Hogy az oviról, meg az ovisról is essen néhány szó.
Azt hiszem, a lelkemben Hanna már egy éve óvodás. És az ő lelkében is így lehet ez, hiszen ahogy én minden további nélkül el tudtam engedni, és a legtermészetesebb volt, hogy elérkezett ez az idő az életünkben, ő is minden nehézség nélkül indult.
Nem mondom, hogy nem érint meg a gondoltat, hogy már sosem lesz mindig, állandóan, egész nap mellettem, de valahogy sikerült eltalálni azt a kort, amikor már mindkettőnknek így a jobb.
Panka kapcsán sokszor jut eszembe, hogy vajon tényleg mindent megkapott-e, amit megkaphatott, hogy jól szerettem-e, hogy tartalmas volt-e a velem töltött idő.
Nem tudok megnyugtató választ adni erre a kérdésre. De nincs lelkiismeret furdalásom sem.
Mindent úgy tettem, ahogy akkor a legjobban tudtam, és bár sokkal többet is gyurmázhattunk, festhettünk, homokozhattunk ... volna, mi ilyenek voltunk együtt.
A szívemben itt van az összes fontos lépése a közös életünknek, és remélem, hogy ő is így érzi. Hogy jó csapat vagyunk, és azok is maradtunk, mégha az életének egy része már nem csak rólunk szól...
És hogy a beszoktatásról is essen néhány szó :)
A napi elválás nálunk nem volt nehéz. Sőt, volt egy beszélgetésünk Hannával, valahogy így:
- Az egyik kisfiú nagyon sírt.
- Miért?
- Hát hiányzott neki az anyukája.
- És neked is hiányzik az anyukád?
- Nem.
:)
- Ennek örülök. Akkor az azt jelenti, hogy jól érzed ott magad.
- Ühüm.
Ezzel ezt a témát lezártuk...
Azt viszont tudom, hogy minden nap elfáradt. A sok zaj, a rengeteg új inger nyilván nagyon sok egyszerre. Mégha olyan szívesen is megy, hogy ha csak említem neki, hogy holnap ovi lesz, csillogó szemmel kérdi, most?
Valamiért zsigerből úgy éreztem, heti öt nap sok... Mindenki azt mondta, a harmadik héten az is kiborul, aki amúgy szívesen megy... Nem lehet, hogy azért, mert elfárad addigra? Mert sok az öt nap munka, két nap szünet? Mert a harmadik hétre már nincs miből feltölteni az elemeket?
Magamra gondoltam, amikor új helyen kezdtem dolgozni. Hogy az első két hét olyan sokszínű, érdekes, hogy mindent beleadva szívtam magamba az újat... aztán pedig alig bírtam kinyitni a szemem reggelente...
Hanna is ilyen. Minden sejtjével óvodás. És ez kemény munka, komoly dolog.
Három napos hetet szavaztam meg neki, négy nap pihenéssel.
Így fog kinézni a mi beszoktatásunk.
A múlt héten egy napot volt, ezen a héten hármat megy, aztán megint hármat, aztán négyet, és egyszer eljutunk az öthöz.
Nagyon hálás vagyok, hogy az óvonénik partnerek ebben.
2010. szeptember 5., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














3 megjegyzés:
Hű, ez milyen jó ötlet!
Szonja is nagyon élvezi az ovit, ma is lelkesen ment, de pénteken én is éreztem rajta, hogy éppen a legjobbkor jön a hétvége. Három nap első körben éppen elég volt.
Most nagyon elgondolkodtattál a jövőt illetően!
Szia! Olvasgatlak egy ideje, ha nem veszed zokon:)
Nekem is most kezdte a két nagy az ovit (az idősebbiknél második nekifutás) Azt hiszem alkalmazni fogjuk mi is a módszeredet.
Gratulálok hogy nálatok ilyen simán ment az elindulás. Remélem így nekünk is fog. Köszi:)
jajj, ez nagyon tetszik nekem, szerintem Hunorral is ezt a fajta fokozatosságot fogjuk alkalmazni. köszönöm, Kingám az ötletet! ♥
Megjegyzés küldése