No ilyenkor jönnek a nagyszülők, és a szárnyaik alá veszik a két nagyobbat. A kis tankerünk pedig jön velünk. Hogy ez manapság gyakrabban fordul elő, mint az elmúlt három évben, annak valószínűleg a nagycsaládos lét és Dani egyre hosszabbra nyúló munkaideje az oka.
Leszámítva az összes gyermek szemgyulladását, és azt, hogy már jó előre tudjuk, hogy valaki büntetni fog másnap, elmentünk. Még mielőtt a lányok felébredtek volna. Bécsbe. Mert rég voltunk, mert én szerettem volna.
Csak a "szokásos" p+r-metro-Starbugs-Stadtpark programot futtattuk, és közben volt egy nadrágvásárlás is, és a reggeli dupla vagy semmi esélyből a dupla jött össze ezúttal. Beszélgettünk, Áronoztunk, aki egész nap teliszájjal mosolygott, vagy aludt, hol rámkötve, hol babakocsiban, füvön napoztunk, ettünk, bámészkodtunk.


És akkor rájöttem. Ebben a terhelésben az én hiperszenzitív, ambivalensen kötődő, kényszeres, ugyanakkor nagyonis asszertív valóm, a hétköznapokban igyekszik szólni. De nem a megfelelő időzítéssel, és olykor nem is a megfelelő témát meglovagolva. A túloldalon a racionális, ámbár meglehetősen szenzitív és rámfigyelő másik felem pedig a szavaimból kiindulva, ámbár azokat a saját nyelvezetére lefordítva reagál. Totál csőd... El kell mennünk, látni kívülről magunkat, érezni a másikat, újra felvenni a társ szerepét.Fürdés időben értünk haza, Mikolt azonnal torolt is, tudomást sem véve rólam, és csak egy kicsit Daniról. Hiába az ajándék... Neki még nem tudom elmagyarázni, mit jelent, ha elmegyünk. Hanna már érti, vele csak együtt kellett elaludni, bár a szeme csúnyább lett. Ma Mimi Dani hátára kötve töltötte a délelőttöt. Pedig jó volt nekik is, vonatoztak, játszótereztek, délután még aludtak is. Kellenek ezek a napok. Mindannyiunknak.














4 megjegyzés:
Hát persze, hogy kellenek!
Ölellek, Kingám, mindig örömmel jövök ide, mert nagyon sokszor itt megtalálom a kimondatlan/szavakba sem foglalt érzéseimet. :)
Azér' kicsit sárgulok az idillért. ;)
De még mennyire, nagyon kellenek!
És megdöbbentő, hogy mennyi időre feltankol egy-egy ilyen nap. Én még most is az áprilisi egri "kettesben hétvégénkből" élek. Igaz, az egy teljes hétvége volt, amire már évek óta nem volt példa, talán ezért is érzem még mindig.
És persze a négyesben töltött őrségi csodanapjaink is feltöltöttek, csak egy másik részemet, mint a kettecskézős.
Remélem neked is biztosít némi érzelmi többletet ez a bécsi nap, mert ahogy a fentebbi írásaidat elnézem, sajnos rád fér most az energia a kis betegek mellett. :-( Jobbulást nekik!!!
Ó, Kinga! Megint egy közös nevező... Bécs, a kettesben séta (na jó, ez most nálatok még hármasban, de Áron még nem tesz fel percenként tizennégy kérdést, a saját szavába is belevágva...), a Starbucks, épp' csak egy reggeltől-estig időre, na, ezt mi is időről-időre megjetjük. Igazi kapcsolati ráncfelvarrás! És nem csak a kettőnk kapcsolatáé, hanem a gyerekekkel is!!!
Hajrá máskor is!
Szilvi
Hú, most én is mennék de nagyon!! :) Jó lehetett nektek!
Megjegyzés küldése