Ha valami igazán jó abban, ahogyan most élünk, az az, hogy folyamatosan erősödni, tisztulni, szilárdulni érzem a kapcsolatainkat.
A barátainkkal, az ismerőseinkkel.
Nyilván attól, hogy véglegessé válik a költözésünk, mindenkiben megmozdul valami, és vagy ránklegyint, vagy intenzívebben, őszintébben jelen van.
Hat évvel ezelőtt épp ez volt a tanulság. Ami nem volt fontos elmúlt, ami pedig igen, az még fontosabbá vált.
Kapcsolatot tartani, ápolni nagyon nehéz 10ezer kilométer távolságból. Viszont cserébe hosszútávú, tartalmas, izgalmas barátságok köttettek, hála a virtuális térnek.
Most is hasonló cipőben járunk. :)
Nem szeretek búcsúzkodni. Szeretek viszont megállni, magamba szívni a pillanat minden adományát, ünnepelni, megadni a módját egy egy alkalomnak. Kapok is érte eleget, amikor nem alszom a szülinapok előtt, vagy a karácsonyi készülődésben túlságosan befelé fordulok... :) Pedig fontos, hogy felkészítsem a szívemet, a körülöttünk lévőket, no meg mondjuk a lakást. Dani folyton azt kérdezi, hogy ez kinek is fontos. Hát persze, hogy elsősorban nekem, közben meg azt is hiszem, hogy azzal, ahogy ezt teszem, adok is.
Mit érne az egész, ha nem örülnének neki a gyerekek, ha nem volna ettől a sok készülődéstől varázslatos az ünnep, ha nem tudnék adni a körülöttünk lévőknek? Nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy ne legyen sok, hogy ne a fáradtság maradjon a végére, és mégis minden úgy alakuljon, ahogyan a legjobb, legszebb.
Pár napunk maradt itthon arra, hogy mindenkitől elköszönjünk, hogy magunkba szívjuk az ősz ezer színét, a csípős hideget, megegyük a magunk lángosát és túró rudiját, elkészítsük a karácsonyi ajándékokat, összecsomagoljunk, és még sorolhatnám. Nyilván nem elég az idő, bármennyi is legyen belőle, hiszen ez az otthon, itt vagyunk leginkább önmagunk.
Nem lehet bespejzolni semmiből. Legalábbis nem eléggé.
De amit lehet, megtettünk.
Remélem, hogy hiányérzet nélkül kelünk majd útra és visszafelé pedig hozunk legalább annyit, mint amennyit most "elviszünk".
Szeretnék mosolyogva útnak indulni, és örömmel várni az első leveleket, üzeneteket, aztán a nyarat, amikor eljövünk, hogy kapjunk egy kis magyart és adjunk egy kis malájt.
Lassan eljön az idő, és már most tudom, hogy majd a repülőn fogom először komolyan azt gondolni, valami új kezdődik... Kötődöm, nem vitás, és ezzel párhuzamosan nyílt szívvel várom mindazt, ami jön.
Baik jalan. Jó utat...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)














5 megjegyzés:
Ez nagyon szép volt. :) Szeretem benned Kinga, hogy olyan szépen fel tudod dolgozni ezeket a fontos érzéseket, gondolatokat. És hogy ezek az érzések fontosak. az elindulást ugyanúgy inetnzíven meg kell élni, mint a kint eltöltött hónapokat. Ez mind ezzel a hosszú úttal jár együtt, ez is része az egész "kalandnak", ettől is többek lesztek, tanultok.
Mikor megírtad, hogy utaztok, "felszakadt bennem a régi seb", ami kicsit erős kifejezés, de nagyjából egyetem eleje óta vágyok arra, hogy 3-4 évet külföldön töltsek, nem véletlen az idegen nyelvek és kultúrák iránti vonzalmam. Mindig elnyomtam ezt a vágyat, mondván, hogy jó nekem itthon, illetve a körülmények sem voltak alkalmasak efféle "kalandhoz", de akármikor a baráti körből valaki külföldre költözött, legbelül tudtam, hogy irigylem. Nem mert könnyebb és okvetlenül jobb élete lesz az új világban, sőt, jó ideig szerintem nehezebb is boldogulni idegenként, míg "be nem lakja magát" az új helyen, de rájöttem, hogy nekem egyszer mindezt át kell élnem, hogy erősödjek, tanuljak, és nem csak a nyelvet. Akkor is, ha nem mindig egyszerű. Ha a családom életét nagyon drasztikusan nem bontja ez meg, az építkezési hullám elülte után felvetem a témát. Tudom, ha nem teszem, évek múlva megszakad a szívem, hogy nem tettem meg.
Addig pedig olvasom soraid, szívom magamba az élményeiteket, és csendben irigykedem. Amolyan egészséges formában. Ami csak erősíti az elhatározást, hogy egyszer nekem is menni kell kis időre.
A lényege a hosszú hozzászólásomnak tehát: én általatok erősödöm jelenleg. :-))) És bocsánat, hogy hosszú voltam. Csak kicsit akartam éreztetni, hogy fontos nekem a ti utatok. sok-sok szempontból. :))
Én is gondolok Rátok, és így, rajtatok keresztül várom már az új élményeket. Legalább itt, a gép előtt :)
Ildikó
Drága Kinga!
Olyan erős vagy! és olyan természetesen vagy erős! le a kalappal! őszintén sajnálom, hogy nem tudtunk ott lenni a "hivatalos" búcsún. De itt, belül, búcsúzkodom én is, ne félj... és nagyon bízom benne, hogy amint odaértek, felütöd a lapotopodat és írsz, írsz, írsz nekünk. Mert reméelem, hogy ez megmarad nekünk belőled!!!
puszi,
Szilvi
Kedves Kinga!
Nagyon jó utat Nektek, induljatok tényleg mosolyogva! :) Én nem is búcsúzom, csak ugyanúgy várom a további bejegyzéseket, mint eddig... :)
Szeretettel gondolok Rátok!
Sok szerencsét és jó utat kívánok nektek. Veletek együtt izgultam én is, mi lesz már és végre el is érkezik a nagy nap. Izgatottan várom a további bejegyzéseket. Rajtatok keresztül legalább mi is eljuthatunk oda! ;-)
Millió puszi nektek,
Zita
Megjegyzés küldése