2010. április 11., vasárnap

A négy dédunoka

Szombaton délben Jutka nagymamánál ebédeltünk, amikor berobogott a Dunakeszi különítmény, a fedélzetén Soós Blanka Dorinával. A kis hercegkisasszony (aki most akkora, mint az én legkisebbnek született Áronom volt anno, mikor előbukkant a kádban) aludt, és egy cseppet sem bánta a bámészkodó gyereksereget. A lányok meglehetősen szelídek voltak, Mikolt ugyan igyekezett közelről is megvizsgálni, de ő is a legfinomabb formájában tette ezt, Hanna pedig Áronnal az ölében csodálta a pöttöm unokatesót.

Olyan hamar elszaladt az a fél óra, amit együtt töltöttünk, hogy mire letettem a gépet, és beszéltem két mondatot Manóval, már mentek is. Hanna utólag kérdezte meg, miért nem vehette ölbe Blankát. :) Majd legközelebb, ha a mamája megengedi :)...

Nagyon jó volt ennyi pici gyereket egy kupacban látni, egész érzésem volt, amit aztán mondtam is Daninak. Ő persze egyelőre hallani sem akar újabb csemetéről, ezt nem is csodálom... Bennem viszont újra elindult valami...

3 megjegyzés:

Gulácsi Orsi írta...

Na de Kinga!
Úgy látszik nem csak én vagyok ilyen őrölt:)...
Na de a kérdés csak az, hogy van megállás???

Nagyon cukik a gyerekek!
Puszi

Szitya írta...

Hát, Kinga, és kedves Orsi... Az a helyzet, hogy aki ilyen, az sosem állna meg.... Én, így, négy után, és a negyvenhez közelítve, még mindig néha kísértésbe esek.... Sőt! Úgy gondolom, hogy ha még gyerek, akkor pedig kettő legyen, hogy ne érezze egyedül magát az ötötdik....

Szóval, nincs megállás, legfeljebb az a józan észnek nevezett szörnyűség segíthet....

Puszi,

Szilvi

Kinga írta...

Na igen, én is így érzem... De hogy a józan ész mikor fog közbeszólni? Talán Dani képében :):):)