2008. május 29., csütörtök

Mikolt 31 hetes


Nemrégen írtam a 30. hétről. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy nemsokára már a kezemben lesz Mikolt, és ezzel négy fősre bővül a család. :) Addig pedig még egy kis izgalom, bár érzem, minden rendben lesz, de egyelőre míg nincs eredmény, csak riogat az a frányaság... Remélem jó a megérzés, és tényleg minden a legnagyobb rendben van.

Még mindig úgy érzem, Mikolt egy kicsivel nyugisabb, mint Hanna volt, és bújósabb is. A jobb oldalamon van általában, a buksija pedig már lefelé néz, de szerintem még haránt fekszik. A hátát általában a bordáimhoz nyomja, ha leülök, a gerincét érezni lehet a bordám előtt. Tegnap este Dani meg is lepődött, milyen amorfak a csontjaim, aztán amikor mutattam neki, hogy az Mikolt csontja, akkor meg igyekezett kikönyörögni onnan a kislányát. Nem sok sikerrel. :)

Mindent jól bírok, talán a meleget is, csak hajolgatni ne kellene... Ami leesik, az zömmel lent is marad. Hanna sokat segít, általában felveszi, ha kérem a dolgokat. A gyomrom ég persze, erre van gyógymód, és mostanában kezdett keserű íz költözni a számba. Ez elég kellemetlen... A derékfájásom elmúlt szerencsére, nem tudom, minek köszönhető, de az új ágy biztosan bevált. 74 kiló vagyok, a pocak pedig 105 cm... Van már előtejecske is, Hannánál is hamar volt, nagyon érdekes érzés, hogy nemsokára újra szoptatni fogok. Pedig még csak három hónapja, hogy Hanna abbahagyta, de már úgy érzem, nagyon rég volt.

Az okosok ezt mondják...

A rohamos növekedés lassulni kezd, ám az agy fejlődése lényegesen felgyorsul. Ekkorra az egyetlen létfontosságú szerv, amelynek még érésre van szüksége, a tüdő. A kiválasztás már teljes gőzzel működik: a magzat naponta mintegy fél liter vizeletet ürít a magzatvízbe. A fejlődéséhez szükséges tápanyagokat a lepényi keringésen keresztül kapja meg, de már elkezdte nyeldekelni a magzatvizet, amely természetesen folyamatosan pótlódik és cserélődik. Az ultrahangos vizsgálat alkalmával a kezelőorvos ellenőrzi a magzatvíz mennyiségét. Ha túl sok van belőle - ezt polihidramnionnak hívják -, a magzat nem nyel eleget, vagy valahol elzáródás található a gyomor-bélrendszerében. Ha túl kevés a magzatvíz mennyisége - ez az oligohidramnion -, a kicsi nem ürít megfelelően, ami a vesék és a húgyutak rendellenességét jelentheti.

Újra itthon

Jobb lett volna kicsit lassabban rázódni bele a hétköznapokba, de nekünk rögtön a sűrűje következett. Dani hétfőn tárgyalni volt, így este 8kor ért csak haza, vagyis még nekünk kellett érte mennünk, mert a kisautó, ami a munkahelyén állt beadta a derekát, az egyik gumija kilukadt, és azzal nem lehetett mozdulni...

Kedd szerdán Dani Balatonra ment, ahova szívesen vele tartottunk volna, de nem lehetett. :( Közben a kisautó javítása is megtörtént, kicsit zsúfolt napirenddel ugyan, de sikerrel. Hanna két napig csak emlegette szomorúan, Papa, papa. és már telefonon is beszélgetnek, Hanna tartja a füléhez, pedig eddig egy mp volt a szintidő, amit megtűrt telefonból. Most figyel, válaszol, mosolyog.



A nagyszülők mindegyike munkába állt, így senkire nem lehet számítani igazán, kivéve este, de akkor már általában inkább itthon vagyunk, és megoldom. Nagyon örülök, hogy mindenki dolgozik, csak nem a legjobb az időzítés. Anyukám pl. elmehetett volna 10 éve is, és akkor most itthon lehetne. Hogy két gyerekkel segítség nélkül milyen, még bele sem gondoltam, de mások is megoldják, így majd mi is valahogy elevickélünk. Nem a sajnáltatás, csak hogy eddig milyen jó dolgunk volt!!!

A hét amúgy is az orvostól orvosig jegyében telt, mint említettem egyedül, vagyis kettesben Hannával. Álom. :) Kedden nekem négyhetes jelenésem Siklósnál, ezt viselte Hanna a legjobban. Este hatra mentünk, onnan pedig bőrgyógyász hétre. Hannának ugyanis nagyon csúnya a bal oldala, tiszta kiütés. Mint kiderült, egy vírusos felsőlégúti betegség következménye, (magát a vírust fel sem ismertem...) dermatitis papulosa, 4-6 hét a gyógyulási idő... Neki nem kellemetlen, kivéve, ha megizzad, mert akkor belobban. Ne vigyem napra... Jó, hogy a játszón egy db fa sincs... Viszont a doktornő a baba miatt jobban aggódott, ugyanis az én karomon is van néhány kiütés. Két vírusra kért szűrést, de nagyon kedves volt, nem ijesztgetett. Én utánaolvastam az interneten, és nem vagyok feldobva. Az egyik a terhesség utolsó szakaszában is okozhat idegrendszeri károsodást, látás, és hallássérülést, ezt a CMV. A huszadik hét előtt a szülők kérhetik az abortuszt, ugyanis nincs gyógymód rá, viszont minimum 50% az esélya a betegség megjelenésének. Szuper. A második csak sima halvaszületést okozhat, oxigénhiányos állapotot, más és lépkárosodás. Hurrá...

Emiatt szerdán a körzetinél voltunk beutalóért, Hanna három zsák bolha módjára viselkedett. Sztem a szél az oka, hihetetlen izgága volt egész nap. Ma, csütörtök van, Dani közben hazaért, de már dolgozik megint ugye... szóval ma vérvételen voltunk, szerencsére itt a 20. terhességi hetet betöltött kismamik előre mehetnek. Hanna végignézte ahogy vért vettek tőlem, ült a babakocsiban, nagyon rendes volt. Eredmény tíz nap múlva. Fáradt vagyok, ezért nem aggódom már annyira, de azért nem mindegy. A körzeti is azt mondta ne kattogjak, szerinte semmi baj. Rendben, csak lássam is...

Közben Hanna annyira rendesen alszik, hogy ez a félelmem teljesen alaptalannak bizonyult. Új napirendet vezetett be, déli egykor ágyba kéreckedik, és alszik két órát, cserébe este fél 10kor már alszik, a saját helyén, ma fél kilenckor ébresztettem, közben egyszer sem kelt. Nagyon nagyon hálás vagyok neki emiatt!

2008. május 26., hétfő

Betöltöttük a 30. hetet is


Mikoltról nem is írok már egy ideje.. :)
Ma voltunk ultrahangon vele, készültek róla képek is. :) Kívülről nagyon hasonlít Hannához, ugyanolyan kis keskeny buksija van, és hosszú keze, lába, hosszú ujjai, mint Hannának, de temperamentumban nagyon különbözik tőle.


Belémbújt egészen, így csak félprofilt tudot készíteni róla a doktornő, viszont mosolygott, amit Hannától sosem láttunk. Nagyon megható volt nekem "találkozni" Vele, örülök, hogy nem hagytam magam lebeszélni arról, hogy még egyszer a születése előtt megnézzük.

A becsült súlya 1443gramm, és a mérési adatok alapján 29 hetes, és 6 napos. Szerintem tökéletes. :)

A könyv szerint a harmincadik héten:

A magzat igen nagy iramban nő: ezen a héten elérheti a 27 cm-es hosszúságot és az 1400 grammot. A zsírszövet gyarapodásával egyre kevésbé tűnik ráncosnak, de ennek nemcsak esztétikai szerepe van: a zsírréteg segít megtartani a hőt, miután világra jött. A lanugo ekkora szinte teljesen felszívódott, esetleg egy-egy folt látszik még a vállán és a hátán. Ez a változás szembetűnővé teszi azt, hogy a babának már van haja. Ahhoz, hogy felkészüljön a kinti életre, a kicsi elkezdi utánozni a légzőmozgásokat. Ismételten és ritmusosan mozgatja a rekeszizmát, de a gyakorlat még gyakran fullad csuklásba, ha véletlenül magzatvizet sikerül "lélegeznie".

Vallbona, Sitges, Barcelona, hazaút


Deltebréből péntek reggel némi pakolás után teli autóval indultunk útnak 10 körül. Tarragona felett a hegyekben az ún. la rute de Cisters, vagyis a Ciszterek útján három kolostor található, amiből kettőt Hannaával pocakban már két éve sikerült megcsodálnunk, Poblet nagyon mély benyomást tett ránk akkor. Mivel nem volt elég időnk anno, most szerettük volna pótolni a lemaradásunkat, és a harmadikat is megnézni.

Ez több szempontból is különleges, egyrészt mert itt temették el Jolánt, II. Endre magyar királyunk lányát, másrészt pedig ez egy női kolostor, vagyis apócák lakják.

Az út kb. másfél órás Deltebréből, Hanna végigaludta az egészet. Én egy kicsit aggodalmaskodtam, mert nem indultunk túl korán, és a kolostor délelőtti nyitvatartása fél kettőig volt, utána pedig fél ötkor nyitottak, amit nem szerettünk volna kivárni. Fel is hívtuk őket az autópályáról még, hogy megyünk, és azt a megnyugtató választ kaptuk, hogy fél kettőig ráérünk. Azért igyekeztünk. Háromnegyed egyre értünk a városkába, megebédeltünk, aztán elsétáltunk a bejárathoz. A kiírás alapján az utolsó csoportot háromnegyed egykor vitték körbe, a következő pedig háromnegyed hatkor indul. A telefont senki nem vette fel, kicsit el is szontyolodtam, hogy hiába tettük meg ezt a hosszú utat.

Végül jött a giude, egy francia pasas, és beengedett bennünket, körbevitt... Sajnos a kolostor látogatható része felújítás alatt állt épp, és amit meg lehetett nézni, az sem volt túl sok, de amiért jöttünk, azt teljesítettük. Hanna összebarátkozott a bácsival is, kézenfogva szótfogadva sétált vele, velem bezzeg csak nyűgösködött. :)

Barcelonába igyekeztünk innen, ez még egy órás út, közben benéztünk Montblancba, amiről kiderítettük, hogy már jártunk itt, így tovább is mentünk. Sitgesben végül kicsit kiszálltunk még, ez a barcelonaiak kedvelt hétvégéző helye, kicsit olyan, mint nálunk Szentendre, csak van tengerpartja. Hanna homokozott, barátkozott, játszóterezett, míg ránk nem felhősödött az ég, ettünk egy gyors vacsorát, aztán vissza az autóba, és irány Barcelona, a repülőtér melletti szállásunk, ahol az autót is le kellett adni.


Egy kis nosztalgia tavalyról... :)

A hotel négycsillagos, de tudjuk, ez nem jelent semmit... :) Ahhoz képest, hogy repülőtér tőszomszédsága, elég csendes volt kintről, viszont zúgott a légkondi, amitől Daninak a feje fájdult meg, én csak nem aludtam jól. Hanna köztünk viszont remekül. A reggeli pazar volt, kicsit el is ment vele az idő, így késve indultunk a reptérre...

Nem részletezem, a hazaút napja nem sikerült minden zökkenőtől mentesen, nem járt a reptéri busz, emiatt 5 perc autókázásért 15 eurot fizettünk, a checkinnél épp ránk került volna a sor, de át kellett mennünk egy másik ablakhoz, a fémdetektoron, ahol soha nem kell átmennem, most nem engedték, hogy kikerüljem, nem volt időnk ajándékokat venni, és két széket kaptunk a repülőn, (eddig mindig hármat), úgyhogy Hanna kénytelen volt Dani ölében utazni kétésfél órát... Az utolsó 20 percben elaludt. :)

Mindenesetre hazaértünk, szomorkodunk, én legalábbis nagyon, és igyekszünk visszarázódni, de nem megy könnyen. Hanna első este a saját ágyában aludt el, majd 5kor áthoztam hozzánk, második éjjel pedig egyszer felsírt, nagyon szomorúan, de sikerült megvígazstani, és a helyén aludt reggelig...

2008. május 23., péntek

Deltebre, Riumar, homokdűnék, madarak, rizs

Nem bántuk meg. Nagyon jót aludtunk, kivéve, hogy még éjjel is ágyudörgés szerű megfejhetetlen robaj rázta meg a vidéket. Erről aztán nap közben kiderült, hogy a madarakat zavarják el így a rizsföldekről.

A folyó deltája ökológiailag, mezőgazdaságilag, és minden egyéb tekintetben nagyon különleges. Rengeteg madárfaj élőhelye, rizst termesztenek, és az emberek valahogy sokkal közelebb vannak a természethez, mint európában megszoktuk. Inkább valami ázsiai, afrikai jelleggel, kis mexikói beütéssel jellemezhető a környék, és iszonyú nagy a nyugalom. A turisták persze ezt is felfedezték már, de így májusban még nagyon kellemesen kihalt az egész környék. Az árak is, és az éttermek nyitvatartása is ehhez igazodik. A szállodánk júliusban majdnem háromszor annyiba kerül egy éjszakára, mint most.


A programunk is ehhez a lassú tempóhoz igazodott. Már reggel szépen sütött a nap, reggeli után lesétáltunk az egy utcányira fekvő tengerparthoz. A betonút túloldalán homokdűnék kezdődnek, kis fahídon lehet elsétálni a partig, a látvány itt is szenzációs, csak egy nagy sárga markoló rondította el, de végül megfejtettük, hogy ő a dűnepásztor, vagyis Sziszifusz, azért dolgozik, hogy a rakoncátlan homokdombok estére újra a híd túloldalán legyenek, aztán reggel kezdi előlről…



A tenger nem igazán szép itt, de a homok fantasztikusan finom. A hőmérséklet teljesen alkalmas arra, hogy homokozzunk, és pihenjünk, a nap sem süt olyan erővel még, hogy árnyékot kívánnánk. Amúgy sem vagyunk az a nagy tengerparton süldögélős fajtából valók, ha tenger, akkor búvárkodás, különben pedig jobb egy medence, de az is csak fél napig. Hanna gyakorlatilag nem is volt fürdőruhában a parton, egyrészt mert féltem a nagyon fehér bőrét, másrészt pedig eszembe sem jutott, hogy levigyem a bugyiját. Miután megunta a homokozást, elindult felfedező útra, talált egy kiszuperált nyugágyat, abban próbált fetrengeni, majd amikor nem sikerült, elszaladt a szomszédos dűnéhez, Dani meg utána, én pedig utánuk. A domboldalon teljesen olyan volt a látvány, mintha valahol nagyon egzotikus helyen volnánk, engem leginkább ausztrália homokszigetére emlékeztetett, és nem is tudom, európában van-e másik ehhez fogható hely.


Ebédre a városkába mentünk, a folyóparton kerestünk, és találtunk egy nagyon családias kis helyet, talán ez az egyetlen, ami már nyitva van, de itt is csak néha fordulnak meg emberek. A tulaj kislánya Hannánál négy nappal idősebb, eljátszottak a lányok, Hanna a maga finom módján, Aisha pedig a maga spanyol temperamentumával. Ettünk, majd kiderült az is, hogy ráját, Hannának ízlett, bár ő minden jót megeszik. Néha olyat is, ami nem olyan jó…


Alvásra hazajöttünk, Hanna a kocsiban kezdte, majd az ágyban folytatta, pedig közben pelenkáztam is, és fel is ébredt kicsit, de ahogy letettem, úgy ébresztettem két és fél óra múlva. Dani is aludt egy nagyot, én is, és este hatkor frissen indultunk madárnézőbe a dűnékhez.


Nem ide készültünk, vagy legalábbis nem voltunk egészen felkészültek, mert a távcső igencsak hiányzott a program maradéktalan élvezetéhez. De így is nagyon kellemeset sétáltunk, aztán Hanna még játszóterezett is egyet a Deltarium nevű park játszóján, ahova állatokat nézni mentünk, de fél nyolckor már senki sem akart beengedni bennünket. Egy négyéves kislánnyal játszottak, közben szemerkélt az eső, és szivárvány lett az égen, körben a rizsföldek… Na erre kell majd emlékeznem októberben…

Itthon vacsi, pici pakolás, és egy újabb próbálkozás a hely elengedésére. Nem könnyű ez soha…

Földön, levegőben, és végül víz mellett

Hajnali negyed hétkor ébredtünk, apróságokat kellett még betenni a bőröndökbe, aztán Hannát felnyaláboltam pizsiben, ahogy volt, és irány malaga, reptér. Előtte elvittük a csacsiknak a maradékainkat, meg leadtuk a kulcsokat, aztán autópálya. Hanna az út nagy részét átaludta, én a forgalom miatt kicsit aggódtam, Mimó pedig egész nap izgett-mozgott. Még Benalmadénában letárgyaltuk, (nem kis pénzt kértek érte mondjuk) hogy a repülő téren adhassuk vissza a kocsinkat, most nagyon boldog voltam, hogy így döntöttünk. Autó lead, shuttlebusz elszállítmányoz.....

Becsekkoltunk, reggeliztünk, aztán repültünk egy órányit, Hanna most egészen jól tűrte az utat, olvasgattunk, nézelődtünk, meg kicsit sétálgattunk. Viszont örültem, hogy nem kettőt kell repülni, mint idefelé, mert autóban, vagy ha be van kötve rendesen, akkor elücsörög, de ha lehetősége van mozogni, akkor nem lehet egyhelyben tartani. A repülőn ráadásul nincs semmi látnivaló sem…


Barcelonában miután felvettük a csomagjainkat, már el is indultunk volna kifelé, mikor eszembe jutott, (épp Hanna lógott rajtam) hogy a babakocsink nincs meg. Dani hamar megszerezte, de jókor kapcsoltam. Az autót, amit újonnan kölcsönöztünk nem messze kellett átvenni, de ez már ismerős volt, így hamar ment minden. Egy ford focust kaptunk, belül kényelmesebb, mint a kia, de csomagtere kisebb…

A la Roca deValleba igyekeztünk, kisruhák beszerzésére, a kedvenc helyemre, elég jó dolgom van, hogy harmadik éve mindig van rá lehetőség, hogy feltöltsem a készleteket, a hiányzó kisbodikkal, főleg Mikolt érkezése kapcsán éreztem szükségét, mert tavaly Hannának jó előre minden méretűt megvettem már, amire három éves koráig szüksége lehet. Hanna kidőlt, és elaludt, így egyedül indultam neki a vásárlásnak. Nemsokára megjelentek Danival, Hanna zokogott. Felébredt, és nem talált…

Nem részletezem, milyen egy másfél évessel a bevásárlás, nézelődés, de Hanna igazán jól viselte a megpróbáltatásokat, így vettünk jópár dolgot, és egy picikét még játszótereztünk is, mielőtt elindultunk volna megtenni azt a 200 km-t, ami előttünk állt még az este. Hétkor ültünk autóba, és kilenc volt, mikor kiszálltunk Deltebre mellett a semmi közepén. A Debre folyó deltájában a tengerparton, az Ecoholtel parkolójában. Nem sok embert láttunk, de autót sem, és a szálloda sem volt teljesen tele. Bár iszonyúan elfáradtunk mind, bíztunk benne, hogy nem jöttünk hiába ennyit.

A szálloda különben aparthotel, új építésű, a terekkel nem spóroltak, de az anyagokkal igen. Mintha hazaértünk volna, úgy lehetett hallani a szomszéd zajokat. Le is küldtem Danit az étterem-recepcióra, hogy kérjen egy olyan szobát, ami a harmadikon van, legfelül, és ha lehet, nem legyen mellettünk senki. A portás, vagy kitudja, aki a kulcsokat kezeli készségesnek bizonyult, így hamar kaptunk megfelelő szobát. Ez is kővel burkolt, kong az egész, nem olyan otthonos, mint Nerja volt, de már tudom, hogy az volt az igazi… Itt viszont két szobánt van, úgyhogy a háló megint egy hatalmas ággyá avanzsált, három van egymás mellé tolva, így a 230as szélesség 270re növekedett.

Utolsó napunk Nerjában, Frigiliana

Azt hiszem itt már nem fog sikerülni korán lefeküdni, és korán fel is kelni, de nyaralunk, úgyhogy a következetességemet félretéve megengedtem magunknak. Hannával az éjszakákat is lassan megszokom, jó hogy ilyen nagy a helyünk most. Az egyetlen hiányosság, hogy kevés a levegő hármunknak a szobában, így nyitott ablaknál alszunk, ami részint nagyon kellemes, viszont a szomszédban a légkondi küldő egysége percenként bekapcsol, ami kisebb zajjal jár.

Nos a mai napra városnézést terveztünk, a hegyek felé 5 km-re Nerjától kis fehér városka, zegzugos utcákkal, ami az útikalauz szerint is kihagyhatatlan, Frigiliana. Mivel ma még össze is kell pakolni sajnos, a délelőttöt töltöttük csak itt, ebédre már haza szerettünk volna érni, de így is maradt majdnem három óránk a városra.


Ahogy beértünk egy kis játszótér fogadott, Hanna azonnal ki is szúrta, úgyhogy a város nézése hintáról, meg mászókáról indult. Apropó hinta… Az amúgy eu szabvány játszón, ahol tényleg nagyon klassz mászókák vannak, (a homokozó itt is tabu…) olyan ósdi a hinta, vasláncos, mondjuk egy 70es években készült padsorból kiemelt szék az ülőke, és nincs semmi, amivel a kiesést meg lehetne akadályozni. Talán hogy biztosan történjen valami izgalmas is? Miután mindent kipróbáltunk, elindultunk hegynek felfelé. Épp jó időben vagyunk itt, ha kicsit melegebb volna, már nem bírnám. Így is meg kellett állnom néha, de szerencsére Hanna ma is Danin lógott, csak lefelé igényelte az én hurcibálásomat.

Nos a felfelé sétálás eredményeként, meg a melegre való tekintettel be is ültünk egy bambira a domb tetején, ahonnan festői kilátás nyílt a völgyre, onnan a tengerre, és a városka átellenben elhúzódó részeire. Ettünk egy elég rossz sütit, (mostanában értékelem a pick szalámit, a magyar cukrászatot…) aztán elindultunk felfedezni lefelé is a zegzugos utcákat. Fehérre meszelt házak, kékre festett ajtók, vagy pirosra, rajtuk kopogtató, felfelé baktató ló, vagy öszvér, ezt nem tudtam teljesen eldönteni, aki építőanyagot cipel, maga elé mormogó idős néni csupa feketében, és nagyon minimális turista.

Leérve vettünk még egy pár képeslapot, ezeket még mindig nem sikerült elküldeni senkinek, de reméljük a blog is kárpótol valamennyire… Hanna játszott egy utolsót, aztán irány haza, ebédelni, pihenni, aztán pakolás. Ébredés után felmentünk megnézni a közös medencerészt, amiben a víz sajnos olyan hideg volt, hogy Hanna sokadik próbálkozásra sem ment bele bokánál tovább, pedig nagyon küzdött.

Az esti levezetés egy nagyon régi folyómeder felett egy nagyon régi híd, aminek szomszédságába építettek egy újat is, ez utóbbi teljesen lehetetlenné teszi az előbbi megtekintését turista módon, bár egy csomó képeslap fő témája a fent említett látványosság. Kár.

Fagyizást terveztünk, de csak jégkrémezés lett belőle, aztán sietősen hazaautóztunk vacsi, és a pakolás befejezése. Ha ezt a részt nem kellene minden elindulás előtt újra végigcsinálni, nagyon szórakoztató volna ennyi helyen aludni. Ma azért fájt a szívem rendesen, hogy el kell búcsúznunk. Dani kapott egy kisebb napszúrást, ő emiatt, én pedig talán az izgatottság miatt, de nem tudtunk aludni rendesen. Hanna azért aludt.

Pihinap, csacsik

Vannak helyek, ahova már nem lesz időnk eljutni. Pl. a flamingók, amit szerettem volna megnézni, de nagyon messze vannak sajnos. Aztán pedig dönteni kellett arról is, hogy a maradék időben mihez van leginkább kedvünk, no meg a reggeli készülődés után mire marad idő.

Mikor magunkhoz tértünk még sütött a nap, de már elég késő volt, így arra voksoltunk, hogy Hannát is kímélve a sok autózás és a délutáni alvás kimaradása miatti nyűgösségtől, a napot inkább a városban, vagy legalábbis a környéken töltjük, nem megyünk messzire, és délután alszunk is egyet.

Nerja előtt picivel a paradicsomültetvények tövében van egy állatmenhely, már az első nap láttam, hogy csacsikat lehet nézni, de nem tudtam, hogy pontosan mi is ez. Ma megnéztük, természetesen angol önkéntesek által üzemeltetett, (mellesleg nagyon szimpatikus módon) főleg csacsik, pár malac, egy bárány, és egy pulyka lakta állatrezervátum ez, (ja és egy pár kutya is van) lehet őket etetni, jó éhesek, meg jó szerencsétlenek szegények… Mind megmentett állat, a többségnek valami kis betegsége is van.

A nap már nem nagyon sütött, talán az egyetlen ilyen felhős napunk volt a mai, picit talán fáztunk is, (ha nem süt, még elég hűvös tud lenni az idő) Dani papucsban jött el, ami út közben beadta a derekát, és nagyon mulatságos volt, ahogy igyekezett szegény egyensúlyozni az egy pántos talppal a lábán. Közben küzdött a báránnyal, aki láthatóan nagyon felkészülten viselkedett a kék vödör látványára. Hannának is nagyon tetszettek az állatok, a csacsikat főképp megkedvelte, bár ők is elég agresszíven követelték a jussukat.

Nem maradtunk sokáig, ebédet főztünk otthon, aztán alvás, majd kismedence program. Olyan érdekes, Hannán tényleg látni, hogy szeret ebben a házban lakni, mindig nagyon szívesen van „otthon”, és ha vizezhet, akkor pláne semmi nem érdekli. Daninak internetes dolgai voltak, úgyhogy egyedül voltunk. Hanna locsolt, pancsolt, én napoztam.


Este bementünk a városba, az Euróba balkonja megunhatatlan, sétáltunk, fagyiztunk, Hanna pedig rohangált. A rövidnadrágos esés folytatásaként, bár ma hosszú volt épp rajta, elesett, és a nadrágján keresztül zúzta le a bőrt a térdén úgy, hogy az átvérzett. Ragtapaszt kell beszerezni a popsitörlő mellé.


Dumaláda


Hanna újra halandzsázik. Nem is vettük észre, hogy abbahagyta, csak most tűnt fel, hogy egész másképp beszél, mint korábban. Vannak már értelmes szavak is a repertoárban, amit korrektül használ, mint a kuka, és a baba, a papa, az ott, és az oda, de most ezekhez elkezdett mesélni, és énekel is. Mindkettőt áhítattal próbáljuk hallgatni, de nem lehet nevetés nélkül bírni.

Főleg, hogy ma a teraszon az ajtóban a tükörképéhez beszélt, hosszan, a könyvből.

2008. május 20., kedd

Granada, Alhambra

Az ágy kemény… Ez egyrészt sokat segített a derékfájásomon, viszont reggelre nem éreztem a vállamat. Nagyon vicces volt viszont, hogy Hanna befordult keresztbe a 140 széles ágyon, így nekem maradt egy kb. negyven centis sáv. Dani a rendes szimpla ágy méreten kényelmesen aludt, csak az zavarta, hogy rászóltam az éjszaka közepén, hogy ne dobálja magát…

Hanna negyed kilenckor ébredt, talán ő is kicsit jobban kialudta magát itt, bár a reggeli után olyan nyűgös volt, mint már régen. Vigasztalni sem nagyon lehetett, bevetettem mindent, végül a Boribonos mesére megnyugodott, főleg úgy, hogy a nyuszija és a kendője is a kezében lehetett. Összepakoltunk, beraktam egy nagy adag ruhát mosni, aztán elindultunk, majdnem fél 11kor kultúrálódni.

Az út Nerjától a Sierra Nevada hófödte csúcsai között kanyargott, előtte pedig a tengerparton, nagyon impozáns út. Sajnos az autópálya még nem épült meg teljesen, így a 120km nagyjából egy-másfél óra alatt járható meg. Granada igazi nagyváros, de az Alhambra már a bevezető úton jelezve van, így a városba be sem kellett mennünk, egy elkerülő úton érkeztünk a parkolóhoz. Hanna az úton végig aludt, nekünk a nyaralás alatt ezek az autózások adnak alkalmat arra, hogy beszélgessünk.

Egykor álltunk be a parkolóba, a beengedés pedig délelőtti és délutáni turnusra van osztva, épp elfogytak a délelőtti jegyek, a délutániakat pedig kettőkor lehet érvényesíteni. Megebédeltünk hozott anyagból, Dani ivott egy kávét, aztán galambokat, verebeket néztünk, Hanna pedig lezúzta a térdeit… Elég rendesen. A rövidnadrág helyett térdnadrág lenne az ideális, de mindenünk piszkos egyelőre, csak ez az egy naci volt szabad. És még nem is vagyok hozzászokva ehhez az ütődős tempóhoz…

Kettő előtt nem sokkal mentünk be a parkba, volt egy rész, ahova jegy nélkül is mehettünk volna, de végül így is mindent meg tudtunk nézni. Az első állomás az Alcazaba volt, ami lényegében egy óváros, romokkal, tornyokkal, a kilátás a legimpozánsabb benne. A babakocsi ezen a részen felejtős, mert apró kavicsokkal van kirakva az út. Hannát Dani cipelte, aki persze méltatlankodott egy sort, majd miután mögöttük mentem, és nem látott belenyugodott, hogy a papa viszi.


A Nasrid palotákba háromtól lehetett bemenni, sorbanállás után, ez a rész számomra lenyűgöző. Teljesen ámulatba ejt a mór építészet, a fantasztikus faragások, a terek használata, a víz mindenütt, (sajnos az oroszlános kutat épp felújították, pedig teljes pompájában is jó lett volna látni) talán a szokatlansága miatt, vagy mert egyszerűen gyönyörű. Hanna már elég tikkadt volt, a babakocsiban ücsörgött, aztán sétálgatott is, és ahol kutat talált, abban pacsált is. Egy sötéthajú kislány a példáját követve, (a papa délamerikai, pórázon a kislány…ott sok ilyet láttunk, nekem elég fura…) együtt mosott arcot Hannával, de neki nem engedték sokáig…


Bejártuk még a kertek egy részét, az ún. Generalife-et is, ami egy különálló kis kert, rózsalugasokkal, kutakkal, és egy kis palotával, Hanna végül el is aludt persze előbb volt azért nyűglődés is, de mindent összevetve azt hiszem, büszkék lehetünk rá, mert nagyjából hatkor jöttünk ki, (kihagyva V. Carlos palotáját, és nyilván még egy csomó mindent) és ő közben végig elég figyelmesnek tűnt. Egy férfi út közben azt mondta: Unbeliveble beautiful girl… el is pirultam Hanna helyett…

Dani még szeretett volna bemenni a városba is, megnézni a katedrálist, de végül csak autóval jártuk körbe amit lehetett, a katedrálist csak messziről láttuk… Mindannyian elfáradtunk, és éhesek voltunk, de vasárnap lévén minden zárva volt. Egy benzinkútnál vettünk egy szendvicset, aztán hazáig meg sem álltunk. Hanna újra elaludt, mi beszélgettünk. A tegnapi bevásárlásból csak a csirke maradt ki, így a reggel gyorsan elkészített hagymaleves mellé főtt tojásos indiai rizst rittyentettem. Hááát, nem ez lesz a legmaradandóbb vacsoránk.

Költözés, Nerja-Tropicana

Ha lehet még fokozni az éjszakáim kálváriáját, akkor ma elérte a csúcspontot s türelmi küszöböm. Fölénk, mellénk, nem tudom még merre, de legalább három szobányi angol fiatal érkezett tegnap, (nem tudom mennyire helyénvaló, de az angolokkal eddig nagyon kevés jó tapasztalatom volt külföldön. Hangosak, bunkók, és azt képzelik, minden értük van…)talán nem is olyan fiatalok, de miután kettőkor bezárt a bár,a szobákban folytatták a randalírozást, és a folyosókon, nem törődve azzal, hogy hajnal van, és mások alszanak. Négykor, miután teljesen kikészültem, felmentem Dani kíséretében a portára, és nem a legúrinősebb arcomat elővéve kértem a valakit, hogy valami legyen. A biztonsági őrt fel is küldte a felettünk lévő szobába, de mire mi visszaértünk a szobánkba már csend volt.

Négytől nagyjából hétig lehetett is aludni, mikoris a mellettünk lakó osztotta meg magvas gondolatait fennhangon a vele egy térben tartózkodó lakótársával, amire én nem lettem volna kíváncsi, de nem maradhattam ki belőle. Összegezve nem sírtam könnyesre a szemem, mikor tíz után nem sokkal elhagytuk a szobánkat.

Dani már tegnap este elintézte az intéznivalókat, kifizettünk 18 eurot az etetőszékért…(szerintem nevetséges egy négycsillagos szállodában pénzt kérni ezért…) Hanna még fürdött egyet a kinti medencében, én kihasználtam a wifi nyújtotta kényelmet, aztán elindultunk Nerjába az új szállásunkra.

Út közben a Decatlonban vettünk Daninak új fürdőgatyát, Hannának kismedencét, aztán fél háromkor megérkeztünk az ingatlanos elé, akitől a kulcsok átvétele, és 30!!! (meg vannak ezek is hibbanva, de Daninak nem volt kedve már vitázni, hogy négy napra kissé sokallja…) euro kifiztése egy újabb etetőszékért, után elbúcsúztunk, és végre elfoglaltuk az igazán nekünk való kis házat, Nerja szomszédságában egy kis domboldalban, Tropicana névre hallgató negyedben.

A szállás tökéletes, főleg az előző állapothoz képest. Egy kis házikó, két szoba, az egyiket a takarító bácsi ugyan bezárta, de a szimpla ágyat átvittük a másik hálóba, így van egy 230as nagyágyunk, Hanna a fal mellett alhat, teljesen kényelmesen. Konyha, kis átrium a folyósó felett, kert, fantasztikus virágokkal, konyha, és mosógép! És csend!!! Ági és kiscsalád, mi nagyon sajnáljuk, hogy nem vagytok itt!!!

Felfújtuk amedencét Hannának, és kifeküdtünk, őt meg betettük pancsolni. Énekelget, fürdik, és nagyon élvezi az új, otthonos közeget. Valószínűleg a mi nyugalmunkat is, én teljesen leeresztettem... Este még sétáltunk egyet Nerja belvárosában, megnéztük Európa balkonját, aztán vacsora otthon, és már 11kor, bár ez szokásos, aludni ment mindenki. Hanna kicsit nehezen aludt el, de nem bántuk, mert jó helyen...

2008. május 17., szombat

Nerja

Keressük új lakóhelyünket. Mindegy, csak legyen mosógép, ez már nagyon hiányzik, főleg, hogy Hanna minden étkezésnél rátalál a paradicsomra, és hogy csend legyen, legalább felülről.



A koránkelés után már majdnem sikerült elindulni 10kor. Nerja Benalmadénától autópályán jó háromnegyed óra út, Malagától keletre, a tengerparton, egy kisebb város, több apró helységből, tengerparti sétánnyal, stb. Az a baj, hogy mindenhol a tavalyi helyet keressük, de azt hiszem, Spanyolország gyöngyszemére bukkantunk 2004-ben, aminek hiába keressük a párját… szóval ez sem az igazi, de kisebb, barátságosabb, leszámítva, hogy tele van kiadó szállással, és hatalmas, egész domboldalt beborító épületkomplexumokkal, amik nyilván telistele vannak a főszezonban. Most még nefogadható az embermennyiség, és van is hely bőven lakni. Daninak igaza van, ha minden előzetes foglalás nélkül egy sima repjeggyel eljöttünk volna otthonról, akkor is találtunk volna valamit ebben az időszakban. Mondjuk elég meredeken hangzik, egy másfélévessel, meg egy várandóssal így utazni, de nekünk eddig mindig ez volt az igazi. Prospektus alapján én nem tudok dönteni…

Szóval autópálya, kicsi Hanna nagyjából végigaludta az utat, aztán nézelődtünk, ma már Daninak is többször engedte, hogy cipelje, aminek szívből örülök. Megfelelő szállás híján a tengerparton kötöttünk ki, teljesen felkészületlenül, se fürdőruhánk, se törülközőnk… Még vödrünk sem volt, csak lapát, meg gereblye. Ez is valami, Hanna elhomokozna egész nap.

Engem kicsit nyomasztott, hogy holnaptól nincs hol laknunk, de Dani megnyugtatott, hogy lesz, akkor meg az nyomasztott, hogy a terebélyes pocaktól nem tudok sehogyan sem kényelmesen elhelyezkedni. Meg az, hogy Dani a nyakába ültette Hannát, és egyikük sem kapaszkodott, Hanna hátrabukott, és csak Dani ügyességén múlott, hogy nem koppant a feje a kövön, mert még időben elkapta. Nagyon nagyon nagyon megijedtem…

Egy ügynökség, majd egy fagyizó meglátogatása, majd mégegy ügynökség után nekiláttunk a szálláskeresés hosszadalmas folyamatának, négy helyet néztünk meg kívülről, egyet belülről, és talán megvan az igazi. Persze magam kavarodtam bele a leginkább a szempontok számbavételébe, mert nem tudtam eldönteni, kinek legyen a legjobb… Gyerekmedence és játszó lakótelepi fílinggel, vagy kis ház, lépcsőkkel, saját bár köves kis kert, előtte fű, két sarokra közös medencével… Úgy határoztam, veszünk egy felfújható medencét, és marad a saját házacska. Daninak minden jó, ha nekem jó. Szeretem. Bár nem könnyíti meg a dolgom.

Hanna, mikor beültünk az autóba elaludt, és nagyjából hazáig fel sem ébredt. Megálltunk kismedencét venni, amit természetesen nem kaptunk, de vettünk helyette úszópelust, meg szőlőt is.

A szállodában a rend szerint déltől ötig mehetnek gyerekek a belső medencébe, nekünk ma kivételesen megengedték, hogy hétkor még csobbanjunk egyet családilag. A három nagyon termetes asszonyság mellett még épp elfértünk, más meg nem is volt bent rajtunk kívül. Nekem mindig nagyon jólesik a súlytalanság, és Hanna is bármikor kapható egy kis pancsolásra.

Nyolckor vacsifőzés, evés, pakolás. Dani a medencénél hagyta a fürdőgatyáját, és nincs meg. Négycsillagos szálloda… Hanna 11 előtt most sem aludt el, akkor is félig rajtam. Mondtam már, hogy félek, mi lesz otthon?...

A mai na újdonsága, hogy Hanna látott egy babát a babakocsijában, amiben anyukája épp betakarta, és azt mondta: Alsz…ott…..baba… Az első mondat…

Pihenőnap

Megszavaztuk. Vagyis Dani ugyan beállította a telefonját, mégsem szólalt meg, így elég későn keltünk ahhoz, (én hősiesen kirugdostam magam az álmok közül kilenckor, de a többiek fél 10ig meg sem mozdultak) hogy bármerre elinduljunk. Szállásunk egyelőre szombatig van csak, és azt találtuk ki, hogy Granada felé kellene inkább költöznünk, nem pedig a másik irányba. Nerja a legjobbnak tűnő megoldás, de elég messze van ahhoz, hogy odaugorjunk. A wifi nyújtotta kényelem a szállodában adott volt, így az interneten próbáltunk szállást találni, én pedig párhuzamosan a blogba írtam… Ezekkel annyira elment az idő, (végképp) hogy Hanna már aludni kívánt leginkább. Fél egykor le is tettem magammal együtt, és aludt is kétésfél órát (végre ágyban…) és bár felébredt a csengetésre, a takarítók jöttek a szemetet elvinni, de aludt is tovább. Kicsit tartok az otthoni visszaszokáshoz, ami az egyedül alvást, és a kiságyban töltött időt illeti. Mióta itt vagyunk, az autóban is a kezemet akarja fogni, ha fáradt…

Ébredés után ebédeltünk, aztán medencéztünk egyet a bentiben, mivel a kintit, bár tele van gyerekekkel, én még mindig hűvösnek találom. A víz meleg ugyan, de a levegő egyáltalán nem.

Még délelőtt megkérdeztük, milyen egyéb a környéken hamar elérhető lehetőségek lennének kisgyerekkel, és van is egy állatkert, állítólag nagyon jó, a szomszéd városkában, Fuengirolában. Én szerettem volna elmenni, de Dani szerint Hanna nem élvezte volna. Mivel nem beszéltük meg rendesen, hogy megyünk-e vagy sem, addig húzódott az idő, míg már nem értünk oda nyitvatartási időben. Azért kintről megnéztük, tényleg nagyon szépen felújították.

Nem messze találtunk viszont egy parkot, játszótérrel, homokozó nélkül, Hanna boldog volt, hogy jöhet mehet szabadon. A park a könyvtár része, kis szökőkutakkal, fűvel, lazán, nem helytakarékosan. Nálunk a parkoknak egyáltalán nincs helyük, itt pedig minden városban magától értetődő, hogy két sarkonként van egy. Nagyon kellemes dolog… Persze nekik az időjárás is kedvez.


Hazafelé még lementünk a partra is, a városon keresztül, mindenütt szépen rendberakott utcák, járda, boltok, nagyon kultúrált kisváros ez, csak ámultunk rajta. Az egész térségre jellemző különben is, hogy rengeteg az angol, és nem csak nyaralók, hanem életvitel szerűen itt lakók. Hiába, Gibraltár biztosan kicsi már nekik. Modern módon gyarmatosítanak.

A szállodánk „csendes, barátságos melegében”, miután Hanna az össze üres nyugágyat kipróbálta a medencék szélén, (ez szokása minden esti érkezéskor… A másik kedvenc a lift )megvacsoráztunk, és már 11kor aludni is tudhattuk a kisasszonyt, nekem pedig újabb idegeimet tépázták széjjel az újonnan érkező felső szomszédok…

Mikoltunk 29 hetes

Teljesen hihetetlen...
Nos, Mikolt egyre erősebb, és a leginkább a lengőbordámon szeret hintázni, ami sokszor kellemetlen. :) Este van fenn sokat, főleg, mikor Hanna már elaludt, lehet, hogy tudja, akkor jut rá a legtöbb idő.
Én viszonylag jól vagyok, leszámítva, hogy a héten az elevittől elég vacakul volt a gyomrom, ennyit a vitaminokról... A derekam fájdogál, de Hanna igényli, hogy cipeljem, és ha elfáradok, leteszem. A hordozó nagyon jó, sokkal könnyebb vinni őt, mint kézben. :)
A gyomoréges mértéke: 2 rennie/hét. Nem is olyan rossz. A szülés gondolata még mindig nem tölt el várakozással, de erre remélem még rá is érünk. :)



A baba ebben az időben már elég erős ahhoz, hogy az apró, "lebegésszerű" mozgást átvegyék az erőteljes rúgások és ütések. Ez a bokszolás kellően intenzív lehet, akár fájdalmat is okozhat az édesanyának. Már kialakult az alvás-ébrenlét periódus: előfordulhat, hogy a kicsi akkor a legéberebb, amikor a mama nyugovóra tér(ne), de nem kell megijedni, ez nem jelenti azt, hogy a baba éjszakai bagoly marad a születése után is. A mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, amelyek beindítják az anyai szervezetben. A prolaktin elválasztásának eredményeképp megkezdődik a kolosztrum termelése: ez a tejnek az a része, amellyel az anya az első pár napban táplálja az újszülöttet. Az agy már vezérli a kezdetleges légzést és a testhőmérséklet szabályozását. A magzat érzékszervei fogékonyak a fényre, a hangra, az ízre és a szagra.

2008. május 15., csütörtök

Hanna

Eddig bármikor mentünk valahova, Hannának csak az volt a lényeg, hogy együtt legyünk. Úgy tűnik, mára már igazi kisgyerek lett, saját igényekkel, és mintha egy kicsit zavarná az idegen környezet. Bár ha jobban belegondolok, újszülöttként sem szerette, ha kettőnél több látogatónk volt egyszerre, már akkor is megjegyeztük, milyen érzékenyen reagál az újdonságra.

Részben ezért sem kértem gyerekágyat, mert tudta, felesleges a próbálkozás. Így velünk alszik, de ha éjjel felébred, nagyon keservesen sír, mintha nem lennék mellette. Amúgy sem jó semmi, csak a közelben vagyok, sokat kell cipelnem, és babusgatnom, nem érzi magát biztonságban. Persze rengeteg újdonság is éri, mondhatjuk minden új, és a megszokott dolgok nagy részét otthon hagytuk. Ami maradt, azok mi vagyunk, meg a cumi-kendő-nyúl triumvirátus, ezzel nagyjából elégedett is.

Az anyásság egyik legédesebb megnyilvánulása Rondában történt, miután felébredt a délutáni alvásból, Dani almával kínálta. Otthon sokszor nem kér, itt szívesen eszi, ennek örülünk is. Pár harapás után kivette Dani kezéből az almát, és odahozta, hogy én etessem.

A szavakkal is halad, az első reggel a szálloda ablakából láttunk egy kukásautót, azóta ha kukát, kukás autót lát, mondja, kuka. Tegnap este levest ettünk, amiben borsó volt, a kukoricára is azt mondja kuka, egyszer csak a szájára mutat, és mondja kuka. A borsó is kuka.

Ha megkérdezem tőle, hol van Hanna, az állára mutat.

Pár napja használja tudatosan az oda szót is, ezt fejmagasságban nyávogva is képes hallatni, ezzel már több gyereket megrémített a játszótéren…

Mondja már azt is, hogy mama ennek nagyon örülök, de főleg akkor használja persze, ha valami bánata van, ennek már kevésbé. Olyan szívszorítóan tudja mondani…

Ojen, Coin, Mijas


Reggel tisztességes időben, fél kilenckor keltünk, minek eredményeként, ha az autónk kijelzőjének 25 perces csúszását nem vesszük figyelembe, 10kor úton voltunk. A mai napra nem terveztünk egész napos kirándulást, inkább délutáni sziesztára hazaérős, lassabb tempójú kisvárosnézést. Benalmadenától délre, a kontinens belseje felé, a hegyek között több, fehér házakból épült kisváros is van, amit érdemes bebarangolni, mondjuk nem éppen hét hónapos pocakkal, minekután mind meredek utcácskákból áll. A másik nehezítő körülmény, hogy a pocakom fájdogálni kezdett, amit nem szokott, és mivel már magam sem tudom, merre van a gyomrom, nem jöttem rá, hogy mitől, és honnan ered a fájás… Nemsokára kiderült, hogy csak gyomorrontás, de ettől nem lett kellemesebb.

Útban déli irányba megálltunk piacolni, vettünk gyümölcsöt, érett cseresznyét, amit Hanna legszívesebben mind megevett volna azon nyomban. Ma amúgy is egészen vidám volt, bár a széke még mindig nem teljesen kényelmes, ha alszik, a feje kb. a bokájánál van, és sírva ébred mindig… Persze. Nos, most is elaludt, mire az első megállónál kiszálltam, ami egy benzinkút volt, aztán az első kisvárosnál már nézelődött. Ojen a legkevésbé sem mondható felkapottnak, bár csodaszép, de az állapotomra való tekintettel messziről vettük csak szemügyre, és egy kép erejéig Dani ki is szállt, de mentünk is tovább Coinba.

Coin nem annyira attraktív messziről, mint amilyen barátságos belülről. Egy kis téren, miután Hanna már eléggé elkeseredett az autózás hosszadalmas tortúrájától, megálltunk, és egy apró játszótéren csúszdáztunk. A pocakom randalírozása miatt csak ők ettek ebédet, egy kebabot, nekem meg csak a nyálam csurgott eléggé. A várost egyéb látnivaló híján hamar el is hagytuk, és elindultunk Mijas felé, ami a leginkább felkapott kis Szentendre a környéken. Az út szerpentines, hegyek között kanyarog, a tengert egy idő után látni is lehet, a parton a sok hatalmas szállodával. Út közben mindenhol golfrezortokba ütközni, az egész környék erre az iparágra rendezkedett be. Elképzelésem sincs, mekkora beruházás lehet egy komplett csupasz hegyet golfra alkalmassá tenni, de sztem nem is nekem való ez.

Mijas is very very touristy, sehol nem lehet megállni, és mindenütt szuvenírshopok vannak. A legnagyobb vonzerőt számunkra mégis ez a városka jelentette a nap folyamát, részint, mert jobban lettem, részint pedig mert Hannának találtunk végre egy tisztességes méretű, és minőségű játszóteret.

A hegy tetején, lélekzetelállító kilátással, helyes kis játszó, a helyi miniaréna tövében, amiről úgy tudtuk, minden szombaton bikaviadal színhelye, (erre kíváncsi lennék egyszer… nem a bika leölésére, hanem a szertartás részére) de sajnos, a következő szombat itt csak júniusban jön el, addigra pedig nekünk már nem lesz szállásunk itt… Hanna kigalambozta magát, mi kinézelődtük magunkat, így el is indulhattunk haza. A délutáni alvásnak már így is lőttek, mert kicsit túlnyúlt a nap már az idején, és Hanna a kocsiban megaludta a maga sokszor fél óráját.

Így bár igyekeztem feltűnés nélkül kivenni alvó őnagyságát az autóból felébredt, és mosolygott. Maradt a medenceprogram, az egyik legpihentetőbb számunkra, mert Hanna elvan vagy fél órát karúszóval, meg a labdájával egyedül is.

A napba még egy bevásárlás is belefért, (sajnos pampers sehol sem kapható…) és levezetésképpen Benalmadena kisváros talán egyetlen játszóterének meghódítása is, ahol Hanna kissé megilletődötten (bár ez rá nem jellemző) vette tudomásul, hogy az egy főre jutó játékok száma minimális, a hely kihasználtsága maximális, és nincs homokozó. Mondjuk az sehol nincs, de ahol van tengerpart, ott minek is.

Vacsora, (főzéssel együtt) és mármár majdnem rendes időben fekvés…

Ronda


A reggeli jól elhúzódott, így taxiba vágtuk magunkat, hogy időben odaérjünk az autókölcsönzőbe, Torremolinosba, mert ez a fapados társaság időintervallumokban határozza meg az elvitel, és visszahozatal között eltelő időt, és ennek fényében fizetünk valamennyit. Csakhogy a helyi irodát bezárták, mert egy night club iszonyat áron megvásárolta, így hiába is kerestük, nem találtuk a képviseletet. Mindezt fél óra keresgélés, majd egy hollandiából áttelepült báros segítségével derítettük ki, aki nagyon készséges volt ugyan, de a probléma ettől még nem oldódott meg. Mindemellett az is kiderült, hogy a pepecar, ahonnan béreltük volna az autót szerződött egy másik társasággal, akik a kocsinkat effektív elhozták volna a lefoglalt időpontban, amit viszont Dani tegnap este délutánról délelőttre módosított, amiről viszont fent nevezett másodtársaság nem tudott semmit, mert az információ hiába áramlik a neten gyorsan, ha nincs ember, aki reggel bekapcsolná a gépét, és ellenőrizné, az előző napon a rendszerük által jóváhagyott foglalásokat.

Nos némi telefonálgatás, és hosszas várakozás után fukszos úr, vadinyú kiával meg is érkezett bárunk elé, és mikor Dani megkérdezte, hogy hogyan működik ez a dolog, ő volt felháborodva, hogy mi miért nem reklamálunk a pepecarnál… Na mindegy is, a lényeg, hogy gyerekülés nem volt a kocsiban, amiért vissza kellett mennünk úrral a kölcsönző irodába, Hannát bekötöttem magam mellett hátul, de nem szeretem… A rosszban a jó, hogy bár gyerekülést csak második nekifutásra találtak olyat, amit be is lehetett fixálni a kocsiba, (megjegyzetm ezért potom 36 eurot fizetünk pluszban…) az iroda mellett találtunk egy nekünk való kisebb apartman szállodát, amiban meg is néztünk egy lakást, van is hely, így esélyes, hogy nagy szállodánkból egy kis nyugalom szigetére költözzünk szombaton, ami bár nem a tengerparton van, de van medencéje, meg az egész atmoszféra inkább ránk szabott, mint a sunsetben.


Ahol leparkoltunk egy kis téren étterem állt, nem is keresgéltünk tovább. Hanna a hasába kerülő étel mennyiségével párhuzamosan egyre jobbkedvű lett szerencsére, így nemsokára újult erővel indultunk el felfedezni a várost.

Az olcsó poént hanyagolva, Ronda gyönyörű, az új híd lélegzetelállító magasságban a maga
archaikusságával lenyűgöző. Egy egész napig elnézelődnénk itt. Kis parkok, csodaszép kis utcácskák, régi várfal, aréna, és narancsok az úton ültetett fákon. Hanna elaludt a slingben, rajtam természetesen, nincs is jobb hely annál. A papát nem hagyja hogy cipelje, így nekem jut a megtiszteltetés. Ha ébren van is sokszor cipelteti magát, ilyenkor a hátamra veszem, onnan kukucskák előre.

Mivel későn érkeztünk, nem is tudtunk nagyon sokat időzni, bár az amúgy is elrohan, ha bámészkodunk. Pedig érzésre is nagyon sokat nem láttunk, de így is hét után indultunk csak el visszafelé. Hanna az úton megint elaludt, de már nem bánom, mert fél 11 előtt nem lehet letenni úgysem.

Malaga

Rájöttem, hogy párnával a fejemen tompábbak a zajok, és bár a székhuzigálás felülről így is nehezen viselhető nekem, tudok aludni tovább, ha fel is riadok rá. Hanna fél nyolckor felült, és egy nem kíséretében elkezdte keresni az elveszettnek vélt kendőjét. Hamar megtaláltuk, (az egész család rajta volt az ügyön) és aludtunk is tovább. Dani kilenc körül nem tudott többet, mi fél tízkor ébredtünk, Hanna kereste a papát, mondtam neki, mindjárt jön. Mikor megérkezett a supermarketből az elsőről, Hanna mutatta neki hogy tessék a fejet visszatenni a párnára. J

A reggelivel, meg a pakolással elment majdnem a délelőtt, de nem bántuk, mert így legalább már napsütésben indultunk el. Nagyjából fokokban mérhető a hőmérséklet ingadozása a felhős, és a napos idők között, egy napon belül is. Ha süt, akkor nagyon erősen, ha nem, akkor fázós még az idő. Autónk még nincs, így busszal mentünk be Malaga városába, ami két kisvárosnyira van Benalmadenától, de érzésre szinte egy nagyváros az egész, annyira összeépültek.