A tegnapi napom a hazajövetel körüli izgalmakkal telt. Szerettem volna ha engednek, de tudtam, ezt nekem kell letárgyalnom, többekkel, mint amennyi energiám volt erre. Mivel Dani nem jöhetett be, nekem jutott a feladat, pedig én nyúl vagyok ezekben a helyzetekben.Reggel egy nagyon kedves csecsemős jött, mondtam neki, hogy mennénk, ő pedig készségesnek bizonyult, megbeszélte valakivel, (később derült ki, hogy a csecsemőorvossal biztosan nem) hogy fél hat körül menjek az osztályra, és akkor megvizsgálják Áront, és ha rendben találják, akkor mehetünk. Nem volt ennyire egyszerű. Siklós délelőtt bejött hozzánk, kérdezte, hogy akkor szombaton megyünk? Nagyon meglepődött, amikor előrukkoltam a ma estével. Alkudoztunk, végül, mivel velem kapcsolatban nem volt semmi olyasmi, ami miatt bent kellett volna tartania, rám bízta, ha a csecsemőorvos enged, akkor menjek. Nem volt lelkes.
Délben jött a babavizit, ott már kicsit bátrabban tudtam tolmácsolni a kérést, a mufurc doktornő pedig meglepő módon teljesen készségesnek bizonyult. Megvizsgálta Áront, megdicsérte, milyen szép, formás gyerek, mindent rendben talált, így beadta neki a bcg oltást is. Áron nyekkent egyet, aztán csendben tűrte a macerálást. Nagyon édes gyerek...
Este hatra volt megbeszélve a pko szűrés, ami vérvételt jelentett, addigra a csomagjaink már össze voltak pakolva, én pedig tűkön ülve, vártuk Danit. Papírokat kellett aláírnunk, aztán felöltöztettem a legkisebbet, aki eközben békésen aludt a tilitoliban, és eljöttünk.
Este fél kilenc volt, mikor végre hazaértünk, a lányok csak ezután érkeztek. Leírhatatlan élmény volt látni az örömüket, újra a karomban fogni őket, érezni, mekkorák lettek két nap elteltével, tudni, hogy Mikolt is felfogja, mit jelent a változás. Mindketten azonnal mellettünk voltak, Hanna alig várta, hogy kézbe vehesse a legkisebb testvérét, Mikolt szintén. Ő egy kicsit vehemensebben kérte, így ő kapta meg először. Mikolt nagyon ritkán ad puszit magától. Áront cuppogósakkal borította be, végtelen örömmel a kis arcán. Mikor végre Hanna is átvette, megbántódott... Hanna igazi anyuka, picit kell csak felhívni a figyelmét, hogy óvatos legyen, érti. Olyan jó volt végre odaadni a kezükba, hogy végre Dani is megfoghatta, megszeretgethette. Áron pedig a maga nagyon nyugalmas, nagyon békés módján mindent és mindenkit elfogadott.
Nagyon késő lett, nagyon elfáradt mindenki, nagyon nehezen találuk a helyünket hirtelen az új helyzetben. Ágyat húztunk, a lányok megfürödtek, kisebb csörténk volt Hannával az alvóhelyét illetőleg, de erre számítottunk is. Végül Áron a nagyágyban mellette, Hanna a nagy szivacson Danival a saját szobájában, Mikolt rendes gyerek, ő a kiságyában már régen ekkorra békésen szuszókált.
Hogy éjjel hányszor szoptattam, fogalmam sincs, amikor Áron nyekkent, felé fordultam, és legközelebb arra ébredtem, hogy már nem eszik. Legalább hatszor. Érdekes ez, és jól működik, így egyelőre nem változtatnék rajta. Szopizzon, amikor csak akar, amennyit kíván. Hajnalban ébredtem, amikor Hanna megjelent, kis bújás után Dani vissza tudta vinni a szobájukba, ami nagyon nagy dolog.
A tejem már tegnap beindult, mintha a pocakomból távozó anyag felvándorolt volna egy emelettel feljebb, úgy érzem magam, mintha egy rögbimezt adtak volna rám. mindenhol mellem van... És kőkeméyn, így fejtem már... Három nappal a szülés után... Narancssárga a tej :)
Így vagyunk most, hogy én hogyan, azt később.














Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése