Pár napja még reménykedtem.
Lillafüreden kezdődött, hogy a délutáni alvásból kelve nem kért. Az előző napokban éjjel már nem tejre vágyott, vizet ivott helyette. Egyértelmű volt a jelzés, harapott. Bíztam benne, hogy egy éves koráig bírni fogom, hogy nem fogja zavarni, ha változik az íze, nem így lett.
Úgy látszik négy hónapos pocakkal már nem az igazi neki sem. Hanna is akkor hagyta abba a cicizést, csak ő 16 hónapos volt akkor.
Mikolt olyan pici még... Szerettem volna sokáig szoptatni és nagyon rossz most.
Miskolc-Tapolcán a parkolóban fejtem egy másfél literes petpalackba, annyira feszített már. Úgy elfogadta.
Ma tettem egy utolsó próbát, megkínáltam délután félálomban, fintorgott és elfordult. Megértettem.
Ő döntött, én nem akartam elválasztani. Egyáltalán. Sőt. Szoptattam volna kettőt is szívesen...
2009. július 7., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














2 megjegyzés:
Sejtem, mennyire fáj a szíved. De ő akarta, és neked is talán könnyebb lesz, főleg a pici pocaklakó növekedése miatt is. És még lesz részed elég tejcsorgásban, tejcsiszagban, szuszogásban, nyeldeklésben!:)))
Én nagyon félve mondom ki, tulajdonképpen még a naplóban sem írtam le: Jázminnál még elkötelezetten szerettem volna két éves koráig szoptatni, de ő 14-15 hósan elválasztotta magát. Most már örülnék, ha Vilmó lassan így döntene... talán ez lenne az egyetlen megoldás arra, hogy ne egy éjszakai műszakos szoptató zombi legyek.:(
Én is így voltam vele, igaz az én fiaimnak az élmény fontosabb volt mint az íz, így kitartottak a szülésig. Onnantól fogva viszont nem voltak hajlandóak szopni. Áronom Andor két hetes koráig még szopott (a kórházban egyszerre szoptattam a kettőt, ez szerintem jót tett a féltékenység szempontjából) ,majd kijelentette, hogy nem kér többet, Andor Rebeka születése után már nem volt hajlandó elfogadni.
Megjegyzés küldése