17 nap.
November elsejére le van foglalva hat jegyünk a Vistában.
Az aláírt papír még mindig sehol, de tudjuk, hogy nagy erőkkel dolgoznak rajta kint.
Így egy kicsit kamikáze üzemmódban azzal a tudattal éljük a maradék időt, hogy megyünk.
Addig lesz egy születésnap, egy elköszönős esemény, és egy meglepetés félnapos program is.
A köztes időben pedig zajlik a szelektálás, három kupacot képezve. Vagy nevezzük inkább hegynek.
1. Amit viszünk.
2. Amit nem, de egyszer még kelleni fog.
3. Ami sosem fog már kelleni.
Az az illúzióm, mint minden költözésnél, hogy sikerül szortírozni, a feleslegnek jó helyet találni, az éppnemkell-et pedig szisztematikusan bedobozolni és a megfelelő helyre bepakolni.
Vannak persze kicsit nehezítő tényezők, mint pl. a garázsban a fahalom, amit először el kellene szállíttatni, hogy legyen hely, aztán a gyerekek jelenléte, ami predesztinálja a beosztható idők hosszát és minőségét (amit én be, azt ők kipakolják), végül pedig a rám-rámtörő bizonytalanság, vajon ez már tényleg sosem kell majd? :)
Hát így állunk. Negyedkészen...
A centi pedig fogyóban... a 17 az nem sok...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














2 megjegyzés:
Bizony a 17 nap tényleg nem sok már... Csak nyugi, hipp-hopp elérkezik az indulás napja! Addig tuti ügyesen megoldasz mindent. Jujj, de jó lesz nektek! :-)
Puszi,
Zita
Hú, Kinga!
Csodálom, hogy még blogírásra is van időd!!! És tényleg, ez a 17 nap oly' kevés. Csak azt áruld el, mondd, hogy miután elolvastam a bejegyzésedet, majd lemosakodtam, miért jutott eszembe fogmosás közben, hogy "Jaj! Ugye Áronnak van útlevele?!?!"
Aztán eszembe jutott elég gyorsan az is, hogy nyár vége (ősz eleje) felé már jártatok Ausztriában is, és akkor megnyugodtam...
Hát, a szelektálás nem lehet könnyű. Az én nagyapám mindig úgy tette el a dolgait, hogy "ez még jó lehet valamire"... Talán az ő vére ezen része csobog bennem, amikor nehezen válok meg dolgoktól... A minap mondtam Zolinak, hogy én veszek egy nagy levegőt és eladom azokat a gyerekruhákat, amiket valami csoda folytán még nem ajándékoztam oda valakinek. Mire Zoli azt mondta - legnagyobb örömömre -, hogy a padláson még van egy csomó hely és lehet az IKEA-ban jól záródó műanyag dobozokat kapni....
Puszi!
Szilvi
Megjegyzés küldése