2008. május 23., péntek

Deltebre, Riumar, homokdűnék, madarak, rizs

Nem bántuk meg. Nagyon jót aludtunk, kivéve, hogy még éjjel is ágyudörgés szerű megfejhetetlen robaj rázta meg a vidéket. Erről aztán nap közben kiderült, hogy a madarakat zavarják el így a rizsföldekről.

A folyó deltája ökológiailag, mezőgazdaságilag, és minden egyéb tekintetben nagyon különleges. Rengeteg madárfaj élőhelye, rizst termesztenek, és az emberek valahogy sokkal közelebb vannak a természethez, mint európában megszoktuk. Inkább valami ázsiai, afrikai jelleggel, kis mexikói beütéssel jellemezhető a környék, és iszonyú nagy a nyugalom. A turisták persze ezt is felfedezték már, de így májusban még nagyon kellemesen kihalt az egész környék. Az árak is, és az éttermek nyitvatartása is ehhez igazodik. A szállodánk júliusban majdnem háromszor annyiba kerül egy éjszakára, mint most.


A programunk is ehhez a lassú tempóhoz igazodott. Már reggel szépen sütött a nap, reggeli után lesétáltunk az egy utcányira fekvő tengerparthoz. A betonút túloldalán homokdűnék kezdődnek, kis fahídon lehet elsétálni a partig, a látvány itt is szenzációs, csak egy nagy sárga markoló rondította el, de végül megfejtettük, hogy ő a dűnepásztor, vagyis Sziszifusz, azért dolgozik, hogy a rakoncátlan homokdombok estére újra a híd túloldalán legyenek, aztán reggel kezdi előlről…



A tenger nem igazán szép itt, de a homok fantasztikusan finom. A hőmérséklet teljesen alkalmas arra, hogy homokozzunk, és pihenjünk, a nap sem süt olyan erővel még, hogy árnyékot kívánnánk. Amúgy sem vagyunk az a nagy tengerparton süldögélős fajtából valók, ha tenger, akkor búvárkodás, különben pedig jobb egy medence, de az is csak fél napig. Hanna gyakorlatilag nem is volt fürdőruhában a parton, egyrészt mert féltem a nagyon fehér bőrét, másrészt pedig eszembe sem jutott, hogy levigyem a bugyiját. Miután megunta a homokozást, elindult felfedező útra, talált egy kiszuperált nyugágyat, abban próbált fetrengeni, majd amikor nem sikerült, elszaladt a szomszédos dűnéhez, Dani meg utána, én pedig utánuk. A domboldalon teljesen olyan volt a látvány, mintha valahol nagyon egzotikus helyen volnánk, engem leginkább ausztrália homokszigetére emlékeztetett, és nem is tudom, európában van-e másik ehhez fogható hely.


Ebédre a városkába mentünk, a folyóparton kerestünk, és találtunk egy nagyon családias kis helyet, talán ez az egyetlen, ami már nyitva van, de itt is csak néha fordulnak meg emberek. A tulaj kislánya Hannánál négy nappal idősebb, eljátszottak a lányok, Hanna a maga finom módján, Aisha pedig a maga spanyol temperamentumával. Ettünk, majd kiderült az is, hogy ráját, Hannának ízlett, bár ő minden jót megeszik. Néha olyat is, ami nem olyan jó…


Alvásra hazajöttünk, Hanna a kocsiban kezdte, majd az ágyban folytatta, pedig közben pelenkáztam is, és fel is ébredt kicsit, de ahogy letettem, úgy ébresztettem két és fél óra múlva. Dani is aludt egy nagyot, én is, és este hatkor frissen indultunk madárnézőbe a dűnékhez.


Nem ide készültünk, vagy legalábbis nem voltunk egészen felkészültek, mert a távcső igencsak hiányzott a program maradéktalan élvezetéhez. De így is nagyon kellemeset sétáltunk, aztán Hanna még játszóterezett is egyet a Deltarium nevű park játszóján, ahova állatokat nézni mentünk, de fél nyolckor már senki sem akart beengedni bennünket. Egy négyéves kislánnyal játszottak, közben szemerkélt az eső, és szivárvány lett az égen, körben a rizsföldek… Na erre kell majd emlékeznem októberben…

Itthon vacsi, pici pakolás, és egy újabb próbálkozás a hely elengedésére. Nem könnyű ez soha…

Földön, levegőben, és végül víz mellett

Hajnali negyed hétkor ébredtünk, apróságokat kellett még betenni a bőröndökbe, aztán Hannát felnyaláboltam pizsiben, ahogy volt, és irány malaga, reptér. Előtte elvittük a csacsiknak a maradékainkat, meg leadtuk a kulcsokat, aztán autópálya. Hanna az út nagy részét átaludta, én a forgalom miatt kicsit aggódtam, Mimó pedig egész nap izgett-mozgott. Még Benalmadénában letárgyaltuk, (nem kis pénzt kértek érte mondjuk) hogy a repülő téren adhassuk vissza a kocsinkat, most nagyon boldog voltam, hogy így döntöttünk. Autó lead, shuttlebusz elszállítmányoz.....

Becsekkoltunk, reggeliztünk, aztán repültünk egy órányit, Hanna most egészen jól tűrte az utat, olvasgattunk, nézelődtünk, meg kicsit sétálgattunk. Viszont örültem, hogy nem kettőt kell repülni, mint idefelé, mert autóban, vagy ha be van kötve rendesen, akkor elücsörög, de ha lehetősége van mozogni, akkor nem lehet egyhelyben tartani. A repülőn ráadásul nincs semmi látnivaló sem…


Barcelonában miután felvettük a csomagjainkat, már el is indultunk volna kifelé, mikor eszembe jutott, (épp Hanna lógott rajtam) hogy a babakocsink nincs meg. Dani hamar megszerezte, de jókor kapcsoltam. Az autót, amit újonnan kölcsönöztünk nem messze kellett átvenni, de ez már ismerős volt, így hamar ment minden. Egy ford focust kaptunk, belül kényelmesebb, mint a kia, de csomagtere kisebb…

A la Roca deValleba igyekeztünk, kisruhák beszerzésére, a kedvenc helyemre, elég jó dolgom van, hogy harmadik éve mindig van rá lehetőség, hogy feltöltsem a készleteket, a hiányzó kisbodikkal, főleg Mikolt érkezése kapcsán éreztem szükségét, mert tavaly Hannának jó előre minden méretűt megvettem már, amire három éves koráig szüksége lehet. Hanna kidőlt, és elaludt, így egyedül indultam neki a vásárlásnak. Nemsokára megjelentek Danival, Hanna zokogott. Felébredt, és nem talált…

Nem részletezem, milyen egy másfél évessel a bevásárlás, nézelődés, de Hanna igazán jól viselte a megpróbáltatásokat, így vettünk jópár dolgot, és egy picikét még játszótereztünk is, mielőtt elindultunk volna megtenni azt a 200 km-t, ami előttünk állt még az este. Hétkor ültünk autóba, és kilenc volt, mikor kiszálltunk Deltebre mellett a semmi közepén. A Debre folyó deltájában a tengerparton, az Ecoholtel parkolójában. Nem sok embert láttunk, de autót sem, és a szálloda sem volt teljesen tele. Bár iszonyúan elfáradtunk mind, bíztunk benne, hogy nem jöttünk hiába ennyit.

A szálloda különben aparthotel, új építésű, a terekkel nem spóroltak, de az anyagokkal igen. Mintha hazaértünk volna, úgy lehetett hallani a szomszéd zajokat. Le is küldtem Danit az étterem-recepcióra, hogy kérjen egy olyan szobát, ami a harmadikon van, legfelül, és ha lehet, nem legyen mellettünk senki. A portás, vagy kitudja, aki a kulcsokat kezeli készségesnek bizonyult, így hamar kaptunk megfelelő szobát. Ez is kővel burkolt, kong az egész, nem olyan otthonos, mint Nerja volt, de már tudom, hogy az volt az igazi… Itt viszont két szobánt van, úgyhogy a háló megint egy hatalmas ággyá avanzsált, három van egymás mellé tolva, így a 230as szélesség 270re növekedett.

Utolsó napunk Nerjában, Frigiliana

Azt hiszem itt már nem fog sikerülni korán lefeküdni, és korán fel is kelni, de nyaralunk, úgyhogy a következetességemet félretéve megengedtem magunknak. Hannával az éjszakákat is lassan megszokom, jó hogy ilyen nagy a helyünk most. Az egyetlen hiányosság, hogy kevés a levegő hármunknak a szobában, így nyitott ablaknál alszunk, ami részint nagyon kellemes, viszont a szomszédban a légkondi küldő egysége percenként bekapcsol, ami kisebb zajjal jár.

Nos a mai napra városnézést terveztünk, a hegyek felé 5 km-re Nerjától kis fehér városka, zegzugos utcákkal, ami az útikalauz szerint is kihagyhatatlan, Frigiliana. Mivel ma még össze is kell pakolni sajnos, a délelőttöt töltöttük csak itt, ebédre már haza szerettünk volna érni, de így is maradt majdnem három óránk a városra.


Ahogy beértünk egy kis játszótér fogadott, Hanna azonnal ki is szúrta, úgyhogy a város nézése hintáról, meg mászókáról indult. Apropó hinta… Az amúgy eu szabvány játszón, ahol tényleg nagyon klassz mászókák vannak, (a homokozó itt is tabu…) olyan ósdi a hinta, vasláncos, mondjuk egy 70es években készült padsorból kiemelt szék az ülőke, és nincs semmi, amivel a kiesést meg lehetne akadályozni. Talán hogy biztosan történjen valami izgalmas is? Miután mindent kipróbáltunk, elindultunk hegynek felfelé. Épp jó időben vagyunk itt, ha kicsit melegebb volna, már nem bírnám. Így is meg kellett állnom néha, de szerencsére Hanna ma is Danin lógott, csak lefelé igényelte az én hurcibálásomat.

Nos a felfelé sétálás eredményeként, meg a melegre való tekintettel be is ültünk egy bambira a domb tetején, ahonnan festői kilátás nyílt a völgyre, onnan a tengerre, és a városka átellenben elhúzódó részeire. Ettünk egy elég rossz sütit, (mostanában értékelem a pick szalámit, a magyar cukrászatot…) aztán elindultunk felfedezni lefelé is a zegzugos utcákat. Fehérre meszelt házak, kékre festett ajtók, vagy pirosra, rajtuk kopogtató, felfelé baktató ló, vagy öszvér, ezt nem tudtam teljesen eldönteni, aki építőanyagot cipel, maga elé mormogó idős néni csupa feketében, és nagyon minimális turista.

Leérve vettünk még egy pár képeslapot, ezeket még mindig nem sikerült elküldeni senkinek, de reméljük a blog is kárpótol valamennyire… Hanna játszott egy utolsót, aztán irány haza, ebédelni, pihenni, aztán pakolás. Ébredés után felmentünk megnézni a közös medencerészt, amiben a víz sajnos olyan hideg volt, hogy Hanna sokadik próbálkozásra sem ment bele bokánál tovább, pedig nagyon küzdött.

Az esti levezetés egy nagyon régi folyómeder felett egy nagyon régi híd, aminek szomszédságába építettek egy újat is, ez utóbbi teljesen lehetetlenné teszi az előbbi megtekintését turista módon, bár egy csomó képeslap fő témája a fent említett látványosság. Kár.

Fagyizást terveztünk, de csak jégkrémezés lett belőle, aztán sietősen hazaautóztunk vacsi, és a pakolás befejezése. Ha ezt a részt nem kellene minden elindulás előtt újra végigcsinálni, nagyon szórakoztató volna ennyi helyen aludni. Ma azért fájt a szívem rendesen, hogy el kell búcsúznunk. Dani kapott egy kisebb napszúrást, ő emiatt, én pedig talán az izgatottság miatt, de nem tudtunk aludni rendesen. Hanna azért aludt.

Pihinap, csacsik

Vannak helyek, ahova már nem lesz időnk eljutni. Pl. a flamingók, amit szerettem volna megnézni, de nagyon messze vannak sajnos. Aztán pedig dönteni kellett arról is, hogy a maradék időben mihez van leginkább kedvünk, no meg a reggeli készülődés után mire marad idő.

Mikor magunkhoz tértünk még sütött a nap, de már elég késő volt, így arra voksoltunk, hogy Hannát is kímélve a sok autózás és a délutáni alvás kimaradása miatti nyűgösségtől, a napot inkább a városban, vagy legalábbis a környéken töltjük, nem megyünk messzire, és délután alszunk is egyet.

Nerja előtt picivel a paradicsomültetvények tövében van egy állatmenhely, már az első nap láttam, hogy csacsikat lehet nézni, de nem tudtam, hogy pontosan mi is ez. Ma megnéztük, természetesen angol önkéntesek által üzemeltetett, (mellesleg nagyon szimpatikus módon) főleg csacsik, pár malac, egy bárány, és egy pulyka lakta állatrezervátum ez, (ja és egy pár kutya is van) lehet őket etetni, jó éhesek, meg jó szerencsétlenek szegények… Mind megmentett állat, a többségnek valami kis betegsége is van.

A nap már nem nagyon sütött, talán az egyetlen ilyen felhős napunk volt a mai, picit talán fáztunk is, (ha nem süt, még elég hűvös tud lenni az idő) Dani papucsban jött el, ami út közben beadta a derekát, és nagyon mulatságos volt, ahogy igyekezett szegény egyensúlyozni az egy pántos talppal a lábán. Közben küzdött a báránnyal, aki láthatóan nagyon felkészülten viselkedett a kék vödör látványára. Hannának is nagyon tetszettek az állatok, a csacsikat főképp megkedvelte, bár ők is elég agresszíven követelték a jussukat.

Nem maradtunk sokáig, ebédet főztünk otthon, aztán alvás, majd kismedence program. Olyan érdekes, Hannán tényleg látni, hogy szeret ebben a házban lakni, mindig nagyon szívesen van „otthon”, és ha vizezhet, akkor pláne semmi nem érdekli. Daninak internetes dolgai voltak, úgyhogy egyedül voltunk. Hanna locsolt, pancsolt, én napoztam.


Este bementünk a városba, az Euróba balkonja megunhatatlan, sétáltunk, fagyiztunk, Hanna pedig rohangált. A rövidnadrágos esés folytatásaként, bár ma hosszú volt épp rajta, elesett, és a nadrágján keresztül zúzta le a bőrt a térdén úgy, hogy az átvérzett. Ragtapaszt kell beszerezni a popsitörlő mellé.


Dumaláda


Hanna újra halandzsázik. Nem is vettük észre, hogy abbahagyta, csak most tűnt fel, hogy egész másképp beszél, mint korábban. Vannak már értelmes szavak is a repertoárban, amit korrektül használ, mint a kuka, és a baba, a papa, az ott, és az oda, de most ezekhez elkezdett mesélni, és énekel is. Mindkettőt áhítattal próbáljuk hallgatni, de nem lehet nevetés nélkül bírni.

Főleg, hogy ma a teraszon az ajtóban a tükörképéhez beszélt, hosszan, a könyvből.

2008. május 20., kedd

Granada, Alhambra

Az ágy kemény… Ez egyrészt sokat segített a derékfájásomon, viszont reggelre nem éreztem a vállamat. Nagyon vicces volt viszont, hogy Hanna befordult keresztbe a 140 széles ágyon, így nekem maradt egy kb. negyven centis sáv. Dani a rendes szimpla ágy méreten kényelmesen aludt, csak az zavarta, hogy rászóltam az éjszaka közepén, hogy ne dobálja magát…

Hanna negyed kilenckor ébredt, talán ő is kicsit jobban kialudta magát itt, bár a reggeli után olyan nyűgös volt, mint már régen. Vigasztalni sem nagyon lehetett, bevetettem mindent, végül a Boribonos mesére megnyugodott, főleg úgy, hogy a nyuszija és a kendője is a kezében lehetett. Összepakoltunk, beraktam egy nagy adag ruhát mosni, aztán elindultunk, majdnem fél 11kor kultúrálódni.

Az út Nerjától a Sierra Nevada hófödte csúcsai között kanyargott, előtte pedig a tengerparton, nagyon impozáns út. Sajnos az autópálya még nem épült meg teljesen, így a 120km nagyjából egy-másfél óra alatt járható meg. Granada igazi nagyváros, de az Alhambra már a bevezető úton jelezve van, így a városba be sem kellett mennünk, egy elkerülő úton érkeztünk a parkolóhoz. Hanna az úton végig aludt, nekünk a nyaralás alatt ezek az autózások adnak alkalmat arra, hogy beszélgessünk.

Egykor álltunk be a parkolóba, a beengedés pedig délelőtti és délutáni turnusra van osztva, épp elfogytak a délelőtti jegyek, a délutániakat pedig kettőkor lehet érvényesíteni. Megebédeltünk hozott anyagból, Dani ivott egy kávét, aztán galambokat, verebeket néztünk, Hanna pedig lezúzta a térdeit… Elég rendesen. A rövidnadrág helyett térdnadrág lenne az ideális, de mindenünk piszkos egyelőre, csak ez az egy naci volt szabad. És még nem is vagyok hozzászokva ehhez az ütődős tempóhoz…

Kettő előtt nem sokkal mentünk be a parkba, volt egy rész, ahova jegy nélkül is mehettünk volna, de végül így is mindent meg tudtunk nézni. Az első állomás az Alcazaba volt, ami lényegében egy óváros, romokkal, tornyokkal, a kilátás a legimpozánsabb benne. A babakocsi ezen a részen felejtős, mert apró kavicsokkal van kirakva az út. Hannát Dani cipelte, aki persze méltatlankodott egy sort, majd miután mögöttük mentem, és nem látott belenyugodott, hogy a papa viszi.


A Nasrid palotákba háromtól lehetett bemenni, sorbanállás után, ez a rész számomra lenyűgöző. Teljesen ámulatba ejt a mór építészet, a fantasztikus faragások, a terek használata, a víz mindenütt, (sajnos az oroszlános kutat épp felújították, pedig teljes pompájában is jó lett volna látni) talán a szokatlansága miatt, vagy mert egyszerűen gyönyörű. Hanna már elég tikkadt volt, a babakocsiban ücsörgött, aztán sétálgatott is, és ahol kutat talált, abban pacsált is. Egy sötéthajú kislány a példáját követve, (a papa délamerikai, pórázon a kislány…ott sok ilyet láttunk, nekem elég fura…) együtt mosott arcot Hannával, de neki nem engedték sokáig…


Bejártuk még a kertek egy részét, az ún. Generalife-et is, ami egy különálló kis kert, rózsalugasokkal, kutakkal, és egy kis palotával, Hanna végül el is aludt persze előbb volt azért nyűglődés is, de mindent összevetve azt hiszem, büszkék lehetünk rá, mert nagyjából hatkor jöttünk ki, (kihagyva V. Carlos palotáját, és nyilván még egy csomó mindent) és ő közben végig elég figyelmesnek tűnt. Egy férfi út közben azt mondta: Unbeliveble beautiful girl… el is pirultam Hanna helyett…

Dani még szeretett volna bemenni a városba is, megnézni a katedrálist, de végül csak autóval jártuk körbe amit lehetett, a katedrálist csak messziről láttuk… Mindannyian elfáradtunk, és éhesek voltunk, de vasárnap lévén minden zárva volt. Egy benzinkútnál vettünk egy szendvicset, aztán hazáig meg sem álltunk. Hanna újra elaludt, mi beszélgettünk. A tegnapi bevásárlásból csak a csirke maradt ki, így a reggel gyorsan elkészített hagymaleves mellé főtt tojásos indiai rizst rittyentettem. Hááát, nem ez lesz a legmaradandóbb vacsoránk.

Költözés, Nerja-Tropicana

Ha lehet még fokozni az éjszakáim kálváriáját, akkor ma elérte a csúcspontot s türelmi küszöböm. Fölénk, mellénk, nem tudom még merre, de legalább három szobányi angol fiatal érkezett tegnap, (nem tudom mennyire helyénvaló, de az angolokkal eddig nagyon kevés jó tapasztalatom volt külföldön. Hangosak, bunkók, és azt képzelik, minden értük van…)talán nem is olyan fiatalok, de miután kettőkor bezárt a bár,a szobákban folytatták a randalírozást, és a folyosókon, nem törődve azzal, hogy hajnal van, és mások alszanak. Négykor, miután teljesen kikészültem, felmentem Dani kíséretében a portára, és nem a legúrinősebb arcomat elővéve kértem a valakit, hogy valami legyen. A biztonsági őrt fel is küldte a felettünk lévő szobába, de mire mi visszaértünk a szobánkba már csend volt.

Négytől nagyjából hétig lehetett is aludni, mikoris a mellettünk lakó osztotta meg magvas gondolatait fennhangon a vele egy térben tartózkodó lakótársával, amire én nem lettem volna kíváncsi, de nem maradhattam ki belőle. Összegezve nem sírtam könnyesre a szemem, mikor tíz után nem sokkal elhagytuk a szobánkat.

Dani már tegnap este elintézte az intéznivalókat, kifizettünk 18 eurot az etetőszékért…(szerintem nevetséges egy négycsillagos szállodában pénzt kérni ezért…) Hanna még fürdött egyet a kinti medencében, én kihasználtam a wifi nyújtotta kényelmet, aztán elindultunk Nerjába az új szállásunkra.

Út közben a Decatlonban vettünk Daninak új fürdőgatyát, Hannának kismedencét, aztán fél háromkor megérkeztünk az ingatlanos elé, akitől a kulcsok átvétele, és 30!!! (meg vannak ezek is hibbanva, de Daninak nem volt kedve már vitázni, hogy négy napra kissé sokallja…) euro kifiztése egy újabb etetőszékért, után elbúcsúztunk, és végre elfoglaltuk az igazán nekünk való kis házat, Nerja szomszédságában egy kis domboldalban, Tropicana névre hallgató negyedben.

A szállás tökéletes, főleg az előző állapothoz képest. Egy kis házikó, két szoba, az egyiket a takarító bácsi ugyan bezárta, de a szimpla ágyat átvittük a másik hálóba, így van egy 230as nagyágyunk, Hanna a fal mellett alhat, teljesen kényelmesen. Konyha, kis átrium a folyósó felett, kert, fantasztikus virágokkal, konyha, és mosógép! És csend!!! Ági és kiscsalád, mi nagyon sajnáljuk, hogy nem vagytok itt!!!

Felfújtuk amedencét Hannának, és kifeküdtünk, őt meg betettük pancsolni. Énekelget, fürdik, és nagyon élvezi az új, otthonos közeget. Valószínűleg a mi nyugalmunkat is, én teljesen leeresztettem... Este még sétáltunk egyet Nerja belvárosában, megnéztük Európa balkonját, aztán vacsora otthon, és már 11kor, bár ez szokásos, aludni ment mindenki. Hanna kicsit nehezen aludt el, de nem bántuk, mert jó helyen...

2008. május 17., szombat

Nerja

Keressük új lakóhelyünket. Mindegy, csak legyen mosógép, ez már nagyon hiányzik, főleg, hogy Hanna minden étkezésnél rátalál a paradicsomra, és hogy csend legyen, legalább felülről.



A koránkelés után már majdnem sikerült elindulni 10kor. Nerja Benalmadénától autópályán jó háromnegyed óra út, Malagától keletre, a tengerparton, egy kisebb város, több apró helységből, tengerparti sétánnyal, stb. Az a baj, hogy mindenhol a tavalyi helyet keressük, de azt hiszem, Spanyolország gyöngyszemére bukkantunk 2004-ben, aminek hiába keressük a párját… szóval ez sem az igazi, de kisebb, barátságosabb, leszámítva, hogy tele van kiadó szállással, és hatalmas, egész domboldalt beborító épületkomplexumokkal, amik nyilván telistele vannak a főszezonban. Most még nefogadható az embermennyiség, és van is hely bőven lakni. Daninak igaza van, ha minden előzetes foglalás nélkül egy sima repjeggyel eljöttünk volna otthonról, akkor is találtunk volna valamit ebben az időszakban. Mondjuk elég meredeken hangzik, egy másfélévessel, meg egy várandóssal így utazni, de nekünk eddig mindig ez volt az igazi. Prospektus alapján én nem tudok dönteni…

Szóval autópálya, kicsi Hanna nagyjából végigaludta az utat, aztán nézelődtünk, ma már Daninak is többször engedte, hogy cipelje, aminek szívből örülök. Megfelelő szállás híján a tengerparton kötöttünk ki, teljesen felkészületlenül, se fürdőruhánk, se törülközőnk… Még vödrünk sem volt, csak lapát, meg gereblye. Ez is valami, Hanna elhomokozna egész nap.

Engem kicsit nyomasztott, hogy holnaptól nincs hol laknunk, de Dani megnyugtatott, hogy lesz, akkor meg az nyomasztott, hogy a terebélyes pocaktól nem tudok sehogyan sem kényelmesen elhelyezkedni. Meg az, hogy Dani a nyakába ültette Hannát, és egyikük sem kapaszkodott, Hanna hátrabukott, és csak Dani ügyességén múlott, hogy nem koppant a feje a kövön, mert még időben elkapta. Nagyon nagyon nagyon megijedtem…

Egy ügynökség, majd egy fagyizó meglátogatása, majd mégegy ügynökség után nekiláttunk a szálláskeresés hosszadalmas folyamatának, négy helyet néztünk meg kívülről, egyet belülről, és talán megvan az igazi. Persze magam kavarodtam bele a leginkább a szempontok számbavételébe, mert nem tudtam eldönteni, kinek legyen a legjobb… Gyerekmedence és játszó lakótelepi fílinggel, vagy kis ház, lépcsőkkel, saját bár köves kis kert, előtte fű, két sarokra közös medencével… Úgy határoztam, veszünk egy felfújható medencét, és marad a saját házacska. Daninak minden jó, ha nekem jó. Szeretem. Bár nem könnyíti meg a dolgom.

Hanna, mikor beültünk az autóba elaludt, és nagyjából hazáig fel sem ébredt. Megálltunk kismedencét venni, amit természetesen nem kaptunk, de vettünk helyette úszópelust, meg szőlőt is.

A szállodában a rend szerint déltől ötig mehetnek gyerekek a belső medencébe, nekünk ma kivételesen megengedték, hogy hétkor még csobbanjunk egyet családilag. A három nagyon termetes asszonyság mellett még épp elfértünk, más meg nem is volt bent rajtunk kívül. Nekem mindig nagyon jólesik a súlytalanság, és Hanna is bármikor kapható egy kis pancsolásra.

Nyolckor vacsifőzés, evés, pakolás. Dani a medencénél hagyta a fürdőgatyáját, és nincs meg. Négycsillagos szálloda… Hanna 11 előtt most sem aludt el, akkor is félig rajtam. Mondtam már, hogy félek, mi lesz otthon?...

A mai na újdonsága, hogy Hanna látott egy babát a babakocsijában, amiben anyukája épp betakarta, és azt mondta: Alsz…ott…..baba… Az első mondat…

Pihenőnap

Megszavaztuk. Vagyis Dani ugyan beállította a telefonját, mégsem szólalt meg, így elég későn keltünk ahhoz, (én hősiesen kirugdostam magam az álmok közül kilenckor, de a többiek fél 10ig meg sem mozdultak) hogy bármerre elinduljunk. Szállásunk egyelőre szombatig van csak, és azt találtuk ki, hogy Granada felé kellene inkább költöznünk, nem pedig a másik irányba. Nerja a legjobbnak tűnő megoldás, de elég messze van ahhoz, hogy odaugorjunk. A wifi nyújtotta kényelem a szállodában adott volt, így az interneten próbáltunk szállást találni, én pedig párhuzamosan a blogba írtam… Ezekkel annyira elment az idő, (végképp) hogy Hanna már aludni kívánt leginkább. Fél egykor le is tettem magammal együtt, és aludt is kétésfél órát (végre ágyban…) és bár felébredt a csengetésre, a takarítók jöttek a szemetet elvinni, de aludt is tovább. Kicsit tartok az otthoni visszaszokáshoz, ami az egyedül alvást, és a kiságyban töltött időt illeti. Mióta itt vagyunk, az autóban is a kezemet akarja fogni, ha fáradt…

Ébredés után ebédeltünk, aztán medencéztünk egyet a bentiben, mivel a kintit, bár tele van gyerekekkel, én még mindig hűvösnek találom. A víz meleg ugyan, de a levegő egyáltalán nem.

Még délelőtt megkérdeztük, milyen egyéb a környéken hamar elérhető lehetőségek lennének kisgyerekkel, és van is egy állatkert, állítólag nagyon jó, a szomszéd városkában, Fuengirolában. Én szerettem volna elmenni, de Dani szerint Hanna nem élvezte volna. Mivel nem beszéltük meg rendesen, hogy megyünk-e vagy sem, addig húzódott az idő, míg már nem értünk oda nyitvatartási időben. Azért kintről megnéztük, tényleg nagyon szépen felújították.

Nem messze találtunk viszont egy parkot, játszótérrel, homokozó nélkül, Hanna boldog volt, hogy jöhet mehet szabadon. A park a könyvtár része, kis szökőkutakkal, fűvel, lazán, nem helytakarékosan. Nálunk a parkoknak egyáltalán nincs helyük, itt pedig minden városban magától értetődő, hogy két sarkonként van egy. Nagyon kellemes dolog… Persze nekik az időjárás is kedvez.


Hazafelé még lementünk a partra is, a városon keresztül, mindenütt szépen rendberakott utcák, járda, boltok, nagyon kultúrált kisváros ez, csak ámultunk rajta. Az egész térségre jellemző különben is, hogy rengeteg az angol, és nem csak nyaralók, hanem életvitel szerűen itt lakók. Hiába, Gibraltár biztosan kicsi már nekik. Modern módon gyarmatosítanak.

A szállodánk „csendes, barátságos melegében”, miután Hanna az össze üres nyugágyat kipróbálta a medencék szélén, (ez szokása minden esti érkezéskor… A másik kedvenc a lift )megvacsoráztunk, és már 11kor aludni is tudhattuk a kisasszonyt, nekem pedig újabb idegeimet tépázták széjjel az újonnan érkező felső szomszédok…

Mikoltunk 29 hetes

Teljesen hihetetlen...
Nos, Mikolt egyre erősebb, és a leginkább a lengőbordámon szeret hintázni, ami sokszor kellemetlen. :) Este van fenn sokat, főleg, mikor Hanna már elaludt, lehet, hogy tudja, akkor jut rá a legtöbb idő.
Én viszonylag jól vagyok, leszámítva, hogy a héten az elevittől elég vacakul volt a gyomrom, ennyit a vitaminokról... A derekam fájdogál, de Hanna igényli, hogy cipeljem, és ha elfáradok, leteszem. A hordozó nagyon jó, sokkal könnyebb vinni őt, mint kézben. :)
A gyomoréges mértéke: 2 rennie/hét. Nem is olyan rossz. A szülés gondolata még mindig nem tölt el várakozással, de erre remélem még rá is érünk. :)



A baba ebben az időben már elég erős ahhoz, hogy az apró, "lebegésszerű" mozgást átvegyék az erőteljes rúgások és ütések. Ez a bokszolás kellően intenzív lehet, akár fájdalmat is okozhat az édesanyának. Már kialakult az alvás-ébrenlét periódus: előfordulhat, hogy a kicsi akkor a legéberebb, amikor a mama nyugovóra tér(ne), de nem kell megijedni, ez nem jelenti azt, hogy a baba éjszakai bagoly marad a születése után is. A mellékvesék megkezdik az androgén és az ösztrogén hormonok elválasztását, amelyek beindítják az anyai szervezetben. A prolaktin elválasztásának eredményeképp megkezdődik a kolosztrum termelése: ez a tejnek az a része, amellyel az anya az első pár napban táplálja az újszülöttet. Az agy már vezérli a kezdetleges légzést és a testhőmérséklet szabályozását. A magzat érzékszervei fogékonyak a fényre, a hangra, az ízre és a szagra.

2008. május 15., csütörtök

Hanna

Eddig bármikor mentünk valahova, Hannának csak az volt a lényeg, hogy együtt legyünk. Úgy tűnik, mára már igazi kisgyerek lett, saját igényekkel, és mintha egy kicsit zavarná az idegen környezet. Bár ha jobban belegondolok, újszülöttként sem szerette, ha kettőnél több látogatónk volt egyszerre, már akkor is megjegyeztük, milyen érzékenyen reagál az újdonságra.

Részben ezért sem kértem gyerekágyat, mert tudta, felesleges a próbálkozás. Így velünk alszik, de ha éjjel felébred, nagyon keservesen sír, mintha nem lennék mellette. Amúgy sem jó semmi, csak a közelben vagyok, sokat kell cipelnem, és babusgatnom, nem érzi magát biztonságban. Persze rengeteg újdonság is éri, mondhatjuk minden új, és a megszokott dolgok nagy részét otthon hagytuk. Ami maradt, azok mi vagyunk, meg a cumi-kendő-nyúl triumvirátus, ezzel nagyjából elégedett is.

Az anyásság egyik legédesebb megnyilvánulása Rondában történt, miután felébredt a délutáni alvásból, Dani almával kínálta. Otthon sokszor nem kér, itt szívesen eszi, ennek örülünk is. Pár harapás után kivette Dani kezéből az almát, és odahozta, hogy én etessem.

A szavakkal is halad, az első reggel a szálloda ablakából láttunk egy kukásautót, azóta ha kukát, kukás autót lát, mondja, kuka. Tegnap este levest ettünk, amiben borsó volt, a kukoricára is azt mondja kuka, egyszer csak a szájára mutat, és mondja kuka. A borsó is kuka.

Ha megkérdezem tőle, hol van Hanna, az állára mutat.

Pár napja használja tudatosan az oda szót is, ezt fejmagasságban nyávogva is képes hallatni, ezzel már több gyereket megrémített a játszótéren…

Mondja már azt is, hogy mama ennek nagyon örülök, de főleg akkor használja persze, ha valami bánata van, ennek már kevésbé. Olyan szívszorítóan tudja mondani…

Ojen, Coin, Mijas


Reggel tisztességes időben, fél kilenckor keltünk, minek eredményeként, ha az autónk kijelzőjének 25 perces csúszását nem vesszük figyelembe, 10kor úton voltunk. A mai napra nem terveztünk egész napos kirándulást, inkább délutáni sziesztára hazaérős, lassabb tempójú kisvárosnézést. Benalmadenától délre, a kontinens belseje felé, a hegyek között több, fehér házakból épült kisváros is van, amit érdemes bebarangolni, mondjuk nem éppen hét hónapos pocakkal, minekután mind meredek utcácskákból áll. A másik nehezítő körülmény, hogy a pocakom fájdogálni kezdett, amit nem szokott, és mivel már magam sem tudom, merre van a gyomrom, nem jöttem rá, hogy mitől, és honnan ered a fájás… Nemsokára kiderült, hogy csak gyomorrontás, de ettől nem lett kellemesebb.

Útban déli irányba megálltunk piacolni, vettünk gyümölcsöt, érett cseresznyét, amit Hanna legszívesebben mind megevett volna azon nyomban. Ma amúgy is egészen vidám volt, bár a széke még mindig nem teljesen kényelmes, ha alszik, a feje kb. a bokájánál van, és sírva ébred mindig… Persze. Nos, most is elaludt, mire az első megállónál kiszálltam, ami egy benzinkút volt, aztán az első kisvárosnál már nézelődött. Ojen a legkevésbé sem mondható felkapottnak, bár csodaszép, de az állapotomra való tekintettel messziről vettük csak szemügyre, és egy kép erejéig Dani ki is szállt, de mentünk is tovább Coinba.

Coin nem annyira attraktív messziről, mint amilyen barátságos belülről. Egy kis téren, miután Hanna már eléggé elkeseredett az autózás hosszadalmas tortúrájától, megálltunk, és egy apró játszótéren csúszdáztunk. A pocakom randalírozása miatt csak ők ettek ebédet, egy kebabot, nekem meg csak a nyálam csurgott eléggé. A várost egyéb látnivaló híján hamar el is hagytuk, és elindultunk Mijas felé, ami a leginkább felkapott kis Szentendre a környéken. Az út szerpentines, hegyek között kanyarog, a tengert egy idő után látni is lehet, a parton a sok hatalmas szállodával. Út közben mindenhol golfrezortokba ütközni, az egész környék erre az iparágra rendezkedett be. Elképzelésem sincs, mekkora beruházás lehet egy komplett csupasz hegyet golfra alkalmassá tenni, de sztem nem is nekem való ez.

Mijas is very very touristy, sehol nem lehet megállni, és mindenütt szuvenírshopok vannak. A legnagyobb vonzerőt számunkra mégis ez a városka jelentette a nap folyamát, részint, mert jobban lettem, részint pedig mert Hannának találtunk végre egy tisztességes méretű, és minőségű játszóteret.

A hegy tetején, lélekzetelállító kilátással, helyes kis játszó, a helyi miniaréna tövében, amiről úgy tudtuk, minden szombaton bikaviadal színhelye, (erre kíváncsi lennék egyszer… nem a bika leölésére, hanem a szertartás részére) de sajnos, a következő szombat itt csak júniusban jön el, addigra pedig nekünk már nem lesz szállásunk itt… Hanna kigalambozta magát, mi kinézelődtük magunkat, így el is indulhattunk haza. A délutáni alvásnak már így is lőttek, mert kicsit túlnyúlt a nap már az idején, és Hanna a kocsiban megaludta a maga sokszor fél óráját.

Így bár igyekeztem feltűnés nélkül kivenni alvó őnagyságát az autóból felébredt, és mosolygott. Maradt a medenceprogram, az egyik legpihentetőbb számunkra, mert Hanna elvan vagy fél órát karúszóval, meg a labdájával egyedül is.

A napba még egy bevásárlás is belefért, (sajnos pampers sehol sem kapható…) és levezetésképpen Benalmadena kisváros talán egyetlen játszóterének meghódítása is, ahol Hanna kissé megilletődötten (bár ez rá nem jellemző) vette tudomásul, hogy az egy főre jutó játékok száma minimális, a hely kihasználtsága maximális, és nincs homokozó. Mondjuk az sehol nincs, de ahol van tengerpart, ott minek is.

Vacsora, (főzéssel együtt) és mármár majdnem rendes időben fekvés…

Ronda


A reggeli jól elhúzódott, így taxiba vágtuk magunkat, hogy időben odaérjünk az autókölcsönzőbe, Torremolinosba, mert ez a fapados társaság időintervallumokban határozza meg az elvitel, és visszahozatal között eltelő időt, és ennek fényében fizetünk valamennyit. Csakhogy a helyi irodát bezárták, mert egy night club iszonyat áron megvásárolta, így hiába is kerestük, nem találtuk a képviseletet. Mindezt fél óra keresgélés, majd egy hollandiából áttelepült báros segítségével derítettük ki, aki nagyon készséges volt ugyan, de a probléma ettől még nem oldódott meg. Mindemellett az is kiderült, hogy a pepecar, ahonnan béreltük volna az autót szerződött egy másik társasággal, akik a kocsinkat effektív elhozták volna a lefoglalt időpontban, amit viszont Dani tegnap este délutánról délelőttre módosított, amiről viszont fent nevezett másodtársaság nem tudott semmit, mert az információ hiába áramlik a neten gyorsan, ha nincs ember, aki reggel bekapcsolná a gépét, és ellenőrizné, az előző napon a rendszerük által jóváhagyott foglalásokat.

Nos némi telefonálgatás, és hosszas várakozás után fukszos úr, vadinyú kiával meg is érkezett bárunk elé, és mikor Dani megkérdezte, hogy hogyan működik ez a dolog, ő volt felháborodva, hogy mi miért nem reklamálunk a pepecarnál… Na mindegy is, a lényeg, hogy gyerekülés nem volt a kocsiban, amiért vissza kellett mennünk úrral a kölcsönző irodába, Hannát bekötöttem magam mellett hátul, de nem szeretem… A rosszban a jó, hogy bár gyerekülést csak második nekifutásra találtak olyat, amit be is lehetett fixálni a kocsiba, (megjegyzetm ezért potom 36 eurot fizetünk pluszban…) az iroda mellett találtunk egy nekünk való kisebb apartman szállodát, amiban meg is néztünk egy lakást, van is hely, így esélyes, hogy nagy szállodánkból egy kis nyugalom szigetére költözzünk szombaton, ami bár nem a tengerparton van, de van medencéje, meg az egész atmoszféra inkább ránk szabott, mint a sunsetben.


Ahol leparkoltunk egy kis téren étterem állt, nem is keresgéltünk tovább. Hanna a hasába kerülő étel mennyiségével párhuzamosan egyre jobbkedvű lett szerencsére, így nemsokára újult erővel indultunk el felfedezni a várost.

Az olcsó poént hanyagolva, Ronda gyönyörű, az új híd lélegzetelállító magasságban a maga
archaikusságával lenyűgöző. Egy egész napig elnézelődnénk itt. Kis parkok, csodaszép kis utcácskák, régi várfal, aréna, és narancsok az úton ültetett fákon. Hanna elaludt a slingben, rajtam természetesen, nincs is jobb hely annál. A papát nem hagyja hogy cipelje, így nekem jut a megtiszteltetés. Ha ébren van is sokszor cipelteti magát, ilyenkor a hátamra veszem, onnan kukucskák előre.

Mivel későn érkeztünk, nem is tudtunk nagyon sokat időzni, bár az amúgy is elrohan, ha bámészkodunk. Pedig érzésre is nagyon sokat nem láttunk, de így is hét után indultunk csak el visszafelé. Hanna az úton megint elaludt, de már nem bánom, mert fél 11 előtt nem lehet letenni úgysem.

Malaga

Rájöttem, hogy párnával a fejemen tompábbak a zajok, és bár a székhuzigálás felülről így is nehezen viselhető nekem, tudok aludni tovább, ha fel is riadok rá. Hanna fél nyolckor felült, és egy nem kíséretében elkezdte keresni az elveszettnek vélt kendőjét. Hamar megtaláltuk, (az egész család rajta volt az ügyön) és aludtunk is tovább. Dani kilenc körül nem tudott többet, mi fél tízkor ébredtünk, Hanna kereste a papát, mondtam neki, mindjárt jön. Mikor megérkezett a supermarketből az elsőről, Hanna mutatta neki hogy tessék a fejet visszatenni a párnára. J

A reggelivel, meg a pakolással elment majdnem a délelőtt, de nem bántuk, mert így legalább már napsütésben indultunk el. Nagyjából fokokban mérhető a hőmérséklet ingadozása a felhős, és a napos idők között, egy napon belül is. Ha süt, akkor nagyon erősen, ha nem, akkor fázós még az idő. Autónk még nincs, így busszal mentünk be Malaga városába, ami két kisvárosnyira van Benalmadenától, de érzésre szinte egy nagyváros az egész, annyira összeépültek.

2008. május 11., vasárnap

Benalmadena

Nos a Sunset Beach Club, ahol egy hetet töltünk majd, lényegesen eltér az eddigi összes helytől, ahol valaha külföldön éjszakáztunk. Egyrészt négycsillagos szálloda, másrészt nagyon nagy, harmadrészt olyan, mint egy nagy lakótelep. Ennek minden pozitívumával, úgymint supermarket a földszinten, meg bébimegörző, wifi a recepció melletti kis kandallós, bőrfoteles zugban, és medencék az udvaron. És minden negatívumával is, mint az apartman számomra teljesen életszerűtlen beosztásával, (a háló fala a folyósóval szomszédos, így minden ott elhaladó vendég összes titkát hallani lehet) a felettünk lakók összes zajának áthallásával, mivel kő a burkolat mindenütt, illetve a vasárnap délután háromkor kalapáló karbantartóval… De ezt is ki kell próbálni, Hannának pedig nagyjából ilyen közeg való (Dani szerint), bár én azt gondolom, Hannának elég egy lapát, és némi homok, ő bárhol jól érzi magát. Van mit tanulni tőle.

Majdnem tízkor keltünk, bár a magam részéről a mindenhonnan érkező zajok okoztak némi éjszakai, majd hajnali ébredést, de Hanna hagyott bennünket, kétszer felsírt éjjel, viszont így, hogy velünk aludt, egy mp múlva már aludt tovább. Dani reggel leliftezett reggeliért, aztán összeszedtük magunkat, és babakocsival útnak indultunk a városba. Már 10 órakor néhány hölgy a napágyakon süttette magát, vagyis süttette volna, ha lett volna nap. Mi hosszú nadrágban, és majdnem pulóverben indultunk el, egy porcikám sem kívánta a napágyat. Dani szerint angolok, vagy svédek lehetnek, mert nekik a szűrt fény, és a húsz fok elegendő indok a napozásra.

A parti sétányon néztünk körül, a tenger közelsége mindig nagyon jól esik mindannyiunknak. Nem mentünk nagyon sokáig, inkább a homokban ültünk le, de mire egy kilométert megtettünk, már hétágra sütött a nap, Hannáról le is került a harisnya, meg a pulcsi. A parton rengeteg kagyló, és apró kavics, ez előbbit szedtük nagy örömmel, Hanna pedig a vadiúj lapátot és gereblyét próbálta ki. Már ebédidő felé járt a nap, fél kettő volt, mire elindultunk hazafelé. Hanna a babakocsiban el is aludt, a szobában áttettem az ágyba, ahol majdnem két órát aludt, teljesen kidőlve, meg se moccant. A nappaliban van egy kanapé is, amin viszont mi aludtunk, ebéd nélkül, vagyis Dani azért megsütött egy pizzát, de mi csak az ébredés után majdnem fél ötkor ebédeltünk.

Az délutáni, kora esti program a benti medencében úszás volt, gyerekek a hét végén hatig lehetnek bent, tele is volt gyerekekkel a medence. Úszópelus híjján rendes pelenkában ment Hanna a vízbe, de egyáltalán nem zavarta, nagyokat ugrált, úszott, és közben fülig ért a szája. Messze ő volt a legkisebb, mégis teljes biztonsággal mozgott a vízben...

Vacsora előtt kimentünk megnézni a tengert a partra, olyan hűvös lett, miután lement a nap, hogy újra elkelt a hosszúnadrág, kendő, kapucni.

A lefekvést igyekeztünk emberi időbe előre hozni, Hanna partner is lett volna hozzá, de az idegen hely, zajok neki is megnehezítik az elalvást, majdnem háromnegyed óra forgolódás után végül fél 11 után aludt el…

A legújabb, hogy azt mondogatja, is, papa is, baba is, és ezt ismételgeti ezerszer J Nagyon édesJ

Hosszú az út…

Péntek délután Dani korábban ért haza a szokásosnál, és a végkimerülésig pakoltunk, miközben a nagyszülők elvitték Hannát játszóterezni. Mellette nem is tudom, hogyan sikerült volna majdnem 90%os készültségig eljutnunk. Estére a ruhák, a gyógyszerek, és a tisztálkodáshoz szükséges minden benne volt a bőröndökben, érzésre néhány apróság hiányzott még, mint a száradó ruhák, a konyhai dolgok, meg kitudjamég, ja a laptop… Szombat délelőtt a maradék is mind bekerült a két nagy bőröndbe, Dani le is mérte őket, benne vagyunk a súlymaximumban. Dani elugrott a notebookért a munkahelyére, (ezt jobb lett volna kihagyni) Hanna pedig Márkussal játszóterezett a változatosság kedvéért, mivel egyedül már nem bírtam feltartóztatni, hogy ne pakolja ki mindazt, amit én be… pláne, hogy a játékai voltak soron.

Nem részletezem, az indulás körülményit, Dani ugyanis állandó frászban van, hogy lekéssük a gépet, (fordult már elő majdnem…) de végül persze belefutottunk egy ferihegyiútlezárós jópofaságbe, mialatt százszor végighallgattam, hogy naugye… Pedig én igyekeztem, a magam héthónapos pocakjával a legjobb tempót produkálni, de elfáradtam mitagadás.

Az első repülőút kicsit kalandos volt, Hanna nem az az egyhelyben megülő, bámészkodó típus, de szerencsére, (bár még neki nem járna saját szék) mindkét úton kaptunk egy bónusz placcot, a háromüléses sorban. Milyen jó, hogy nincs főszezon… Szóval az első perülőútat szerencsésen túléltük, Hanna már a le és felszállásnál remekül fújja a befogott orrát, amivel kiegyenlít. Barcelonába hat körül értünk, zuhogó eső, és kicsivel hűvösebb idő fogadott, mint otthon volt…

A második utat, ami már csak egy és egy negyed órás volt, az ölemben ülve aludta végig, de csak a felszállás után dőlt ki, addig üvöltött, mert magamra kötöttem a slingben, így moccanni sem bírt. Viszont hozzám tudott bújni, Mikolt is hagyta, és be is tudtam takarni vele. A leszállás előtt ébredt nem sokkal, ettünk, ittunk, aztán csomagösszeszedés/2, már rutinosan, és drukk, hogy elérjük a 9:44-es vonatot Benalmadenaba. A vonat az orrunk előtt ért be a pályaudvarra, jegyet kellett még vennünk, (milyen szerencse, hogy automata üzemel…) és a cuccokat felpakolni, a volnat fütyült, előttünk két ember még jegyre várva, angolok, minimális műszaki érzékkel, és spanyoltudással… A kalauz szigorú tekintete mellett végül felszálltunk, Hannának már moccanni sem volt kedve, ült a babakocsiban, rajta az előlről feladott pulcsija, és nézte a buliba igyekvő színes szagos fiatalokat.

Már csak egy rövid taxizás, némi sorbanállás a szálloda recepcióján, majd egy kis ágyáthelyezés a szobában, és fél éjfélkor lefürödve, elég fáradtan, Hannával magunk között, (a kisággyal meg sem próbálkoztunk…) elaludtunk.

Baba sling

Mióta tudom, hogy létezik ilyen nevű babahordozó, szeretnék. Mivel viszont van két kendőnk, és egy kengurunk, eddig nem kaptam meg rá az engedélyt Danitól, pedig Hanna rohangászós időszaka óta jó szolgálatot tenne. Mikolt érkezése lett volna az utolsó időpont, mikorra megvehettem volna, de azt éreztem, hogy az utazás alatt is nagyon hasznos volna, ha lenne ilyenünk. Így aztán csütörtökön, a pakolás szünetében Hannával be is szereztük, kisebb vívódás után a szín miatt, végül zöldet kaptunk. Hanna eleinte nem nagyon akart megmaradni benne, de mára már nagyon örülök, hogy nem hagytam magam…

www.babaslings.hu

2008. május 8., csütörtök

Mikolt 28.

Mikolt jól van, szerintem elég sokat nőtt az elmúlt két hét alatt. Ma voltunk védőnőnél, akinek állandó problémája a súlyunk... Engem nem érdekel, valóban sok... Hannával mondjuk 16 hetesen voltam ennyi. Ennem meg kell, az édességet amúgy sem kívánom, lehet hogy kenyérfélét kellene kevesebbet enni... Nem tudom. Ha abból indulok ki, hogy az előző szülés után három héttel már kevesebb voltam, mint mikor Hanna pocakba költözött... Most akkor aggódjak?

Velem pedig. 73 kiló lettem 56ról, ég a gyomrom, fáj a derekam, és nehezen mozgok már :) Viszont jól alszom, Mikolt is hagy, vagy nem veszem észre. Éjfél körül tornászik egy fél órát, aztán reggelig teljes csend van odabenn. :)


A baba ezen a héten körülbelül 37 cm hosszú és 1100 grammot nyom.

Tüdeje még mindig nem teljesen fejlődött ki, nem jelent meg az a felületi anyag, amely megakadályozza, hogy a levegővételek között a tüdő összeessen. Azonban, ha mégis most születne meg, már képes lenne önállóan lélegezni, bár még erősen meg kellene harcolnia a levegővételért. Orvosi ellátás mellett már nagy esélye van az életben maradásra.

További zsírrétegeket szed magára, most már testének 2-3%-át teszi ki a zsírszövet. Az izmok tónusa is fokozatosan fejlődik. Most már a papa is érezheti a mozgását, sőt egyes akciói szemmel is láthatóak.

Bőre vörös és ráncos. Az agy (agytekervények és barázdák) egyre fejlettebb, mérete jelentősen megnövekszik, és egyre összetettebb. Ilyenkor a baba már nemcsak érzékeli a fájdalmat, de reagál is rá. Ízlelése sokkal finomabb, mint az újszülötteknek, mivel sokkal több ízlelőbimbója van még.

2008. május 7., szerda

Készülődés

Tegnap az esti elalvás ismét maratonira nyúlt, Hanna egy óra sikítás után 11kor a saját ágyában, teljes lelkiismeret furdalásom és bűntudatom mellett végre elaludt. Reggel nyolckor ébredt, azóta pedig kipakolta az összes játékot a teraszra, és egy hangját sem lehet hallani. Talán reggel még volt benne egy kis megbántottság, de mostanra elmúlt. Jókedvű, és látványosan örül, hogy békében pakolászhat. Én meg attól, hogy nem kell megmozdulnom, ülök, és nézek magam elé, elképzelem, hogy mennyi dolgom is van, és képzeletben mindkét bőröndöt be is rámoltam már...
A gyógyszeres doboz készen van, és majdnem minden ruhánk tiszta és száraz, bár Hanna naponta két váltást használ el mindenből, úgyhogy azt hiszem neki még változhat a ruhatára...

Felpróbáltuk a nyári ruhákat is, amiket még a tavasszal vettem neki, mert tegnap egy ismerős megjegyezte, hogy gömbölyödik ez a kislány, én pedig megijedtem, hogy nem is fogja tudni hordani őket. Azért az arca gömbölyödésével úgy tűnik a teste nem gömbölyödött lényegesen :) és a kisruhák még jók.


Éjjel annyira fájt már a derekam, hogy nem tudtam elaludni. Egy fél óra masszírozás után (Danikám...) sokkal jobb lett, de emelgetni nem vágyom, hajolgatni meg pláne nem... Azt hiszem ideje lenne kicsit jobban szelektálni a fontos, és nem fontos teendők közül, és a főzést is legalább egyszer egy héten másra bízni. Elérkezett a harmadik harmad, nincs mese, nem bírok már mindent úgy, mint három hete... :)

2008. május 6., kedd

Busz, villamos


Hanna odavan a nagy mozgó járművekért. A buszt már régen kiszúrta, de eddig nem utazott még rajta. Dani kitalálta, hogy vasárnap ebédre a nagymamiékhoz busszal mennek kettesben, meg villamossal, (hamár) én pedig utánukautózom.

Miután elköszöntek, még láttam, ahogyan Hanna a buszmegállóban izgatottan figyeli, jön-e már a várva várt nagy kék csoda, és mutogat arrafelé, ahonnan jönnie kellene. Dani elmondása szerint az utat ölben ülve, a gondolataiba merülve, teljes áhitattal nézelődte végig, majd miután átszálltak a villamosra, szintén majdnem végig csendben ücsörgött és figyelt. Azóta is, ha látunk egy buszt, lelkesen mutatja, hogy mehetnénk tulajdonképpen azzal is, a babakocsi helyett. :)

Ma valami front lehetett, mert a csiribirin az összes gyerek teljesen kezelhetetlen volt. Hannát szerencsére ez sosem hozza ki a béketűrésből, viszont a délutáni alvásigyekezetem totál kudarcot vallott. Gyakorlatilag egy óra arikulátlan üvöltés előzte meg az álmoba zuhanást, fűszerezve egy kis reklamációval, hogy nem vagyok hajlandó a nagyágyba vinni őt. Elfogyott az összes erőm, mire elaludt, és nagyon rossz érzés, hogy a türelmem is a végére. Ezzel együtt nem szeretném, ha minden lehetőséget megragadva nálunk töltené az alvásidejét, csak ha az kifejezetten indokolt. Viszont pár napja, mintha azt akarná megértetni velem, hogy az az ő helye is, és a kiságy nem jó... Nem tudom, mit csináljak, mert jön a nyaralás, amikor teljesen biztosan tudom, hogy velünk akar majd aludni, addig pedig már csak pár nap van hátra. De mégiscsak jó lenne, ha idehaza a saját ágya lenne a megszokott, nem a mienk...

Emellett persze történnek nagyon jó dolgok is, pl. ma először tisztán mondta, hogy MAMA. :) Egyre több dolgot igyekszik utánam mondani, gyakorol, de még mindig azt látom, hogy sokszor csak akkor mondja ki a szót, ha már megvan a fejében kompletten. Azért délben az ajtóra mutogatva mondta, EL, vagyis a papa elment a dolgozóba, az utcán, hogy CIC, ezt is utánam a cicára.

A puding próbája


És hogy a történet is kerek legyen, tegnap este elhoztuk a matracot is az ágykeretbe. Hannát a nagymamira bíztuk, magunkat meg a véletlenre, már amennyiben arra számítottunk, hogy a matrac befér az autóba. :) Kis híjja volt csak, (néha szeretem a volvot) de kipótolva némi gumipókkal szerencsésen hazajuttattuk. A súlya is tekintélyes, nem csak a mérete, így segítséget kellett kérnünk az ágyba helyezéséhez is, az egyik kedves szomszéd cipekedett végül Danival. Az eredmény: Csodás. :)

Ugyan elég szokatlan, hogy a nagyobbik szobában is alig maradt hely a monstrum mérete miatt, de a hétvégi kirohanásom, miszerint nem lehet úgy berendezni ezt a helyiséget, hogy mindenkinek ideális legyen, stb... némileg elmúlt, mikor kipróbáltam az új szerzeményt. Dani közben hazahozta Hannát, aki az esti mindenféle után hallani sem akart a saját helyéről, pedig egy ideig győzködtem, hogy neki ott is nagyon jó lenne. Végül 11kor aludt el... Front, fog, új matrac? Éjfélkor még megpróbáltam átcsempészni, de nem sikerült, így együtt aludt az egész család, először úgy, hogy mindenki el is fért!!! Szenzációs a matrac, a derekam reggelre nem fájt, (ez persze délutánra már el is múlt...) Dani hatkor kipihenten ébredt, Hannát pedig nyolckor szigorúan felkeltettük, elkerülendő a 11es lefekvést a mai napon.


Végeredmény: Mindenki boldog és elégedett, én pedig nagyon örülök, hogy van végre egy bútordarabunk, amiben nem voltunk hajlandóak kompromisszumot kötni. :)

2008. május 3., szombat

Papa

Reggelenként, ha Dani is velünk van, mikor Hanna ébred, Dani áthozza, és több kevesebb sikerrel nyugodtan ébredezünk még együtt. Ma negyed kilenckor szólt a kis vekkerünk odaátról, aki minden várakozásom, és a hosszabb távollét ellenére átaludta az éjszakát :):), és már jött is.

Sokáig csendben figyelt, aztán egyszer csak megszólalt, és a halandzsnyelv helyett, tisztán, érthetően azt mondta: PAPA... :) Dani remélem elolvadt, mert én igen, annak ellenére, hogy a mamát szerintem szükségtelenesége miatt még egy jódarabig várhatom.

Ugyan nem ma történt, de még nem írtam, hogy kibújt a 12. fogacska is. Kicsit könnyebben mint a többi őrlő...

Igazi papás kép :)




Szabadságon a felnőttek

Még egy kis nosztalgia... Azt hiszem tényleg rám fér már egy kis nyaralás. Ezt megelőlegezendő tegnap szabadnapot kaptunk. A délutáni alvás előtt Hannát átvittük a Nagymamihoz, mi pedig elmentünk moziba, majdnem matinéra, de mégiscsak színes, nagy képernyős, popcornos mulatság volt. :)

Aztán ettünk egy fagyit, beszélgettünk, vagy csak bambultunk. Elég nehéz ennyi idő alatt igazán hatékonyan ellazulni, és persze másfél óra után már Hannáról folyt a csevely. Azt kibírtam, hogy ne hívjam fel őket...

A nap csúcspontja az ágyvásárlás volt, már délelőtt eldőlt, hogy melyik legyen. Matracból nagyon jót szerettünk volna, így azt a kompromisszumot hoztuk, hogy jelen állapotban az fér bele, ha az ikeában veszünk hozzá ágykeretet. A malajziából rendelendő konténernyi ázsiai teakfa szállítmányunkról ezennel félkönnyes szemmel lemondtunk. Majd húsz év múlva.

Ez az ikeás projekt is csak félig meddig siker, mert azt a keretet, amit igazán szerettünk volna, már egy éve kivonták a forgalomból. (hozzáteszem, szeretem az ikeát, csak azt nem értem, hogy a szép dolgaikat egy idő után miért kell kevésbé szépre lecserélni...) Kontkrétan a hemnes fantázianevűből szerettem volna fa kivitelben egy 180x200ast, de ebből a típusból 2007 július óta csak fehér, vagy fekete létezik... Képzelem, hányan vágynak fekete ágykeretben húnyni, mondjuk szemben a fát kedvelőkkel... Nos fa van, de az csak a leskvik, ami pedig ausztriában nyilván nagy sláger, a mi lakásunkban kicsit furán mutatna a tiroli style. (ugyenez a problémám Mikolt bútorainak beszerzésével, a diktadot, amilyen Hannáé, már nem gyártják...)

Summa... fehér lett a vége, hazacipeltük, kissé a vízipókos hangyákra emlékeztettünk, majd itthon Matyi és a Mamám segítségével fel is hordtuk. Hanna közben a Nagymamival aludt egyet, és a másik nagyszülőkkel múlatta idejét a játszón, amjd később Máriaremetén, és egyáltalán nem érdeklődött utánunk.

A türelmetlenségemre jellemző módon még azon melegében össze is kellett szerelni, ami azzal járt, hogy a régit meg szét... Meg azzal, hogy a 140es matracunk kicsit laza benne, de mindegy, Dani vállalta a három éjjel kénylemetlenségét, mikoris negyven centin át kell verekednie magát, mire eljut a puha szivacsos részig... Nem tudok elégszer hálás lenni neki, ahogyan viseli a várandósságommal járó összes mizériámat. Lefekvés után (miután egyáltalán nem tűntem boldognak, sőt... (minden új dolgot nehezen emésztek meg) csak annyit mondott, Kicsim, nem mindig egyszerű veled az élet...

Hanna kilenckor ért haza, konstatálta a változásokat a hálószobában, aztán örömmel toligálta a babakocsiját a totál káosz előszobában. Fürdésnél még azzal is ,egörvendeztetett bennünket, hogy teljesen tisztán kimondta, KUKA. :) Azóta is szorgalmasan mondogatja... :)