A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áronmozgás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áronmozgás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 28., vasárnap

A legkisebb is elindult...

Napok óta egyre többet ácsorog támaszkodás nélkül, két kézzel játszva.
Pár napja két-három lépést sikerült haladnia, tegnap óta pedig egyre többet "sétálgat". Úgy szeretem ezt az időszakot, a felemelt kezű, ingatag, de nagyon kitartó próbálkozást. :)

2010. november 26., péntek

Áron lépeget

Tádááámmm!!!

Tegnap már két lépést tett, ma pedig amikor Dani hazaért a munkából, szabályosan elészaladt, hat hét lépés távolságból.
Aztán ezt megismételte velem is!!! :):)
Annyira éééédes!!!!!

Pótlandó:
Áron majdnem négyfogú. A harmadik a bal felső egyes volt úgy egy hete, és a jobb alsó egyes csücske is látszik mára.

2010. szeptember 3., péntek

És akkor a csokorra való

A vajúdási szakaszba ért az életünk. És mint ilyen, eléggé sok odafigyelést, meg ezzel párhuzamosan befelé fordulást is igényel.Ezért a ritkább jelenlét... Hosszú szülés lesz, ahogy most látom, így még mindig nem szeretnék semmit sem mondani erről, az viszont nagyon jó érzés volna, ha aki teheti néha gondol ránk, hogy úgy alakuljanak a dolgaink, ahogy a legjobb...

Dani négy napig volt távol. Néha nagyon könnyűnek, néha pedig nagyon nehéznek éreztem ezt az időt. Messzire ment, aggódtam érte, a gondolataim egy részét teljesen kitöltötte, hogy vele mi lehet. Azért az nagyszerű, hogy a mi világunkban már pillanatok alatt elér a hang, a hír, és nem kell hosszú napokat várni, hogy tudjak róla...

Szerintem mindannyian nagyon jól tettük a dolgunkat, leszámítva, hogy hétfőn reggel az első dolgom volt belerúgni az ajtófélfába, miközben Áron kerültem, és egy darab levált a legkisebb lábujjamról. Épp, mint mikor egy porcelán edényt odaver az ember a mosogatóban, és lepattan egy darab belőle. Nem részletezem, nem nagyon tudtam kecsesen járni, meg ijesztő is volt, de már múlóban van, a seb összeforrt, a csontom fáj, a körmöm meg valószínűleg sosem lesz már modellértékű... :)

De hogy a gyöngysor is felfűződjön, meg a szépségek is ide kerüljenek, a teljesség, és az időrendiség igénye nélkül, ezek történtek velünk:

A lányok minden héten egy napot a Mari-Pali rezindencia fennhatósága alatt töltöttek, a múlt héten így Áronnal hármasban voltunk a városban, és vettünk egy hordozót. Elől is, hátul is kiválóan működik, nekem főleg a háton hordozás miatt volt rá szükségem. Mióta a slinget használjuk, úgy érzem, a kendő nekem macerás. Mire megkötöm, megkötném, már eltelt az az idő, amit kibírunk mind, és mikor megkötöm, zavar ha elmozdul, nem tudok megbarátkozni a csomóval. Olyanra vágytam, ami a kendőnél kötöttebb, és már régóta szerettem volna egy manducát.

Nem mondanám, hogy Áron elsőre beleszeretett, voltak is félelmeim, már vagy háromszor megjártam vele a liliputi boltot és próbáltunk mei tait, de nem mertem megvenni, mert vagy nagyon ficánkolt benne, vagy sírt. Ebben is ficánkolt eleinte, mára viszont (minden nap rajtam van azóta) már megszokta, megszerette, elalszik benne, és nagyon örülök a választásnak, mert könnyen beleteszem, nagyon kényelmes, és Mikolt és Hanna is hordozható még benne. Sokszor Mimi az, akit cipelnem kell, miközben egy futóbringa, egy motor és egy babakocsi is van nálunk, így az nem kis feladat. Még úgy sem, ha a hátamon egy, a motor lóg a babakocsin, amiben Áron ücsörög, közben pedig próbálom utolérni Hannát. :):)
(kissé reklámízű, vigyorgok magamon, de tényleg így van :):))

Visszatérve Marihoz, és Palihoz... A lányok a héten szerdán egész nap velük voltak. Többszörös öröm ez. :) A lányok szívesen mennek, a nagyszülők örülnek nekik, nekem pedig a legnehezebb napom a szerda, valamiért akkorra fáradok el, és ha sikerül lendületet kapnom, akkor péntekig még ügyesen rajzolom a felfelé ívet. Így, hogy egygyerekes lettem erre a napra, olyan volt, mintha nyaralnék. Még a legkritikusabb délutáni elalvás is karikacsapás szerűen ment, az utazóágy azt hiszem nagyon bevált odaát. Mikolt (Pali megfogalmazása szerint) még le sem ért a feje, már aludt, és Hannának sem kellett sok idő. Lehet, hogy egyre bátrabbak leszünk, és egyszer megpróbáljuk az éjszakát is?

Míg a lányok mi Áronnal kicsit dolgoztunk.
Felül ugyanis (újabb gyöngyszem... ), de gátülésben. Kornélt lassan egy hónapja nem érem el időpont egyeztetés ügyben. (azóta Gizellától kaptunk időpontot) Kicsit morgolódtam magamban, és Áron úgy tűnik meghallotta, mert tegnap óta előre nyújtja mindkét lábacskáját. :) No nem sokáig ücsörög, amint tud, feláll... és még mindig kúszik, és még mindig asszimetrikusan.

A legszebb gyöngy pedig (aztán befejezem, mielőtt nagyon hosszúra nyúlna):
Egyik este a meseolvasás közben Mikolt, akit épp nem kötött le a mese (nehéz egyszerre három korosztály kedvében járni egyedül), a polcról szerette volna levenni az itatóját, amihez hálózsákban a kosárra próbált felmászni. A kosár elbillent, Mimi lepottyant. Sírni kezdett, mire Hanna (a lábamra való tekintettel nem hozom mostanában a leggyorsabb formámat)odarohant hozzá, átölelte, és csitítgatta. Mikolt visszaölelte, így ültek egy darabig, Mimi hüppögött, Hanna csittegett, aztán mikor Mikolt megnyugodott, mindketten mentek a dolgukra. Mitagadás, elérzékenyültem...

Mikolt beszél. Folyamatosan, nagyon vicceseket mond. Az egyik kedvencem:
- Mimi, te még nem mehetsz óvodába, de majd a mamával eljöttök értem, és akkor játszhatsz te is kicsikét.....
Mikolt felháborodottan:
- Naj vajok.
- Óriási?
- Nem ójási, csak nad vajok.

2010. augusztus 24., kedd

Mekkora már

Kb. két hete szüntelenül csak csodálkozom.
Hogy nőtt ekkorát a kisfiúnk ennyi idő alatt?

Az egyetlen biztos pont, az alvás, azt pedig változatlanul felpolcolt lábakkal teszi. Imádom...


Szóval.
A kisfiú.
1. Mindenhol feláll.
Kádban, kanapé mellett, kisszék mellett, lépcsőnél. Leteszem, és már áll is fel. Mondom neki, hogy előbb mászni kellene, meg esetleg még ücsöröghetne is, de vigyori kis képpel szuszog, azt hiszi, viccelek...
2. Homokozik.
Ma harmadszor tettem be a nagy sárga tengerbe, változatlan a sikere. Megbabonázva markolja, nézi, ahogy kipereg az ujjai között. Ma pedig fogott egy kislapátot, telemerte és kiszórta. Többször.
Elgondolkodtam, mennyi idős is?

2010. augusztus 21., szombat

Foteles

Lecseréltem az oldalsó képeket a gyerekekről.
Szép sorban ébredtek délután, és mindről sikerült mosolygós, önmaga fotót csinálnom. Pedig Mikoltnak nincs jó napja... Az ő képe úgy készült, hogy vagy tíz percet állt a fonott szék mellett a falnak fordulva és hol hangosan, hol csak csendben sírdogált.
De akkor már a két másikról megvolt a kép, ő sem maradhatott ki.
Végül meséltem és énekeltem neki, ő pedig szép lassan felmászott a székbe és aztán még pózolt is. Csak magát adta természetesen... :)

És akkor két kép, mert arról, hogy Áron, ahogy fogódzót talál fel is áll, egy Hanna emlék jutott eszembe.

Nagyon sokban hasonlítanak egymásra, ahogyan fejlődnek, ahogy szeretik a kendőjüket, és döbbenetes a hasonlóság a szuszogásuk között is. Mikolt nem nagyon csinálta.

2010. augusztus 20., péntek

Áron Úrfi ácsorgása és bukása

Hamár dokumentálok...

Fura dolog ez a felállósdi. Szívem szerint azt nevezném annak, amikor külső segítség nélkül történik. A végeredmény szempontjából (vagyis ha már függőlegesben van, és a saját tappancsain álldigál) viszont ez történt.

Este (nagyjából négy napnyi kitartó elhatározást követően) az alsó szintet mostam fel épp, amikor Dani, aki a három palántát készítette elő fürdéshez, lekiabált, hogy szaladjak, mert Áron... képzeljem el, mire odafordult, már így találta... Áll.

Kicsit balerinásan, szélesen vigyorogva, (a ma sikerein felbuzdulva) szuszizással kísérve ácsorgott. A lányok elég jó közönségnek bizonyultak, visítoztak örömükben, és mind egyszerre akartak bemenni a legkisebbhez. (Egyiküket sem zavarta, hogy a kádunk nem kifejezetten alkalmas (legalábbis méretét tekintve) efféle vízi mulatozásra... és az sem, hogy előtte nem nagyon akarózott vízre szállniuk :))

Végül Hanna beröppent Áron mellé, a kicsi meg fordult utána, és perszehogy bucskázott is. Kis meglepődés után továbbra is széles mosollyal konstatálta, hogy elfogyott a hely, megérkezett Mikolt is...

Megtisztult, majd angolosan távozott.

A képek időrendi sorrendben követik egymást, tekintettel az esetleg szívükhöz kapókra és bizonyítandó, hogy a legkisebbnek semmi baja nem esett, valamint az esetet követően valóban boldogan lubickolt tovább...

No lányok az úúgy volt...

2010. augusztus 13., péntek

Lássuk csak

Áron Ájá. A legkisebb. Aki akkora, hogy komoly fizikai kihívás sokáig cipelni a pelusos kis popsiját, akármennyire is beleszerelmesedem egy egy összeragadós pillanatába. Lassan kilenc kiló és 74cm.

Egy kis huncut, és olyan erős, hogy néha irigykedem :)
Másképp van a világban, mint a lányok voltak, de erről is írtam már. Ahogy próbálgatja az összes pozíciót, amitől magasabban lehet, amitől kinyúlik, nagyon édes. Eddig úgy tűnt, nincs benne rendszer, pedig van.
A lényeg pedig, hogy ezeket csinálja:
- Négykézláb rugózik
- Négykézlábból kinyújtja a térdeit, hol csak egy egyiket, hol mindkettőt, és feltolja a popsiját jó magasra.
- Oldalra ül, eddig könyökén támaszkodott, mára már azt is nyújtja.
- Tegnap először FELÜLT. :):) Még fogalma sincs, hogy ez mennyire instabil, így borult is, de gyönyörűen vette az esést, kitámasztott, és végül hason kötött ki, mert dőlésében fordult is. Aztán vigyorgott.
- Megtörtént az első két mászólépés is, izgatottan várom a folytatást.
- Ha haladni akar, még mindig kúszik, a jobb lábát húzza, ha nagyon gyors szeretne lenni, akkor kapálózik vele, viszont rátalált a kétkezes kúszásra, és a váltott helyett most ezt alkalmazza.
- Ha lehetősége van rá, térdelésbe tolja magát, ugrálón, kiságyban azonnal, lépcsőn is próbálkozik.
- Amint felveszem, nyújtja a lábát, támasztja a hasamat, álldogálni szeretne rajtam.
- Térdelésből is igyekszik minél ügyesebben feltolni magát, és ha sikerül, álldigál, közben a könyökére támaszkodik.

Hát így... :)

2010. augusztus 4., szerda

Függőleges

Kornél a legutóbbi látogatásunk alkalmával arra kért, hogy Áront "mászassam" akadályokon, pl. kelljen a lábamon átmásznia.
Már elég régóta mászik (mondjuk inkább kúszik) a szivacsra fel és le, igazi fiús formában nem számít, ha valami keresztben van előtte. Maga alá gyűri, és vagy húzza magával (Mikolt nagy jegesmedvéje gyakran esik áldozatul), vagy legyőzi és maga mögé kényszeríti.

A nappali egyik majdnem állandó szereplője a lányok ugrálója. Ha elteszem, pár nap múlva újra kérik. Míg sütött a nap nem volt rá szükség, de mikor újra kicsit beszorultunk a négy fal közé, Mimi kérte. Áron gurgulázott azon, ahogy a nővérei pattogtak rajta, aztán gondolt egyet, és megpróbált felmászni ő is.

És ha már a térdelésig eljutott, fel is balettozta magát a talpacskáira, és felállt.
Tényleg itt tartunk?
Eddig az összes gyerekünk októberben kezdett el járni. Kíváncsian várom.

2010. július 31., szombat

Áronról

Kornéloztunk egy hete és az elmúlt pénteken is.
A jobb lábát húzza, nem hajlítja, ez eddig vagy nem tűnt fel, vagy akkor kezdte el csinálni, amikor vizsgahelyzet volt. Utóbbit valószínűsítem, bár van hogy kimarad egy részlet, de Mikolt óta az aszimetria nagyon feltűnő nekem.
Reménykedtem, hátha pár nap alatt szépen elkezdi használni, de egy hét elteltével még mindig ugyanaz a helyzet. A bal keze ami korábban maga alatt volt kúszásnál mára nyúlik, szépen dolgozik azzal. Arra gyanakszom, hogy amikor elkezdte a kezét használni, akkor tovább vándorolt a lábába ez a kis aránytalanság... na mindegy, nem olyan vészes, csak kicsit újra fókuszba került valami.

Különben pedig megtáltosodott.
Szokták kérdezni, hogy mi a különbség a lányok és Áron között.
Hanna is nagy mozgásművész volt ennyi idősen, de Áron egészen másképpen csinálja ezt. Sokkal erősebben, sokkal kevésbé mérlegelve a következményeket, akar, csinálja. Mintha a fiam a dolgok eszenciáját keresné, a lányaim pedig a muzsikát. Légiesebbek, befogadóbbak. Áron dömper, a maga teljesen ártatlan módján. Nagyon hálás vagyok neki, amiért fiú, hogy ezt is megtapasztalhatom. Úgy féltem attól a darabosságtól, vagy durvaságtól, amit sokszor kötöttem a fiúkhoz. Áron tanít arra, hogy ez csupán a világnak egy másik nyelve, a megismerésnek egy másik formája. Szerethető. De még mennyire.

Imádom, ahogy küzd, hogy felmásszon a szivacsra. Hogy fel tudjon térdelni a kiságyban. És gyakran koppan. Legurul. Beveri, nekiütközik. Zokszó nélkül, kis hunyorgással tudomásul veszi, és küzd tovább. Én meg gyönyörködöm. Kicsi, erős, sűrű kisfiam.

Majdnem felül egyedül, majdnem mászik, és majdnem feltérdel. Az ölemben kinyomja magát, álldigál. Hason fekvésből teljesen felülhet, ha ücsörög, fülig ér a szája. Két kezében lévő játékokat egymáshoz ütöget és közben gurgulázik.

Nézem az arcát, és egy kisgyereket látok. Egészen picikét, de határozottan nem baba már... Kivéve éjjel, amikor keresi a jussát, és mohón szívni kezdi, aztán ellazul, és elalszik. Dejó is ez...

Ez a kép ismétlés.... de ez az egyik kedvencem a mostaniak közül, és ezen látom leginkább, milyen nagyfiú már... Nekem a legszebb. :)

2010. július 22., csütörtök

Ezek a kicsik

Hogy az emeleten már reggel harminc fok volt nem lepett meg, Mikoltról hajnalban levettem mindent a pelus kivételével és miután magábadöntött három deci vizet, elaludt végre.
Áron folyamatosan forgolódik, és mert Dani a hűvösebb nappalit választotta éjszakai menedékül, a teljes nagyágy a miénk. Áron viszont matrica korszakát éli éjjel is, nappal is, éjjel így rendesen összeizzadtunk. Eddig.
Mert tegnap változtattam a helyszínen, és szopi után mindannyiszor (4) visszatettem az ágyába. Utoljára nagy sóhajjal konstatálta, de mind a négy alkalommal azonnal elaludt. Ha ezt nem kellene ennyiszer, egészen kipihenten ébrednék reggel...

Nos a büszkeség oka persze nem az éjszakai műszak.
Mikolt ma egész délelőtt pelus nélkül volt, háromszor szólt, háromszor tartotta vissza amit kellett és háromszor a wcbe pisilt. Viccelődött velem, hogy a délutáni alváshoz sem kell a pelus, aztán mégis kérte.
(apropó pelus... a lányokat tegnap én fürdettem lent (Dani kérte, hogy legyen így), viszont annyira elfáradtam nap közben, hogy csak feladtam rájuk a pizsit és felküldtem őket az emeletre az apjukhoz, lelkükre kötve, hogy szóljanak, pelus még nincs rajtuk. Nem szóltak. Hanna éjjel fél egykor kijött pisilni (vagyis felébredt, észrevette a helyzetet és nem pisilt az ágyba) aztán pelust kért. Szerencse, hogy neki kellett előbb, mert Mimikém is pucér popsival szunyókált. Álmában adtam rá a pelust, és örültem, hogy ezzel megúsztam egy ágyneműcserét.)

Ma újabb kifejezések tömkelegével kápráztatott el, a medence vizéből osztotta az utasításokat:
- Bejössz...
- Mimi nincs rajtam fürdőruha.
- Leveszed azt, bejössz.
Miamanó...
Van még itt nótázás is lassan helyrekerülő szöveggel, a fekete tyúk mind megette a meggyet pl. teljes egészében megy már. Csak pislogok, meg büszkülök, meg csodálom.

Áron pedig. Azon kívül, hogy hatalmas és hogy nekilátott szeparatíve szorongani (vagyis 5 cm-nél nagyobb távolságra nem ildomos eltávolodnom, mert mélységesen keserves sírásra fakad), ma már nem csak a lábát húzta maga alá, hanem a könyökeit is kinyújtotta, mind a kettőt. Először amikor letettem maradt ebben a helyzetben, aztán legközelebb már magától is megoldotta. Igazi négykézlábas kisbabánk van!!!
Pénteken megyünk Kornélhoz, remélem ő is ennyire elégedett lesz, mint én.

... ezeket a dolgokat kellene külön posztban említenem?.......

2010. július 3., szombat

Újak

Mindegyik gyerekünk minden elsője, minden újabbja csodálatra méltó. Annyira tudok örülni egy egy apróságnak, mint a legértékesebb kincsnek.

Pár napja Mikolt a zuhanyzóban állva kiabálta:
- ....kakiiikakiii
Rengetegszer fordult már elő hasonló, ilyenkor mindig kivesszük, és ráültetjük a wcre, ahol a legzsiványabb mosolyával közli: nem. :)
De a legutóbb miután felkucorodott (annyira megható, ahogy a lába alig ér túl a deszkánál, kapaszkodik erősen, közben pedig koncentrál), nagyon csendben figyelt, és egyszer csak... csurr. Pisilt. És irtó büszke volt magára, mi pedig rá. Hanna még tapsolt is. :):)

Áron ma a nagyszülők hirtelenjátszószőnyegén addig gyakorolta a hasizomból négykézlábra húzóckodást, míg sikerült neki. Pici ringatózás után mindig visszahasalt, de a mozdulat tökéletes. :):) Amilyen kitartó még pár nap és ez is menni fog.

2010. július 1., csütörtök

Ajándék Angélának

És persze nekünk is...



Már többször előfordult, hogy letettem valahol, és egészen máshol találtam. Tegnap pedig határozottan látszott az igyekezete, hogy elérjen egy kartávolságnál messzebb lévő játékot. De akkor még nem láttam kúszni.
Nem úgy, mint ma a foglalkozáson.
Álmából ébredt, ilyenkor csak fekszik egy darabig és szemlélődik. Aztán egyszer csak meglátta a tűzoltó autót, és elindult felé.
Leírhatatlanok ezek az első élmények. Ahogy a szemem előtt fejlődik, formálódik, változik. Ráadásul ilyen ugrásszerűen...
A bal karját nem nyújtja még rendesen (ez a felvételen is látszik), azzal dolgunk is van, de a lábacskáival és a jobb karjával nagyon szépen dolgozik.
Olyan jó látni, hogy Angéla is legalább annyira lelkes, mint én. :)
Azt mondta, ha így halad Áron, akkor szeptemberre nem is lesz semmi dolga vele. :)
Szeretünk járni, de cseppet sem bánnám. :):)

2010. június 26., szombat

Mozgó



Visszanézve pár kisebb kiegészítés:
- Ha nem enged a kis test, érdemes kicsit rázogatni, picit megmozgatni a merevebb részeket, ettől általában ellazul, és enged a hajlításnak.
- A támaszkodó kéz ujjacskái mindig legyenek nyitottak, (bár ezen a videon nem látszik, de Áron (ahogy anno Mikolt is) hajlamos nem kinyitni a kis öklét) ha összeszorítja itt is érdemes tapsoltatni, ütögetni (tenyérbe, földre), nagy eséllyel kinyitja.
- Fontos, hogy ne a hátát, oldalát támasszuk, inkább a térdét és a csípőt fogjuk, az egyensúlyát neki magának kell megtalálnia, megtanulni kezelni.
- Mindig egy kicsit előredőlve legyen ücsörgő helyzetben, és amíg magától nem ül fel, csak így, ebben a kényelmes római pozíciós ülésben, félpopsin.
- A szabad kezébe érdemes játékot adni, úgy a támaszt hosszabban megtartja.

2010. június 25., péntek

Íme a feladat

Pár hét kihagyás után ma újra Kornélozós napunk volt.
Áron a maga tempójában, de semmiről sem lekésve halad a megfelelő úton, így ma már a kiülést gyakoroltatta vele Kornél.
Egy hónap múlva tudunk újra találkozni, addig az egyik dolog, hogy a kúszást segítendő, ha hason előre nyúl játékért, kicsit meg kell billegtetnem a popsiját, elbillenteni a nyúló kéz irányába.
A másik pedig az, aminek az eredménye ez itt:

A cél, hogy az egyik kezére támaszkodva, kicsit oldalülésben helyezkedjen el, a szabad kezével játsszon.
Hogy hogyan kerül ebbe a pozícióba elég bonyolult leírni, most nem próbálkoznék meg vele, csak kifejezett kérés esetén :)

Amikor Kornél először csinálta ezt vele, olyan arcot vágott, mint aki eddig erre várt. Egészen más a perspektíva 20cm magasból. Nekem pedig újra csak mosolyoghatnékom támadt, annyira édesek amikor ülnek, egészen megváltozik az arcuk, és az egész testük valahogy más arányokat kap.
Itt tart most, elérkezett az első állomás a függőleges világ felfedezésében. Már megint nincs pici babám? :):)

2010. június 4., péntek

Itt tart Áron

Hason fekve tenyérre támaszkodik. Az ujjacskái nyitva vannak már.
Mindkét irányba forog a tengelye körül.
Hason emelgeti a popsiját, egy egyik irányba billenti is.
Hátról hasra mindkét irányba forog, vissza néha. Még nem gurul...
Hason akár két métert is megtesz, de hogy hogyan, azt még nem tudom...
Ha játékért nyúl, az ellenoldali lábát húzza.

Az arcunkat simogatja, a fejemet legszívesebben bekapná.
Tapsol, ha a tenyeremet adom.

Kornél is és Angéla szerint is teljesen ok. :):)
Tegnap volt az első olyan foglalkozás, amit Angélával és Áronnal végigmosolyogtunk.

2010. május 5., szerda

Jobbra át

Napok óta küzd. Még az esti elalvást is beáldozta a tornázás javára. (Ez utóbbi azért elég kínkeserves, mert bár látjuk, hogy inkább az alvást választaná, az a fejlődő IR nem ereszti, dolgoztatja. Két napja, hogy Dani kezében, ringatva tud csak elpihenni...)
Az eredmény viszont magáért beszél. :):) Igaz, hogy csak jobbra, és hogy még egy cseppet darabos, de nekem ez is olyan nagyon szépséges! :)

Íme:
1. Próbakörök



2. Az Eredmény



3. Majd a könnyebb út :)

2010. április 30., péntek

Még egy kicsit Áronról

Hiába, most ő az, aki rohamléptekkel halad a fejlődés útján... és ráadásul látványos is.

Még nem fordult meg, de már alakulóban van az első önálló produkció. Édes kis csomag, a feje már a hason fekvő pozícióban, a felső teste merőlegesen a talajra, de arra még nem jött rá, hogy a lábát is keresztbe kellene tennie ahhoz, hogy teljes legyen a siker. Így aztán a tengely körül forog igencsak kitekeredett pozícióban és közben küzd és hangoskodik, mert nem sikerül, amit szeretne. Mi pedig drukkolunk. Szerintem még pár nap és menni fog.

Amilyen kis ügyes, ráadásul azt az oldalt gyakorolja, ami nehezebben megy neki segítséggel is. Az ellenkező irányba sokkal gördülékenyebb a mozgása.

A kúszás kezdeménnyel egyelőre le kellene állni, vagyis amint a popsiját felfelé tornássza (miközben a kezei maga alatt vannak, és a buksiját orrocskával a föld felé lehajtva nyomja előre (bizarr kép...)) valamivel előre kell csalogatnom a kezeit. Egyébként is a kézmozgásokkal van egy picit lemaradva, a lábával már egészen ügyes.

Lesz még ebből szabványmocorgás.

2010. április 26., hétfő

Áron lába


Fürdés utáni csend...

Tegnap a szemem elé került Hanna 7 hónapos korából egy fénykép. Állt rajta.
Nem mintha sürgetnék bármit, és nem is gondolom, hogy feltétlenül állnia kell egy hét hónaposnak, de jó volt a múlt héten csütörtökön látni olyan babákat, akik már a lábukkal játszottak.

Ma hétfő volt, vagyis Kornélos nap. Azt mondta, hogy Áron ilyen (2mm-t mutatott az ujjai között) közel van az átforduláshoz.

Én is azt látom, hogy megindult mozgásban. Is.
Tegnap este megtalálta a lábait, nagy örömmel, és végtelen csendben játszott velük egy fél órán át. Volt időm csodálni csak úgy, és még le is fotózni.
Háton oldaláig billen, ha oldalra fordítom, már átfordul. A fejét is egyre szívesebben tartja középen, akár hason is, és éjjel is sokszor látom a bal arcocskáján aludni. Mintha a buksijának az asszimetriája is javult volna. Hason is, háton is két kézzel nyúl a játékért, megtartja, zörgeti.

Tegnap óta hason emelgeti a popsiját, a lábával pedig tolja magát előre. Kúszás kezdemény ez, jó lenne, ha előbb forogna is... Csütörtökön megyünk Angélához, kíváncsi vagyok, ő mit fog mondani. :)

2010. április 21., szerda

Virágszálak

Olyan szép volt ez a mai nap... Ritkán érzem ilyen kereknek a világot, bár lennék ennyire vidám és könnyed mindig, mint ma voltam.

Pedig nehéz napra készültem.
Reggel ébresztenem kellett magunkat, amit amúgy sem szeretek, és ez most jóval koraibb kezdést jelentett, mint általában. Dani messzire ment ma, így reggelit sem csinált senki, úgyhogy azzal is számoltam, hogy éhesek és nyűgösek lesznek a lányok, bár bíztam benne, hogy a pékségig kibírják étel nélkül.
A szél is fújt, az eget is borúsnak láttam ...

Csípőszűrésre vittem Áront, a lányok meg jöttek velem, én döntöttem így. Negyed kilenckor keltünk, kilenckor már a pékségben álltam sorba. A dedek az autóban, mosolyogva várták, hogy megkapják a kiskiflit. Fél tízkor már a Karolina úton voltunk. A váró tele pici babákkal, és anyukákkal, én egyedül hárommal, és bármennyire is csendesek és rendesek voltak, kaptunk tekinteteket jócskán (még mindig nem szoktam hozzá, hogy csodabogárként néznek rám, amikor mind velem van...). Nagyon hamar bekerültünk a vizsgálóba, hatodmagunkkal (úgy tűnik, ami nem három nullás szolgáltatás, ahhoz nem tartozik roppant előzékeny személyzet, bár az orvos nagyon szimpatikus, és körültekintő, ámbár igencsak ifjú volt, nehezen ment megőrizni a komoly felnőtt magázódó távolságtartást, de enyhített a helyzeten, hogy ezt doktorbácsi is hasonlóan tréfásnak találta...), Áron csendben nézelődött, a lányok figyeltek (és nem nyúltak semmihez, és nem tűntek el, és hagyták, hogy Áronon legyen a szemem is, és ezért olyan nagyon hálás vagyok nekik) a többiek pedig hangoskodtak.

Az eredmény 90/80, vagyis a bal csípője nem mozdul annyira könnyedén, mint kellene. Terpeszpelus, vagy dupla, legalább míg nem ül. A nyakát, fejét rendben találta, és azt javasolta, alváshoz háton, nappal hason legyen. Örültem, hogy így van nálunk most.

Kifelé újabb időpontot kértünk, almaleveztünk, nézelődtünk, olyan urikisasszonyosban adták elő a lányok, hogy csak pillogtam döbbenten, és roppant büszkén. Ha kértem jöttek, leültek, elindultak, kezet adtak... És még csak tíz óra volt!

Úgy adódott, hogy kis kitérőt tettünk Hűvösvölgybe is, ahol:
- bankügyintéztünk (kisfalunk ezen egységét kikerülendő kocsikáztam még tíz percet, ideát viszont még alig kaptam meg az automatától a számomat (ez idehaza nem is ismerős...mármint a sorszám automata) már hívtak is)
- könyvesboltoztunk (minden lepakolás, kiabálás, rohangálás, fotelbe felmászás majdottugrálás és fejreesés nélkül) (sőt, amikor elérkezettnek láttam az időt az indulásra (Mikolt popsija erősen illatozott) Hanna betartva ígéretét még gyorsan végiglapozta az aktuálisat, majd szépen visszahelyezte a polcra, betolta mindkét széket a kisasztalnál, majd hanyag szia megeresztése közepette futólépésben távozott)
- repülőztünk (csak Hanna, és csak egyszer)
majd a természet kis szeletén, vagyis az járda szélén a fűbe vetett felsőmön kicseréltem a pelust.

És mert tele volt az a kis talpalatnyi kutyatejjel, fontam nekik koszorút. És sütött a nap, és jöttek mentek az emberek, mi meg csak ültünk, az ölünkben a virágokkal...

Délre a reggeli ötös skálás 1ből 6 lett.
Mire hazaértünk, jól elfáradva és megéhezve, úgy éreztem, egészen különleges ez nap. Mert amikor igazán nehéz, akkor tudom csak, hogy lehet így is. Lassabban, türelmesebben, jobban odafigyelve. Talán, mert tudom, másképp beletörik a bicskánk. De így még arra is volt időm, hogy lefotózzam a virágzó szilvafát, meg a cseresznyét, és szedjek egy csokor tulipánt is.

És megörökítsem a zsivány örökmozgó virágszálakat :)
Délutánra a varázs nem múlt el ugyan, de Áron már csak zsebben volt nyugodt, Mikolt pedig sehogyansem. A mosolyom mégis letörölhetetlen maradt... :):)

2010. április 18., vasárnap

Könyvkukacok

Hanna könyvszeretetét már többször kiveséztem itt is.
Mikolt mostanában reggel átvonul a mesélős szobába, és nézeget. A kis durvakezűmből precízen lapozgató lett, finoman bánik a papírral, és csak nagyon ritkán, (akkor is csak kíváncsiságból) rombol.

Hogy Áron is beállt a sorba... mosolyfakasztó volt.
A bizonyíték:


Kiegészítés...
Áron nap közben egyre kevesebbet alszik. Pedig elfárad, és mégsem... És már a pihenőszékben sem jó neki, sőt kézben se mindig. Inkább a játszószőnyegén nézelődik, ott is inkább hason. Történt a múltkor, hogy mikor méltatlankodni kezdett, Hanna ment be hozzá a nappaliba. Aztán elég hosszan csend volt, ez pedig kisgyerekes családban gyanús.
Hanna után mentem kideríteni az okot, és mit látok? Áron a böngészőt nézegeti. Átéléssel, figyelmesen, forgatta a fejét is néha, épp úgy, mint a nagyok. Hanna adhatta neki, mert ő meg Mikolttal ült a kanapén, és nézegettek egy másik könyvet.

Így azóta, ha Áron megunja az anyaglovat, könyvet kap. A nagymamánál is. És már lapozni próbál... És ebben nem csak ez az örvendetes :):) hanem az is, hogy mindezt a bal kezével teszi, amit eddig maga alatt tartott ökölben.
Milyen motiváló egy jó könyv... :):)