A viszonylag hosszú nyárbevezető, és meglehetősen hosszas riogatás után ma tényleg esett.
Nagyon.
Előtte, meg közben pedig dörgött és villámlott. Nagyon.
Ma este hajat mostam a lányoknak (immár három leányzót takar a lányok titulus), és miközben a hajszárítással foglalatoskodtam, látom, hogy Áronunk a zuhanyzó melletti apró helyre ledobott törölközőkön gubbaszt, a popsija az égbe emelve, a karjait maga alá húzva, a feje meg befúrva a kupacba.
Eltartott egy ideig, mire megértettem, Áron fél. Nagyon.
Dani megpróbálta kivinni (sikertelenül próbálkozott mindenfélével), de olyan páni félelem volt az arcán, hogy végül nem nyúzta tovább.
Áron a riadt őzikét is messze felülmúlva pillogott körbe, keresve a legbiztonságosabb helyet, majd szorosan mellém húzódva kivárta a szárítás végét.
Mimi, a második főbátor biztatta, hiszen a hajszárító majdnem hangosabb, mint a dörgés.
Ettől kissé megnyugodott, mert kérdezősködni kezdett, pláne miután néhányszor pislogott a lámpa is, Hanna pedig izgatottan nyitott be, tudniillik a Papa elővette Áron zseblámpáját, mert mindjárt elmegy az áram.
A hajszárítás végeztével mind felvonultunk, és míg a másnapi ruhákat (plusz ünneplő...) kerestem, Hanna Miminek mesélt. Áron felvette a pózt, ezúttal az ágyvégében kucorgott a fal felé fordulva arccal, a popsiját a magasba emelve.
Nehezen lehetett meggyőzni, hogy az égzengés nem képes testet ölteni, így be sem tud jönni, csak halljuk, a nyitott ablak miatt még hangosabb volt a dörgés, mint valaha, de miután becsuktam, sikerült kiimádkozni a sarokból.
Szedte a lábait a miágyunkba, Dani óvó karjai közé.
Mire az ágyba értem, Áron egy csíkká változott a kettőnk közötti részen, mindkét fülét szorosan bedugaszolva az ujjaival. Nagyon sokára, mikor már rég elvonult a vihar tudtam csak rábeszélni némi lazulásra.
Nagyot sóhajtott, és kivette a füléből az ujjakat.
Elég gyorsan elaludt ezután.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áron felfedez. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Áron felfedez. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. május 3., péntek
2012. október 24., szerda
Áji
Kicsi Áron, aki a háromévesek között is kinéz vagy négynek, a maga igazán belevaló, de kétségkívül traktor módján ismerkedik a világgal. Még mindig.
Teszi ezt úgy, hogy közben a vizsgálódás bűvöletében selátsehall.
Nem tudok rá haragudni, kivéve ha épp nagyon fáradt vagyok, hiszen teljesen nyilvánvalóan más dimenzióba kerül ilyenkor, és képtelen felmérni, hogy azzal, amit csinál, bármiben, vagy bárkiben kárt tehet.
Sőt, ha sikerül befurakodni ezekbe a pillanatokba, és megérkezik hozzá a szó, ártatlan arccal kér bocsánatot, vagy simogat.
Az egész jelenség megható is, meg vicces is, meg amolyan ölbekapósan agyonszeretgetnivaló is.
Mondom, kivéve mikor fáradt vagyok és az agyamra megy a századik ilyesmi.
Ami mondjuk megesik.
Anyukáméknál fregoli van. Nálunk nincs.
A zsinór gusztán fel van tekerve egy szögre az ajtó mellett, épp csak egy rövid darabon lóg a vakvilágba. Pont olyan magasságban, hogy gyereknek ágaskodnia kelljen, ha el akarja érni.
Lellét fürdetem, de valamiért ki akarok menni, mikor Áron mellémrongyol, és mint a macska a mozgó gombolyagra, veti rá magát a kötélre.
Mire végigfuttatom a mitörténiket, és reagálnék, már koppan a fejemen a fém.
Megtántorodom az ütéstől, és fordultamban cifrákat gondolok (este, százegyedik akció, elisfáradtam tán), de ahogy Áronra esik a tekintetem, már csak nevetni tudok.
Áll megszeppenten, a nyakát kicsit behúzva, a kezét a szája elé kapva, és suttogja rémülten:
- Ajjajjj.
A földre huppanva ölbekapom, megsimogat. Vigyorgok, ő megkönnyebbülten simul.
Miközben feltápászkodom, elregélem neki százegyedszer is, hogy miként maradhat mindenki életben körülötte, és a biztonság kedvéért még egyet tekerek azon a zsinóron.
Amúgy meg imádom, hogy a kíváncsisága felette áll mindennek.
Teszi ezt úgy, hogy közben a vizsgálódás bűvöletében selátsehall.
Nem tudok rá haragudni, kivéve ha épp nagyon fáradt vagyok, hiszen teljesen nyilvánvalóan más dimenzióba kerül ilyenkor, és képtelen felmérni, hogy azzal, amit csinál, bármiben, vagy bárkiben kárt tehet.
Sőt, ha sikerül befurakodni ezekbe a pillanatokba, és megérkezik hozzá a szó, ártatlan arccal kér bocsánatot, vagy simogat.
Az egész jelenség megható is, meg vicces is, meg amolyan ölbekapósan agyonszeretgetnivaló is.
Mondom, kivéve mikor fáradt vagyok és az agyamra megy a századik ilyesmi.
Ami mondjuk megesik.
Anyukáméknál fregoli van. Nálunk nincs.
A zsinór gusztán fel van tekerve egy szögre az ajtó mellett, épp csak egy rövid darabon lóg a vakvilágba. Pont olyan magasságban, hogy gyereknek ágaskodnia kelljen, ha el akarja érni.
Lellét fürdetem, de valamiért ki akarok menni, mikor Áron mellémrongyol, és mint a macska a mozgó gombolyagra, veti rá magát a kötélre.
Mire végigfuttatom a mitörténiket, és reagálnék, már koppan a fejemen a fém.
Megtántorodom az ütéstől, és fordultamban cifrákat gondolok (este, százegyedik akció, elisfáradtam tán), de ahogy Áronra esik a tekintetem, már csak nevetni tudok.
Áll megszeppenten, a nyakát kicsit behúzva, a kezét a szája elé kapva, és suttogja rémülten:
- Ajjajjj.
A földre huppanva ölbekapom, megsimogat. Vigyorgok, ő megkönnyebbülten simul.
Miközben feltápászkodom, elregélem neki százegyedszer is, hogy miként maradhat mindenki életben körülötte, és a biztonság kedvéért még egyet tekerek azon a zsinóron.
Amúgy meg imádom, hogy a kíváncsisága felette áll mindennek.
Címkék:
Áron,
Áron beszél,
Áron felfedez,
Áron humor,
Áron rombol
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













