A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Négyesben. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Négyesben. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. március 12., péntek

Az utolsó nap négyesben

Úgy érzem magam, mint aki lefutott egy maratont, majd a célnál megveregetik a hátát és azt mondják, fuss még egy 10est...
Dani tegnap éjfélkor hazaért. Megvártam, mert Hanna nem akart időben elaludni. Mire végre mi is ágyba kerültünk, már jócskán elmúlt egy óra. Áron az éjjel háromszor evett, Mikolt hajnalban sírt fel, Hanna kora reggel jött át a miágyunkba.
Kiengedtem, mert hazaért a másik felem, de ez némiképp megnehezítette a dolgomat ma. A gyerekek is érezhették a türelmetlenséget bennem, mert az angyalság útjáról 180 fokos fordulatot véve kobold üzemmódra váltottak.
Hanna reggel óta csak rajtam, velem, vagy nyűglődik, hogy tésztát enne, amit Dani hozott. Mikoltot a délelőtt folyamán hatszor kellett lefejtenem Áronról, mert ráül, eteti, a cumit nyomja vissza a szájába, mindezt a legdurvább verzióban. Áron pedig bepótolva az elmúlt három nap elmaradásait, reggel óta sír.
A közértbe kellett volna elmennünk, hogy tejfölt vegyünk a tésztához, de nem volt erőm felöltöztetni a hármat, és kimenni velük a hóba...
Délben végre megtört a varázs, mind ettek, jóllaktak és egyszerre el is aludtak.
És a változatosság kedvéért várjuk a papát...

2010. március 10., szerda

Az elmúlt két nap hozományairól

Amikor Hannát hazahoztuk a kórházból, jóideig még azt sem viseltem jól, ha Dani a gyógyszertárig szalad. Pedig az nem volt messze...
Akkor sokat volt a fejemben, hogy hogyan fogom én ezt majd egyszer sokára két gyerekkel csinálni.
Aztán megszületett Mikolt, és Dani egy fél évig velünk lehetett. Amikor visszament dolgozni, és megkezdtük a "normális" életet, egészen meglepődtem, mennyire rendjén voltak a dolgaink, leszámítva, hogy jobban örültem volna, ha minden délután jó korán hazaért volna...

Most pedig itt vagyok három aprósággal, Áron három napos volt, amikor ezt először kipróbáltuk. Aztán nemsokkal később már estére is négyesben maradtunk, és most itt ez a négy nap szólóban. Azt nem állítanám, hogy egyedül vagyunk, hiszen Mariék is jönnek, mi is megyünk, anyukám is itt van este, és ma még Csilla is eljött velünk ikeázni. Minden napra jut valami program és egy kis itthonülés is.

Ennek ellenére nagy a hiány. Mikolt emlegeti a papát, tegnap este nehezen aludt el, tudom, hogy azt szeretné, hogy ő meséljen. Hanna délben elkérte a telefont, hogy felhívja, és megmondja neki, hogy ma azért már jobb volna, ha itthon aludna.

Nekem pedig a fél karom hiányzik ilyenkor. Keresem a helyem egy darabig, míg megszokom, hogy még várnom kell. És bárki is van velünk, soha nem tudom úgy elengedni a gyeplőt, mint amikor Dani is velem van. Rátanultam, hogy ezeket az egyedül töltött napokat úgy éljem a gyerekekkel, mintha nyaralnánk. Megengedem magunknak, hogy uzsonnára üvegeset egyenek, hogy meghagyják az ebéd felét és sütizzenek helyette. Hogy több a hancúrozás a lefekvés előtt. És hogy holnap reggel a pékségben reggelizzünk majd.

Mikolt ma már készségesebben hajtotta le a kis fejét, Hannának pedig az ágyában kezdtem el elmesélni hogy mi történt ma. Persze ahogy végeztünk felállt, hogy megy Áronhoz, aki ebben a két napban megtanulta, hogy a kiskendő a buksija alatt azt jelenti, hogy eljött az alvás ideje. Eddig mindkét nap kétszer mentem be hozzá, a második után elaludt. Nem terveztem így, eddig mindig mellette voltam míg elaludt, de most nem tudtam kettészakadni. Remélem nem veszi zokon, amilyen békésen szuszog mikor megérkezem mellé, úgy tűnik, rendben van ezzel.

A második

Elszoktam már a minden napos eseményrögzítéstől, de hogy a messzi havas tájakon (mégsem vágyom Olaszországba...) időző Daninak is jusson a párperces telefonbeszélgetések mellé néhány hiánypótló info, meg kép, dokumentálok...

Hanna tegnap este a nagypapának lelkesen mesélte, hogy ma a papa helyén alszik, mert a papa elrepült, és a repülőgépen csak mogyorót adtak neki enni, irgum burgum, és ha nem alszik itthon, akkor ő vigyáz rám, mellettem. Gondoltam én, hogy így lesz, de ehhez Mikoltnak is volt néhány hangos szava. A mamám jött este, hogy legyen még két kéz, és bár a fürdés a lehető legbársonyosabb arcában tündökölt, jó volt, hogy valaki van velünk.

Amint kilépett az ajtón, Mikolt rázendített, nem akart elaludni, pedig az estéket őmiatta egy kicsit átformáltam. A kisszobába száműztük a lányoktól a szivacsot, itt mesélünk, szoptatok, orrot szívok ha kell, aztán még egy darabig beszélgetünk, és innen megy mindenki a maga helyére. Mikolttal szoktuk kezdeni a sort, mert még mindig ő a leghajlékonyabb a témában. Ma más nap volt, érthető... Hannát akarta, még egy ideig ficánkolt az ágyában, de végül elaludt. Hanna pedig masírozott is át a miágyunkba.

Reggel ébredt mindenki, Áron egyszer kért csak éjjel, elkényeztettek. A délelőttöt bent töltöttük, levest főztem, aztán süteményt sütöttünk a lányok segítségével, akik lelkesen magozták a cseresznyét és szórták a tésztába a kerti ribizlit.

Babáztak, az egyik kedvenc játékuk az elmúlt időkben, hogy felmásznak a nappali ablakpárkányába, és onnan kiabálnak, intézkednek. Ma két lavórt (hordozót, amiben a baba jól betakargatva aludt) hurcibáltak fel, illetve csak Hanna, Mikolt nem tudott megbirkózni a súllyal és a magassággal. :) Amint feljutott, a kilincset rángatta, Hanna pedig lemászott, hogy megszoptassa a babáját. :)

KisMimócinak még a szeme se áll jól. Huncutkodik egész nap... :) A délutáni alvásból ő ébredt elsőnek, ritka, amikor a két kicsivel vagyok csak. Ilyenkor van ideje a maga tempójában élni a világát, harcok nélkül kirámolni, azzal játszani, amivel épp kedve van. Az imént épp a nagy keverőtálat vette ki a szekrényből, ült előtte, és tanulmányozta, ahogyan tükröződik az acéllemezen a keze. Olyan elmélyült tud lenni ilyenkor, összeszorítja a szemeit, úgy koncentrál, aztán nagyokat kacag a tapasztaltakon.

Áron tegnap is, ma is tündérfiú formáját hozta, egész nap nézelődik, mosolyog, beszél, és alszik. Ja és eszik a köztes időben. A tegnap esti fürdés után pedig nem sírt... Nagyon komoly fiatalember lett belőle, pláne Blanka képeit nézegetve... Pedig ő is milyen picike még!

2010. március 9., kedd

Az első

A papának, aki reméljük elolvassa, hogyan telt a mai nap...

A ma első perceiben megérkezett Lázár Brúnó, Isten hozta!!!
Ma van Blanka mamájának is a születésnapja, őt Isten éltesse.

És ma délelőtt a Vadasparkban újabb két kiskecske látta meg a napvilágot. Vikiék jelen is voltak a nagy eseménynél, hívott bennünket, mi pedig repültünk, hogy megnézzük a még maszatos, köldökzsinóros kisgidákat.

Pedig itthonülősre terveztem a mai napot, hogy kitartson az energia péntekig. Délelőtt játszottunk a lányokkal, Áron közben elaludt, kint pedig a napsütés ellenére is elég hideg volt, így nem gondoltam, hogy lesz, ami megmozdít. Hannának sem akarózott elkezdeni az öltözést, bezzeg, amikor megtudta, hogy hova megyünk, hihetetlen lelkes lett, és egy perc múlva már overálban várta a többieket az ajtóban.

A gyerekek nagy örömmel fogadták egymást, olyan jó látni, ahogy szeretnek együtt lenni :) Azt pedig különösen, ahogy otthonosan mozognak az állatok között. Hanna ma is megetette a bárányokat és a csacsikat is. Mivel nem talált máshol arra alkalmas szénát, a trágyából válogatott...

Szeretem a tavaszt, az egyik biztos jelzője, hogy az udvarban egyre több a csöpp állat. Az újszülött kecskéken kívül volt még egy testvérpár, nem sokkal lehettek idősebbek az újaknál és van még két vemhes kecskemama. Egész kis óvoda... Volt kisbárány is, ők már nem olyan frissek, de még hófehérek, selymesek. Íme: a fiatalok, a kisebbek és a maszületettek.

2010. január 14., csütörtök

Úgy tűnik, sikerült

Nem mondanám, hogy vissza fogom sírni ezt az estét. Meg azt sem, hogy könnyen meg zökkenőmentesen vettem minden akadályt. És kilenc óra körül már a humorérzékem is szabadságolta magát, pedig jobb lett volna, ha támogat...

De háromból kettő alszik, az az egy pedig, akivel állandóan küzdünk, az apja helyén fészkelődik, és elengedett. Remélem mire felmegyek, már ő is szuszog majd. A nap fénypontja volt, amikor rájöttem, úgy könnyítem meg leginkább a dolgom, ha Hanna Dani helyén alszik. Arra nem gondolok, hogy holnap mi lesz...

Anyukám jött segíteni fürdetni, lecsengetni, így lett plusz két kezem. Enélkül mondjuk teljesen kivitelezhetetlennek gondolom a mai szeánszunkat, azzal együtt, hogy sokszor gyorsabban megcsinálom, mint ahogy elmondom. Viszont a fürdőzés kellemesen telt, majdnem kedélyesen, leszámítva, hogy Visnunak éreztem magam, sok sok kézzel, egyfolytában kattogó aggyal, azon igyekezve, hogy a nagy kapkodásban minden megtörténjen, aminek meg kell, mindenki megkapja, ami estére jár. (nem mellesleg ha minden nap egyedül kellene mindezt végigcsinálnom, idővel biztosan menne kapkodás nélkül is, meg csak két kézzel... a tegnaphoz képest ma már rutinosnak mondanám magunkat)

Áron, rá eddig nem jellemző módon végigsírta a fürdés utáni szakaszt, (nem lepődnék meg, ha az én hajszoltságom leképeződése volna ez) az amúgy békésebb szopirészt és az azt követő szendergős-összebújós-álombaringatósat is. Volt egy pont, amikor ki kellett jönnöm a szobából, hogy elszámoljak tízig, és kitaláljam, mitől lesz jobb.

Eközben a lányok a nagymamával "beszélgettek", mert szemüveg híjján mesét nem tudtak olvastatni vele. Mikolt lepakolta a könyvespolcot, Hanna pedig, ahogy meglátott, alkudozni kezdett az általam elmesélendő sztorik számát illetően. (na itt jött volna jól a humorom...)
Végül Áront kihoztam, Mikoltnak meséltem, Hannával beszéltem, aztán leoltottuk a lámpát, Mimit elvittük aludni, Hanna pedig bevackolta magát a miágyunkba. Kis Áronringatás után (már nem sírt legalább szegény...) lefeküdtem, hátha. Pislogott a kiscsomag, aztán úgy tűnt, aludni is hajlandó. Letettem, cicivel a szájában úgy maradt. Mikolt ekkor kiabált egy mamát... aztán csend.

Fél kilenctől fél tizenegyig tartott az egész, de mitagadás, elfáradtam... agyban is, meg fizikailag is. Biztosan bele lehet ebbe is jönni, de nagyon örülök, hogy holnaptól kettőnkre jut majd három...

... na most, hogy ettem, ittam, és már egy órája csend van, lassan rálátok magamra kívülről is. :) Estére elfáradok, és sokkal nehezebben megy minden. Még gondolkodni is :) De megoldottuk, és jó, hogy ezt is megéltük, megéltem, legközelebb már könnyebb lesz :)

Néhány gyöngyszem a maiak közül:

2010. január 8., péntek

Az első napunk négyesben

Dani ma először ment dolgozni. A héten már többször voltunk nélküle rövidebb időkre, zömmel alvásidőben ment és kicsivel ébredés után jött. Így nem volt nagyon megrázó, hogy három gyerekkel maradok egyedül...

Azért reggel, amikor felébredtünk, nekem a szívem fájt, Mikolt pedig százszor ismételgette: papa. Papa dolgozik, majd este jön. Emlékszem, amikor Hanna ekkorka volt, milliószor hangzott el köztünk a párbeszéd: Papa, ette.
Dani nélkül, de nem egymagunkban töltöttük a délelőttöt, Mariann és Lencsi már a kapuban várták, hogy végre lejussunk a földszintre. Olyan jó, hogy itt voltak, ezzel a lányok szokásos délelőtti hisztijeit, nyűgösségét teljesen elfelejthettem.

És egyébként is mindenki példásan viselte az új helyzetet, Áron ébresztett, de mire Mikolt felkelt, már aludt. Megreggelizhettünk hármasban, csak aztán riadóztatott újra, átöltöztettem, szopizott, kicsit nézelődött, majd a délelőtt további részében aludt. A lányok csodaszépen eljátszottak egymással, aztán ebédeltünk, és nagyon minimális ellenkezéssel felöltöztünk, hogy kimenjünk a udvarra, hóembert építeni.

Mariann valamikor egy óra tájékán hazament, mi pedig bejöttünk. Hanna hisztizett meg Mikoltbántott egy sort, aztán evett egy keveset, és rendezte sorait az emeleten. Közben megebédeltem, Áron ekkor ébredt. Szopizott, majd újból elaludt, így a lányokkal együtt én is aludtam egy nagyot. Négykor ébredt az egész kis kompánia, uzsonna, közben szopi, és játék... Még egy mosást is betettem, annyira jófejek és türelmesek voltak a kisembereim.

Most pedig várjuk haza a papát, hogy neki is elmeséljük, hogy milyen jók voltunk ma. :)