A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle humor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle humor. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 4., péntek

Lelle a hős

Édesanyám szabadságon van, aminek mindannyian nagyon örülünk.
Ő pihen, annak, a gyerekek meg néha nála vannak (amikor én dolgozom), mi meg annak.
Egyik délben, ebéd közben Áron inni kért.
Hideg vizet ivott (ő az a gyerek, akinek a fagyit is meg kellene melegíteni, mert túl hideg általában):
- Mama, tudod nekem jó a hideg víz is, mert én téli gyerek vagyok.
Lelle spenóttól maszatos arcát Áronra szegezve kontrázott:
- Én szeretem a hideg vizet. Nem téli gyerek vagyok, hanem hős.

2014. január 17., péntek

Mert megjegyeztem...

Olyan megdöbbentő volt, hogy nem kellett papír se hozzá :D

A lányok az este (nekem kimenőm volt), vagyis már az éj leple alatt kilopóztak a szobájukból, majd visszalopóztak egy 90x200as matraccal (Dani valami neszt ugyan hallott, és ki is szólt a Miágyunkból, hogy namostmárténylegcsendlegyenegykettő (Hanna reggeli vallomása szerint ezen ponton épp az előtérben húzták-vonták a szivacsot Mimivel) három) (1. fantasztikusak, 2. fantasztikusak, 3. kicsit elgondolkodtam, hogy mit fognak hasonló módon a szobájukba húzni-vonni nemsokára, és vajon el merek-e majd menni akkor is, bízva Dani abszolút hallásában. :)).
Éjjel, mikor az éjszakai betakarós körrel hozzájuk értem, meghatva időztem a két, vigyázzfekvésben szuszogó kiskirálylány mellett, alig volt szívem Mikoltot visszalapátolni a saját ágyába... azért mégiscsak kényelmesebb összegömbölyödni.

Reggel, miután Lellével kettesben maradtunk, gondoltam rendet teszek fent. Lelli is követett, neki a babái aludtak az ágyában, és sürgősen meg kellett őket néznie.
Míg én a szivacsot vittem az egyik szobából a másikba, ő a hálószobában ténykedett, aztán egyszercsak megjelent az ajtóban, komoly munkában, hozta ugyanis a két legnagyobb babát, amik így együttesen súlyra is, termetre is meghaladják az erejét.
Csillogó szemmel, kicsit elfáradva a nagy cipekedésben lerogyott a szivacsra, és a cumija mögül (a verejtéket törölgetve a homlokáról) felvilágosított:
- Mama, én olyan erős vagyok, mint az állat.
A kibuggyanó nevetés sem változtat ilyenkor semmit az arcán, ettől még sokkal szórakoztatóbb:
- Lellém, ezt meg kitől hallottad?
Szemöldökránc, elgondolkodó tekintet:
- Hát a Jézustól.

2013. június 5., szerda

2013. január 14., hétfő

Másfél éve Lelle Róza

Napok óta ennek a számnak a bűvöletében élek. :)
Tizennyolc hónap, és már csak nagyon ritkán jut eszembe, hogy ebből az első kettőt Malajziában töltöttük. Peti a tudatosítója általában ennek az apróságnak, és bármennyire is ritkán látjuk mostanában, Lelle és közte az a korai kapocs elszakíthatatlanul jelen van most is.

Mindegyik nagyból van benne valami, külsőre is, meg belsőre is, és mégis annyira megismételhetetlen ő is, akárcsak a többiek. Mikor a nagyok oviban vannak, igazán szembetűnő, mennyire Áronos, és akinek abban a kiváltságban van része, hogy van egy bátyja, az elég sok fiús hatásban részesül ahhoz, hogy tökéletesen más legyen, mint a nővérei.
Hanna finomságából kevés van benne, de a kisbabákhoz való viszonya nagyon is emlékeztet a másfél éves Hannára. Ahogy egyébként a mozgása is, meg a vagánysága.
Mikolt csibészségét és humorát is felfedezzük benne elég gyakran, akaratban pedig mindegyiküket felülmúlja. Talán sosem volt még hátonfekve hisztiző ekkorkánk, és ilyen hangosan követelő sem. Persze, negyedik, szokták mondani, és biztos van is benne valami, de tény, hogy kitartó, és szenvedélyes. :)

Épp 10 kiló, 80cm, nyolcfogú, a haja szőke, hátul göndörödik, amitől tökéletesen el vagyunk olvadva, de hogy el ne kényeztessen bennünket, nappalra vattásítja, lassan rasztássá fokozódik a hajhelyzet. Semmit nem tűr a hajában, ha csatot lát a kezemben, háttal menekül, és hangosan kiabál. Épp úgy, mint amikor megsimogatom a buksiját. Ha pedig véletlenül beleakad az ujjam a kócos tincsekbe, megsértődik, rámmordul, auu. A szeme kék. :) Az esti fürdésnél Danival azon mosolyogtunk, milyen más alkatú, mint a lányok, a húsos combjaival, a változatlanul görbe lábacskákkal, a kis kerek fenekével, az izmos hátával.

Részletesen pedig:
Evés
Az alma... Minden nap megeszik egy egész almát, héjastól, magostól. A múltkor vendégségben voltunk, ahol Judit kedvesen meghámozta Lellének a gerezdet, Lelle megnézte és visszaadta neki. Kell, hogy legyen héja. :)
Amiből még annyit eszik, amennyit lát, az a mandarin. Mára már megtanulta, hol keresse itthon, és anyukáméknál, és önkiszolgál. Kisszékre áll, leveszi, tányért vesz elő, amibe megpucolja a héját, gerezdekre szedi, és megeszi. Senkinek nem ad, senkinek nem hagy. Rettegjen mindenki, aki a mandarin közelébe merészkedik.



Hogy mennyit, az teljesen hektikus, előfordul, hogy ebédre szinte semmit nem eszik, máskor pedig nem lehet eleget elétenni. Kizárólag egyedül hajlandó fogyasztani, és egyre ügyesebb a kanállal. Így is elég sokat kell utána takarítani, de már a levest is ott merem hagyni előtte, míg a többieknek adok valamit. Egy dologra kell nagyon odafigyelnünk, ha megsértődik valamin, akkor nem eszik egy falattal sem többet, és ha nagyon megsértődik, akkor leveri a tányért is az asztalról. Az ok általában nagyon egyszerű, leggyakrabban az, ha forró az étel.


Változatlanul nehézséget okoz, hogy mit is egyen, biztosan én vagyok a béna, de valamiért folyamatosan az az érzésem, hogy nincs semmi kreatív ötletem. Főleg a reggeli, és az uzsonna okoz fejtörést, kenyeret nem eszik, tejet pedig nem adok neki (elég hajlamos volt egy időben ekcémásodásra a bőre, mióta többet vagyok vele, mint dolgozom, eltűnőben van...). A főzelék került elő újra, ezzel nagyjából mindketten ki vagyunk békülve. Persze főzhetnék neki külön, de erre elég kevés esélyem van időben is, meg energiában is.
Így marad az alma, a mandarin :), a levesek, a főzelék, meg a joghurt.
Zöldségből bármit elfogad, a borsót is, ami elég nagy újdonság ebben a házban. :)

Alvás
Még mindig nem alussza át az éjszakát, ahogy én sem. Nem zavar, csak akkor, ha hatodszor is vesén rúg. :) Cumisüveget kap, vagy cumit, ahogy eddig is, elképzelni sem tudom, milyen lesz az élet ezek nélkül. :) Mellettem alszik, nagy ritkán sikerül egy egy órára betennem a kiságyba, de amint éberebb, feláll, fogja a paplanját és szól, hogy vegyem ki.
Délután is a nagyágyban alszik, már egy jóideje üres a nappaliban a kiságy, mostanra a karácsonyfa elfoglalta a helyét. Nézem, nézem, és lassan elfogadom, hogy nem is kerül oda vissza már...
Az ébredéseket leszámítva jó alvó, és gyorsan el is alszik, még akkor is, ha úgy tűnik, annyira fel van dobva, hogy sosem lesz csend. Egyszercsak alszik. :) Nem is értem, hogyan csinálja.

Beszéd
Nem szavakkal, de nagyon ügyesen kommunikál. Pár szót mondd, a papa régi első, a baba az a szó, amit sokmindenre használt eddig is, de tökéletesen random, hogy mi a jelentés, a mutogatás a lényeg, és a kontextus. Mostanában a baba diszkriminálódni látszik, a sokjelentés immár a tete. :)
Van még mama és vau, meg kacsa és cica, ami természetesen tete, és lovacska, amihez csettint. Tegnap egy majdnem tudatos kaka is előkerült. Egyszer. A cumit ammamnak hívja, ahogy az almát is, sőt a mandarint is. :)
Mindent megért, ez negyedszerre is megunhatatlan számomra, és mindig elképedek, hogy valóban. Dani kérte, hogy a kis sámli helyett egy rendes kisszéket hozzon, amire fel tud állni, nehogy elbillenjen és leessen. Okosan végighallgatta, majd fogta a sámlit, bevitte a helyére, és hozott egy támlás gyerekszéket. 


Játék
Rendszeresen utánozza a nagyokat, egy időben a kedvenc időtöltése az volt, hogy négykézláb ment körbe körbe, és közben csettingetett a nyelvével, jelezve, hogy ő épp egy lovacska.
Babázik, könyvet lapozgat (van kedvenc könyve, egy keményfedeles, amiből az állatok érdelkik leginkább, meg az alma :))), labdázik, a konyhában ténykedik.
A kicsiben és a nagyban egyaránt. Ha főzök, hozza a kisszékét, és figyel, pakol.

Mozgás
Nagyon ügyes, sokszor jut eszembe Hanna róla.
Ugrál, lassan két lábbal, bárhová felmászik, motorozik, forog. A lépcsőn felfelé is, lefelé is lépeget már támaszkodással, előbbit egy hete vettem észre, olyan fura volt, hogy megy felfelé, mire rájöttem, hogy addig mászott. A görbe lábacskái aggasztanak, előbb utóbb remélem eljutunk Kornélhoz is.
A finommozgása is ügyes, szeretem figyelni, ahogy lapozza a nagyok könyveit, ahogy egyedül eszik, ahogy rajzolgat.
Felveszi a sapkáját, és este ha az egyik kezét kiszabadítom, akkor egyedül leveszi a pólóját is.
Fogat mos, és a hátát is megtörli, közben vigyorog, meg riszál :))).
Ez meg itt egy puszi, amit eddig egyetlen egyszer kaptam tőle, szerintem más se azóta sem, de magának a múltkor adott egy jópárat. :)

Egyebek
A leghisztisebb, a legviccesebb, a legakaratosabb mind közül, bár lehet, hogy ezt már leírtam a többieknél is, mégis az az érzésem, hogy nem megy rutinból a vele való együttlét, akárhogy is sokadjára kapom meg ezt a lehetőséget.
És persze minden újabb ügyességével megsiratom picit a picibabánkat, meg sóhajtozom, hogy denagymár. Hogy aztán nagyon nagyon örüljek, mikor egy négyhónapost visszaadhatok az édesanyjának, Lelle meg derékból bólogat (deszeretem :))))), hogy igen, vegyem fel.

2012. október 12., péntek

Anyaságból jóhagörbül

Ma telefonálós napot tartottam.
Ritkán fordul elő ez velem, mert 1. elhagyom, 2. összetörik, 3. lemerül a beste.
Csendesen vallom csak be, hogy egyébként pedig gyerekkorom óta frusztrál, ha telefonon kell beszélnem valakivel, a mai napig képes vagyok gyomorgörcsöt produkálni egy békés csörgés hallatán.
Viszont így, hogy mindenki tudja a környezetemben, hogy a telefonommal a kapcsolatom mondjuk zaklatott, már nem zavartatom magam ha elhagyom, összetörik vagy lemerül.
De ma kivételesen vidám napom volt, amibe belefért a telefonálás is.
Három hívást intéztem el, magamra igencsak büszkén tettem le az utolsó végeztével, mikor megcsörrent.
Kornél volt az, elég régen voltunk nála utoljára, és régen beszéltünk.
Azért hívott, mert kerestem. Gondolom Lelle, vagy Áron keze lehetett a dologban, de ha már ilyen kellemesen összejöttünk, beszámoltam neki a gyerekek jelenjéről.
- Lelle szépen jár, a lába szerintem rendben van, csak egy kissé görbécske...
- Ránézek - mondja - , bár így látatlanban azt mondanám, hogy emeld meg a D vitamin adagját.
... azt nem nagyon lesz nehéz, mert nyár óta egy cseppet sem kapott, kivéve azt a néhány napot, amikor beköszöntött az ősz. Gondoltam elejét veszem gyorsan a mindenféle betegeskedésnek, és minden gyerekkel megitattam nagyjából egy évre elegendőt , de Lelle határozottan elutasította jótékony kezdeményezésemet. Akkor a cumijára cseppentettem, de három nap után gyanakodni kezdett, és kiverte a kezemből az olajos cumit.
Szó se róla, imádom a karikalábait, de nem vagyok büszke rá, hogy nekem köszönheti.
A kúrát újrakezdtük.

Este Lelli lefejelte az ajtófélfát. Rettenetesen. Van egy nagy és színes búbja, azon egy piros csík. Elcsúszott a szőnyegen, és kitámasztás nélkül landolt fejjel előre. Az ölembe és a paplanjába bújva, cumival a szájában is ordított egy darabig, aztán megunhatta, mert kiugrott a fészekből, és elindult valami izgalmasabbat keresni.

Egyébként pedig a mai napig tele van lehullott szilvával a kert egy része, sem kedvem, sem energiám nincs összeszedni. Úgy két hete egy helyre összesöpörtem, de azóta volt vagy két égszakadás, és leesett a maradék is, így most van egy kupac, meg egy csomó szanaszét.
Lelle meg rájár.
Akárhányszor kimegyünk, megeszik egy marokkal, a magját meg szétdobálja ügyesen.

Ma este teregetnem kellett. Hogy ez hogy marad mindig éjszakára...
Kértem Danit, üljön le mellém, mert ha egyedül kell a hideg szobában rázdigálnom a sötéteket, megkergülök. Lelle is elkísért, a többiek mesét néztek.
Dani befeküdt a fotelba, beszélgettünk többek között a gyerekek sportjövőjéről. Sorra érnek az impulzusok, menni kéne, vinni kéne őket, én meg teljesen belecsavarodtam a témába, amiről józan pillanataimban tudom, teljesen felesleges.
Mindenesetre teregetek, frusztrálódom, közben Lelle járkál Dani és köztem, a fellógatott vizes ruhákon keresztül, kishíjján felakadva a sarokra. Mi sziszegünk, aztán arrébb húzom a szárítót, legalább a kisszekrény sarka legyen egy kicsit messzebb a fejétől, de Lelle nem zavartatja magát, vigyorogva járkál tovább.
Dani figyeli, aztán sztoikusan aszongya hogy (azután, hogy elregéltem neki a Kornélos beszélgetést is):
- Tényleg lehet, hogy kéne ennek a gyereknek egy kis D-vitamin, hátha akkor látna is. Mert amúgy értem én a jókedélyét, ha én ennék annyi cefrét egy nap, mint ő, én is simán végigvigyorognám a napomat.
Asszem holnap összesöpröm a maradékot trutyit is, és megy mind a komposztra.

2012. október 9., kedd

Keddi képes

Kutakodom az emlékeimben (milyen nagy szerencse, hogy írok, és nem kell kizárólag a magam szubjektív rendszerére hagyatkoznom e téren), vajon tényleg Lelle a legbohókásabb gyerekünk, vagy hasonló korukban mind ennyire szórakoztatóak voltak.

Emlékszem, ahogy Hanna telefonált a malacformájú morzsaporszívóval, meg arra is, hogy Mikolt milyen kis bohóc volt, bár őróla konkrét képet most nagyhirtelen nem tudnék előrántani. Aztán itt ez a kisÁron, aki belealudt az evésbe, a többiek nevetésére igyekezett bekapcsolódni, sokszor sikertelenül. Lelle egész lényét teljesen átissza a humor, legtöbbször nem is az az igazán vicces amit csinál, hanem a mód, ahogy. A gesztusai, a mimikája, a mozgása, mind mind mosolyfakasztó, de leírni szinte lehetetlen, és mire előkapnám a gépet, már elmúlt épp az a pillanat, ráadásul olyan nagyon a hatása alá tud keríteni, hogy eszemben sincs a másik oldalon lenni.

Óhatatlanul eszembe jut, hogy a három nagyobbnak ekkora korában egy alig mozgó, majdnembálna anyukája volt, és hamarosan kistestvére született. Minden új baba érkezésekor az addigi legkisebb tökéletesen gondtalan mosolya hirtelen megváltozott. Egy picit mindegyikük megkomolyodott, a bohócságából elvesztett valamit. Lellének nincs dolga nagyon nagy pocakkal, és kisbabát is másoknál lát csak. Neki nem kell újradefiniálnia a helyét a családban, ő mindig a legkisebb.
Konklúzió nélkül... Lelle abban a kiváltságos helyzetben van, hogy neki nem kell senki kedvéért hirtelen alakulni. Ő végülis lehet folyamatosan bohókás.

Konklúzió helyett pedig a kire ütött eposz következő darabja:
Ma reggel az asztalnál szórakoztatott, és a grimasz, ami végigszaladt az arcán egy képet juttatott az eszembe. Ezt... 
A képen nagyjából másfél éves lehetek. :)
Nem tudtam eddig, kitől örökölte Lellike azt a homlokába lógó tincset. Meg a husi combjait.
Mindent összevetve pedig kitartóan azt gondolom, hogy Lelle az egyik legszórakoztatóbb gyerek, akivel valaha dolgom volt. Egyszer majd megmutatom. :)