100 centi és 14 kiló, minden tejfoga kibújt, épp a születésnapjára érkezett meg az utolsó pár. A vérnyomása rendben, a hallása és a látása is. A látás vizsgálat úgy történt, hogy felnőtteknek készült (kis villaszerű) ábrákat kellett kézzel leutánozni, megmutatni, melyik merre dől. Nem gondoltam, hogy Hanna már képes erre, hogy egy nem magától értetődő ábrát leképezzen, és azt testtel leutánozza. Megmelengette a szívemet...
Szeretem nézni, ahogy játszik.
A főbb témák a konyha, a könyvek és a babák.
Mióta megkapta Palitól a polcot a tűzhelye fölé, állandóan kavargat, pakol, terít, mosogatna is, ha lenne hozzá eszköz. Amikor főz, kommentál, miből mennyi kell bele. Sorolja a fűszereket, a hozzávalókat, sokszor egészen relevánsan.
A könyvek állandó szereplői a napunknak. Ha nem én mesélek, akkor mesél ő. Annyira szépen, és annyira szöveg hűen, hogy öröm hallgatni. Mikolt sokszor az ölébe ül, és hallgatja. Sőt, most már a kicsi is mesél, a maga halandzsa nyelvén. Hannától ellesi, hogyan, és utánoz.
A babák... Etet, szoptat, öltöztet, mindezt olyan műgonddal, mint egy igazi anyuka. Folyamatosan pelenkáz, amihez ha nem figyelek, a kicsik pelusát használja. A babáknak van kinti ruhájuk is, a legnagyobb baba sokszor velünk jön, ha kimegyünk, szép rendesen felöltöztetve. (persze egy idő után én cipelem...)A mesélés mellett az éneklés az, amit naphosszat hallgatunk. Rengeteg dalt ismer, rengeteget énekel, és rengeteget mondókázik. Van egy kis kuckó, épp a hangfal mellett, mesterségesen alakult ki a nappaliban, oda bemászik, és itt ücsörög és hallgat. Az alma cd-t unalomig, vagyis megtanulásig. Egyik este azzal fogadott, hogy heje huja virgalom... :):) Karácsonyra kapott egy mese cd-t, ez az első ilyen a házban, kíváncsian vártam, mit szól majd hozzá, nagyon nagy figyelemmel hallgatja.
A legnagyobb dolog, mi mostanában foglalkoztat, de leírni még nem mertem, az alvással kapcsolatos. Amíg a kórházban voltam Áronnal, Hanna a miágyunkban aludt Danival. Előtte nagyon hektikusak voltak az éjjelek, de nagyjából 90 %-ban Áron ágyában töltötte az éjszakát. Tudtam, hogy ezen változtatni kell, de nem volt elég erőm, kitartásom, és ötletem sem, hogyan kezdjem. A matricás majd jutalmazós körünk befuccsolt, Hannát egy idő után nem érdekelte a dolog. Persze, mert nehezen ment az egyedül elalvás.
Aznap, amikor Áront hazahoztuk, egy nagyon gyors döntés eredményeként Hanna a saját szobájában, Danival a szivacson aludt. Már az is nagyon megdöbbentett, hogy sikerült egyik pillanatról (és gyanítom nem ez volt a legkönnyebb, legjobb pillanat, de melyik lett volna és mikor a következő lehetőség...) a másikra megbeszélni vele, hogy legyen így. Volt persze kiabálás részéről, morgás az enyémről, de ment. Egy pár nap elteltével Dani úgy érezte, nem fog működni az együtt elalvás, mert neki dolgoznia kell majd, amit csak akkor tud, ha elcsendesedett a ház. Én szoptatok, vagyis meg kell próbálnunk nagyon gyorsan kitalálni, hogyan fog Hanna egyedül elaludni.
A megoldás gyakorlatilag pofon egyszerű, és nem is értem, miért nem csináltuk ezt így már régen... Biztosan kellett Hannának, hogy egy darabig Danival alhatott, de nem nálunk, hogy aztán volt olyan este, amikortól újra a galérián aludt el, és nem hagytuk, hogy a szivacs alternatíva legyen. Kellett a mi határozotságunk, a hitünk abban, hogy ez nem lehet másképp, mert nem megy másképp, de úgy tűnik, (koppkopp) működik.
Ha tudok, a mesélés után bemegyek hozzá, elköszönni. Egy picit az ágyában hozzámbújik, mesélek a napunkról, elmondom, mit fogok még csinálni, mielőtt aludni megyek, aztán csendben vagyunk, majd megkérdem, mehetek-e. Általában elenged. Ha elsőre nem, másodikra igen. Van egy kis lámpája, amit felkapcsolva hagyunk, (a kis lámpás elromlott, helyette ikeás lemerülő, feltölthető ufója van, ami épp arra elég, hogy mire tényleg elszenderedik, lemerül...) és kijövök. Dani pedig a notebookkal az alőtérben dolgozik, és ha Hanna szól neki akkor bemegy és megpuszilgatja. Három ilyen kör után Hannu alszik. Az eddig általunk felkínál tárgyakat használni kezdte, magára pakolgatja a cipelőt, az anyababát, és még a fényképünket is. Örülök, hogy elkezdett önmaga megküzdeni, és annak különösen, hogy képes megnyugodni elpihenni egymaga is.
A legjobb ebben az, hogy sikerült a horror éjfél (plusz) elalvást 11-re hozni. Még mindig nincs közös felnőtt életünk este, de Dani tud dolgozni, én pedig lefekhetek, ha szeretnék fél 11kor... Hanna pedig hiszti és sírás nélkül alszik el, és ez hatalmas előrelépés.
Áron érkezése azért természetesen nem marad nyom nélkül, Hanna nagyon ragaszkodik Danihoz, nekem pedig nagyon nehéz vele. Nem figyel, nem hall, nem válaszol. Ismerős ez, de nem könnyű. Mikoltot kétszer megharapta úgy, hogy a nyoma sokáig meglátszott. Nagy hisztik is vannak, amit nehezen viselek, mert nem lehet kezelni. Nem eszik, és ha el kell indulni... katasztrófa. Nap közben is cumizna, kiabál, veszekszik. Ez van, remélem lassacskán majd könnyebb lesz neki is, nekem is. Addig pedig sokszor figyelmeztetem magamat, hogy neki nehezebb, én pedig azért vagyok, hogy szeressem, segítsek, mégha nem hagyja akkor is. Ha egy sündisznócska, akkor is. Csak néha kevés az eszközöm, és elfogy a türelmem... Pedig nagyon szeretem.














1 megjegyzés:
Lili is hasonlóan viselkedik, pedig testvérről szó sincs. Szóval azt hiszem ez az időszak nem szerencsés sehogy sem...
Örülök az alvási előrelépésnek :)
Puszi
Megjegyzés küldése