Mióta Mikolt elindult önállóan felfedezni a világot, és mindent villámsebességgel el is ér, Hanna nehezményez.
Egészen idáig csak akkor voltak nézeteltéréseik, ha Hanna fáradt vagy éhes volt, olyankor előfordult, hogy ellökte, ráfeküdt, megharapta. Ha láttam, tudtam, nekem jelez, és megoldottuk. Most viszont minden, ami az övé védelem alá kell kerüljön, ha Mikolt megközelíti sikít, és bánt.
Mint amikor hazajöttem a kórházból, bármi, ami az akarata ellen van, akár vélt, akár valós, megtorlást von maga után. Nem lehet vele megbeszélni, nem lehet kompromisszumot kötni, csak egyféleképpen jó, vagy úgy sem.
Nem hallja ha szólok, nem érdekli, ha kérek, és ha sietnünk kellene, akkor a legrosszabb. Az első szó az hogy nem. Vagy még annyi sem. Kértem, legalább annyit mondjon, hogy most nem, vagy egyáltalán nem, vagy legeslegalább nézzen rám, hogy lássam, hallotta amit mondtam. Hiába.
És természetesen a türelmem fogy, estére már elég kevés marad belőle, és tudom, ő csak tükör. Szeretne valamit, ami nincs, jó volna ha Mikolt nem lenne, és mindenben csak rá tudnék hagyatkozni. De a kicsi közben ragacs lett, állandóan bújik, növeszti a fogát, megviselte az elválasztás is. A meleg pedig mindannyiunknak nehezére esik ahogy látom.
Szeretem őket, és próbálom ezt jól tenni.
Ennek ellenére nem tudom mi a jó megoldás, amikor annyira megharapja a kicsit, hogy a nyoma még sokáig megmarad, amikor elszalad hátra sem nézve, és nem is jön vissza még akkor sem, ha nem lát egy jódarabig. Nem tudom mit tegyek, amikor egy falatot sem eszik, amitől egy fél óra múlva már anniyra éhes és fáradt, hogy attól is kezelhetetlen... Legyek megértő, türelmes, vegyem körül őt is ugyanannyira, mintha csak ő lenne.
Igyekszem. Sokat van ölben, ha akar, van, hogy Mikolt ellenvetése mellett is csak vele játszom, mesélek, ha úgy látom akkor hamarabb elkészülünk. De véges a tár, és véges az erőm is. Megérzem a frontokat, fáj a fejem minden nap, és fáj a térdem is. Cipelem a pocakomat, és a kisebbet, sőt van, hogy mindhármat egyszerre. Elfáradok... De elhatároztam, hogy segítek magunknak, és megtanulom, hogyan kell számolni belül, és minden fáradtság ellenére kreatív lenni. Hátha megérzi az igyekezetemet.
Tegnap egyel jobb volt, ma pedig már sokkal jobb. A szeretetem végtelen, de a türelmem nem... Sajnos. És a fantáziám sem. Ha hidegebb van, mind jobbak vagyunk. :) De megint jön a meleg... Jó jó, lassan elmegyünk és nyaralunk egyet, és remélem mind feltöltődünk egy kicsit majd.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














4 megjegyzés:
Annyira de annyira átérzem!!!! Nálunk ugyanez pepitában! És elkeserítelek, hogy akkor sem könnyebb ha kibújik Picike! Úgyhogy szükséged lesz minden relaxációs módszer elsajátítására! Ha egyszer megteheted (mert kapsz 2 óra kimenőt), menj el szerdán reggel 9re a Bálint Sándor relaxációs csoportjába a Mona Lisa csoportba a Tétényi úti kórházba. Kismamáknak szól. A feltöltődés és az élmény 100%-os!
Kösd fel a gatyát! Hajrá ŐSANYÁK!!!! Egyszer biztosan meg tudjuk majd magyarázni, hogy miért is akartunk mi nagy családot???
IMÁDOM
Ha azt kérdeznék tőlem, ki szeret jól, azt válaszolnám, hogy Te, Kinga.
Ez biztos.
Nehéz ez most mindannyiótoknak. Sokszor azt érzem, bár lenne valami csodamód, ami kiváltaná a türelmet, ami állandóan fogy, de mindig és a nehezebb időkben leginkább szükség van rá.
Annyira érzem az elhatározásodat, én is így szoktam felkanalazni magam és meglepő utána a hatás. Mintha éreznék, hogy jobban akarod csinálni, hogy számolsz magadban.
Ha Benedek bántja Zsófit, azt nagyon nehezen és rosszul viselem. Az meg csak olaj a tűzre, úgy veszem. Ha csak megkérdezem, hogy szeretné-e, ha fellökné valaki, törülközöt nyomkodna a fejébe... stb rögtön belátja, hogy butaságot csinál, és nem így kell megtorolni valamit. Ha látja, hogy nyugodt vagyok, megoldódik minden. DE nem vagyok egy nyugalmi gép, aki köpi a türelmet magából.
Bár minden vágyam ez.
Kitartás, és tudom, hogy gyorsan felállsz, megleled a módot, de az édes hármasteher kilókban már nem lesz könnyebb. Nekem sokat sagített valamiféle sport térd támasz, vagy mi az, meg a fásli is.
Nagyon-nagyon megértelek. Nekem is a higgadtság és a sok, nyugodt magyarázás hozza meg az eredményt, ha látják, hogy kiborulok valamin, ott támadnak. Megvan akkor a gyenge pontom. CSak egyre nehezebb nekem is nyugodtnak és türelmesnek maradni, amiről te is írtál. HA sűrűn váltanák az embert kis-kis időkre a gyerekek mellett, lenne idő lenyugodni, nagy levegőt venni, és folytatni. De nincs. És ezért nehéz.
Zita megszületésével egyelőre sok javulás nincs, lassan kezd ő is helyet változtatni, jönnek újra a nehéz helyzetek.
Remélem, a nyaralás segít kicsit feltöltődni!
Vera
Annyimindent gondolok egyszerre, hogy képtelen vagyok leírni... talán majd szóban, ha összejön.
Annyira azt látom, hogy ezt is megfogod oldani, nem lesz könnyű, de mi az? Akkor nem lenne családunk se...
Kitartás!
Puszi! Krisz
Megjegyzés küldése