Hogy tisztábban lássam a döntések okait, szépen sorba vettem, hogy mik voltak a szempontok.
Több kardinális is volt (Dani munkahelye és a lakás közti távolság, opcionális óvoda a gyerekeknek, és a közeg), ezeket nehezen tudtuk azonnal átlátni, amikor egy egy lakást megnéztünk.
Végül az utolsó körben azt tartottam szem előtt, hogy egy közeget találjunk elsőként, amiben hosszú távon képesek vagyunk látni magunkat, ismerve az erősségeinket és a gyengéinket egyaránt.
Erősségen pl azt is értem, hogy nem riaszt el, ha autózni kell nekem is, ha nincs karnyújtásnyira pláza, vagy tömegközlekedés, gyengeségen pedig pl. azt, amennyire zajérzékeny vagyok, amennyire a gyerekeknek szükséges a nagy tér kívül és belül egyaránt.
Részemről otthon egy tanyán volna a legjobb, már ami a csendet illeti. Emiatt minden condóban gyomorgörcsöm volt, a kiszámíthatatlansága miatt, mikor honnan kopognak, zörögnek... Illetve mindkettőnknek kell az intim tér, ami egy kisebb lakásban nem nagyon van. Sőt egy egy ilyen hatalmas komplexumban még az udvaron is elvétve, pedig mennyire szeretünk csak úgy sétálni egyet... nem belebotolva lépten nyomon ismerősbe vagy ismeretlenbe.
Az elmúlt héten két újabb kört futottunk, a már említettek mellett, amelyekből idő közben több kizárásra került, részint az élettér nyújtotta intimitás hiánya, részint az izoláltság érzése miatt. Mert persze azért az intimitásnak is van határa, néha bizony kell, hogy lehessen beszélgetni, találkozni a családtagjaimon kívül is emberrel, és az sem baj, ha ez egy felnőtt...vagy kettő.
Végül két, egymástól nagyon különböző irányt hagytunk nyitva.

Az egyik egy Condo, a Li Villas, (képek itt) Dani törzsmunkahelyéhez 2km-nyi távolságra, négy 20emeletes épület, nagy, zöld kerttel, benne két játszó, csúszdás gyerekmedence, kisbolt és mosoda, squashpálya. A sorompón kívül kertes házak, a közelben plázák, A Tulip 7 percre, úgyanúgy, ahogy néhány pláza. A lakóközösség zöme expat, sok a német, mert itt a siemens, de vannak angolok, és ausztrálok is. Kétszer jártunk itt, mindkétszer kizárólag fehérekkel találkoztunk.
A második látogatás alkalmával egy háromszobás lakást néztünk meg, szuper konyha, és ami itt nem jellemző, egy kád is (itt többnyire zuhanyzók voltak csak). A szobák mérete viszont épphogy elegendő, nemcsak a bútorainknak, hanem magunknak is. Ismerem a gyerekeimet, biztos vagyok benne, hogy egy másfél óra után már az ajtóban toporognának, hogy menjünk... Ha pedig bárkit vendégül szeretnénk látni az egyetlen opció, hogy a közeli szállodában bérel apartmant, ami nem igazán az, amit elsőre gondoltunk... bár lehet akár előnye is.
A másik lehetőség ennél sokkal vadregényesebb. Ez Gita Bayu.
A város szívétől nagyjából 20 km-re (bár a közlekedés elég hektikus, mert csúcsidőben lehet akár egy óra is az út, gyér forgalomnál negyed óra volt visszaérni a szállásunkra) egy kis sziget, a maga amúgy hatalmas területén ősfákkal, két kis tóval, önálló házakkal.
Bárki, akivel beszéltünk és nem ott lakott, óva intett bennünket attól, hogy ide tegyük a székhelyünket.
Mert: Messze van a belvárostól, mert a sorompón kívül nincs semmi, illetve ami van, az nagyon "local". Ez az a környék, ahová az angol gyarmatosítás idején a kínai munkásosztályt kiköltöztették, és ez a hatás a mai napig érezhető. Vagyis nem egy ötödik kerület... Nincs a közelben csillogó bevásárlóközpont, és a két nemzetközi iskolán kívül nemigen van lehetőség a gyerekeink közösségi életének megoldására.
Vagyis az első impulzusok alapján nagyon ijesztő volt a gondolat, hogy ezt válasszuk.
Pedig a közeg az, amit kerestünk.
A ház olyan és akkora, ami jóleső, és budgeten belül van. Ide bármikor meg tudunk hívni akár egy teljes családot is, kényelmesen elférünk.
Az első ottlétünk lelkesedését egy nehéz éjszaka követte... Az autópályáról lekanyarodva igazi ázsiai hangulatot árasztó, kicsit kopott emeletes házas övezeten kell keresztülmenni, ez nem az a környék, ahol szívesen tologatnám a babakocsit, ha már elég volt az idill odabenn. Hová adjam a gyerekeket? A helyiek közé, akik az angolt sem beszélik rendesen? Vagy mindegy,legfeljebb kínaiul fognak beszélni? És mi van, ha Dani naponta másfél órát áll majd a dugóban.
Nekiláttam iskolát keresni, és hamar ráakadtam az Australian International School-ra. Leültünk Danival, és újra átrágtuk magunkat a témán. Amikor a fizetése összetevőiről tárgyalt, az iskolát nem vették bele. Akkor még nem gondoltam, hogy ez ennyire fontos lehet. Ebben a felállásban viszont nagyon nagyon sokba kerül nekünk... És persze itt nemcsak Hannáról van szó. Ha őt kigazdálkodjuk fogösszeszorítva, de Mimit nem tudjuk, akkor felesleges gondolkodni. (most először éreztem, hogy mit jelent taníttatni a gyerekeket... anyagilag)
Pedig itt egészen biztosan azt kapná, amit adni szeretnék. Sportolnak, játszanak, nem túl nagy a létszám... és közel van.
Másodjára gyerekestül mentünk, taxival, út közben megnéztük az au iskolát is, a közeli bevásárlási lehetőséget is (nem volt annyira ijesztő, mint hittem, bár az alagsorban egy teljes kínai piaccal találkoztunk...), majd újra a házat, a halastavat, a medencéket, és találkoztunk egy ausztrál házaspárral, akikkel végre érdemi beszélgetést tudtunk folytatni, azzal kapcsolatban, hogy milyen az itteni élet.
Megnyugtató volt...
Van egy másik bevásárló egység is, ami jobb felszereltségű annál, mint amit mi néztünk, a közösségi házba terveznek játszóbölcsit, van balett 6 éven aluliaknak, és minden ünnepet megtartanak, így volt oktoberfest és lesz karácsony is. Vagyis van itt élet, expat is, sok gyerek és mégis elég nagy a hely ahhoz, hogy ha nem akarok, akkor nem muszáj folyton emberek között lennem.
Tény, hogy az itteni játszó nem elég szerintem, és a medence is sokkal kevésbé gyerekbarát, mint az eddigiek, de a ház, és a környéke összehasonlíthatatlanul több, és ránk szabottabb, mint bármi eddig.
A háznak két orvosolandó hibája van, az egyik a master bedroomban terpeszkedő beépített kingsize ágy, mert ezt a szobát szívünk szerit gyerekszobának keresztelnénk át, lévén ez a legnagyobb, és ehhez tartozik fürdőkádas mellékhelyiség, a másik, hogy fehér rolók vannak, pedig itt a függöny ezerszer praktikusabb volna, mert gyakorlatilag földig érő ablakok vannak mindenütt.
Ezen a éjszakán is forgolódtunk eleget, számba vettük az összes pro és kontra érvet Li Villas és Gita Bayu ellen és mellett, illetve eléggé lehangoltan vettük tudomásul, hogy legalábbis az első évben nem tudjuk finanszírozni az ausztrál sulit... Vagyis újabb óvodakeresés a feladat.
Hogy megnyugodhassunk, még egyszer megnéztük azt a Federal Hillt, ami még a belsőbb részen érdekes lehetett volna, de már egyikünknek sem volt szíve választottja, így ezt is elvetettük. Ezen a délutánon Robert, aki amúgy a segítségünk a költöztető cég által is elkísért, és nagyon flegma sítlusban sorolta Gita Bayu ellen szóló érveit. Mindketten eléggé lefagyott ábrázattal bújtunk vissza a csigaházunkba.... aztán megint forgolódtunk egy sort, aztán reggel lett.
És Robert reggel telefonált, hogy talált óvodát, és menjünk nézzük meg. Út közben kiderült, hogy a helyi kórház majdnem új, jól felszerelt, és bár nincsen magánklinika karnyújtásnyira ez éppen annyira jó, mint otthon egy jobb állami.
Az óvoda a Country Heights nevű telep bejáratától nem messze található, ez a terület egy kertes házas övezet, hatalmas ingatlanokkal, széles utakkal, nem költöznék ide, de az ovi kitűnő helyen van. Csendes, nagy kertje van, és a vezető is nagyon szimpatikus volt a maga kicsit határozott de meleg lényével. Ráadásul szépen beszélt angolul.
Arra is rá kellett jönnöm idő közben, hogy Malajziában nem fogok olyan ovit találni, ami kicsit is hasonlít az otthon megszokotthoz. Itteni viszonylatban viszont ez remek... mégha itt is kevés a szerepjátékra alkalmas eszköz...
Viszont csak fél napot mennének a lányok, és délután még mindig ott a lehetőség kimozogni, kijátszani magukat.
Megnyugodtam...
Sőt mivel odafelé egy kicsit eltévedtünk, autóztunk egyet a környéken, és már nem is volt annyira ijesztő. Itt is vannak nagyobb plázák, ezen a környéken vannak a nagy stadionok, köztük az úszó is, erről pedig eszembe jutott újra a lovaglás Hannának. Robert szerint két helyen lehet gyerekeket lovagolni taníttatni, az egyik épp CH, ahol az ovi is van... Kerekedik a dolog...
Délután leültünk Danival, és megszületett a döntés. Menjünk Gita Bayura. Próbáljuk meg amit tudunk, és meglátjuk, sikerül-e.
Először az ittlétünk során, a gyerekeink rendesen vacsoráztak, és időben elaludtak.
Perszehogy egy csomó kérdőjel van bennem... perszehogy drukkolok még mindig. Perszehogy fogalmam sincs, hogy tényleg jól döntünk-e... de mint ahogy azzal, hogy elindultunk Malajziába ráléptünk erre az útra, most folytatódik tovább... és hiszem, hogy mennünk kell. És azt is, hogy ez a mi utunk. Sokkal inkább, mint bent a városban.
Ja és van vonat.:)
Mostmár csak kitartónak kell lennünk, és elhinnünk, hogy sikerülhet... És ha igen, akkor nyitva az ajtónk. :)
Íme a közösségi ház és a környéke:





és a ház, valamint az utcakép, a háztól balra és jobbra:

Olyan jó volna olvasni a benyomásotokat...














11 megjegyzés:
Hát, Kingám, ez az első hely, ami innen és a mindenféle ázsiai, afrikai és karibi tapasztalatok birtokában számomra is élhetőnek tűnik. Lehet, hogy lesznek majd bogarak, hüllők, meg csúszómászók, de ez legalább nem annyira mű(vi), mint a többi.
Sok sikert, drukkolunk!
Viki, Panka, Zorka
Hát, Kinga nehezet kérsz.
A képek alapján nagyon helyesnek tűnik, meg jó választásnak, hogy van tér, mert elképzelni sem tudnám magunkat egy 27. emeleti valamiben egy belvárosdzsungelben.
Az, hogy másoknak ez nem a legjobb, az ottani viszonylatokban, még nem jelenti azt, hogy nektek nem lesz éppen ezért rossz, mert nektek más a fontos.
Tudom, hogy milyen jó lenne megtalálni elsőre a tutit, de Judit egyik korábbi hozzászólásának igaza lehet, hogy idő kell mire rájöttök, kitapasztaljátok, megismeritek és úgy tudtok környéket választani.
Nekem egyébként Dani munkába járása az aggasztó, ha tényleg másfél óra oda is és vissza is, mert nekem talán ez lenne a legnagyobb félelmem, hogy egyedül a gyerekekkel egy idegen országban és az egyetlen, a társ három órát vesztegel a hazajutásban.
Nagyon szorítok nektek, rengeteget gondolva rátok és elképzelni sem tudom, milyen lehet most az utatok, miközben rém büszke vagyok.
Szóval ölellek szorosan,
Kata
Én most semmi különösen értelmeset nem tudom magamból már kisajtolni, de azt azért elmondom, hogy a képek alapján lenyűgözően szép ez az új otthon. Nektek valónak tűnik.
És drukkolok itt szép csendben továbbra is, hogy minden úgy legyen, hogy jó legyen..
Esetleg egy harmadik lehetőség, amit még sosem láttatok, de ott vár rátok valahol?
Ebből a kettőből én a városit választanám, és ha ezt megszorozzuk azzal, hogy én pont miben és hogyan különbözöm tőletek, akkor pont a ti választásotok jön ki:-)
Nem irigyellek a választási helyzetért.... amúgy a képek és leírásod alapján én is a zöldbe mennék és nem a felhők közé. Ennek a döntésnem muszáj a teljes időre szólnia?? Nem lehet esetleg kipróbálni mind a kétféle életet? Mert az biztos, hogy nagyon más lehet. Beköltözni a távolabbi most kellemesebbnek tűnőbe és ha nem annyira válik be, még mindig kereshettek valami jót a városban. Vagy ez így nem megy?
Akárhogy is, nagyon drukkolok, hogy hamar már a berendezkedésről olvassunk.
Kitartás!
zs.
eddig csendben olvastalak - nagyon szeretem ahogy írsz, tetszik a hozzáállásod, életszemléleted és nagyon szép családod van. és nem tudom, miért pont ehhez szólok hozzá:)
bár nem ismerlek személyesen, valahogy úgy érzem Gita Bayu kicsit olyasmi lenne mint budakeszi - nyilván más kinézettel és nincs ott a család, barátok; inkább jellegében gondolom. nincs messze a várostól, de mégse a nyüzsgő belváros, külön élettér, közösség, szabad tér, természet. családiasabb, személyesebb környezet, ami inkább nektek való otthon-alapanyag:)
és a hátrányok ellenére ennél tűnt úgy, h kicsit ti is beleszerettetek - mert hiába modern a konyha és a közeli pláza, nem ezektől lesz otthon egy lakás..
de igazából szerintem amelyik úton elindultok, úgy lesz jó!
nekem ez a benyomásom, remélem nem voltam tolakodó. sok türelmet és örömet a továbbiakhoz!
ancsa
Én azt gondolom, hogy akármelyik döntést hotátok volna is meg, mind a két helyen meg tidjátok találni a pozitív dolgokat! Tökéletes hely talán nincs is, de ha már otthonként nézed a házat, ha egy kicsit fellélegezhettek a bizonytalanságból, akkor hidd el, hogy jobb lesz minden. Egyébként meg itt is van olyan, aki szidja az adott városrészt, más meg teljesen boldogan lakik ugyanott! Nem vagyunk egyformák, nem egyformák az igények... A képek alapján nagyon szép, nyugodt (nekem talán túl nyugis is, de lehet, hogy csak azért, mert itt Cairnsben már "túladagolásom" van a nyugalomból)... :)
Érezzétek nagyon jól magatokat az új helyen!
Szia Kinga és Dani!
Szerintem jól választottatok! Higgyetek a döntésetek helyességében!
Amikor mi házat kerestünk, és közöltük, hogy condo nem kell, akkor néztek ránk mint a marslakókra.
A ház, amiben mi lakunk egyedül a sulihoz van közel, ja meg a piachoz. Minden egyéb nehézkes. De tudtam, hogy itt találjuk meg a békénket, itt tudunk otthont teremteni. És ezt jól láttam.
Ákos munkahelye 27 km. Azt mondja, hogy ha nálatok is hasonló lesz a táv, akkor már érdemes diesel autót keresni. Hogy Ákosnak az utazás kiszámítható legyen reggel korán indul. Így reggel csak fél óra az út. Este 50 perctől felfelé a végtelenségig, majd ezt ti is kitapasztaljátok, próbálja igazítani az iskolabuszok és a munkásbuszok menetrendjéhez a saját indulását. Nyilván idővel Dani is tud majd ezekkel trükközni.
A kenyér ára horror. Mi nem is találtunk ehetőt. Majd ideér az a konténer...
Kitartást, derűt kívánunk, rengeteget gondolunk Rátok!
Szilvi ás Ákos
Jaj, Kinga!
A kertvárosi hely, így ránézésre, gyönyörű. Mégis, egyet kell értenem Katával: sok lehet az a három óra, amit pluszban töltötök Dani nélkül a lakhatás miatt. Persze, a belváros sem vonzó minden szempontból, pláne nem három aprósággal.
Döntsetek, ez a lényeg, és aztán ne kérdezgessétek magatokat, hogy "lehet, hogy ha a másikat választottuk volna, akkor ez meg ez lenne". Ha meg nem jön be, újra lehet kezdeni a keresgélést, komoly és értékes tapasztalatokkal felszerelkezve!
Puszi,
Szilvi
Úgy szeretnék én is tanácsot adni, jót, ha lehet, de nehéz nyilván.
Leírás alapján én is a kertváros felé húznék...A munkába járás tényleg sok, de lehet, hogy ki lehet valahogy kerülni a csúcsforgalmat. De lehet, hogy én ezt csak azért veszem ilyen "lazán", mert nálunk Jani Nógrád megyéből jár be a Mom park mellé dolgozni naponta, és két éve megvagyunk. mi sem találtunk ideális helyet: nyugodt vidéki légkört, közel az ő munkahelyéhez, megfizethető telek vagy házárakkal, ezért mi egy ilyen áldozatot hoztunk.
nem tudom, mennyire hosszú távra terveztek, de szerintem most jót tenne nektek egy költözés, hogy véget érjen ez a bizonytalan, átmeneti időszak, kicsit megnyugodjatok (megjöjjön a kenyérsütő!! :-DD). Ha pedig nagyon nem válik be, sokkal könnyebb esetleg egy újabb otthont keresni, ha már kicsit jobban ismeritek a helyet.
Úgyhogy költözzetek oda, ami most a legtöbb előnnyel jár, hogy végre kicsit megnyugodjatok! :)
Nekem úgy tűnik, már választottatok. :-) És nagyon gyönyörű, élhető helyet, a képek alapján. És ahogy ismerlek benneteket a látszólag "rossz" (Dani bejárása miatt) döntés nálatok mindig jól sül el. Nagyon drukkolunk a szerencsefelhőtöknek, hogy most is felettetek lebegjen!
Nagyon sokat gondolok rátok. Nem is lehet nemgondolni, amikor Zsombor Made in Malajzia fürdőjátékkal játszik. :-)
Puszil: Krisz
Megjegyzés küldése