És a Mama hogy szokta hívni a Papát?
Mikolt lelkesen bekiabál:
- Daddy.
:)

Lelle berreg a fürdőszobában, biggyeszt. A haja copfba fogva, olyan eredeti, hogy mellette guggolva kibuggyan belőlem a kacagás.
Rosszallóan rámnéz, sértődősre húzza a száját:
- Mama! Nem vicces.
És kacag velem.

Hanna álldogál az udvaron, hátán az iskolatáska, a nagyszülőkhöz megyünk. Az üzenőjét keresem vadul, mert lenne beleírni valóm holnapra.
- Hannácska, hol van az üzenőd?
Mivel fogalma sincs mi az, mondogat mindenfélét, meg sem tudom jegyezni, annyira nem releváns, de édes, ahogy igyekszik.
- Jójó, tudod, az a füzet, aminek mosolygós van az elején. Ü betű, de ezt Hanna mosolynak dekódolta.
- Jaaa. Azt a Dóri néni BESZEDTE tegnap, és még nem KAPTUK vissza.
Állok, nézem, és nem hiszem el, hogy tényleg ilyesmiről diskurálunk, és ő ezeket a szavakat használja.

A legkisebb csendőrünk puszipárti lett. A Papa, ha jön, ha megy:
- Papa, puszi.
Énekelve, ringatva a csepp testét hozzá.
Ma este, amikor összeszedtük a gyerekeket Hűvösvölgyben, megfogta a kezem, odahúzott a nagypapához, és akkurátusan felszólalt:
- Mama, puszi.
Aztán, mikor elégedetten konstatálta, hogy az utasítás végrehajtatott, bemasírozott a konyhába, ahonnan a nagymamát hozta hozzám kézen fogva, ugyenezen akció levezénylése céljából.

2013. szeptember 9., hétfő

Óvodáról

Mikolt holnap reggel újra oviba megy.
Nem gondoltam volna egy hete, hogy lesz még a lelkemben nagyobb vihar, mint akkor, de úgy tűnik, a szeptembert ennek az érzéshullámzásnak dedikálom.
Mimi új óvónénit kap (a harmadik évet kezdi a harmadik féle felállásban, és várhatóan még két felnőtt fog ki, majd bekerülni ebbe a pályafutásba... aztán iskolás lesz), én pedig voltam annyira figyelmetlen, hogy az első szülői értekezletre nem mentem el.
Mert nem néztem meg a honlapot.
Mert Hannával voltam elfoglalva.
Ami nem mentség.
Mindenesetre így csak hallottam az új óvónéniről, és igyekszem megőrizni az objektivitást, és majd holnap megengedni magamnak bármiféle érzést vele kapcsolatban. Nehéz.
Mimó várja a társait, készíti Áront, amiben elrejtve persze ott van minden alkalommal a saját aggódása is. Ő, Áronnal szemben azon kívül hogy tudja, hogy nem fognak egy csoportba járni, azzal is számol, hogy ez mit jelent.
Persze megtehetném, hogy kattogás helyett feltétlen bizalmat szavazok Mikoltunk életigenlésének, derűjének,szerethetőségének, de ez most a szeptember, még nehezen megy.

Áron segít. Úriember módjára, nagyon komolyan nyilatkozik:
- A fiúknak az a dolguk, hogy megvédjék a lányokat. Én fiú vagyok. Megvédelek.

Áron ovis pályafutása holnap még nem kezdődik el.
A vezető óvónővel kell beszélnem reggel, mert a kálvária (melyik csoportba kerüljön, kerülhet, hogyan, mikor...) a végéhez ért, úgy tűnik, hogy egy sima kiscsoportban lesz helye. Már csak meg kell erősítenem, hogy ez nekünk is megfelel.
Mert nemhogy megfelel (azzal együtt, hogy voltak fenntartásaim: Áron már beszokott, középső csoportban lenne a legjobb neki, ez az emeleten van, Mikolt a földszinten... mind elhanyagolható szempont egyébként) olyan helyre megy, ahova nyugodt szívvel viszem. Sőt.
Már csak az a kérdés, hogy mikor lesz vége a klasszikus csoportalkotásnak, mert addig Áji a legjobb helyen itt van mellettem.

2013. augusztus 29., csütörtök

Áron a bölcs

- A szabály, az megtart.
Mondta Áron, és felsétált a lépcsőn.

2013. augusztus 16., péntek

Kiskakasok

Áron és Mimi szóváltásba keverednek az udvaron egy játék kapcsán.
Áron dühösen vagdalkozik:
- Soha többet nem fogok veled játszani, csak a Hannával.
- Én meg csak a Lellével.

Milyen szerencsések, hogy négyen vannak. :)

2013. július 30., kedd

Beszélnek

Mind a négyen.
Lelle beszédfejlődése a kétszavas mondatok után a szótári robbanás fázisába váltott, ami az egyik legizgalmasabb szakasz számomra. Mostantól gyakorlatilag jegyezhetetlen a lista, és szédítő a sebesség.  A hét végén megyünk haza, addigra, ha ilyen tempóban folytatja, beszélni fog.

A mai újak a vonat, bicikli, na meg a kedvencem, a Mama jössz. :D

Áron is meglep mostanában, olyan közölhetnéke lett, ami miatt egész nap, megállás nélkül beszél, mesél. Az érzelem verbális kifejezése, az empátia szavakba öntése is új tőle, és nagyon kedves dologkat mond.
Ma délután, Lellével a nagyágyban ébredeztek, Áron simogatta Lelli lábát. Egy sebnél felült:
- Jejjike, megütötted a lábad?
- Ühüm.
- Szegéény...

És végül két mai Mimi történet.
Délelőtt a wcről kiabált, menjek már, mert készen van. Ez egy elhúzódó, állandó konfliktus köztünk, mert szerintem meg tudja törölni a popsiját egyedül is, de mert nem szeret kezet mosni, azt gondolja, ha engem hív, megúszhatja anélkül.
Ma sem volt vége a készen vagyok kiabálásának, bár általában kiegyezünk, ma végül puffogva, de mentem.
- Mimi, nem hiszem el, hogy minden nap ezt játszuk. (közben a saját következetlenségemen kattogtam) Igazán ügyes vagy már, tudom hogy meg tudod törölni a popsidat egyedül is.
- Mama. Te tényleg azt hiszed, hogy itt hátul is van szemem?

Délutáni alvás végi eszmefuttatás:
- A bogarak télen mind meghalnak, mert nem bírják a hideget. Ennyi, kész.

2013. július 2., kedd

Mostantól hetekben mérjük az időt

 Legalábbis az írás sűrűsége erre enged következtetni...

A második heti matiné történései (maratoni bejegyzés, kávéval az elején érdemes készülni) sorban pedig a következők voltak, amolyan igazi napló stílusban:

Hétfő
Lehűlt az levegő.
Nagyon.
Eddig ha kinyitottam a teraszajtót, gyorsan be is csuktam, mert itt bent jó hűvös volt, kint meg nagyon meleg. Most ha kinyitom, megfagyunk. Laza húsz fokkal van kevesebb, mint tegnap volt. A teraszajtó gyakorlatilag minden körülmények között csukva van. :)
Előkotortam az előszoba pad legalján nyomorgó hosszú nadrágokat, egyébként pedig szuper nagyokat alszunk, éjjel is, nappal is. Ja és ma fogadalmat tettem, hogy a padon rendet teszek. Szerintem száz körül lehet a darabok száma a halmot elnézve. A hosszúnadrágok ma délelőtt még visszakerültek, mert délre azért valamennyire felmelegedett az idő. Ennyit az időjárásról. Mondjuk a forgalomról nehezen lehetne hosszasan írni, mert az itt pont nincs.

Próbálom behozni a lemaradást az egyéb házimunkákkal is, de konkrétan képtelenség. Nem venném zokon, ha Urban Eve kidolgozna egy tervet a sokgyerekes családok nyári terminusára. Egy hónap alatt szerintem képtelenség végezni a házzal (plusz kert...), mert egyrészt maximum 5 perces etapokra lehetne bontani a tennivalókat, (ennél hosszabb időt sehol nem lehet büntetlenül eltölteni), másrészt legalább félóránként történik valami olyasmi, ami azonnali közbelépést igényel. Akármi csinálok is épp.
Gondolom mindenkinek meghoztam a nagycsaládos léthez a kedvet, a lemaradásban azért jócskán benne van az is, hogy annyira jó látni, hallani, ahogy játszanak, no meg velük játszani, hogy sehogyan sem tudom motiválni magam.
Enni kell, főzni főzök.

A hétfő legmerészebb, végül egyik legjobban sikerült programja az volt, hogy felvetettem, menjünk el ebéd előtt egyet bringázni.
Lelle mögöttem gyerekülésben, a másik három pedig a saját, kétkerekűjével.
Tökéletes libasorban, minden szabályt betartva kerekeztünk ki a legnagyobb békében és egyetértésben a tőlünk kb. egy kilométerre található játszótérre. A szabály a libasor, és hogy minden kereszteződésnél meg kell állni, és leszállva áttolni a bringát, ha azt mondom, mehetünk.
Elmolyoltak a játszón (itt sosincs senki), nincs ugyan sok játék, de épp a gyereknapon adtak át egy csillivilli telepített fitneszgépparkot, azon lógtak, másztak (ha lenne lehetőségem, biztosan minden reggel elfutnék idáig (meg ha szeretnék mondjuk futni, vagy tudnék... és gyúrnám magam ezeken, annyira jók)) alig akartak hazaindulni. Búcsúzóul még kipróbálták (teljesen saját kezdeményezés, egyedül ültek fel rá mindahányan) a négyes libikókát, annyira ügyesek voltak, ahogy cserélgették a helyeket, azzal kísérletezve, hogyan a leghatékonyabb. :)


A kisöcsém két darab ötössel államvizsgázott ma, közgazdász lett belőle. Őrület. Holnap pedig elrepül Máltára két hónapra, és azon kívül, hogy sütteti a hasát (amit nem ajánlok neki, mert épp a múlt héten vágtak ki belőle egy darab gyanús anyajegyet (már tudjuk, hogy minden rendben van a szövettannal is, de azért izgultam...)), dolgozni fog. Elég büszke vagyok rá.

Este Mariannt és Leát látogattunk, megettük a maradékot, meg együtt fürödtek a gyerekek, és vártuk Danit, de a szakadó eső miatt inkább hazamotorozott. Elázott így is, meg keveset is találkoztunk vele, de a bandázós délutánok is kellenek nagyon.

Kedd
A délelőttök úgy szaladnak el, hogy mire mindenki felöltözik, dél van.
A könyvtár egykor nyit, így épp elérjük, még úgy is, hogy nincs ovi (mert ha van, akkor úgyis útba esik). Egy kis kitérővel mentünk, visszavittem Viki gőzgépét, amit a múltkori fodrászkodás alkalmával adott, és minden nap találtam valamit azóta, amit gőzölni lehetett. (Mégiscsak volt valami sikerem házimunkafronton...) Most tiszták és puhák és szépek a szőnyegek, és a kanapé is, meg a fürdőszobában a fúgák.

A könyvtárba visszavittünk 11 könyvet, és elhoztunk 12tőt. Minden alkalommal igyekszem határt szabni a túláradó lelkesedésüknek, ami nehéz, mert nehéz, mert annyira szeretnek ott lenni is, meg a könyveket is, ha lehetne, szerintem egy talicskányi könyvet tolnánk haza. A legutóbbi válogatás nem sikerült túl jól, a felét olvastuk csak annak, amit kölcsönöztünk, sok is volt, meg nem is olyan nagyon jók.
Most már hazafelé az autóban is nagy volt a csend, itthon pedig alig lehetett rávenni őket, hogy felmenjünk aludni, maguk mellé pakolták a kupacot, és lapoztak, nézegettek elmélyülten. :)


Danit ma este céges rendezvényen, aztán barátoknál volt, a véges kreativitásom eredményeképp az ikeában kötöttünk ki. Eredetileg Orsiék jöttek volna hozzánk, de délben még úgy tűnt, Mikolt nincs jól, aztán jobban lett persze, de Vittük a szabadságát élvező anyukámat is, mert egyébként olyan ritka, hogy ennyit velünk tud lenni. A gyerekek játszóházaztak, mi beszélgettünk, meg vihogtunk a kétgyerekes hepciáskodó fiatal anyukán, aki sehogyan sem akarta megérteni, hogy mi következünk. Így megy ez esős időben.

Szerda
A mamám születésnapja.
Reggelre Mikolt hőemelkedéssel ébredt. Pali elvitte az egészséges kupacot, Mimi meg itthon maradt velem, gyógyulni. Hihetetlen, hogy mennyire kell neki az egyszemség. Teljesen átlényegül amikor nem kell megküzdenie a figyelemért. Persze ha beteg, akkor általában angyal, és minthogy gyanús volt már tegnap is, éjjel mondtam Daninak, hogy beteg lesz ez a gyerek meglássa, mert úgy indult el tegnap az ikeából, hogy első szavamra húzta a gumicsimmát, megfogta a nagymama kezét, és azt mondta neki:
- Gyere nagymama, menjünk együtt, csakmiketten.
Normális esetben az sem zavarja, ha pedagógiai célzattal ottfelejtjük. Csak aztán vakargatjuk a fejünket, hogy kinek is pedagógiai a célzat.

Szóval délelőtt nagy békében elmolyoltunk egymás mellett, én dolgoztam, Mimi a mellém húzott fotelben félkiflibe kanyarodva olvasgatott. Nekem. Mesét. Nem zavarta, hogy nem tudok igazán figyelni, mert csend volt, és senki sem szólt bele a történetébe. Néha kérdezett vagy kért, akkor megálltam, beszélgettünk.
Aztán rendet tettünk a padon, az összes ruhát elpakoltuk, bizony. Egy nagyon nagy kosár telt meg, és közben az is kiderült, hogy Mimi gyorsan és pontosan hajtogat. Bármit. Elképedtem.

Délben mentünk a siserehadért, Hanna a nagymamáéknál maradt alvásra, a többiekkel hazajöttünk. Mikolt kiborult, hogy befurakodtak közénk azok ketten, akik nekem ilyenkorra már hiányozni szoktak. Micsoda egy meghasonlott állapot, mindet szeretem, de az egyiknek épp nem jó, hogy nem csak őt.

Délután kimenőm volt, amibe belesűrítettem egy tornát, egy randit Danival, mozival, aztán összegyűjtöttük a kincseinket, és hazafelé még beugrottunk Édesanyámhoz, hogy felköszöntsük úgy igazából.

Csütörtök
Az alkotás napja volt a mai.
Már éjjel elkezdődött, mikor a fakockák újrahasznosításának ötlete továbbgyűrűzött (eredeti öltet kifli és levendulánál), már készült egy franciaágy, ami Hanna mellett ad éjszakai szállást egy lovacskának, de még mindig maradt annyi, hogy értelme legyen nekiállni egy komplett nappalibútort összerakni.
A bútorkészítésnek csak a fantázia, no meg a rendelkezésre álló készlet szab határt, itt négy fotel, egy asztal, valamint egy könyvespolc készült. És bár maradt még akrilfesték is, a lányok kifejezett kérésére nem kentük le egyiket sem. Azóta már birtokba is vette ez az. :)




A lányok reggeltől délig a Csipkerózsika című előadást próbálták, ami a próbák közben közös megegyezéssel Hamupipőke lett. A főszerepekben:
Mikolt: Csipkerózsika, királynő
Hanna: mesélő, Hamupipőke, gonosz
Áron: király, lovag, herceg
Lelle statisztaként ki meg bejárkált, a szünetben pedig levette a nadrágját, aztán a pelusát is, majd bilire ült és belepisilt.




Mikolt egy varázspálcára vágyott, én pedig alkotó kedvemben lévén (és a bútorokkal végezve időm teljes birtokában) csináltam neki egyet. Hurkapálca selyemszalaggal betekerve (kétoldalú ragasztószalaggal van rögzítve alul felül, maximálisan bevált), két karton merített, csillogó maradék csomagolópapírral bevonva csillag formájúvá vagdicsálva, ezüst tollal átrajzolva, pettyezve, és némi ezüst szalaggal, meg a múlt heti kanapéhuzat mosásból megmaradt fotel alá bújt fehér tollal díszítve.


Volt varázslás, meg tánc, és lett dél, és alig tudták abbahagyni.






Anyukámnál ebédeltünk, és elvittük neki az ajándékokat, amiket a gyerekek maguk készítettek. Gyöngyképek, Hanna egy szívárvényszjnű poháralátétet, Mikolt és Áron egy egy szivecskét adtak, ezeknek a hátuljára filcet ragasztottam, szép lett, főleg a három egymás mellett. :) Áron még kért rá extra díszítést is, egy ezüstszalagot és egy mini ezüst karácsonyfagömböt tettünk rá a fehér alapra, aminek a hátulja rózsaszín filcet kapott. Meglepően szép lett. Igazi kis romantikus férfiember lesz belőle. :)

Délután a gyerekek kérésére biciklivel mentünk ki a játszótérre. Fantasztikus ez a fajta szabadság, egészen világosan emlékszem, mennyire távolinak tűnt, hogy valaha két keréken fogunk közlekedni, mert a legkisebb is tud majd ülni, és a második legkisebb a saját erejéből jut majd el Aból Bbe. Most meg csak nézem őket, ahogy hárman mennek libasorban előttem, és már Áron sem "billegteti a kormányt", és elég vagyok egyedül is, hogy ebben a formációban megtegyünk enyhe emelkedőn másfél kilométert.
Sajnos Danit ma este sem látták, kezd is hiányozni mindegyikünknek. Én legalább futólag találkozom vele éjjel, amikor ajtónyitástól lefekvésig tíz perc alatt átrobog a házon. :) Majd hétvégén összefutunk.

Péntek
Reggel Áron azzal ébresztett, hogy a Papa nem jött haza. Megnyugtattam, hogy itthon aludt, de már elment dolgozni. Nem volt feldobva, azt hiszem neki hiányzik a legjobban.
Én is érzem, hogy fáradok, a délelőtt gyakorlatilag nyomtalanul eltűnt. A hónap utolsó napjaiban pénz sem szokott maradni extra programokra, ezért aztán minden kertben töltött percért hálás vagyok, mert odakint mindig találnak valami játszanivalót.
Most például málnavadászat volt, és locsoltak a hordóból, amiben az esővizet gyűjtjük. Észrevétlen szívják magukba az információkat, én pedig csak figyelem, mennyi mindent tudnak a körülöttünk nyíló virágokról, a tavaly elültetett, de idén is bőséges termést hozó sóskáról, salátáról.

Ebéd, alvás, és a nap, valamint a hét méltó zárásaként Annáék jöttek EmmaFlórával, indiait főztem, amiről eleinte azt gondoltam sok, végül pedig mind elfogyott. Emma kicsit fáradtabb volt a szokásosnál, aminek jó erős hangot is adott. Ettől a mieink csendben, rendben megfürödtek, illedelmesen elköszöntek, és alkudozás nélkül mentek aludni. Annának gondolom nehezebb dolga volt...

Mikolt jobban van, illetve egész nap úgy tűnt hogy túljutottunk a kritikus időszakon, és sikerült (immár sokadjára, és lehet, hogy én túlságosan hagyatkozom a homeopátiára, de ha a kialakulóban lévő betegség legelején elkezdem nekik adni azt, amire szükségük van, akkor két nap alatt gyakorlatilag visszafordítható a folyamat, ami egyébként csúnyán végződhetne) megfogni, és visszaverni a támadókat a kis szervezetében, mire este azt találta mondani, hogy fáj a füle. Orrcseppet adtam neki, reggel már nem panaszkodott.

Szombat
Délelőtt későn ébredtem. Magamra vethetek, a héten sosem sikerült korán lefeküdnöm. Mentségemre legyen hogy a kicsik is későn keltek.
Dani égett a tettvágytól, igyekeztem ráhangolódni a tempójára, ami sosem egyszerű, pláne egy majdnem külön töltött hét után. Sikerült azért, és mindenkinek jutott a kívánságteljesítésből, így lett végül Budaörs az uticél, előbb a tetőcsomagtartóhoz rúd, aztán egy kis kirándulás a Kőhegyre.

A telefonom kezdőlapja a négy gyerek. Szeretem azt a képet róluk, ami tavaly szeptemberben készült fent a hegyen, még az utolsó jóidőben mentünk fel, és sikerült rávennem őket, hogy egy percre maradjanak egy helyen. Azóta nézegetem ezt a képet, és arra gondoltam, hamár úgyis olyan nagyot nőttek, legyen egy kép idén is onnan. Nem is ígértem semmit, mégis mindenkinek volt kedve felmászni a dombtetőre, sőt Áron hozta a hátizsákot az almákkal, vízzel. A kép elkészült, magamban azzal a vággyal, hogy még vagy tíz évig minden nyáron készüljön róluk egy, pont ott.



Végül kiderült, miért olyan jó program nekik felmenni. A sziklák miatt. Mászni szeretnek annyira, hogy az sem érdekli őket, hogy előbb fel kell gyalogolni. Hanna pici kora óta nagyon ügyes, egy függőleges szobortalpazatra is úgy mászik fel, mintha lépésekkel lenne kirakva. Mikolt félősebb, jajjgat, de megy, mert vonzza, Áron barátkozik, de ő is nekiindul, Lelle pedig mindent egyedül akar, és a nagyok után megy, szerintem észre sem vette, hogy valami veszélyes dologban vesz részt.








Délután Dani kosarazni ment a kisebbik öcsémmel, mi pedig Ferivel muskátlit vettünk Pátyon, aztán fagyiztunk, programzárásképpen pedig míg Mimi és Lelle játszótereztek, Hannával és Áronnal a Tescoban megvettük az iskolai lista kétharmadát. Nem egy egyszerű dolog ez kérem, hatféle zsírkréta közül kiválasztani a legszimpatikusabbat (olcsó legyen, és elfogadható minőségű).

Vasárnap
Úgy volt, hogy repetázunk Kőhegyből, de más dolgunk akadt. Dani cseresznyét szedett a gyerekekkel (Germensdorfi, nagyon durván finom, de idén nem túl sok termett, pihenésre gyanakszom), én pedig kerti székeket súroltam a minizuhanyzóban. Előbb eláztattam a ruhámat, aztán a fürdőszobát. A székek tiszták lettek, de semmi szükség nem volt rájuk végül.

A székmosás apropója a kerti sütögetés lett volna, amiből csak a társaság maradt, ugyanis sem nem voltunk a kertben, sem nem sütögettünk. Illetve de, de bent. Mondtam is Hannának, hogy hiába igyekszünk valamit kitalálni neki is a nyáron, ha egyszer ő őszi gyerek, így szokta meg az időjárás. Nem búslakodtunk sokáig, inkább örültünk a sokaságnak (pedig a család fele hiányzott... nagyon), ettünk, tortáztunk, megünnepelve anyukám szülinapját, Hanna ballagását, Csilla visszavonulását.

Csilla hozott mindegyik gyereknek egy egy mappát füzettel, a lányoknak kis irománnyal, amit este az ágyukban olvastam el nekik, kissé elcsukló hangon, mert annyira szép és kedves és megható. Sosem éreztem, hogy Hannával bármikor kivételt tett volna, sőt hálás vagyok neki, amiért ismerve a korlátait, és az igazi értékeit egyaránt olyan feladatokat adott neki, amiktől szépen, a maga tempójában, de mégis fejlődött, és olyan lett, amilyen most. Azt a két oldalt olvasva, amit ma kapott tőle, az a benyomásom, hogy Hanna mégis különleges helyet kapott a szívében, függetlenül a rokoni száltól, és ez leginkább a kettejük összhangja miatt lehet így.
Manó egy igazi, saját készítésű horgolt kincsesdobozt küldött neki. Tudtad, hogy ilyesmit kér egy ideje? :)

Végül pedig megkapta az iskolatáskát is. Még a tavasszal vettük meg neki (elképesztő mekkora biznisz ez az iskolakezdés, kb mint egy gyerekszületés... a táska ára akciósan is bőven a fájdalomküszöböm felett volt, azzal győztem meg magam végül, hogy hárman fogják használni), de nem akartam csakúgy odaadni, gondoltam majd szépen megünnepeljük a ballagását, és akkor megkapja. Picit elhúzódott az alkalom, de az öröme így is határtalan volt. Tavasszal, mikor felpróbálta, olyan nagynak tűnt a vékony kis testén, mostanra pedig belenőtt.
A papa hozta be a hátán:
- Nézd Hanna, ez az új dolgozós táskám. :)
Tőle nagy nehezen, de végül el lehetett venni, viszont arról még fogalmam sincs, hogyan lehet rávenni a kicsiket, hogy ne nyúljanak Hanna nagylányos dolgaihoz. Mindegyikük azonnal fel akarta venni, ki akarta nyitni, természetesen a táska utoljára került a legjobb szívű Hannához. Szerencsére véletlenül benne felejtettünk két apróságot, amit Mimi és Áron meg is kaptak, így volt egy kis saját ideje végigkutatni minden zsebet, megnézni minden tartozékot.
Este a fürdés után odajött, és csillogó szemmel kérdezte, hogy büszke vagyok-e rá, hogy ő már iskolás.
Büszke, nagyon. Hiszen olyan szép és okos, és tényleg nagylány. A táska beköltözésével még barátkoznom kell egy kicsit, persze.
Még akkor is, amikor a vacsora végeztével visítva rohangált körbe körbe, és azt kiabálta, nem hiszem el, hogy iskolás vagyok! :)







Áronkám ma reggel hőemelkedéssel ébredt és picit fájlalta a torkát is. Gyanúsan Mimi féle vacakság ez, csak Áron rosszabbul viseli. Babakocsiban ülve reggelizett a kertben, majd igencsak zokon vette, hogy nem mászhat fára. Egyébként pedig annyira bírom, hogy méltatlankodik, de eszébe sem jut felmászni. Délben is sírt, hogy nem biciklizhet, bár én ülhetnék valaki mögött egy ülésben...
Estére a kedve visszatért, a Csillától kapott mappára egész végig vigyázott.
Már feküdtünk, mikor mesélte:
- Mama, a Jejje el akarta venni a magpámat, de én feltettem olyan magasra, ahol nem érte el. Tudod a nyuszi mellé. Az hol is van?
- Melyik nyuszi?
- Hát az, amit te varrtál.
- Ja, a komód.
- Ja igen, a kompótra.

Befejezésként még egy Áron sziporka.
A lányok hétfőtől a nagyszülőkkel nyaralnak Zánkán, három napig. Jajj de hiányoznak már most :). Mimi ujjong az asztalnál, Áron hallgatja. Épp látom az arcát, semmi jele a féltékenységnek. Rámnéz:
- Mama, nagyon sajnálom, hogy velem kell lenned, mikor a lányok Zánkán lesznek. :)))

2013. június 4., kedd

Áronszemmel

Tegnap villámlátogatóink voltak, Judit és Lehel.
Megbeszéltük, hogy hosszabban sokkal jobb lenne, de a rohanás, az rohanás és kész.

Mikor megérkeztek, Áron az emeleten játszott, majd mikor meglátta a "vendégeket", azonnal csicseregni kezdett. Annyira jó hallani mikor másoknak mesél, ilyenkor derül kis számomra is, mi az, ami a leginkább foglalkoztatja. Fél órán keresztül megállás nélkül mesélt. Eddig azt hittem, sokat beszél, de most már tudom, hogy nem sokat, hanem folyamatosan. :)

Nem is emlékszem mindenre, de szóba hozta Hanna kiesett fogait, a krokodilt, akit megsimogatott, és a sárkányt, aki igazából egy beöltözött ember volt, és nem voltak éles fogai sem, viszont annyira félelmetes volt, hogy Feribe kapaszkodva azonnal el kellett hagyni a terepet.

Abból, amiket mond egy töredékrész szokott megmaradni bennem, és őszintén sajnálom, hogy nincs minden zsebemben papír meg ceruza, mert szívem szerint mindent feljegyeznék, annyira eredeti, sokszor megdöbbentő. Pláne, hogy a korát messze meghazudtolja az éleslátásával, a szókincsével, a kifejezésmódjával.

Tegnap este éhesen ült le az asztalhoz, és nyafogott. Mondom neki, hogy nyafoghat, de ettől a vacsora sajnos nem lesz kész hamarabb, bármennyire is igyekszem, viszont nekem nagyon rossz hallgatni ezt, vagy énekelhetünk is, és akkor gyorsabban telik az idő.
- A második lehetőséget.
Vissza kellett kérdeznem mit mond... :)

Lefekvés előtt kinyitottam a teraszajtót, hogy szellőztessek egy kicsit, a redőnyt nem engedtem le teljesen. A gyerekek szokták leoltani a kislámpát, szeretik a húzókás megoldást, rendszerint vita tárgya, ki legyen az első. Áron toporog a kisasztal mellett, azt mondja, fél a sötéttől.
- Mama, nem szeretném leoltani a lámpát.
- Alszunk most már, nyugodtan oltsd le, idebújhatsz hozzám, ha félsz.
- Akkor is félni fogok.
- Nézd csak, nincs teljesen leengedve a redőny sem, bevilágít a hold.
- De Mama, a hold nem világít, csak a nap tud úgy világítani, hogy világos legyen, de a nap elment aludni, majd reggel fog világítani.

- Mama, mikor Malajziában voltunk, én bementem a nagymamával a medencébe a búvársílécemmel.

A Vadasparkban tekeri a háromkerekűt. Feri megy mögöttük, Lelle megpróbálja utolérni. Fut, ahogy bír, Áron hátranéz, és mikor már elég közel van hozzá Lelle, belegyorsít. Lelle feladja, elkeseredik. Áron hátrafordul:
- Nem vagyon nagyon nagyon zsivány. Csak egy kicsikét.

Lököm a benti hintán. Magasra kéri, nagyot lendül, kacag közben. Lassul a lendület, már van ideje beszélni, rákezd.
- Mama, a Pali mikor lökött, ferdefordult a hinta.
- Igen, előfordul, mert elég szűken tettük fel. Ha szélesebben tennénk, akkor nem menne ferdén.
- Ha én építész leszek, akkor én szélesen fogom ezt a hintát feltenni, és akkor majd nem ferdefordul.




2013. április 23., kedd

Vers mindenkinek

Tegnap este itt volt Peti.
Nagy az öröm ilyenkor mindenki részéről, és persze egymás szavába vágva szörfözünk a témák között, hogy mindenkiről kiderüljön merre járt, mit csinált, hogy van.
A múlt heti szenzáció részünkről az volt, hogy Mikolt egy meglehetősen hosszú verset mondott végig egy fürdés utáni törölközés alkalmával.
Azt mondjuk úgy, hogy kb a felénél néztünk egymásra Danival, aztán lassan leesett az állunk, majd nevetni kezdtünk, aztán majdnem elpityeredtem, no és akkor lett vége.
Nem mintha nem feltételezném Mikoltról, hogy képes egy efféle hosszúságú verset memorizálni, sőt. De hallani, hogy önszántából mondja, mondja és mondja, ráadásul egy olyan verset, amit nem tőlem tanult, nem együtt énekeltünk... ilyesmire nem emlékszem.

Ültünk a teraszon, épp lemenőben volt a nap, néztük a cseresznyefavirágzást, és meséltem Petinek. A lányok felszaladtak a fűből, és csillogó szemmel figyelték, hogy dícsérjük őket egyfolytában. :) Aztán kórusban előadták a produkciót, majd elszaladtak a dolgukra.
Vagyis csak szaladtak volna, de Áron épp odasomfordált, és mikor a lányok befejezték az utolsó sort, nekikezdett ő is.

És végigmondta, hibátlanul azt a verset, amit szerintem legfeljebb ötször hallhatott életében, akkor is csak a testvéreitől, felnőttől soha. Elkerekedett szemmel hallgattuk, aztán végigzongorázódott ugyanaz az érzéshullám ami Mikolt előadása közben ellepett bennünket, végül azt hiszem nagyon nagyon meghatódtam.

Ma reggel megkérdezte, elmondja-e újra. :) Egy sor ugyan hiányzik belőle, de mit nekünk az az egy sorocska.
Íme Nemes Nagy Ágnes, Névnapodra című verse, Áron interpretálásában:



Azt hiszem ma az oviban felköszöntjük vele Csillát.

2013. április 18., csütörtök

Ágyjelenetek

Az izgalmas dolgok mostanában itt történnek ugyanis. Meg a legviccesebbek. És a legszívmelengetőbbek is. A többit nem árulhatom el hivatalból, de ahogy a dolgok állnak, még az is lehet, hogy egyszercsak lesz egy felnőtt és egy gyerekszoba nálunk.
Azt pedig csak nagyon halkan írom, hogy ezügyben az egyik szemem nevet, a másik meg sóhajtozik.
Nos a velő.

Ha itthon vagyok, Lelle senki mással nem hajlandó elaludni. Ha más dolgom van, akkor inkább jön velem, és segít bármiben (leginkább lassítja a folyamatot persze), csak ne kelljen lefeküdnie nélkülem. Gyenge próbálkozásként tegnap Dani felvitte míg kiteregettem két adag vizes ruhát, Lelle pedig végigzokogta azt a negyed órát, míg felértem.
Mikor meglátott abbahagyta, és szüttyögve a helyére mászott, majd alig három perc múlva már mélyen aludt.
Még álmában is hüppögött, Áron pedig kérdezgette, mit csinál Lelle. Azt hiszem tanult egy új szót. Vagy kettőt. Idejében ki fog derülni, ahogy ismerem.

Áron az ágyában térdelt, és kifejtette, hogy igazából mellettem szeretne lenni. Elfáradtunk, engedtem, azzal a feltétellel, hogy egy kicsit maradhat, aztán menjen vissza a saját kuckójába.
Odakúszott, majd pár perc bújás után feltérdelt:
- Mama, sajnos mennem kell a saját helyemre.
Adtam neki egy puszit, biztosítottuk egymást a kölcsönös szeretetünkről, majd visszament.
Miután befészkelte magát, az apjához fordult:
- Papa, úgy döntöttem, hozzád bújok.
:)

Forgolódtunk egy keveset, sehogy nem fértem el (egészen máig fel sem tűnt, hogy kevés az a harminc centi), így aztán fogtam Lellét paplanostul, és áttettem a kiságyába azzal a képzettel, hogy két óra múlva már a fejemen fog szuszogni.
Tévedtem.
Lelle háromszor kért az éjjel enni, mindannyiszor békésen elfogyasztotta a jussát, majd aludt tovább.
Reggel Áronnal együtt ébresztettük fél tízkor.
Felállt az ágyában, és a kérdésemre, hol aludt, a mellettem lévő üres zugra mutatott. :)

Három és fél éve ma először aludtunk ketten a miágyunkban Danival. Azt hiszem kicsit nagy nekünk. :)








2013. április 16., kedd

Kicsi kertész

:)))) Ma már talán elhisszük, hogy tavasz van.
Tegnap füvesítettünk a gyerekekkel, ma meg már locsolni is kellett. Ki hinné, hogy két hete még overálban havaztunk...
A biztonság kedvéért még elvittem reggel a sapikat az oviba, hogy aztán haza is hozzam őket. Lelle egy pulcsit kért magára, ő a leghitetlenebb. Áron a vicces sapkájában (kitudja honnan a neve, de kitartóan így hívja ezt a típust :)) öntözgette a levendulát, hozzá pedig nótázgatott. :)))


A petrezselyem és a sóska felismerhető már, és a tavaly elsiratott ribizlibokron is megindultak az új hajtások.
Hanna szerint a tél az idén annyira megöregedett, hogy alig bírt elvánszorogni tőlünk. Azért végre megérkezett a gyönyörű fiatal tavasz is, szembesütős nappal. :)

2013. április 12., péntek

S ha még mindig nem tudnám merre van az arra...

Altatunk.
Dani mellett Áron ficánkol, tekintet nélkül térre, időre. Egy ideig hagyja az apja, aztán kéri, legyen lassan vége. Semmi reakció, Áron zsizseg tovább. Én is kérem, kilátásba helyezve a morgolódást, amin az érzékeny lelke megsértődik:

- Egyikőtők butább, mint a másik! - kapjuk, amin természetesen elnevetem maga.

- Mama, ez rád is vonatkozik! - duzzogja, én pedig igyekszem nem nevetni ezen, az álmélkodásomba pedig vegyül némi megszeppenés is. Abban azért bízom, hogy a buta szimplán behelyettesítés.

2013. március 27., szerda

Hivatalosan tavaszi szünet

Valójában téli.

Elég sok kimondatlan, illetve befejezetlen mondat kavarog bennem ezzel kapcsolatban.
Leginkább az, hogy miért is csodálkozunk ezen?
Hát nem megmondták már rég, hogy ez lesz a vége a sok dezodorálásnak, nejlonzacskónak, miegymásnak?
Addig nem hisszük, míg a bőrünkön nem tapasztaljuk?
Vagy könnyebb kényelmesnek lenni, az árral szemben pedig kicsinek, kevésnek érezzük magunkat?
Nem szívesen mondogatom a gyerekeknek hogy Benedek a hibás, ha március végén nincs meleg, és a medvére sem tudok ferde szemmel nézni, ha visszabújt ugyan, de attól még ittmaradt a tél.
Bár extrém hideg nem volt, csak rengeteg csapadék, és vannak bizakodó tudósok, akik szerint nem jött még el a jégkorszak.
Mindenesetre számomra ijesztő a klímaváltozás egyre gyorsuló mértéke, ahogy az is, mennyire nem veszünk tudomást arról, mi mindent tehetünk kicsiben. Örök dilemma ez persze, mennyit ér, ha egyesével tesszük a keveset, aztán meg mindenki éljen a lelkiismeretével ahogyan kedve tartja.
Pedig két választásunk van.
Vagy teszünk, vagy nem teszünk.
Én pillanatnyilag a négy évszak híve vagyok ehelyütt, és hiszem, hogy a nem tudás nem mentesít. Információval tele a háló, mindenki válogasson kedvére. HR helyén az erkölcstant becserélném ennél égetőbb és használhatóbb tudás szórására... Vagy a környezetismeret erről szól?

Ma az oviban nyúlosztás volt. A lányok lelkesen szaladtak az ablakpárkányon sorakozó papírkosarakhoz, Áron pedig tágra nyílt szemmel sóhajtozott. Mikor Csilla megjelent az ajtóban, hangot is adott a sóhajnak:
- Csijja, én is szejetnék egy kajácsonyi nyuszit.
Kapott (földöntúli boldogság), aztán hazacsúszkáltunk.
Azóta is szállingózik. Szép, szép, de csillag nincs a homlokán.

2013. március 19., kedd

Majdnemtavasz

Dani hazaért.
Azóta volt nálunk vendégség, egész napos ám, és mikor meguntuk, hogy itt legyünk, átmentünk a vendégekhez vendégeskedni. Szeretem az ilyen napokat.

Egyébként pedig változatosan telnek a napok, hol tél van, hol tavasz.
A kedvem sem egyforma, télen kicsit magambafordulósabb, mint tavasszal.
Mindenesetre a síelés mégtöbb munkát hozott a hétre, a kipihent Danit majdnem annyit látjuk, mintha síelni volna. Vagyis én egy kicsit többet, mert éjjelre azért mindig hazaér.
A héten kétszer viszem én a lányokat az oviba, ez is ritka. A hajuk legalább rendezettebb egy kicsivel a szokásosnál.
Mondjuk egy kis szabadságra igencsak szükségem lenne már, bármilyen komolyan és hatékonyan mondogatom, hogy meg tudom csinálni.
És tényleg. Bármit.
Viszont vagy két hete mindenkinek panaszkodom, pedig ez is ritka.
Ma meg azt gondoltam, hogy világgá megyek, aztán végül nem mentem, Áron meg meghallotta, és azt mondta, hogy:
- Mama, nagyon szeretlek, és ha világgá mész, nagyon fogsz nekem hiányozni.
:) Hát lehet így?


A Húsvétot mindenesetre várjuk már. Meg az óraátállítást. És a meleget. Kedves Benedek...
Addig pedig ilyesmikkel múlatom az időt.


2013. március 13., szerda

Sóder

A gyerekekkel töltött idő legélvezetesebb része az, amikor beszélnek.
Meg a legfárasztóbb is, főképp, mert mióta beszélnek, folyamatosan beszélnek.
Viszont kétségtelen, hogy semmihez sem fogható az élmény, amikor belelátni a fejükbe, előtűnik a gondolatsor, ráadásul olyan formában, amit soha előtte és utána sem produkálnak.

Szép sorban.

Lelle.
Lelle beszédfejlődése sokkal inkább nevezhető kommunikáció fejlődésnek, mint konkrét szavak kibontakoztatásának, bár mostanában mintha elkezdte volna érdekelni, hogy amit mi mondunk, azt lehet utánozni is.
No nem sieti el ezt sem, hiszen bevált módokon tudja eljuttatni a mondandóját a célszemélyhez, nem kell hozzá más, mint két hatalmas szem, és néhány jól hangsúlyozott tádá. :)
Ma este az alszik szót próbálgatta, eljutott az ajzzz hangok megformálásáig, aztán huncut fordulattal kihátrált a helyzetből, szája elé tette a mutatóujját, és selypítve ugyan, de felismerhető s hangot hallatott. :)

A nem kiválóan működik, másra manapság nincs is nagyon szüksége, a mamát pedig ha kell, előveszi.


Hanna.
Az előszobában felöltözve várta, hogy a többiek az ajtó túloldalán végre magukra öltsék a kimenő darabokat. Mikor végre mozgolódni kezdtek a bentiek, Hanna kitárta az ajtót nekik:
- Hölgyeim!
:)))) Áron nem volt köztük.

Hanna mostanában minden nap mesél a többieknek. Az oviban is, itthon is. Néha fülelek persze, és somolygok magamban, hogy milyen kifejezést milyen szövegkörnyezetben használ. A legizgalmasabb most éppen ez, ahogy a felkapott szavakat beágyazza, néha teljesen rosszul, de az értelmezésében tetten érhető a felismerni vélt jelentés.
Ma épp a "megtörni az átkot" volt soron.
Kérdeztem is tőle, vajon szerinte mit jelent ez.
- Amikor a boszorkány meghal a mesében.
Beszéltünk erről pár mondatnyit, aztán fontos mesélhetnékje támadt,és fűzte tovább a népmese szálát:
- És akkor a tündér leszállt, egy varázsigét mondott, a boszorkány pedig annyira megijedt, hogy megtörte az átkot.
Talán mégsem sikerült keresztülhatolnom a bűvöleten. :)

Egyébként pedig nemrégóta, de egyre határozottabban fogalmazza meg a legmélyebb érzéseit, verbális tükröt tartva a szülői bukdácsolásunknak, és teret engedve az érzelmek kibeszélésének, amiben van némi szorongató is... ahogy én látom, a pszichológus gyereke mégiscsak a pszichológus gyereke. Csak érzékeltetésképpen egy belémégett mondata:
- Papa, nem érted, hogy az nekem milyen rossz, amikor azt látom, hogy mikor a Mamával veszekedtek, akkor a végén mindig kitaláljátok, hogy mi a baj, amikor pedig én mondom, hogy nekem mi a rossz, akkor nem értitek?
Volt ez azért, mert nem akartuk, hogy az emeletes ágyon aludjon.


Mikolt.
Macskalány.
Akit látszólag nem zavar, hogy vannak szavak, amik nem úgy hangzanak mások szájából, mint a sajátjából. Mert az picelni és kész. Valószínűleg így fogja majd írni is. Én pedig imádni fogom ezért is.
És aki a kreativitását megkérdőjelezné, az kezdjen el vele mitviszakishajó játékot játszani.
Az autóban két szójátékot játszunk mostanában, főképp Hanna kedvéért, ez az egyik, amikor a megfelelő kezdőbetűvel kell szavakat gyűjteni, a másik a barchoba.
Mimi az elsőben messze kenterbe veri Hannát, saját ötleteivel is, és mikor elakadnak, és segítek körülírással, akkor is. A barchobában is egyre jobb, a múltkor a szilvafára gondolt, és gyakorlatilag bármilyen kérdésre helyesen válaszolt. Komolyan döbbenetes ez attól a gyerekünktől, akire mindig úgy gondolunk, mint a legnagyvonalúbbra.

A versek, dalok szövegét ennek ellenére leginkább Mimi féle átiratban hallhatjuk, minden bizonytalanságot mellőző előadásban. :)


Áron.
Róla nincs kép. :) Egyelőre...
Ellenben ő a legeslegeslegszórakoztatóbb.
Délutáni alvásból felébredve nyafog a lépcső tetején:
- Mama, együnk gyorsan, mert már gyomrog a pocakom.

Barchobázunk. Ő gondol, Dani kérdezi.
- Élőlény?
- Igen.
- Tárgy?
- Igen.
Ilyenkor szoktunk szemet hunyni :).
- Ember?
- Igen.
- Felnőtt?
- Igen.
- Lány?
Nem rizikózunk...
- Igen.
- Budakeszin lakik?
- Igen.
- A mi házunkban?
- Igen és úgy hívják, hogy Mama.
:)))
Itt megragadom az alkalmat, hogy kiderítsem, tudja-e a nevemet. Tudja persze.
- Áron, hogy hívják a Mamát?
- Gönci Mama Róza.
:))))
- És a Papa hogy szokta hívni a Mamát?
Kis csend, Hanna válaszol:
- Édes.
:)))

Apropó barchoba. Áron egyszerűen tarkabának hívja, annak legalább valami csekély értelme van.

Áron szivacs. Egyszer kell hallania bármit, megmarad a kis fejében. A Lúdas Matyit hallgatjuk az autóban, ebből idéz sokszor játék közben. Persze a legizgalmasabb részeket emeli ki, úgy, mint csürhe banda, semmiházi gazemberek. Mindenesetre érdemes odafigyelnie mindenkinek a környezetében, ha nem akar ilyesmi kérdésekre válaszolni:
- Mama, ugye hogy olyan nincs, hogy kujva kutya?

És a fontos árnyalatokról is essen szó.
- Papa, nem becsukni, csak behajtani szerettem volna az ajtót.

Dacos-dühös-morgós-sírós-kiabálós pillanatában, a teljes kiborulás közepette rámnéz:
- Mama, most miért sírok?

Volt a múltkor egy elkezdett, be nem fejezett iromány, ami arról szólt, hogy Áronunk három évesen egyetlen színt nevez nevén helyesen, a többit vagy nem tudja, vagy nem akarja. Ez a kivételezett a rózsaszín. :)
Azóta megtörtént az áttörés, gyakorlatilag egyik napról a másikra. Épp mielőtt aggódni kezdtem volna, hozta a kék pulóverét, és azt mondta:
- Mama, ma a kék pulóvert szeretném felvenni.
Elsőre csak fura volt valami, később leesett, onnantól kezdve pedig végigsoroltunk közösen minden utunkba kerülő dolgot, és mindennek tudta a színnevét.
Mondjuk simán be lehet csapni ha fáradt vagy el van foglalva. :)


Mégsem maradhat Áronkép nélküli ez a poszt, íme az első tavaszi ozsonna a teraszon. A tavasz második biztos jele nálunk, ha az előszobában meleg van. És van. :)

2013. február 27., szerda

Alma és babapiskóta



A mi történt Lelle arcával kérdést gyorsan megválaszolva... Áron.
Illetve Áron kezéből egy fél nappali távot berepülő, majd Lelle arcán landoló könyv két sarka.
Hatalmas szerencséje volt mindkettejüknek...
Áron ma magától mondta, hogy CSAK labdát dobálunk, azt is CSAK a kertben, a lakásban NEM.

Az összhang is, és a szerelem is töretlen.
Legalábbis míg van alma és babapiskóta.