A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle szobatisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lelle szobatisztaság. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 13., szombat

Kiskétéves szeletke







Mint aki komolyan veszi, Lelle tegnap óta szavakat fűz mondatokká. Eddig is voltak elvétve kétszavas mondatai, de ma különös figyelmet szentelt ennek a műfajnak.
- Néni kalapja. Mama nem kalapja.
Megunhatatlan, ahogy beszélni kezd, ha van egy kis időm, leülök mellé, és hallgatom. A kedvenc szavam tőle az aukókujcs.
Mindegyiküknél izgalmas volt ez az időszak, de most, hogy úgy gondolom utoljára van részem ebben, még jobban magamba szívom minden apró cseppjét a fejlődésének.
- Mama, gyeje.
Ő az első, aki kézen fog, és mennem kell. Bármit is csinálok, abba kell hagynom. Különben megsértődik.
Mélységesen.
Újabban annyira, hogy bevonul a gardróbba, és magára húzza a tolóajtót. Közben torka szakadtából kiabál, krokodilkönnyeket hullatva, és ha a közelébe merészkedem, még hangosabban torol.
Az esti lefekvés után kikiabál a szomszéd Lufi kutyának, ha ugatni merészel:
- Vauvau, nem!
Tegnap végigaludta az éjszakát.
A kedvenc alvópóza a hason maga alá húzott láb, popsitornyosítással, valamibe fejjel belefúródva. Ha véletlenül reggel is mellettem van, követ, és a nyakamba dugja a buksiját. Rendszerint mellettem alszik el, álmában beteszem az ágyába, és ott ébred reggel.
Ha Áron kel előbb, és kimegy, Lelle felugrik, és sikítva követeli, hogy menjünk le. Kellemes fejhangú visítás ez, szerintem az utca elején is többen kiugranak az alsójukból.

Reggelire egy joghurtot eszik, vagy azt sem, délelőtt kizárólag iszik és gyümölcsöt fogyaszt, délben a levesnél befejezi az ebédet, uzsonnázni jellemzően nem szokott, aztán vacsorára kétnaponta megeszi a maga rendes adagját, majd a testvéreiét, aztán az enyémet és végül az apáét is.
A paradicsomot, málnát, meggyet, barackot addig eszi, amíg van. Az egyetlen gyümölcs, amire rá sem néz a banán.
Mindezek ellenére igazán husi combjai vannak, nem mintha amúgy gömbölyded volna, de popsitájon meglátszik még a babaforma. Egyébként alig 12 kiló.

Délután alszik, ha vele alszom akkor sokat, ha nem, akkor keveset.
Ha arra gondolok, mennyit foglalkozom vele, akkor elszégyellem magam, és a lelkiismeretem ellen azzal védekezem, hogy a testvérei játszanak vele helyettem is, ha pedig kellek, szól. :) Érthetően.
A legkedvesebb játékai a baba, akit a hátára vesz hordozóban, vetkőztet, pelenkáz, etet. A labda, amit egészen ügyesen dob és gurít, és minden, amit a nagyok játszanak, a saját szabályai szerint. Nehéz mellette igazán elmélyülni, mert még mindig mindent szétszed, és főképp elvesz, nem is akármilyen erőszakosan.

Kint a homokozó a legjobb játék, a locsolás, és a járművek, motor, roller, futóbringa. Görkorizna is, ha segítenék neki felállni benne.
Játszótéren egy méteren belül kell lennem hozzá képest, mert simán elvesz bárkitől játékot, vagy odacsap ha nem tetszik neki valami. Szokatlan ez nekem, egyikük sem volt ilyen kiskakas.
Mindenre felmászik, nagyon ügyesen, és magabiztosan, ugyanakkor kellő figyelemmel is. Szoktam kapni rosszalló pillantásokat, amikor engedem, hogy a magas játékokra felmenjen, tényleg elég bizarr látvány a maga 87 centijével odafenn, de tényleg megbízható, amit nem tud egyedül, ahhoz kellek, amit pedig tud, azt koncentráltan megcsinálja.
Páros lábbal ugrál, lépcsőn le és fel is váltott lábbal közlekedik. Vagy popsin csúszva. :)

Ő az első, aki marokra fogja a kanalat, és tanítgatni kell, hogy lehet másképp. Figyel, megcsinálja, aztán visszavált.
Evés után elviszi a tányért, kanalat, poharat a mosogatóig, és bedobálja.
Egyébként is mindent utánoz, és mindent egyedül csinál. Fogat mos, minden apró összetevőt felhasználva, amit tőlünk látott valaha. Lemossa a fogkefét, fogkrémet nyom rá, sikál, kinyitja a csapot, köp (ez a legviccesebb), a folyó víz alá hajol, öblöget, lemossa a fogkefét, és visszateszi a helyére. Ez utóbbit csakis azért, hogy azonnal újrakezdhesse az egészet.

Velem tereget, a zoknik a kedvencei. Akkurátusan teszi az alsó rácsokra halomban őket, de ha egy is leesik, mély hangon kommentál:
- Jajjjaj.
Felveszi a nadrágját, a cipőjét, egyedül öltözik, és nem lehet etetni sem. Egyedül törölközik, és történjen bármi is, hajat kell szárítani. A hajmosás egy tortúra, utána napokig frászban van, nehogy megismételjük. Akárcsak a körömvágást.
Vagy a fésülködést.
Ha valamit felvett, nem lehet levenni róla. Minden öltöztetésnél furfangoskodnunk kell, hogy engedje. Azért van amit szeret, pl. kalapot hordani. Meg cipőt. Bárkiét.

Énekel, de nem szereti, ha énekelek. Zongorázik, de nem szereti, ha más zongorázik. Végighallgatja az APG meséket, és hidegen hagyja a mozgókép. A telefonomat profin használja, a kódot még nem fejtette meg, de nem sok kell hozzá.

Egy lépés választja el a klasszikus nappali szobatisztaságtól, ma már bugyiban volt itthon, nagyon büszkén mutogatta mindenkinek. A többiekkel ellentétben neki a pisilés megy egyszerűbben, de ma reggel igazi nagylány módjára a nagyvécében végezte a nagydolog is. Felült, szólt, popsit töröltünk. Figyelnem azért kell, és most is az elővételezett tanulási folyamatot preferálom, így könnyebb neki is, nekem is.

Cumizik, éjjel egyre kevesebbet ugyan de még tápszert kap (vicces mennyiség, épp itt az ideje, hogy vízzel helyettesítsem, hacsak nem kezdi el végleg átaludni az éjszakákat).

12 fogú, 12 kiló, 87cm, kék szemű, tejfölszőke, rasztásodó fürtös, két oldalon gödröcskés arcú, tökéletesen szabálytalan legkisebb. Általában elolvadnak tőle, de én már tudom, hogy a legkeményebb kisdiónk.
Azért olvadni én is szoktam. :)

2013. június 24., hétfő

Ez történt a héten

Azt hiszem, a legsokkolóbb nap a hétfő volt, azóta kezdek belerázódni a megváltozott felnőtt-gyerek arány okozta kavarodásba.
Sokszor eszembe jut, hogy mennyire nem volt fura, mikor Hanna maradt itthon először egy évnyi ovi után, most viszont elkényelmesedtem a két ovissal, bevallom. És bár azt hittem, hogy ha nem növesztek hirtelen még pár végtagot, akkor nem fog működni, péntekre, még ha jobban el is fáradtam, mint általában, magától értetődő volt már, hogy sokszereplősek a hétköznapok.
Az eredmény egy meglehetősen rumlis lakás, meg egy medence a teraszon, csúszdával, árnyékolóval (kevés kedvem van bejönni :)), és a tapasztalat, nyári szünetben úgy kell tenni, mintha nyári szünet volna.
A hőség persze mindenkit megviselt, többször volt nyafogás, kínlódás, mint hűvösebb napokon, és a délutáni szieszta is többszöri nekifutásra sikerült csak valódi csendespihenőre, aztán pedig csuromvizes, picit megviselt babák ébredtek. A bodzaszörp sokat segít, a legjobb hangulatjavító. :) 

A héten minden délután 5re Hidegkútra kocsikáztunk, hogy a lányok balettos karrierjét tovább egyengesse Lili néni. Jó kis keretet adott a napi egy óra az életünkbe, hiányozni fog. Pénteken bemutatták amit tanultak, nemrég láttam őket legutóbb, de ahhoz képest is ügyesedtek. Lelle is beállt volna, megzavarva ezzel a közönség egyes tagjait, akik zongoristát meg idilli rózsaszín habcsók kislányokat akartak rögzíteni visongó kétéves helyett, picit értettem, picit nem a reakciót, de persze nem mindenkinek természetes, hogy négygyerek, én pedig (úgy tűnik) hozzászoktam a falusi mindenmindegypontúgyjó lazasághoz.
Dani érzékenyebben reagált, kivitte a kisgombócot. Mikoltot mondjuk épp ez sem zavarta, Lili néni szavaival élve "Mimike már a hétvégére készül". Nem volt igazán szinkronban a többiekkel no, bár én megettem a nyegleségét is.





Kedden megnyitottuk a házi strandot, szerdán a csúszda is felkerült a teraszra (három órán keresztül csúsztak, meg csúsztak, meg ugráltak, már a színükön is látni, hogy nyaralunk...), szombat délelőtt pedig előkotortam a vízforgatót (nem működik), és a ponyvát, amit a cseresznyefa, meggyfa, eresz hármashoz rögzített Dani. Hogy nehogy leégjenek. Beültem melléjük, a ponyva árnyékában hűvös a szellő. Kicsit. Nagyon. :)
A terasz széle valószínűleg nem bírja a víz súlyát, a következő vízcserénél vissza kell majd tenni a tavalyi helyre, pedig olyan szépen kidolgoztam ezt a koncepciót.
Apropó ugrálás. Lelle, az első nap, amikor meglátta a nagy vizet, a szélén álldogált, és nem mert bemenni. Tíz perc elteltével betettem. Azóta ki sem akar jönni. Sőt, mindent, amit a nagyok csinálnak utánoz, lecsúszik, alámerül és kacagva bukkan fel. A víz nem mély, Lelle pedig úgy tűnik vízbiztos. Ugrani fentről szerencsére még nem akart.
A csúszdáért örök hála a Lévai klánnak. Alkalomadtán ki is próbálhatnátok. :)
A képek szűrve vannak, nagyjából egy hete nem hordanak a gyerekek ruhát, így viszont, akármilyen gyönyörűek is, nehéz olyan képet készíteni, amit szívesen osztok meg a világgal. :)







Lelle szép lassan elindult a bilizés útján. Eddig egyik gyerek sem volt bilizős, már épp azon gondolkodtam, hova kerüljön, mikor Lelle rátalált. Pár nap alatt a medence mellett törzshelyet kapott, Lelli pedig egyre ügyesebben használja, mondjuk kizárólag pisilésre. Rettentő büszkék vagyunk természetesen, ahogy ő is :). Tegnap már pelus volt rajta este, mikor trillázva jött a fürdőbe, megkereste a bilit, levette a pelenkát és pisilt.



Csütörtökön délelőtt Mimi a Vikifodrászatban volt, a többiek homokoztak az udvaron, vagyis Hanna hajához nem nyúlt Viki. Már egy ideje készültünk oda, és mindig megerősítették az elhatározásukat, Mikolt rövidet, Hanna hosszú hajat szeretne. Kíváncsi voltam, hogyan élesben hogyan fog működni.
Gyakorlatilag szemrebbenés nélkül megtörtént az akció, Mikolt szerintem gyönyörű lett, és Hanna haját is jó nézegetni, hogy egyre hosszabb. Persze az úszás miatt praktikusabb volna a rövidebb, de egyelőre csekély indok lenne őt emiatt újból olló alá küldeni.



Délután Csillát búcsúztatták a kollégák, hívtak, hogy menjek fotózni. Többször meghatódtam, és nagyon örülök, hogy láthattam, ismét elengedhettem egy kicsit, talán nekem nagyobb szükségem volt erre, mint Csillának. :) Egy könyv is készül meglepetésként, július elsején fogjuk átadni neki, egy kis összejövetel keretében. A múlt hetem nagyjából erről szólt, megtalálni a lehető legszélesebb idősávból a "Csilla néni gyerekeket", elégedett lettem volna húsz lelkes résztvevővel, végül vagy ötvenen csatlakoztak. Szép lett, persze van benne egy apró hiba, de lassan ezen is felülemelkedem.
Ez a kép itt az egyik nagy kedvencem lett, Csilla néni egész lénye benne van szerintem.


Péntek este Annáéknál bandáztunk, szombat délelőtt pedig Lea és Mariann voltak strandvendégek nálunk. Szeretem ezt a sokszínű, jövős menős nyarazós életet. :) A kertben egyre több a cseresznye, a meggy és a málna, nagyjából óránként irigylem meg magunkat a jódolgunkért.
Szombat délután zsúrba mentünk, amiről kiderült, hogy vasárnap délután lesz. Vasárnapra családi összejövetelt szerveztem Hanna és Csilla apropójából, Hanna eléggé elkeseredett, hogy se zsúr, se sütögetés. Nyugtatgattam, hogy a sütögetést megtartjuk jövő vasárnap, a zsúrba pedig még minig hivatalosak vagyunk.

Szombat este Hidegkúton voltunk a Helka című meséből készült bábelőadásra. Lellét Ferinek adtuk, a három naggyal pedig átautóztunk a Klébibe, a szabadtéri rögtönzött színpadhoz. Nem késtünk el, sőt, de már így is alig volt hely a nézőtéren, szabad szék gyakorlatilag egy sem. Minden alkalommal azon tűnődöm itt Hidegkúton, hogy mi az oka annak, hogy nem férek bele a dobozba. :)
Itt ugyanis nagyon kevés felnőttnek jutott eszébe az ölébe venni a gyerekét, holott tényleg nagyon sokan (szintén kisgyerekkel) tanácstalanul ácsorogtak a sorok szélén. Végül az egyik rendezőnek szóltam, hogy ha a székeket közelebb tolják egymáshoz (nem hagyva 15-20cm réseket köztük), akkor soronként 2 szék még biztosan befér. Megoldották, leültünk. 5en két székre, pont elég is volt.
Az előadás egyébként szuper, ugyan nem gondolom, hogy bármelyik gyerekünk képes volna elmesélni, miről is szólt, de a látvány önmagában is élmény. Az együtt töltött idő pedig még annál is értékesebb.

Vasárnap délelőtt újabb strandvendégeink voltak, a mieink bemutatták, hogyan kell medencézni, Aladár és az ikrek inkább a pokrócozást és a szemlélődést (cseresznye evéssel kombinálva) választották.
Délután végül zsúrban voltunk :), az ünnepelt szerelmet vallott Miminek (az érdemből picit von csak le, hogy az igazi Szerelem épp nyaralt, emiatt nézett Gergő másik lány után. Mondjuk az ízlésére nem lehet panasz, Rozi is igen szép kislány, de nem mondanám, hogy ellenemre lenne, ha végleges volna a csere, Gergő ugyanis a szívem csücske), estére pedig lehűlt a levegő is, hogy mindenki nyugodtan alhasson ezúttal.






2013. május 14., kedd

Éljen május elseje

Megünnepeltük. Mégiscsak a munka ünnepe ez, méltó rá, hogy megadjuk a módját.
Én beértem volna egy sima lazulós nappal, a csodaidő persze kirángatott bennünket a kerten túlra is, és gyors konszenzussal Solymárra esett a választás.
Van ott egy völgy, ahová ilyenkor kivonul a város, meg a mi Ibolykánk is mondjuk lovak nélkül, de egy halom fajátékkal, és legutóbb három éve három gyerekkel is szuper kis program volt, sőt, már azt is tudtuk, hogy ha nem akarunk nagyon sokat gyalogolni az amúgy festői erdőben a patak mentén, akkor a másik irányból néhány lépést kell csak tenni, és már ott is vagyunk.

Gyorsan kerestünk még vállalkozókat, Mari és Peti kaptak is az alkalmon, és csatlakoztak hozzánk.
Idén sem volt csalódás. Az erdő pompás, a patak mégpompásabb, a tisztás elég helyet ad a nem túl nagy tömegnek, és van minden, amire ilyenkor vágyhat a nép. Kézműveskedés a gyerekeknek, kirakodó igényesen, főzőverseny, aminek az eredménye fogyasztható a publikum számára is jelképes összegért, és gyönyörű környezet.

Ennyit a majálisról, ajánlom mindenkinek, aki érintett lehet a környéken és nincs jobb ötlete, mert tényleg.
De igazán emlékezetessé Lelle tette ezt a napot.
Először azzal, hogy eltűnt.
Van egy pszichológiai jelenség, aminek a lényege, hogy tömegben megoszlik a felelősség, mindenki azt hiszi, elengedheti, mert vannak elegen, akik majd magukra veszik.
Hogy ez mennyire nem tudatos, saját tapasztalás. Mondjuk ilyenből köszönöm épp elég volt erre az évre, tanulság van, megszívleltem. Sokadszorra.
Az történt ugyanis, hogy abban a kellemes állapotban, hogy négyen vagyunk négy gyerekre, Lelle az egyik pillanatban még megvolt, a másikban már nem.
Szerintem nagyon rég futottam ennyire gyorsan, és abban is biztos vagyok, hogy legutóbb Mikolt eltűnése adott okot az életem filmjének lepergetésére, de ez akkor sem, most sem esett jól.
Dani kezében érkezett végül vissza, mikor az apja rátalált, a patakparton állt, és nézte teljes lelki békével a gyerekeket, akik odabenn játszottak.
Én úgy harminc évet öregedhettem tíz perc alatt, de a lényeg, hogy megkerült...

A másik, ennél örömtelibb pillanata a napnak az alvás utáni peluscsere után ért.
Lelle nem akarta felvenni a tiszta pelust a csere végeztével, nevetett rám, és elszaladt.
Egy ideje szól, miután pisilt, kivenni nem hagyja, de az irány mindenesetre biztató volt eddig is. A szűkítőt már rég lehoztuk, mert fel is kéri magát a pulpitusra, ül három másodpercig, majd papírt kér, végül távozik.
Most csak simán elszaladt pucér popsival, a szemem sarkából figyeltem miközben az uzsonnát készítettem. Idővel odasomfordált mellém, és koncentrálni kezdett, ami jel.
Mondtam is neki, hogy látom, hogy készül valamire, mi lenne, ha a wcben próbálná meg befejezni. Adta a kezét, felültettem, dolgozott, és lőn.
Diadalmas mosolygás, örömkönnyek.

Azóta reggelenként nagyon figyelem, és ha úgy alakul akkor sikerrel végződik az akció.
Még messze a szobatisztaság (amit én sosem sürgettem eddig sem), de ha arra gondolok, hogy kicsit több hely marad nemsokára a kamrában, akkor mosolyoghatnékom van. Meg persze büszkeség is, öröm is, nagy dolog ez. :)