2008. szeptember 25., csütörtök

Esik eső, fúj a szél...

Apa mentes nap, esővel. Hmmm. Finom. :) Ritka az ilyen, és tulajdonképpen kicsit kihívás, kicsit lehetőség is. Kitalálni, megszervezni, megoldani. Eszembe jut, milyen volt egy gyerekkel... Kettővel határozottan több a lehetőség. Is. :)

A délelőtt képekben.








Mire összekészítettem mindenkit, már csak szemerkélt, így az udvaron lehetett egy kicsit motorozni, aztán védőnéniztünk, szintén motorral, megcsodáltunk út közben egy házfelújítást, és a dédinél is jártunk, aki friss házilag gyúrt tésztával várt bennünket. Mikolt közben minimálisat sírdogált, ebédnél pedig felkerült mellénk az asztalra pihenőszékestül.

Ma kivételesen le is tudtam tenni sírdogálás nélkül. Hannát is sikerült fél egykor ágyba tessékelni, és meglepően hamar el is aludt. Csak a felettünk lakó néni unokája döngette a födémet, amire Hanna végül fel is kelt...

Hanna a délutáni bezártságot kis szerepjátékkal színesítette. Ez a kedvence, és nagyon viccesnek találja. A szitu: A fürdőszobában teszek-veszek, Hanna huncutul mosolyogva megjelenik az ajtóban, és közli: DO (elmegy dolgozni), beinteget, majd rámcsukja az ajtót. Pár mp múlva hangos kacagással nyitja ki újra, és köszön: SJA :):) Megunhatatlan.

2008. szeptember 23., kedd

Mikolt 8 hetes


Ma:

- Megforgattuk a zsuppos kendőben, tetszett neki.
- Több mint három órán keresztül volt ébren délelőtt, és elaludni is nehezen tudott csak... Hannaszerűen ijesztő volt...
- Egyértelműen nyúl a lógó játékok után.

Ezen kívül édes, babaillatú, ölbemanócska. :)

Lesz ebből igazi beszéd :)

Hanna ma több két szótagú szóval kápráztatott el bennünket.
Először Mariannal beszélt telefonon, amikor egyszer csak azt hallom: ALSZISZ. Eddig csak ALSZ volt, amit nagyon szerettünk, úgyhogy mostantól ezt már csak múltként emlegethetjük majd...

Aztán délután elhangzott még egy két MÁSIS (másik) is :) És hazafelé az autóban Mikoltnak egy NESÍ (ne sírj) :)

Este Andersen összesében nézegetik a képeket Danival, Dani szerint nagyon ijesztő... Hanna élvezi. Van benne egy kakas, aminek az árnyképe fejjel lefelé látható. Hanna:
- Fo, máásis :) Fordítva nézzük, a másikat.

Sőt, ma már többször ki is kérte magának, ha valamit nem értettem, és rosszul fordítottam. Pl. mondogatta: DE... Kérdezem tőle, mit de? Erre ő: Nem de, de. Végül nagy nehezen rájöttem, gyerekeket emleget, akik énekeltek. Hanna arca pedig ragyogott. :)

Talán két éves korára elindul a beszélőkéje :)

2008. szeptember 22., hétfő

A mai napról

Az éjjel 3 órát aludtam... a többi 5öt félálomban, visszaaltatósan, cumivisszaadogatósan, pelenkázósan, Hannaláb oldalamból kiszedősen töltöttem, de pihentetőnek nem nevezném.

Keressük az igazi helyet Hannának. Kati néni és a csiribiri után ez persze nehéz, mert Kati az igazi, és még Zsuzsi, akihez úszni járunk, de belőlük csak egy egy van. Hannának pedig kell a gyerektársaság, a mozgás, nekem pedig hiányzik, hogy fejlesszem, főleg ritmusilag, zeneileg. Két lehetőség adott: (lenne egy harmadik is, a nagyszülők szárnyai alatt, de ők dolgoznak ugye) vagy elviszem magánbölcsibe egyszer egy héten fél napra, olyan helyre, ahol van valami foglalkozás, (így esetleg kapok pár órát Mikolttal kettesben), vagy pedig találunk olyan helyet, helyeket akár, ahol fél-háromnegyed órára megmozgatják Hanna érzékszerveit, meg őt magát is. Ez utóbbi esetben Mikoltot rángatnunk kell kicsit, (bízom benne, hogy azért valamit ő is profitál a dologból) viszont Hanna maga mellett tudhat. (nem mintha olyan nagyon hiányolna... de erről kicsit alább...)

Ma ennek fényében Tücsökzenén voltunk a MOM művházban. Nekem még mindig a csiribiri a nyerő, de Hanna tátott szájjal állt végig a kör közepén, míg a többiek a mamájuk ölében ücsörögtek, leste Móni nénit, és a végén mondta, hogy jöhetünk legközelebb is. (ez nagy dolog, a ringatóról ugyanis elmenekült...) Szerdán kipróbáljuk a táncházat is, ahol egy éves kortól már ropják a picik, kíváncsi leszek. Hétfőnként a Marczin kézműveskedés is van, de az fél 10kor kezdődik, így esélyes, hogy nem érünk oda rá...

Délután szerettem volna bepótolni némi lemaradást alvásügyileg, de a gyerekeim nem voltak igazi partnerek ebben. Hannától nem is vártam, bár a postás néni hosszú csengetése sem segített egyikünknek sem... Mikolt ma valamiért elég nyűgöske volt, a délutáni átlag kb. 10 perces altatás ma majdnem másfél órásra sikeredett. Ezalatt volt a kiságyban, a kezemben, a nagyágyban, kapott cumit, takargattam, ölemben volt, szopizott, én előbb aludtam el, mint ő. Azért végül sikerült, (kedves védőnénink roppant megnyugtató mondása sokszor csengett a fülembe ma, miszerint minden elmúlik egyszer...) bár amikor felébredtem, nem nagyon tudtam merre vagyok, hány óra, stb...

Hannát Dani vitte volna játszóra, (ez amúgy csak álca, igazából levegőzni megy, és fáradni, mert különben nincs elalvás éjfél előtt) de út közben Adiba botlottak, és Hanna hangos zokogásban tört ki, mikor Dani nem engedte vele hozzájuk. Győzött a sírós, még nekem sem sikerült kikönyörögnöm Hannát Adiéktól, még azzal sem, hogy a mama meg a papa mennek csúszdázni. A válasz ennyi volt: Jó, majd rámcsukta az ajtót... :) (remélem, hogy nem zavart Hanna, mert én nagyon hálás vagyok ezért a fél óráért, meg azért, hogy Hanna meg is vacsorázott, mire értementem)


Este a nagykádban fürödtünk hárman, Hanna, Mikolt, és én. Mikolt nagyon élvezte a sok vizet, gőgicsélt Hannának, aki locsolgatta a kiskannájából. Végülis vízbe született baba :) Úgy tűnik nem lesz gond vele sem az úszásra szoktatással.


És persze nem bírtam ki, hogy elő ne keressem Hanna első nagykádas pancsolását... Nem két tojás, de egy alom :):) Szerintem... :)

2008. szeptember 21., vasárnap

Tükör...


Akkor kezdtem el naplót írni, amikor Hanna megszületett. Azért kezdtem el írni, mert sokkal gyorsabban történtek körülöttem az események, mint ahogyan azt fel tudtam dolgozni.

Igyekszem nem közhelyes lenni, de már harmadszor törlöm ki, fogalmazom át ezt a bejegyzést, és még mindig csak csapongok... Pedig úgy érzem, most jött el az idő, vagy értem meg arra, hogy egy kicsit magammal is foglalkozzam. Igen, két gyerek mellett... Igen, a második még nincs két hónapos...

Hanna születésével a világ kifordult önmagából, én pedig elvesztettem a fonalat. Mindig arra vágytam, hogy nagy családom legyen, hogy megtaláljam azt, akivel ez lehetséges, és mindemellett megmaradjak annak, akinek gondolom magam, aki képes a határait felismerni, meri átlépni, és képes mérlegelni is. A választás jól sikerült, bár az elején egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy nekünk egy csapatban kell játszanunk. De amilyen különbözőeknek gondoltuk egymást akkor, annyira hasonlóvá váltunk abban, amit igazán fontosnak vélünk. Ezzel együtt a mai napig sokszor rácsodálkozom magunkra, és hihetetlen, hogy eltelt lassan nyolc év anélkül, hogy felmerülne bármelyikünkben, hogy újat akarunk...

Hogy én milyen lettem? Próbálom egymás mellé tenni azt a két képet, ami között majdnem 10 év a különbség. A korábbin egy JIJane harcol, a későbbin egy család, két gyerekkel, és majdnem nyugisnak látszik a már egyáltalán nem JIJane. Eldöntöttem, megküzdöttem érte, és elérkezett. Kaptam, kincs. Nem az enyém, csak velem történik. Nem nyomaszt a felelősség, de jól szeretném csinálni. Miattuk elsősorban, és csak másodsorban magam miatt. És mert ketten már kevesek voltunk, így lettünk hárman, majd négyen. Csak az átmenetet nem látom most, pedig valahogyan meg kellett érkeznem idáig...

Jó nézni a gyerekeimet, ismerkedni velük, gyönyörködni bennük, hitetlenkedni, hogy valaha az én pocakomban voltak, és azon méginkább, hogy volt, hogy nem is voltak még. Örülni annak, hogy nem nekem kellett kitalálnom, milyenek legyenek. Most még nincs más dolgom ezen kívül, és kaptam talán elég időt, hogy megtaláljam a fonalat, és ha kell, majd fel is vegyem...

Vasárnapi játék

Mikolt ma az ebéd utáni szabadprogram keretében a pihenőszékében ülve a feje fölé lógatott játékokkal igyekezett közelebbi viszonyba kerülni. Először csak nézte őket, majd a tegnapi sikerén felbuzdulva kézzel is megütögette a macit, majd a nyuszit is, és végül megpróbálta szóra bírni a társaságot.

Bár egyikük sem válaszolt, Mikolt lelkesen gagyarászott, és jókat mosolygott hozzá. Én pedig saját lelkesedésemet visszafogva csendben dokumentáltam, ami kamera zötyögése mellett így sikerült :)



Daninak nem is sikerült feltűnés nélkül osztoznia Mikolt végtelen örömében :)

Hanna egy idő után bekapcsolódott a játékba a maga módján, odakucorodott Mimi mellé, és megmutatta neki a kék dobozt, amiben a "Kis" babája "Alsz" az összes kiegészítőjével. Mikolt ámult bámult, amikor Hanna azt mondta neki: "Nész" :):) És még mondja bárki, hogy nincs együttjáték ilyen kicsi korban. :)

2008. szeptember 20., szombat

Nézelődik :)


Ez a picike :)

A napok ébren töltött részében zömmel kézben van, nem nagyon szereti sem a szőnyeget, sem a pihenőszéket. Vannak a napnak azonban kitüntetett időszakai, gondolom ez a pocak teltségével és a pihentség fokával nagyban összefügg, amikor akár fél órát is elvan egyedül. Ma a pihenőszékben ücsörögve rácsodálkozott a felette lógó macira, nyuszira, és egy óvatlan pillanatban meg is ütögette őket, aminek nagy kacagás, gőgicsélés lett az eredménye. :)

Csuda édes, ahogy mondja a magáét, (tennék fel videot, de valahogy tömöríteni kellene, mert így hetekben mérhető, mire felkerülne...) és nevetgél hozzá. :)

Este a fürdések végén már jó fáradt általában, és sír is persze. Dani miután felöltöztette, odavitte Hannához, aki a kádban basáskodott épp, és megkérte, énekeljen Mikoltnak valami szépet, hátha abbahagyja. Hanna énekelt, Mikolt pedig abbahagyta a sírást, és hallgatta, de nagyon nagy átéléssel. :)

Bukfenc

Három éves korom körül, az esti lefekvés nálunk is a mama hivogatásával ért véget, aki gondolom a következetesség jegyében általában egyértelműen adta tudtomra, hogy az ajtó becsukása azt jelenti, hogy egyedül kell elaludnom. Hogy ne unatkozzak, (és mert tudtam feleslegesen hívom, úgysem jön...) tornáztam a kiságyban, emlékeim szerint felmásztam a tetejére, onnan pedig ugráltam, bukfenceztem. A rácsok meg is lazultak, és egyik másik végérvényesen ki is esett. Hogy miért nem mentem ki a mama után, nem tudom...

Hanna pár napja a délutáni alvás előtt az ágyában nem fekszik le rögtön, hanem a fenekét égbe emelve, nyújtott lábakkal a fején megtámaszkodik, mint aki bukfencezni készül. Ennél tovább nem merészkedett, mindig lefektettem vízszintesbe. Ma végül a szőnyegen bemutatta, amit eddig gyakorolt, szabályos bukfencet. Nem is egyszer, sőt a papának is megmutatta, mikor hazaért.

Persze, mire kicsodálkoztam magam, és észbekaptam, hogy lefényképezzem, már elment a kedv. Majd holnap igyekszem megörökíteni.

2008. szeptember 18., csütörtök

Just a perfect day...


Dani nélkül, és mégis :)
Reggel Hanna ébresztett nyolckor, cserébe viszont kaptam tőle még egy pici időt ébredezni, mielőtt inni kért volna. Reggeliztünk, ő kukoricát, aztán kalácsot margarinnal, én ugyanezt kukorica nélkül, és lekvárral. Csendes, zenehallgatós, gyurmázós délelőttünk volt, és az ebédet is sikerült megbeszélnünk a dédivel.

Mikolt valamivel fél 10 után ébredt, (káprázatos, ahogyan aludni tud, általában este kilenctől reggel kilencig, három szopiébredést beiktatva...) jókedvűen, kipihenten. 11 előtt nem sokkal, minimális sírást követően elindultunk sétálni, és bár én azt gondoltam a játszótérre megyünk, Hanna a következőt mondta: Mimm, Te. Vagyis Bimmbamm, azaz harangot mejünk nézni a templomhoz... Csodálkoztam, visszakérdeztem, de a válasz határozott volt, nem játszó, templom. Lesétáltunk, közben Mikolt elaludt, Hanna nézelődött, és épp harangszóra értünk a templomhoz, de Hanna valahogy nem volt elégedett, így aztán megbeszéltük, hogy buszozunk is egyet, az mindig nyerő nála.

Új busz jött, süllyeszetett padlóval, amire könnyedén feltoltam az amúgy 11+13+5+csomagok kg kocsinkat, és egészen a falu tetejéig utaztunk, ahonnan csak lefelé kellett gurulnunk a dédiig, ahol isteni pogácsát, túrógombócot, paradicsomlevest és paprikás krumplit kaptunk.

Hazagurultunk, Mikolt idő közben kétszer kinyitotta a szemét, egyszer nyekkent is, de aludt tovább. Itthon ebéd, aztán szopi, majd fektetés, kisvártatva postás néni csengetés, kapunyitás, ezzel természetesen az addigi igyekezetem, hogy Hanna mielőbb elaludjon kudarcba fulladt, végül negyed órányi csomagbontogatás után sikerült előbb a picit, majd a kicsit is ágyba dugni...



Most csend van és béke...
Banális, egyáltalán nem világrengető, sőt, mégcsak megélni sem fogunk belőle, és mégis Tökéletes :)

2008. szeptember 17., szerda

Hanna és a türelem...


Tegnap este Hanna az etetőszékében ülve kérte, adjam neki oda a gyurmát, amit vettünk.
Mondom neki:
- Mindjárt odaadom, csak befejezem a .... (nem emlékszem, épp mi volt a kezemben...)
Erre Hanna:
- Mooos.

Ezt a szót tegnap hallottuk tőle először :):)

2008. szeptember 16., kedd

7 7


Elég bizarr ünneplése volt ez a mai napnak...

Kezdődött azzal, hogy az én jóuram elhagyott bennünket, hogy tevőlegesen is kifejezze, dolgozik. A reggel az ő ajtónkbecsukása után kezdődött kb. 2 mp-cel, Hanna ugyanis a legkisebb zajra felébred, pláne, ha az valakinek az elmenetelét, vagy jövetelét jelzi. Mikolt még aludt, így nem bántam, sőt, mikor csíkszemekkel kioldalogtunk a konyhába, kellemes meglepetés is ért, készen volt a reggelink. :)

Ettünk, felöltöztünk, fogat is mostunk, mindezt könyörgés, és hisztik nélkül, (nem tudom, mi történt :)) majd épp időben megérkezett a legeslegkisebb is álomországból. Szerencsére nem olyan régen evett utoljára, így a szopival nem töltöttünk időt, inkább pelenkáztunk, öltöztettünk... volna, ha nekem nem kellett volna egy percre kimennem a fürdőbe. Eközben Hanna, igen dícséretes, bár nem rászabott módon segíteni akart, aminek a vége egy puffanó hangként jutott el hozzám. Lepergett előttem az elmúlt 31 év... rohantam. És igen, rutintalan kétgyerekes édesanya... Mikolt a mi ágyunkban alszik éjjel, az egyszerűség kedvéért. Hanna innen húzta (gondolom) magához, hogy pelust cserélhessen rajta, csak nem vette figyelembe a súlyt. Mikolt pedig zuhant, le az ágyról, hogy mire érkezett a parkettán kívül, azt csak találgatni tudom, mert egy piros folt lett a buksiján, viszont nem sírt, csak egy keveset, és nem hányt, és nem is lett bandzsa sem, így egy rövidebb hegyibeszéd, és két ölelgetés után elindultunk csiribirire.

Babakocsiztunk, mert azt gondoltam, jót tesz mindannyiunknak, csak az időjárással kalkuláltam, viszont olyan szerencsénk volt, hogy odafelé csak flhős volt az ég, visszafelé pedig szitált valami, erősen október végére emlékeztető csapadékféle...

Csiribirin Mikoltot is betettük a zsuppos kenőbe, és megringattuk benne, amit láthatóan nagyon élvezett, különben pedig a hintapalinta előtt ébredt egy pár perccel, gondolom a gyomra jelzett, mert amennyi zajt a gyerekek csaptak, arra már jóval előbb fel kellett volna ébrednie, de ő úgy aludt, mint a bunda... Jó, hogy van egy ilyenünk is. :)

Délután doktornénit látogattunk, első körben K vitamint iratni, aztán észbe kaptam, hogy mindenki kicsit ütött kopott, Daninak tegnap este talán még láza is volt, ezt nem tudom ponotsan, mert a lázmérőnek lába kélt. Nekem vándorbetegségem van, a torokfájás, orrfolyás után mára köhögés, rekedség tünetegyüttest produkáltam, Hannának folyik az orra, és kiütéses a pelenka alatti rész rajta, Mikolton nem tapasztaltam semmit, de jobbabékesség alapon őt is megvizsgálta Marika nénink. Szerencsére semmi :) Hanna kap nurophent, mi pedig felnőttek módjára kúráljuk magunkat.

Szóval édes pici Mikolt Isten éltessen sokáig.

Jaaa, és megszülettek Máté ikerhugicái :):) Reméljük jól vannak.

2008. szeptember 14., vasárnap

Hazajöttünk


Mert esett az eső, és hideg is lett, de nagyon, és mert úgy éreztük, talán ha pihenni nem is sokat, de látni eleget láttunk egyelőre, és majd ha Mikolt kicsit nagyobb lesz, és a nap is kisüt, és úgy is marad, visszajövünk még...

Dani interpretálásában Mikolt születése óta ez a pár nap volt a legkeményebb :):) Úgy kell nekünk, illetve ha valakinek, akinek ekkora gyerekei vannak az ősz rohambeálltakor kerül zabszem a fenekébe, hát ne csodálkozzon, hogy nem tudja az egész házát összepakolni patikussal, közérttel, és nagyszülőkkel együtt. Ez utóbbiak mentették meg életünket, amiért itt és most is nagyon nagy köszönet! :) Persze Petit sem hagynám ki a körből, mert nem elég, hogy Hannával türelmes, Mikolttal finom volt, ilyen képeket csinált...


Többek között...

Különben pedig gyönyörű kirándulás volt, minden ellenére, és magunkat ismerve legközelebb is elindulnánk, bááár egy kicsit többet készülnék rá, és másik hónapot választanék...

2008. szeptember 13., szombat

Hanna kikapcsolódik


Valamelyest megviselte Hannát a nagy utazás, kicsit hisztisebb, és nehezebben kezelhető, mint általában, de ez is elmúlt egy csapásra azzal, hogy Petivel a volán mögött megérkeztek a nagyszülők tegnap. Az idő hűlt, és szemerkélt az eső is, de ennek ellenére kirándultunk egy nagyot. Hanna a nagyszülői autóban utazott :) és Pepe társaságát végtelenül élvezte.


Jártunk Sant Gilgenben egy állatfarmon, ahol gokartokkal furikáztak Petivel, ugráltak, és kiskecskét etettek.




Ebédeltünk Mondseeben, egy nagyszerű, nylonabroszos olasz étteremben, aztán Salzburgban sétáltunk, mivel a Kegelbahnra az eső miatt nem volt merszünk felülni.


Mikolt gyakorlatilag végigaludta a napot, szopiszünetek beiktatásával, aminek eredményeként éjféltől fél háromig fenn voltunk vele, és volt kis sírdogálás is. Sajnos...

A szállás a hideg megérkeztével elveszítette a 100%os komforfokozatá, fáztunk, és Danival együtt fáj a torkunk, és folyik az orrunk is... Reménykedem, hogy a légkondi miatt van csak, és a gyerekek nem kapják el, pláne a legkisebbet lenne jó megvédeni.

2008. szeptember 11., csütörtök

Ezt kaptam...


Emellett elhanyagolható még az is, hogy Hanna ma délután egyáltalán nem volt hajlandó aludni... Igen, biztosan én lovallom bele magam túlzottan ebbe a témába, de ha egyszer úgy gondolom, hogy aki napi három órákat alszik délután, annak szüksége is van rá... Bárhol is vagyunk, és bármennyire is kizökkent esetleg az eddigi kerékvágásból...
Merthogy tegnap reggel elindultunk Ausztriába. Illetve előbb összepakoltunk, rekord három óra alatt, aztán autóztunk egy hatalmasat, amit a gyerekek kivétel nélkül igen dícséretesen viseltek, Mikolt evett aludt nézelődött, Hanna aludt, aztán játszott... Így is este lett, mire megérkeztünk Salzkammergut tartomány Attersee (nevéből következően tó) melletti domboldalba, egy farmra. Az a szép fából épült ház, oldalában egy terasszal, az a szállásunk.


Miután kibosszankodtuk magunkat a vendéglátónkkal folytatott legombolós, kicsinyes beszélgetésen, megpróbáltuk belakni a három szintet, és amilyen gyorsan csak lehet, ágyba tenni a kicsinyeket. A legapróbbat hamar sikerült, kis mosakodás egy lavórban, pelenkázódás a mosdóra varázsolt vágódeszkán... szopi, és szundi. Hanna nem volt ilyen egyszerű, vele megküzdöttünk, de végül sikerült saját ágyban, Danival maga mellett majdnem éjfélkor elaludni. (és akkor nem alszik délután... mer nem fáááradt...aha...)

A mai nap az ámulás-bámulás jegyében telt, ugyanis tegnap este csak sejtettük, hogy szép helyen vagyunk, de reggel teljes valójában be is bizonyosodott. Sétáltunk, kis tavacskában halakat néztünk,


Nagy rét közepén szelíd cicát simogattunk, bocikat, libákat tapsoltunk kitartóan, aztán bekocsokáztunk a "faluba", ahol osztrákországhoz illő rend, tisztaság, spar és wiener schnitzel vár bennünket. A picuri evett-aludt-szemlélődött :):) (nem okoz nagy meglepetéseket a drágaságos kicsi emberünk :)), Hanna homokozott, evett valamennyit, hisztizett kb. ugyanennyit, mi pedig a már jól begyakorolt ámulbámul programnak tettünk maximálisan eleget.

2008. szeptember 9., kedd

night and day


Ez nem Hanna napja, sőt már az éjszaka sem volt az övé...

Pedig már olyan szépen alakultak a dolgok, le sem mertem írni babonából, hogy az előző héten négy végigalvós éjjelünk volt, amikor fél nyolc, nyolc körül érkezett Hanna, és három olyan, amikor csak vissza kellett kísérni az ágyába és már aludt is.

Ezzel szemben tegnap este szokásos időben került ágyba, viszont éjfél volt, mire végre elaludt. Közben volt minden, kisebb fajta balettelőadást követhettünk végig, és amikor fél éjfélkor kattanásokra lettünk figyelmesek, már csak röhögtünk kínunkban, ugyanis édes kicsi lányunk a szobájában lévő sólámpát kapcsolgatta le-föl... Éjfélkor még megetettem... Hajnali ötkor az előszobában kezdett kipakolni a táskámból, ekkor elszakadt minden maradék idegszálam is, és enyhén bosszús hangon közöltem vele, hogy akkor most felkelhet, én megyek aludni. Erre letette a fejét, (hat óra volt...) és aludt kilencig. A begyógyult szemeinket nem is szeretném lefotózni...

A mai nap persze ennek böjtjeként nem egyszerű, pláne, hogy Dani még dolgozni is elment. Délelőtt végre csiribirin voltunk, Hanna arcán, mintha nem tudna... egy fél mosoly sem jelent meg. Aztán autóval meglátogattuk villámmód Mariannt, vittünk nekik tejecskét, Danit pedig út közben kitettük, menjen a dolgára. Hanna innetől kezdve vígasztalhatatlanná vált, sikított, mint egy kismalac, közben Mikolt is rázendített, ő az éhségtől... Nem részletezem, milyen érzés két üvöltő gyerekkel a hátam mögött igyekezni minél előbb haza.

A délutáni alvás gyakolatilag ágybazuhanással kezdődött. Jelenleg csend van, miután megszoptattam Mikoltot megint, (két óra elteltével, hmm...) gyorsan igyekszem pótolni valamennyit a kiesett alvásmennyiségből... hátha nem keltenek fel...

2008. szeptember 8., hétfő

Újszülöttből csecsemő


Margaret Mahler, magyar származású pszichológusnő elmélete szerint az újszülött életének első pár hete az ún. autisztikus fázis. A kisbabák egyfajta szendergésszerű, dezorientált állapotban vannak, tulajdonképpen a méhen belüli időszak folytatása ez, vagy talán annak lezárása. Ebben a szakaszban nem különülnek el lényegesen egymástól sem a külső ingerek, sem pedig az újszülött és az édesanya a gyermek szempontjából.

A második hónap közepén, vagyis amikor csecsemővé érik a baba, szimbiotikus fázis veszi kezdetét, az érdeklődés lassan kifelé fordul, és a baba kezdi észlelni azt is, hogy a szükségleteinek kielégítéséhez szükséges az édesanyja. Ugyanakkor viszont az anyával egyfajta kettős egységet képez, más ezt duálúniónak nevezi, azaz a csecsemő számára én és anya egy egység.

Kevésbé tudományosan:
Mikolt csecsemő lett, vagyis betöltötte életének hatodik hetét. :)

Olyan sokszor jutott eszembe a fent nevezett hölgy ezidő alatt, mennyivel egyszerűbb lett volna a gyermekeim megismerése után tanulnom ezekről a fázisokról, mert tényleg. Bár Mikolt esetében, (és Hannánál is így volt) nem tartott egészen hat hétig a kikelés, nagyon jó volt nézni, ahogy a pici szemei össze-összeakadnak, ahogy le-lecsukódnak a szopizás végeztével, amint beleájul az alvásba, legyen bármekkora hangzavar, vagy nyüzsgés körülötte, ahogy egy cseppet sem érdeki, nappal van-e vagy éjszaka, és ahogy egész lényével ágált azok ellen, amik bántották, mint pl. a szelek, a kakis-pisis pelus, vagy a hirtelen erős zaj.

A lelkesedésem változatlan ami a csodálatot illeti, és szerencsére Mikolt alvása is hasonló, mint eddig, de már nem olyan kis bambuli, mint volt. Illetve bambulinak bambuli, de határozottan nem autisztikus. :) Figyel, szemlélődik, befogad. Látványosan koncentrál, követi a szemével a lassan mozgó ismerős, kedves, vagy csak figyelemre méltó dolgokat. A szimbiózisról pedig csak annyit, hogy Dani legnagyobb bánatára a mami az, (vagyis én :)) aki legjobban kell, ha megnyugtatásról, ringatásigényről van szó... És persze az evés, altatás, miegymás is velem az igazi... kárpótlásként a végigvirrasztott éjszakákért, de ez más bejegyzés tárgyát képezi majd...

Szóval ilyen a mi pici Mikoltunk hat hetesen:

Alvás: Nap közben kiságyban, zsebben, babakocsiban, éjszaka még mindig mellettem a nagyágyban. Hason, cumival, de ez utóbbi csak az elalváshoz kell, aztán akár ki is eshet. Nukot használok, Hannánál is ez vált be, az aventessel anno próbálkoztunk, de Hanna nem tudta jól a szájában tartani. Könnyen elalszik, általában magától, kivéve este, amikor már nagyon fáradt. Ajándék ez nekem :)

Evészet: Szopi, nagyjából háromóránként, az ő rendszere szerint. Ebbe naponta egyszer avatkozom csak be, amikor éjjel éjfél körül én is ágyba kerülök végre, akkor álmában megetetem, hogy ne kelljen fél óra elteltével újra felkelnem. A tejecske még mindig sok, jut belőle Lencsinek is :)

Testiek: Szépen gömbölyödik, bár én nem vagyok híve a putto kisbaba imagenek, szerintem egy kisbaba nem attól gyönyörű, ha minél hurkásabb... Inkább legyen békés, mosolygós, és olyan, amilyen neki a legjobb. A mieink inkább hosszúak, mint szélesek, bár Mikoltnak sikerült egy tekintélyes tokázmányt varázsolnia az álla alá. :) Sőt, Dani a múltkor a fürdés előtt újabb husit fedezett fel a combiján is, amit büszkén mutogatott nekünk. :)

A szemei még mindig kétfajta színben pompáznak, rengeteg szempillája lett, és már van szép íves szemöldök kezdeménye is. :) Ezeket a változásokat annyira szeretem nézni, minden nappal újabbak jelennek meg, és egyre hosszabbak is.

Az arcán múlóban vannak a piros pöttyök, amitől teljesen kisimult lett, a szeme fölötti piros folt is halványodik. Dani szerint egyre szebb :) én pedig elfogult vagyok.

Már nem csak a fejecskéjét tartja, hanem hason egészen az öklén támaszkodik, megemeli a vállát, és a karját is nyújtogatja. Voltunk csípőszűrésen is, minden rendben, de tornáztatni kell, a belső combizmok még elég feszesek. Tornázunk :)

Masszírozom minden este fürdés előtt, egyelőre a lábak és a pocak van napirenden, eddig tart a türelme. Ez az egyik legjobb része a napnak, a maga sajátos síros, hisztizős, kishelyre bezáródós, pancsolós, meztelenkedős módján.

Lelkiek: Bújós, mosolygós, befelé figyelő, nyugodt, néha kiabálós, ritkábban sírós, könnyen megvígasztalható kisbaba még mindig. :)

2008. szeptember 7., vasárnap

Turistáskodtunk


Igazából játszóterezés lett volna a program, kis buszozással kiegészítve, de mind a kettő elmaradt. A buszozás azért, mert Dani inkább a séta mellett döntött, a játszó pedig, mert a Szentháromság térre épp 7kor értünk, és ekkor zártak. Ebből az is következik, hogy tényleg vigyázzák a jókisjátszót, ahova eddig nem sikerült még eljutnunk, de igyekszünk...

Így aztán lett belőle sörivás Apának, fagyizás Mamának, japán turisták bámulgatása, szlovák siserehad végigmérése, hegedűs bácsi hallgatása Hannának, ölelgetés, puszik, szuszókálás Mikoltnak, unokákban elmerülés, nézelődés, Hanna után rohangálás Nagymaminak. És tényleg olyan volt, mintha mi is csak pár napra jöttünk volna...

2008. szeptember 6., szombat

Kiképz(őd)és

Vagyis a testvéri szeretet...
Ma reggel Mikolt a játszószőnyegén feküdt, amit hamarosan megunt, és hangos sírás formájában adta tudtunkra, hogy itt az ideje valamin változtatni.

Hanna kiszaladt a szobájába, majd egy cumival érkezett, amit megpróbált Mikolt szájába tenni. Elsőre nem, de sokadjára sikerült is neki, amit nagy boldogsággal vett tudomásul, ráadásul a pici ettől hirtelen meg is nyugodott.


Hogy ne unatkozzon, Hanna egy csörgővel igyekezett szórakoztatni, előbb a fejét ütögette vele, (hogy biztosan észrevegye...), erre Mikolt persze sírni kezdett. Cumi újra be, csend... Újabb próbálkozás, ezúttal a szeme előtt. Mikolt áhítattal nézte, lehet hogy a malacot, de az is, hogy Hannát. Pár napja egyre többet figyel, Hannát láthatóan nagyon szereti. :)


Sikere örömére Hanna jól meg is szeretgette, megpróbálta ölbe venni..., na ekkor avatkoztunk közbe :)

2008. szeptember 4., csütörtök

Cím nélkül

Kicsit kimerültem. Legalábbis a szervezetem erre hívta fel a figyelmemet. Történt ugyanis tegnap, hogy délután egyedül maradtunk a gyerekekkel, (Daninak néha dolgoznia is kell...) én pedig vagánykodtam.

Vagyis felpakoltam minden szükségeset, (húsz perc..) aztán magunkat az autóba, és átkerekeztünk Hűvösvölgybe, olyan fontos dolgokért, mint a Nyári böngésző Hannának, illetve popsitörlő Mikoltnak. A dm-ben már nem esett jól a rajtam szuszókáló kiskinccsel hajolgatni, és a bal mellemet is éreztem. (Hannánál megtapasztalhattam a mellgyulladás minden szépségét) Amikor végül felvettük Danit is, már nem nagyon tudtam a lábamon megállni, estére hőemelkedésem lett, hidegrázással, minden tagom fájt... Így altattam Hannát, aki nem igazán vette, hogy ma kivételesen gyorsan, és csendesen kellene egymagában elaludnia. Azért kisebb harc után kicsivel 10 után kiengedett magától.


Mikoltot hirtelen felindulásból megetettem fél 11kor, így először majdnem fél négy volt, mikor jelentkezett. Én pedig 11től aludhattam. Hanna négykor felsírt a szobájában, de nem jött át, ilyen még sosem volt. Kb. két perc alatt vígasztaltam meg, aztán aludtunk tovább... Reggelre már csak a gyengeség maradt, de azt hiszem, ma nem duhajkodok...

Picit az örömeimről is :)

Mikolt egyre többet mosolyog. Lásd fentebb :) Álmában, de ébren is. Sőt már vissza is mosolyog ránk. A fejét hihetetlen magasra emeli, és a vállát is meg tudja már tartani. Amikor kézben van, egy ideig nem is kell tartani, tartja magát...


Hanna legszívesebben Mikolt pihenőszékében ejtőzik, ki és becsattolgatja magát. Egyre többször elkéri Mikoltot is, hogy az ölébe vehesse, megpuszilgathassa. Csibész azért, mert ha megunja, simán ledobja az öléből, úgyhogy nagyon résen kell lennünk :):)