Sms-t kaptam Krisztől:
Október 30-án 02:12-kor a családi hagyományt követve megszületett a "kistesó": Hoffer Zsombor, 3140gr, 50cm. Anya és fia jól vannak. Irány az élet!
Nagy gratula nekik, Isten hozta Zsombort!
A hír egyben azt is jelenti, hogy a mi időn is közeleg... :)
2009. október 31., szombat
2009. október 27., kedd
Az igazi terhesség (32. hét)
Most, hogy Mikolt megtanult járni cseppet sem lett könnyebb nekem. Egyrészt iszonyú öntudattal jön-megy és esik is. Rohanok (hahaha) utána, próbálom a kapucniját megfogni, ha esik, legalább sáros ne legyen. Nem mindig sikerül. Valamint babakocsit tologat, meg motorozni vágyik, ehhez viszont kellek, mert nem megy egyedül, vagyis menni menne, csak az árokba, vagy a gödrökbe.
Vagyis: Kevesebbet cipelem, de többet hajolgatok. A derekam bánja, nem is kicsit. A bal oldalam rosszabb, a héten már a járás is nehezebben ment emiatt, kattog minden lépésnél. Nem tudom mi a megoldás, de jó lenne elkerülni egy hosszútávú vacakságot...
Emellett két napja nem tudok fekve aludni, illetve feküdni sem. Áront a torkomban érzem, ha vízszintesbe kerülök, kivéve délután, amikor egy órát kapok. :) Ettől természetesen a pihenésnek annyi, plusz ég a gyomrom nonstop. Jóslófájásokat is érzek, sokszor elég kellemetlen már.
Ennyit a nyavajgásról, de most tényleg azt érzem, hogy találó szó a terhesség, és nagyon, de nagyon szeretném ha szép lassan, de eljutnánk a végére.
Áron pedig erős. Egészen más, mint a lányok voltak, bár köztük is volt különbség. De ha Áron megmoccan, az nem csak olyan finomkodás, ő határozott, minden mozdulatából ezt érzem. A térde leginkább a jobb oldalamban van, kívülről is jól látszik, Mikolt is ezt csinálta, csak ő kicsit lányosabban. :) Szeretem ezt az erőt, érdekes, és izgalmas, kíváncsi vagyok, milyen lesz élőben. Most úgy érzem, nekem kevesebb dolgom van vele, mint Daninak, nekem csak fogadnom kell, Danié a feladat.
Az, hogy befordult egyben azt is jelenti, hogy megszámlálhatatlan sokszor kellene pisilnem, ha ülésből felállok, sokszor eltűnődöm, lesz-e még időm eljutni a toalettig... Vagy amikor a kis kezével nyújtózkodik egyet... Na ezekre nem emlékszik az ember amikor újra pocakot szeretne. :):) Én legalábbis elfelejtem idővel.
... és természetesen mindent elejtek, elfelejtek és mindennek nekimegyek. Irányt változtatni... Álom.
A héten, talán a kis ruccanásnak és a kényeztetésnek köszönhetően 76 kiló lettem, a pocak pedig 106 cm.
Vagyis: Kevesebbet cipelem, de többet hajolgatok. A derekam bánja, nem is kicsit. A bal oldalam rosszabb, a héten már a járás is nehezebben ment emiatt, kattog minden lépésnél. Nem tudom mi a megoldás, de jó lenne elkerülni egy hosszútávú vacakságot...
Emellett két napja nem tudok fekve aludni, illetve feküdni sem. Áront a torkomban érzem, ha vízszintesbe kerülök, kivéve délután, amikor egy órát kapok. :) Ettől természetesen a pihenésnek annyi, plusz ég a gyomrom nonstop. Jóslófájásokat is érzek, sokszor elég kellemetlen már.
Ennyit a nyavajgásról, de most tényleg azt érzem, hogy találó szó a terhesség, és nagyon, de nagyon szeretném ha szép lassan, de eljutnánk a végére.
Áron pedig erős. Egészen más, mint a lányok voltak, bár köztük is volt különbség. De ha Áron megmoccan, az nem csak olyan finomkodás, ő határozott, minden mozdulatából ezt érzem. A térde leginkább a jobb oldalamban van, kívülről is jól látszik, Mikolt is ezt csinálta, csak ő kicsit lányosabban. :) Szeretem ezt az erőt, érdekes, és izgalmas, kíváncsi vagyok, milyen lesz élőben. Most úgy érzem, nekem kevesebb dolgom van vele, mint Daninak, nekem csak fogadnom kell, Danié a feladat.
Az, hogy befordult egyben azt is jelenti, hogy megszámlálhatatlan sokszor kellene pisilnem, ha ülésből felállok, sokszor eltűnődöm, lesz-e még időm eljutni a toalettig... Vagy amikor a kis kezével nyújtózkodik egyet... Na ezekre nem emlékszik az ember amikor újra pocakot szeretne. :):) Én legalábbis elfelejtem idővel.
... és természetesen mindent elejtek, elfelejtek és mindennek nekimegyek. Irányt változtatni... Álom.
A héten, talán a kis ruccanásnak és a kényeztetésnek köszönhetően 76 kiló lettem, a pocak pedig 106 cm.
Ünnepeltünk
Családi összefogásra volt szükség ahhoz, hogy ma minden olyan szépre sikerüljön, ahogyan szerettem volna.Így történt, hogy az öcsémtől egy elemtöltőt kaptunk, Sanyitól egy vakut kölcsön, amit Mari hozott el, az anyukám pedig itt volt délután egy fél órát, amikor az ajándékokat csomagoltam. Köszönet mindenkinek, egyedül nem tudtam volna mindezzel megbirkózni...
Mire Dani este hat után nem sokkal csatlakozott hozzánk, már csak a virágot kellett kicsempésznem a boltból, bár Hanna tudta, miért megyünk. Végül minden összeállt, és a körülményekhez (a mozgáskorlátozottságom, a két örökmozgóm...) képest a végeredmény nagyszerű volt.

Hanna a legjobban az Annakönyvnek örült, majdnem az összes mesét el kellett olvasnunk neki még az este, aztán az új benti hintájának, (ezzel reményeim szerint elkerüljük a nagy baleseteket, eddig egy fa hintája volt idebent, aminek ha csak nekimentek ütött...) de kapott egy nagyszerű hálózsákot is, amit majd az összes gyerekünk örökölni fog... Egyelőre úgy tűnik egészen megkímélt állapotban. A babás dolgok elmaradtak most, csak egy babaruhát kapott, de azt is lelkesen adta rá a nagy babájára.
Várta a tortát is nagyon, csillogott a szeme, amikor előkerült. Volt gyertyafújás, kis Mikolt is közreműködött benne. :)Folyt. köv. szombaton, a nagycsaláddal.
Hanna 3 éves
Édes Hanna!Olyan régóta várod ezt a napot, hogy ma reggel, amikor elénekeltük Neked a nótát, nem is hitted, Neked szól. A születésnapod az óvodát, a szabad bejárást a golyókhoz, valamiféle új korszakot jelent, pedig az, hogy ilyen lehetőségeid lettek, nem ezen az egy napon múlik.
Szép lassan lettél ilyen nagylány, hagytad el a dackorszak legnehezebb pillanatait, kezdtél el egyre egyre önállóbban jelen lenni köztünk. Egy éve még nem beszéltél. Mára olyan mondatokat mondasz, hogy a papával nem győzünk csodálkozni. Nyolc soros dalokat énekelsz egyre tisztábban, mesekönyvből mesélsz hosszú történeteket, vagy kitalálsz saját világról szóló meséket.
Ma egyedül kötötted be a cipődet, ügyesen megmosod a kezed, a fogad, ha kérünk megfürdesz. Gyönyörűen eszel, és egyre szebben rajzolsz, hogy ezt nem teszed gyakrabban, az az én bénaságom.
Igazi anyukája vagy a babáidnak, olyan gyengédséggel veszed őket körül, amit néha könnyes szemmel nézek. Ránk szólsz, ha elaludtak, beszéljünk csendesebben. Mikolttal is ilyen gondoskodó vagy, ritka köztetek a veszekedés, és a kicsi is érzi, nálad, veled jó helyen van. Ez a testvér kapocs a legmeghatóbb a számunkra, ez az, ami már nem rajtunk múlt, amit Ti ketten alakítottatok, és bízom benne, hogy ilyen is marad.
Valaha, amikor elkezdtem írni neked, rólad, a havi összefoglalókban a mozgás volt az, amiről a legtöbbet tudtam mondani. Most is egy örökmozgó, ügyes kismacska vagy, vízben karúszó nélkül is biztonsággal vagy, szárazon pedig egy mindig talpra eső, mindenhová felmászó, mindent kipróbáló bátor kisvagány.
Szeretem a kitartásodat, az akaratodat, szeretem ahogy suttogni tudsz, ha kérlek, hogy finom vagy és bájos, és egyben egy szélvész is. Barátságos, kapcsolódni, gondoskodni vágyó kislány vagy. A papa szokta mondani, hogy olyan vagy, aki inkább vállalja a fájdalmat is, csak megismerhessen.
Ajándék vagy nekem, még mindig a legszebb tükröm, a legnehezebb és legédesebb feladatom.
Isten éltessen sokáig.
Nagyon szeretlek.
Mami
2009. október 26., hétfő
...gondoltam...
...még írok... Hannáról, meg a születésnapjáról.
De mire elkészültem az "elemetes" tortával, elfáradtam.
Két napja Dani fekteti a lányokat, és tessék, alszik mind a kettő (22:55). Így volt némi esélyem arra, hogy nagyjából összeálljon a holnapi napunk. Az ajándékok még a csomagolásra várnak, és a ház is rendetlen, de a lényeg kész. :)
Lélekben pedig már ünnepelem Hannát, három éve, hogy ilyen tájban elindult a pocakomból... Nézem és fogalmam sincs, hogy lett ilyen nagylány, csak hálás vagyok. Daninak, Neki, a Jóistennek.
Na de majd holnap...
De mire elkészültem az "elemetes" tortával, elfáradtam.
Két napja Dani fekteti a lányokat, és tessék, alszik mind a kettő (22:55). Így volt némi esélyem arra, hogy nagyjából összeálljon a holnapi napunk. Az ajándékok még a csomagolásra várnak, és a ház is rendetlen, de a lényeg kész. :)Lélekben pedig már ünnepelem Hannát, három éve, hogy ilyen tájban elindult a pocakomból... Nézem és fogalmam sincs, hogy lett ilyen nagylány, csak hálás vagyok. Daninak, Neki, a Jóistennek.
Na de majd holnap...
Beteg a fényképezőgép
:(:(:(
Szeptemberben annyi kép készült a két lányról összesen, mint anno egy hét alatt egyről. Az ok nagyon prózai és bosszant is.
Hanna mostanában rákapott a kattogtatásra, ezzel nem is lenne baj, ha lenne neki saját kis gépe, és azt nyúzhatná. De nincs, így marad a miénk. Nagyon ügyes és figyel is, de ez nem lehet elvárás egy majdháromévestől. Elejtette... Nagy baja nem történt, csak annyi, hogy az elemtartó fedele elrepedt, ettől nem lehet rendesen bezárni. Kiugrik, és emiatt nem működik. Egyelőre vissza tudom még varázsolni, de minél többször feszítem, annál kevésbé fog sikerülni. Megjavítani nem nagyon lehet... Krisz, sokszor vagytok a fejemben, lehet hogy a tépőzár jó megoldás...
A másik ok... Az elemtöltő kábele elfáradt és eltörött. Vagyis nem tudom tölteni az elemeket, így azzal helyettesítettem eddig, amit itthon találtam, nem túl jó minőségű és nem tartós elemekkel. Nagyjából ötven képet lehet egy szettel készíteni. Nem sok. :) Emiatt sem Győrben sem Pannonhalmán nem sikerült emléket állítani a kirándulásnak.
Csak reménykedem, hogy sikerül beszerezni egy töltőt, különben itt állunk áppárát nélkül Hanna születésnapján...
Szeptemberben annyi kép készült a két lányról összesen, mint anno egy hét alatt egyről. Az ok nagyon prózai és bosszant is.
Hanna mostanában rákapott a kattogtatásra, ezzel nem is lenne baj, ha lenne neki saját kis gépe, és azt nyúzhatná. De nincs, így marad a miénk. Nagyon ügyes és figyel is, de ez nem lehet elvárás egy majdháromévestől. Elejtette... Nagy baja nem történt, csak annyi, hogy az elemtartó fedele elrepedt, ettől nem lehet rendesen bezárni. Kiugrik, és emiatt nem működik. Egyelőre vissza tudom még varázsolni, de minél többször feszítem, annál kevésbé fog sikerülni. Megjavítani nem nagyon lehet... Krisz, sokszor vagytok a fejemben, lehet hogy a tépőzár jó megoldás...
A másik ok... Az elemtöltő kábele elfáradt és eltörött. Vagyis nem tudom tölteni az elemeket, így azzal helyettesítettem eddig, amit itthon találtam, nem túl jó minőségű és nem tartós elemekkel. Nagyjából ötven képet lehet egy szettel készíteni. Nem sok. :) Emiatt sem Győrben sem Pannonhalmán nem sikerült emléket állítani a kirándulásnak.
Csak reménykedem, hogy sikerül beszerezni egy töltőt, különben itt állunk áppárát nélkül Hanna születésnapján...
2009. október 25., vasárnap
Erdő is van, makk is van...
Átállítottuk az órát. Azon kívül, hogy nem tudom mi lesz velünk amikor majd már négykor sötétben ébredünk és esni is fog, meg hideg is lesz, a mai nap nem volt rossz.Egyfelől a gyerekek már nagyjából reggel átálltak, új idő szerint negyed kilenckor, mondhatjuk, hogy emberi időben ébredtek. Másrészt végre megérkezett a beígért jóidő, napsütéssel, melegebbel. Sokat számít, ha ki lehet menni...
Kirándulást terveztünk, séta, meg szordínós pihengetés lett belőle, almázással, farakáson ugrabugrálással, makkgyűjtéssel, templomozással.
Eredetileg a Normafához gondoltam hogy felsétálunk, de elrontottam az irányt és nem találtuk meg, honnan is kellene indulnunk. Így végül a Makkosmáriához döcögtünk csak fel, és a templom melletti réten sétálgattunk.

A gyerekek találtak egy kivágott és részben feldarabolt nagy fát, Hanna rohangált, mászkált rajta, Mikolt pedig leült az egyik rönkre és almát evett, közben pedig Hannát nézte. Szerintem a látványban is eléggé elfáradt.Nem bántam, hogy nem gyalogoltunk kilométereket, felfelé, jól esett a jóidő, a napsütés, az ücsörgés is, a gyerekek pedig láthatóan nagyon jól érezték magukat.
Mikolt végül a turisták tüzetes elemzése után úgy döntött, mit sem ér a séta bot nélkül, keresett egy megfelelőt magának is, azzal gyalogolt lelkesen. Egyre jobb a technikája. :):)
2009. október 24., szombat
A virág meg az illata
Az utcánkban egy helyen mézvirágot ültettek. Hanna, ahányszor elmegyünk mellettük, szed belőle. Mindenkinek egy szálat.
Ma is így történt, megszagolgatta a kis csokrot, és elgondolkodott:
- Mama ez a virág nagyon illatos. Kimosták.
Ma is így történt, megszagolgatta a kis csokrot, és elgondolkodott:
- Mama ez a virág nagyon illatos. Kimosták.
Szabadságon
Fele hétvégére szabadságoltuk magunkat. Dani ötlete volt az egész, részemről ártatlannak mondanám magam, annyit azért vállalok, hogy egy elég fáradt pillanatomban, úgy két hónapja azt találtam mondani, ha megszervezi ki lesz a gyerekekkel, mehetünk.
Megszervezte... Én meg szorongtam. A nappallal nem is volt semmi bajom, inkább az aggasztott, hogy milyen lesz az éjszaka nélkülünk. Hanna miatt kevésbé izgultam, ő már elég nagy ahhoz, hogy értse, ha elmegyünk is, visszajövünk, sőt, amikor elkezdtem bevezetni a témát, még örömködött is azon, hogy a "Jutta Nagymamával" fognak bohóckodni alvásidőben... Mikolt viszont még kicsi. Sosem töltött még nélkülem három óránál több időt...
Volt két hónapom felkészülni, ezalatt elég sokszor billent a mérleg innen oda és viszont is. Annak ellenére, hogy az elmúlt egy hónapban sokszor éreztem elemi vágyat arra, hogy kiszakadjak a mókuskerékből, újra legyen párom, beszélhessek három értelmes mondatot Danival anélkül, hogy a gyerekek, vagy a munka, vagy az egyéb teendők közben egyfolytában kiabálnak mellettünk, még a múlt hét közepén is nagyon távolinak és meseszerűnek tűnt, hogy eljussunk kettesben bárhova.
Mindent leírtam, amiről azt gondoltam szükséges tudnia annak, aki épp a lányokat terelgeti, kikészítettem minden ruhát, kelléket, gyógyszert, és szombat reggel nagyon nehéz szívvel ültettem be őket a kocsiba, hogy a nagyszülőkkel elmenjenek játszóházba mulatni. Hannának még egyszer elmeséltem a két nap forgatókönyvét, okosan figyelt, bólogatott, és elengedett. Mikolttal nehezebben jutottunk el a búcsúzásig, sírt... Nem örültem... Fájt...
Aztán összepakoltunk egy kisbőrödnyi holmit, és nekiindultunk. Győrbe mentünk, mert onnan nagyon hamar haza tudtunk volna érni, ha úgy adódik.
A kezdeti lelkiismeret furdaláson, és az állandó aggódáson, na meg persze a vissza-visszatérő témán (gyerekek) túl nagyon örülök, hogy sikerült Daninak elrángatnia. Olyan dolgokat csináltunk, amit gyerekekkel nem lehet, vagy legalábbis nem úgy. Ebédeltünk, egyszer sem álltunk fel közben, mind a kettőnknek saját tányérja volt... Voltunk moziban, vacsoráztunk amikor megéheztünk, sétáltunk hátizsák, plusz pelenka, babakocsi nélkül.
Délután kádban fürödtünk, este sósmogyorót ettünk, filmet néztünk, és úgy aludtunk el, hogy nem rugdosott senki. Azt azért hozzáteszem, hogy reggel nem éreztem különbséget a gyerekekkel töltött éjjeleink és a kettesben töltött között, kivéve, hogy csak egymásnak kívántunk jóreggelt... Az ágy kénylemetlen volt, és amúgy is felébredtem hajnalban, Áron nem hagyott. :) Sőt, már a lefekvésnél fizikai hiányérzetem volt, hogy a kis testeket megölelgethessem és nagyon irigyeltem az anyukámat, aki viszont mindent megtett, hogy megfürdesse, elaltassa a lányokat.
Hogy nem csörgött a telefonom éjjel, és reggel sem, jó jelnek véltem...
Szombaton délelőtt egy kényeztető reggelt követően Pannonhalmán jártunk, először életünkben, és végighallgattunk egy hatvan perces idegenvezetést. Ezt biztosan nem lehetett volna gyerekekkel... Ebédeltünk, aztán hazajöttünk. Fél ötkor már itthon voltunk, a lányok már fent voltak.
A lányok oldaláról:
A pénteki játszóházban barátokkal pörögtek, és annak ellenére, hogy Hanna elharapta a nyelvét, nem volt semmi attrocitás. Ebédeltek idehaza, Mari és Pali lefektették őket, délután pihengettek, aztán a mamámmal meg Csillával töltötték a délutánt. Este még sétáltak egyet, meglátogatták a dédit, mi akkor beszéltünk velük először. Nem voltak lelkesek a beszélgetéstől, de nem is éreztük rajtuk, hogy panaszkodnának.
Az éjjel kicsit kalandosabbra sikerült, mint vártam, Mikolt egy körül megébredt, és keresett engem. Sírt, nem lehetett megvigasztalni. Fél négy volt, mire elpihent, addig mindennel próbálkoztak a felnőttek, és csak Hannának sikerült őt megnyugtatnia. Amikor Hannát látta, odabújt hozzá, és elhallgatott. Időre...
Reggel, amikor beszéltem velük, megbántottak voltak, Hanna csak tőmondatokban nyilatkozott, Mikolt bele sem szólt a telefonba. Latolgattam, mennyi esélyem van kibékíteni őket...Vagy hogy mennyi időbe fog kerülni, mire visszanyerik a bizalmam. És hogy vajon megérte-e elmenni.
Mikor hazaértünk, almáztak az asztalnál, amikor megláttak bennünket, hangosan kiabáltak, visítottak örömükben, nagyon jó volt újra megölelni őket és látni az örömüket. Amit hoztunk nekik, az nem érdekelte egyiket sem... :)
Mikolt ma éjjel is két órát volt fenn, végig kellett vele járnom a lakást, megmutatni, hogy a nagymama nincs nálunk, ennyi idő kellett neki, hogy elhiggye, nem megyek el, én vagyok, maradok. Hanna aludt közben. Sajnálom a kicsit, és igyekszem mindent megtenni, hogy újra helyreálljon a rend. Ez azzal jár, hogy egész nap ölelgetni, szeretgetni, cipelni kell. Ma már (vasárnap) egyébként sokkal jobb, aminek szívből örülök. Mert azt hiszem mindennek ellenére megérte elmennünk...
Most Danit kell elengednem, és ez legalább olyan nehezemre esik, mint pénteken a lányokat...
Megszervezte... Én meg szorongtam. A nappallal nem is volt semmi bajom, inkább az aggasztott, hogy milyen lesz az éjszaka nélkülünk. Hanna miatt kevésbé izgultam, ő már elég nagy ahhoz, hogy értse, ha elmegyünk is, visszajövünk, sőt, amikor elkezdtem bevezetni a témát, még örömködött is azon, hogy a "Jutta Nagymamával" fognak bohóckodni alvásidőben... Mikolt viszont még kicsi. Sosem töltött még nélkülem három óránál több időt...
Volt két hónapom felkészülni, ezalatt elég sokszor billent a mérleg innen oda és viszont is. Annak ellenére, hogy az elmúlt egy hónapban sokszor éreztem elemi vágyat arra, hogy kiszakadjak a mókuskerékből, újra legyen párom, beszélhessek három értelmes mondatot Danival anélkül, hogy a gyerekek, vagy a munka, vagy az egyéb teendők közben egyfolytában kiabálnak mellettünk, még a múlt hét közepén is nagyon távolinak és meseszerűnek tűnt, hogy eljussunk kettesben bárhova.
Mindent leírtam, amiről azt gondoltam szükséges tudnia annak, aki épp a lányokat terelgeti, kikészítettem minden ruhát, kelléket, gyógyszert, és szombat reggel nagyon nehéz szívvel ültettem be őket a kocsiba, hogy a nagyszülőkkel elmenjenek játszóházba mulatni. Hannának még egyszer elmeséltem a két nap forgatókönyvét, okosan figyelt, bólogatott, és elengedett. Mikolttal nehezebben jutottunk el a búcsúzásig, sírt... Nem örültem... Fájt...
Aztán összepakoltunk egy kisbőrödnyi holmit, és nekiindultunk. Győrbe mentünk, mert onnan nagyon hamar haza tudtunk volna érni, ha úgy adódik.
A kezdeti lelkiismeret furdaláson, és az állandó aggódáson, na meg persze a vissza-visszatérő témán (gyerekek) túl nagyon örülök, hogy sikerült Daninak elrángatnia. Olyan dolgokat csináltunk, amit gyerekekkel nem lehet, vagy legalábbis nem úgy. Ebédeltünk, egyszer sem álltunk fel közben, mind a kettőnknek saját tányérja volt... Voltunk moziban, vacsoráztunk amikor megéheztünk, sétáltunk hátizsák, plusz pelenka, babakocsi nélkül.
Délután kádban fürödtünk, este sósmogyorót ettünk, filmet néztünk, és úgy aludtunk el, hogy nem rugdosott senki. Azt azért hozzáteszem, hogy reggel nem éreztem különbséget a gyerekekkel töltött éjjeleink és a kettesben töltött között, kivéve, hogy csak egymásnak kívántunk jóreggelt... Az ágy kénylemetlen volt, és amúgy is felébredtem hajnalban, Áron nem hagyott. :) Sőt, már a lefekvésnél fizikai hiányérzetem volt, hogy a kis testeket megölelgethessem és nagyon irigyeltem az anyukámat, aki viszont mindent megtett, hogy megfürdesse, elaltassa a lányokat.
Hogy nem csörgött a telefonom éjjel, és reggel sem, jó jelnek véltem...
Szombaton délelőtt egy kényeztető reggelt követően Pannonhalmán jártunk, először életünkben, és végighallgattunk egy hatvan perces idegenvezetést. Ezt biztosan nem lehetett volna gyerekekkel... Ebédeltünk, aztán hazajöttünk. Fél ötkor már itthon voltunk, a lányok már fent voltak.
A lányok oldaláról:
A pénteki játszóházban barátokkal pörögtek, és annak ellenére, hogy Hanna elharapta a nyelvét, nem volt semmi attrocitás. Ebédeltek idehaza, Mari és Pali lefektették őket, délután pihengettek, aztán a mamámmal meg Csillával töltötték a délutánt. Este még sétáltak egyet, meglátogatták a dédit, mi akkor beszéltünk velük először. Nem voltak lelkesek a beszélgetéstől, de nem is éreztük rajtuk, hogy panaszkodnának.
Az éjjel kicsit kalandosabbra sikerült, mint vártam, Mikolt egy körül megébredt, és keresett engem. Sírt, nem lehetett megvigasztalni. Fél négy volt, mire elpihent, addig mindennel próbálkoztak a felnőttek, és csak Hannának sikerült őt megnyugtatnia. Amikor Hannát látta, odabújt hozzá, és elhallgatott. Időre...
Reggel, amikor beszéltem velük, megbántottak voltak, Hanna csak tőmondatokban nyilatkozott, Mikolt bele sem szólt a telefonba. Latolgattam, mennyi esélyem van kibékíteni őket...Vagy hogy mennyi időbe fog kerülni, mire visszanyerik a bizalmam. És hogy vajon megérte-e elmenni.
Mikor hazaértünk, almáztak az asztalnál, amikor megláttak bennünket, hangosan kiabáltak, visítottak örömükben, nagyon jó volt újra megölelni őket és látni az örömüket. Amit hoztunk nekik, az nem érdekelte egyiket sem... :)
Mikolt ma éjjel is két órát volt fenn, végig kellett vele járnom a lakást, megmutatni, hogy a nagymama nincs nálunk, ennyi idő kellett neki, hogy elhiggye, nem megyek el, én vagyok, maradok. Hanna aludt közben. Sajnálom a kicsit, és igyekszem mindent megtenni, hogy újra helyreálljon a rend. Ez azzal jár, hogy egész nap ölelgetni, szeretgetni, cipelni kell. Ma már (vasárnap) egyébként sokkal jobb, aminek szívből örülök. Mert azt hiszem mindennek ellenére megérte elmennünk...
Most Danit kell elengednem, és ez legalább olyan nehezemre esik, mint pénteken a lányokat...
2009. október 21., szerda
Ahogy vagyok...
Egy vers jár a fejemben egész nap...
Nagy László: Adjon az Isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
©Agócs Írisz
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
©Agócs Írisz2009. október 20., kedd
Kis Áron Mór a 31. héten


Kis kiegészítés:
Tegnap jártunk ultrahangos vizsgálaton. Két dolog érdekelt azon kívül, hogy láthassam Áront kisemberként is. Az egyik az a bizonyos amnion szalag, a másik pedig, hogy befordult-e már, mert én sokszor nagyon keresztben érzem.
Nos az amnion szalagnak nincs nyoma a doktornő szerint sem, Áronunk pedig koponyavégű hosszfekvésben helyezkedik el, tökéletes. A mért adatok szerint az én számításom van a legközelebb a mostani becsült születési időponthoz, mert december 17-19 közé saccolta. Egy ideje van egy 18. érzés bennem...
Becsült súlya 1680 gramm, a buksija körben 29 cm, a combcsontja 6,1 cm, a pocakja pedig 25,8 cm. A tarkóján haja is van, és bár nehezen, mert aludt és bújt, de készült kép is, egészen fiús szerintem.
A pocak 104 cm, a súlyom pedig 75,6 kg(+11,6). Változatlanul ég a gyomrom, fáj a derekam, és nehezen megy a mozgás. Ha elalszom jó, ha ébresztenek a lányok már nem nagyon tudok visszaaludni.
...
A pici a hasadban másfél kilós már. Rohamosan hízik, amit te is megérzel a súlygyarapodásodon. Bőrének színe már közel olyan, mint születésekor lesz, szép rózsaszín, ami a bőr alatti zsírrétegek kialakulásának köszönhető. A lábadon kialakuló visszereknek és a lábduzzadásnak is a méh növekedése az oka. A hát, derék és a szeméremcsont is sajoghat a magzat nagy helyigénye miatt.
A baba pupillája reagál a fényre. Már csak az agy és a tüdő fejlődik nagy ütemben. A kiválasztás már teljes gőzzel működik: a magzat naponta mintegy fél liter vizeletet ürít a magzatvízbe. A fejlődéséhez szükséges tápanyagokat a lepényi keringésen keresztül kapja meg, de már elkezdte nyeldekelni a magzatvizet, amely természetesen folyamatosan pótlódik és cserélődik.
A szervezeted termeli már a relaxin nevű hormont, ami a medence elernyesztéséért felelős. Ez az a hormon, amiért kacsázósan járnak a kismamák. Picit talán kellemetlen, de a szüléskor nagyon jól fog jönni. Nem árt összepakolnod lassan a kórházi csomagodat, mivel az elkövetkezendő hetekben már nagy az esély a szülésre. Sokan már a nyolcadik hónap végén világra hozzák gyermeküket.
2009. október 18., vasárnap
Az overál meg a posta
Vettem Hannának egy overált.
Szeptemberben, hogy biztosan előbb érjen ide, mint a tél, mostanában ki tudja, mikor is kezdődik.
Interneten természetesen, mint mindent.
És hogy legyen benne kis izgalom is, amerikából... Nem tudom, vajon lehet volna kapni közelebb is, de nekem nincs idegem boltokat járni, próbálgatni, keresni. Így egyszerűbb, és sokkal kényelmesebb is, mert házhoz jön az áru. És a postás is kedves.
A kis izgalomból egyre nagyobb lett, ahogy múlt az idő, hűvösre fordult, és már csak az emlékeimben élt, hogy mintha Hannának lenne egy szuper overálja. Mert amit tavalyról ráadtam, az épphogyjó.
Kérdezgettem is a postásunkat, de nem tudott elkeveredett, elfekvő csomagról. A héten péntekig adtam időt magunknak, de már szerda tájékán feszült voltam, ha ránéztem Hannára odakinn. Aztán pénteken írtam a feladónak, utána nézne-e, hogy mi lehet a csomagunkkal.
Elképesztő gyorsasággal és pontossággal érkezett a válasz, nem is gondoltam volna, hogy ilyen flottul működik a rendszer. Nemhogy országon belül nem lettek volna illúzióim, de így, hogy tengeren túlról volt szó, végképp megdöbbentett, hogy a feladó percre pontosan nyomon tudta követni a csomag útját. Ami még meglepőbb volt, a magyar posta szeptember 17 és október 13 között legalább négyszer próbálta (az amúgy az én hibámból rosszul megadott címre) meg kikézbesíteni, sikertelenül motyónkat. Egyszer vissza is küldték amerikába, onnan újra megérkezett.
Szombaton délelőtt megpróbáltuk kideríteni, hol lehet. Még mindig nem fűztem igazán nagy reményeket a sikerhez, az első telefonhívásunkra a posta ügyfélszolgálatára egy automata válaszolt, keressük őket hétköznap munkaidőben. Végül a Nyugati téri posta válaszolt, náluk a csomag, mehetünk érte.
Két telefonhívás meg egy email... És megvan a cucc. Elmentünk érte, sértetlen és tényleg az. Azóta hitetlenkedem, meg örömködöm ezen, és bár Hannára még nagy a kabát, lényeg, hogy ideért végül. És tökéletes. Vízhatlan, meleg, állítható. És remélem több gyereket is kiszolgál majd...
És hamár a Ligetnél jártunk, elmentünk megnézni a kacsákat a tavon, meg a Vajdahunyad várat is. A lányok lelkesen etették a madarakat, Hanna pedig el volt bűvölve a "kastélytól". :)


Szeptemberben, hogy biztosan előbb érjen ide, mint a tél, mostanában ki tudja, mikor is kezdődik.
Interneten természetesen, mint mindent.
És hogy legyen benne kis izgalom is, amerikából... Nem tudom, vajon lehet volna kapni közelebb is, de nekem nincs idegem boltokat járni, próbálgatni, keresni. Így egyszerűbb, és sokkal kényelmesebb is, mert házhoz jön az áru. És a postás is kedves.
A kis izgalomból egyre nagyobb lett, ahogy múlt az idő, hűvösre fordult, és már csak az emlékeimben élt, hogy mintha Hannának lenne egy szuper overálja. Mert amit tavalyról ráadtam, az épphogyjó.
Kérdezgettem is a postásunkat, de nem tudott elkeveredett, elfekvő csomagról. A héten péntekig adtam időt magunknak, de már szerda tájékán feszült voltam, ha ránéztem Hannára odakinn. Aztán pénteken írtam a feladónak, utána nézne-e, hogy mi lehet a csomagunkkal.
Elképesztő gyorsasággal és pontossággal érkezett a válasz, nem is gondoltam volna, hogy ilyen flottul működik a rendszer. Nemhogy országon belül nem lettek volna illúzióim, de így, hogy tengeren túlról volt szó, végképp megdöbbentett, hogy a feladó percre pontosan nyomon tudta követni a csomag útját. Ami még meglepőbb volt, a magyar posta szeptember 17 és október 13 között legalább négyszer próbálta (az amúgy az én hibámból rosszul megadott címre) meg kikézbesíteni, sikertelenül motyónkat. Egyszer vissza is küldték amerikába, onnan újra megérkezett.
Szombaton délelőtt megpróbáltuk kideríteni, hol lehet. Még mindig nem fűztem igazán nagy reményeket a sikerhez, az első telefonhívásunkra a posta ügyfélszolgálatára egy automata válaszolt, keressük őket hétköznap munkaidőben. Végül a Nyugati téri posta válaszolt, náluk a csomag, mehetünk érte.
Két telefonhívás meg egy email... És megvan a cucc. Elmentünk érte, sértetlen és tényleg az. Azóta hitetlenkedem, meg örömködöm ezen, és bár Hannára még nagy a kabát, lényeg, hogy ideért végül. És tökéletes. Vízhatlan, meleg, állítható. És remélem több gyereket is kiszolgál majd...


2009. október 16., péntek
Tesós még
Egyszerűen nem tudok betelni velük.
Volt egy nehezebb időszak, amikor Mikolt egy kicsit mocorgibbá lett, és Hanna nem tűrte jól a társaságát. Persze, mert rombolt, elvett és láb alatt volt mindig. Mára ez gyakorlatilag a múlté, vannak ugyan nagy veszekedések és hangos szóváltás is előfordul, de egyre gyakrabban hallom, hogy csiripelnek, dolgoznak, vagy olvasgatnak együtt.
Hanna tegnap mesét mesélt, Mikolt közben lepakolta az összes könyvet a polcról. Aztán együtt elpakoltak. A babakocsi tologatás is megy már együtt, ehhez az is kellett, hogy Mikolt megértse, ne vegye el azt amivel Hanna játszik éppen. Pláne ha van másik is. Együtt hintáznak, Hanna eteti Mikoltot. A legédesebb amikor együtt kacarásznak, vagy amikor Hanna vigasztal.
Ma építettek, Mikolt koncentrált és kommentált, míg Hanna a lépcsővel bajlódott.
Volt egy nehezebb időszak, amikor Mikolt egy kicsit mocorgibbá lett, és Hanna nem tűrte jól a társaságát. Persze, mert rombolt, elvett és láb alatt volt mindig. Mára ez gyakorlatilag a múlté, vannak ugyan nagy veszekedések és hangos szóváltás is előfordul, de egyre gyakrabban hallom, hogy csiripelnek, dolgoznak, vagy olvasgatnak együtt.
Hanna tegnap mesét mesélt, Mikolt közben lepakolta az összes könyvet a polcról. Aztán együtt elpakoltak. A babakocsi tologatás is megy már együtt, ehhez az is kellett, hogy Mikolt megértse, ne vegye el azt amivel Hanna játszik éppen. Pláne ha van másik is. Együtt hintáznak, Hanna eteti Mikoltot. A legédesebb amikor együtt kacarásznak, vagy amikor Hanna vigasztal.
Ma építettek, Mikolt koncentrált és kommentált, míg Hanna a lépcsővel bajlódott.
2009. október 15., csütörtök
Itt a tél...
Kicsit előreszaladtunk az időben, legalábbis érzésre. Kimaradt az ősz, ma reggel nálunk +2 fok volt és esett a hó. Vagyis a havas eső... Nem mondhatnám, hogy feldobott, szebb lett volna ha fehérbe borul minden, így csak a hideg, meg a borongás jutott.
Elő is kerestem gyorsan a nyári képeket, az ment a képernyőn, meg jól befűtöttünk, ha Dani itthon lett volna talán a kemencében is ropogott volna a tűz. Így már viselhető... Azért ha marad a tél igyekszem megtalálni megfelelő hangulatot is hozzá, de most egy kicsit váratlanul ért, pláne, hogy a múlt héten még a harminc fokban hunyorogtunk.
Mindenesetre előkerült egy ilyen :) Pisa 2005, ketten.
Meg egy ilyen... ugyanott 2009, öten.
A nyakláncomat pedig nem találom...
Elő is kerestem gyorsan a nyári képeket, az ment a képernyőn, meg jól befűtöttünk, ha Dani itthon lett volna talán a kemencében is ropogott volna a tűz. Így már viselhető... Azért ha marad a tél igyekszem megtalálni megfelelő hangulatot is hozzá, de most egy kicsit váratlanul ért, pláne, hogy a múlt héten még a harminc fokban hunyorogtunk.
Mindenesetre előkerült egy ilyen :) Pisa 2005, ketten.
Meg egy ilyen... ugyanott 2009, öten.
A nyakláncomat pedig nem találom...
2009. október 13., kedd
Testvéres
Ma reggel Hanna haját fésültem a fürdőszobában. Hanna a térdeim között álldigált, nekem háttal, támaszkodott, én meg ültem. Mikolt odagyalogolt hozzá, megölelte, és szorosan hozzábújt. Hanna megsimogatta a buksiját és ezt mondta:
- Jól van, jól van, látlak, nagyon nagyon szeretlek kis Mikolt...
Tegnap odaszaladt hozzám, megsimogatta a pocakomat, aztán távozóban még odavetette:
- Mama, figyelsz Áronra ha mocorog?
... és akkor még magyarázzam, hogy miért is jó, hogy még mindig velünk van idehaza?
- Jól van, jól van, látlak, nagyon nagyon szeretlek kis Mikolt...
Tegnap odaszaladt hozzám, megsimogatta a pocakomat, aztán távozóban még odavetette:
- Mama, figyelsz Áronra ha mocorog?
... és akkor még magyarázzam, hogy miért is jó, hogy még mindig velünk van idehaza?
Szép kerek számok... (30.hét)
Azt hiszem ez lesz az a hét, amit túl kell élni valahogy. Dani a hét napból ötször nincs, ma épp lesz... Mikolt taknyos, mára köhög, Hannának épp hogy csak folydogál az orra. Ennyi elég ahhoz, hogy ne vigyem őket társaságba és ne is hívjak senkit. Legalábbis gyerekeseket ne nagyon. Meg pocakosokat. Nekem egyelőre csak a fejem fáj és roppant nyűgös vagyok. Fogjuk az időre. Éjjel azt hittem lerepül a tető fölülünk.
Nade a kerekségről. Áron 30 hetes, még 70 napunk van így egyben. Kicsit reménykedem, hogy előbb érkezik, vagy később, de ha meg tudom vele beszélni, akkor inkább előbb. Tegnap óta a térdével támaszt, az oldalamban. :) Amellett, hogy nem tudok huppanás nélkül leülni, és már egészen hasonlatos a mozgásom a pingvinekéhez, ez igazából csak vicces. Sőt, örülök neki, érzem, hogy milyen erős, nagy baba már. A nagykönyv szerint egyre kevesebbet kellene mocorognia, ezzel szemben sokat és intenzíven teszi ezt. A hideget nem szereti, pedig lesz része belőle...
Apropó hideg. Elérkezett az ősz, ma 8 fokot mutatott a hőmérő. Ezel egyidőben pedig eljött az egyik mumus is: öltöztetni a lányokat, aztán magamat. Tegnap overált kaptak már, Mikolt nem érti, Hanna örül neki, én meg küzdök. Azt, hogy hogyan lesz ez hárommal, még csak elképzelni sem szeretném...
A pocak ma 103 cm volt, a súlyom pedig 75,6 kg. Megvan a heti fél kiló, ami nem is csoda, mert a tésztát kívánom meg a csokipudingot, nagyon nagyon... Nem a legjobb diéta, belátom, de nem tudok jobb megoldást, minthogy néha engedek, máskor pedig igyekszem elhessegetni a gondolataimat. :)

Ezt írják:
A 30. héten a pocak már igen termetes lehet és a kismama kezd elnehezülni. A baba szinte már mindent tud, amire a külvilágban szüksége lehet, de a tüdeje még nem elég érett. Ahhoz, hogy felkészüljön a kinti életre, a kicsi elkezdi utánozni a légzőmozgásokat. Ismételten és ritmusosan mozgatja a rekeszizmát, de a gyakorlat még gyakran fullad csuklásba, ha véletlenül magzatvizet sikerül "lélegeznie".
Ebben az időszakban rendszerint elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el. Ha nem akkor is van még idő. Hetente kb. 200 g-ot hízik. A zsírszövet gyarapodásával egyre kevésbé tűnik ráncosnak, de ennek nemcsak esztétikai szerepe van: a zsírréteg segít megtartani a hőt, miután világra jött.
A lanugo ekkora szinte teljesen felszívódott, esetleg egy-egy folt látszik még a vállán és a hátán. Ez a változás szembetűnővé teszi azt, hogy a babának már van haja.
Nagyjából 40 cm és 1400 gramm.
Nade a kerekségről. Áron 30 hetes, még 70 napunk van így egyben. Kicsit reménykedem, hogy előbb érkezik, vagy később, de ha meg tudom vele beszélni, akkor inkább előbb. Tegnap óta a térdével támaszt, az oldalamban. :) Amellett, hogy nem tudok huppanás nélkül leülni, és már egészen hasonlatos a mozgásom a pingvinekéhez, ez igazából csak vicces. Sőt, örülök neki, érzem, hogy milyen erős, nagy baba már. A nagykönyv szerint egyre kevesebbet kellene mocorognia, ezzel szemben sokat és intenzíven teszi ezt. A hideget nem szereti, pedig lesz része belőle...
Apropó hideg. Elérkezett az ősz, ma 8 fokot mutatott a hőmérő. Ezel egyidőben pedig eljött az egyik mumus is: öltöztetni a lányokat, aztán magamat. Tegnap overált kaptak már, Mikolt nem érti, Hanna örül neki, én meg küzdök. Azt, hogy hogyan lesz ez hárommal, még csak elképzelni sem szeretném...
A pocak ma 103 cm volt, a súlyom pedig 75,6 kg. Megvan a heti fél kiló, ami nem is csoda, mert a tésztát kívánom meg a csokipudingot, nagyon nagyon... Nem a legjobb diéta, belátom, de nem tudok jobb megoldást, minthogy néha engedek, máskor pedig igyekszem elhessegetni a gondolataimat. :)

Ezt írják:
A 30. héten a pocak már igen termetes lehet és a kismama kezd elnehezülni. A baba szinte már mindent tud, amire a külvilágban szüksége lehet, de a tüdeje még nem elég érett. Ahhoz, hogy felkészüljön a kinti életre, a kicsi elkezdi utánozni a légzőmozgásokat. Ismételten és ritmusosan mozgatja a rekeszizmát, de a gyakorlat még gyakran fullad csuklásba, ha véletlenül magzatvizet sikerül "lélegeznie".
Ebben az időszakban rendszerint elfoglalja a szüléskor is jellemző "fejvégű" helyzetét, azaz a szülőcsatornához képest fejjel előre helyezkedik el. Ha nem akkor is van még idő. Hetente kb. 200 g-ot hízik. A zsírszövet gyarapodásával egyre kevésbé tűnik ráncosnak, de ennek nemcsak esztétikai szerepe van: a zsírréteg segít megtartani a hőt, miután világra jött.
A lanugo ekkora szinte teljesen felszívódott, esetleg egy-egy folt látszik még a vállán és a hátán. Ez a változás szembetűnővé teszi azt, hogy a babának már van haja.
Nagyjából 40 cm és 1400 gramm.
2009. október 9., péntek
GyalogMimi
És csak gyakorol és gyakorol és gyakorol. Körbe körbe a lakásban... Trappolnak a kis lábacskák, egyre ügyesebben. Még kapaszkodik a levegőbe, imbolyog is rendesen, irányváltoztatásnál édesen megtorpan, billen egyet az óhajtott irányba, de sétál. 14 hónapos és 12 napos korában. :)
Pár napja még nagyon kiborította, ha elesett, mára ez sem zavarja már annyira. Sőt egyre gyakrabban a popsijára huppan, ami Kornél szerint nagyon fontos.
Én pedig örömködöm, zene füleimnek a masírozása.
Pár napja még nagyon kiborította, ha elesett, mára ez sem zavarja már annyira. Sőt egyre gyakrabban a popsijára huppan, ami Kornél szerint nagyon fontos.
Én pedig örömködöm, zene füleimnek a masírozása.
2009. október 8., csütörtök
Visszatért a hisztikor
Fel sem tűnt, hogy elmúlt. Pedig egy jó ideje nem volt nagyobb kiakadása Hannának, sőt két hete mondogatjuk, milyen nagyot változott. Figyel, kompromisszum kész és persze saját (meg az én) határait feszegeti így is, mégis valahogyan könnyebb volt vele.
Tegnap valószínűleg épp a nagy kontraszt miatt eléggé megviselt a dél. Hanna a babáját pelenkázta, a pelenka pedig félrecsúszott a babán. Annyit hallottam az egészből, hogy csapkod és fejhangon visít, majd üvölt, teljesen kikelve magából. Zokogott, hogy menjek és csináljam meg. Hogy pontosan mit, azt csak nagy sokára sikerült kiderítenem. Ültem, kértem jöjjön, hozza a babát, szívesen segítek. Üvöltés... Még egyszer kértem, változatlan hangszín és hangerő. Üvöltve zokogja, menjek én, de azonnal.
Természetesen már túl volt a holtponton, semmi sem nyugtatta meg, láttam rajta, hogy nem is érdekli már sem a pelenka, sem a baba, megközelíthetetlen, tompa a külvilágra. Ilyenkor merül fel bennem, hogy akkor most zuhany, vagy terasz, vagy milegyen. Tehetetlen vagyok ezekben a helyzetekben, ha megölelem kitépi magát, ha otthagyom rohan utánam és üvölt.
Fél órás huzavona után sikerült megnyugodnia, de szipogott még egy jó darabig, a vége az volt, hogy aludni mentünk.
Ma reggel folytatódott a kálváriája, azzal kelt, hogy"nem" és ezt gyakorolta egész nap. Felöltözni, reggelizni, pisilni, elindulni... Magára öntötte a vizet, mert táncolt ivás közben. Ettől dühös lett és eljutottunk odáig, hogy fél tízkor újra üvöltés fültanui lehettünk...
Rágódom, mit tegyek. Tudom, hogy lassabb, elmélázóbb, és sajnos türelmetlenebb is vagyok, mint lennék Áron nélkül. Ezt érzik mindketten, Hanna le is reagálja, emígyen. Engedek, figyelek, minden jelzést komolyan veszek. Lehet jönni hozzám, kérni, sírni, kiabálni, nem kérdezem, jogos-e vagy sem. Délután mellette alszom én is, és fogom a kezét, este két napja, hogy éjfél, mire elpihen. Nem kerül korán ágyba, mert nincs erőm, erőnk, hogy kilencre lenyomjuk az etetés-fürdetés-mesélés-altatás kombót. De ennyire nem fekszik le későn sem... Fél, ez is rendben van. Mellettem alszik el, vagy Áron ágyában, ez is rendben van. Vagyis volt... Eddig. Mert szerintem hulla fáradtan ébred, látom a begyógyult szemein. Egész nap kóvályog, cumizna, nyűgös. Jön a foga is, ezt is értem...
De akkor most mi a következő lépés? Ma délben újra összevesztünk, emelt hangon elmagyaráztam neki, hogy most lemegyek és teszem a dolgom, ő pedig egyedül, (vagyis Mikolttal együtt) aludjon. Mikolt szegény ilyenkor csak csendben figyel, és kiabálás ide vagy oda, becsukta a szemét és elaludt. Hanna persze felébresztette, mert elindult utánam, majd kiabált is egy sort... Nekem ez már sok volt... Nem vagyok rá büszke, de nagyon gyorsan került át a jelenleg használaton kívüli szobában felállított utazóágyba, onnan üvöltött, hogy folyik az orra. Kifújtam neki. Most alszik. Én meg forrongok. Rendet raktam legalább, és pihennék, ha nem kattogna az agyam azon, hogyan kellene.
Tegnap este az jutott az eszembe, hogy jövőre érettségi találkozónk lesz. Mit fogok mondani, mi történt velem az elmúlt öt évben? Szültem három gyereket, mosom a ruháját a férjemnek és terelgetem a nyájamat. Elég unalmasnak hangzik, míg mások bejárták a fél világot, karriert építettek, és hosszasan tudnak mesélni az élményeikről. Pedig ma egészen biztosan tudtam, hogy ez a legnehezebb feladat, amit ember kaphat... Nem is akarok karriert építeni...
Csak aludna el végre este normálisan (lásd időben, az ágyában...) és lehetne egy fél órám nélküle...
Tegnap valószínűleg épp a nagy kontraszt miatt eléggé megviselt a dél. Hanna a babáját pelenkázta, a pelenka pedig félrecsúszott a babán. Annyit hallottam az egészből, hogy csapkod és fejhangon visít, majd üvölt, teljesen kikelve magából. Zokogott, hogy menjek és csináljam meg. Hogy pontosan mit, azt csak nagy sokára sikerült kiderítenem. Ültem, kértem jöjjön, hozza a babát, szívesen segítek. Üvöltés... Még egyszer kértem, változatlan hangszín és hangerő. Üvöltve zokogja, menjek én, de azonnal.
Természetesen már túl volt a holtponton, semmi sem nyugtatta meg, láttam rajta, hogy nem is érdekli már sem a pelenka, sem a baba, megközelíthetetlen, tompa a külvilágra. Ilyenkor merül fel bennem, hogy akkor most zuhany, vagy terasz, vagy milegyen. Tehetetlen vagyok ezekben a helyzetekben, ha megölelem kitépi magát, ha otthagyom rohan utánam és üvölt.
Fél órás huzavona után sikerült megnyugodnia, de szipogott még egy jó darabig, a vége az volt, hogy aludni mentünk.
Ma reggel folytatódott a kálváriája, azzal kelt, hogy"nem" és ezt gyakorolta egész nap. Felöltözni, reggelizni, pisilni, elindulni... Magára öntötte a vizet, mert táncolt ivás közben. Ettől dühös lett és eljutottunk odáig, hogy fél tízkor újra üvöltés fültanui lehettünk...
Rágódom, mit tegyek. Tudom, hogy lassabb, elmélázóbb, és sajnos türelmetlenebb is vagyok, mint lennék Áron nélkül. Ezt érzik mindketten, Hanna le is reagálja, emígyen. Engedek, figyelek, minden jelzést komolyan veszek. Lehet jönni hozzám, kérni, sírni, kiabálni, nem kérdezem, jogos-e vagy sem. Délután mellette alszom én is, és fogom a kezét, este két napja, hogy éjfél, mire elpihen. Nem kerül korán ágyba, mert nincs erőm, erőnk, hogy kilencre lenyomjuk az etetés-fürdetés-mesélés-altatás kombót. De ennyire nem fekszik le későn sem... Fél, ez is rendben van. Mellettem alszik el, vagy Áron ágyában, ez is rendben van. Vagyis volt... Eddig. Mert szerintem hulla fáradtan ébred, látom a begyógyult szemein. Egész nap kóvályog, cumizna, nyűgös. Jön a foga is, ezt is értem...
De akkor most mi a következő lépés? Ma délben újra összevesztünk, emelt hangon elmagyaráztam neki, hogy most lemegyek és teszem a dolgom, ő pedig egyedül, (vagyis Mikolttal együtt) aludjon. Mikolt szegény ilyenkor csak csendben figyel, és kiabálás ide vagy oda, becsukta a szemét és elaludt. Hanna persze felébresztette, mert elindult utánam, majd kiabált is egy sort... Nekem ez már sok volt... Nem vagyok rá büszke, de nagyon gyorsan került át a jelenleg használaton kívüli szobában felállított utazóágyba, onnan üvöltött, hogy folyik az orra. Kifújtam neki. Most alszik. Én meg forrongok. Rendet raktam legalább, és pihennék, ha nem kattogna az agyam azon, hogyan kellene.
Tegnap este az jutott az eszembe, hogy jövőre érettségi találkozónk lesz. Mit fogok mondani, mi történt velem az elmúlt öt évben? Szültem három gyereket, mosom a ruháját a férjemnek és terelgetem a nyájamat. Elég unalmasnak hangzik, míg mások bejárták a fél világot, karriert építettek, és hosszasan tudnak mesélni az élményeikről. Pedig ma egészen biztosan tudtam, hogy ez a legnehezebb feladat, amit ember kaphat... Nem is akarok karriert építeni...
Csak aludna el végre este normálisan (lásd időben, az ágyában...) és lehetne egy fél órám nélküle...
2009. október 6., kedd
Béla... és lőn világosság
Az is jó a ház elhúzódó befejezésében, hogy mindig van minek örülni.Ma a villanyszerelő Béla társaságát élveztük reggeltől délutánig. Nem mintha ne lenne jó ember, sőt a távoztakor rengeteget javult a komfortszintünk is.
Lett lámpa a gardróbban, így már nem kell este hatkor zseblámpával inget keresni.
Lett világítás a fürdőszobatükör fölött, ezzel kapcsolatban vannak még fenntartásaim, de kétségtelenül jobban lehet látni az apróságokat is ha fel van kapcsolva...
Lett lámpa a teraszon, a konyhapultok alatt, és a lányok játszósarkának polca alatt is.
Eltűntek a kábelek, amik eddig olyan otthonosan kígyóztak a nappalin keresztül lépcső előtt a dolgozóig, sokszor emlékeztetve Béla hiányára.
Eltűntek a lukak a falakon is, amikben sötét zsinórok, kábelek tekeregtek eddig.
Egészen lakályos, otthonformájú kezd lenni a ház. Azért a befejezéstől még messze vagyunk, de alakul...
77 nap avagy Áronnal a 29. héten
Nehéz... Lehajolni, emelgetni, szaladni, aludni és még sorolhatnám. Azt mondtam a napokban, hogy a várandósságban van nyolc hét amikor irigylésre méltó az állapot, a többit nem nevezném áldottnak. :) Csak utólag... :)
Sok a 77, és remélem, hogy lesz is ennyi. Keményedik a pocakom sokat, de nem tudom, hogyan lehet Mikoltot nem felvenni, amikor nem tud még egyedül gyalogolni. Nyilván nem én cipelem a hatos vizet, vagy a nagy dinnyét... A terheléses cukor eredmény rendben, a vas egy kicsit kevés, de nem vészes, a tsh rendben. Áron egészen lent mocorog, ahogy a lányok is annak idején. Emiatt nyom az összes nadrág. :) Igyekszem mindent elintézni, ne maradjon semmi az utolsó pillanatra. Emiatt a gyerekek karácsonyi meglepetései nagyjából megvannak már, Áronnak készen van a kiságy az összes tartozékkal, már csak egy komód hiányzik.
Várok, várjuk. Mindannyian, Mikoltot is beleértve. Sokat fogja a pocakomat, reggelente kicsomagolja, nézegeti, mintha elkezdett volna felfogni valamit a nagy labda tartalmáról is.
75kg és 103cm...
Okosságos:
A baba a születésére készül. Bőre már kevésbé tűnik ráncosnak és a fejecskéjét haj borítja. A pici igencsak hízásnak indult, súlya nagyjából 1,2kg és valamivel több, mint 38 cm. Több és több energiát raktározó, fehér zsírszövetet halmoz fel, ez szülés után is megmarad.
Ha ébren van, akkor nyitja és csukja a szemét, és ha a pocakon keresztül folyamatos fény áramlik be hozzá, akkor a fény felé fordítja a kis fejét.
Vizeletürítése fél liter naponta, a csontvelő pedig termeli a vörösvérsejteket. Agya már tudja szabályozni a légzést és a testhőmérsékletet. Már tud köhögni és szopni is tökéletesen tud.
A mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, amelyek beindítják az anyai szervezetben. A prolaktin elválasztásának eredményeképp megkezdődik a kolosztrum termelése.
Kialakult az alvás-ébrenlét periódus: előfordulhat, hogy a kicsi akkor a legéberebb, amikor a mama nyugovóra tér.
A pici mozgása tovább csökken és lassul is. Többet alszik, mint ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések. Viszont, ha ébren van, gyarapodó ereje miatt gyakoriak a rúgkapálások, néha egy könyök, vagy egy térd érezhető.
Sok a 77, és remélem, hogy lesz is ennyi. Keményedik a pocakom sokat, de nem tudom, hogyan lehet Mikoltot nem felvenni, amikor nem tud még egyedül gyalogolni. Nyilván nem én cipelem a hatos vizet, vagy a nagy dinnyét... A terheléses cukor eredmény rendben, a vas egy kicsit kevés, de nem vészes, a tsh rendben. Áron egészen lent mocorog, ahogy a lányok is annak idején. Emiatt nyom az összes nadrág. :) Igyekszem mindent elintézni, ne maradjon semmi az utolsó pillanatra. Emiatt a gyerekek karácsonyi meglepetései nagyjából megvannak már, Áronnak készen van a kiságy az összes tartozékkal, már csak egy komód hiányzik.
Várok, várjuk. Mindannyian, Mikoltot is beleértve. Sokat fogja a pocakomat, reggelente kicsomagolja, nézegeti, mintha elkezdett volna felfogni valamit a nagy labda tartalmáról is.
75kg és 103cm...
Okosságos:
A baba a születésére készül. Bőre már kevésbé tűnik ráncosnak és a fejecskéjét haj borítja. A pici igencsak hízásnak indult, súlya nagyjából 1,2kg és valamivel több, mint 38 cm. Több és több energiát raktározó, fehér zsírszövetet halmoz fel, ez szülés után is megmarad.
Ha ébren van, akkor nyitja és csukja a szemét, és ha a pocakon keresztül folyamatos fény áramlik be hozzá, akkor a fény felé fordítja a kis fejét.
Vizeletürítése fél liter naponta, a csontvelő pedig termeli a vörösvérsejteket. Agya már tudja szabályozni a légzést és a testhőmérsékletet. Már tud köhögni és szopni is tökéletesen tud.
A mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, amelyek beindítják az anyai szervezetben. A prolaktin elválasztásának eredményeképp megkezdődik a kolosztrum termelése.
Kialakult az alvás-ébrenlét periódus: előfordulhat, hogy a kicsi akkor a legéberebb, amikor a mama nyugovóra tér.
A pici mozgása tovább csökken és lassul is. Többet alszik, mint ébren van, a mozgások is inkább csak helyezkedések. Viszont, ha ébren van, gyarapodó ereje miatt gyakoriak a rúgkapálások, néha egy könyök, vagy egy térd érezhető.
2009. október 4., vasárnap
Mikolt első szavai
Már egy ideje túljutott Mimi az első bilabiális szavain, vagyis a mama, papa, baba nem jelent kihívást. Az, hogy ennyi idősen igyekszik mindent utánozni, amit hall, nagyon lenyűgöz, Hanna ekkorka korában még nem érdeklődött a szép magyar szó iránt.
Amitől még izgalmasabb minden új szó, az a váratlanság. Napról napra formálódnak, csiszolódnak a szájában, és rendületlenül gyakorol, mondja megállás nélkül.
A tessék volt az első igazi bonyolult szava, ma pedig a szőlővel próbálkozott. Sokkal jobban hasonlít persze ez még két hosszan elnyújtott őőre, de felismerhető benne az "l" is. :) Édes, ahogy csücsörít, alakítja a száját hozzá.
Ma délután a konyhapultnál nyújtózkodott Dani felé, és hangosan kiabálta: anna, anna. Először azt gondoltuk, Hannát emlegeti, aztán kiderült, azt szerette volna mondani: inni. :):) Azóta néha sikerül neki "i"-t is mondani, de legtöbbször inkább az "a" sikerül. Viszont teljesen tudatosan használja.
Amitől még izgalmasabb minden új szó, az a váratlanság. Napról napra formálódnak, csiszolódnak a szájában, és rendületlenül gyakorol, mondja megállás nélkül.
A tessék volt az első igazi bonyolult szava, ma pedig a szőlővel próbálkozott. Sokkal jobban hasonlít persze ez még két hosszan elnyújtott őőre, de felismerhető benne az "l" is. :) Édes, ahogy csücsörít, alakítja a száját hozzá.
Ma délután a konyhapultnál nyújtózkodott Dani felé, és hangosan kiabálta: anna, anna. Először azt gondoltuk, Hannát emlegeti, aztán kiderült, azt szerette volna mondani: inni. :):) Azóta néha sikerül neki "i"-t is mondani, de legtöbbször inkább az "a" sikerül. Viszont teljesen tudatosan használja.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













