
Akkor kezdtem el naplót írni, amikor Hanna megszületett. Azért kezdtem el írni, mert sokkal gyorsabban történtek körülöttem az események, mint ahogyan azt fel tudtam dolgozni.
Igyekszem nem közhelyes lenni, de már harmadszor törlöm ki, fogalmazom át ezt a bejegyzést, és még mindig csak csapongok... Pedig úgy érzem, most jött el az idő, vagy értem meg arra, hogy egy kicsit magammal is foglalkozzam. Igen, két gyerek mellett... Igen, a második még nincs két hónapos...
Hanna születésével a világ kifordult önmagából, én pedig elvesztettem a fonalat. Mindig arra vágytam, hogy nagy családom legyen, hogy megtaláljam azt, akivel ez lehetséges, és mindemellett megmaradjak annak, akinek gondolom magam, aki képes a határait felismerni, meri átlépni, és képes mérlegelni is. A választás jól sikerült, bár az elején egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy nekünk egy csapatban kell játszanunk. De amilyen különbözőeknek gondoltuk egymást akkor, annyira hasonlóvá váltunk abban, amit igazán fontosnak vélünk. Ezzel együtt a mai napig sokszor rácsodálkozom magunkra, és hihetetlen, hogy eltelt lassan nyolc év anélkül, hogy felmerülne bármelyikünkben, hogy újat akarunk...
Hogy én milyen lettem? Próbálom egymás mellé tenni azt a két képet, ami között majdnem 10 év a különbség. A korábbin egy JIJane harcol, a későbbin egy család, két gyerekkel, és majdnem nyugisnak látszik a már egyáltalán nem JIJane. Eldöntöttem, megküzdöttem érte, és elérkezett. Kaptam, kincs. Nem az enyém, csak velem történik. Nem nyomaszt a felelősség, de jól szeretném csinálni. Miattuk elsősorban, és csak másodsorban magam miatt. És mert ketten már kevesek voltunk, így lettünk hárman, majd négyen. Csak az átmenetet nem látom most, pedig valahogyan meg kellett érkeznem idáig...
Jó nézni a gyerekeimet, ismerkedni velük, gyönyörködni bennük, hitetlenkedni, hogy valaha az én pocakomban voltak, és azon méginkább, hogy volt, hogy nem is voltak még. Örülni annak, hogy nem nekem kellett kitalálnom, milyenek legyenek. Most még nincs más dolgom ezen kívül, és kaptam talán elég időt, hogy megtaláljam a fonalat, és ha kell, majd fel is vegyem...














2 megjegyzés:
Szia!
Még sosem írtam megjegyzést a naplódra, de ez a tükör most nagyon tetszik, mintha magamat is látnám benne...És nem csak a hasonló élethelyzet miatt :).
És ha már... akkor hagy tegyem szóvá, hogy milyen jó olvasni a naplódat, sok ötletet merítettem már belőle, és sokszor megnyugtatott, felhívta rá a figyelmemet hogy a hétköznapok is mind-mind csodákat rejtenek magukban, csak hajlamosak vagyunk nem tudomást venni róluk.
No, nem akarok alkalmatlankodni, további jó naplózást, és köszi :)
Kati (kiskat)
:) és én pedig csak irigykedem, hisz a harmónia nem sugározna e csoda, család, s összetartozás nélkül :) Köszönöm, hisz nekünk nagyon jól esik :) !
A további akadályokon is átjuttok, hiszen sok már mögöttetek áll, csak hinni kell és így ballagni tovább az úton :)
Puszi
Megjegyzés küldése