A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle méretek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle méretek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 13., szombat

Kiskétéves szeletke







Mint aki komolyan veszi, Lelle tegnap óta szavakat fűz mondatokká. Eddig is voltak elvétve kétszavas mondatai, de ma különös figyelmet szentelt ennek a műfajnak.
- Néni kalapja. Mama nem kalapja.
Megunhatatlan, ahogy beszélni kezd, ha van egy kis időm, leülök mellé, és hallgatom. A kedvenc szavam tőle az aukókujcs.
Mindegyiküknél izgalmas volt ez az időszak, de most, hogy úgy gondolom utoljára van részem ebben, még jobban magamba szívom minden apró cseppjét a fejlődésének.
- Mama, gyeje.
Ő az első, aki kézen fog, és mennem kell. Bármit is csinálok, abba kell hagynom. Különben megsértődik.
Mélységesen.
Újabban annyira, hogy bevonul a gardróbba, és magára húzza a tolóajtót. Közben torka szakadtából kiabál, krokodilkönnyeket hullatva, és ha a közelébe merészkedem, még hangosabban torol.
Az esti lefekvés után kikiabál a szomszéd Lufi kutyának, ha ugatni merészel:
- Vauvau, nem!
Tegnap végigaludta az éjszakát.
A kedvenc alvópóza a hason maga alá húzott láb, popsitornyosítással, valamibe fejjel belefúródva. Ha véletlenül reggel is mellettem van, követ, és a nyakamba dugja a buksiját. Rendszerint mellettem alszik el, álmában beteszem az ágyába, és ott ébred reggel.
Ha Áron kel előbb, és kimegy, Lelle felugrik, és sikítva követeli, hogy menjünk le. Kellemes fejhangú visítás ez, szerintem az utca elején is többen kiugranak az alsójukból.

Reggelire egy joghurtot eszik, vagy azt sem, délelőtt kizárólag iszik és gyümölcsöt fogyaszt, délben a levesnél befejezi az ebédet, uzsonnázni jellemzően nem szokott, aztán vacsorára kétnaponta megeszi a maga rendes adagját, majd a testvéreiét, aztán az enyémet és végül az apáét is.
A paradicsomot, málnát, meggyet, barackot addig eszi, amíg van. Az egyetlen gyümölcs, amire rá sem néz a banán.
Mindezek ellenére igazán husi combjai vannak, nem mintha amúgy gömbölyded volna, de popsitájon meglátszik még a babaforma. Egyébként alig 12 kiló.

Délután alszik, ha vele alszom akkor sokat, ha nem, akkor keveset.
Ha arra gondolok, mennyit foglalkozom vele, akkor elszégyellem magam, és a lelkiismeretem ellen azzal védekezem, hogy a testvérei játszanak vele helyettem is, ha pedig kellek, szól. :) Érthetően.
A legkedvesebb játékai a baba, akit a hátára vesz hordozóban, vetkőztet, pelenkáz, etet. A labda, amit egészen ügyesen dob és gurít, és minden, amit a nagyok játszanak, a saját szabályai szerint. Nehéz mellette igazán elmélyülni, mert még mindig mindent szétszed, és főképp elvesz, nem is akármilyen erőszakosan.

Kint a homokozó a legjobb játék, a locsolás, és a járművek, motor, roller, futóbringa. Görkorizna is, ha segítenék neki felállni benne.
Játszótéren egy méteren belül kell lennem hozzá képest, mert simán elvesz bárkitől játékot, vagy odacsap ha nem tetszik neki valami. Szokatlan ez nekem, egyikük sem volt ilyen kiskakas.
Mindenre felmászik, nagyon ügyesen, és magabiztosan, ugyanakkor kellő figyelemmel is. Szoktam kapni rosszalló pillantásokat, amikor engedem, hogy a magas játékokra felmenjen, tényleg elég bizarr látvány a maga 87 centijével odafenn, de tényleg megbízható, amit nem tud egyedül, ahhoz kellek, amit pedig tud, azt koncentráltan megcsinálja.
Páros lábbal ugrál, lépcsőn le és fel is váltott lábbal közlekedik. Vagy popsin csúszva. :)

Ő az első, aki marokra fogja a kanalat, és tanítgatni kell, hogy lehet másképp. Figyel, megcsinálja, aztán visszavált.
Evés után elviszi a tányért, kanalat, poharat a mosogatóig, és bedobálja.
Egyébként is mindent utánoz, és mindent egyedül csinál. Fogat mos, minden apró összetevőt felhasználva, amit tőlünk látott valaha. Lemossa a fogkefét, fogkrémet nyom rá, sikál, kinyitja a csapot, köp (ez a legviccesebb), a folyó víz alá hajol, öblöget, lemossa a fogkefét, és visszateszi a helyére. Ez utóbbit csakis azért, hogy azonnal újrakezdhesse az egészet.

Velem tereget, a zoknik a kedvencei. Akkurátusan teszi az alsó rácsokra halomban őket, de ha egy is leesik, mély hangon kommentál:
- Jajjjaj.
Felveszi a nadrágját, a cipőjét, egyedül öltözik, és nem lehet etetni sem. Egyedül törölközik, és történjen bármi is, hajat kell szárítani. A hajmosás egy tortúra, utána napokig frászban van, nehogy megismételjük. Akárcsak a körömvágást.
Vagy a fésülködést.
Ha valamit felvett, nem lehet levenni róla. Minden öltöztetésnél furfangoskodnunk kell, hogy engedje. Azért van amit szeret, pl. kalapot hordani. Meg cipőt. Bárkiét.

Énekel, de nem szereti, ha énekelek. Zongorázik, de nem szereti, ha más zongorázik. Végighallgatja az APG meséket, és hidegen hagyja a mozgókép. A telefonomat profin használja, a kódot még nem fejtette meg, de nem sok kell hozzá.

Egy lépés választja el a klasszikus nappali szobatisztaságtól, ma már bugyiban volt itthon, nagyon büszkén mutogatta mindenkinek. A többiekkel ellentétben neki a pisilés megy egyszerűbben, de ma reggel igazi nagylány módjára a nagyvécében végezte a nagydolog is. Felült, szólt, popsit töröltünk. Figyelnem azért kell, és most is az elővételezett tanulási folyamatot preferálom, így könnyebb neki is, nekem is.

Cumizik, éjjel egyre kevesebbet ugyan de még tápszert kap (vicces mennyiség, épp itt az ideje, hogy vízzel helyettesítsem, hacsak nem kezdi el végleg átaludni az éjszakákat).

12 fogú, 12 kiló, 87cm, kék szemű, tejfölszőke, rasztásodó fürtös, két oldalon gödröcskés arcú, tökéletesen szabálytalan legkisebb. Általában elolvadnak tőle, de én már tudom, hogy a legkeményebb kisdiónk.
Azért olvadni én is szoktam. :)

2013. március 14., csütörtök

20 hónapos

Volt valami hiányérzetem aznap, de megfogalmazatlan maradt.
Úgy látszik, Lelle most már igazi egyenjogú taggá cseperedett, neki sem jut már minden hónapban megemlékezés.
Azóta pedig ontja az újdonságokat, lássam, van miről posztolni.


Tegnap este jöttünk mentünk a lakásban, mondtam neki mindenfélét, ő pedig kitartóan válaszolgatott, csak úgy, az orrocskája alatt. Hosszú percek, és sok sok mormogás után kezdett gyanússá válni, hogy mindig ugyanazt mondja, a következőnél jobban füleltem, és tényleg. Lelle azt mondja:
- Ko.
Csendesen, rövid "ó"-val, de határozottan.
A minden gyerek más sémába tökéletesen beleillesztve, senkiéhez nem hasonlíthatóan megszületett a nem után, amire olyan régóta vártam, a helyeslés Lelle nyelven. Jó. Vagyis ko.
Kis betyár tudja, hogy mikor szeretném csak az öröm kedvéért hallani, olyankor sosem mondja, viszont minden helyzetben, amikor beleegyezéséről biztosít, elhangzik. Ko.
Én pedig minden alkalommal annyira örülök neki, hogy alig tudom megállni, hogy fel ne kapjam azonnal. :)

És hogy meglegyen egyben is a szószedet, íme Lelle hatalmas szókincs:
Papa (ami kontextustól függően papa, vagy paplan), mama, baba, Lelle (néha igazi Lelle, néha Jejje), hó, nem, víz, ammam (cumi), hamm, vauvau, kutyus, cica, cici, kaka (mindenkit lelkesen elkísér a dolgára, és nagyon tudományosan kifejti véleményét), és egy mai új, a kulcs, ami felismerhető, de mégsem tudom, hogyan mondja pontosan...
Minden más tádá.

A végtermékekről jut eszembe hogy immár hatos pelust hord éjszaka, míg nappal elég a 4+. Éjjel ugyanis annyit pisil, hogy még így is kétnaponta kell pizsamát cserélnünk az elázás miatt. Csak csendben írom, hogy ma a hatos sem bizonyult elegendőnek. :)

A múlt hónapban volt egy este 10től reggel fél 9ig tartó alvása is, aminek nagyon nagyon örültem, azóta sem történt ilyesmi. :) Sőt, az utóbbi napokban sokszor felsír éjjel, de fel nem ébred rá, vagy miatta, csak engem ijeszt meg nagyon. Gyanús. hogy fogat növeszt, mert ezzel együtt a nyála is csurog, pedig sosem szokott, és a sapkája kötőjét minden nap csuromvizesre rágja. Valamint igazi matricagyerek lett belőle ismét, ami édes teher.

84cm, vagyis sokat nyúlt, és lassan elhagyja a 10 kilót. A haja egyre hosszabb, igyekszem nem zaklatni csatokkal, gumival, néha azért bekerül a kis szőke tincsei közé. A frufruját nincs szívem levágni, így már jócskán a szemébe lógna... ha nem tudnánk eltűrni ügyesen csat nélkül is.

Ami nem változik, az a nagyok iránti rajongása. :) Mindenben utánozza őket, a játékaikban is. Sokszor ő a család kisbabája, míg meg nem unja. Babázik ő is, rajzol, táncol, épít és rombol.

A kire hasonlít kérdésben most épp Mikolt természetével vélek felfedezni elég sok összecsengést. Tegnap este ketten voltak fent velem, míg előkészítettem a mai napi szetteket (duplát, mert ma ünnepség is volt az oviban), és olyan egyetértésben játszottak, amit ritkán látok másokkal Lelle párosításban.
Külsőre Áron.

Egy igazi kis bohóc, akinek a mosolya mit sem változott születése óta... neki nincs kisebb testvére. Pedig ahogy lázba jön a kisebbektől, úgy tűnik nem lenne ellenére. :)
És nem, biztosan nem lesz kistestvére, épp úgy érzem magam mostanában a dacos Áronnal és a mindenlébenkanál Lellével, mint akinek pont elég ennyi. :)

Egyébként pedig a szívem egyik csücske. Ofkorsz.

2013. február 11., hétfő

Hóforduló

Lelle 19 hónapos lett.
Változatlanul kócos, és változatlanul hangos. :)
Természetesen senki nem tudja ez utóbbit megerősíteni, mert kifejezetten engem tisztel meg a zajossággal, meg a követelésivel, amik természetesen mind jogosak. Akkor is, ha kielégíthetetlenek egyben.

A negyedik gyerek sem nő magától, viszont sokkal több a rácsodálkozások száma, már ezt is tudja, és tényleg tudja.
Ezekből erre a hónapra jutott a lépcsőn járás és a kétlábon egyensúlyozás (porszívócsövön gyakoroltak Áronnal, majd egy termoszon) a nagymozgások tekintetében.
A finomra a ceruzafogás, és rajzolás, meg a memóriakártya ki és bedugdosása a kártyaolvasóba. Ezen lenne még mit csiszolni, Lelle szorgalmazza (elég hangosan), én megpróbálom terelni. Ahogy a konnektorba dugdosást is, de ezt szerencsére az éjjelifényre korlátozza a miszobánkban, ahol általában jelen van minimum egy felnőtt is.
Mindenre felmászik, sokszor jut eszembe Áron, akit azért kötöttünk a székéhez, mert anélkül az asztal tetején ült volna. Lelle ennél finomabb, de csak egy fokkal. A hevedert meg nem találom...

A változatlanság a kisszék is, amit minden reggel akkurátusan kirángat a konyhába, hogy mindenről frissen értesült legyen, nos a kisszéknek nem vagyok nagy barátja, elég labilis ugyanis. Lelle pedig ügyes ugyan, de volt már rá példa, hogy leesett. Olyankor pedig rettentően megijed, és rettentően elkeseredik, aminek következtében elfelejt levegőt venni, és elájul.
Nagyon ijesztő, de most már legalább tudom, hogy ha fújom az arcát, akkor ez elkerülhető. A kisszéket hiába pakolom el...

Az akarata szintén állandó, pontosan tudja, hogy mit és mikor. Igyekszem a lehető legkevesebbszer konfrontálódni vele, bár még így negyedjére sem tudom a legbiztosabb módot, Lellénél pl a terelés mit sem ér. Ha nem ehet egyedül, inkább éhes marad. Például.

Utánoz. Mindent, és legfőképpen azokat a dolgokat, amik intenzív érzelmekkel járnak. Áron a minap a lábára lépett, Lelle pedig addig próbálkozott, míg sikerült neki is. A lökdösődés is ilyen, és remélem ezzel vége is a sornak, mert eddig meglehetősen békés vidék volt a miénk.

Eltanulta a nagy öleléseket, sokszor magától is keres valakit, akit megszorongathat. Ha pedig valami éppen a kezében van, akkor egy kézzel szorítja meg a célszemélyt. Áron ezen jókat mulat, és meséli mindenkinek, milyen vicces ez a Jejje. Vannak kifejezetten szeretgetős napjai is, amikor minden ok nélkül simogat meg játék közben, és ez annyira jó, azt hiszem ilyen gyerekünk sem volt még. :)

Beszél. Eleinte azt hittem véletlen, de mára már biztos vagyok benne, hogy nem. A huvva, amikor arról beszélünk, hogy a papa dolgozik, a lányok pedig az oviban vannak. Mondja azt is, hogy hó, nem utánunk, hanem magától. És mond két betűs szótagokat is, teljesen relevánsan, mint pl. ka, ami kabát, vagy kanál. A szótár elég foghíjas, de a legfontosabbak megvannak, pl. ammam (cumi), hammam, mama, papa, baba. És persze mindent megért, és mindent megértet, a többi csak ráadás.
Kétévesen beszélni fog, addig meg nem sietünk :).

Nincs új foga, és nem alszik jobban egy picit sem mint eddig, a lába is görbe még, a haja viszont nő. Egyébként pedig egy igazi kis egyéniség, és hatalmas öröm, hogy itt van velünk.




2012. szeptember 12., szerda

14 hónapos lett Lelle


14 hónapos lett a legkisebb. Meg a leghangosabb, a legönérzetesebb, a legsértődékenyebb és a legviccesebb husoscombú, karikalábú, hirtelenszőke, kékszemű kicsi csillagocska.

Lellével kapcsolatban egyértelmű a nagyok hatása. Még sosem láttam egyiküknél sem azt az igyekezetet, ahogyan megpróbál a nyomukban lenni, ugyanúgy viselkedni, együtt játszani, mindent leutánozni.
És még sosem volt ennyire eredeti humorú gyerekem sem, pedig azért nem kell messzire mennem, ha egyéniséget keresgélnék unalmamban, mert egyik színesebb, mint a másik, és valljuk be Mikolt is egészen extrém módon közelít a külső valósághoz. :)
Lellike érti is, mi a vicc, szereti is, próbálgatja is.
Ahogy az egyik kezét hátrafordítva maga mögé dölöngélve ballag, közben vissza vissza néz, hogy figyelem-e milyen mókás. Vagy amikor a számba gyömöszöli a cumiját, hogy aztán kiránthassa, mert annak a hangja szintén az. Vagy mikor a paplanját nyújtja, és mikor elvenném visszarántja, közben kacag az orrát is felhúzva. :)
(Minitörténet: vacsoráztunk, és egy csepp főzelék az asztalra esett. Feltöröltem az ujjammal, majd bekaptam. Lelle figyelte, a végén a cuppanást természetesen kacagás követte. Leutánozta a cuppantós mozdulatot, előbb saját magán, aztán nyújtotta az ujját kóstolásra. A mozdulat közben eszébe jutott, hogy valami hiányzik, és korrigált. A mutatóujjával feltörölte a semmit, majd a szájába vette az ujját és cupp. :))

Ellenben jajj, ha nem úgy történik valami, ahogy azt ő szeretné. A kérés mára dobhártyaszaggató, érdüllesztő csatakiáltássá lett, a negyedik gyerek helyzetéből fakadóan persze teljesen érthető az ok is. Ezt a kiabálást még álmában is képes produkálni, olyannyira, hogy tegnap Dani fel is ugrott az ágyban ijedtében. Pedig csak a cumit szerette volna, nem pedig a cumisüveget.
Ezt a fajta egyértelműséget egyébként nagyon kedvelem, Mikoltra hajaz :). Tegnap a játszótéren a szokásos négy fő helyett ezren voltak. Lelle egy picit lement a kezemből homokozni, de hamarosan besokallt, felkérte magát, és hangos emmmemmm kiabálással, és a fejem forgatásával jelezte, hogy ideje volna a kerítésen kívülre kerülnünk.

A homokozás iránt szenvedélyét felváltotta a nagymozgásban való feloldódás, egész nap gyalogol a karikalábain (ez is új nekem, egy kislabda simán átférne köztük, nagyon cuki, ahogy megy velük :):)), sőt tegnap a futással is megpróbálkozott. Ráül a motorra és mérgelődik, hogy nem megy magától. A kerti kiscsúszdán tegnap óta egyedül lecsúszik, a nagy mászókára felmászik. Rúgja a labdát, tolja a babakocsit.
És hamár játék... cipeli a babáját. :) És pakol, és rombol, és asztal tetejére mászik. Meg mesekönyvet nézeget.
És telefonál. Bármivel, ami annak látszik. A laptop töltőjének kábelén a dobozzal is. Közben mondja is, hogy ámm. :)
Nagy cumista és egy újabb paplanozó :).

A kommunkikációja egyértelmű, kevés igazi szóval tarkított, de így is tökéletes. A legjobban az integetést szeretem, amit mostanra kiegészített az hosszúra nyújtott aaaa-val is.
A kevés szó ennyi: baba, papa, tete, ennenn, emmm, amm, hmm. :)
Az igen egy rövid torok e, a nem egy lefelé hangsúlyozott hosszabb. :)

Az evés alvás témában nincs újdonság, jól eszik, kivéve ha foga jön (négy van belőle), és sokat, és mindent. Éjjel még cumisüvegezik, mennyiségileg sokat, de már csak kétszer, és az utolsó doboz tápszert bontottam a múlt héten, így hamarosan lezárul egy korszak ismét.
Délután és este a nappaliban alszik, éjjel pedig mellettem a kiságyában. Ritka, ha mellémkéri magát, olyankor viszont visszabújna leginkább, a hasamon alszik el, a szívemet hallgatva.

Mérni nem volt alkalmam (új adat :) 9300 gramm), ahogy oltásra sem jutottunk el (most jönne a 4 hónapos...), mert természetesen ő sem maradhatott ki a szezonnyitó takonykórból.
Selyemhajú, puhabőrű, szeretemnagyon.

2012. június 11., hétfő

Lelléről

Nincs túl nagy szerencséje a legkisebb királylánynak, hogy épp ma töltötte az első szülinapja előtti utolsó megemlékezős napját, mert bármennyire is szerettem volna agyonszeretgeni egész nap, meg szép hosszú bejegyzést írni a finomságáról, ma nem ment.
Most, hogy már alszik, persze minden sokkal meghatóbb, és megindítóbb, mint nap közben volt, és mostanra már jócskán szégyellem is magam, hogy voltak pillanatok, mikor legszívesebben kiköltöztem volna a holdra. Csak a teraszig jutottam, de a pulzusom nem nagyon ment 220 alá egész álló nap, csak mikor épp aludt.
Mert egyébként meg ordított, annyira, hogy Dani, akivel este fél kilenckor találkoztunk először reggel óta, valamivel kilenc után annyit mondott, hogy hűha... meg hogy teljesen megérti, miért kerülöm a fürdőszobát mindenféle indokokkal. Pedig nem szokott dicsérgetni, de ma még azt is mondta, hogy le a kalappal, vagy valami ilyesmi.

Azt hiszem, hogy a foga az ok, emellett pedig meggyőződésem, hogy tudja, hogy oltásra kellene mennünk, mert tegnap óta folyik az orra, ami nem olyan látványos, viszont ismét egészen dártvéderesen veszi a levegőt, és néha köhög is, az mondjuk cseppet sem szép...
Már tegnap este sem tudott megnyugodni lámpaoltás után (pedig már olyan szép új rutint alakítottunk ki, kettesével felosztva a gyerekeket, és én kaptam a lányokat, ami olyan ritka...), és hiába vittem le a nappaliba, ott sem volt igazán jó... meg sehogy sem, aztán egyszercsak csend lett és alvás. Kevés közöm volt a dologhoz, és csak sajnáltam, miután már az összes idegszálam elszakadt, és nem is éreztem semmit sem, csak ringattam és drukkoltam neki, hogy sikerüljön kijutnia a kiabálás szakadékából. Azt hiszem, inkább beájult szegény...

Ma meg azzal folytatódott, hogy rettenetesen korán kelt magához képest (fél nyolc), és csak sírt, míg újra el nem aludt (kilenc után kicsivel), aztán felébredt és sírt, aztán elaludt, aztán sírt... még Hanna is ringatta, pedig mostanában nem is szokta csak úgy.
Most is itt alszik a nappaliban, lassan felviszem, de miután már eltelt az a bűvös fél óra, míg mélyen alszik, és nekem is kisimultak a vonásaim, mégiscsak le kell írnom, mennyire nagyon jó, hogy van nekünk egy ilyen legkisebb.


Akinek alig van súlya, és hosszú mindene, még az ujjacskái is, a szempillájáról nem is beszélve. Akinek kék a szeme (demégmilyenkék), és szerintem ez már így is marad, akinek a haja elől háromszöget formáz, és én imádom.
Akinek puha a bőre, és ha fordítja a nyakát, akkor még hurkás is, pedig amúgy egy kis cinege, leszámítva a combokat...khm. :)
Aki úgy eszi a borsólevest, ahogy csak Árontól láttam, vagy még úgyabban.
Aki már néha elengedi álló helyzetében azt, amibe kapaszkodik, hogy aztán meglepődjön ezen, és a popsijára huppanjon.
Aki oldalazva lépeget az asztal mellett, és tolja a kisszéket, közben pedig hátravillantja a kétfogát rám, rém büszkén, és hát lássam be, van is mire. :)
Aki azt mondja tete, és az sokszor azt jelenti, tessék, pl. a bababörzén a dobozból gondos válogatás (kidobálás) után előkotort kincset nyújta. Meg azt is mondja, hogy nem, ezt el sem hittem, pedig tényleg.
Aki mindent ledob, mert annak hangja van és az jó.
Aki annyira bújós, mint az összes együttvéve, a minap az édesapja etette, ő meg két karral átfogta a nagy atyai kezet és ráborult a fejecskéjével is.
Akinek van néhány rigolyája, többek között a hordozóban csak úgy tud elaludni, ha a napellenzőbe bele tud kapaszkodni...
Aki pohárból iszik és kukázni is szeret.
Aki kacagva viseli a testvérei jobbnál jobb ötleteit, akkor is, ha azoknak nem mindig kacagás az vége...
Aki meghódítja a lépcsőt, a tetején pedig térde emelkedve jelentkezik, hogy vigyem le, és mégegyszer.
Aki egy mosolygós kis gombszemű, manóarcú, kerekbuksi, aki most épp Áronra hasonlít.
Aki éjjel már csak egyszer vagy kétszer kér, és reggel úgy ébred, hogy rákönyököl a leesésgátlóra, mint egy kis királylány, és kitárja az ajtót, hogy lássa, mi történik odakinn :):)
Aki mind közül a leggyorsabban lett 11 hónapos.

2012. május 11., péntek

10 hónapos a negyedik Kiscsillag

Lelle ma tíz hónapos.
Az első kétszámjegyű, és az utolsó, amit két kéz ujjaival még meg lehet mutatni, ha kérdik.
Mindjárt egy éves lesz... ma megérkezett Mikolt szülinapi ruhája, ami elgondolkodtató is volt egyben, meg emelkedetté is tette a lefekvés előtti pár percet. Mikolt forgott benne, Lelle pedig ritmusra rugózott mellette. A két júliusi... nemsokára málnás torta kerül a kerti asztalra.
Meg egy barackos túrós is.

Lelle rohamosan száguld a kisgyerekkor felé.
Igazi kis huncut lett, csillogó szemű, mindent felfedezni vágyó kis gombóc, akivel már egyáltalán nem nehéz, sokkal inkább szórakoztató az együttlét.
Amikor picikét látok, akkor tűnik fel igazán, mekkora lett a mibabánk, és néha magamban sóhajtok is, hogy mennyire hiányzik az a kis csomag, akit először a kezembe foghattam.
Sokszor lejátszódott bennem a születése, és ezerszer át is íródott az elmúlt hét során. Soha nem foglalkoztatott ez a téma ennyire, és magam sem értem, miért most került elő... Valószínűleg a meleg idő hozza a kontextust, és szakadnak fel az emlékek, vegyesen.
Lelle születése volt a legnehezebben befogadható számomra, vele éltem meg a legmélyebben az elveszés félelmét, annak a biztos tudatát, hogy meghalhatok.
Ő tanított meg arra is akkor, hogy egészen mindegy, hogy mi történik, és hogyan, a legfontosabb, hogy az adott pillanatot úgy éljem, hogy az a következőben is vállalható legyen.

Kitartóan gyakorlom.

A botladozásaim ellenére (szerintem ő sír a legtöbbet, és ő az, akire ekkorka korában a legkevesebb megkülönböztetett figyelem jutott...) úgy tűnik, hogy egy újabb napocska ő, mosolygós, ragyogó, és még mindig a legérzékenyebb valamennyiük közül.
Szeretem a teli szájas hangtalan kacagását, azt, ahogy odadugja a fejecskéjét a vállunkhoz, ahogy finoman nyúl az arcunkhoz, és még finomabban a szánkba. :)


De vesszünk el gyorsan a részletekben, mert úgy szeretem visszaolvasni évek múltával ezeket az apróságokat. :)

Darabosat eszik. Ha pépest adok, fintorogva elfordul pár kanál után, de bármi, amivel dolgozhat, tetszik neki. Lassan nem is adok neki mást, mint amit mi eszünk, kicsit odafigyelve arra, hogy az ő igényeinek is megfeleljen az étel. Amit nem kaphat még, azt kihagyom az övéből, de ez mára már nagyon kis körre szűkült.
Evett már rakott krumplit és töltött tököt is, villával, még csak össze sem nyomkodtam.
Éjjel majdnem hét deci rizstejes tápszerrel megbolondított löttyöt iszik meg, most a fognövesztés miatt gyakrabban jelez, de volt már olyan éjszakánk is, amikor csak kétszer kért.
Hogy miért etetem még mindig éjjel is? Mert nem hiszem, hogy bármi értelme lenne ezt megvonni tőle. Ha szoptatnám (bárcsak...), akkor most szopizna.
Felkelni nem kelek, előre bekészítve várják az üvegek az adott pillanatot. Reggelig eláll a tápszer is. És mint ahogy a szopikba, az ivászatba is sokszor belealszunk, aminek tápszeres, rizstejes lucsok lesz a vége :), de a takarítás megvárja a reggelt szerencsére.

Az alvása olyan nagyon más, mint pár hónappal ezelőtt, és ugyanolyan, mint egy hónapja. :) Éjjel mellettem, sokat és édesen, nappal a kiságyában a nappaliban, egyszer egy mondjuk hosszabbat alszik. Nem altatom, sosem gondoltam volna, hogy Lelle egyszer majd egyedül leteszi a fejecskéjét, de a délutáni alvások is csak a zenélő bárányt és a paplant igénylik, még úgy is, ha nem azonnal alszik el, hanem még nézelődik, játszik egy darabig, akár úgy, hogy ott vagyok a közelben, akár úgy, hogy nem.
Este pedig, ahogy megitta a magáét, befordul és már alszik is, kevesebbszer keresi a helyet, aztán elalszik. :)
Nagyon nagyon hálás vagyok ezért.

Ebben a hónapban lett mindennapos az ácsorgás. Ha mindezt anélkül tenné, hogy kapaszkodik, vagy hogy beül a lába közé, akkor őszinte volna az örömöm, így örülök, és közben drukkolok, és teszem, amit Kornél mondd ilyenkor, vagyis amint feláll, lehuppantom a popsijára, azzal, hogy csüccs.
Már érti. :)
Kornélnál jó másfél hónapja jártunk utoljára, lassan érik egy újabb találkozás.
Villámgyorsan mászik, és nagyon ügyesen támaszt, akárhogy is esik, vagy dől, azonnal ott a keze, és ez olyan jó. A kobak, ami Áron fejét védte, elő sem került, azért megnéztem, megvan-e, megvan.


Tapsol, tép, és kiüti a kezemből a kanalat. :)

Végre elkezdődött a gagyogás is, aminek mindenki nagyon örül, leginkább a többi gyerek. Körülállják, és beszéltetik. Lelle pedig egyelőre válaszol is. Néha összerakja a berregést és ezt a sajátos Lellemondókát, olyankor a legviccesebb. :)


Játék is a kommunikáció, olyan szép látni, ahogyan kapcsolódik, Palival rendszeresen azt játsza, hogy ránéz, elfordul, visszanéz és nevet ezen. :)
A legkedvesebb játékok közé tartozik a pakolás, azt ajtók ki és becsukása, a papírtépkedés, néha az az érzésem, hogy igazi gyerekeknek kitalált játékkal nem is játszik...

Mindent a szájába vesz, szereti a vizet, pohárból iszik, szétszedi a csipeszeket, leveszi a cipőjét és a zoknit csakúgy, mint bármelyik sapkát. Nem kedveli az idegeneket, de a kategóriatagságot ő dönti el.
Két foga van, 7600 gramm és 74 cm.

2011. november 11., péntek

Négy hónapos legkisebb

Egy szeretemkép, ami bár nem mai, de annyira benne van Lelle, amennyire csak képen lehetséges. A finomsága, a hatalmas kék szemei, a figyelő tekintete, a ragaszkodása. :)
Ez pedig itt a nappali álmosság, az összeráncolt pihenés, egy ébredésekkel és sírással bőségesen tarkított éjszaka után.

Ilyen sokszínű a legkisebbünk négy hónaposan.
Mosolygós, ha épp kerek a világ, de egy szempillantás alatt eltörhet az idill, és vígasztalhatatlan zokogásba csap át a gribedlis öröm. És nem kell egyikhez sem sok, a kedvencem, mikor nem tudja eldönteni, melyik arcát csillantsa, és a görbülést váltogatja a majdnemmosolyával. :)

Mindenben éppen ennyire szélsőséges, az evéssel éppen úgy állunk, mint az alvással. Néha mintha a legtermészetesebb volna a világon, akár ricsajban is mélyen alszik, és bármeddig képes szívni a cicit, csak hogy elinduljon végre a tejecske, máskor pedig semmi sem jó, bármivel is próbálkozom. Ha pedig ilyenkor csak egyszer is nem a jó irányban keresgélek, hosszú időre elvágom magam a hozzá vezető úttól. Ha Lelle volna az első babám, bizonyára sokszor elkeserednék, így csak nagyon rossz, hogy nem tudok segíteni, még azzal a tudattal együtt is, hogy lehet, hogy nincs is min... El kell fogadnom, hogy ő kicsit sírósabb, és sokkal érzékenyebb, mint az átlag, de ha Hannára gondolok, aki épp ilyen volt babaként, van számtalan előnye is ennek a finomságnak.

Szopizza az ujját, megfogja a játékot, ha a kezébe adjuk, és fogdosós, legyen az kendő, vagy a jól bevált paplan. A paplan idegenben a legfontosabb társ, elég körétekerni, és megnyugszik.
Forog, de egyelőre nem része ez a napi rutinnak. :) Oldalára bármikor, de teljesen még nem gyakran. Ha a hátára teszem, tekereg, és a tengelye körül teljesen megfordul. Hason gyengén támaszt, inkább hátból tartja magát, mint a könyökén. Mindent, ami a szájához ér, nagy lendülettel szív, egyik nagy kedvence a karunk, aztán a saját keze, és a cumi. :)

Egyre többet dumál, hosszan mondja a magáét, ha van közönség, még lelkesebb.

Hosszú és karcsú (szerintem nagyon formás is), 5960 gramm és 64 centi. Szeret fürdeni, de a legjobban meztelenkedni. :) Gyakran, ha egy egy sírósabb időszakban már minden hiábavalónak bizonyul, levetkőztetjük, és az esetek majdnem száz százalékában széles mosoly a jutalom, ha még a pelus is lekerülhet, akkor kacag is. (A teli pelus rettenetesen zavarja.)

Háton alszik, kézbengyerek, zsebbe már jóval ritkábban kerül, mint eleinte (fogalmam sincs, miért szoktunk le róla), az egyik törzshelye az asztal teteje a kis fekvőkében, a másik a kiságy a bébisarokban, ahová mindig betársul valamelyik nagyobb is, aminek Lelle szemmel láthatóan mindig nagyon örül. És persze nekem sem esik nehezemre ellágyulni ezektől a pillanatoktól. Meg a négyhónapos babaságától úgy általában. :)

2011. október 11., kedd

Kicsi Lelle 3 hónapos

Kék gombszemű hajasbaba.
Mikor más kezében látom, akkor tűnik csak fel, milyen hosszú lett.
Lassan átáll ő is magyar időszámításra, ma éjjel már nem kellett felkelnünk vele, kétszer szopizott is, és aludt tovább, hogy fél kilenc előtt egy kicsivel a tőle megszokott, de már régóta hiányolt mosollyal ébredjen.
Mikor megérkeztünk, teljesen össze volt zavarodva, sírósabb is lett egy ideig, és még mindig sokszor eltörik a mécses, de ennek egy jelentős hányadát annak tudom be, hogy ahogy a mi gyomrainknak is szokni kellett az itthoni ételeket, ő ezekre még érzékenyebben reagál. Volt hát még majdnem két hétnyi újszülöttkor itt is, aminek ahogy most látom, lassan a végére érünk.

Rengeteget alszik, a hűvös és a sok oxigén a pára hiánya megteszi a hatását, vannak napok, amikor csak enni ébred fel, és maximum egy fél óra múlva már ismét alszik. Mikolthoz hasonlóan Lelle is azt szereti, ha a feje le van takarva, olyankor tud igazán ellazulni. Másoknak ez ijesztő is, sokszor kérdezték már, kap-e levegőt az a szegény gyerek, de a szegény gyerek olyan édesdeden szuszog ilyenkor, hogy öröm hallgatni. Egyébként is meglehetősen fázós, jól be kell bugyolálnunk, így aztán újabb értelmet nyert a paplan, amiből immár három gyerekünknek is jutott.

Ha épp nem alszik, akkor sokat dumál, rikkant, heőzik, és mosolyog a két kis gribedlijével. Pár napja nyúl játékért, ütöget, és a hétvégén minimális rásegítéssel megfordult hátáról a hasára. Hason még mindig nem szeret lenni, pár másodperc után hangosan reklamál. Tornáztatom, amikor van rá idő, nyitogatjuk a kis öklöket is, ez általában nagyon tetszik neki.

A szopikérdés hullámzó, most már le lehet vele ülni, viszont most egy ideig (szerencsére ez már múltidő) nem lehetett álmában, fekve megetetni, megébredt éjjel, és kiabált, csak ücsörögve fogadta el a tejecskét. Változatlanul nem szeret dolgozni, ha nem ömlik, akkor kiabál, trükköznöm kell vele, hogy aztán lelkesen nyeljen, mikor végre beindul. Elfogyni nem fog, szépen gyarapodnak a hurkák, egészen husis combocskái vannak, mérni még itthon nem sikerült, majd megpróbálom, de biztosan hat kiló felett jár már jócskán.
Update: Pillelányka 5600 gramm :):) és 62 cm.

Egyébként pedig egy kis hercegnő, bájos, formás, édes, tejillatú, mosolygós kis gyöngyvirág. Kétségkívül a legkedvesebb legkisebbünk. :)

2011. szeptember 26., hétfő

11 hetes

Kis hercegnő... mondta Dani. Kifejezetten jó dolga van mostanában :), mindig van valaki, akinek van szabad keze ringatni. Ő pedig élvezi a kilátást, a sétálgatást, a kényeztetést. Jó is, hogy most ennyien vagyunk körülötte, egyelőre nem is merek belegondolni, mi lesz, ha ez elmúlik...

Nagyon nőtt (a nemtúlpontos mérleg szerint is hat kiló körül jár már) és sokat változott ez alatt a két hét alatt, mióta nem írtam részletesen róla. Nyílik, egyre többet van ébren, és rengeteget nézelődik. Erősödik a hangja is, sikongat és kiabál, ha valami nem jó (egyre ritkábban), és gügyög, ha jó a kedve. Mosolyog, bárkire, és bármikor, reggel a legédesebb, amint meglát azonnal kivirul a kis arc.

Mióta hátunkon a házunk jelleggel élünk, és egykupacban alszunk, esténként is én altatom, ami gyakorlatilag abból áll, hogy melléfekszem, az egyik kezemmek a pocakját fogom, a másikkal a kis kezét (a túloldalon Áron tapad rám, és keresi a karomat :)), pillanatok alatt elszenderül, és pár perc alatt elalszik.

A szopihelyzet változatlanul hullámzó, leginkább fekve szeret enni. Megoldjuk. :) Éjjel kétszer eszik, néha egyszer, de ezekre nem ébredünk fel teljesen. A második leginkább működőképes mód, a sétálgatva evés... van amit már most eltanult a többiektől... :)

Összességében nagyon jó kisbaba, a négyesüket pedig nagyon nagyon szeretem. :) Még mindig sokszor versengenek, kinek az ölében legyen, ki ringassa, ki énekeljen neki. És ha énekelnek, ő is csatlakozik. :)

2011. szeptember 11., vasárnap

Két hónapos Lelle

A szokásos hüledezéstől eltekintve objektíven is az az igazság, hogy rohan az idő. Már két hónapja, hogy teljes valójában köztünk van a legkisebb, aki gyakorlatilag mostanra beépült a családba. A gyerekek is tudják mit szeret, és a felnőttek is ismerik már a jeleket, a preferenciákat, sőt, valamiféle rutin is kialakult (hogy aztán jól felboruljon hamarosan).

5300 gramm, apró hurkák vannak rajta kecsesen itt ott, igazi kislányosak :). A szeme kékül, napról napra világosabb, ahogy a szemöldöke és a szempillája is. Érdekes ez, mert a testvéreinek mind sötétebb volt, Lelle viszont inkább hajilag sötétedik...

Az első dolog, ami eszembe jut róla, a manósága. A kerek szemekkel, a csücsöri kis szájával, a két kis gribedlivel, a mosolyával. Meg a fogdosóssága. Ha nyugtalan, elég sokszor, hacsak megfogjuk a kezét, máris jobb lesz a kedve. Ha utazunk és sír, többnyire a cumija mellé kell a kezem is, de ha ezek megvannak, csend lesz hirtelen. A második, hogy jó alvó. Este a nappaliban alszik el, két három órán át még forgolódik, fel-fel sír, ilyenkor megigazgatjuk a paplant körülötte, aztán miután felviszem úgy egy körül a miágyunkba, gyakorlatilag egy alvaszopival reggelig meg se rezzen. Sokszor ébredek úgy mellette, hogy ő már fent van, nézelődik, mosolyog, ha meglát. Ez is új nekem, mindegyikük sírva ébredt emlékeim szerint.

Lelle türelmes, kivéve ha nem ömlik a szájába a tej, és mert már nem ömlik, így nappal dühösen morog... Játszanom kell vele, cumit kap, aztán kiveszem, cici, szív, nem jön hirtelen, sírás, cumi vissza... egészen addig, míg meg nem indul a tej igazán.

Szeret kézben lenni, de fekve csak akkor, ha zsebben van. Igy aztán hiába tudom, hogy jobb volna, ha nem lenne függőlegesben, gyakran tartjuk a klasszikus büfizős helyzetben. Az ökle nyíldogál, játszom vele sokat simogatós játékot, tapsolok a tenyerembe az övével, amire szépen reagál is. Az egyik lébfeje még mindig befelé fordul, emiatt jó, hogy tudom, ha hazaértünk hova vigyem. :) Apropó haza... Melegkedvelő, kicsit félek az otthoni első napok hetek változásaitól, valószínűleg bundazsákba fogom tenni... :) Hanna amúgy is folyton takargatja, ő a hőmérsékletváltozás felelős, mindig szól, ha szerinte Lelle fázik. :) És legtöbbször igaza van, mert betekarva tényleg megnyugszik.

A bcg oltás kifakadt, nagyon csúnya gennyes volt, és még mindig picit be van gyűlve. Remélem hamar meggyógyul, még mindig nem szeretem ezt a huplit a karján, bármennyire is tudom, hogy rendben van ez a reakció is.

Mosolyog, formálja a száját, sikongat, hőőzik, szereti ha sokan vagyunk körülötte, és szerintem megismeri a testvéreit, akik még mindig sokszor kérik az ölükbe. Jó látni őket együtt, és olyan nagyon jó, hogy négyen vannak. Én pedig igyekszem minden pillanatát kiélvezni ennek a semmihez sem fogható, rohanó időnek, és nagyon nehezemre esik tudatosan megélni, hogy már nem lesz ebben részünk ismét...

2011. augusztus 29., hétfő

Hét hetes

Olyan jó hetekben számolni az időt. Minden nap történik valami új, minden nap egyre több arcát mutatja a legkisebb. Szeretem nézni ahogy alszik, ahogy figyel ha ébren van, kitalálni miért sír, ha sír (egyre kevesebbet, bár a tegnapi nap kivétel volt sajnos...), számolgatni a hurkákat, elmerengeni a szeme színén, ami még mindig nem teljesen kék.

És persze ennél az állóképnél sokkal de sokkal pörgősebbek a napjaink, így aztán minden pillanatnak örülök, ami csak az övé. :) És persze minden alkalommal, amikor sikerül belefelejtkeznem mondjuk egy egy szoptatásba jövök rá, mennyire kevés időt töltünk csak vele, csak rá figyelve... A többeik már tudják, hogyan kérjenek maguknak eleget belőlünk... vagy legalábbis hatékonyabban próbálkoznak... :)

Lelle igyekszik utólérni a többieket, ha nem is hangosságban (egyelőre... szerencsére...), egyre többet mosolyog, gyakorlatilag válogatás nélkül bárkire, és egyre többször hőőőzik, meg formálja a kis száját, a nagyok pedig sokszor telepednek le mellé, várják, hátha. :)

A rutinjaink mit sem változtak, nem úgy a méretei. 5 kiló és 62 centi. Pénteken voltunk a gyerekorvosnál, aki a méretgörbére nézve nagyot nevetett, mert minden érték a felső határt súrolja, a hossza messze felette van.
És hamár a testiekről van szó, a bcg oltás helye nagyon bedurrant, elég csúnya is... (ez is teljesen Hannaszerű... remélem Lelléé nem fog elfertőződni)

Ma először sikerült Devit is lefényképezni vele, pedig rengeteget babusgatja ő is :)

Ez meg itt egy igazi babaillatú alvóskép... jajj de szeretem :):)

2011. augusztus 22., hétfő

Hathetes Lellemanócska

Búcsút intettünk az újszülöttkornak. Mától hivatalosan csecsemő Lellikénk, és valóban napok óta csak figyelem, micsoda nagy dolgok történnek a fejlődésében.
A folyton alvó, pirospöttyös kis csomag egyre fehérebb, egyre kerekebb, és mintha lenne valami rendszer abban, ahogy van.
Reggel például majdnem mindig fél tíz, tíz körül ébred, aztán délelőtt egy rövidebbet alszik, majd ebéd után egy hosszabbat, ami egybeesik a többiek alvásidejével. Majdnem mindig fél hatkor kel, ha valami miatt mégis előbb, akkor még egyszer elszunyókál az esti menet előtt. Egyébként is, vagyis nap közben háromszor alszik, este pedig valamennyi sírást követően tíz és tizenegy (és persze ez változó, mert vannak nagyon hosszú, keserves estéi is) között a nappaliban a pihenőszékben, Danival az oldalán kezdi az éjszakát... amit két szopival abszolvál, de van úgy, hogy csak reggel eszik.

A tejem kevesebb már mint az elején volt, ennek pozitív vonatkozása, hogy tudok (néha :)) már hason is aludni, viszont Lelle jobb szeretné, ha csak úgy ömlene a torkába a tejecske, és ha kicsit is dolgozni kell, akkor bizony sokszor feladja, és sír... (pedig elindulna ez, és azt is tudom, hogy ezzel jó kis körbe kerülhetünk, de remélem Lelle is belátja, hogy van amiért érdemes egy kicsit küzdeni)

A legnagyobb változás a figyelem, ahogy néz. Minket, a tárgyakat, a kezecskéit és a kockákat :) Mosolyog is, egyre többet, és egyre többször személyre szabottan. Imádom a gödröcskéit. :) Emellett pedig mozgás is fejlődésnek indult, álmában mellémhernyózza magát, ébren pedig hátáról az oldalára fordul, gyönyörű szép, ahogy csinálja, keresztbe teszi a lábacskáit, és csípőből fordul, a feje és a kezei követik. Olyan nagy öröm nekem ezt látni, főképpen a két kisebbik "nagy" mozgása körüli aggódásaim után.

Fogdosós, változatlanul úgy alszik el a legkönnyebben, ha adok valamit, amire legalább ráteheti a kezét, de sokszor meg is markolja. A légjobb a kezünk, aztán a kendő, de egy puha bármi is megteszi. Mondjuk egy nyúl :)
4900 gramm, a hosszát most nem mértem, de látványosan nyúlik. Pelusméretet és ruhaméretet is váltottunk, előbbiből Mest, utóbbiból 60ast hord.
Emésztgetem, hogy már ekkora, no meg hogy el kell raknom a legkisebb ruhácskákat...

2011. augusztus 15., hétfő

Lelle 5 hetes

Tegnap Dani azt mondta, hogy teljesen kék a szeme. Még változhat, nekem nagyon zöldnek tűnt az első napokban, de valóban, tagadhatatlanul gyönyörű kék lett belőle. Sosem gondoltam volna, hogy négyből háromnak lesz kék szeme... :)

Mikolt új nevekkel illeti mostanában, úgymint Jejjemejje, és Jejjike. A Jejjejóza elmaradt, pedig azt is úgy szerettem. Mi nem becézzük, hacsak az nem számít, hogy néha Áronnak, vagy Miminek, megint mások Hannának szólítom...
Kerekedik, simul, pöttyös állandóan, és napról napra több a szempillája, no meg hullik a babahaja.
Rettenetesen sokat sír esténként, volt egy időszak, amikor úgy tűnt, lecsengőben ez, mostanra ez úgy változott, hogy a fürdés után egy órát szendereg, aztán felsír, és onnantól fél egyig megállás nélkül kiabál. Egy alkalommal sikerült megtalálni a megoldást, bebugyolálva betettük a pihenőszékbe, az oldalára (ezek egytől egyig lényeges apróságok ám), cumival... és miután még mindig sírt, betettem az arca elé az egyik melltartóbetétemet. Dani szkeptikus volt, de Lelle elhallgatott. És aludt egy sorozatrésznyit, hogy aztán előlről kezdjük a ringatást...

Növöget ő is, mit növöget, ő a leggyorsabb mind közül :). Hurkákról azért még mindig nem beszélhetünk, van már két kisebb combtájékon... amúgy pedig balerina alkatú, hosszú, formás. A hurkákat a szimmetriájuk miatt szeretem leginkább, mióta Angéla megmutatta, hogy ez lényeges diagnosztikai szempont, minden ilyesmit árgus szemekkel kutatok. Jelentem rendben, mint ahogy a fejecskéjét is mindkét irányba fordítja, és középen megtartja. Azért ha egyszer hazaérünk mindenképpen megmutatom Kornélnak, remélem ő is így látja majd. :)

Még mindig ő a legjobb modellem, kivéve, hogy rákapott a cumizásra, ha pedig kiveszem, hamarosan sírni kezd... plusz cumi nélkül ezt a csíkszájat produkálja :) pedig esküszöm nagyon szép szája van :).
A mai kedvencem pedig ez...


2011. augusztus 11., csütörtök

Méretek

Az igazságosság jegyében tegnap mind a négyet megmértem.
Még mindig van némi előnye Mikoltnak súlyban Áronnal szemben, de ezt már csak a mérleg mutatja... Viszont némiképp meg is nyugodtam, mert úgy tűnik, Mikolt mégiscsak nőddögél, mégha ezt nem is vettem észre mostanában. :) Áron buksija... nos nem lett kisebb :) viszont imádom.

Hanna 111cm, 17.1kg, 51cm a buksija, és 57cm a mellkasa.
Mikolt 96cm, 13.3kg, 49cm a buksi és 50cm a mellkas.
Áron 88cm, 12.9kg, 50cm a buksi és 51 a mellkas.
Lelle 56cm, 4.8kg, 36cm a buksija és 39cm a mellkasa.

Már nem bírnék el kettőt :):), semmilyen kombinációban :).