Hat körül értünk haza, Dani azzal fogadott, hogy csomagoljak, menjünk valahová. Vagy a múltkori visegrádi kiruccanásunkról őriz szép emlékeket, vagy engem viselt meg ennyire látványosan a múlt hét, vagy neki volt sok a kettő, míg én Hanna miatt pironkodtam...
De ne gondolkozzak, mert akkor biztosan nem mozdulunk, csak az esti szükségeseket, meg a másnapi ruhákat vigyük. Igyekeztem leblokkolni a gondolataimat, mert ha hagyom, hogy előkerüljenek, biztosan nem megyek fel az emeletre és kezdek neki a pakolásnak. Így aztán lazán elhessegettem azt hogy "nooormális???? az összes gyerekünkkel???? moooost??? hova??? minek???? nem vagyunk így is eléggé kipurcanva??? ... és nekiláttam összeszedni a fogkeféket, a takarókat, a hálózsákokat..........
Fél óra múlva (ha terveztük volna, hogy a hétvégét nem töltjük idehaza, már biztosan két napja csak csomagolnék, mosnék, vasalnék...) bepakolva két nagyobb bőröndöt (legmélyebb hálám, hogy közös életünkben talán most először nem volt nézeteltérés a "legszükségesebb" definícióját illetően, pedig még a porszívó is velünk tartott...), a motorokat, egy zsák vizes játékot, egy táska úszócuccot, meg a három porontyot, elindultunk a Duna túlpartjára.
Egyszer élünk, üdülési csekkünk pedig mint a tenger (köszi cafetéria) a Ramada mellett döntöttünk. Annyira van csak messze, hogy ha valamelyik gyerekünk egyáltalán nem óhajt éjfélnél tovább kirándulni, akkor hazajöhetünk, viszont rendelkezik azon messzemenőkig pozitív tulajdonsággal, hogy van benne Aqua World.Fél kilenckor begurultunk a szálloda elé, előtte telefonon lefoglaltunk egy háromágyas szobát, majd egy egyszobás junior suitot az előbbi helyett, majd egy kétszobás apartmant, végül egy három szobásat. A recepción örültek, hogy megérkeztünk és az elnöki lakosztályt meghagytuk másnak. A vacsorát így is jobbnak láttuk a szobánkban elfogyasztani, látva a vendégek valószínűsíthető nyitottságát a háromgyerekes pörgésre és az alkalomhoz illő ruházatunkra egyaránt. A szobapincér (Danival összenéztünk, amikor begurult, még soha nem volt ilyenben részünk, a háromévesünk meg az aligmúltmásfél meg ilyeneken nő...), ahogy kell, kiskocsin hozta az amúgy teljesen szimpla kétfogást, de ehhez volt csillivilli tányérfedő, kis virág vázában. Hanna magától értetődőnek vette, hogy "segít" a bácsinak. A bácsi meg örült... Remélem...



Tízkor fürdettünk, előtte a magunk rendjére formáltuk a szobákat, így lett a kisebbikben majdnem négy ágy, és fél tizenkettőkor már minden gyerek az igazak álmát aludta. Hanna és Áron a 200x200as franciaágyban velem, Mikolt pedig (volt kisebb huzavona az elalvás körül, körtáncot jártunk mire kialakult a végső verzió) az utazóágyban a kettes számú szobában Danival. Reggelig egyiküket sem hallottam, csak Áron szopizott békésen egyszer hajnalban, amire Hanna is felemelte a kócos kis buksiját, és közölte, hogy ő már aludt ötöt, mehetünk fürdeni. Sikerült elmagyaráznom neki nagyon tömören, hogy az uszoda hatkor még nincs nyitva, ő pedig igazából csak izgatott, én viszont nagyon álmos vagyok: Hanna alvás! Legközelebb kilenckor beszélgettünk.
Szépre fésültem a lányokat, hogy kompatibilisek legyünk a többséggel, és megreggeliztünk Az étteremben. Igazi csodabogaraknak járó tekinteteket kaptunk, pedig életkorunknak megfelelően mind nagyon szépen és kulturáltan fogyasztottuk a reggelinket... Sütött a nap, Hanna alig fért a bőrébe, úgy várta már a fő attrakciót, amiért szerinte eljöttünk hogy máshol aludjunk: a vizet. Kaptunk szép fehér fürdőköntösöket, amiben nekivágtunk a hosszú folyosóknak, hogy a végén beléphessünk a csodák birodalmába.
Hanna azonnal birtokba vette a gyerekmedencét, habzsolta az összes percet, amit itt töltött, csúszdázott, ugrált, úszott, balettozott a vízben. Mikolt a maga komótos módján csak szimplán élvezte a közeget hol egy kézzel, hol kettővel az apjába kapaszkodva, de mindezt olyan természetességgel és biztonsággal, hogy repesett szívem, ha ránéztem. Idővel Hanna odaadta neki a karúszóját, innentől még ránk sem volt szüksége. Áron végigaludta a délelőttöt, egyszer ugyan kinyitotta a szemét és körülnézett, de nem érdekelte túlságosan a vízi világ.





Ebédeltünk (a vacsora megmaradt felét), aztán összecsomagoltunk, papíroztunk és távoztunk. Hazafelé azon tűnődtem, hogy mennyire szeretem ezeket a spontán őrültségeinket. És hogy már meg se rezzenünk attól, hogy nincs a jólbevált rutinhoz szükséges bármi, elég az, ami van, megoldjuk a többit. Meg azon, hogy nagyjából két hétnyi élmény fér bele egy egy hasonló fél napba. És hogy mennyire kell ez nekem...














6 megjegyzés:
Jaj de tetszik,h ilyen mobilok vagytok. És mennyire kell ez,mennyire feltölt.
Imádom a stílusod, hiányoztatok már! :)
Örülök a pihinek, néha köll! :)
Tényleg lazamami vagy, én első körben tuti sikítófrászt kaptam volna, ha egy zsúfolt 7 után, Csaba bepróbálkozna egy gyors összecsomagolós indulással. :))))
Puszik!
Azér' csúcs kis család vagytok, ugye tudod? :-))) Még olvasni is szuper volt!
Fú, de jó volt nektek! :)
Én is pakolnék, mint a kisangyal, ha Jani azt mondaná. De persze mostanában nem mondja.
Jó közel voltatok hozzánk, tőlünk max. 20 perc most a Ramada, bár mi még nem voltunk ott. Egyébként, ha ott aludnánk, 20 perc ide vagy oda, én is annyi cuccal mennék mint ti, porszívóstul. :) egyedül a vízi programot nem tudom, most hogy vezényelnénk le, egyik gyereknek sincs vízbiztonsága, bár Kinga már alakul, "nyomom" is az ovis úszást neki, de nem tudom, ketten hogy fognánk 3 gyereket a vízben. Nyáron ki kell próbáljuk, addig van idő kitalálni. :) addig még Kinga is feljavulhat pancsolás-merülés stb. ügyben, és akkor már kicsit megnyugtatóbb lenne a helyzet. :)
Kinga!
Ez nagyon tetszett nekem! Klassz ez a kedves lazaság! És le a kalappal: nem elég, hogy simán nekivágtál három ilyen pirinyóval, hogy vizes helyre mentetek három ilyen pirinyóval, még fotózni is volt időd/ lehetőséged a víznél, három ilyen pirinyóval! Mondjuk ehhez kell két remek férfi is: Dani és Áron!
Puszi,
Szilvi
Dejódejódejó!
Na ezért (is) szeretlek benneteket!
Hogy Daninak ilyen ötletei vannak, hogy Te erre pakolsz, átrendezitek a szobát, megeszitek a vacsorát ebédre és jól tudjátok magatokat érezni. Mert ennyi (is) jár nektek!
Megjegyzés küldése