2010. április 15., csütörtök

4 hónapos lett Áron

Megkísérlek egy igazi összeszedett hónapfordulós bejegyzést :)

Áron ma 4 hónapos lett. 6750 gramm és 66 cm. A buksija 41cm, Mikoltnak fél évesen volt ekkora. Hanna ekkorkaként majdnem egy kilóval volt kevesebb, vagyis 4 hónaposan Áron a legnagyobb gyerekünk minden szempontból. Fiú, erős, szoktuk mondogatni, mert tényleg az... És komoly, és nagyon simulékony.

Hogy ma még nem is sikerült felköszönteni, annak az az oka, hogy egész nap alszik. Tegnap pedig egész nap fent volt, kétszer fél órára csukta be a szemét, akkor is csak nagyon felszínesen szundikált, különben pedig hangosan zokogott. Soha nem csinált még ilyet, Dani meg is ijedt, hogy valami komoly baja van... de szerintem csak udvariasan kivárta a sorát, és mikor a lányok kezdtek visszabújni a saját bőrükbe, ő akkor zendített rá...

Nos, hogy milyen is a kiskirályfi 4 hónaposan?

Evés
Szopi, szopi, és szopi. Gyorsan, sokat, sokszor. Nem számolom, de az (amúgy) elégedettsége arra utal, hogy nem éhezik. És a méretei alapján is ugyanezt gondolom. :) A szopigörcsöm múlóban, már csak néhány gyerek, és talán sikerül levetkőznöm ezt is. Most már elhiszem, hogy Áronnál a cumisüveg beszerzése teljesen felesleges volt.
Éjjel kettő körül kér az esti utolsó után, aztán hajnal-reggel valamikor, vagyis kétszer ébred. Ebből nekem egy jut, mostanában olyan későn fekszem, hogy épp meg tudom még etetni, mielőtt elaludnék.

Alvás
Reggel 8kor ébred, forgolódik mellettem, míg vissza nem alszik (tudom, tudom... de mi későn fekszünk ám...) és legközelebb 10-fél11 körül kel. Délután a lányok ebédidejében alszik el, és rendszerint akkor ébred, amikor a többiek fekszenek, néha van átfedés csak, ami nekem is életmentő. Délután ha sétálunk, a babakocsiban alszik még egy kisebbet, aztán este 10 körül teszem le.
Nappal a babakocsiban, vagy köztünk alszik a nappaliban, délután ritkán a kiságyában, este viszont ide kerül fürdés és szopi után.
Éjjel az első evés után a nagyágyban folytatja az éjszakát. Azt hiszem ezzel mindannyian elégedettek vagyunk. :)
Még mindig háton, még mindig zömmel jobbra billentett fejjel. Még mindig kendővel és cumival...
És már egyedül. Letesszük, és becsukja a szemecskéjét. Ritka esetben mellette kell maradni arra az öt percre, míg elszenderedik.

Mozgás
Egyre többet tudom hasra tenni. A feje még mindig billeg, főleg ha elfárad. Nem tartom függőlegesen, fogalmam sincs, hogy úgy tartaná-e, de hason határozottan fejlődött. A fordulással még vár, bár már egyszer hasról hátra megfordult, akkor többször is, de azóta nem gyakorol. Kornélnál kis segítséggel magától elkezdte, majd szépen beérik ez is... Ami jobban zavar, hogy a jobb kezét már szépen nyújtja előre, a bal viszont ökölben maga alatt van. Sokat tornáztatom, ma már sokkal jobbnak láttam, de még mindig nagyon jelentős az aszimetria.
Háton ügyesen megtartja a játékot, egyik kezéből a másikba teszi, tudatosan rázza a csörgőt, ütögeti a játszószőnyeg rúdját.

Hangok
Sikongat, kurjongat, hőőzik, buborékokat fúj és a legújabb, hogy cuppog.

Érzelmek
Rengeteget mosolyog, mindenkire. Megismer engem, a lányokat, Mikolttól tart még mindig. Azért sokat javult a kapcsolatuk érzelmi intenzitása, Áron ennek ellenére homlokránccal figyeli, ha a kisebbik nővére közelít.
Nagyon keveset sír, de akkor nagyon mélyről, nagy könnyekkel, nagyon hangosan.

Szőke, a haja hátul kikopott... nő a szempillája, de a szemöldökét még nem fedeztem fel. Ha ráteszem a kezem, nyúl utánam, erősen szorítja magához két karral. Babaillatú, gyöngy gyerek. Türelmes, hálás, és sokszor nagyon is érezhetően harmadik. Igyekszem mindegyiküket egyformán (szeretni, tisztelni, gondozni, elfogadni, babusgatni, játszani velük a saját igényeik szerint), de tény, hogy egyszerre nem lehet... vagy csak ritkán. Minőségi idő... ezzel próbálom csitítgatni a lelkiismeretemet, aztán nézem őket, és rájövök, hogy ha ilyen kiegyensúlyozottak, akkor nagyon rossz nem lehet nekik. :):) Velem, és egymással.

És hogy milyen testvér Áron?

Legkisebb, akit lehet nyúzni, bevonni, kihagyni, és aki nagyon is jó helyen van a sorban.
Nekem szerelem, béke.
Daninak kisfiam. Egyszerűen de nagyon büszkén.
Hannának igazi játékbaba és társ.
Mikoltnak ambivalensen hol kistesó, hol rivális.

De mind szeretjük...

2010. április 13., kedd

Hullámok

Fel és le...
Volt egyszer egy bejegyzés, aminek azt a címet adtam, hogy AFP. És nem a vizsgálatról szólt, hanem az állapotról. Általános Fos Pozíció... már bocsánat.

Ha este kijöttem Hannától, úgy, hogy végül nem meséltem el neki, hol voltunk ma. Mert annyira elképesztően terhelt napunk volt, hogy jobbnak láttam mindkettőnk védelmében nem forszírozni a felemlegetést.

Hogy milyen volt a reggel, amikor a szakadó esőben védőnénihez mentünk, és a kocsiból kiszállva felváltva harsogta, hogy nem az esernyőt, hanem a babát, de az esernyőt mert szétázik, de nem, mert a babát...
Aztán a bank, ahol negyed óra várakozás után, mihelyt sorra kerültünk az amúgy három ember után, akik előttünk várakoztak a négy munkatársra... a hölgy, aki velünk foglalkozott, (volna) kért egy másodpercet, majd a főnökével jött vissza, hogy egy ügyet megtárgyaljanak. Akkor meg mi a fenéért hívott... Vááááááááááááá. Igyekezett kedveset kérdezni és nem értette, miért nem vagyok vevő rá.

És akkor a földre boruló töltött paprikáról ne beszéljünk, ami oly szerencsésen landolt, hogy konyhaszekrényt, parkettát egyaránt belepett, pedig nem volt sok.
És hogy miért kötöttem a hátamra Áront Kornél kifejezett kérése ellenére, míg palacsintát sütöttem a siserehadnak? Hát nem azért, mert jó ötletnek tartottam palacsintát sütni... Áron sem volt kifejezetten mosolygós hangulatában.... a többiek sem.

Mindez persze nem is volna olyan sok egy napra, ha nem érezném én is azt, amit gondolom a kicsik is, az esőt, a frontot és a közelgő teliholdat együttvéve. Gondolkoztam egy közös sedatif rágcsáláson...

Azért voltak a napnak szépségei is, mint pl. amikor Áron a játszószőnyegén lökdöste a rudat, hogy csilingeljen, majd nagyokat kurjantgatott a tyúknak. Nyiladozik, és ez olyan jó.



És tegnap, míg Áron Kornél fejcsóválása közepette ügyesedett, Hanna és Mimi Angéla vezetésével énekeltek, majd Hanna aranyeső ágat alkotott. Olyan hálás vagyok Angélának, hogy engedte, és egyáltalán a közegnek, hogy Hanna együtt lehet olyan gyerekekkel, akik másképp különlegesek, mint ő.
Nem beszélve arról a semmihez sem foghatóról, amikor érte mentem és még láthattam, ahogy háttal ülve, teljes átéléssel dolgozik. Ilyen szépet!

Kezdem érteni, miért sírdogálnak az anyukák egy egy ilyen remekmű láttán...

2010. április 11., vasárnap

Programokkal telve

- De ugye ezen a hétvégén nem neked kellett kitalálni, hogy mit csináljunk?... Ugye??? :):)

Hát nem. Dani gondoskodott róla, hogy minden percünk foglalt legyen, és mert egyáltalán nem számítottam ilyen pörgős két napra, nagyon jól sikerült.
Szombaton Éva nénivel kezdünk, Blankával folytattuk, aludtunk is, aztán hála a késői sötétedésnek a Szabadság téren jártunk. A szél fújt, a szökőkútból ömlött a víz, de Hanna rendíthetetlenül igyekezett leküzdeni az útjába álló elemeket. Ennek eredményeként csupa víz lett, de ez őt láthatóan egyáltalán nem zavarta.

A szökőkút, és az egész új Fő utca zseniális, olyan régóta mondogatjuk, hogy lehetne élhetőbb város ez, ha egy kis hozzáértés is párosulna a vezetéssel. És tessék. Így kellett volna ezt csinálni már jó régen, de ne elégedetlenkedjek, inkább örüljek annak, hogy végre van. Van hol sétálni, bámészkodni, messzire nézni a belvárosban is, a Váci utcán kívül is. Gyönyörű, ahogy a kis fák virágoznak, jók a fények, jó a víz... és még sorolhatnám. Egyszóval olyan volt, mintha turisták lettünk volna. :)

Vacsora gyanánt a Szerájban fogyasztottunk egy kis siskebabot, közben szoptattam, pelenkáztunk, hisztit csökkentettünk. A gyerekek pedig kapkodták a fejüket a sok ember, inger láttán. És voltak persze rosszalló tekintetek, pedig nem voltunk hangosabbak az átlagnál. Sőt. :):) A törökök gyerekszeretetéről pedig csak annyit, hogy az egyik alkalmazott Mikolt mögé szegődött, amikor elindult a lépcsőn felfedezni a galériát is. :)

A szombat estére még jutott egy kis hányás is Hanna részéről, szerintem nem tudta rendesen feldolgozni a sok élményt...

Vasárnap délelőtt egy gyors dm és ikea program után ebéd a nagymamánál, majd gyerekek altatása, nekünk pedig egy talpmasszázs... hm... majd állampolgári kötelességünknek eleget téve szavaztunk is. Mikor hazaértünk, még mind aludtak :)
Levezetésként pedig meglátogattuk Marit, Palit (akinek harmadikként családunk tagjai között ebben a hónapban, begipszelték a lábát egy rossz lépés miatt...) és Petit, majd emberi időben abszolváltuk az esti menetet.

Jó volt, és nem volt elég :):)

A legkedvesebb témám

Ahogy tesósodnak... Hárman.
Ahogy Áron nő, úgy vonják be egyre inkább a belső körbe, és ez olyan megható.
Mert nem rajtunk múlik... és mert olyan jó látni, részese lenni, velük örülni.
Ahogy:
Együtt olvasgatnak,


Uzsonnáznak

És készülnek a fürdéshez :)

A négy dédunoka

Szombaton délben Jutka nagymamánál ebédeltünk, amikor berobogott a Dunakeszi különítmény, a fedélzetén Soós Blanka Dorinával. A kis hercegkisasszony (aki most akkora, mint az én legkisebbnek született Áronom volt anno, mikor előbukkant a kádban) aludt, és egy cseppet sem bánta a bámészkodó gyereksereget. A lányok meglehetősen szelídek voltak, Mikolt ugyan igyekezett közelről is megvizsgálni, de ő is a legfinomabb formájában tette ezt, Hanna pedig Áronnal az ölében csodálta a pöttöm unokatesót.

Olyan hamar elszaladt az a fél óra, amit együtt töltöttünk, hogy mire letettem a gépet, és beszéltem két mondatot Manóval, már mentek is. Hanna utólag kérdezte meg, miért nem vehette ölbe Blankát. :) Majd legközelebb, ha a mamája megengedi :)...

Nagyon jó volt ennyi pici gyereket egy kupacban látni, egész érzésem volt, amit aztán mondtam is Daninak. Ő persze egyelőre hallani sem akar újabb csemetéről, ezt nem is csodálom... Bennem viszont újra elindult valami...

Éva néni a kincs

Vannak napok, (hetek...) amikor úgy érzem, összecsapnak a fejem felett a hullámok. Nem tudok a végére érni a dolgaimnak, ha belefogok valamibe, azt biztosan nem tudom befejezni, miközben tornyosul egy tonnányi egyéb.
Az igényszintem a gyerekek érkeztével nem lett alacsonyabb, látom a rend és a rendetlenség között a különbséget. Viszont tudok rangsorolni, és a prioritás most nem a takarítás. Úgy szoktam megoldani, hogy mégse legyen nagyon nagy az elmaradás, hogy minden naphoz hozzárendelek egy helységet, így esélyes, hogy mire a végére érek, kezdhetem is elölről.

A múlt héten, amikor az előszoba három négyzetméterét a negyedik napon sem sikerült csillogóvá varázsolnom, elkeseredtem. Dani viszont szombatra kiszervezte a munkát Éva néninek, aki reggel kilenckor fel is vonult, és majdnem hat óra alatt minden zugot tisztára suvickolt.

Beláttam, hogy arra, amit ő végigcsinált nekem az elkövetkező pár évben nem lesz módom. Jelesül egyben kitakarítani az egész házat majd élvezni, hogy bárhová nézek, mindenhol ragyogás. Így aztán nemcsak hogy nagyon nagyon örültem Éva néninek, de fontolóra vettem a kiszervezés rendszeresítését is, mondjuk havi egy alkalommal.

Éva néni kincs, folyt köv., addig pedig maradok kocatakarító... :(

Fodrásznál jártunk


A múlt héten, szombaton.

Hannának a háta közepéig ér a haja, kibontva beleakad mindenbe, és ha megfordul evés közben, akkor a copfja biztosan lekváros, tejes, margarinos lesz.
Rám is rámfért már egy kis igazítás (most, hogy újra elkezdett hullani elhatároztam, megnövesztem... :):), és arra gondoltam, jó móka lesz kettesben elmenni otthonról. Reggel 9re kaptunk időpontot, ami nálunk még hajnal, Hannát úgy kellett ébreszteni, alig tért magához, felöltöztettük, és elindultunk.
Az autóban megkérdezte, hogy az ő haját is megmossa-e majd valaki, én pedig gyanútlanul azt válaszoltam, hogy nekem mossák, neki csak bevizezik.

Érdeklődve figyelte, ahogy rajtam dolgozott Ági, aztán amikor arra került a sor, megkérdezték, hogy az én ölemben ülve mosat-e, vagy már olyan ügyes, hogy egyedül fogja hátrahajtani a fejét.

Mint akire mérget szórtak, rohant be az ölembe, út közben elbotlott a zsinórokban, remegett, nem akarta, hogy hozzáérjen bárki. Semmivel nem tudtam rávenni, hogy próbáljuk meg. Hajtogatta, hogy kisgyerekeknek nem szabad levágni a hajukat, mert félnek... Pedig előző nap Mikoltnak újságolta, hogy Ági le fogja vágni, mert túl hosszú.

Sajnáltam, hogy fél, szomorú voltam, hogy nem vettem észre, ő nem érzi még biztonságban magát ilyen felnőtt helyen. Megértettem, hazafelé picit beszéltünk még róla, aztán nem hoztam elő többet a témát.

A haja pedig csak nő, remélem még a nyáron egyszercsak sikerül megrövidíteni egy kicsit...

2010. április 9., péntek

Robban a szótár

Várgesztes óta Mikolt használja hogy ÉN. Majától tanulta, aki még csak másfél éves, ezzel pedig megdőlni látszik az a tanult okosság, hogy az éntudat két éves korra tehető. Vagy a mi gyerekeink zseniálisak, ami persze nem is merül fel kérdésként, minden esetre elgondolkodtató a fejlődés ilyen ütemű felgyorsulása...

Nos az én mellett olyanokat mond, hogy kuka, tatto (traktor), és minden útjába kerülő piros-fekete bogárra, vagyis a suszterre is kakika. Mondja, hogy tessí, vigyá, és az első két szavas minimondata ez volt: Hijá Ájá... :):) Vagyis szia Áron.

Nincs idő, hogy leírjam mind, és mire eszmélek, már jön is a következő új. Annyira szeretem ezt a korszakot, amikor bontakozik, formálódik a nyelv. Valamiért úgy érzem, a hihetetlen akarat és a semmit be nem fogadó dac mellé épp kell egy ilyen hiperédesség is.

Kis narráció a videóhoz:
A szöveg egészen egyszerű:
Mikolt: -Hija
Áron: csendes hörgés...
Mikolt: -Ánná, Mími, Hánná, Mimi Ájá Mimi, Ájá.
Áron: -Bö.
:):)




És bár nem tartozik szervesen a cím alá... a képi rész is igényel némi kommentárt. Áron fordulását szerettem volna rögzíteni, de természetesen egy éles kamera előtt juszt sem produkciózott. Nem úgy, mint kis Mikolt, aki azt gondolta, hogy fénykép készül és odakucorodott a kistesó mellé (egy kis spenótfolt a dekoltázson, pedig sminkeltünk, vagy öt percig mosdattam a csap alatt ebéd után...). Előbb udvariasan köszönt, majd (külön figyelemre méltó a gyengédsége) megsimogatta.
Imádom a grimaszait, ahogy dobol a lábával. Türelmesen várt, aztán megelégelve kíváncsian vágtázott hozzám, hogy megnézze, mit műveltem. És kik szoktak lenni a képeimen? ...

Áron pedig egyre többet bír hason, a buksija persze billeg rendesen, de már nagyjából középen teszi ezt. A jobb kezecske pedig kinyúlt, és kapirgál, ami nagyon üdvös. A bal még mindig ökölben, de az az oldala a gyengécskébb, gyakorlunk szorgalmasan, illetve játszunk.

Ez itt pedig azért, hogy az is hallható legyen, ahogy Hanna csicsereg három és fél évesen. :)



Átfordulni kamera távoztával sem sikerült, így elvittem mindet aludni. :)

2010. április 8., csütörtök

3hónap 3hét és 3nap


Hasról hátra, jobb oldalra, ami amúgy is lazább, és kis fejnehézséggel könnyítve, de megfordult...
Elnézegetve a hasonló korú ismerős babákat, nem nagy dolog. Nekem mégis az.
Nehéz ezt a fejecskét megtartani azon a mamaformájú nyúlánk nyakacskán. Kornél szerint elég erős. Én meg azt látom, mégsem bírja el a súlyt.
Ambivalens egy érzés ez, mert örülök, de apróra ugrott a gyomrom is, hogy merre a tovább.

Hannánál annyira természetes volt minden. Kis Mikolt ültette el a gyanakvás-aggódás magocskát. És persze azóta vele már nincs min. De visszafelé könnyű lazának lenni...

Várgesztesről dióhéjban

Mert mindenképpen szerettem volna írni arról a négy napról, amit ott töltöttünk, de még nem tudom, hogyan fér bele minden ami jó volt egy posztba...

Úgyhogy egyelőre íme a legjobb képek:
Az első nap, akklimatizálódás, helykeresés...

A Cseke tónál...

Húsvét vasárnapján

Hegyre fel... 3 férfi 5 gyerek...

És ahogy a gyerekek érezték magukat


A víz, az örök kedvenc

És a kihagyhatatlan bébidiszkóóóó

2010. április 6., kedd

Áronunk és az ő neve

Április 2-án megünnepeltük Áront.



A lányoknak nincs hivatalos névnapjuk, egyik sincs benne a naptárban. A Mikoltot még megértem, de hogy egy Hanna hogy maradhatott ki?... Áron napja viszont szép betűkkel ott árulkodott az asztalon. Elsőre nem is tudtam, mi olyan különös, ha ránézek a naptárra. :)

Mókás dolog megünnepelni egy olyan apróságot, akinek fogalma sincs róla, hogy őérte van a felhajtás, nekem mégis fontos, mert számít, ezért aztán utolsó pillanatban, még indulás előtt becsomagoltam az ajándékát, és magunkkal vittük Várgesztesre. És nemcsak én gondolom ezt így, Ági is hasonlóképpen fejben tartotta Ájá ünnepét, így még Sárától is kapott egy kis meglepetést. Az ölemből figyelte főképp a gyereksereget, Hanna pedig lelkesen bontogatta a kutyás csomagolópapírt, amiben egy alvós mackó rejtőzött, és egy kis csörgő. Mikolt az előbbit vette birtokba, Áron az utóbbit, és lelkesen rázta.

Az Áron bibliai név. Talán héber eredetű, a jelentése: ihletett, tisztánlátó, megvilágosodott vagy a bátorság hegye. (ez utóbbi késztette Danit hogy végül az Áron név mellett tegye le a voksát)

A Bibliában Áron Amrám fia, Mózes bátyja s utóbb segítőtársa, amidőn az a zsidó népet
kimenekítette Egyiptomból. Isten mintegy tolmácsnak rendelte őt nehéz beszédű bátyja mellé.
Míg Mózes a Sínai-hegyen időzött, ő engedett a nép követelésének, és aranyborjút formázó
bálványszobrot öntött nekik. Húgával, Mirjammal együtt elégedetlenséget próbált támasztani a
nép között fivérük ellen. Mózes mégis őt szentelte fel főpappá, mégpedig az Úr kifejezett
parancsára. Az Írásból azt olvashatjuk, hogy Áron Isten kegyeltje volt, és ezt számos módon
tudatta vele. Talányosnak tetszik, miért tünteti ki Isten oly feltűnően a kegyeivel a „bálványállító" Áront. Az eset arra vall, hogy Jahve isten bika (vagy bikaborjú) alakjában való tisztelete eleinte általános volt a zsidóság körében. A tilalom csak jóval későbbi eredetű, így felmerül, hogy esetleg a papi szerkesztők változtatták meg a szöveget.
Madách Mózes című drámájában Áron már a történet elején a nép vezére és szószólója,
amikor a címszereplő még egyiptominak tudja magát, s utóbb Áron megy követség élén
Midiánba, hogy Mózest hazatérésre bírja.

Rendhagyó húsvét

Gyerekkoromban nagyon készültem a húsvét hétfőkre. A locsolókat vártuk szépen felöltözve, előtte tojásokat festettünk, ajándékokat kerestünk. Emlékszem, hogy igazi tavasz volt többnyire, földillatú, tulipános, napon meleg, árnyékban csípős, kint hintáztunk az udvaron, és az egész délelőtt annak az izgalmával telt, hogy kik fognak eljönni hozzánk.

Kamaszként megértettem a misztériumát is, akkor még fontosabbá vált ez a nap. Jó volt, hogy tartjuk a hagyományt, és megünnepeljük a megváltást. A locsolás már nem tartozott a kedvenc aktusok közé, de még mindig jólesett, ha a messziből eljött a "szakállas" nagypapám, aki sosem mulasztotta el megkóstolni a sonkánkat, és előtte mind a hat lábtörlőben letörölte a cipőjéről az út porát.

Aztán elköltöztem a faluból, éltem a fiatal felnőttek mindentől és mindenkitől független életét, de a körmenetet, a Húsvét vasárnapi misét sosem hagytam ki az életemből. Az egyik legmélyebb nyomot a Gödöllő melletti kis falu sötét templomában toporgó tömeg némasága hagyta. Nem mintha valami különös történt volna, de az egybetartozás élményét ott tapasztaltam meg leginkább, pedig teljesen outsider voltam köztük.

Amikor gyerekeim lettek, kicsit távol kerültem a szervezett rítusoktól, bár belül nagyon erős igényem lenne ezekre. De az a lelki vezető, akihez a szívem húzna elkerült Pasarétről, én pedig ettől még egy lépéssel távolabbra helyezkedtem. Jó volna pedig tartozni valahova, sajnálom, hogy nincs már olyan ciklikussága az ünnepeknek, mint amikor a templom adott keretet hozzá. Bánom, hogy a gyerekeimnek nem mutatom az utat, de talán azért van ez így, mert most magam sem tudom, merre is van.

Így múlt el ez a Húsvét is, elmentünk itthonról, hogy kicsit egymásra tudjunk koncentrálni, emiatt pedig elmaradt a tojásfestés is, a locsolóvárás is, és nem főtt sonka sem. Nem voltunk templomban, és nem beszéltünk arról, mire is való mindez. Még mi, felnőttek sem. Pedig sokat forgattam magamban, figyeltem, hogy mi kerekedik belőle, és hiányzott...

A majd, az feltételes. Most van csak, és minden, amit most elmulasztok, pedig fontosnak érzek, nem pótolható. Meg kell keresnem a válaszokat, mert a gyerekeim egyre nagyobbak lesznek, és egyre több lesz a kérdésük is. Szeretnék tudni hitelesen válaszolni ezekre a kérdésekre, legyenek bármilyen egyszerűek, vagy bonyolultak.

Lefekvés után Dani meglocsolt bennünket, a lányoknak csillogott a szemük. Én Áront etettem, amikor Hanna megkérte az édesapját, hogy az édesanyját se hagyja ki a sorból... annyira megható volt hallani a suttogását a félhomályból.

Végül elmúlt ez a tojástalan, misztérium nélküli ünnep, pedig én hiszem, hogy ez az egyik legszebb és legmegrázóbb.

2010. április 2., péntek

A bácsi, ahogy Mikolt mondja

Ezt az egyet, míg el nem felejtem...
Meg egy kis sopánkodás azon, hogy nincs hallható-látható dokumentum a folyamatról.

Mert Hanna addig nem beszélt, míg kristály tisztán nem tudott. Mimi próbálkozik, és vagy sikerül, vagy nem, de örül mindkettőnek.
A bácsi régi szó, úgy kezdődött, hogy bátá, aztán lett bátyá, és ma már bátyi volt. Formálgatja, ízlelgeti, és alakul is. :):)

És hamár a beszéd... Áron sikongat, és hangosan követel. :) Lesz még itt hangzavar!!!

2010. április 1., csütörtök

Tavaszköszöntés 1.0

A lányok óra szerint működnek.
Gyakorlatilag egy nap elegendő nekik, hogy estére pontban 11kor aludjanak el, és ez így volt mindig. Az átállítás reggelén régi idő szerint negyed kilenckor, vagyis a jól megszokott negyed tízkor keltek, délután csak kicsit csúsztunk, és este ha nem sötétedne olyan későn, nem is vettem volna észre, hogy változott valami.

.... csak én nem tudok átállni... most is itt ülök, EGY órakor és nem bírok felállni... máskor ez még csak éjfél!!! És akkor meg mit csodálkozom, ha fáradt vagyok???