A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Adora. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Adora. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 28., kedd

Rengeteg

Volt egyszer valahol egy külföndön élő blogjában egy bejegyzés. 10 dologról írt, amit a leginkább jellemzőnek vélt az adott országról, csupa olyasmi, amit az utikönyvek nem tárgyaltak. Igazán szórakoztató és tanulságos volt olvasni, és akkor elhatároztam, ha eljutok majd odáig, én is leírom, hogy nekem mik azok az apróságok, amelyek Malajziához kapcsolódnak.
Fontossági sorrend nélkül íme az első.

Mindig, mindenhez jóval több ember kell, mint ami szerintem racionális volna. A jelenséget magát nem értem, de nyilván köze van ahhoz, hogy mennyit ér itt az emberi erőforrás...

Az első ilyen élményem a költöztetés volt. Akkor még szokatlan volt a látvány is, hogy a nyolc emberből, akik itt nyüzsögtek a házban, hatan Áron kiságyát próbálták összeszerelni. A legviccesebbnek pedig az bizonyult, hogy még így sem sikerült kevesebbet, mint fél órát elbíbelődniük a feladattal, bár mindenki a tudásának legjavát adta látszólag. :) (és nem sikerült maradéktalanul megbirkózniuk a kisággyal... sem a miágyunkkal, sem a galériással... stb.)

De így van ez a kerti takarítókkal is, ők hármasával, négyesével járnak, egyikük kezében van a seprű, a másik fogja a levelekkel teli zacskót, a maradék pedig dolgozik.

A kukások hetente háromszor járnak, szintén legalább nyolcan. A szelektív gyűjtés itt nem jellemző (ami engem speciel nagyon zavar), viszont minden alkalommal, amikor kiözönlik a sok fekete fejű dolgozó a kukásautóból (ami Áronnak a nap fénypontja szokott lenni, és a széken állva hűűűzik, míg itt vannak), kiforgatják a kukák tartalmát és szelektálnak.
Közben iszonyú büdös van... de a végére úgy 15-20 perc elteltével, felseperve, elszállítva a szemét.

Tegnap egy hadsereg érkezett, legalább 12-en, olyan érzésem támadt, mintha valami oktatáson vettek volna részt a zöldmellénnyel felszerelkezett, sisakos férfiak és nők... Pedig csak a kábelek elhelyezkedését vetették össze a valóságban egy rajzzal. A kábelek a föld alatt mennek, a csatornához jó, ha hárman odafértek, de legalább ketten tartották a rajzot, és még egy páran szakértették. A képen csak nyolcukat lehet látni, a maradék nem fért bele...

Minden alkalommal, ha valaki kívülről érkezik a lakóparkba, akkor egy őr is jön vele, gondolom, hogy biztosítsa a helyszínt, vagy figyeljen a megfelelő munkamorálra... ja és persze belőlük is van vagy hat egy műszakban, mert kettő folyamatosan járőrözik (nekem spec. kulcsom sincs a lakáshoz, sosem zárjuk az ajtókat, mert teljesen felesleges...), kettő áll a sorompónál, és kettő ül a bódéban, ha valami nagyon fontos történne. Este a műszakváltáskor egy egész kis hangyabolyjá válik a bódé és környéke, 12en móhemzsegnek kint és bent... :)

És hogy a tömegek hatékonyságáról is essen pár szó... A gyorsétteremben egészen jellemző, hogy bár öten állnak a pult mögött (ázsiai mosollyal az arcukon, nagyon készségesen), egy kis adag sültkrumplira negyed órát kell várni... az pedig már csak igazából a hab a tortán, amikor két literes petpalackokból töltik az üdítőt, mert az automata elromlott. :):)

Az egyetlen, nagyon profi, eki egyedül jár, és minden délben fél kettő körül felberreg a motorjával, az a postás.

2011. június 16., csütörtök

Pár perc mikörnyékünk

Vigyázat!!! Nagyon hosszú...

2011. június 14., kedd

Körmös

Szegény Áronra rájárt a rúd tegnap. Persze mint mindig, ha valamit beüt, akkor azt duplán, triplán teszi.
Reggel együtt vittük a lányokat oviba (apropó... vége az oviszünetnek, örömmel mentek, jól elfáradtak estére, volt is sírás elég, de láttam rajtuk, hogy jó volt nekik az ismerős, lassan barátoknak nevezhető gyerekekkel lenniük), Áron is betrappolt, és megtalálta az egyetlen ajtót az épületben, amit kilinccsel lehetett kinyitni-becsukni. Addig játszott ezzel, míg végül a lábára rántotta, a körme meg félbehajlott, és vérzett is rendesen.
Azon kívül, hogy nagyon sajnálom ilyenkor, annyira édes is egyben, ahogy váó-zik sírás helyett, és összevont szemöldökkel mutogatja, hogy hol fáj... A körme nem nézett ki túl jól, de igyekeztem objektíven megvizsgálni, és végül nem kötöttük be, úgyis lecibálta volna a lábáról.
A délelőtt során többször eszébe jutott az incidens (mióta a kezét odacsukta, gondosan ügyel arra, hogy amennyiben ajtót, fiókot csuk be, mindig elvegye a nemodaillőt, ezért viszonylag ritkák az ilyen jellegű balesetek), és minden alkalommal ugyanazt az arcot vágva váózott a sztorihoz. De a sérülés egészen meggyógyult estére.
Amikor aztán Mikolttal hintáztak azon a bizonyos ikeás műanyag libikókán... ami alá végül odaszorult a lába, Mimi pedig nem vette észre, így aztán egy darabig nem is tudta szegény kiszabadítani.
Jobbnak láttam bekötni ezúttal...
És most nagyon sajnálom... mert nem is néz ki jól... bár ő nem emlegeti.

2011. május 30., hétfő

Amikor kreatívnak kell lenni...

Van egy nagyon kényelmes kanapénk. Az elmúlt napokban ez lett a főhadiszállásom, mert itt a legkellemesebb a levegő, ha bekapcsolom a légkondícionálót és a plafonventillátort is, mert egészen komoly pocakösszehúzódásokat produkáltam és jobbnak tűnt nyugton maradni, amikor csak lehet, és mert a gyerekek itt körém tudnak gyűlni, és mindenfélékkel kárpótlom őket a kiesett mozgástevékenységek ellensúlyozására.

Például újra előkerült a vasalódeszka, amit használhatnak mászókának, csúszdának, vagy a kisautókat guríthatják rajta. Hosszan képesek hármasban játszani így, nem is értem, miért nem jutott eszembe eddig, pedig otthon is sokszor vettem elő nekik, ha már az ugrálóasztalukat is megunták.

Egy idő után viszont elegük van a benti életből, és a szabadba vágynak. Ekkor jön el az én vesztem... Most, hogy iskolaszünet van, és mind itt vannak, Peti és Dani viszont nem, muszáj valahogy megoldani, hogy ne végtelen rohangászás, őrjöngés legyen a délelőtt ebéd előtti része... addig szívesen elmolyolnak, hol a kuckóikban (a lépcső alatt, vagy a kanapé melletti zugban) mesét olvasva, hallagatva, táncolva, hol az asztalnál kirakózva. Minden napra van valami kis kiézműveskedés is, de ez sem tart túl sokáig.
Kimenni pedig... Esélyem sincs már utolérni őket, Áron is belejött a motorozásba annyira, hogy az már veszélyes legyen, ha csak én vagyok mellette, de a legnagyobb mumusom a hőség, és a nagyon magas páratartalom. Egyszerűen nem kapok levegőt, csak akkor, ha a medencében lebegek.

Ma még a miénk is nagyon messzinek tűnt, ha a lábamra álltam azonnal szédülni kezdtem, így meg sem mertem kockáztatni, hogy összeszedjem a cuccainkat és elinduljak.
Viszont a kiskamrából előkerült egy felfújható minilubickolda. Áldom a napot, amikor rendet tettem itt, és még inkább azt, amikor nem engedve Daninak elcsomagoltam ezt a nagyon fontos darabot.
A gyerekek pedig látványosan rajongtak a kis pocsolyáért is. Újdonság volt, lehetett slagozni, pacsálni, öntögetni, ugrálni ki-be.
Nagy dolog ez az aprócska kert... és most már a picuri medence is.

2011. április 15., péntek

Gondoltam szólok

Reggel óta néha fémet vágnak. Valahol közel lehet, talán a szomszéd házban... gondoltam. És mert éppen alvásidő következett, kinyitottam a kertkaput, hogy megnézzem, merről jön a zaj, és hogy megkérdezzem, mennyi idő még, mire abba tudják hagyni.

Nos, ahogy kinyílt a kiskapu, a következő látvány fogadott.
A kiskapunk előtti, korábban igencsak elhanyagolt, esők után meglehetősen sáros területet épp egy ember kövezte... mellett egy őr, csak hogy biztonságban legyen... :):) (ez is annyira jellemző, bármikor, ha bármi történik, egy őr biztosan felügyeli...). Sajnos azt a kis idillt nem tudtam lefényképezni, ezt viszont igen :)

2011. március 15., kedd

Lelléről, a várakozásról, és a szobákról...

Elmúlt már a 23 hét is. Tegnap épp kérdezte Mari Pali, hogy érzem magam :) Nagyjából úgy, mint egy nyolcvanéves, és ezen nincs is mit szépíteni. :):) Érzem a testem korlátait, és egészen biztosan érzem, hogy minden rendben van ezzel, csak nehezemre esik, hogy nem tudok felpattanni, lehajolni, felvágtatni az emeletre.

Lellénk sokat mocorog, mindenre reagál, főképpen a testvéreire. Leginkább, ha hangoskodnak... :):) Készülődök, készülődünk, sokat gondolok a szülésre, a közeledő egyre nagyobb picakos időkre.

Otthonról is segítenek, Mariék lassan elküldik a csomagot, amiben a babakocsi és a kisruhák vannak, anyukám pedig megvette a repülőjegyet, június 18-án érkezik, hogy újabb hat hetet töltsön velünk. Dani fellélegzett a hírre, visszafelé számolja az időt, hiába, neki is sokkal több feladat jut az én halmozott korlátaim miatt.

Tegnap este, miután hazaért, Dani egyenesen a gyerekszobába ment, hogy nekilásson helyreállítani az emeletes ágy kissé foghíjas szerkezetét. A költöztetők anno nem tudták melyik csavar hová kerüljön, és nagyvonalúan kihagytak néhányat, amitől kissé ingatag volt az egész, az alsó keresztrudak például egyáltalán nem voltak rögzítve a vázhoz. Ráadásul a feljáró rése a rossz oldalra került, ezt is át kellett tenni, hogy használható legyen. Emiatt nem is gondolkodtunk abban, hogy Hanna felköltözzön. A hétvégén csúcsosodott a fészekrakásom ezirányú vágya, abban gondolkodtam, hogy vegyünk egy ágyat a kuckóba, mert nehezen tudok felmászni az emeletes ágy tetejére, ha Hanna oda költözik, de financiális okokból Dani leszavazta ezt az opciót. Nehezen, de elfogadtam, hogy nem vasárnap oldódik meg kiholaludjon kérdés...

Nade tegnap Dani olyan elánnal esett neki a szobának, hogy mire felkúsztam hozzá, már készen is volt a nagyjával, nekem már csak Hanna alvóskellékeinek felköltöztetése maradt. aztán közösen összeszereltük a nagyobb kiságyat, amiben Hanna babakorától aludt, mert Mikolt ragaszkodik a rácsokhoz. :) Hallani sem akar nagylányos ágyról. Ő igazi kuckózós, de már igencsak kinőtte a 60x120as kiságyát. Ennek a verziónak viszont nagyon örült, amint készen lettünk, bemásztak Hannával, olvasgattak, majd ugráltak... :):)

A hajdani Mikoltfészek pedig átkerült a miszobánkba, Dani kicsit csalódottan szemlélte a végeredményt, mondván, inkább egy újszülött osztályra emlékezteti, mint felnőtt hálóra... :):) végeredményben igaza is van :):):) Abban maradtunk, hogy lesz majd nekünk rendes hálónk is egyszer.

Hogy melyik kiságy lesz Ároné, még nem tudom, mert most abban alszik, ami közelebb van hozzám, de idővel ebben lenne Lellu helye... viszont egyelőre Áront nem akarózik átköltöztetni a távolabbiba... amiben most az állatai vannak. Így aztán nincs dedikált kiságy még mindig. Pedig szeretnék egy rózsaszínt és egy kéket látni lassan :):)

Íme a képek, az összehasonlítás végett az eddigi állapotok ebben az albumban vannak...

2011. március 6., vasárnap

Klubház

Számunkra ez a fogalom nem volt ismerős, hiszen magyarhonban inkább a kultúrház a bevett... Itt viszont (gondolom sokban az angolok hatására) a közösségi élet a lakóparkon kívül általában ezekben a klubházakban zajlik.
Nincs ugyan bálterem, és szivarterem, és bowlingterem sem, vagyis ez nem a tipikusan vasárnap esti, hetet megvitató, vagy nagyívű, világmegváltó beszélgetések színtere, sokkal inkább egy olyan közösségi tér, ahová a helyben lakók pihenni, rekreálódni, sportolni, feltöltődni járnak.

Sosincs tömeg, a terület elég nagy, így még ha vannak is, elvész a mennyiség.
Van egy gyerekmedence, csúszdákkal, van egy szép ovális kitudjamirejó medence, ami picit mélyebb, és van egy igazi 50es medence is, amiben ugyan csak 1.20 a vízmélység, ami valószínűleg a létesítmény gyerekbarát mivoltát hivatott jelképezni.
Ezeken kívül van teniszpálya, tollasterem, konditerem, és egy kisebb terem is, amiben jógát, táncot tartanak, illetve egy wii terem is, ahová 7-17 éves korig lehet bemenni, kitudjamiért...

Ime az óvoda hátulról, az udvar felől, a kis játszó és a saját medencéjük.

A park az óvodával szomszédos, vagyis az ovi udvara egyben van a klubházéval, így a kis játszóra is át lehet sétálni, ha éppen nincs már kedve az aprónépnek a pancsoláshoz.
És persze van egy nagyobb fedett terem, aminek az oldalsó ajtajait igény szerint lehet nyitva, vagy csukva tartani, wifivel, nagy kanapékkal, amolyan igazi olvasgatós, elmélkedős placc.

Miután megkaptuk a belépéshez szükséges okmányokat a landlord aláírásával, és megtörtént a regisztrációnk is (némi pénzbe kerül a használat havonta, de nem vészes), ma volt az első olyan alkalom, hogy kifejezetten ide terveztük a délelőtti kiruccanást. A gyerekeket alig lehetett kivenni a vízből, én is úsztam végre egy keveset, denagyon jólesett... A fiúk pedig foglaltak délutánra egy órányi tollaspályát. (most épp odaát ütik a labdát)

Azt hiszem ez az egyik olyan dolog, ami nagyon fog hiányozni, ha egyszer elköltözünk majd innen.
Ja, és természetesen van itt is úszásoktatás, szombaton és vasárnap, nagyon ideális lenne Hannának, lehet, hogy a jövő héten kipróbáljuk. :)

Még egy kép a tóról...

2011. január 16., vasárnap

Mobilkád

A mobilinternet után itt a mobilkád :)

Tréfát félretéve, tegnap Dani elment a két szélsővel, és megvette azt a kiegészítőt, ami nélkül már épp kezdtük megszokni az életet, de miután kipróbáltuk, beláttuk, rettentően fontos szereplője a mindennapoknak.
Itt semelyik házban nincs beépített kád, nem tudom, a babák hogyan fürdenek. Felnőttként, néhány hónap kihagyás után (és miután mindegyik gyerekünk megfürdött), magam is kipróbáltam, és fantasztikus volt... Ücsörögni egy kád meleg vízben :):) Eszembe jutottak az otthoniak. :)

Nos kép még nincs, de este pótolom, a kád kicsi, de takaros, hárman épp elférnek benne, és szülőkádnak sem utolsó :):)
Komolyabban... ez a vízben szülés olyan számomra, mintha valakinek azt mondanák, érzéstelenítés nélkül fogják kihúzni a fogát. Aki már szült vízben, biztosan érti... ez nem egy hóbort, valami olyan, amihez azért próbálok ragaszkodni, mert pszichésen jobb egy babának vízbe érkeznie (nyilván állva, vagy egy vonaton is megszülném ha arra kerülne a sor), hanem mert vízben egyszerűen sokkal könnyebb. Így aztán ez inkább egyfajta önző szempont, az én szempontom.
Vízben érzem otthonosan magam, vízben tudom, milyen jó szülni, félek tőle, hogy ne legyen meg ez a közeg, akárcsak, mint lehetőség.
Keresem a megoldást, felmerült bennem (K.Viki, még mielőtt írtad volna, de ha tudsz ebben segíteni, ne habozz :)) hogy valakit külföldről hívunk, de egyelőre nem tudom honnan, hogyan.

Visszatérve, a kép ide fog kerülni :):)

2011. január 15., szombat

Kész a kert

Tegnap délelőtt eljött a kertész (ahogy ígérte, és ez azért itt elég meglepő...) és egy segédje, nekiálltak, és a kis körbehatárolt agyagos, sáros területből kertet varázsoltak nekünk.

Közben Mikoltot ápoltam, Áront fogtam, Hannával próbáltam megbeszélni, hogy segítsen, de mégse legyen útban (a talicskát is tolta, a köveket is rakta, a szemetet is segített kivinni, végig a fiúk mellett volt és leste, mit csinálnak...), és igyekeztem instruálni a folyamatot, volt néhány pont, ahol még jó, hogy itthon voltam épp.
Még így is az egyik legszürreálisabb napunk volt, megspékelve azzal, hogy én sem vagyok valami jól egészségileg, Áronban is bujkál valami, és reggel hitetlenségemben lekaptam a függönyöket (francia típusra tessék gondolni, millió kis hajtással, meg függővel, amit ki kell operálni, majd vissza, mert a mosás után még nedvesen azonnal vissza is kellett tennem, hogy ne gyűrődjenek...), hogy legalább valamivel fokozzam a tisztaságérzetünket. Mondhatom, elég karácsonyi készülődés hangulata volt az egésznek, és bár végül Hanna nem is aludt délután, három, vagy négy körül már volt egy kis homokozó, talpalatnyi fű, és rendezett köves bejáró.

Íme néhány ilyen volt, ilyen lett kép.
A terület nagyjából akkora, mint otthon a verandánk, de így már ki lehet legalább lépni, és van egy kincset érő homokozósarok, hiszen itt sehol nem lehet homokozóba botlani, kivéve a tengerpartot.
Szeretem ezt a kiskertet, barátkozom még vele, nagyon fura, hogy megint nem a sajátunk, csak használni kaptuk...

2011. január 13., csütörtök

A ház, ahol élünk

Hanna két említést tett arról, hogy hol laktunk, alkunk, mióta itt élünk. Az egyiket "szálloda" becenévvel illeti, a másikat "ház"-ként emlegeti. Az otthon változatlanul a Nagy Sándor utca.

Régen elkészültek már az alábbi képek, és valamiért nem akarózott feltenni őket, és megírni ezt a posztot. Sokat gondolkodtam rajta, miért. Van pár válaszom... az egyik, hogy ha az ember egyszer megalkotja a számára tökéleteset, akkor azt keresi, nem elégszik (elégedtem meg) meg a félmegoldásokkal. Igyekszem az arcunkra formálni ezt, a sors fintora, hogy a hálószobánk alaprajza egy az egyben az otthoni... :) és mégis vannak hiányérzeteim.

Mára már néhány megfogalmazódott. Az egyik, hogy az ablakaink sötétített fóliával vannak ellátva, ami nagyon praktikus, viszont ettől az esős évszak borongós napjain elég sötét idebenn... leginkább a nappali rész, vagyis ahol az idő nagyobb részét töltjük.

A másik, a konyha. Szerettem otthon a bordó, narancs színeket, melegebb, barátságosabb lett tőle minden. Itt fehér, és fém és szürke minden (jó fantáziátlan), nincsenek felső polcok, és ez összességében kicsit idegenné teszi nekem ezt az amúgy is beveendő területet. Mára már sokkal jobban szeretem, pl. nagyon jó, hogy amerikai stílusú, szemben a sok megtekintettel, ahol a konyha egy külön helység. Itt a gyerekek legalább mindig a lábam alatt lehetnek.

A harmadik, és erre csak sokára jöttem rá, hogy nem igazán patyolat. Aki ismer, tudja, kicsit kényszeres vagyok, és szeretem, ha tisztaság van körülöttünk. (persze a saját koszunk megint más, de egy alapból kicsit és helyenként koszos... hát nem jó érzés) Ez a lakás szerintem utoljára hat éve volt kifestve, a falak tényleg nem tiszták, az ajtók ragadtak (azóta naponta mosok le egyet-felet... és rendszerint három barnás vödör vizet öntök ki a végén... de legalább tudom, melyik tiszta már... fehérek így sem lesznek, de legalább nem ragadnak), a korlátokon vastagon áll a kosz. Elsőre talán fel sem tűnik, de én itt élek, és zavar. :) Majd ha a végére érek, és lesz merszem előállni azzal a kérésemmel, hogy fessünk ki, megnyugszom... ja és várandós vagyok, ez jelent valamit? :)

A képek esőben készültek, de valamennyire rend volt (khm...), a vaku sárgított, ezért nem használtam. Így a minőség rovására ment a nagy igyekezet, de a lényeg talán látszik. Nem teszek fel minden képet ide, sőt, leginkább csak ezt az egyet, de az albumban megtalálja, akit érdekel. (Kis összehasonlítás végett a magyarországi ház is itt van :):()

A kertről nincs kép, holnap jön a kertész, előtt még készítek majd párat és egy ilyen volt ilyen lett sorozatot közzéteszek.