2009. január 17., szombat

Hol a szék?

Tegnap délben megkaptuk Lencsitől a fürdőkarikát. Nekünk ugyan egy picit még korai, Hannának nagyon tetszett az ötlet, hogy együtt fürödhetnek Mikolttal. Még szárazon ki is próbáltuk, vonatosat játszottak. Mikolt volt a masiniszta, nagyon komolyan tette a dolgát. A legjobb, ahogy a lábával támasztja a levegőoszlopot, nehogy nagyon begyorsuljanak, és Hanna lemaradjon esetleg.

Különben szép egyenes háttal ücsörgött, és komolyan megsértődött, mikor kivettem, szeretett volna további kutatásokat végezni a kapaszkodón található forgó alkatrészeken.

Este élesben is kipróbáltuk. Ma fürödtek először együtt a lányok, Hanna alig várta, és úgy tűnt, hogy Mikoltnak is tetszett a nagy kád, a nagy víz, a nagytesó. Olvasgattak, autóversenyeztek, aztán Hanna meg is mosdatta a kicsit. Annyira helyesek voltak, mi csak olvadoztunk a parton, Daninak nem is maradt sok dolga a törülközésen kívül. Azért persze hamar elérkezett a pillanat, és Hanna kipaterolta Mikoltot a karikából, de tulajdonképpen teljesen megértem. Ha Mikoltnak olyan jó, akkor neki is kell.

Sajnos a karika nem a legjobb konstrukció, mondhatnánk elég gyenge kivitel, emiatt pár hónap használat után gyakorlatilag az összes tappancs elszakadt, így ma visszavittük a Brendonba, ahol elküldték szervizelni. Majd szólnak ha készen van, addig pedig marad Dani kezében Mimi, mert a nagykádas együtt fürdést Hanna a karika nélkül is szorgalmazza. Közben meg kérdezgeti: Mama, hol van a szék?

2009. január 16., péntek

Olvasós

Kata kérésére :)
A tavalyi év olvasmánylistájának best of 5-jét kellene összeállítanom. :)
Szeretem a könyveket, időről időre vannak kedvenc témáim, szerzőim, korszakaim, amit szívesen veszek a kezembe. És vannak olyan korszakok is, amikor egyszerűen nincs kedvem a betűkhöz. Könyv formájában legalábbis. Illetve rövid novellákat, esszéket, cikkeket szívesen olvasok, de a regény, tanulmány befogadhatatlan. Hanna életének legelején nem maradt igazán energiám a könyvlapzgatáson kívül a feldolgzáshoz, aztán volt egy időszak, amikor nagyjából minden hónapban egy vagy két könyv is elfogyott. Amikor Mikolt a pocakomba került, megint eljött egy ilyen könyvtelenebb szakasz, úgyhogy jelenleg nem büszkélkednék. :)

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ha Dani olvas valamit, azt mindig elmeséli, és fordítva is így van, így ha nem is olvasok, mégis megvan az élmény egy kicsit zanzásítva. Emellett pedig Nők lapja, geo vagy hvg, index, poronty és a blogok bőven csillapítják a betűéhségemet, mégha más formában is.

És akkor összeszedve a gondolataimat, a tavalyi évben két novelláskötetet bírtam a leginkább, az egyik Szerb Antal Szerelem a palackban címűje, a másik pedig Rakovszky Zsuzsa A hullócsillag éve volt. Újra elolvastam Marquez Száz év magányát is amiben minden alkalommal találok valami újat és valami nagyon otthonosat. Elkezdtem, de nem volt kedvem végül Esterházy Harmonia caelestisét, de ez akkor nem számít. :) Volt egy Agatha Chrisite, Mary Westmac néven megírt Távolt telt tőled tavaszom című regény is, és amikor végképp úgy éreztem, hogy teljesen el fogok butulni, valami ritka perverz módon kezembe vettem a Józsa féle pszichoszomatika tankönyvet is. :)

És persze Boribon, meg Böngészők, meg Anna és Peti, és legújabban a mondókáskönyvek...

2009. január 14., szerda

Hernyócska

Tegnap óta Mikolt lassan, de biztosan nekilátott, hogy megtanulja, hogyan lehet hason fekve, kezek segítsége nélkül, a popsiját magasra tornászva icipicit előrefelé haladni. Keményen dolgozik, annyira helyes. :):) Nekem pedig eszembe sem jutott lefényképezni. Sajnos. :):)

Nászutak

Lassan nyolc éve, hogy egy szerencsétlen-szerencsés baleset által, kénytelen kelletlen megismertem Danit. Ezen azóta is sokat mókázunk, mert tényleg mindenhez volt kedvem akkoriban, de beszélgetni, új ismeretségeket kötni egyáltalán nem. Persze ilyenkor éri utol az ember lányát a végzete, hiába is ellenkezik.
Sok próba, gyötrődés, vágyakozás, várakozás és még több formálódás után, házasság lett ebből a véletlenből. Mire idáig jutottunk, már annyi mindenen túl voltunk közösen, hogy biztosak voltunk benne, hogy ennek nagyon sokáig kell tartania, különben értelmetlen volna. Részemről semmit nem csinálnék másként, igazi szövetségesem, barátom Dani, el sem tudom képzelni, hogy hogy történt az a sok minden köztünk, ami megelőzte a végleges döntést. Mindegy is, hiszen azóta szintén rengeteg minden történt és csak megerősödött bennünk, hogy jó ez így.

Majdnem négy éve, hogy hazajöttünk a nászutunkról. Az esküvőnk után, 2004 augusztusában elindultunk, hogy megnézzük a világ másik oldalát. Dani nagymamájának nővére akkor ünnepelte 100. születésnapját Sydneyben, az egész család hivatalos volt az ünnepségre, Pali, Mari, Peti így már korábban elindultak, mi sajnos a nagy eseményen nem vehettünk részt, de kicsit késve azért sikerült neki gratulálnunk.
Három hónapot töltöttünk Ausztráliában, vettünk egy kisbuszt, amiben éltünk, szedtünk borsót, láttuk platipust, karba vehettünk koalát, búvárkodtunk a Nagy Korallzátonynál, dolgoztunk hajón, majdnem ráléptünk egy mérgeskígyóra, szereztünk egy csomó ismerőst, megismertük a nagycsaládunkat és igazán megszerettük őket. Aztán továbbálltunk és a további három hónapot Délkelet-Ázsiában töltöttük, ami számomra addigi életem legnagyobb kihívása volt. Nem éreztem otthonosan magam, vágytam vissza Sydneybe, és mégis rengeteget kaptam ettől az időtől is. Voltunk a hosszúnyakúaknál, megnéztük a világ akkori legmagasabb épületét Kuala Lumpurban, átvészeltük a cunamit karácsonykor, eltűnteknek nyilváníttattunk, majd laktunk a szingapúri Magyar Nagykövetnél, aki szintén családunk tagja. 2005 januárjának közepén, a barnaságot magunkba sütve, tele élménnyel, nehéz szívvel és mindenféle perspektíva nélkül értünk haza a 32 fokból a -16-ba.

Néhány nosztalgiakép, csak hogy fájjon a szívem :):)
Második nap, Sydneyben, végre süt a nap. Pár éve nem volt eső, de nekünk jutott belőle az első nap rendesen. Kérték, jöjjünk máskor is. :)

A Kings Cross, ahol az autónkat vettük.

Kis wallaby, fogságban. Aztán láttunk szabadon ugrálót is.

Canberrából Sydney felé, az óceán bűvöletében.


Byron Bay, valamikor október végén, mikor Dani végre lelkesen elindult kipróbálni a szörföt. Mikor húsz perc próbálkozás után feladta a hullámokkal folytatott küzdelmet, lerogyott a parton, és öregnek nyilvánította magát.

Fraser Island, Lake Wabby. Az egyik legcsodálatosabb hely a világon. Csöpögés nélkül...

Whitsunday Islands, Whiteheaven beach. Magáért beszél...

Lake Mackenzie. Kristálytiszta édesvíz a homoksziget belsejében.

Thailand, Krabi, valahol a hegy tetején.

Bangkok sokféle arca.

Úton a hosszúnyakúakhoz, Chiang Mai közelében, majd a kis csalódás az egyébként fantasztikus közegben... :)
Ko Pipi, a cunami előtt pár nappal, "longtale boatokkal". Egy svéd családdal találkoztunk idefelé, akikről nem tudjuk, hogy Ko Phuketen mi történt velük december 26-án. Rengeteget gondolok rájuk, és bízom benne, hogy túlélték...

Karácsony, Szenteste Malajziában, Penang szigetén, papucsban, 32 fokban. Érdekes, szomorkás, különleges volt.Kínai templom, Penang. Ebben az utcában megfért egymás mellett a mecset, a kínai templom, a hinduk szent helye, egy görög katolikus és egy római katolikus templom is. Lenne mit tanulnunk tűlük az elfogadásról.

Cameron highlands, a cumani napján ide menekültünk a teaföldekre. Kuala Lumpur, a Petronas Towers a háttérban.

Szingapúr, amiről el sem tudtam képzelni, hogy milyen, de nagyon kellemes meglepetés volt a maga kockaszabályaival, tisztaságával, bőségével, egy egészen másfajta Ázsia.

Hú de fiatalok voltunk, meg könnyedek...
Azóta is azt gondolom, ez volt az egyik legnagyszerűbb fél évünk közösen.

És hogy mindezt miért írom most?
Mert lassan fél éve, hogy megérkezett a második kislányunk, és Dani úgy döntött, egy ideig itthon marad velünk. Hogy megismerje a kisebbet, hogy többet lehessen a nagyobbal, hogy könnyebb legyen az első időkben kettővel lennem. Akkor azt tervezte, három hónap múlva újra nekiindul a külső világnak, de szerencsére másképp alakultak a dolgaink.
Már a szülés után tudtam, ez egy második nászút nekem, bármeddig is tart. Hogy majdnem napra pontosan akkor kezdődött, mikor az első, és majdnem napra pontosan úgy fog véget érni, mint a második, véletlen, de szép.

Szerettem ezt a fél évet, nagyszerű dolog, hogy Mikolt úgy élt eddig, hogy két, majdnem egyenrangú szülője van. Dani is éppúgy meg tudja vigasztalni, mint én, ha telefonban meghallja a hangját, mosolyog. Dani pedig ismeri, érti, tudja. Hanna sokkal jobban kötődik hozzá, mint ezelőtt, rengeteg dolgot csináltak közösen, a tücsökzene eddig csak kettejüké volt. Mi pedig párként, ha minden időnket együtt töltjük, sokkal jobban működünk, mint úgy, ha a napnak egy korlátozott részében találkozunk csak. Mindig így volt, és nem is változott ez semmit.

Dani a jövő héten visszaáll a csatasorba. Tudom, hogy jól van ez így, elfogadom, sőt még örülök is, de szomorúság is van bennem. Nem is kevés... Épp úgy, mint négy évvel ezelőtt. Csak ma más miatt... :)

2009. január 13., kedd

Szókincs

Mikolt ma újabb szóval kápráztatott el bennünket. Eddig a grrr, brrr, ööö, eööö volt napirenden, ma finomított és tisztán ejtve ezt mondja: Ejj ejj ejjj. Nemtetszését nyilvánítja így, ha éhes, fáradt, szól. Ahogy Hannához képest halad, holnap majd ezt mondja: Ejj de éhes vagyok! :):)

Folytatásos

Ha nem alvás, akkor evés...

Úgy tűnik, sikerült valamennyire visszaállítani a tejmennyiséget, vagy megnövelni annyira, amennyi Mikoltnak jelenleg mondjuk elég.
Eszembe jutott a sárgarépa, Hannánál a nyers répa evés sokat segített, és ráadásul szeretem is. Nagyobb adag mmp-t szedek, napi 4et, van amikor buzgó véletlenből 5öt is sikerül. Nappal sokkal többször kerül csatlakoztatásra Mikolt, ebből nem minden esetben eszik ugyan, de pár korty is beindítja a tejemet szerencsére. Minden szopi után fejek, (hurrá) így mostanra napi 80-100 ml-t félre tudok tenni, amit hajnalban megiszik üvegből. Így pár napja ki sem kellett olvasztani a tartalékokból.
Főzeléket este adok, mert rájöttem, hogy a délutáni, esti, (5-7-9) kétóránkénti igényt nem tudom kielégíteni leginkább, így a 7-es szopit váltottuk ki ezzel. Mikolt nem tiltakozik, szívesen megeszi amit kap, változatlanul sütőtököt, egy pici krumplival, almával.

Ettől egy kicsit többet alszik éjjel, már csak egyszer eszik, rosszabb napokon mondjuk kétszer.

Vendégségben

Mi is eljutottunk végre Ágiékhoz. Hanna egész nap emlegette Sárát, így nem volt váratlan, hogy a délutáni alvás helyett indulni akart. Sikerült meggyőzni.

Minél többet vannak együtt, annál jobban megy az együtt játék is, remélhetően egyre jobban. Eleinte Hanna az új konyhával volt elfoglalva, Sára pedig Mikoltnak adogatta vissza a cumiját.

Aztán kivasalták közösen az összes pelenkát, majd vacsoráztak egyet. Közben kis Mikolt is megéhezett, neki is adtam, főzeléket kapott, úgy tátogott hozzá, mint egy kis fióka. A csajok pedig köré telepedtek, nézték, Hanna kért, Sára nem kért a narancssárga masszából. :) Ma először nem volt elég az az adag, amire számítottam, végül egy teljes aventes pohárral bekebelezett a picike, utána pedig végtelenül elégedett, mosolygós, jókedvű lett. Nem mintha egyébként nem mosolyogna mindig, mindenkire, de ez a jóllakott mosoly mégis más egy kicsit. :)

A felnőttek is megvacsoráztak, közben a gyereksereg kiegészült Kolos barátjával, Árpival, akit Hanna sokat emleget, gondolom tetszik neki valamiért. Mondjuk tényleg kedves kissrác. A fiúk rohagáltak, a lányok pedig csúszdáztak, kiki a hevületének megfelelő módon. Sára nagy kacagással, Hanna háttal, és villámmódon.

Nehezen tudtam ellenállni, hogy befejezzem a teámat a konyhában, annyira vidámak voltak, jó volt nézni, ahogy bohóckodnak, dumálnak, viháncolnak együtt. Végül csak kimentem, és egy ideig fel se tűnt, mekkora csend lett. Csak mikor már nagyon gyanús volt, hogy nem hallunk egy pisszenést sem, mentünk be a gyerekszobába, ahol a csajok a földön voltak két plüss társaságában, amik eredetileg az emeletes ágy tetején laknak, valamint egy kirakóval, ami az ágytól kisebb távolságra de nem kevésbé magasan a falra volt szögelve. Hogyan szedték le nem tudjuk, elmesélni nem akarták, mindenesetre fent jártak és le is jöttek...

Ági köszönjük a finom vacsorát és a képeket is, ez utóbbiakhoz majd jól jönne egy kód is, mert egyelőre nem tudom letölteni őket. :):)

2009. január 12., hétfő

Jómadár

Fedőnevén pacsirta.
Hosszú volt a téli szünet, és még mindig nincs hosszabb nappal vagy melegebb délután, csak köd és sötét és hideg és ennyi. Tényleg nem egyszerű Hanna energiáit lekötni annyira, hogy nekem is maradjon, ő pedig eléggé tartalmasnak élje meg a napot, végezetül este időben és önként álomra hajtsa a buksiját, ezzel megkönnyítve nekem a koncentrációt a tejtermelésre.

Sőt. Manapság egyáltalán nem ritka, hogy éjfélkor, mikor a család összes tagja kidől, végre hajlandó ágyba masírozni, kiabálva, sírva. Fél. Persze, mert sötét is van, meg kellene is aludni. A minap pl. délben a nagymamáéktól hazafelé elaludt a kocsiban, felcipeltem, ágyba tettem, de amikor leért a feje a párnájára, felült, és bár csukva volt a szeme, közölte: Nem alszom. Akkor most nevessek?...

Jó, kicsit szégyellem magam a sok kreatív anyuka mellett, akik minden napra kitalálnak valami fantasztikusat. Mi is játszunk, de Hanna sokszor inkább ugrálóvárat, mászókát, másokkal közöset szeretne, és ez nem mindig kivitelezhető. Nem szeret egy helyben ülve rajzolni, matatni, pakolászni, másfél óra önálló játék után (ami szerintem egyébként megbecsülendő, nagyszerű, stb.) elege lesz, rombol, rohangál, úgyhogy vinni kell.

A heti program közösségi része télen három napra koncentrálódik, hétfőn tücsökzenélünk, kedden csiribiritornázunk, csütörtökön pedig úszunk. Téli szünetben persze nem. Hannának annyira hiányzott mindez, hogy már alig várta, hogy viszonláthassa a kedves ismerősöket, felnőttet-gyereket egyaránt. Ma végre helyreállt a rutin, és Móniztunk. Eredmény: egész nap dalolda. Hanna mikor épp nem evett vagy aludt, végignótázta a napot, én meg csak bámultam, meg örömködtem, meg gyönyörködtem egész nap. Nem számoltam, de rengeteg dalt tud, nyolcsoros szövegeket hibátlanul egymás után.

Köszi Móni. És Kati meg Zsuzsi.

2009. január 9., péntek

Együtt





Sikerült Hannát rábírnom, hogy egy zacskó mag társaságában maradjon egy helyben egy darabig. Mikolt pedig csak csodálta, figyelte, ahogy csörgött a zacskó, dolgozott a nagy. És bár Hanna nem sokáig maradt mellette, én mindenesetre nagyon nagy örömmel kattintgattam, jó volt látni őket együtt. :):) Hanna aztán szaladt egy kört, Mikolt kiabált neki, mire visszament egy puszira. Valószínűleg hatalmas dolog ez, nekem pedig nagy boldogság látni, hogy milyen jó testvérek.

Elindulni, elaludni

Mostanában ez a két dolog az, ami egyszerűen lehetetlen. Nekem legalábbis annak tűnik, bár idővel mindig sikerül. Hogy ez mennyi idő, az mindig kiszámíthatatlan, de sok.

Az elindulás általában azzal kezdődik, hogy elmesélem, hogy hova megyünk, mit csinálunk, aztán hagyok még egy kis kifutást Hannának, hogy befejezhesse, amivel épp foglalkozik, közben félig felöltözöm, Mikoltot is elkezdem készíteni, és ekkor jönne Hanna. Az esetek 99%-ban viszont egyáltalán nem akar. Hozzáteszem, amikor elébb megkérdezem, hogy menjünk-e, mindig nagyon lelkes... Ha kérem, vegye le, fel, meg se hallja, ha pedig elindulok, hogy összeszedjem, sikítva elrohan. Ilyenkor hagyom még egy kicsit, közben majdnem teljesen felöltözöm, és persze a kicsit is öltöztetem tovább, miközben magamban, vagy félig hangosan puffogok, mint egy rossz fimben, hogy miért kell minden alkalommal közelharcot vívnom egy jó programért. Hogy végül mégis elindulunk valahogyan, az annak köszönhető, hogy vagy sikerül meggyőznöm Hannát, hogy ideje szót fogadni, vagy egyszerűen megfogom, és mint egy bébit, felöltöztetem. Közben leizzadok tízszer, és csak reménykedem, hogy az illat rajtam nem válik szaggá, valamint hogy nem kapok majd tüdőgyulladást kiérve a szabadba. Mikolt ekkorra már elég türelmetlen, aminek hangot is ad, nem is csak úgy jelzésként, hanem torokszakadtából. A kreativitásom, a figyelemelterelés, és a humor jól jönne ilyenkor, ha nem lennék mással elfoglalva éppen.

Nem mondhatnám, hogy a legkedvesebb részei ezek az etapok a napunknak, ezért aztán tegnap este elhatároztam, megpróbálok magyarázatot találni, hátha kiokoskodom a jó megoldást. Arra jutottam, hogy talán túldimenzionálom az önállóság-belátás-előrelátás képességeit, és korai még elvárni Hannától, hogy csinálja amit én szeretnék, ha neki éppen más dolga van. Különben is ebben a korban az, hogy elfelejti, amire kérem, mert meglátja a babáját, könyvét, bármilyét, teljesen rendben van. Másodsorban pedig arra is rádöbbentem, hogy valószínűleg az elmenetel izgalma, feszültsége okoz némi zavart az elindulás akarása-nemakarása helyzetben, amit Hanna rohangálással, visongással próbál feloldani.

Úgyhogy igyekszem türelmes maradni ezentúl, és ha úgy jobb, megfogni, felöltöztetni, nem várni, hogy segítsen. Amúgy is sokkal egyszerűbb ez így, és ha én csinálom, enged.

Ez itt egy vakunélküli :):) A leendő kertben. Hanna szerint Hannáé.

Az elalvás a másik ilyenünk... Arra már régen rájöttem, hogy Hanna nem egy pacsirta típus, reggel viszont alig lehet kiverni a szeméből az álmot. Hogy miért nem akar, tud, képes este lefeküdni, elpilledni, majd jóízűen elaludni, azt mostanáig nem sikerült kiderítenem, viszont mióta beszél, sokmindent megtudunk arról, hogy mivel tölti azt a sokszor majdnem egy-másfél órát, míg végre becsukja a szemét. Elmélkedik... A nappal történteken, meg a közelmúlton is. :) Tegnap este pl. ezeket a gyöngyszemeket osztotta meg velem, nekem pedig nagyon nehezemre esett, hogy ne kacarásszak, és hogy fejben tartsam mindazt, amit elmondott.

- Eszeget a Mikolt. Süttököt-almát-mogyoróval.
- Úsztunk a Csaba Zsuzsinála.
- Kisbaba vót, elaludt a Botond. Én is pici vótam először pici vótam.
- Boldog karácsonyt neked is Mama! (megpuszil jobbról ballról)

És a kedvencem, gondolom mindenki így van ezzel, akinek ezt először mondják, vagyis megsemmisül, szétolvad, lebegni kezd...
- Úgy szeretlek Mami. (megölel, megszorít)
Aztán a többieknek is :):)
- Úgy szeretlek Papa, Papát is, Szuszit is. (a kutyája)

Tegnap kiderült az is, hogy fél. A bácsitól, aki az ablakon néz be. Brrr. Megnyugtattuk, hogy senki nem tud benézni, és vigyázunk rá. Bújjon Szuszihoz, mert megvédi. Odabújt.

2009. január 7., szerda

Nem sikerül

Minthogy a Jézuska idén úgy gondolta, hogy vaku helyett egy új lakot hoz nekünk, ahol több fény lesz majd, és már nem is lesz szükségem vakura, vagy valami ilyesmi, Hanna fényképezése szinte a lehetetlen kategóriába került. Azt azért leszögezem, hogy az új lakban közel nem lesz annyi természetes fény, mint itt volt, de nem is ettől jó ajándék :)

A lényeg. Hannáról azért nem írok mostanában, mert nem tudok mellé képet tenni. Igyekszem pótolni az elmaradást, mihelyt az időjárás lehetővé tesz némi szabadban töltött percet. Addig pedig egy kép, ami csalóka, ugyanis 1000ből ez az egy sikerült, ez is kb. egy tized másodpercnyi egy ponton megmaradás megörökítése. Danit bezzeg lehetett volna fotózni bármeddig. :):)

Aggodalmak

Az rendben van, hogy az aligféléves délben főzelékezik. Én készítem neki, tudom mi van benne, tudom, hogy érett már erre, hiába lenne jó megvárni a hat hónapos kort. Az is rendben van, bár ez már kevésbé öröm a szívemnek, hogy estére cumisüveget is adnom kell neki. Arra viszont nem készültem fel, hogy hajnalban, három órával az előző etetés után, olyankor, amikor elvileg a legkipihentebb vagyok (hahaha), nem tudok enni adni az éhező fiókámnak. Hogy fagyasztott tejet kell kiolvasztanom dideregve a fáradtságtól, meg a hidegtől, amit a szegény gyermek pillanatok alatt megeszik, majd békésen bealszik, ahelyett, hogy énekelne, mint ahogy szokott mostanában.

Most komolyan éheztettem? És komolyan tendencia az egyre csökkenő mennyiség? Nekiálltam fejni pár napja, nem dobok hátast attól, amit sikerül így kimentenem. A LLL biztosan azzal érvelne, hogy nem kellett volna adni neki üvegből, inkább csöveztem volna magamra a cumisüveget, merthát így aztán ellustul és nem akar dolgozni. Aha... Mert egy 5 hónapossal, akinek a nagytestvére is alig múlt kettő, meg lehet beszélni, hogy nappal az evésre szánt időben ne ezt a bohóclányt figyelje, akit persze ki lehet küldeni egy kis szsabadfoglalkozásra a nappaliba, mikor a kicsivel épp más dolgom volna. És megérti azt is, hogy ha nem dolgozik, akkor nem lesz elég estére. És a mellemnek is el lehet magyarázni, hogy egyszer hat órát is bírjon türelemmel várni, máskor meg kétóránként álljon tele készlettel készenlétben, hátha szükség van rá.

Két dolgot gondolok. Egyrészt az, hogy Dani eddig velünk lehetett, hihetetlen módon segített nekünk, hogy ilyen sokáig csak szoptathassak. Másrészt pedig el kell tudnom engedni az összes mumust, és tenni a dolgom, segíteni a tejnek termelődni, és ha nem megy, megnyugodni. Végülis minden nappal, amit szopival töltünk, eggyel többször kap Mikolt anyatejet. Hogy a nyolcból ez csak hatszor jön közvetlenül tőlem... Talán kibírom. Nehéz azért...

2009. január 6., kedd

Balra át

Tegnap kezdődött. Vagyis igazából már régebben, mikoris kis Mikoltunk bemutatta, hogyan kell a hátáról a hasára fordulni bal kéz felé, folytatván a hagyományt, amit nővére anno hat hónapos korában kezdett meg. A keze beakadt az első próbánál, és vagy ezért, vagy csak úgy, azóta nem is nagyon erőltette az újabb babérok learatását.

Egészen tegnapig, amikor már határozottan láttuk, a hét végére már biztosan nem lehet majd egyedül hagyni magaslaton, vagy ha mégis, helyet kell hagyni a bal oldalánál, hogy legyen neki, a megforduláshoz. Annyira jól sikerült a gyakorlás, hogy estére már többször, majdnem beakadás mentesen megfordult, ma pedig reggel, az első dolga a hálózsák levétel után a tornamutatvány bemutatása, hibátlanul, ahányszor csak visszafordítottam a hátára.

Nem mondanám, hogy Mikoltot különösebben érdekelné a mozgás, legalábbis nem úgy, ahogy a sajtkukac Hannát első percétől, azt viszont már most látni, hogy egy cseppet sem lustább, mint a nagyunk, sőt. Szóval az első, biztos, önálló helyzetváltoztató akciója Miminek 5 hónapos, egy hetes és egy napos korára datálódik. Hurrá!!!

A tegnapi csodákhoz még annyit, hogy a fokozatos hozzátáplálás jegyében ebédre elfogyott 70ml sütőtök-alma, este pedig szopi után zokszó nélkül lecsúszott 90ml tejecske pluszban. Ennek fényében megindult a mérleg is, amit kíváncsiságból próbáltunk ki, hiszen a hurkák egyelőre nem fogynak. :) Ilyen arcot fágott tegnap délben, ebéd után... Szerintem megérte.

2009. január 4., vasárnap

Dani meg a lányai

Vannak ezek a becsípődések a fényképekkel kapcsolatban. Egyrészt, hogy mióta Hanna van, talán nem volt nap, amikor ne készült volna. Aztán mióta Mikolt is velünk van, igyekszem róla is sok képet csinálni. :) És végül, van egy jópár kedvencem, amit Mikoltról is muszáj elkészíteni.

Ez a mai egy véletlen. Teljesen. Csak mikor elkészült fedeztem fel, ez az egyik nagy szerelemképem Hannáról, Daniról. Annyira, hogy bekeretezve kikerült a falunkra is. Nos Dani olvasási szokásai, kedve semmit nem változott, csökkent a második kicsi lány születésével, csak van, hogy ezt szemüveg nélkül teszi. :) De hogy a gyerekek között mekkora különbség van! A tekintetükben benne van a temperamentumuk. Abban viszont, ahogy ragaszkodnak, hasonlóak. :) Csak az egyik bal kézzel, a másik meg jobbal. :):)

2009. január 3., szombat

Miskonak szeretettel

Annyira elszégyelltem magam... most vettem csak észre, hogy kértetek karácsonyost... És a hullámzás meg nagyon szuper, látom Miso is szereti :):)

No akkor jogdíj ide vagy oda, Hanna kedvenc nótája kottástul, hátha valamelyiktek tud olvasni, vagy találtok egy muzsikust, aki leklimpírozza. Gryllus tollából, zenéjével. Remélem látszik...
A szöveg, biztosra menve...
Nótás Mikulás, flótás, pikulás, jön a sok jóval, hegedűszóval.
Csellón muzsikál, csizmám tele már, mosolyog hallgat, haza úgy ballag.

A másik nagy kedvenc mostanában kicsit átírva, (ha a bejglire gondoltok, máris karácsonyos:):)):
Töröm töröm a mákot,
Öklünket felváltva összeütögetjük
Sütök neked kalácsot
én Hanna hurkáit szoktam gyúrni...
Megvajazom, megzsírozom,
Bal tenyerüket felfelé tartva a jobb kezünkkel vajazunk,
Mégis, mégis neked adom.
Két tenyérrel odanyújtjuk neki
Tesssék.
Elvehet a virtuális kalácsból.
Hanna általában körbekínál mindenkit :):)

Mégegy eszegetős:
Dombon állt egy házikó,
Dombot rajzolunk a levegőbe.
Házikóban ládikó
Négyzetet rajzolunk
A ládában kerek tálca,
Bal tenyerünkön tartjuk, a jobb kezünkkel rajzolunk nagykereket
A tálcán meg 5 pogácsa.
Mutatjuk az 5öt
Arra ment egy egérke,

Végigszaladnak az ujjaink a gyerek lábán, fel a nyakáig
Mind megette ebédre.
Hammhammhamm
Finoman megcsipkedjük, megcsikizzük.

Hirtelen... Majd még kutatok. :)
Ja, gyorsan egy járműves, Hannával úgy játsszuk, hogy szemben ül az ölemben, és a ritmust dobolom a sarkammal, mint a hőc hőc katonánál. Nagyon szereti ezt is :):) Oly kevés kell a boldogsághoz... Ja és Weöres:

Jön a kocsi, fut a kocsi: patkó-dobogás.
Jön a vonat, fut a vonat: zúgó robogás.
Vajon hova fut a kocsi?
Három falun át!
Vajon hova fut a vonat?
Völgyön-hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép, fut a sinen a kerék, forog a kerék.
Zum, zum, nagy az út, nagy az út, fekete az alagút, a masina fut.

Csók a hidegből!

Voltak nálunk

Végre végre, voltak nálunk Sáráék. Kimerészkedünk a nagy hidegbe, ami négy kiskorúval nem is volt annyira egyszerű, hiába a négy felnőtt, meg a duplababakocsi, valamelyik mindig nyikorgott. A legkisebbel volt a legkevesebb bajunk, mentségére legyen mondva, hogy őt meg annyira bebugyoláltuk, hogy ki sem látott, így inkább elaludt.
A nagyobb csajok végül csak beültek a kocsiba, úgy gubbasztottak egy darabig, mint a kismadarak. Melegük biztosan nem volt...

Végül nagy egyetértésben hazaszáguldottunk melegedni, volt nagy játék, evés, beszélgetés. Olyan jó egy kicsit leülni ilyenkor, ritka mostanában, hogy vagy három órát is sikerül együtt töltenünk. Bár a nyarat is tervezgettük, meglátjuk. :)

Jó volt együtt látni a csajokat megint, mióta rendesen beszélnek, még talán nem is játszottak egymással. Most eldumálgattak, és nagyjából konfliktus mentesen el is voltak. Valószínűleg a nagy szünet hatása, hogy azért volt ebben is egy kis se veled, se nélküled állapot, Hanna rendesen zokon is vette Sárától, hogy nem engedte a szandálját a lábára feladni, vagy ugyanazzal szeretett volna játszani mint ő. Hanna dirigált volna, Sára meg nem engedi. :) Azért remélem alakul ez majd, mert ennek ellenére olyan jó nézni őket.

Mert volt aki játszott, volt aki vacsorát készített, és olyan is, aki csak úgy nézelődött.

Így induljon minden új év, leszámítva, hogy Hanna úgy felpörgött, hogy éjfélkor sikerült csak együttes erőkkel ágyba tenni.

Palacsinta tóta

- Nincs mama palacsinta tóta. Elvitték a bácsik. Kész.
- Mit eszel? Miért vetted le a ruhádat? Miért viszed ki a ruhádat? Mit kérsz mama? Mi a baj? Hol van a Mikót? Kinga!!! Sír a kicsi.
- Meg fésülöm a füledet. Fölállok ide, nééézd.
- Hol van a papa? Dolgozik. Elment. Nem baj.
- Elvitte a kisján a tüzet. A csiga vót. Benne ég. (???) Aztán rájöttem... Csigabiga gyerek ki, ég a házad ideki.
- Elköltözünk, a miházunkba, alszunk, eszünk. Mikóttal két szobába alszunk. Mikótnaka. Két szobába. Most.
- Most megyek, pisilek. Mama nem jössz. Menj a nappaliba a Mikóthoz. Aztán jövök, először pisilek.

És a többi, amit nem is tudok leírni, meg észben tartani sem. :)

2009. január 2., péntek

Evős mesék

Hannánál egy világ omlott össze bennem, amikor három és fél hónaposan már a cumisüveget is meg kellett ismertetnem vele, mert nem volt elég a tejem. Öt és fél hónapos volt, amikor még mindig fejtem, pótoltam a fagyasztottal, de már kóstolgattuk az almát, és hat hónapos korában ebédre főzeléket kapott, majd nem sokkal ez után az ebéd után már nem kért cicit. Akkor befejeztem a fejést, és eltettem a cumisüveget, ami maradt, az elég volt neki.

Akkor megfogadtam, mindent megteszek, hogy sikerüljön csak cicivel kivárni a hat hónapos kort a másodikkal, így Mikolt érzekésével újra előkerült a fejőalkalmatosság is. Annyira jól sikerült az első negyed év, hogy Mikoltnak három tejtestvérkéje is lett, mindannyiuk kaphatott egy keveset a miénkből. Ennek a mai napig teljes szívemből örülök. Négy hónapos korában újra szembesültem a ténnyel, az én szervezetem kiürül, előbb utóbb nem termel annyit, amennyire szükség volna. Először csak annyi történt, hogy már nem tudtunk máshová adni, aztán nagyjából egy hete kezdtem érezni, hogy ami van, az már Mikoltnak sem elég.

Ekkor jött a cumisüveg, amit Mikolt egyáltalán nem fogad jószívvel. Érdekes módon, ha előbb cicit kap, akkor könnyebben beletörődik, hogy a jóllakottsághoz délután-este már kell egy kevés pótlás is. Így előkerültek az aranytartalékok, lassan, de fogy. Örülök, hogy ez csak most következett el, hogy már majdnem fél éves, és kaphat mást is már. Jó érzés, hogy ami rajtam múlt megtettem, és tudom, ő is sokáig fog szopizni, mégha nem is kizárólagosan.

Az első az alma volt, amit kóstolásra kínáltam. Azt hiszem, a kanál sem tetszett Miminek, de az íz sem. Két napig kezdeményeztem, aztán elraktam, majd egy idő múlva megpróbálunk mást. Aztán Mariann javaslatára ma alma helyett sütőtökkel próbálkoztam, kanál helyett az ujjammal. És sikere volt. Előbb az ujjamnak, aztán a töknek is. Ugyanis mikor ráérzett az íz varázsára, már nem volt elég a kis mennyiség, így kanállal adtam, míg kért. Nagyjából 5-6 pici kanállal evett meg belőle, lelkesen cuppogtatva, és hangosan reklamálva, mikor elfogyott.

A vacsora így ma három fogásos volt, tökkel kezdtük, cicivel folytattuk és cumisüveggel zártuk. Az eredmény: hatalmas mosoly és egy óra önfeledt gagyarászás, játék.

Nyugodt vagyok, és kicsit szomorú, de bízom benne, hogy kitart a mélyhűtő tartalma, és lesz elég általam termelt is.

2009. január 1., csütörtök

Képek a nyulakról

Előkerült ma egy kisruha. Igazából csak lánynak szerettem volna öltöztetni Mikoltot, aztán eszembe jutott egy kép. :) Bár a kicsi nyuszit nem sikerült időben előkeríteni, a kép elkészült. Ilyenek voltak...

Mikolt 23 hetesenHanna 24 hetesen

2008. december 31., szerda

2009

Sokszínű, jókedvű, tartalmas 2009-es évet kívánunk.
Szeretettel
KDHM

Cuppogó kisbárány

Mikolt ma megmutatta, teljes értékű, aktív tagja a családnak. Reggel, miután kipihente magát a nagyjából óránkénti ébredés ellenére, magam mellé vettem, majd egy idő múlva Hanna is befészkelte magát közénk. Puszilgattuk őket, mire Mikolt cuppogni kezdett, addig formálta a kis száját, míg sikerült neki. Mi persze elolvadtunk, ujjongtunk örömünkben, ami úgy tűnik elég volt neki ahhoz, hogy ezt a tudományát ma rengetegszer ismételte meg a telhetetlen közönségnek. Annyira édes, ahogy igyekszik, és fogja, hogy mekkora örömöt okoz nekünk. :)

Délelőtt a székében ücsörgött csendben, majd megunhatta az egyedüllétet, és kiabált egy nagyot. Olyan hangja volt, mint egy kis báránynak. Reggeliztünk éppen, Dani mondta Hannának: Hallod, van egy kisbárányunk. Erre Hanna:
- Nem úgy hívják. Gönci Mikolt Léna. Úgy hívják. Nem bárány.
Na tessék... :):)

Hanna egyébként naponta kápráztat el, és mosolyogtat meg bennünket az újabb mondatfordulataival. Tegnap a leves után megkérdeztem, kér-e még.
- Kérsz még levest?
- Köszi, inkább gombócot.

Pár napja már pizsamában hálózsákban ücsörgött a kis hokedlin az előszobában, (itt mesélünk, valamiért ezt a helyet nézte ki magának) könyvet nézegetett, aztán engem szeretett volna. Hallom ám:
- Kinguska!!!
:):) Hogy ezt kitől vette?

Ma moziban voltunk Danival, délután anyukám volt velük. Mikolt nem rajong a nélkülem töltött időért. Hanna nagy igyekezettel próbálta vigasztalni:
- Ne sírj Mikolt, Kinga jön haza.
Jólesett a film, de igyekeztünk haza természetesen.