2010. május 15., szombat

Őszintén

Mentegetőzéssel kezdem...
Nem aludtam túl sokat, Áron hajnali háromkor végül végre elaludt, azt sem tudtuk, hogyan segítsünk rajta, annyira szenvedett, mint még talán soha. Reggel a két kisebb hőemelkedéssel ébredt, ez mind csak fokozta az alváshiányom okozta szürreális zsongást.
Zuhog az eső, a kertben az elvetett fűmagot ki is verte. Három termeszvár épült eddig, az egyikben sikerült némileg csökkenteni a hangyaszámot, de most az az érzésem, hogy akik ott laktak eddig, azok bevonultak a házba. Ahol természetesen nem győzöm az állandó porszívózást, felmosást...

Nos ebben a kellemesnek semmiképpen nem nevezhető állapotban kezdtem megint befelé indulni. (Hja, az már csak hab a tortán, hogy a hajam úgy hullik így a 3x sokadik hónap szoptatás után, hogy még ott is találok, ahol nem is jártam... hogy ez bánt jobban, vagy a tény, hogy oldalt csinosan megkopaszodtam, talán lényegtelen.)

A befelé menetelés eredménye pedig ez a szó: kiégés.
Kattog egy ideje a fejemben, szembenézni nem esik jól vele.

Nem a világvége ez, és nem is állandósult állapot, van benne egyfajta ciklikusság, hol erősebben, hol gyengébben érzem, hogy elég... Csendre, melegre, puha dolgokra vágyom.
Ólmos fáradtság, rendszeres fejfájás. Tennék, de nem tudom mit. Nincs kedvem sem az újhoz, de leginkább erőm. Meg türelmem kitalálni, mi az új. Ha van egy kis időm, pihenek. Nem minőségileg, csak úgy ad hoc.
Klasszikus "A" típus lévén a fokozottan kell/ene figyelnem a folyamatos energia utánpótlásra, több időt fordítani önmagamra... ismerős kívánságok.
Fejben tudom is, hogy hogyan kellene (hogy bosszant ez a sok feltételes... az egyik legtanulságosabb mondat számomra: ne próbált, csináld), de mire eljutok a megoldáshoz, már régen túl vagyok a holtponton. Vége a napnak, csend van, aludni kellene. De nem tudok, mert annyira fáradt vagyok, hogy nem megy. Ördögi kör.

Annyira vágytam Hannára. 18 éves korom óta dolgoztam, önálló voltam, megteremtettem mindent, amire szükségem volt. Nem az volt a nagy változás, hogy anyagilag függő lettem, másra kell hagyatkoznom.
Tanítottam, mióta eszemet tudom mindig ez volt a fontos. Átadni. Kapcsolatokat, csapatot létrehozni. Bármit, amihez értettem egy idő után továbbadtam. A gyerekekkel is így vagyok. Adok, és örülök, ha van visszajelzés. Amikor még nem voltak, tudtam, hogy ők a cél.
Ma pedig már azt is tudom, nem a végcél, hanem az egyik nagyon fontos. Most nincs célom. És nem elég a megerősítés. Vagy nincs is... Szubjektíven legalábbis.

Három év azzal a tempóval, ahogyan nekem otthonos, épp elég arra, hogy elhatározzak, megtegyem, és meghaladjam. Lassan négy éve, hogy kisebb-nagyobb változásokkal nap mint nap ugyanazt teszem. (Igen, közben építkeztünk és igen, előbb csak egy, aztán kettő, majd elég hamar három gyerekkel, de a kerék ugyanaz.) Nehéz most. Mert az elvárásaim és lehetőségeim között nincs harmónia. Ettől pedig szorongok...
Sokszor érzem, hogy lehetnék türelmesebb, hogy lehetnék ügyesebb, de nincs erőm. Mert ha nem tudok miből meríteni, akkor elfogy. Sokszor mondtam már, most még erősebben érzem, hogy egy tölcsér vagyok. Átfolyik rajtam az energia, bele a gyerekekbe. Pedig kellene egy szelepet szerelni rá, ahol egy kevés nálam marad, arra az eshetőségre, ha nekem is szükségem lenne rá.

Tudom, megnőnek. És egészen más lesz. És egészen új. Szeretem ezt az életet. Szeretem látni ahogy fejlődnek. Jó, hogy én látom, jó, hogy velem van mind. Nem is siettetni vágyom az idő múlását, csak egy napra több óra volna jó, amit magammal tölthetek. Üres a fejem. Nagyon szeretném már használni. Eljutottam idáig: meg akarom írni a szakdolgozatomat.

5 megjegyzés:

Gulácsi Orsi írta...

Aranyos vagy Kinga, nem is kopaszodsz:)
Ma így érzed aztán kisüt a nap és megint sokkal könnyebbnek fogod látni az egészet. Én is így vagyok ezzel le is írom vagy csak panaszkodom egy jót és pár nap múlva nem is értem miket hordtam össze hiszen ez a legjobb dolog.
Ha tudnád hányan irigyelnek:) Aludj egy jót vagy csak szökj meg Danival egy kicsit.
Sok puszi
Orsi

cucka írta...

Szóról szóra én is írhattam volna ezeket. Talán a sok eső vagy borús idő teszi. valami van a levegőben... szombat éjjel én ott tartottam, hogy azon filozofálgattam, ha "kilépek a történetből" az önzés vagy betegség?! és szinte kívülről láttam magam, egy kiégett kibőgött szemű macinacis háziasszony lettem... életemben először éreztem azt, hogy van az az erő, ami minden érv ellenére magával tud sodorni... hogy van egy pont amikor könnyebb lelépni a mélybe, mint visszatérni és kibogozni a szálakat... és a gyerekeim létezése sem elég intenzív kapcsolat... sőt, éppen őket akartam ezzel megvédeni...

ölellek, Kingám! és írd meg azt a szakdolgozatot, én leszakvizsgázom. ;) erre jutottam.

panka írta...

Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem a nehéz helyzetekben gyakran már az egy hatalmas löketet ad a jó felé, ha bevallom, leírom az aktuális érzéseimet... Remélem nálad is így lesz most! Én nagyon tisztelem az őszinteségedet, és akiben megvan az erő az őszinteséghez, abban meglesz a tettekhez, új ötletekhez is. (Szerintem a legmélyebb állapot ez alatt van, mikor már őszintének lenni sincs erőd... Talán ezért nincs pl. az én blogomon olyan sok negatív írás... mikor annyira lent vagyok, írni sincs erőm/kedvem.)
Olyan sokszor kaptam már tőled jó mondatokat, életkedvet, energiát a rossz helyzetekben itt a "virtuális világban", amiket én kiválóan tudtam kamatoztatni a való életben... Sajnos nekem nincs olyan sok okos ötletem az ilyen helyzetekre, és nem tudom, hogy mi lenne neked most az az egy mondat, ami ebben a pocsék időben is jókedvre derítene, vagy adna egy kis lendületet, de hátha szavak nélkül is tudok közvetíteni most neked valami ilyet. :-)
Szeretettel gondolok rád! :-)))

Kriszti írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Kriszti írta...

Nagyon megértelek Kinga! Hasonlókat éltem át, sokszor sokáig. Úgy éreztem nagyon nehezen jön a kilábalás, a jókedv, a pozitív gondolatok, az ötletek, döntések, amiket tényleg nem hozhatott meg helyettem senki,mégha sok segítséget kaptam is.
Nekem egy homeopátiás szer segített, Hormeel cseppek a neve. Nagyon érezhetően helyretett, mintha jól megmosták volna fejemet :)

Ha gondolod próbáld meg!
Sok erőt a hétköznapokhoz!
puszillak,
kriszti