A hetet orvoslátogatással kezdtük volna. A két hónapos oltás volt esedékes Áronnak, és a 18 hós Mikoltnak. Reggelre mindketten szörcsögtek, Hanna pedig köhécselt, ezért egy héttel elhalasztottuk ezt a programot.
A szokásos háromnegyed órás emeleti készülődés után végre lejutottunk reggelizni, (mostanában Áron is akkor kel, amikor a lányok, így hármat öltöztetek, kettőt pelenkázok, és jelenleg háromnak adagolok golyót, egynek orrot fújok, kettőnek pedig szívok...) aztán mindenki tette a dolgát. A lányok főzőcskéztek a nappaliban, Áron a kanapén ejtőzött.
Ebben az időszakban van időm egy kicsit a saját dolgaimmal foglalkozni, mindegyik elvan egy darabig nélkülem is. Gondoltam készítek Áronról egy pár fotót, hogy majd amikor ezt a bejegyzést megírom, legyen illusztráció hozzá. Vittem a gépet, nézegettem a gyermeket.
Minden apró részletét az ijedségem alakulásának nem tudom már felidézni, az biztos, hogy azt vettem észre, hogy sem a kamera jelzőfényére nem reagál a szeme, sem az én szétnyitott kezemre, amit előtte mozgattam. Jól emlékszem még arra, hogy Mikoltnak ennyi idősen az egyik kedvenc elfoglaltsága volt a pillangószerű kezem követése, Hanna pedig attól nyugodott meg az esti hiperhosszú sírásából, ha Dani előtte mászkált. Ő a fejét forgatta az apja után, és ettől elmúlt minden bánata.
Megijedtem, mert Áron az elkövetkező egy órában, az összes próbálkozásom ellenére sem reagált. Hangra igen, fényre nem. Még a szemébe is világítottam egy gyenge fényű lámpával, még csak be sem csukta. Kattogott az agyam, vajon az elmúlt hetekben láttam-e figyelni, észrevétlen maradhatott-e bármilyen jele annak, hogy nem lát, de nem tudtam megnyugtató emlékképet előcsalogatni. Megnéztem az összes fényképet Áronról, de még ezek között sem volt támpont.
Közben Áron elaludt, én végleg kétségbe estem, és hívtam Danit, hogy együtt kitaláljuk, mi a következő lépés. Ő a háziorvosunkat hívta, aki este hatkor a rendelkezésünkre állt volna, de engem ez nem nyugtatott meg. Bevillant Panka blogja, (nagyon hálás vagyok neki, hogy rámtalált!) megkerestem az ide vonatkozó posztját és kértem időpontot dr. Juhos Piroska doktornőhöz.
A Dimenzió Egészség Központban volt tegnap magánrendelése, a kedvünkért a rendelési idő előbb bejött, iszonyú kedves volt mindvégig, nem riogatott, és hümmögött, ezerszer ellenőrizte amit feltételezett, Áronnal nyugodt, barátságos volt, türelmesen megvárta, hogy megszoptassam a vizsgálat közben, majd mindent elmagyarázott, amit tapasztalt. Partnerként és nem betegként, az értelmi képességeinket maximálisan felmérve kezelt bennünket, ami nagyon jólesett. (mindezt azért említem, mert olyan ritka ez a hozzáállás, pedig ez volna a magától értetődő, nem pedig az, amikor buta, túlaggódó szülőnek kezelnek, kapok egy papírt, vagy egy receptet és ez a vége...és ha kérdezni merek, akkor nagy szemeket mereszt a nagybetűs orvos, hogy miért rabolom az idejét. Nyilván egy magánrendelőben kicsit más a helyzet, ott én fizetek az orvos szolgáltat, de fizettem én már fejcsóválós, hümmögős, ijesztgető orvosnak is, aki szó nélkül magamra hagyott a kétségeimmel...)
A diagnózis: Áron valóban nem követi a szemével a mozgó tárgyat, vagy fényt. Valóban ideje lenne ennek, így az ijedségem jogos volt.
De! A szeme rendben, vagyis szervi ok nincs a háttérben. A pupillája reagál, a szemfenék ép. Egyetlen eltérés, hogy a fundust nagyjából -7 dioptriával látta csak élesen a doktornő. Erre azt mondta, hogy sokszor egy hónap elteltével újravizsgálva már nem ugyanazt méri. Vagyis van esély rá, hogy ne legye rövidlátó.
Hogy miért nem fixál? Passz. Kaptunk egy hónap haladékot, ha addig sem történik áttörés, akkor neurológushoz küld.
A hatalmas kő leesett, hazajöttünk.
Este vacsora közben a székében feküdt, Dani feltette neki a játékokat. És elkezdett figyelni rájuk, amikor pedig Dani elvette előle, utánuk nézett. Többször.
...
Dani szerint, ha egy jógi szemébe világítanak, az se rezzen meg. És a fontos mozikat belül vetítik... Én meg csak aggódjak, meg figyelgessem, mert nekem meg az a dolgom.
2010. február 15., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














9 megjegyzés:
Hú, én is megijedtem, ahogy olvastam... Nagyon örülök, hogy Juhos doktornővel ti is elégedettek voltatok, nekem is ilyen jó érzéseim vannak vele kapcsolatban. Én is úgy tudom, hogy ez a dioptriaérték _most_ még nem jelent semmit, a csecsemők nagy többsége rövidlátó valamilyen mértékben, azért sem vizsgálnak úgy alapból ilyen pici babát. Borinál épp azért volt biztos a baj 8 hónapos korában, mert +os volt az érték, az élettanilag elfogadható mínuszos helyett.
A legkorábbi valódi szűrő vizsgálatot ha jól tudom, 4-5 hónaposan javasolják, ha van a családban "kórelőzmény" - mi Jankával akkor voltunk, Bori miatt, nála akkor -1-et mértek, ami gyakorlatilag normális érték akkora babától.
Drukkolok, hogy néhány hónap múlva mindent rendben találjanak Áron szemével, de ha esetleg máshogy lenne, akkor meg szívesen segítek a szemüveges tapasztalatainkkal, ha szükséged lesz rá. De reméljük a legjobbakat: minden rendben lesz!
Te jó ég Kinga, hogy nálatok mindig történik valami! :-(
Nem is bírtam végigolvasni a bejegyzést, egyből a végét olvastam és örültem, hogy minden rendben van remélhetőleg!
Puszi!
Ó te jó Ég! Ez olvasva is rettentő ijesztő volt. Remélem csak későn érő a kislegény és a következő vizsgálatra már minden teljesen rendben lesz. :)
Nem lehet elég tapasztalatot összegyűjteni úgy tűnik még hárommal sem... És természetesen mind más, mindegyikükkel mást tanulok...
Én is bízom a legjobbakban :) és edzem magam, hogy képes legyek bármit elfogadni türelemmel, derűvel. :) Nem könnyű, de ha ez az út, akkor ezen megyek. :)
Köszönöm lányok, Panka, a fejemben vagy, ha szükségem lesz bármire ezzel kapcsolatban, tudom kihez szaladjak. :):)
Mi is csak drukkolni tutdunk, hogy minden jól alakuljon! Bár máshogy nem is alakulhat... :-)
Én is Zitával tapasztalok meg csomó új dolgot, nem mindig örömteli, de ezt nem lehet előre megválasztani. :) Én szentül hiszem, hogy Zita azért (is) van nekünk, túl azon, hogy "szimplán" akartuk, hogy mindezeket megéljük, hogy ezáltal is okosabbak legyünk. Ha ő nincs, azt sem tudom, milyen, ha az embernek három császárja volt vagy mi fán terem a jóindulatú érdaganat vagy milyen az, ha jóval egyéves kora után tanul meg járni a gyerek, és addig lehet cipelni. :-D És még hány ilyen lesz! :)
Jaj, Kinga! Riasztó volt végigolvasni! Van abban valami szerencse, hogy már a hármas számú versenyzőről van szó, így aztán, ha eltérést tapsztalsz az előző kettőhöz képest, azt rögtön kivizsgáltatod. Mert ha van valami kis gond, azt tényleg jobb minél hamarabb kezelni! És nem véletlen, hogy ezt észlelted és azonnal választ kerestél! Az Anyák tudják, hogy mikor kell alaposabban utánajárni valami aggodalmuknak (és ezért nem értem a hümmögős orvosokat én sem). Nekem is van saját tapasztalatom ezügyben, de szerintem szinte mindenkinek. Szóval, reméljük, hogy Áron "többet ilyet nem csinál"! Dani hozzáállása pedig külön üdvözítő ilyen helyzetben!
üdv
Szilvi
Ááááááá... és huhh!
Gyógyuljanak meg hamar a lurkók, a fiatalember pedig iparkodjék kicsit, hiszen annyira szép kishölgyek veszik körül, hogy igazán van mit néznie/látnia.
Hát sohasincs elég tapasztalata az embernek?
Remélem minden rendben lesz.
Hú, végigizgultam a bejegyzést,és úgy drukkoltam, hogy jó hír legyen a végén. :)
Minden rendben lesz vele biztosan. :)
Ez nagyon ijesztő, még olvasni is.
Remélem minden rendben lesz.
Az meg mosolyogtat, hogy Dani, hogyan nyugtat, milyen igaza van!
Pussz,
Kata
Megjegyzés küldése