2008. október 2., csütörtök

Sűrűsödik


Dani egyre többet dolgozik. Örülök is, meg nem is.

Ha őszinte vagyok magamhoz, sok minden sokkal könnyebb, vagy legalábbis egyszerűbb, ha egyedül vagyok a gyerekekkel. Olyankor nincs senki, akitől azt várhatnám, hogy kitalálja, hogy én adott helyzetben mit tennék, ha lenne még két kezem, egy kis feles energiám, vagy mondjuk kreatív ötletem. Nincs, aki megmondja, hova menjünk, mit csináljunk, milyen sorrendben, és persze olyan sincs, akivel mindezek miatt, illetve ezek megnemoldása miatt zsörtölődhetnék.

Vagyis énekelve, mondókázva, mesét nézve, gyurmázva, etetve, altatva, vagy épp csendben, de minden idegszálammal a jó megoldásra összpontosítva teszem a dolgom, amiben vannak nehezebb, meg jobb részek.

Nehéz:
A, ha egyszerre sírnak, mert olyankor kapja a türelem a legnagyobb próbát.
B, mert nincs csak két kezem, így sokszor nem tudok egyszerre szoptatni, etetni, pelenkázni, játszani, garázsból két gyereket felvarázsolni ölben, sőt duplikálódnom sem sikerült, pedig ha valamit kívánnék, akkor ezeket biztosan.
C, egyre többször nem tudom felvenni a telefont, megírni az emailt, elintézni az elintézendőket, és akkor még a mosás-főzés-takarítás triumvirátusról szó sem esett. Gondolat sem...
D, délutánra, mikor Dani hazaér, már csak a szavai hangalakja jut el hozzám, feldolgozni nagyon gyakran csak harmadik nekifutásra sikerül a mondandója értelmét, és ez nem azon múlik, ahogyan ő interpretálja... válaszolni pedig...

És JÓÓÓ, mert:
A, Imádom nézni őket, ahogy kezdenek egymásra figyelni, játszani, dumálni.
B, A dalok szövegét csak én tudom hibátlanul, és Hanna is tudja ezt, sőt kis Mikolt is :)
C, Szeretem, hogy egy icipici kobak simul a kezembe amikor felemelem Mikoltot, és egy selyemhajú kékszemű bújik hozzám, amikor altatom Hannát.
D, Jó érzés minden nappal biztosabb lenni abban, hogy minden helyzet megoldható, és bár feszegetik jelenleg a határaimat fizikailag, lelkileg, agyilag egyaránt, még élek :):) Utoljára sportoló koromban éreztem ilyet, ahogy minden porcikám együtt dolgozik egy áhított cél elérése érdekében, keményen és kitartóan. Csak az a különbség, hogy akkor egyetlen alkalom volt örömködni, most pedig számtalan van :):)

Azért jó volna pl. aludni egyhuzamban 8 órát, megnézni egy hosszabb filmet elejétől a végéig egyben, emlékezni, miről olvastam egy hete, vagy legalább két egymást követő napon olvasni valamit :). A testmozgás, bambulás csak úúgy, vagy egy kettesben töltött félnapocska azt hiszem már a vágyálmok netovábbja :):)

És akkor előkerülnek ezek a képek, és meg is szűnik minden elvágyódás...


3 megjegyzés:

kata írta...

Örülök, hogy nem vagyok magam azzal az érzéssel, hogy egyedül könnyebb. Már kezdtem aggódni...
Teljesen igazad van mindenben kivéve egy dolgot: én is tudom kívülről a dalok szövegeit!
Puszi Kata

Hanna írta...

Hát én is lehidaltam, amikor tegnap este az ágyban- amikor végre csend van és nyugalom:),,,és olvashatom a Nők Lapjámat- a 74. oldalon a "félcsaládra" bukkantam,,,tök izgi volt:). Reméljük egyszer a a másik fele is belekerül:)
Puszika
Hajni

Bogár és Gerti írta...

:-D :'( :-D
Áldoztunk 184 (vagy mennyi) jó magyar forintot, de kár volt, mert csak bőgtünk :-D Apa nagyon szépeket mondott :) , s nem csak szépeket, de valóság szaguk is van a mondatoknak ;)
Puszi