2010. október 28., csütörtök

Elköszöntünk...

Dani ment érte, én épp, hogy odaértem, mire a gyerekek a lefekvéshez készülődtek.
Hanna állt bent a csoportban, Kamillát ölelgette, meg Julcsit, nevetett, és látszott rajta, hogy az ovi lett a második legfontosabb hely az életében.
Megértette, hogy megyünk, elköszönt mindentől, megsimogatta a jelét, kiszaladt az udvarra, és megmutatta, hogyan szokott játszani.
Azt a kis könyvet szorongattam, amibe mindenkitől bekerült egy vagy két rajz. Csodálatos ajándék.
Elsírtam magam, és nem tudtam összeszedetten válaszolni a vezetőóvónő kérdéseire sem, pedig egészen kedves és máz nélküli volt a búcsú.

Hanna az irodában is elköszönt mindenkitől, majd amikor beszálltunk az autóba, megkérdezte Danit, miért hozta el a benti cipőjét...
Hogy Malajziában is legyen benti cipőd, mondta Dani, én meg újra küszködni kezdtem a könnyeimmel.
Elkezdődött...

6 megjegyzés:

panka írta...

Bőgni ér? :-( Neked természetesen, de nekem is?
Hallom magamban Hannát, ahogy mondta szombaton: ...és képzeld, mi elmegyünk Malajziába, tudtad? :-)
Én tudtam. :-) De ő még nem biztos, hogy tudja, hogy mit is jelent ez igazán. Bár ez most talán inkább csak segít neki, hogy nem értheti még pontosan, hogy mi az a 3 év, és mi az, hogy más ország, más otthon, más emberek... Vagyis hát érti ő, hiszen okos kislány, csak egészen máshogy érti, mint egy felnőtt.
Biztosan nagyon jó lesz ez nektek, én meg vagyok erről győződve, de ez a néhány nap, ami most még hátravan nektek itthon, nem lehet könnyű...

Szitya írta...

Jaj, Kinga! Én már ezt is megkönnyeztem! És bőgnék is, folyamatosan...
Szilvi

Eszter írta...

Jó lesz, Kinga, jó lesz!
De ezen most én is sírok...

MátéMíraLilla anya írta...

Én is csatlakozom a bőgők táborába! :-)

Én most biztos azt érezném a helyetekben, hogy menjünk már, induljunk, üljünk már fel arra a repülőre az új életünk felé, mert ezt a mostanit nagyon nehéz itthagyni.

Mondjuk én nem vagyok egy világjáró tipus...

Ölellek: Eszter

F.B. Dóri írta...

Megnyugodtam, hogy nem csak én pityergek lassan az összes bejegyzéseden, vagyunk így ezzel még egy jó páran úgy látom. :)

Tegnap délután, mikor a soraidat olvastam (kommentre akkor nem futotta tőlem) és könnyes szemmel ültem a gyerekek mellett, Szonja megkérdezte, hogy "megint a Hannáékat olvasod, akik másik országba költöznek?" itt éreztem, hogy kezd ciki lenne a helyzet... ;) , de nagylányom megnyugtatott, hogy "biztos nagyon jó lesz ott nekik". :D

Ami persze, hogy így lesz, tudom én, de az utolsó napok itt és majd az első napok ott... huh... nem lehet egyszerű. De Ti ügyesek vagytok/lesztek, ez nem vitás, mi meg pityogunk addig is tovább. :)

vp írta...

Nekem sem maradt száraz a szemem...., de rutinosan egy csomag zsepivel ültelek le olvasni! Ér sírni, sőt kell is, de meglátod nagyon-nagyon jó lesz! Kinga! Te a világ bármelyik pontján felépíted a körülötted lévő gyönyörű kuckót, és a gyerekeknek ez a legfontosabb állandóság :-)!
Millió erőpuszi a családnak: Kacsarét

u