A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle első szavai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle első szavai. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 28., szombat

Csuri

Lelle haja... a raszta korszak után elérkezettnek láttam az időt, hogy megpróbálkozzam valami igazán lányossal. Míg a reggeli joghurtját ette (epejest), befontam.
A kép torzít. A gumi alig három cm átmérőjű, és négyszer tekerve a picike tincs köré is majdnem kicsúszott.





Régen írtam már Lelléről, pedig lenne mit bőven.
Például beszél. Olyasmiket is, hogy hadd lám, meg a múltkor az autóban azt, hogy Mama, vauvau ejője mászott. Meg pl., hogy játszótéjje, nem majd, nost. Meg este a könyvvel a kezében, hogy Mimi itt tajtottunk.
Naponta döbbent meg azzal, hogy egy éjszaka leforgása alatt mennyit változik.
Kisgyerek lett, okos, bájos, talán a legcsajosabb a három közül.

Magunknak maradtunk, miután két hete Áron is ovis lett.
Őszintén tartottam ettől, annak ellenére is, hogy minden vágyam volt, hogy újra megéljem azt a korszakot, amikor csak egyfelé lehet figyelni, és lehet lassabban élni, mesélni, felfedezni. De Lelle alapvetően nagycsaládba született, negyedik gyerek, akinek a csodákat négyen mutattuk eddig, és tartottam tőle, hogy nehezen fogja megélni, hogy átmenetileg egyke lesz.
Az első nap azzal telt, hogy figyeltem őt, meg magamat, és minden pillanatban megláttam valami olyat, amiről addig nem is tudtam.
Meg kellett tanulnom Lellét. 
Mert bármennyire is az enyém, addig a napig, míg negyedik volt a sorban, nem ismertem a világot az ő szemével. Aznap folyamatos lelkiismeret furdalással konstatáltam, hogy vele még nem mondtuk el soha azt a mondókát, nem magyaráztam neki arról a fáról, nem kérdeztem meg tőle azt a kérdést.

Mára azt hiszem összecsiszolódtunk, és nagyon hálás vagyok, hogy van időm csak rá. Hogy fogom a kicsi kezét, és látom, ahogy rezdül. Kiváltságos az ő helye, ahogy Hannáé volt huszonegy hónapig. Mostanra a lelkiismeret furdalásom Mimi és Áron felé erősebb, mint Lelle felé. :) De ez márcsak ilyen.

Lellike pedig éli a kétévesek fölhözverősen, bújósan, ritkán kézfogósan, hasamonelalvósan kerek életét, és egyre szebb, okosabb, meg önálóbb. Ja, és nem viseli el, hogy fotózni akarom. Ezért a copfos sorozat. :)

2013. augusztus 21., szerda

A nyár végéről

Elszaladt a nyár. Legalábbis tegnap eszméltem, hogy Hanna alig két hét múlva felveszi az iskolatáskát, és onnantól nem nagyon lesz megállás. Aztán egyszer csak arra fogok ébredni, hogy overált kell adnom rájuk.

Még mindig simán kimennek mezítláb reggel, az sem zavarja őket, hogy hideg van, és ha barackot kérnek, automatikusan vetkőznek pucérra. De szeretem a meleget, a szabadságát, a simogatását, a könnyedségét.

Észrevétlen rohan az idő, elfelejtek dokumentálni, pedig annyi kedves pillanat van, amit érdemes volna.
Például azt, hogy ismét voltunk a Balatonnál. Mégpedig abban a kicsike présházban, ami a családé, de eddig nem volt merszünk kipróbálni, talán a minimális nomádsága miatt, vagy mert míg volt igazán picike nálunk, addig egy egész házat kellett volna költöztetni, de ezek mind csak kifogások, mert a présház maga a csoda.
Kiderült.
Mondjuk az, hogy Peti is lejött velünk, aztán pedig Matyi és Márkus is (ami már önmagában hihetetlen, sosem volt még ilyen, hogy együtt "nyaraljunk" a nagybácsikkal, az összessel, egyszerre), nagyban segített abban, hogy tegyük a semmit. A tökéletes semmit. Ültünk a teraszon, vagy a vízben, vagy a homokozó mellett, vagy a pokrócon a strandon, és ennyi.
Szerintem hosszú évek óta nem ültünk ennyit, ebben a kegyelmi állapotban.
Az egyensúly megőrzése végett Lelle pont kétszer veszett el a két nap alatt, de végül mindig meglett. Adrenalin túladagolás...

Képeket nem nagyon csináltam, már egy jóideje csak élvezem, hogy nézegethetem őket szabadon. :) Illetve van pár, amiből még annál is kevesebb megosztható.




Hannának kiesett a negyedik foga, Lelle pedig elkezdett beszélni.
Negyedszerre döbbenek rá, hogy milyen kegyes a természet, hogy a dackorszak kellős közepén ad valamit, amitől könnyebb a kétévessel. A beszéd indulása minden alkalommal olyan csoda nekem, hogy szívem szerint megállítanám az időt. Még úgy is, ha az ámulatot időről időre a földhözverős hisztik tarkítják.

Lelle, pont úgy, mint annak idején Hanna, majdnem tökéletesen tisztán kezd beszélni. Mindent utánunk mond, mára már három, négyszavas mondatokban kommunikál. Hannát Hankának hívja, annyira szeretnivaló, ahogy mondja. :)
A kedvenceim között szerepel a nagy párna, meg a szúrós víz.
Na meg persze a hogy hívnak kérdésre adott válasz...
Íme :) ne csak én örüljek. :) Azt hiszen nem szorul narrálásra, de szóljon, aki nem érti.





2013. július 30., kedd

Beszélnek

Mind a négyen.
Lelle beszédfejlődése a kétszavas mondatok után a szótári robbanás fázisába váltott, ami az egyik legizgalmasabb szakasz számomra. Mostantól gyakorlatilag jegyezhetetlen a lista, és szédítő a sebesség.  A hét végén megyünk haza, addigra, ha ilyen tempóban folytatja, beszélni fog.

A mai újak a vonat, bicikli, na meg a kedvencem, a Mama jössz. :D

Áron is meglep mostanában, olyan közölhetnéke lett, ami miatt egész nap, megállás nélkül beszél, mesél. Az érzelem verbális kifejezése, az empátia szavakba öntése is új tőle, és nagyon kedves dologkat mond.
Ma délután, Lellével a nagyágyban ébredeztek, Áron simogatta Lelli lábát. Egy sebnél felült:
- Jejjike, megütötted a lábad?
- Ühüm.
- Szegéény...

És végül két mai Mimi történet.
Délelőtt a wcről kiabált, menjek már, mert készen van. Ez egy elhúzódó, állandó konfliktus köztünk, mert szerintem meg tudja törölni a popsiját egyedül is, de mert nem szeret kezet mosni, azt gondolja, ha engem hív, megúszhatja anélkül.
Ma sem volt vége a készen vagyok kiabálásának, bár általában kiegyezünk, ma végül puffogva, de mentem.
- Mimi, nem hiszem el, hogy minden nap ezt játszuk. (közben a saját következetlenségemen kattogtam) Igazán ügyes vagy már, tudom hogy meg tudod törölni a popsidat egyedül is.
- Mama. Te tényleg azt hiszed, hogy itt hátul is van szemem?

Délutáni alvás végi eszmefuttatás:
- A bogarak télen mind meghalnak, mert nem bírják a hideget. Ennyi, kész.

2013. június 26., szerda

Lelle első mondata

APG olvasás este. Áron választotta autómosó.
Lelle hallgatja, majd hozzáfűzi a magáét (szavanként nagy szünetet hagyva, imádom :)):
- Nem Apa aukója, Mama aukója.
Lelle Danit Papának hívja. Egyébként. A piros autót ezennel megnyertem.

2013. május 17., péntek

Az ezerarcú 2.0 dumaládává avanzsált

Lelle megunhatatlan, sőt, kimeríthetetlen témaforrás.
Nemrég egy majdnem egy évvel ezelőtti albumot lapozgattak a nagyok, mögöttük állva döbbentem vettem tudomásul, hogy Lelle már akkor Lelle volt. Minden ízében.

Aztán este arra jutottam, hogy visszafelé könnyű belelátni a mostani valóját, és persze csírájában már akkor is ott volt benne minden Lellejellemző, de tisztán emlékszem arra a vágyra, hogy halljam, ahogy elkezd majd beszélni, lássam, ahogy teszi az egyik lábát a másik elé.
Csak aztán olyan gyorsan megtörtént minden, hogy innen úgy tűnik, már egy éve is ilyen volt. Pedig dehogy.

Például nem tudott járni. Döbbenetes, mennyire elfelejti az ember, hogy mennyit hallotta a kis tenyerek csattanását mikor közeledett, hányszor húztam vissza a nadrágomat, amibe kapaszkodott, hogy fel tudjon állni, és milyen görbécske volt a lába, mikor végül elindult.

Most meg... A nagymamától hazáig szalad.
Egyszer előveszem a telefonom, és "lekamerázom", mert egy élmény, ahogy műveli.
A lábacskái még mindig görbék, de már nem hűdenagyon, csak nagyon, és csámpázik is befelé valamennyire. A dédi szerint nekem volt ilyen görbe lábam. Mégha rontja is a renomém, nem tudok nem emlékezni rá, ahogy minden alkalommal utánam szólt annak idején, kislányom, kifelé rakd a lábad. :)
Szóval nagy erőkkel fut, közben a karikalábacskák kacsáznak, de úgy, hogy a szemlélőnek az az érzése, hogy biztosan elbotlik saját magában, de nem. Valószínűleg több energiát használ a kelleténél, úgy ötször, de a mozgás öröme felülír minden egyebet ilyenkor.
Fut, sokat, aztán megáll, visszanéz, hogy megyünk-e mögötte. Előrehajolva, nagyon tudományosan vizsgálja ezt, majd uccu neki újrastartol.
Ha vízelvezetőhöz ér, megtorpan, hosszan méregeti, melyik láb legyen az első, a legjobb, ha valaki utoléri, mert annak elkapja a kezét, haláltmegvető bátorsággal átevickél, majd elenged, és fut tovább.

Az egyetlen dolog, ami annyira megijeszti, hogy lendületből fordul vissza, és a tempón mit sem változtatva az ellenkező irányba rohan, az a kutya. Nagyon vicces, ahogy hang nélkül fordul sarkon, és meg sem áll az első biztonságot jelentő emberig. Legyen az bárki.

Aztán itt van a beszéd.
Mind későn kezdők voltak, Lelle miatt sem aggódtam soha.
Mostanra ő lett a csendőrség nálunk, bárkit, bármiért, bármikor kioszt. Olyan hangsúllyal és hangerővel, amin csak mosolyogni lehet.
Ha épp nem tetszik neki, hogy az édesapja megsimogatja, összevonja a szemöldökét, és énekelve kiabálja, neeeem, papaaa.
A legújabb vezényszavai az erre, arra, le, be, ki, ebbe. :) Tegnap éjjel mehetnéke támadt, feltérdelt, és a szokásos mutogatás mellé kaptam egy le-t is.
Este, ha beteszem az ágyába, elszöszöl egy darabig, majd kinyúl a rácsokon keresztül, megpaskolja a helyet mellettem, majd aszongya, vagyis inkább énekli, ebbe, ebbe, és válaszra nem várva kipakolja a paplant, és utánaugrik.
Ha megkérdem, most jó? lassan bólogat.

És hamár ilyen hirtelenjött kvázi hófordulós bejegyzés lett, gyorsan egy kis szószedet. Ezeket a szavakat már magától használja. Aukó, fogalmam sincs, hogy a tiszta autóból miért lett ez, vizs, ojja, haja, krokodil (Áron sokszor mondja, szerintem a következő a kard lesz :))), ami kokoij, tea, és mondja azt is hogy gumicukor, erre mondjuk nem vagyok büszke, de a húsvéti nyúl a ludas..., és ráadásul nem tudom lekottázni Lelle nyelven hogyan hangzik, de fülelek, és megírom, és van cumi is, amit legalább háromszor kell elmondania, hogy felfogjam mit szeretne, mert ez is annyira sajátos. És persze nem tudom visszaadni ezt sem. :)

Ezen kívül pedig Mikolt nyomdokain az ezerarc. Íme:










A gumicsimma pedig azért, mert kisnagysága maga húzza a maga lábára. Nem tűr sem beleszólást, segítséget meg mégkevésbé.
Öltöztetni pedig amúgy is rémálom, mind le, mind pedig fel (ami egyszer felkerült, azt levenni meglehetősen macerás róla, de ráadni sem könnyebb ennél egy kicsit sem), így aztán megkönnyebbülés egy hasznos cipő, amit egyedül is képes kezelni (le és fel :)), és majdnem minden időjárás esetén hordható.
Valószínűleg idővel crocsra váltja.

Na jó, a nőiessége védelmében... Van még három pár cipője, ezeket random módon szúrja ki néhanap, viszont akkor azt és csak azt hajlandó felvenni. Résen kell lennem, mert ha egyet megmutatok, akkor amellett is rendszerint kitart, változtatásnak helye nincs.
Csak akkor, ha bárki más cipőjéről van szó. A sajátot máséra bármikor örömmel cseréli, rendszeresen találom az udvaron az apja papucsában klaffogva.
Szómiszó, szórakoztató. :)

2013. április 7., vasárnap

Beszélgetünk

Lellével.
Szomszédoltak ebéd után, az autóval elé mentünk, az ölembe vettem, és ahogy szoktunk, elbeszélgettünk.
- Jó volt sétálni?
Bólogat.
- Láttál valami érdekeset?
Bólogat.
- A bácsit?
- Nem. -mondja, és elgondolkodva rám néz. Tovább faggatom.
- Valami mást?
Bólogat, még mindig nagyon koncentrál.
- Cica.
Mondja végül. :)
Életünk első igazi komoly beszélgetése volt ez kérem.
A szieszta előtti másodpercekben az ágy sötétjében még visszaidézte többször, monológ formájában :). Cica, nem, cica, ühüm. Ezerszer. :)
Menthetetlenül zakatol a szóformálás felé, pénteken csak úgy azt mondta Emma, majd Anna, azóta pedig van már Hanna is.
Ma pedig Aladár, ami Aladada. Aztán tea, és kapka, és köszi.

2013. március 26., kedd

Húsvéti nyúl szánkón jár

A délutáni alvásból ismét hólapátolásra virradtunk.
A tavasz számlájára kétségtelenül fel kell vésni, hogy a lapátolás ezúttal világosban megejthető volt elejétől a végéig, és közben még belefért a megmaradt remény is, ami az utca végén a harmadik piros lámpa után szertefoszlani látszott, ugyanis mi tényleg hitünk teljes birtokában útnak indultunk, hogy az állatkerti játszóházas kuponunkat lejárat előtt beváltsuk némi kacagásra, végül pici sírás és szentségelés kíséretében visszafordultunk... na ezután volt lapátragadás, aztán pedig hosszas papára várakozás.

És akkor a gyerekek azon tanakodtak, hogy hogyan is fog érkezni az a Nyúl.
Hanna mélységes sajnálatának adott hangot, miszerint még az is lehet, hogy megfagy szegény, és elmegy a kedve az egésztől. De Áron megnyugtatta. Jön, mert jönnie kell.
Mikolt pedig nagy tudományossággal magasba emelte mutatóujját, és leszögezte:
- Semmi vész, majd kölcsönkéri a Mikulástól a szánját.

Lelle tökéletes ühümmel nyugtázta az okosságot. Új szó, megjegyzem, vagyis fel.
Hó nélkül is öröm lett volna hallani. :)

2013. március 14., csütörtök

20 hónapos

Volt valami hiányérzetem aznap, de megfogalmazatlan maradt.
Úgy látszik, Lelle most már igazi egyenjogú taggá cseperedett, neki sem jut már minden hónapban megemlékezés.
Azóta pedig ontja az újdonságokat, lássam, van miről posztolni.


Tegnap este jöttünk mentünk a lakásban, mondtam neki mindenfélét, ő pedig kitartóan válaszolgatott, csak úgy, az orrocskája alatt. Hosszú percek, és sok sok mormogás után kezdett gyanússá válni, hogy mindig ugyanazt mondja, a következőnél jobban füleltem, és tényleg. Lelle azt mondja:
- Ko.
Csendesen, rövid "ó"-val, de határozottan.
A minden gyerek más sémába tökéletesen beleillesztve, senkiéhez nem hasonlíthatóan megszületett a nem után, amire olyan régóta vártam, a helyeslés Lelle nyelven. Jó. Vagyis ko.
Kis betyár tudja, hogy mikor szeretném csak az öröm kedvéért hallani, olyankor sosem mondja, viszont minden helyzetben, amikor beleegyezéséről biztosít, elhangzik. Ko.
Én pedig minden alkalommal annyira örülök neki, hogy alig tudom megállni, hogy fel ne kapjam azonnal. :)

És hogy meglegyen egyben is a szószedet, íme Lelle hatalmas szókincs:
Papa (ami kontextustól függően papa, vagy paplan), mama, baba, Lelle (néha igazi Lelle, néha Jejje), hó, nem, víz, ammam (cumi), hamm, vauvau, kutyus, cica, cici, kaka (mindenkit lelkesen elkísér a dolgára, és nagyon tudományosan kifejti véleményét), és egy mai új, a kulcs, ami felismerhető, de mégsem tudom, hogyan mondja pontosan...
Minden más tádá.

A végtermékekről jut eszembe hogy immár hatos pelust hord éjszaka, míg nappal elég a 4+. Éjjel ugyanis annyit pisil, hogy még így is kétnaponta kell pizsamát cserélnünk az elázás miatt. Csak csendben írom, hogy ma a hatos sem bizonyult elegendőnek. :)

A múlt hónapban volt egy este 10től reggel fél 9ig tartó alvása is, aminek nagyon nagyon örültem, azóta sem történt ilyesmi. :) Sőt, az utóbbi napokban sokszor felsír éjjel, de fel nem ébred rá, vagy miatta, csak engem ijeszt meg nagyon. Gyanús. hogy fogat növeszt, mert ezzel együtt a nyála is csurog, pedig sosem szokott, és a sapkája kötőjét minden nap csuromvizesre rágja. Valamint igazi matricagyerek lett belőle ismét, ami édes teher.

84cm, vagyis sokat nyúlt, és lassan elhagyja a 10 kilót. A haja egyre hosszabb, igyekszem nem zaklatni csatokkal, gumival, néha azért bekerül a kis szőke tincsei közé. A frufruját nincs szívem levágni, így már jócskán a szemébe lógna... ha nem tudnánk eltűrni ügyesen csat nélkül is.

Ami nem változik, az a nagyok iránti rajongása. :) Mindenben utánozza őket, a játékaikban is. Sokszor ő a család kisbabája, míg meg nem unja. Babázik ő is, rajzol, táncol, épít és rombol.

A kire hasonlít kérdésben most épp Mikolt természetével vélek felfedezni elég sok összecsengést. Tegnap este ketten voltak fent velem, míg előkészítettem a mai napi szetteket (duplát, mert ma ünnepség is volt az oviban), és olyan egyetértésben játszottak, amit ritkán látok másokkal Lelle párosításban.
Külsőre Áron.

Egy igazi kis bohóc, akinek a mosolya mit sem változott születése óta... neki nincs kisebb testvére. Pedig ahogy lázba jön a kisebbektől, úgy tűnik nem lenne ellenére. :)
És nem, biztosan nem lesz kistestvére, épp úgy érzem magam mostanában a dacos Áronnal és a mindenlébenkanál Lellével, mint akinek pont elég ennyi. :)

Egyébként pedig a szívem egyik csücske. Ofkorsz.