A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Picike. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Picike. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. november 10., kedd

Áronnal a 34. héten

78.4 kg. Kétszer is ellenőriztem. Áron nem hízhatott 2 kg-t egy hét alatt, szemben velem. Nem nyomaszt a szám, csak meglepődtem, és mert azt gondolom, hogy 80-nál indulunk majd, egyben azt is jelenti, közel az idő. Nem bánnám már, ha kint lenne, eddig nem sürgettem a múlást, de most nagyon jólesne "megszabadulni". Centiben 108. Mikolttal a 38. héten volt ekkora.

Elolvastam miket írnak, pihenjek sokat. Rendben... Hihi.
Meg azt is, hogy már több, mint 2 kiló és 40x centi. Rózsaszín a bőre és már nem mocorog olyan sokat. Dehogynem. Főleg este, még mindig, vagy ha társaságban vagyunk. Vagy ha a lányok kommunikálnak vele. A minap Hannának többször is adott pacsit, majd Mikolt is beszállt a mókába, lassan ő is ért valamit a pocakomból.

Aludni egyre nehezebb, ha ezt lehet egyáltalán még fokozni, bár ha nem eszem csak nagyon keveset, akkor jobb. A gyomrom viszont nem ég már annyira, mint korábban, ezt a renie-k igényének csökkenéséből tudom. A mozgáskorlátozottságról már sok szó esett, pont.

A hét feladata összekészíteni a cuccunkat, átnézni mi hiányzik. Kéne még egy szekrény, vagy komód, és egy kicsivel több idő magamban, csak vele.

... egyre kíváncsibb vagyok rá, egyre közelebb érzem magamhoz, egyre jobban kötődöm. Érdekes, és még mindig furcsa ha kimondom: kisfiam... :)

2009. október 27., kedd

Az igazi terhesség (32. hét)

Most, hogy Mikolt megtanult járni cseppet sem lett könnyebb nekem. Egyrészt iszonyú öntudattal jön-megy és esik is. Rohanok (hahaha) utána, próbálom a kapucniját megfogni, ha esik, legalább sáros ne legyen. Nem mindig sikerül. Valamint babakocsit tologat, meg motorozni vágyik, ehhez viszont kellek, mert nem megy egyedül, vagyis menni menne, csak az árokba, vagy a gödrökbe.

Vagyis: Kevesebbet cipelem, de többet hajolgatok. A derekam bánja, nem is kicsit. A bal oldalam rosszabb, a héten már a járás is nehezebben ment emiatt, kattog minden lépésnél. Nem tudom mi a megoldás, de jó lenne elkerülni egy hosszútávú vacakságot...

Emellett két napja nem tudok fekve aludni, illetve feküdni sem. Áront a torkomban érzem, ha vízszintesbe kerülök, kivéve délután, amikor egy órát kapok. :) Ettől természetesen a pihenésnek annyi, plusz ég a gyomrom nonstop. Jóslófájásokat is érzek, sokszor elég kellemetlen már.

Ennyit a nyavajgásról, de most tényleg azt érzem, hogy találó szó a terhesség, és nagyon, de nagyon szeretném ha szép lassan, de eljutnánk a végére.

Áron pedig erős. Egészen más, mint a lányok voltak, bár köztük is volt különbség. De ha Áron megmoccan, az nem csak olyan finomkodás, ő határozott, minden mozdulatából ezt érzem. A térde leginkább a jobb oldalamban van, kívülről is jól látszik, Mikolt is ezt csinálta, csak ő kicsit lányosabban. :) Szeretem ezt az erőt, érdekes, és izgalmas, kíváncsi vagyok, milyen lesz élőben. Most úgy érzem, nekem kevesebb dolgom van vele, mint Daninak, nekem csak fogadnom kell, Danié a feladat.

Az, hogy befordult egyben azt is jelenti, hogy megszámlálhatatlan sokszor kellene pisilnem, ha ülésből felállok, sokszor eltűnődöm, lesz-e még időm eljutni a toalettig... Vagy amikor a kis kezével nyújtózkodik egyet... Na ezekre nem emlékszik az ember amikor újra pocakot szeretne. :):) Én legalábbis elfelejtem idővel.

... és természetesen mindent elejtek, elfelejtek és mindennek nekimegyek. Irányt változtatni... Álom.

A héten, talán a kis ruccanásnak és a kényeztetésnek köszönhetően 76 kiló lettem, a pocak pedig 106 cm.

2009. október 20., kedd

Kis Áron Mór a 31. héten


Kis kiegészítés:
Tegnap jártunk ultrahangos vizsgálaton. Két dolog érdekelt azon kívül, hogy láthassam Áront kisemberként is. Az egyik az a bizonyos amnion szalag, a másik pedig, hogy befordult-e már, mert én sokszor nagyon keresztben érzem.

Nos az amnion szalagnak nincs nyoma a doktornő szerint sem, Áronunk pedig koponyavégű hosszfekvésben helyezkedik el, tökéletes. A mért adatok szerint az én számításom van a legközelebb a mostani becsült születési időponthoz, mert december 17-19 közé saccolta. Egy ideje van egy 18. érzés bennem...

Becsült súlya 1680 gramm, a buksija körben 29 cm, a combcsontja 6,1 cm, a pocakja pedig 25,8 cm. A tarkóján haja is van, és bár nehezen, mert aludt és bújt, de készült kép is, egészen fiús szerintem.

A pocak 104 cm, a súlyom pedig 75,6 kg(+11,6). Változatlanul ég a gyomrom, fáj a derekam, és nehezen megy a mozgás. Ha elalszom jó, ha ébresztenek a lányok már nem nagyon tudok visszaaludni.

...
A pici a hasadban másfél kilós már. Rohamosan hízik, amit te is megérzel a súlygyarapodásodon. Bőrének színe már közel olyan, mint születésekor lesz, szép rózsaszín, ami a bőr alatti zsírrétegek kialakulásának köszönhető. A lábadon kialakuló visszereknek és a lábduzzadásnak is a méh növekedése az oka. A hát, derék és a szeméremcsont is sajoghat a magzat nagy helyigénye miatt.

A baba pupillája reagál a fényre. Már csak az agy és a tüdő fejlődik nagy ütemben. A kiválasztás már teljes gőzzel működik: a magzat naponta mintegy fél liter vizeletet ürít a magzatvízbe. A fejlődéséhez szükséges tápanyagokat a lepényi keringésen keresztül kapja meg, de már elkezdte nyeldekelni a magzatvizet, amely természetesen folyamatosan pótlódik és cserélődik.

A szervezeted termeli már a relaxin nevű hormont, ami a medence elernyesztéséért felelős. Ez az a hormon, amiért kacsázósan járnak a kismamák. Picit talán kellemetlen, de a szüléskor nagyon jól fog jönni. Nem árt összepakolnod lassan a kórházi csomagodat, mivel az elkövetkezendő hetekben már nagy az esély a szülésre. Sokan már a nyolcadik hónap végén világra hozzák gyermeküket.

2009. október 13., kedd

Szép kerek számok... (30.hét)

Azt hiszem ez lesz az a hét, amit túl kell élni valahogy. Dani a hét napból ötször nincs, ma épp lesz... Mikolt taknyos, mára köhög, Hannának épp hogy csak folydogál az orra. Ennyi elég ahhoz, hogy ne vigyem őket társaságba és ne is hívjak senkit. Legalábbis gyerekeseket ne nagyon. Meg pocakosokat. Nekem egyelőre csak a fejem fáj és roppant nyűgös vagyok. Fogjuk az időre. Éjjel azt hittem lerepül a tető fölülünk.

Nade a kerekségről. Áron 30 hetes, még 70 napunk van így egyben. Kicsit reménykedem, hogy előbb érkezik, vagy később, de ha meg tudom vele beszélni, akkor inkább előbb. Tegnap óta a térdével támaszt, az oldalamban. :) Amellett, hogy nem tudok huppanás nélkül leülni, és már egészen hasonlatos a mozgásom a pingvinekéhez, ez igazából csak vicces. Sőt, örülök neki, érzem, hogy milyen erős, nagy baba már. A nagykönyv szerint egyre kevesebbet kellene mocorognia, ezzel szemben sokat és intenzíven teszi ezt. A hideget nem szereti, pedig lesz része belőle...

Apropó hideg. Elérkezett az ősz, ma 8 fokot mutatott a hőmérő. Ezel egyidőben pedig eljött az egyik mumus is: öltöztetni a lányokat, aztán magamat. Tegnap overált kaptak már, Mikolt nem érti, Hanna örül neki, én meg küzdök. Azt, hogy hogyan lesz ez hárommal, még csak elképzelni sem szeretném...

A pocak ma 103 cm volt, a súlyom pedig 75,6 kg. Megvan a heti fél kiló, ami nem is csoda, mert a tésztát kívánom meg a csokipudingot, nagyon nagyon... Nem a legjobb diéta, belátom, de nem tudok jobb megoldást, minthogy néha engedek, máskor pedig igyekszem elhessegetni a gondolataimat. :)


Ezt írják:
A 30. héten a pocak már igen termetes lehet és a kismama kezd elnehezülni. A baba szinte már mindent tud, amire a külvilágban szüksége lehet, de a tüdeje még nem elég érett. Ahhoz, hogy felkészüljön a kinti életre, a kicsi elkezdi utánozni a légzőmozgásokat. Ismételten és ritmusosan mozgatja a rekeszizmát, de a gyakorlat még gyakran fullad csuklásba, ha véletlenül magzatvizet sikerül "lélegeznie".

Ebben az időszakban rendszerint elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el. Ha nem akkor is van még idő. Hetente kb. 200 g-ot hízik. A zsírszövet gyarapodásával egyre kevésbé tűnik ráncosnak, de ennek nemcsak esztétikai szerepe van: a zsírréteg segít megtartani a hőt, miután világra jött.

A lanugo ekkora szinte teljesen felszívódott, esetleg egy-egy folt látszik még a vállán és a hátán. Ez a változás szembetűnővé teszi azt, hogy a babának már van haja.
Nagyjából 40 cm és 1400 gramm.

2009. október 6., kedd

77 nap avagy Áronnal a 29. héten

Nehéz... Lehajolni, emelgetni, szaladni, aludni és még sorolhatnám. Azt mondtam a napokban, hogy a várandósságban van nyolc hét amikor irigylésre méltó az állapot, a többit nem nevezném áldottnak. :) Csak utólag... :)

Sok a 77, és remélem, hogy lesz is ennyi. Keményedik a pocakom sokat, de nem tudom, hogyan lehet Mikoltot nem felvenni, amikor nem tud még egyedül gyalogolni. Nyilván nem én cipelem a hatos vizet, vagy a nagy dinnyét... A terheléses cukor eredmény rendben, a vas egy kicsit kevés, de nem vészes, a tsh rendben. Áron egészen lent mocorog, ahogy a lányok is annak idején. Emiatt nyom az összes nadrág. :) Igyekszem mindent elintézni, ne maradjon semmi az utolsó pillanatra. Emiatt a gyerekek karácsonyi meglepetései nagyjából megvannak már, Áronnak készen van a kiságy az összes tartozékkal, már csak egy komód hiányzik.

Várok, várjuk. Mindannyian, Mikoltot is beleértve. Sokat fogja a pocakomat, reggelente kicsomagolja, nézegeti, mintha elkezdett volna felfogni valamit a nagy labda tartalmáról is.

75kg és 103cm...

Okosságos:

A baba a születésére készül. Bőre már kevésbé tűnik ráncosnak és a fejecskéjét haj borítja. A pici igencsak hízásnak indult, súlya nagyjából 1,2kg és valamivel több, mint 38 cm. Több és több energiát raktározó, fehér zsírszövetet halmoz fel, ez szülés után is megmarad.
Ha ébren van, akkor nyitja és csukja a szemét, és ha a pocakon keresztül folyamatos fény áramlik be hozzá, akkor a fény felé fordítja a kis fejét.
Vizeletürítése fél liter naponta, a csontvelő pedig termeli a vörösvérsejteket. Agya már tudja szabályozni a légzést és a testhőmérsékletet. Már tud köhögni és szopni is tökéletesen tud.
A mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, amelyek beindítják az anyai szervezetben. A prolaktin elválasztásának eredményeképp megkezdődik a kolosztrum termelése.
Kialakult az alvás-ébrenlét periódus: előfordulhat, hogy a kicsi akkor a legéberebb, amikor a mama nyugovóra tér.
A pici mozgása tovább csökken és lassul is. Többet alszik, mint ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések. Viszont, ha ébren van, gyarapodó ereje miatt gyakoriak a rúgkapálások, néha egy könyök, vagy egy térd érezhető.

2009. szeptember 29., kedd

A 28. hét Áronnal

Minden jel arra utal, hogy ez már a harmadik trimeszter. Fáradtabb, lassúbb vagyok, nehezebben mozgok és ég a gyomrom. Egyre többször. Minden kiesik a kezemből, bármit elfelejtek és állandóak a foltos ruhák is. .)

Áron növöget, a pocak most 101cm, a súlyom pedig 74.5kg (+10.5). Van benne valami, hogy a kisfiúkkal az arc nem lesz olyan holdvilág, mint a lányokkal, ha a nagy hasamat nem nézem, nem is látom, hogy babát várok. Lehet hogy csak megszoktam? :):) Odabenn egyébként finom mocorgás van, ha a lányok sírnak, Áron reagál. Éjjel is, bár olyankor hamar visszaalszik, de ébreszt, hogy menni kell, mert hív valaki. Úgy érzem, hogy egyelőre keresztben fekszik, néha fejjel lefelé fordul, és még mindig tudok hason aludni, bár jelenleg a jobb oldalamon kényelmesebb.

Néha keményedik a hasam, főleg ha sietünk, vagy ha emelek. A magneB6 segít, ha épp nem felejtem el hogy ez a megoldás.
Ma voltunk orvosnál, azt mondta, hogy túl tökéletesek vagyunk, méret, vérnyomás, szívhang tekintetében. Erzsike alulról felfelé méri a pocakot, úgy 28cm-nél tartunk. Dani nem jött, így sajnos lemaradt az uhról. Nekem mindig nagyon jó látni, milyen a jelen, egészen kisbaba formája van már. Belém bújt arccal, de megmutatta, hogy kisfiú. Az amnion szalagnak nem láttuk nyomát sem, valószínűleg kifeszült, ahogy a másik doktornő jósolta. Megnyugodtam.

Október 19-én megyünk újabb ultrahang vizsgálatra, az utolsó nézelődős találkozásra, mielőtt teljes valójában a kezünkben fogjuk majd. Nagyon szalad az idő, nagyon furcsa, hogy már csak kétjegyű a napok száma, amennyit várnunk kell rá.

Okosság:
Ezen a héten a gyereked már egy kilót nyom, és mintegy 37 centi hosszú talptól fejtetőig. A bőre alá fokozatosan zsírszövet rakódik le, így egyre inkább kisbaba formája lesz. Most már teljesen kifejlődött a szeme, még csinos szempillái is vannak. A tüdeje már képes oxigént belélegezni, de önállóan még nem tudna normálisan lélegezni, ha most megszületne. A koraszülöttosztályon azonban jó esélye (90%) van a túlélésre.

Bőre vörös és ráncos. Az agy egyre fejlettebb, mérete jelentősen megnövekszik, és egyre összetettebb. Ilyenkor a baba már nemcsak érzékeli a fájdalmat, de reagál is rá. Ízlelése sokkal finomabb, mint az újszülötteknek, mivel sokkal több ízlelőbimbója van még. Most már a papa is érezheti a mozgását, sőt egyes akciói szemmel is láthatóak. (és tényleg, néha már kivehető Áron könyöke, combja is :):))

2009. szeptember 8., kedd

Áronbabóc a 25. héten

Nagyon nagyot nőtt. Érzésre legalábbis kitölti már a pocakomat. Amikor keresztben fekszik, érzem a hátát, a buksiját, és a kis kezeket-lábakat is. :)
Mocorog, egyre többet, de még mindig nagyon finoman. Engedi, hogy hason, vagyis félhason aludjak, csak néha szól, hogy inkább más pózban aludjunk.
A héten többször keményedett a hasam, de általában az összes izmom egyre feszesebb, elkezdtem szedni a magneB6-ot. A gyomrom ég, főleg éjjel...
Nehezen hajolok, guggolok már, ami leesik, az zömmel estig a földön marad, kivéve, ha Hanna segít és felveszi. :) Este aztán négykézláb végigmegyek a lakáson és szedegetem a maradékot. :) Ennek ellenére természetesen emelem mindkettejüket, estére már nehezen csak.

A pocak most 99cm, a súlyom pedig 73 kiló, vagyis +9. Megnéztem Mikoltnál, ugyanekkora volt ő is, csak a súlyom volt kicsivel kevesebb.

Érdekes, ahogy hatványozódik az érzés mindhármójuk felé, érdekes megélni Hanna regresszióit, látni, hogy nem csak én készülök. Figyelek befelé, amennyire engednek a lányok, és próbálok felkészülni a háromgyerekes létre. A déli időszakot még nem tudom elképzelni, és a nagy hideget meg az overálozást sem.

Lassan készen vagyok a készülődéssel, nem is bánom, mert még három hét és már a harmadik trimesztert kezdjük. Jó hogy nem kell már a beszerzéssel foglalkozni... A nagy mehetnékem is elmúlt, lehet hogy Olaszországban hagytam, inkább sétálunk csak, vagy buszozunk falun belül, autózni nem gyakran szoktunk mostanában. A héten kezdődnek a gyerekprogramok, még nem látom, hogyan veszem rá magam, hogy eljussunk.

Ezt írják:
A magzat a 25. héten már közel 700 grammot nyom, és nagyjából 31 cm. Az orrnyílások elkezdenek kinyílni, a magzati tüdőben kifejlődtek az erek, és a baba légzőmozgásokat végez. A gerinc szerkezete - 33 csigolya, 150 ízület és mintegy 1000 szalag - erőteljes fejlődésnek indul. A csontok egyre erősebbek, és a kézügyesség is fejlődik: kis ujjait már ökölbe tudja hajlítani. A bőr kezdi elveszíteni átlátszóságát, de még mindig olyan gyűrött, mint egy kölyökkutya bundája.

2009. szeptember 3., csütörtök

Áronbirodalom

Erősödő hiányérzetem megszüntetése végett a múlt hét elején addig kutattam, míg találtam egy olyan kiságyat, amilyen Mikoltnak is van. Megnyugodtam ebben a megoldásban, ráadásul ha egy szobába kerülnek majd, ahogyan tervezem, egy ideig még mindenki maradhat a sajátjában, és az összkép is egységes lesz.

Használtan vettük, Dani és Hanna tegnap este Székesfehérvárról haza is hozták, kaptunk hozzá matracot, (rugós, ezt jó lenne kókuszra cserélni...) lepedőket, fejvédőt és egy baldachint, épp olyat, amilyenre Hanna régóta vágyott. Így a lányok is kaptak, Áronnak is van helye végre, és én is kicsit jobban érzem magam a változástól. Dani pedig elfáradt...

Ma reggel össze is szereltem, Hanna a kopácsolásra ébredt, szaladt, és csillogó szemmel kérdezte:
- Kibújt az Áron? :):):)
Itt kellene még két felnőttnek elférnie... :)

A szép, rendezett hálószobánk újra gyerekparadicsommá változott, az éjjeliszekrényem pedig kiköltözött az előtérbe a mesélős-ücsörgős kiskanapé mellé. Összességében szuper, két dolog nem tökéletes csak, az egyik, hogy a kiságynak egyik hosszú oldalához sem lehet hozzáférni, ami miatt kicsit macerás a ki és behelyezés, illetve nincs semmi tárolóhely kéznél, kell egy polc az ágyunk fölé.

És hamár, akkor édesanyám kedvéért erről is...
Gyűlnek a kisruhák, Hanna minden újabb csomagból előkerülő darabot felad a babáira, aztán eltesszük a helyére. Igazi Áronszekrény híjján egy megmaradt nyitott könyvespolcon sorakoznak a ruhácskák, én pedig örülök, valahányszor látom őket. :) Olyan más az összkép, mint a lányoknál. :)
És van már újszülött kissapija is, ha valaki még emlékszik rá, hogy ez nekem mekkora ügy szokott lenni.

2009. augusztus 25., kedd

Kis Áron Mór 23 hetes

Hanna hívja így, lassan beépül a családképébe a legkisebb is. Gyakran tart névsorolvasást, ha megyünk, vagy csinálunk valamit, ilyenkor mindenki többször is szerepel a mondatban, és néha már Áron is szerves része a mindennapjainknak számára.
Mikolt mondjuk semmit nem fog fel a helyzetből, de érezni biztosan érzi. A minap tettem a próbát, a kanapén ülve épp Hanna mesélt Áronról mag a pocakról, én pedig kapva az alkalmon, megmutattam Mikoltnak, hogy a nagy gömbölyű formában a hasamon egy kisbaba lakik. Mikolt megsimogatta, és egyetértően bólogatva mondta baba. Valami :):)

Áron mocorog, jó volna látni újra, megnyugodni, hogy az amnionszalaggal minden rendben van. A legaktívabb időszak este 11 órakor van, aztán csend. Nap közben evések után nagyobb a jövés menés odabenn, hajnalban pedig amikor valamelyik lányhoz kelek. Sokat csuklik, és nagyon bújós, türelmes, finom még mindig. Elképzelem, hogy lesz egy kisfiunk, és egyáltalán nem tudom, milyen is az. A fiúruhák gyűlnek, érdekes látni a rózsaszín mentességet a polcokon. :)

A pocakom nő, egyre nehezebben tudok lehajolni, emelni, ami leesik gyakran megvárja azt, akit zavar. Aludni még mindig félhason szeretek, Áron olyankor odébbmegy, enged, ezért külön is hálás vagyok neki. Híztam is, lassan 73 kilónál tartok, ami 9 plusz... A bűvös nyolcvanat biztosan elérjük, és hol van még a vége :)
Egyébként minden rendben kettőnkkel érzésre, a gyomrom ég éjjelente, amit renievel szépen elhallgattatok. Ha eszembe jut, hogy van kéznél.

A második trimeszter hatására elindult bennem a fészekrakás vágya, tervezem hova tegyem, miben aludjon, ami nem lenne kérdés, ha nem mellettem ébredne az összes családtagom reggelente. Mikolt szereti a kiságyát, nincs szívem elvenni tőle, Hanna pedig szeretne galériás ágyat, de lent szeretne benne aludni, így ezzel sem jutottam előbbre. Most az a tervem, hogy veszek egy kiságyat Áronnak, (ezt szerettem volna elkerülni...) ahol akkor alszik, ha más nem kívánja a testem melegébe bújást, és azt odateszem a "miágyunk" mellé. A többiek pedig maradnak ahol és ahogy voltak, és folytatódik a táncelőadás, a maga rendezetlenségében. (vagy csináltatok egy pótágyat matraccal, és lesz egy 270-es ágyunk...)

2009. augusztus 3., hétfő

Félidő

Eltelt húsz hét.Merengek, elképzelem milyen lesz húsz hét múlva. Annyira megszoktam, hogy pocakos vagyok, hogy lassan nem is emlékszem, milyen amikor elférek keresztben ott, ahol hosszában nem. És még mindig meglepődöm, ha valaki észreveszi a várandósságomat.

Pedig már csak mégegyszer ennyi és egy újszülöttel leszünk többen. Kis csomaggal, babaillattal, tejszaggal, sírással, még több éjszakázással, és még több mosolygással. Remélem. Féltem a lányokat, Hannát megviseli a jelen is. Mikolt baba még, szeretném hinni, hogy ketten is elférnek a kezemben, úgy hogy Hanna sem marad ki.

Még mindig félek a feladattól, bármennyire nagyszerű is. Szeretnék sokkal több türelmet, a mostaninál több erőt. Nem az bánt ha alakulunk, hanem ha szomorúak körülöttem. Ha érzem, fáj és nem tudok mit tenni. Ha kénytelen vagyok azt mondani, várj egy kicsit, és ők nem képesek még rá. Pedig nem megy minden egyszerre... Mégha tudok is állva szoptatni, mesélés közben főzni, vagy félkómában végigcsinálni napokat...

Nem változtatnék azon amit kaptunk, csak magamon. És nem tudom megy-e, nem tudom sikerül-e...

Húsz hetem van, hogy felkészüljek, elfogadjam, hogy minden úgy lesz jó, ahogy lesz. Várom Áront, szeretem hogy mocorog odabent, szeretem, hogy nem féltem őt a lányoktól. Hanna sokszor mondja, ha hozzám bújik:
- Jaj mama, nyomom a pici babát.
Áron türelmes, finom, csendes. Tudom, hogy megkap mindent, amire szüksége van. De miatta is fáj a szívem néha, az állandó lelkiismeret furdalás pedig Mikolt óta ismerős.

Az hogy fizikailag hogy vagyok, csak ritkán jut eszembe, elkezdett égni a gyomrom, néha fáj a derekam, de nem veszem észre egyiket sem, csak ha nagyon erős. Különben pedig emelek, hajolok, guggolok, csak sétálni nem szeretek hosszan. Jó volna többet aludni, de jó volna többet simogatni, babusgatni, puszilgatni a nagyobbakat is.

Három gyerekem van. Mindet egyformán erősen szeretem, és egészen hihetetlen, ahogy erősödik az érzés mindhármójuk felé nap mint nap.

2009. július 23., csütörtök

Áron gombóc és az idő múlása (18.hét)

Szerdán a kötelező 18. heti genetikai ultrahangos vizsgálaton voltunk. A lányokat letettem aludni délután, én pedig elrohantam az Istenhegyi útra, Dani ott csatlakozott hozzám. Jó így hármasban, jó, amikor csak a legkisebbre tudok figyelni, pláne, ha még láthatjuk is.

Kicsi Áronunk teljesen jól van, és teljesen átlagos, minden mérés alapján 18 hét 3 napos volt akkor, vagyis a jelenlegi számítás szerint két nappal nagyobbra nőtte magát, mint ahogy számoljuk. Ha így van, akkor a Szentestét már itthon tölthetjük... Nagyon hasonlít a lányokra, érdekes lesz látni, milyen a mi családunkban egy kisfiú. Előkerestem persze a lányok képeit is, és tényleg nagy a hasonlóság. :)

Összegömbölyödve, a kis térdeit felhúzva, a lepénybe hozzám bújva volt végig, de mindent megmutatott egy kicsit, amit kellett. Mivel nem voltam AFP vizsgálaton a doktornő tüzetesen átvizsgálta, rendben a gerince, a szája, megvan mindene. 238 gramm, a combcsontja pedig 27 mm.

Az egyetlen ami eltér a normálistól, az egy amnionszalag a lepény mellső falától a hátsóig, gyakorlatilag kettéosztja a burkot. Feszes és elég vastag is, (2,7 mm) vagyis esélytelen belegabalyodnia, és ahogy majd nő a baba, szépen nekifeszül a lepénynek, így nem jelent semmiféle veszélyt nálunk. Elég ijesztő amit erről a képződményről olvasni lehet, de mert az orvos nem aggódott, azt hiszem nekem sincs min.

2009. július 14., kedd

Amikor kis Mikolt volt 17 hetes a pocakomban...

Ilyenek voltunk...
Tegnap valaki azt mondta, amikor arról beszéltünk, hogy Mimó nemsokára egy éves lesz:
- Tavaly is nagy pocakod volt, és idén is szülsz.

Nekem is hihetetlen, ugyanakkor egészen otthonos az állapot. És már azt is el tudom fogadni, hogy Áront is nekem kell megszülnöm. :)

17. hét képpel, névvel

És előkerült az állvány. Meg talán jobban is vagyok picit, bár a nagy melegben rendesen elfáradok, sőt a gyerekek is.
De a lényeg... Elkészült az első direkt pocakos kép, kicsit életlen, kicsit mű, és egy kicsit árnyékos is, de ami kell, az talán jól látszik. Nő a baba. Magam is meglepődtem, azt gondoltam, nem ennyire egyértelmű.

A hétvégét a nevek bűvöletében töltöttük, amikor sikerült egy kis időt szánni a harmadik gyermekünkre kettesben. Az eredmény nem lesz meglepő, de az odáig vezető út hosszú volt és változatos. Tényleg. Az utónévkönyvet hatszor lapoztam végig figyelmesen, két internetes oldalt böngésztem végig és még Dani is eljutott a "B" betűig a keresésben, aminek következményeként egy ideig a Benjámin is körön belülre került. Volt az eddigiek mellett Gáspár, Mátyás, Boldizsár, Ármin, Nátán és Aser is, sőt előkerült a Botond Áron kompozíció is, ami Hanna fiúneve lett volna.

Végül egy A4es lapra kiírtam az összes lehetséges verziót, Dani kezébe nyomtam, és vártam.
- Kinguska, Te ugye Áronnak hívod?
- Nem, nem hívom sehogy.
Hitetlenkedő tekintet...
- És Hanna?
- Kérdezd meg tőle...
Félmosoly.
- Na akkor a kisfiúnkat úgy hívják: Gönci Áron Mór.

És akkor eldőlt. Megsajnálgattam a Simont magamban, de az egyezség az egyezség. Pláne, hogy egyáltalán nem bánom, hogy Áronnak fogjuk hívni. Sok van belőle, de nekünk csak egy.
- Ha mindenkinek van, akkor nekünk is legyen. :):)

Jövő héten kiderül, kell-e lánynév vagy marad a Picike Áron. A lánynevet tudom, és Dani is elfogadta. Lelle Róza lenne.

Nos a 17. héten ilyen belül a világ:
A 17. héten nagysága megegyezik a méhlepényével! Megkezdődik a bőr alatti zsírszövet kialakulása, amely mind a baba hőtermelésében, mind az anyagcseréjében jelentős szerepet játszik majd a születés után. A terhesség végére a zsír az újszülött teljes testtömegének 2-6%-át teszi ki. A magzatvíz nemcsak a tüdőbe áramlik, de a baba le is nyeli. A vastagbélben gyülemleni kezd a mekónium, az emésztett magzatvíz végterméke. Ekkor már a kiválasztás is működik: a baba a magzatvízbe üríti a vizeletét. A reflexek szemmel láthatóan működnek: a kicsi szopja az ujját, nyel és pislog, sőt, ultrahangos vizsgálaton már az is kivehető, ha csuklik.

2009. július 10., péntek

16 héten túl a kis mocorgi

Keveset írok a pocakról, pedig egyre több figyelmet vív ki magának, szerencsére.
Vártam már hogy érezzem, ilyenkor szoktam megnyugodni végleg.
Egy hete már voltak korgáshoz hasonló, nekem teljesen egyértelmű jelek tőle, és pár napja egészen intenzívvé vált a mozgása. Még finom és elég nyugisnak tűnik, inkább Mikolt pocakbanlétére emlékeztet, mint Hannáéra. Tegnap csuklott is. :)

Azt hiszem ettől a mocorgástól lesz egészen más a várandósság, mosolygok ha érzem, és igyekszem minden pillanatát magamba szívni, mert lehet, hogy ő az utolsó pocakban lakónk. És lehet hogy ettől olyan nehéz miután megszületnek, hogy már nem érzem belülről, és úgy vágyom rá, hogy újra legyen.

Kedden volt 16 hetes, két hét múlva megyünk újra megnézni. A névvel még mindig nem jutottunk előbbre, most egy kicsit türelmesebb vagyok ezzel kapcsolatban is. Álmodtam vele, szőke volt, és Hannára hasonlított, tiszta szemű, szép kisfiú. :)

67 kiló lettem, három kiló a plusz, Mikolttal is ennyi voltam ilyenkor, csak nála egészen kevésről indultam. Az alvás nem túl pihentető, sehogyan sem kénylemes. A lányok nagyon rendesek, pár napja, hogy egyáltalán nem keltenek éjjel. Még így is hamar elfáradok, lelassultam és szívem szerint ülnék és nézelődnék egész nap.

Ezt írják...
A szemek az arc elülső részére kerültek és a baba - egyelőre csukott szemmel - elkezd pislogni. Megjelentek a szempillák, és kinőtt a szemöldök. A fülek is megérkeztek a nyak tájékáról a fej két oldalára. Az íny alatt már mind a húsz tejfog kifejlődött, és a nyelven ekkor jelennek meg az ízlelőbimbók. Miután a csontok tovább erősödnek, egyre nagyobb az esély arra, hogy az anya megérezze a magzat mozgását. A körmök már mind a kéz, mind a láb ujjain kinőttek. Ha a kicsi kevésbé szégyenlős, ezen a héten már megmutathatja a nemét az ultrahangos vizsgálaton.

2009. június 29., hétfő

A nevekről

Nehéz szülés ez :)
Hannánál egy szép nyári estén a teraszon ücsörögve, a csillagokat bámulva hamar konszenzusra jutottunk.
Mikolt magának választotta a nevét. Volt vele küzdelmem, de megérte.
Most is nagyon szerettem volna mielőbb nevén nevezni a legkisebbünket, de a megállapodás az volt, Dani választhat, ő pedig patópálurasan állt a kérdéshez. Amíg a nemét sem tudjuk, nem tud gondolkodni.
Aztán kiderült a nem is, de a névvel még mindig nem jutottunk előbbre. Nyilván van időnk eldönteni, és még az is előfordulhat, (bár én nagyon meglepődnék) hogy kislány lesz a kisfiúnkból.

Voltak javaslataim, de egyikkel sem voltam békében egy napnál tovább.
Kamasz voltam, amikor az Áron névbe beleszerettem, Hanna is Áron lett volna. Egyik álmatlan éjjel jutott eszembe, legyen Áron. Megnyugodtunk, egy dolog van csak, ami kompromisszum, a körülöttünk élő kisfiúk között 7 négy éven aluli Áron ismerősünk is van.
A Mór Dani dédpapája, eddig nem kötődtünk hozzá, most viszont ez az, ami biztos, a második név marad, Mór.

A hétvégén újabb köröket futottunk név ügyben, természetesen ami a család egyik felének tetszik, az a másiknak valamiért nem. Nem ők döntenek, de hatnak. Anyukám az Áronnal nincs kibékülve, Mari és Pali anno a Mikolttal nem tudott megbarátkozni. Vasárnap már nem is avattuk be egyiküket sem a jelen állapotba, ami elég képlékeny még mindig, de a kör szűkül.
Áron
Berény
Olivér
Simon
Itt tartunk, folyik az ízlelgetés.

2009. június 24., szerda

Gondolatok a Pocakról

Az első megérzésem kisfiú volt.
Nehezen hittem el, hogy nekünk kisfiúnk is lehet.
Nehezen fogadtam el, hogy kevesebb az energiám, (már megint) hogy türelmetlenebb, hullámzóbb vagyok, mint valaha.
Azt pedig végképp, hogy a lányokkal kevesebbet tudok foglalkozni.
Megszerettem a rózsaszínt, bár amikor Hannát vártam, még nem tudtam, ez is egy szép szín.
Megszerettem a hosszú hajat, a copfot, a csatokat.
Három éve lassan, hogy egyértelmű, tényleg lányos szülők vagyunk.
Nézem-nézem a fiúkat a játszón, a foglalkozásokon és örülök, hogy a mieink finomak, kedvesek.
Pedig vannak kedves és finom fiúk is...

És most hirtelen itt van valami egészen más.
Nem voltam rá felkészülve, hogy kisfiú is lehet... legalábbis azt hiszem.
Megriadtam a feladattól, a példáktól.

Két hete dédelgetem a gondolatot, Ő is a miénk, épp olyan, mint a lányok, csak fiú.
A múlt héten, amikor láttam, amikor belémbújt, felfogtam.
Egyre közelebb vagyok hozzá, és egyre közelebbi a vágy is, hogy megismerjem.
Pár napja, hogy azt érzem, jobb nem is lehetne, a legjobb, hogy kisfiúnk van.
Pár napja érzem, mindegy, milyen a többi kisfiú, Ő a mi gyerekünk, megismételhetetlen, egy.
Már nem félek, csak várok.
Ízlelgetem a gondolatot, az érzéseket, van bennem öröm, büszkeség, várakozás.
Érezni ahogy mozdul, figyelni, ahogy nő.

Állok a lányok szekrénye előtt, és nézem, mit adok majd rá. :)
Nézem a lányokat, és örülök, hogy lesz egy öccsük.
Azt hiszem a kék is szép szín... és a kiskendője már megvan.

Gönci Áron Mór
Legalábbis egyelőre, de ezt majd egy másik posztban...

2009. június 18., csütörtök

Egyelőre kisfiú

Tegnap délután voltunk hivatalosak az Istenhegyi útra a kombinált szűrésre. Már egy nappal előtte voltak szorongásos tüneteim, de aznap amikor beültem az autóba, remegett a lábam... Életem első 12. heti élménye annyira mély nyomot hagyott, hogy azt még a harmadik teljesen egészséges gyermekem sem tudja elfedni.

Első kellemes meglepetés egy régi tanítványom volt, aki tegnap Dr. Hajdu Krisztinának segített az ultrahangos vizsgálat során. (Dani viccelődött is, hogy hintettem elég magot a világba, ne csodálkozzak ha szembe találom magam egyik másikkal, én pedig örülök, ha tehetséges emberek jó helyre kerülnek) A doktronőről újra bebizonyosodott, hogy ő az az orvos, aki miatt érdemes kifizetni az amúgy nem kevés vizsgálati díjat. Türelmes, nem hümmög, beszél, kérdez, válaszol és emelett nagyon jó szakember.

Amikor megvolt a baba orrcsontocskája (Mikoltnál nem volt egyszerű megtalálni...) kicsit megnyugodtam, amikor pedig a nyaki redőt is rendben találta, fellélegeztem.

A mérések szerint 13 hetes, 7.5cm, és mindene megvan. :) Belémbújt, eleinte teljesen háttal a közönségnek, felhúzott lábakkal.

A doktornő mosolygott, mikor a nemét kérdeztük:
- Ez a gyerek úgy magába tapadt, mintha valaki egy bálteremben a kályha mögé kuckózott volna.
Aztán megfordult, a kis kezeit a lába között tartva :), majd végül megmutatta magát. Krisztinának hiszek, Dani szkeptikus, én pedig úgy gondolom kisfiút várunk.

Érdekes az érzés, szoknom kell a lányok után, egyelőre teljesen elképzelhetetlen, nem is tudom, mit kell csinálni egy kisfiúval. Fia másnak szokott lenni. :) Nézegetem a lányokat, figyelem a kisfiamat belül, olyan nagyon hasonlított hozzájuk tegnap ekkorka korukban. :) Tényleg lesz egy kis kukis is a kádban, akinek hasonlóak a vonásai, mégis egészen más?

Jó volt látni, és még jobb, hogy minden rendben. Az összes kockázati érték csökkent az életkoromhoz hasonlítva, az eredmény összességében negatív, de azért bizutonság kedvéért, meg még egy tizesért kérték, menjünk a 16. héten egy vérvételre, mert a down kór kockázata csak 1:817, és nem 1:1000. :) Na tessék...

És akkor képek a lehet hogy Áronunkról.


Valamint a bizonyság...

2009. június 8., hétfő

Picikénk

Holnap lesz 12 hetes, az orvos számítása szerint. A napi alap még mindig a rosszullét, ennyire még soha nem volt nehéz várandósnak lennem, a terhesség igazán jó szó... mégha nem is szerettem soha. Nem panaszkodom, mert teljesen felesleges, és különben is, ami történik az nagyszerű és csodaszép és irigylésre méltó, mostanában ennek ellenére sokszor gondolok magunkra három gyerekes családként, és közben vigyoroghatnékom támad, hogy természetesen abban a pillanatban mikor megszületik szeretném újra hogy pocakom legyen, mert hiányzik, mert azonnal elfelejtek minden nehézséget... ez van.

A jelen kicsit más, nagyon jó, amikor valaki örül a legkisebbünknek, amikor tudom, látom, hallom, hogy másnak a szíve nehéz a vágyódástól, mert én egyelőre csak a pillanatnak megfelelni vagyok képes, néhány gondolattal e felé az apró élet felé, és nagyon, de nagyon várom, hogy lássam, érezzem végre, hogy tudjam rendben van, lesz minden.

Jövő héten lesz a kombinált szűrés a második számú mumus. Nekem fura, hogy ilyen későn kell mennem, de rábízom a dokira, remélem jól számolt. :)

Próbálom magunkat elképzelni három aprósággal, télben, overálban, egyedül, és elképzelésem sincs, hogyan fogom jól csinálni... Hát ez az első trimeszter... Tudom, hogy az az időszak a legtöbb kismama számára a tény elfogadásáról szól, néha mégis elszorul a szívem, mert ahogy Hannának, Mikoltnak, most pedig a Picinek is nagyon nagyon örülök, örültem, és már ilyen kicsinek is emberként gondoltam, gondolok rájuk, mégsem felhőtlen a várakozás. Hamar érkezett, mi pedig engedtük. Fel sem merült más lehetőség, csak ami mellette szólt. Próbálgat engem, a határaimhoz lök, remélem felnövök a feladathoz...

Nem rózsás, de ez is én vagyok. És közben nem győzök betelni a gondolattal, nagy család vagyunk...

2009. május 19., kedd

Útban a nagycsaládos létünk felé

Csepp, 25 mm, dobogó szívű, édes kis kincs.

Majdnem 10 hete, hogy egy újabb kis élet költözött hozzánk, majdnem 5 hete, hogy tudom biztosan, van. Legalább ennyi ideje igyekszem leküzdeni újra a félelmeimet, úrrá lenni a ritkán, de mégis előforduló kétségbeesésemen. Három gyerek több, mint amennyi kezem van. Korban közel egymáshoz, egy kicsi, egy pici és egy picike.

Mindig nagy családot szerettem volna, most pedig próbálom elképzelni, hogy karácsonyra tényleg az lesz belőlünk.

Hannának a napokban kezdtem mesélni, kérdeztem, jó volna-e újra egy nagyon pici baba, ő pedig lelkes volt tőle. Ma, amikor el mertem mondani neki is, hogy lesz, elgondolkodott.
- Mama, ha majd elhozzuk a kórházból, a kezembe veszem és elmegyek vele autóval az étterembe levest enni.

Nekem ennyi elég.

Mikoltnak nincs véleménye, szopizik, és szeretném, ha szopizhatna, amíg jólesik neki.

Akik észreveszik a pocakot és meg is merik kérdezni, babát várok-e, azt is megkérdik, terveztük-e. Véletlennek nem nevezhetem, de kellett egy kis idő, mire feldolgoztuk, lesz mire fordítani a felszabaduló energiáinkat ha vége a költözködésnek... Ismerkedem, szokom, és jó érzés hogy az érzés hatványozódni képes.

Írtam már róla, elmondani most merem csak, Isten hozott Picike.
Holnap felteszem a fekete-fehér képet, amit ma kaptunk emlékbe, természetesen a maga semmitmondó, nekem sokat jelentő foltjaival.
Akit pedig érdekel a kezdet is, a címkék között keresse.

2009. május 13., szerda

Az orvosról meg a rosszullétekről

Szervesen nincs közük egymáshoz...

Tegnapra volt időpontom Siklóshoz. Nem akartam előbb menni, a kilencedik hét ideálisnak tűnt, a tizenkettediken úgyis mennem kell újra. Rutinosan úgy kértem időpontot, hogy az egy óra csúszás is ideálisan beleférjen, Dani is el tudjon jönni, a lányok is menetre készek legyenek.

Egy átlagos nap mostanában rosszulléttel kezdődik, ami a nap folyamán exponenciálisan fokozódik, majd estére már csak arra van kapacitásom, hogy sóhajtozva vonszoljam magam. Mire Hanna ágyba kerül, már csak némán fohászkodom, hogy vége legyen a napnak és igyekszem kitalálni, mitől lesz jobb, de legtöbbször semmi sem segít. A kényelmetlen fotel pláne nem.

Ennek fényében összekészíteni egyedül a gyerekeket és elindulni nem volt egyszerű. Dani akkor ért haza, amikor épp betettem mind a kettőt az autóba. Legalább nem nekem kellett vezetnem. Félúton jártunk, amikor megkértem, hívja fel a rendelőt, hogy mennyit késsünk, hogy időben legyünk, mire az asszisztens sajnálkozott egy sort azon, hogy nem ért el bennünket, mert:
- A főorvos úr szülni ment és ma már vissza sem jön.

Kicsit csalódott voltam, meg morcos, jövő keddre kaptunk új időpontot. És találtunk egy játszót, ahol a lányok legalább jól érezték magukat. Én meg visszatuszkoltam magamban a vágyat arra, hogy végre megosszam mindenkivel a hírt. Amiről még mindig nem tudom, milyen...